2017. október hónap bejegyzései

A lélek játéka, avagy egy felemelő társas, Laurával

Megszállottságig belefolytam ebbe a csatornába. Szívem zakatolt az izgatottságtól, mert éreztem, hogy nem vagyok egyedül, hogy terelést és támogatást kapok a z Univerzumtól. Párhuzamosan pedig éreztem a felelősséget is, hogy „tisztán” kell lehoznom minden információt.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2017-10-30.

“A szeretet szabadon áramlik, feltétel nélkül. Legjobb tulajdonsága, hogy  csak úgy van. “

Salamon Laura

Laura arctollasjó kocka

Laurával a találkozásom egy véletlenszerű telefonhívással kezdődött, bár abban hamarosan megegyeztünk, hogy egyikünk sem hisz a véletlenekben. Amikor a különös weboldalra “tévedtem,”már tudtam, hogy ismét közelebb kerülök életfeladatomhoz, hiszen valami “megfoghatatlan ismerősre” találtam itt. Egy misztikusnak tűnő, mégis teljesen átlátható világba csöppentem, egy olyan lány jóvoltából, aki bár angyali tulajdonságokkal van megáldva, ennek ellenére igencsak két lábbal áll a földön. Laura, másnevén Lola, – erről majd egy későbbi interjúban esik szó – sokat mesélt nekem egy bizonyos társasjátékról, amelyet ő keltett életre, és ami már eddig is sokak mindennapjait megváltoztatta. Szűnni nem akaró kíváncsiságom folytán ellátogattam hát a Lolaverzumba és magam jártam utána a Csodának. Salamon Laura Önismereti tanácsadóval, az Atlantisz emlékezete alkotójával és tulajdonosával társasoztam.

Lolával

Miután megérkeztem és megpróbáltam az ajtón kívül hagyni minden terhemet, ráébredtem, hogy pont azt nem hagyhatom odakint, hiszen épp azért jöttem, hogy kijátsszam magamból amit csak lehet. De rég is játszottam már. Laura egy kancsó meleg teával várt és amikor leültünk az asztalhoz, akkor kezdődött valójában csak a történet. Az én történetem.

K társasálló jó

Dobtam, épp úgy, akár csak egy mezei társasjáték során, kockával. Sejtettem, hogy nem mindennapi élményben lesz részem, ám a “kártyalapok” húzása, a feladatok, melyeket a játék osztott számomra, minden elképzelésemet felűlmúlták. Ugyanúgy lépegettem a társas – mezőn, mint mondjuk egy Monopoly  közben, csak éppen itt érezni lehetett a játék súlyát. Mintha a testemen kívül a lelkem is játszott volna. Olyan érzésként éltem meg, mintha a belső gyermekem hirtelen kilépett volna onnan bentről és önfeledten játszott volna a szobában. Voltak lépések, ahol megtorpantam, és melyeken hosszasan elidőztem. Játék közben, komoly témák kerültek a felszínre egy-egy üzenet által és a kövér könnyek úgy potyogtak alá a napfényben megcsillanó padlózatra, akár az üveggolyók. Érezni lehetett a Lolaverzumban a JELEN-LÉT erejét. Egy másik világét, egy messze távoli dimenzió érintését, amely emlékeket csalt elő a legbensőbb rejtekünkből. Hárman voltuk a helyiségben: Lola, a Lélek Játéka, és én, bár meggyőződésem, hogy sokkal többen voltunk akkor ott EGYÜTT! Az emlékezet különös játéka ez, és amúgy is nehezen lehet leírni egy megfoghatatlan állapotot, mert nincsenek szavak, amelyek visszaadnák ezt a Gyönyörűséget, Atlantisz emlékezetét.

Társaskocka

Hogy kell e félni ettől a játéktól? Az attól függ. Mitől? Leginkább tőled. És attól, hogy mersz e szembenézni saját MAGaddal, a MÚLTaddal, a VALÓságoddal és a kudarcként megélt gócpontjaiddal. Hogy vállalod e azt, hogy akár zokogásban törsz ki egy – egy szó hallatán és, hogy a végére lehetséges, hogy átmenetileg lemerülsz, mert rengeteg energia szabadul fel benned és körülötted. Személy szerint, én úgy gondolom, hogy mindenki akkor jut el oda, ahol épp tartózkodik, amikor megérett rá. Mindent megkapunk a maga idejében és bár megerőszakolhatjuk a sorsot a dolgok előrehozataláért, keményen megfizetünk érte. A végén úgyis csak akkor érkezhet el hozzánk az ajándékunk, amikor kellően megértjük az összefüggéseket. Mint egy háló, a MÁTRIX-ban, ahol minden, mindennel összkapcsolódik. No, épp ilyen ez a játék.

