levele címkéhez tartozó bejegyzések

A főszerkesztő levele / Amikor megtelik a pohár

Van úgy, hogy megtelik a pohár. Akkor van az, hogy ki kell belőle önteni és újra töltünk. Megoldást keresve, most itt tartunk.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2018-02-05.

Régóta küzdök egy jelenséggel itt az oldalon és azon morfondíroztam, hogyan is közöljem veletek ezt a tényt. Belekezdek…Kezd megtelni az a bizonyos pohár, félre ne értsetek, még nem telt be, csupán csak megtelik lassan. Nagy vágyakkal és reménységgel ülök le egy cikket írni és már jó ideje drága olvasóim, bizony súlyos akadályokba ütközök. Nagy nehezen összeáll az írás – technikai akadályok miatt nagy nehezen – és amikor végre képekkel illusztrálva, végig seozva, hivatkozásokkal rendbe téve, megszerkesztve megosztanám veletek, no akkor jön a varázsló: Nem megy.

Amikor a sokadik ilyenbe ütközöm, elegem lesz. Ilyenkor azon gondolkozom, meddig csináljam még ezt így? Érdemes egyáltalán  tovább folytatni? Régóta dédelgetett gyermekem ugyan a magazin és Isten  látja lelkemet, Nagyon Szeretem, de belefáradok a folytonos ápolásba, abba, hogy a folyton változó technika, a kripto és egyéb vírusok, a feltörekvő kódfeltörők, a hackerek és az egyébb rosszindulatú, bánomisénhogyannevezzükőketrendszerek belekontárkodnak és piszkítanak a gondosan,  szívvel főzött levesembe. Elég volt! Ez egy nonprofit magazin, nem kapok sehonnan sem anyagi, sem technikai hátteret, támogatást, hogy profin vigyem tovább egyedűl az oldalt. Magam erejéből próbálok talpon maradni, és higyjétek el, semmi panasz nem hagyná el a számat, ha nem lenne az utóbbi időben napi, heti szinten oldalfeltörés, vírus, adathalászás és energiavámpír hadjárat. Még egyszer mondom: ELÉG VOLT!

 

 

Nincs állandó programozóm, akit lekaphatnék a polcról és 0-24-ben rendelkezésemre állna, mellesleg, ha lenne, sem várnám tőle ezt. Nincs rendszergazda, aki egyszer úgy istenigazából gatyába  rázná a magazin technikai hátterét olyannyira, hogy legalább fél évig, vagy uramadd egy évig ne is kelljen ilyen értelemben ránézni. Tudjátok milyen fárasztó, amikor azért nem készülnek el írások, nagy interjúk, mert ilyen komoly hibákból adódóan napra, órára eltűnik az oldalunk? El tudjátok képzelni, hogy milyen az, amikor gondos – van úgy, hogy több napi – kutató munka eredményeként, és még egy fél napi székre szögezett szívbéli írás után nyomtalanul eltűnik a munkátok és égre-földre keresve sem találjátok sehol…pedig ott volt? Lementve!

 

 

Aztán amikor végre elértek egy segítséget, aki valamit hozzá tud tenni érdemben is az oldal működéséhez, akkor sok esetben vissza kell állítani az oldalt egy régebbi időpontra, így az utóbbi írások mind eltűnnek. Jobb esetben valahol lementve figyelnek alapformájukban, de ilyenkor visszamenőleg újra fel kell tölteni mindent, a nagy felbontású képekről nem is beszélve. 

 

Kedves olvasóink, csak, hogy tudjátok és kicsit megértsétek a rabszódikus megjelenések, és vagy a ritkábban felkerülő cikkek hátterét, szóval mostanában (?!? ) ezzel küzdök itt az oldalon. S. O. S megoldások és segítőkész emberek mindig akadnak, de a végtelenségig ez nem mehet így.  Nem adom fel, ragyogóan süt a nap és én erőt merítek ebből is. Megebédelek, iszom egy jó kávét, aztán lazítok egyet. Lenyomok egy edzést a gáton, vagy a Dunaparton, és mosolyogva megyek tovább. De előtte jól kidühöngtem magam. 🙂

Ha bármelyikőtök tud használható, pénztárca – kímélő megoldást arra, hogy hosszútávon megmaradjon és működhessen a magazin, örömmel várom az email elérhetőségemen a megoldást kínáló lehetőségeket.

frenyokrisztina@feelingmagazin.hu 

 

Tisztelettel és szeretettel maradok, aki voltam:

Frenyó Krisztina                                                                                                                              főszerkesztő

 

 

A főszerkesztő levele / Mit ér a jóság, kellesz – e, ha vannak még elveid?

Van még remény! Amíg ragaszkodunk az elveinkhez, – nem összekeverendő a berögzült hitrendszerekkel – megtartva az alapvető jóságunkat, míg észre tudjuk venni a szépet, és van bennünk erkölcsi tartás, addig nincs veszve semmi

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2017-08-14.

robotokZakatol a világ, egyre csak instantosodik, lassan végleg a robotok, számok és jelvények korát éljük. Kihalófélben az a generáció, amelynek még igazán voltak elvei, akiket még erkölcstanra is tanítottak az iskolában és akik előre engedték a hölgyeket a mozgólépcsőnél. Tisztelet az öregek iránt, az ünnep dicsérete és a család lényegi fontossága, netán szerelmen alapuló, érdekmentes házasság. Múló közhelyek? Vannak még csodák, létezik még vasárnapi ebéd, és a Szeretet, jár – e még felétek mostanában? Mit ér a jóság, ér – e valamit egyáltalán és kellesz – e valakinek a mai világban, ha vannak még elveid?

