2020. január hónap bejegyzései

Gyógyfüvekkel a fejfájás ellen

Gyuri Bácsival mindig öröm találkozni, beszélgetni. Példaértékű életével, az élethez való hozzáállásával és szaktudásával, követendő minta számomra mindenképpen.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2020-01-21.

Van-e hatásos gyógytea fejfájásra, migrénre?

Fejfájás azonnali csillapítására nincs gyógynövény vagy gyógytea, azonban a migrénes fejfájás kiújulását rendszeres gyógyteázással meg tudjuk előzni. Gyuri bácsi a bükki füvesember most fejfájósoknak ad tanácsot. Mi pedig jó szívvel továbbadjuk nektek.

„Nekem nem szokott fájni a fejem, hála Istennek nem tudom, mi az, hogy fejfájás”. – hangzik el Gyuri Bácsi szájából, és én ezen egy cseppet sem csodálkozom, hiszen számomra ő az egészség és az egészséges élet megtestesítője. Legutóbbi bükkszentkereszti látogatásomnál épp az erdőből jövet találkoztunk és arcán jóízű mosollyal üdvözölt bennünket. Nincs fejfájás, nincs migrén, hiszen elmondása szerint a bükki füvesember sosem stresszel, egészségesen él, az erei tiszták és a csuklyásizma sem tokosodott be. Gyuri bácsi szerint ez utóbbi gyakran okozhat fejfájást, ám itt nem állunk meg, hiszen a megoldás fontosabb, ezért ajánl is rá rögtön valamit: pásztortáska tinktúrával kenegethetjük naponta kétszer, ezzel stimulálhatjuk az izom vérkeringését és segíthetjük a fejfájás múlását.

Gyógynövények közül egyetlen gyógynövényt említ, amely hatásos a migrénes fejfájás kezelésében, ez pedig egy igazi kincs, az őszi margitvirág. És bár virágzata hasonlít a kamilláéra, ne tévesszük vele össze! Az őszi margitvirág hatóanyagainak köszönhetően tágítja az ereket és nyugtató hatása van, rendszeres fogyasztásával ízületi fájdalmak és migrénes görcsök kialakulását egyaránt meg lehet előzni.

„Ez a legfontosabb gyógynövényünk a fejfájásrohamok kiújulásának megelőzésére. Hatását erősíthetjük görcsoldó gyógynövényekkel is, ilyen például a mezei kakukkfű, a réti palástfű vagy a borsmenta, illetve vértisztító, értágító hatású gyógynövényekkel, mint az orvosi veronika vagy a somkóró”– magyarázza a fejfájósoknak összeállított teakeverék hatását Gyuri Bácsi lánya, Lopes-Szabó Zsuzsa, fitoterapeuta.

De hogyan is fogyasszuk a fejfájósok teáját?

Az Őszi margitvirágos teakeverékből a szokásos módon, egy csapott evőkanál (3 g) teafüvet 2,5 dl vízzel leforrázunk, 15 perc után leszűrjük.

Súlyosabb esetben napi egy, enyhébb eseteknél heti 2-3 csésze tea folyamatos fogyasztása ajánlott legalább fél évig. Napi 1 csészével korlátlan ideig iható. Hangsúlyozni kell, hogy az elkészített tea nem alkalmas migrénes-fejfájásos rohamok azonnali csillapítására! Itt is, mint majdnem minden gyógyterméknél  előfordul ellenjavallat, hiszen az értágító hatás miatt körültekintően kell fogyasztani: terhesség, szoptatás alatt, erős vérhígító szedése mellett, valamint gyermekeknek 12 éves kor alatt nem ajánlott.

Fontos: Bármilyen műtét előtt 2 héttel fokozatosan csökkenteni kell a tea fogyasztását.

Amit Gyuri Bácsiról dióhéjban tudni érdemes:

Szabó Gyuri bácsi, a legendás bükki füvesember neve összeforrt a gyógynövényes gyógyítással. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett bükkszentkereszti természetgyógyász tudását lányának, Lopes-Szabó Zsuzsának adta át, aki gyakorlott fitoterapeutaként viszi tovább a hagyományokat és vezeti a családi vállalkozást.