K kártyát húzálló

Lola ott ült mellettem és végig bátorított, végtelen nyugalommal “vezetett”, szinte meg sem szólalt, csak ha már nagyon kellett. Hagyta, hogy a játék utat törjön magának, akárcsak a LÉLEK, bennem. Gyermeki izgalommal húztam egymás után a lapokat, az aprócska zsákból a csöppnyi kártyákat és egymás után jártam a kérdésköröket, majd épp ilyen lelkesen vártam a megerősítéseket. A játék, számomra valóban a LÉLEK TÉRSASJÁTÉKA, hiszen bármilyen furcsán hat is, a kérdezz – felelek sorrendben, mintha a tudatalattink beszélgetne önmagunkkal. Olyan zseniálisan állt fel a rendszer az asztalon, akár egy katonai stratégia, minden a maga helyén és idejében. Óriási felismerések követték egymást a közel két óra folyamán. Néha meg-meg álltunk egy kis tea –  szünetre és mély levegőt szívni. Kellett.

Ki gondolná, hogy az erőszakkal kapcsolatos kérdéskörre épp egy társasjáték rakja fel a pontot. Gondolhatjátok, hogy meglepődtem, amikor egy évek óta húzódó régi lerakódásnak nyomai tűntek fel a játék során. Meglepődésemet csak fokozta, hogy minden egyes dobással közelebb kerültem a felismeréshez, a megértéshez. Elkezdtem emlékezni. Mindenre. Végül, mint egy szikrázó üstökös, a Lélek Játéka adta meg a választ, egy még a gyermekkorból itt maradt hitrendszer árnyékának. Hatalmas sóhajok törtek fel, valahonnan nagyon mélyről. Eddig azt gondoltam, ilyen mélység nem is létezik. Pedig de!

KrisztársasfekvőREND

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A nagy felismerésben fel sem tűnt, hogy hosszú órák teltek el a Lolaverzumban. A jóleső csend, a bennünket körülölelő nyugalom minden hirtelen érkező indulatot, erőteljes érzést lecsitított. El kell, hogy mondjak nektek valamit. A játék kezdetekor és közben is meghatározhatatlan fizikai fájdalmak gyötörtek, melyek megpróbálták elvonni a figyelmemet a megértésről. Nem sikerült nekik. Azért néha  az ego megpróbált felülkerekedni, ám ő is alulmaradt. Amikor végül a játék kidobott és valóban eljutottam a megértés szintjére, a fájdalmam még akkor sem szűnt, sőt sokkal inkább felerősödött. Laura kicsit aggódott értem, hogy mi lehet ez nálam, mert korábban játék során még nem látott ilyet…. Mivel nem először történik velem, én már kevésbé féltem, csak zavaró volt, hogy a bal oldalam ennyire érzékeli a változásokat és mindezt heves nyilalásokkal, erőteljes zsibbadással jelzi felém. Elbúcsúztam Laurától és az ajtóból még visszapillantottam a szobára, a szobára, ahol megértettem valamit. A szobára, ahol otthagytam valamit, amelyet olyan régóta cipeltem magammal, hogy még a szívem is belezsibbadt. A játék során fellépett fizikai fájdalmakat nem a játék okozta, egyszerűen én így éltem meg. Személyes tapasztalat. Valószínüleg nálam így oldódtak a történések. Amint a levegőre értem, a testem is kezdte követni a lelkemet. Tudatára ébredt, ám órákba tellett, míg a fájdalom is odébb állt, mert már nem tudott velem mit kezdeni. Megértettem  a lényeget.

Frenyó Krisztina

Szerkesztői végszó

Ezt a játékot játszani kell, egyedül, együtt, ahogy jólesik. A szabályok épp úgy jelen vannak, mint általában a társasjátékok során, azzal a különbséggel, hogy minden válasz külön értelmezést nyer a játékosok által. Úgy alakul a játék, ahogy a játékos lelke keresi az utat. Bármi lehetséges, és minden megtörténhet. Itt valóban csak a képzelet szabhatja a határokat. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki közelebb akar kerülni önönmagához, a saját lelkéhez, vagy csak egyszerűen játszana egy jót, felszabadultan, könnyedén. Számomra megkönnyebbülést, és hatalmas oldódást hozott a Lélek játékával létrejött találkozás, amely felébresztett bennem oly sok szunnyadó álmot, hogy végre saját útjukat kezdjék járni velem együtt.