arc jelekSokat gondolkodtam a fenti kérdéseken, ahogy jártam – keltem az országban a közelmúltban, vagy ha csak kidugtam az orrom a házikónkból és elindultam a környéken. Rohanó embereket láttam, akik annyira sietnek, hogy köszönni is elfelejtenek, lesütött szemekkel és fülükbe dugókkal szaladnak ki tudja hová. Talán attól félnek, lekésnek valamiről…de ugyan miről? Tizenévesek gördeszkákon és elektromos rollereken, meg valami kétkerekű kütyükön száguldoznak az utakon, úgy kell elugrani előlük, mert sokuk “látássérült és halláskárosult”, azaz: sem nem látnak, sem nem hallanak. Itt tartunk. De hol is?

robotnő

Hatalmas utat tört a technika magának és kapóra jött ez minden feltörekvő kisembernek, okos-telefonok, villogó, beszélő és gondolkodó szerkentyűk mögé bújhatnak, nem kell gondolkodniuk, nem kell beszélgetniük, sőt személyesen ismerkedniük sem, hiszen a csodarobotok ezt is megoldják helyettük. Ellustult a világ, a sarki boltba is legtöbbször autóval jár, már az akinek van ilyenje. És akkor nézzünk tovább, lássunk túl az orrunknál. Munkahely. Tessék, jól hallottam? Munkahely? Van még ilyen intézmény? Két kezemen meg tudom számolni az ismerősi körömben, hogy kinek van mondjuk egy évnél régebbi bejelentett munkaviszonya, ahol valóban annyit visz haza hó végén, amennyi a papíron áll. Olyan sok a munkanélküli, – mert, hogy ebből a halmazból, plakátok ide vagy oda, tömegesen akad ám az országban – hogy egy a bólogatni elfelejtő, vagy véleményt kinyilvánító munkatárs helyett, azon nyomban tízet kapni fele árért.

Orwell 1984

Elmúlt a diplomák, szakképzett és tanult emberek kora, végetért a tapasztalat és a szakértelem fontossága, nem becsülendő a korosodó,  valamihez még valóban értő 40-es, 50-es korosztály. A mai felállás szerint, nyíltan kimondhatjuk: “vér – ciki”, ha egy 40-es nő még munkát mer keresni abban a kategóriában, ahol a huszonévesek viszik el a pálmát, és szinte totál kilátástalan, ha a szakmájában, a saját területén szeretne elhelyezkedni. Nem csoda, hogy pályát módosítva megugrott a life coach – ok és a trénerek száma, és vállalkozni kényszerül a lakosság nagy része, az a szelete a tortának, akinek még jutott egy kis hab, mert ahol lecsurgott a tejszín, ott már a vállalkozás is luxuskategória.

G O

Félreértés ne essék, ez itt nem a magyar kesergő, ez a nagy magyar valóság napjainkban. És igen, ettől még szép az élet, mert szebbé teszem és süt a nap, mert a fény felé fordítom az arcom és természetesen pozitív gondolatok hajtanak és visznek előre, mert a hiányérzet és a negatív indulatok sosem vezetnek jó irányba. Kérlek szépen kedves olvasóm, értsd meg végre, nem károgni, fanyalogni kell, de a szemüvegeket most már tessék megtörölgetni, mert nem árt, ha tisztán látunk és letörölgetjük fejünkről azt a rengeteg homokszemet, amit évekig a lyukba dugva felszedegettünk.

G O 1984 kép

Érdemes meglátni a jót, és valahogy megpróbálni jónak maradnunk ebben a világban, még akkor is, ha rettenetesen nehéz és legszívesebben jól megfejelnénk valakit. Amikor valaki a környezetünkben káromkodva, trágár szavakkal illeti a szüleit, netán erőszakot alkalmaz gyermeke, felesége, embertársa, vagy kutyája iránt, kötelességünk közbelépni, így – vagy úgy. Míg mi is szemellenzővel, füldugóval közlekedünk, hogyan is várhatnánk el a felnövekvő nemzedéktől, hogy másként tegyen? Amíg nem tesszük le a mobiltelefont az ebédlőasztalnál, még ha olyan nagyon kísért is a Facebook és az Instagramm hírfolyama, addig ne reméljünk szebb jövőt. Legyünk mi magunk a követendő példa, az a beszédes és érdeklődő ember, akinek társaságában gyémánttá válnak a kavicsszavak, és akinek léptei nyomán virágok nyílnak az úton. Olyanok legyünk, aki mellett beszélni kezdenek az eddig némaságra ítéltetettek, és még a ,,halláskárosultak” füleiből is kipotyognak a füldugaszok.

arc szívhang

Van még remény! Amíg ragaszkodunk az elveinkhez, – nem összekeverendő a berögzült hitrendszerekkel – megtartva az alapvető jóságunkat, míg észre tudjuk venni a szépet, és van bennünk erkölcsi tartás, addig nincs veszve semmi. Van egy ki nem mondott törvény, amely szerint próbálok élni, íme: “Ha csak egyetlen egy ember él a földön, aki hisz benned, ha már mindenki elfordítja a fejét és letér a helyesnek vélt útról, holmi instant jólét és múlandó bőség reményében, te akkor is maradj meg a jóság útján, és állj ki az elveid mellett. Ne félj, hogy elbizonytalanodsz majd, a szíved úgyis tudni fogja, amikor meginogsz.”