Az ellenőrzött minőségű gyógynövényekből, egyedi receptúra alapján készülő Györgytea termékek 63 darabos szortimentjében az egyedi-, a keverék-, és az élvezeti teák mellett megtalálhatók a gyógynövénykivonatok, a Babaváró csomag, ahogy az ismeretterjesztő könyvek, naptárak is. A cukorbetegség kezelésére összeállított Diabess teakeveréket 1999-ben a Magyar Szabadalmi Hivatal is bejegyezte, később az Országos Gyógyszerészeti Intézet „Diabess-Györgytea” néven gyógyhatású növényi készítményként törzskönyvezte.

A cég nagy hangsúlyt fektet a hagyományápolásra és az ismeretterjesztésre. A vezetett gyógynövényes túrákon és a Bükkszentkereszti Gyógynövénynapokon évente több ezren fordulnak meg, de az érdeklődés online térben is töretlen: a gyorgytea.hu és a diabess.hu évi látogatószáma meghaladja az 1,1 milliót, és az ingyenes Györgytea mobilapplikáció is több mint 56.000 felhasználóval büszkélkedhet.

És, hogy a természet kincseit hol tudjátok beszerezni?

A festői szépségű Bükkszentkereszten a Györgytea telephelyén és mintaboltjában, valamint a budapesti mintaboltban: 1054 Budapest, Bank utca 4.

Ahol bővebben és naprakészen informálódhattok:

Honlap és webshop: www.gyorgytea.hu sajto@gyorgytea.hu

Gyuri Bácsival mindig öröm találkozni, beszélgetni. Példaértékű életével, az élethez való hozzáállásával és szaktudásával, követendő minta számomra mindenképpen. A természethez és az emberekhez való viszonya, az éveken át megtartott szakmai és emberi alázata oly ritka ebben a világban, mint a tiszta forrásból gyűjtött fagyöngy. Megtiszteltetés, hogy ismerhetem!

Frenyó Krisztina

A Szabó Gyuri Bácsival készült rádióinterjúnkat itt hallgathatjátok meg:

https://www.szentendre.media.hu/hanganyagok/kavespercek/kavespercek-szabo-gyuri-bacsi-a-bukki-fuvesember

Örökzöld szívtiprók

Szíveken át gyalogolni, könnyeket fakasztani, úgy csókolni, hogy sosem akarod abbahagyni…Valahogy ilyennek képzeltük őket. Bárhogy is volt, Jó Anyáink és később mi is ezeken a szempárokon olvadoztunk.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2020-01-06.

 

Örökzöld szívtiprók

Ahogyan odakint egyre melegebb lesz az idő, úgy forrósodik fel szívünk tájéka is, és kalapál egyre hevesebben ez a fura kis ketyegő. Dongnak a méhek, bódító virágillat lengi körül a réteket, és karonfogva sétálnak a ligetben a párok. Szerelemtől zsong a levegő, és szemeinkkel egyre fürkésszük a férfiakat, mert csak velük kerek a világ. De hogy kinek, melyik típustól indul be a fantáziája, emelkedik meg a pulzusa és tombolnak a hormonjai, az annyira különböző, akárcsak mi magunk. Vegyünk sorra öt örökzöld sármőrt, akiktől biztosan ma is odáig lennénk, mi nők.

Elsőként, a még ma is igen sármos Alain Delonra esett a választás, nem igen kell kommentálni, elég, ha csak ránézünk erre a fotóra… Delon (1935 -)

Az isteni Delon, egy sármőr Franciaországból. Az ’50-es évek vége felé kezdett el filmezni, nagyon hamar a nők bálványa lett, az ügyeletes rosszfiú szerepében tündöklött, azt a bizonyos szerethető rosszfiút alakította.  Magánélete hangos volt a botrányoktól, ám ennek ellenére, mégis lányok ezrei rajongtak a tengerkék szemű szívtipróért, minden idők legszexisebb  Zorrójáért.

Főbb filmjei:

Gyenge asszonyok (1959)

Ragyogó napfény (1960)

Rocco és fivérei (1960)

A fekete tulipán (1964)

Speciális kezelés (1973)

Zorro (1975)

Klein úr (1976)

Másodiknak, a méltatlanul rövid életű James Deant választottuk, akinek kisfiús félénkségétől, olykor mégis kemény tekintetétől és szenvedélyes jelenségétől, mai szóhasználattal élve, teljesen készek lennénk.   James Dean (1931-1955)

                                                 

Csupán, 24 éves volt, amikor egy autóbalesetben életét vesztette. Számos szerepe, felejthetetlen alakításai teszik őt örökké halhatatlanná mégis. – kilenc filmszerep, két Oscar-díj jelölés, Broadway-szerepek -.