Egy picit még a játékról, Salamon Laura tolmácsolásában:

 

 Atlantisz emlékezete – A lélek játéka, az én történetem

 

“Életemben először Atlantiszról édesapámtól hallottam. Gyerek fejjel szájtátva hallgattam az apu elbeszélését arról a civilizációról, mely fejlettsége ellenére, önmagát sodorta bajba, özönvizet generálva pusztította el társadalmát. A titokzatos földrész teljesen víz alá süllyedt és eltűnt a kontinensek közül.

Tinédzser koromban tisztán érzékelő képességem kezdett szépen keretbe rendeződni, ami gyerekkén inkább ösztönös módon működött, ekkor elkezdett szépen felcímkézett definíciókkal alátámasztott belső erővé változni. Ekkor kezdtem el szörfözni a láthatatlan világ rejtelmeiben. Tudásszomjam végtelen volt. Így kerültem közelebb Atlantisz energiáinak létezéséhez. Kapargattam a felszínt. A föld energetikai légkörében nagyon sok információ lenyomat maradt. Ezekből próbáltam információt nyerni. Talán mondanom sem kell, nem elégítette ki kíváncsiságomat. Amit lehetett, elolvastam a témában, de a hiányérzetem megmaradt. Mindig az az érzés maradt, hogy körbe járják a témát, de a lényeg elsikkad. Angyal kommunikációs tanfolyamra vezetett tovább az utam. Itt ismét előkerült Atlantisz és az atlantiszi angyalok tábora. A tanfolyam végére megvilágosodtam, hogy amit ösztönösen művelek, azt tanítják angyal kommunikációnak. Így világosodtam meg, hogy az angyalok mindig is jelen voltak az életemben. Ettől a ponttól kedve még tudatosabban próbáltam bevonni őket hétköznapjaimba és együttműködni. Lassan körvonalazódott bennem Atlantisz: szimbólumai, angyalai, kristály tudása, de ez még mindig nem volt elég. Rá kellett lépnem az önismeret ösvényére és bejárni azt a közel 20 évet a saját életutammal, érzelmi és tudati tapasztalataimmal. Meditációs foglalkozásaimon számtalanszor nyílt meg az atlantiszi kapu és szinte csoportos „fantasy utazásban” tudtunk részt venni. Társaimtól is sok-sok kiegészítő információt kaptam. Köszönet érte! 2016 Januárjában ültem kis lakásom szobácskájában, mikor hihetetlen ihlet szállt meg. Elmémben meneteltek a szavak, kezem már-már szinte lassú volt, hogy kivitelezze a jegyzetelést. Megszállottságig belefolytam ebbe a csatornába. Szívem zakatolt az izgatottságtól, mert éreztem, hogy nem vagyok egyedül, hogy terelést és támogatást kapok a z Univerzumtól. Párhuzamosan pedig éreztem a felelősséget is, hogy „tisztán” kell lehoznom minden információt. Megküzdve emberi korlátaimmal. Ebben az extázisban csücsülve órákon át csak jegyzeteltem. Alig hittem el, de végtelenül élveztem a folyamatot. Egyszer csak eljött a pont, tudtam, hogy a tovább haladáshoz, látnom kell a játék mezejét. A jegyzetekben szavak szintjén ott voltak a kulcs kifejezések: szabad körforgás mezeje, lélek ösvény…. de hirtelen szükségem volt az ábrára. Metatron arkangyal sietett segítségemre, hozta a híres kockáját és bátorított, csak hangolódjak rá, a szakrális geometria meg fogja mutatni nekem a „pályát”. Skicceket készítettem szabad kézzel. “

Az Atlantisz Emlékezete, avagy A lélek játéka társasjátékról bővebben:

A játék honlapja: www.alelekjateka.hu

Frissítsd fel magad szegfüszeggel

Az aprócska rügyben, – melyet mi általában illatos termésnek hívunk – található egy eugenol nelnevezésű vegyület, mely az egyik leghatékonyabb gyulladáscsökkentő.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2017-10-21.