Legyen csodás hetetek!

Frenyó Krisztina

A főszerkesztő levele / Viszlát megfelelés!

Gondolkodom, és örülök a vendégnek, akit én hívtam, és elfogadom a segítséget, a változást, a gyógyítást, amit ő hoz magával.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2017-03-27.

szívkőlyu“Ha gyanúsan nagy a rend, akkor érdemes elgondolkodni, hogy vajon harmóniáról beszélünk-e vagy megfelelni akarásról.” London Katalin

Drága olvasóim!

Bevallom, nehezen indult a reggel, és még most sem megy könnyedén a nap, mintha rám ült volna valami sunyi kis ólomkatona és nyomná lefelé a vállam. Érzem a nyakam, mondjuk ez jó.. 🙂 Óraátállítás, front, energiák és a sok teher, amit cipelünk, a stressz, a halogatások, a hiányérzet megélése, tudom – tudom, ne is mondjátok..Mégis zavaró. Nem nagyon, csak éppannyira, mint amennyire nyomaszt a porszemtenger a tévészekrényen, vagy a bolyhos lopakodó porcica a sarokban, – hiába takarítottam tegnap – és még jönnek is hozzám.

croasson kvéNa és most nyakon is csíptem magam, hmm, szóval jön valaki, aki még nem járt nálunk, és már megint itt ólálkodik a megfelelés a sarkamban. Legyen rend, makulátlan tisztaság, minimum lefőtt kávé és jó lenne még összehozni egy sütit is, hogy megkínálhassam a vendégem. Ja és a cikkek, no meg a teregetés, de a a páromnak sötétet is kell mosnom, hiszen tegnap a fehérek áztak és mi lesz a vacsora, s’ közben vagy öt – hat írás vár szimultánban a végleges formájára. Ááá, van, hogy úgy érzem sok ez nekem, nem bírom, aztán, mint ahogyan most is, higgadtan leülök, nyújtózom egyet, iszom egy jó kávét az isteni zabkekszek társaságában és hálát adok. Hálát adok, hogy ennyi dolgom van, hogy rengeteg feladat vár rám, és mindenekelőtt, hogy felkeltem reggel és csókkal köszöntöttük egymást az ágyban a Kedvessel. Ezért már hálát adtam ugyan amikor kinyitottam a szemem, de most is megköszönöm. Nem lehet elégszer!

Új köszi Uram mormotaGondolkodom, és örülök a vendégnek, akit én hívtam, és elfogadom a segítséget, a változást, a gyógyítást, amit ő hoz magával. Miközben jól megrágom a kekszcsodákat és komótosan kóstolom a reggeli kávémat, hálás vagyok azért, hogy most nektek írom a soraimat és azért is, mert kíváncsiak vagytok rám.

Neked pedig megfeleléskényszer, régi hűséges társam, azt üzenem, hogy menj szépen arrébb, lehetőleg jó messzire, köszönöm, hogy itt voltál a sarkamban, semmi baj, de már eleget tapostunk mindketten. Ha akar valaki téged, ezentúl boldogítsd tovább őt, nekem már nincs többé rád szükségem! Visszaküldelek a föld középpontjába, és feltöltelek tiszta fénnyel, feltétel nélküli szeretettel, hogy aztán valami egészen más formában térj vissza hozzám, ha olyannyira jó velem neked, hogy nem bírsz nélkülem élni. Na, mit szólsz?

Legyen szép hetetek és csak semmi megfelelés 🙂 !

Frenyó Krisztina

young farmer in a wheat field

A főszerkesztő levele, szeretettel vasárnapra

Szeressük végre magunkat, a fájdalmainkkal és a gyarlóságainkkal együtt, mert akárhogyan is próbáljuk tagadni, halandóak, törékenyek, és ami a legfontosabb, emberek vagyunk.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-07-12.

olvasónőEgy napsütötte vasárnap reggel, amikor a fény még éppen hogy csak, rápislákolt a harmatos zöld fűszálakra a kertben, kint ültem a kopottas verandán és a forrón gőzölgő kávémat kortyolgattam, …mindez akkor történt. Most elmesélem nektek.

könyvhomokbélyegképÁlmos gondolataim közepette, amikor a többiek még mélyen aludtak, egyszeriben, szinte a semmiből rám törtek az érzések. Azok az érzések, amelyek nem érkeznek amúgy hívásra, amelyeket nem lehet sürgetni és nem is nagyon hívnánk, mégis egyszer csak megérkeznek váratlanul. Szomorú, kegyetlen érzések voltak ezek, egyszerre törtek fel a gyermekkor keserédes bugyrából, szívet facsaró bánatos hangulatot hordozva magukban. Miért fáj ennyire a múlt, hogy tud így összerándulni a gyomor, és hogy van az, hogy közel 30 év távlatából, szinte másodperc pontossággal emlékezünk azokra az időkre?