Mozifilmjei:
Édentől Keletre (1955)
Haragban a világgal (1955)
Óriás (1956)

Harmadik őrjítő férfiideálunk, a csodálatos Paul Newman (1925-2008) Ezeknek a kékséges szemeknek a tükrében végleg elvesznénk…

A magyar származású színész az ’50-es évek elejétől kezdett mozifilmekben szerepelni, előtte Broadway-darabokban és tévésorozatokban játszott. Szerelmi drámák és westernfilmek eljátszására egyaránt alkalmas volt, világítóan kék szemeivel évtizedekig rabságban tartotta nők millióit. 10 alkalommal jelölték Oscar-díjra, de csak egyszer, 1987-ben nyerte el a legjobb főszereplőnek járó díjat, a pénz színe című filmben nyújtott alakításáért. Szívügyének érezte a beteg gyermekek sorsát, alapítványt szervezett, amely a krónikus betegségben szenvedő gyermekek táborozását hivatott biztosítani. Nem elég, hogy szemtelenül jóképű, még jólelkű is volt, hát nem imádnivaló?

Főbb filmjei:
Macska a forró bádogtetőn (1958)
Az ifjúság édes madara (1962)
Butch Cassidy és a Sundance kölyök (1969)
A pénz színe (1989)
Mr. & Mrs. Bridge (1990)
Senki bolondja (1994)

 Negyedik szívtiprónk, a fantasztikus Marlon Brando (1924 – 2004)

Egy név, és egy igéző szempár, amit nem lehet szó nélkül hagynunk. E név hallatán, méltán az jut eszünkbe: minden idők legnagyszerűbb filmszínésze. Egy név, amelyről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Marlon Brando a 40-es évek végén tört színészi babérokra, először a Broadway világában próbálta ki magát. Első filmjét 1950-ben Férfisorscímmel forgatta. A keresztapában nyújtott alakításáért kapta második Oscar-díját, a filmet azóta is a legzseniálisabb produkcióként tartja számon a filmtörténelem.

Legfőbb filmjei:
A vágy villamosa (1951)
A rakparton (1954)
A keresztapa (1972)
Az utolsó tangó Párizsban (1972)
Apokalipszis most (1979)

És végül, de nem utolsósorban, jöjjön a szuper férfias Sir Sean Connery (1930 – 2020)

Újabb brit a palettán, ezúttal azonban egy skót, az első 007-es, akit mai napig az egyik legvonzóbb férfiként tartanak számon szerte a világon. Ezzel, mi magyar nők is egyet kell, hogy értsünk. Mielőtt színésznek állt, volt tejkihordó, tagja volt a Brit Királyi Tengerészetnek, kipróbálta a teherautó vezetést, a modellkedést, a koporsófényezést és a testépítést is. 1961-ben kapta első szerepét Rudolph Cartier, Anna Karenina című filmjében.

A legnagyobb sikert a James Bond filmek hozták meg számára, hat (plusz egy nem hivatalos) produkcióban formálta meg a brit titkos ügynök szerepét. Oscar-díjra 1988-ig kellett várnia, az Aki legyőzte Al Caponét című filmben nyújtott alakításáért megkapta a férfi mellékszereplőnek járó szobrocskát.

Jelentősebb filmjei:
James Bond:
-Dr. No (1962)
-Oroszországból szeretettel (1963)
-Goldfinger (1964)
-Tűzgolyó (1965)
-Csak kétszer élsz (1967)
-Gyémántok az örökkévalóságnak (1971)

Gyilkosság az Orient expresszen (1974)

A rózsa neve (1986)

Aki legyőzte Al Caponét (1988)
Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (1989)
A szikla (1996)
Briliáns csapda (1999)

Remélem ti is megelégedéssel olvastátok végig a Csodálatos Férfiakról szóló írásunkat, hiszen bár jöhetnek újak, mai szemmel vonzó pasik, macsók és férfiideálok, mégis nekünk Nőknek, akik ezeknek a sármőröknek a filmjein nőttünk fel, Örökzöld szívtiprók ŐK maradnak.

Frenyó Krisztina