szegf begyNyakunkon az ősz és szeszélyesebb, mint valaha. Míg éjszaka didergősre fagyunk, és hajnalban álmos arccal és összeragadt szemekkel araszolunk a ködpárás dugóban, délelőttre már a 25 fokos melegben vetkőzünk ingujjra. Ilyenkor nem csak ingerültebbé válhatunk, hanem a megfázás is könnyebben utolérhet bennünket, ha nem vagyunk elég körültekintőek és óvatosak.  Épp olyan ingadozóvá válhat a hangulatunk és a közérzetünk, akár az időjárás. Nézzünk körül a házunk táján, mely fűszerekkel kerülhetünk frissebb és egészségesebb állapotba. Elsőként jöjjön a csodálatos szegfűszeg.

szegf pasi

A középkorban a szegfűszeg számított az egyik legértékesebb és legritkább fűszernek Európában, így több expedíciót is indítottak a fűszerek őshazájának felkutatására és leigázására. A hosszas keresgélés után 1522-ben Magellán egyik megmaradt hajója, a Victoria tért vissza jelentősebb mennyiségű szegfűszeggel és szerecsendióval. Igaz, Magellán egy – Maktan-szigeteken folyó – harc közben 1521-ben meghalt, de a maradék legénység megtalálta az ültetvényt, és alaposan megpakolta a hajót, mielőtt visszaindult volna Európába.

pasi n szegf

Már az ókorban is ismert volt a szegfűszeg emberi szervezetre gyakorolt gyógyhatása  A szegfűszeg egyfajta csodaszer, mely könnyen elérhető és számtalan jótékony hatását élvezhetjük a mindennapokban. A gyógyító hatásán túl, a gasztronómiában is jó ideje  használják fűszerként, különféle főtt és sült ételek ízesítésére. Valószínüleg, a  szegfűszeg, mint olyan, majdnem mindenki számára ismert, és nagyanyáink, anyáink konyhájában megtalálható, ám nem kell karácsonyig várnunk, hogy asztalra kerüljön, hiszen hétköznapi kincsre lelhetünk ebben az ünnepélyes kis fűszerben. A rózsaszín, alig fél centis rügyeket kézzel gyűjtik be, és addig szárítják, míg el nem éri az általunk is ismert mélybarna színét és állagát. Illatát messziről felismerni, már csak a belélegzésével is sokat javíthatunk állapotunkon, igaz, mind mindent, ezt is mértékkel tegyük.

Mire jó a szegfűszeg?

Az egyik legtekintélyesebb és egyben legapróbb gyulladáscsökkentő 

rózsasz szegf

Az aprócska rügyben,  – melyet mi általában illatos termésnek hívunk –  található egy eugenol nelnevezésű vegyület, mely az egyik leghatékonyabb gyulladáscsökkentő. Hosszas kísérletek során kimutatták, hogy a szegfűszeg a makacsabb gyulladásokat is 15-30%-al csökkenti. Olyan flavonoidokat és antioxidánsokat tartalmaz, melyek szintén erős gyulladáscsökkentő tulajdonsággal rendelkeznek. Az illatos 100%-os szegfűszeg olajat használhatjuk masszírozásra, és borogatásként is, amely nyugtatja az ízületi gyulladásokat. Pár cseppje vízben oldva a párologtatóba téve csodás tiszta légkört és frissességet teremt az otthonunkban.

Fantasztikusan hat a fogfájásra, mely kínos perceket, órákat okozhat mindnyájunknak. Amikor nincs lehetőségünk orvoshoz rohanni, és kell egy gyors “beavatkozás”, a szegfűszeg azonnali segítségünkre lehet. Enyhe érzéstelenítő, nyugtató és gyulladásgátló hatása miatt hatékonyan enyhíti a fogfájást. Egy kis vattapamacsra, – fülpiszkálórudacsja –  csepegtessünk szegfűszeg olajat és ecseteljük át vele a fájós, gyulladt fogat. Megvéd a fertőzések ellen is. Ha nincs otthon  olajunk, óvatosan rágjunk el néhány szegfűszeget.

citrom nari

Számos jótékony hatása mellett, enyhíti az émelygést és a hányingert is

Olaja hatékonyan csökkenti a sokszor ,,csak úgy ránk törő ” hányingert is. Házi öblögetővel enyhíthetünk  apanaszokon. Vegyünk tíz szegfűszeget, keverjük el egy kevés tamarind pasztával és vízzel, majd igyunk a keverékből naponta kétszer.

Szegfűszeg olaj bőrirritációra / bőrpír, ekcéma és sompolygó társai 

Mivel a szegfűszeg olaj csípések, égési sérülések, zúzódások, horzsolások esetén önmagában csíphet és viszketést idézhet elő, keverjük el egy kevés olívaolajjal. Hatékonyan enyhíti még a terhességi csíkokat, illetve a fáradt – bőr érzetet és duzzanatot.