öregeklettünkpárosA sűrű, sós könnyek megváltoztatták a kávé ízét a számban, a fátyolos tekintet eltorzította a reggeli napfényben úszó boldogságot, de miért engedtem meg mindezt akkor magamnak? Miért? – Mert olykor sírni is tudni kell, és én ott akkor a napsütötte teraszon nemcsak, hogy sírtam, hanem zokogtam is olyan hangosan, hogy még az énekes madarak is elcsendesedtek körülöttem. Tudtátok, hogy mennyire tud fájni a szív? No persze nem az orvosok szerint, mert ők azt mondják, a szív nem érez fájdalmat, de én tudom, hogy ez nem igaz. Néha, a testünk rácáfol minden tudományos tényre és máshol, máskor egyébként helytálló megállapításra, és bizony néha tisztulnia kell a szívnek, ilyenkor sírunk… és én sírtam, egészen addig amíg ki nem nyílt  a veranda régi ajtaja, és fáradtan rekedtes  nyikorgásával fel nem ébresztett a saját kis dédelgetett bánatosságomból.

angyalszomorúNem igen tudtam hová rejteni arcomról a vörösre festett szemhéjamat, sem azokat a könnyárban úszó szemgolyókat, amelyek hosszú órák óta elveszítették kékségüket. Igaz, nem is igen kellett álarc mögé bújnom, mert aki kilépett a szobából, pontosan tudta mi történt, jobban ismert, és jobban szeretett engem, mint én magamat.

Miért és kinek hazudjunk, hazudjunk a külvilágnak? Jól van, tegyük fel, nem mondhatunk az összes aprócska pillanatban igazat, mert különben meggyulladna körülöttünk minden, az érzelmeink felbőszítenék a szunnyadó parazsat, és lángra gyúlna az amúgy békésnek tűnő világunk. Rejtegessük kedvesünk elől a fájdalmainkat, a gyermekeink előtt se hullajtsunk könnyeket, és ne bántsuk szüleinket hangos zokogásunkkal, értem én. No de önmagunk elől hová rejtsük el a saját bánatunkat? Legalább önnönmagunkat ne engedjük becsapni, hiszen csakis saját magunk ismerjük a legbensőbb szobánkat, azt a rejtekhelyet, ahová hosszú évek óta nem engedünk be senki mást. Amíg gyermekek vagyunk, ránk szólnak a nagyobbak, hogy ne sírjunk, aztán később, ahogy felnövünk, újra ránk pirítanak, hogy ne bőgj már, mint egy gyerek, és mi pironkodva tenyerünkbe temetve arcunkat, elfedjük könnyeinket, magunkba fojtva a “világ összes ránk mért keserűségét”. De miért? Miért ne sírhatnánk?

a nő könnyeA könnyek gyógyítanak, felszabadítanak. A sírástól megkönnyebbülünk, lehullanak vállainkról a mázsás terhek, akkor meg minek kerülgetni a szemcsatornánk fürdetését? Ki tilthatja meg nekünk, hogy érzéseinknek hangot adjunk? Tudjátok mit? Amikor szomorúak vagytok, és ha történetesen a metrón ér utol benneteket a bánat, hát én azt mondom: sírjatok csak nyugodtan, és ha kell, hangosan is tegyétek meg mindezt. Kinevetnek, bolondnak néznek netán? Na ez előfordulhat, de ne törődjetek vele, hisz ez lehet a legszomorúbb válasz a világon. És ha senki nem lesz aki letörölje a könnyeiteket, akkor az nem a ti hibátok, az a világ érzéketlensége és jaj annak, aki belefullad a saját érdektelenségébe, mert olykor még  a legkeményebb szíveket is utoléri a fájdalom. És akkor mihez kezd majd a saját közönyével az, akinek nem jut más, csak a magányos kétségbeesés?

szerelelem arc nélkül szél fújta nagy borítókép szélesÚgy hogy véget vethetnénk már a hiedelmeknek, lerombolhatnánk már végre  a generációkon át belénk nevelt tévhitet, miszerint ott szabad csak sírni, ahol senki se lát. Hiszen hogyan is várhatnánk el  valakitől, hogy odalépjen hozzánk és szelíden lecsókolja arcunkról sós, kövér könnyeinket, ha magunk is elrejtőzünk a szeretet elől? Szeressük végre magunkat, a fájdalmainkkal és a gyarlóságainkkal együtt, mert akárhogyan is próbáljuk tagadni, halandóak, törékenyek, és ami  a legfontosabb, emberek vagyunk. És az emberek lélegeznek, nevetnek, és olykor bizony sírnak is. Sírnak fájdalmukban, sírnak örömükben és sírnak a kopott verandákon, akárcsak én akkor, azon a napsütéses vasárnap reggelen.

Frenyó Krisztina

A szerkesztő levele / bilincsben

…a legjobban az bánt, hogy megengedtem magamnak, hogy szép lassan körbefonjanak a láncok, és beletörődve újabb bilincseket kattintgatok magamra…

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-04-13.

kiemeltkép bilincsbenkézKedves Olvasóim!

Egy kis ideje már nem írok nektek levelet, ám most újra visszatérek a régi szokásomhoz, és ezentúl, hétről hétre megleplek benneteket a soraimmal. Azért is, mert hiányoztok, és azért is mert hiányzik a mondanivaló, az útravaló, amit én is úgy kapok, és legyen az egy érzés, egy dallam, ami elindít az üzenet útjain, mindenképpen át szeretném nektek nyújtani.

rózsaszín szabadságHogy van az, hogy gyermekkorunkban olyan könnyedén ugrándozunk, szinte szárnyra kapva suhanunk át a világon és annyira, de annyira egyszerűnek tűnik minden? Emlékeztek arra a kisgyerekre, aki egy tölcsér fagyitól, vagy egy vasárnapi lubickolástól a mennyországba érezte magát, és ha netán az apukája odaült az ágya szélére mesét olvasni, madarat lehetett volna vele fogatni? Hol van ez az aprócska kisember? Hová tűnt? Miért nem szárnyalunk, hogy hogy nem táncolunk önfeledten és ugrálunk páros lábbal a lépcsőkön a város színes forgatagában? Valóban meghalt volna az az aprócska lény bennünk, és valóba ennyire fojtogat az életünk?

láncalábonfekvőcikkbeMinap egy szép dallamcsokrot hallgatva, könnyek szöktek a szemembe, és nem csupán a meghatottságtól. Talán azért is, mert a hétköznapok sokszor süketté tesznek és nem tűnik fel a kiabáló fájdalom, ám ilyenkor ha megnyitja valami  azt a szívkaput, akkor nincs menekvés, elementáris erővel tör rám az emlékezés. Eszembe jutnak a megfáradt gyönyörű emlékek, a fiatalság édes ízét érzem az ajkaimon, ilyenkor a harmatos kamaszkor cukor-illata száll a levegőben és igen, sajnálom magam. Sajnálom a tovatűnt gyermekkort, – akármilyen is volt – és a legjobban az bánt, hogy megengedtem magamnak, hogy szép lassan körbefonjanak a láncok, és beletörődve újabb bilincseket kattintgatok magamra, pedig csak egyetlen egy mozdulat, egy aprócska elhatározás és kinyithatom a lakatot, hiszen nálam van a kulcs, mindennek a kulcsa.

állóképNem is értem, hogy mi emberek miért bonyolítjuk a mindennapjainkat, amikor olyan egyszerűen élhetnénk, sokszor a sok agyalgatás helyett, csupáncsak döntenünk kellene, latolgatás, filozofálás nélkül. És, hogy miért nem megy ez olyan könnyen, mint a karikacsapás? – Itt jönnek képbe, a gyerekkori ideológiák, a belénk rögzült nevelési és hozott sztereotípiák, a szokásaink, és a mindennél erősebb félelmeink. –

láncrózsafekvőcikkbe LánclakatfekvőSzurok Tibor fotó

Szurok Tibor fotója

Na nekem ebből lett elegem, újra szabad akarok lenni és kidobom egy zsákba a félelmeimet, ezt a zsákot egy olyan mély szakadékba hajítom, ahová nem tudok utána menni, mert ez a lényeg: végleg el kell őket engedni. Amilyen messzire csak tudjuk, hajítsuk el őket, legjobb, ha minden sérelmünket, kővé keményült könnyeinkkel együtt kiírjuk egy papírra – vegyünk elő nyugodtan egy A-4-es lapot -és elégetjük forró tűzben, majd lehúzzuk azon a bizonyos helyen, hogy még véletlenül se maradjon utánuk por, sem hamu. Kezdetnek ez elég lehet. Ki tart velem?

deszkás lányKezdjük a hetet, az elengedés és a megengedés feelingjével, mosolyogva, együtt veletek!

Frenyó Krisztina

 

 

A szerkesztő újévi levele

Kedves Olvasóim! Köszöntelek benneteket ebben a cseppet sem megszokottan induló új esztendőben! Miről is szólhat a szerkesztő újévi levele? Változások vannak készülőben mindenfelé, és ez bizony a levegőben, a saját bőrünkön, és szinte mindenhol érezhető. Változékony az időjárás odakint, és emiatt csökken a reakcióképességünk, valamint a frontra érzékenyebbeket makacs rosszullétek  kerítik hatalmukba. Vírus és bacilushalmaz […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-01-12.

a szerkesztő levele csaj ír naplót

Kedves Olvasóim!

Köszöntelek benneteket ebben a cseppet sem megszokottan induló új esztendőben! Miről is szólhat a szerkesztő újévi levele? Változások vannak készülőben mindenfelé, és ez bizony a levegőben, a saját bőrünkön, és szinte mindenhol érezhető. Változékony az időjárás odakint, és emiatt csökken a reakcióképességünk, valamint a frontra érzékenyebbeket makacs rosszullétek  kerítik hatalmukba. Vírus és bacilushalmaz mindenütt…mit is tehetnénk, hogy is vehetnénk fel a harcot, ennyi veszedelmes ellenséggel szemben?

Amit mi emberek megtehetünk a saját testi és lelki egészségünkért, azt meg is kell tennünk. Különösen akkor, amikor 2014-et írunk a naptárban, amikor lépten nyomon negatív hírektől harsognak a média-csatornák, amikor gyermekek halnak meg édesanyjuk karjaiban, amikor szülőanyák maradnak a szülőágyon örökre, amikor egy “véletlen baleset során” kómába kerül egy világszerte ismert és közkedvelt világbajnok autóversenyző. Vigyázzatok magatokra, azaz vigyázzunk magunkra és legyünk sokkal körültekintőbbek, mint eddig, ez már egy felgyorsult világ, telis-tele feszültséggel, stresszel és olyan irreálisan magas elvárásokkal, hogy ember legyen a talpán, aki maradéktalanul meg tud ennek felelni. És ha mégis sikerül, akkor nagy valószínűséggel heti egyszer minimum látogatói leszünk valamelyik illusztris pszichiátriai rendelésnek, pánik-beteg szakambulanciának, vagy nem.:-) Min múlik mindez? Talán azon, hogy mennyire vagyunk hajlandóak beállni a sorba, átengedni magunkat a nyomásnak, netalán felvenni a kesztyűt és harcolni önmagunkért, a lelki békénkért, a fizikai állóképességünkért, és igen, ha kell, az életünkért. És, hogy biztosan kell e ez a háború? Úgy gondolom, ha önmagunk és a családunk a tét, semmilyen harctól nem szabad visszariadnunk, főként ha szelíd, nyugodt, ám kemény az a csata. A frekvencia, na az a legfontosabb, mégpedig, hogy az agyunk melyik csatornára hangolódik a leginkább. Mert, bármennyire is hihetetlen, az egészségünk, és éppúgy a betegségünk is, elsősorban fejben dől el, mint ahogyan a világon szinte minden. Ezen a héten, hihetetlen gyógyulásokról, pszichikai tanulmányokról, és más nagyon komoly dolgokról is olvashattok majd, ám addig is induljon a hetünk életvidám, egészségtől kicsattanó feelinggel, együtt veletek!

Frenyó Krisztina

A szerkesztő levele / Decemberi Feeling

Kedves Olvasóink! Miközben fő a konyhában a húsleves, és türelmesen várakozik a túrógombóc a forró gőzfürdőjére, én azon gondolkozom mit is írjak nektek, így rendhagyó kedden. Na nem azért, mintha nem lenne mondanivalóm, sőt…A bőség tengerében lubickolok, és beszámolni-valóm is akad rengeteg. Először is engedjétek meg, hogy köszöntselek benneteket December első keddi napján és abból […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-12-03.

Hello decembe rmasnival gyertyafényesKedves Olvasóink!

Miközben fő a konyhában a húsleves, és türelmesen várakozik a túrógombóc a forró gőzfürdőjére, én azon gondolkozom mit is írjak nektek, így rendhagyó kedden. Na nem azért, mintha nem lenne mondanivalóm, sőt…A bőség tengerében lubickolok, és beszámolni-valóm is akad rengeteg. Először is engedjétek meg, hogy köszöntselek benneteket December első keddi napján és abból az alkalomból is, hogy együtt átléptünk  Advent reményekkel teli küszöbén! Remélem sürögtök-forogtok a munka után, mellett az otthonotokban és akármilyen, bármilyen, valamilyen koszorút készítetek ügyes kezeitekkel az asztalközépre, ajtódísznek. Tudjátok mit? Hámozzunk narancsot, citromot, és karikázzuk fel őket héjastul is, hogy mennyei illatukkal elárasszák az otthonunkat, szárítsuk őket a kályhán, radiátorokon, – kinek mije van – és függesszük az ablakokba. Karácsonyig, napról napra érkezem Adventi ötletekkel, kreatív praktikákkal anyuciknak, apuciknak és gyerekeknek is, korhatártól és nemtől függetlenül.:-) Hozok különleges recepteket és természetesen tőletek, olvasóimtól is várom az ünnepi finomságok leírását, ha lehet képes formában, hogy körbeadhassuk, közzétehessük mindenki számára! Még ma beindul a nagy receptverseny, és reménységünk szerint hamarosan elérjük a nyolcszáz lájkot az oldalon, és akkor valaki hazaviheti a Heavenly életvizet is még Karácsony előtt. 🙂 Számítok az aktív együttműködésetekre! – több kéz, több like, több érdeklődés, több életvíz! 🙂 – Mi bajunk lehet, hisz odakint süt a nap, arcunkra pír rajzolódik ugyan, és estére van, hogy lefagy az orrunk a hidegtől, no de kérem, elvégre December van, vagy mi a szösz, nem igaz?:-) Sétáljatok a természetben, zöld, vagy kivilágított ligetekben, patakparton, a hegyekben és a víz közelben, és csendesen, elgondolkodva, kicsit magatokba bújva, – abba  a legbelső vacokba – készülődjetek az ÜNNEPRE! Készítsetek saját kezűleg ajándékokat a családtagoknak, szeretteiteknek, mert az a legnagyobb öröm, amikor meglepünk valakit a magunk által készített névre szóló figyelmességgel, amikor azt az időt Csak Rá Fordítjuk! Meglátjátok megtérül a figyelmesség, akár egekig szálló kacaj, akár egy titkolni próbált, szelíden legördülő könnycsepp formájában. Ebben segítek, találtam nagyon egyszerű, kedves és könnyen elkészíthető nagyszerű ajándékötleteket.   Hölgyeim, Uraim, Gyerkőcök, akkor kalandra fel, lustaságot, nemtörődömséget félrerakni és a soron következő szappanopera, vagy az esti kocsma, netán egy bugyuta pláza-túra helyett, most szenteljük az időt valami másra, valami jobbra, izgalmasabbra közösen! Meglátjátok, egy kellemesen fülbemászó muzsikával a háttérben, az asztalon gőzölgő tea,  vagy habos kávé társaságában, csillagánizs és cubebabors illatba burkolózva, isteni élmény lesz a készülődés. És közben szívünk, csordultig megtelik szeretettel! Mert adni jó!

Legyen egy Fantasztikus hetünk újra együtt veletek, szeretetteljes Feelinggel!

Frenyó Krisztina

A szerkesztő levele

Kedves Olvasóink! Hihetetlen,  hogy így eltelt ismét egy hét, és beléptünk november utolsó hetébe, mégis igaz. Már alig maradt falevél, amely kapaszkodna az ágba, leginkább szelíden fejet hajtva megadva magukat a természet rendjének, utolsó őszi táncukat ellejtve hagyják, hogy tovább repítse őket a szél. Bár az egész város karácsonyi díszkivilágításban úszik és az üzletek polcain […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-11-25.

tea pulcsis lány részlet enteriörKedves Olvasóink!

Hihetetlen,  hogy így eltelt ismét egy hét, és beléptünk november utolsó hetébe, mégis igaz. Már alig maradt falevél, amely kapaszkodna az ágba, leginkább szelíden fejet hajtva megadva magukat a természet rendjének, utolsó őszi táncukat ellejtve hagyják, hogy tovább repítse őket a szél. Bár az egész város karácsonyi díszkivilágításban úszik és az üzletek polcain roskadoznak az ünnepi csecsebecsék, engedtessék meg nekem, hogy én ezt ne tartsam normálisnak, és nem is tartom helyénvalónak. Hogy miért? Mert mindennek megvan a maga ideje: a vetésnek, az aratásnak, a bánatnak, az örvendezésnek és ugyanígy az ünnepre hangolódásnak, erre ,,találták ki a jó öreg” Adventet. Hosszú évtizedekig működött, hogy négy hét alatt készülődtünk a karácsonyra, és valahogy mindig elkészültünk, most miért ne működhetne? Igazándiból úgy gondolom, hogy itt is csupán üzleti fogásról és instant megoldásról beszélhetünk. Napjainkra jellemző módon, mindent gyorsan, előre és azonnal akarunk, nem tudunk várni, kihalófélben van a türelem és ez nagy baj. Lehet, hogy demagóg gondolatmenetet dédelgetek a szívemben, de valahogy mégiscsak úgy érzem, jobb volt a ” mi korunkban” karácsonyvárónak lenni. Egész évben erre a szent időszakra vártunk, és igazán arra az egy hosszú éjszakára, amely a karácsonnyal volt egyenlő. Tudtuk, hogy ha hónapokon át nem is, ám aznap este narancs, banán és dió kerül az asztalra, és biztosan lesz kacsa, vagy pulyka is. Izgatottan vártuk a csodás ünnepet, és heteken át ragasztottunk, rajzoltunk, majd ha édesanyánk engedte, a sütésben is segédkeztünk. És, – igen éssel kezdem a mondatot – piros pozsgás arccal szaladtunk a ropogó, szikrázó hóban hazafelé a karácsonyi mise után.  Otthon aztán az egész család körülülte az ünnepi asztalt, nagymamástul, nagybátyástul, mindenestül. Valahogy mindig elfértünk, akkor is, amikor egy panellakásban laktunk kilencen, és még a nagymamáknak is jutott hely. Hogy is van ez? Megnőttek a házaink és a szívünk meg összement?  Ha így van, akkor épp ideje magunkba szállnunk egy kicsit, és elgondolkodnunk azon, hogyan és hol lehetne a szívnövesztőszerünket beszerezni, – azért még lehet kapni – csak ne a plázákban keressétek. Még mindig van egy hetünk Advent első vasárnapjáig, addig élvezzük még a november áldásos hatásait, és ne akarjuk siettetni az ünnepet, úgyis olyan gyorsan tovaszáll. Tanuljunk meg újra izgatottan, türelemmel várakozni, készülődni és nyitott szívvel járni az utcán, hátha akad olyan, akin még mi is segíthetünk. Legyen csodás hetünk újra együtt veletek, a ráhangolódás és a szeretet feelingjével karöltve! 

Frenyó Krisztina

A szerkesztő levele

Kedves Olvasóink!   Bizonyára észrevettétek, hogy kissé elmaradtak a tőlem megszokott levelek, illetve nem mindig hétfőn írom nektek, ahogy most is. Ennek számtalan oka van, nem mennék bele… Egyetlen dolog ami mellette szól, hogy jobban odafigyelek magamra, ott legbelül. Az elmúlt hét, és ez a hét is a befelé fordulásról, a lélek dolgairól szól. Fény […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-11-21.

kék egyensúly jó csajszi háttalKedves Olvasóink!

 

Bizonyára észrevettétek, hogy kissé elmaradtak a tőlem megszokott levelek, illetve nem mindig hétfőn írom nektek, ahogy most is. Ennek számtalan oka van, nem mennék bele…

Egyetlen dolog ami mellette szól, hogy jobban odafigyelek magamra, ott legbelül. Az elmúlt hét, és ez a hét is a befelé fordulásról, a lélek dolgairól szól. Fény derült arra is, hogy hiába foglalkozunk a testünkkel és hajtjuk azt a megállni nem akaró mókuskereket, ha elhanyagoljuk a legbelső énünket, ha közben a lelkünket képesek vagyunk cserben hagyni. Homokba dugjuk a fejünket? Oké, van egy másik módja is, hogy abba hagyjuk a hajtást. Ez pediglen egy betegség, egy figyelmeztetés, hogy ácsi! nem neked kell megoldanod mindent. Ránk nőkre, ez a mindennek és mindenkinek megfelelni akarás fokozottabban jellemző. Velem is ez történt, nem jó úton jártam és “vettem ugyan a jeleket”, de nem igazán törődtem velük. Szétszórtan hajtottam azt a malmocskát, és össze-vissza forogtak a kerekek, sokszor száz irányban. Szeretnék én mindenkinek segíteni most is, ahogy eddig is tettem, ám olykor nem megy. Nem tudom mások helyett megoldani a problémákat, hiszen itt vagyok magamnak én. És én sem vagyok egy ,,egyszerű eset”. 🙂

Foglalkoznom illik magammal, hiszen ha én nem vagyok EGÉSZ, hogyan lehetnék a társam és  a körülöttem lévők segítségére? Szeretnék támasza lenni a gyermekeimnek, válaszai lenni szüleim kérdéseinek, egy biztató hang késő este a telefonban testvérem számára, és mindezt úgy szeretném, hogy ne görcsöljek rá. Most egy olyan útra lépek, amely legalább annyira szól magamról, mint másokról, és meg kell tanulnom, hogy nem önzés az, ha én vagyok a középpontban, mert ha én EGÉSZ-SÉGES vagyok, akkor a körülöttem lévők felé is egészséget tudok sugározni. Furcsa “véletlen”,  – még jó, hogy nem hiszek benne – hogy olyan emberekkel találkozom mostanság, akik hasonló cipőben járnak, akik segítségemre vannak és valahogy én is nekik. Működik a körforgás, beindult a Flow, és ha hisszük, ha nem, egyszerűen áramlik a jó!

Pénteken, egy testemnek-lelkemnek kellemes nyílt napon vettem részt többed-magammal a Hétholdház  jóvoltából. Jógáztunk, “rámosolyogtunk a belső szerveinkre”, és jelképként, lufikat eregetve az égig , a “hibás kódokat” elengedtük sérelmeinket, berögződött téveszméinket. Voltak, akik mezítelenül jógáztak, így jobban megismerve saját testüket és testük végtelen lehetőségét, nem a szabadosság jegyében, sokkal inkább a  szabadság égisze alatt tették mindezt. Táncoltunk a négy elem hívószavára, testünk kellemesen ringatózott a tűz, víz, levegő, és a föld ütemeire. Megtudhattuk azt is, hogy a duál-párunkkal élünk e, és megtaláltuk e már az ikerlángunkat, avagy ,,csak” ibolyaláng-szerelemben élünk. Mélyre törő beszélgetések, érdekfeszítő előadások, gyógyítások és érzékelhető gyógyulások szem, fül tanúi lehettünk, szakavatott hozzáértőknek köszönhetően. Igyekszem beszámolni részleteiben is a gyógyításokról, a ,,kezelések” alatt szerzett személyes tapasztalataimról, mert hiszem, hogy ha megosztom veletek is a gyógyulás folyamatait, a ,,titkos kis praktikákat”, akkor közösen gyógyulhatunk, és önmagunkkal együtt, a körülöttünk élők is gyógyulhatnak. A lényeg az egyensúlyban rejlik, a test-lélek egyensúlyában.

Legyen szép hetünk együtt veletek, pozitív gondolatokkal teli, gyógyulásokban gazdag                                                                                              Feelinggel!

Frenyó Krisztina

 

 

A szerkesztő levele

Kedves Olvasóink! Mögöttünk egy mozgalmas hét, előttünk egy rövidebb, hiszen egy nappal kevesebbet dolgozunk majd. Az elmúlt napokban viharos szelek fújtak, eső áztatta az utakat, és szomorúság költözött a szívekbe, amikor a hét közepén elveszítettünk valakit. Ez a hét a veszteségeké, valamint az emlékezésé volt. Elindulunk reggel a munkába, és nem tudhatjuk, hogy este hazatérünk […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-10-21.

Angels wings are placed in a forest next to the place where the body of five year old Swiss girl Ylenia Lenhard was found in OberbuerenKedves Olvasóink!

Mögöttünk egy mozgalmas hét, előttünk egy rövidebb, hiszen egy nappal kevesebbet dolgozunk majd. Az elmúlt napokban viharos szelek fújtak, eső áztatta az utakat, és szomorúság költözött a szívekbe, amikor a hét közepén elveszítettünk valakit. Ez a hét a veszteségeké, valamint az emlékezésé volt. Elindulunk reggel a munkába, és nem tudhatjuk, hogy este hazatérünk e, de mégsem gondolunk bele, mert valahogy ez a természetes, legalábbis annak vesszük.

Fergeteges koncertektől hangosak a pincék, csodás filmeket adnak a hazai mozikban, moziünnep, filmünnep hátán, úgy pezseg a város, mint egy óriási pezsgőspohárban az aranyló buborékvilág. Nincs egyetlen egy nap sem Budapesten, amelyen unatkozni kellene. A külföldiek véleménye szerint, Budapest fantasztikus és élhető város, és igen azzal egyet kell értenünk, hogy meseszép helyen élünk, az élhetőség pedig leginkább a körülmények, a környezet, és a “hol a helyünk a világban” alapelvén múlik. Az is biztos, hogy sok múlik a hozzáálláson, mert pont annyira lehet rossz egy élet, mint amennyire jó is tudna lenni, csak ott van az a csak… Félig, vagy tele? Elégedettek vagyunk az életünkkel, netán elégedetlenek, és ha így van, akkor mit szeretnénk? Tudjuk, hogy mit akarunk, vagy csak egy feneketlen kútba dobáljuk a nem létező vágyainkat? Ilyen kérdésekkel foglalkozunk a héten, és megmutatunk nektek valami szuper-relaxáló foglalatosságot. A szerencsések, az őszi szünet kiváltságait élvezhetik, és miután kellemes időt ígérnek a meteorológusok, így bőven lesz alkalom kirándulni, mozogni és ha mégsem jön be az ígéret, akkor elő a varródobozzal, a szerszámos ládával és irány a kreatív-szoba!

Legyen egy szép, tartalmas hetünk újra együtt veletek, határozottan jó feelinggel!

Frenyó Krisztina