A szegfűszeg 11 jótékony hatása

Torokfájásra, megfázásra, légúti fertőzésekre

Enyhíti a torokfájást, és csökkenti a száraz köhögés tüneteit. Melegítsünk fel egy csésze vizet, majd tegyünk bele tíz csepp szegfűszeg olajat, és édesítsük egy kevés mézzel. Naponta 2-3 alkalommal fogyasszuk. Ha nincsen olajunk otthon, akkor szegfűszegből is készíthetünk főzetet. Hatékonyan enyhíthetjük az arcüreggyulladást, ha mindkét orrlyukon ugyanannyi mennyiségű őrölt szegfűszeget szippantunk fel. Csak óvatosan! Jobb, ha a  “kevesebb mindig több” elvét követjük itt is.

Friss lehelet, biztonságos fellépés, természetes randiguru

A legtöbb szájspray-nak, és torok-öblítő víznek az egyik alapanyaga a szegfűszeg. Ma már a bio és öko fogkrémekben, sőt a rágógumikban  is megtalálható eme ízes fűszer. Frissíti a leheletet és fertőtlenít is. Csak úgy rágcsáljunk el néha egy kevés szegfűszeget, és máris üdébb lesz a leheletünk, és nem utolsó szemponként megemlítem, hogy randi, találkozó és előadás előtt is jól jön, ha van néhány szem a táskában. Magabiztos fellépést érhetünk el, míg egy lépést is  teszünk az egészségünkért közben.

barna szegf

Emésztésjavító

Kíméletesen segíti a gyomor működését, ezáltal javítja az emésztést, de ajánlott hasmenés, hányás, puffadás ellen is. Hatékonyan elpusztítja a bélférgeket, parazitákat is. A szegfűszeg olaj viszont irritálhatja a gyomrot, ezért inkább főzet formájában fogyasszuk.

Afrodiziákum

Nyugtatóként is használatos, azonban a szegfűszeg az egyik leghatékonyabb afrodiziákumnak is bizonyult. A férfiaknál pedig megakadályozza a korai magömlést.

Mindennapi stresszeinktől ments meg uram minket

Egy csipet bazsalikomot keverjünk el, 4-5 szem szegfűszeggel, egy kevés kardamonnal és mentával, és készítsünk belőle nyugtató teát. Fogyasszuk naponta, közben pedig párologtassunk szegfűszeg olajat.

 Cukorbetegség ellen

Bizonyos kutatások alapján kimutatták, hogy a szegfűszegben található eugenol eredményesen segíti a vércukorszint csökkentését. Természetesen a megfelelő étrend és az orvosi utasítások betartása is ugyanilyen fontos.

szegf termés

 Rákellenes hatású

Egy tanulmány alapján kimutatták, hogy a szegfűszeg hatékony a tüdőrák ellen. Egyelőre embereken végzett kísérletek még nem bizonyítják az eddigi eredményeket. Megelőzésként akkor is azt tanácsolom, hogy lehetőség szerint a fahéj rokontársával együtt rendszeresen szedjétek ti is. Újságíróként és biokozmetikusként is szívből kívánom a legjobbakat!

szegf tea

Becsüljük és használjuk minden nap ezt a kicsiny, ám annál erősebb fűszert az egészségünk és jó közárzetünk érdekében, hiszen volt, hogy nem juthattak hozzá ilyen könnyen az emberek. A szegfűszeg (Syzygium aromaticum, régi nevén: Caryophyllus aromaticus) a 18. századig csak őshazájában, a Maluku-szigeteken termett, és halálbüntetés járt annak, aki ki akarta csempészni.

Frenyó Krisztina

— folytajuk —

Képek és egyéb anyaggyűjtés forrása: http://www.termeszettar.hu/

Születésnapodra / Ágnes 40

Hónapokig nem tudok róla, aztán feltűnik, majd “eltűnik hirtelen, akár az erdőben a vadnyom”. Számomra éppoly titok és megfejthetelen minden lépése, mint ahogyan nektek is az

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2017-10-08.

Ágnes taps

Azzal kell kezdenem, hogy nem sérthetem meg senki személyiségjogait, sem a magánszféráját, így mindezt tiszteletben tartva írom a következő sorokat. Kérlek benneteket, ti is tartsátok tiszteletben. Számtalan levél, üzenet és kétségbeesett telefon  érkezik hozzám egy jó ideje, melyre sokszor válaszolnék teljes őszinteségből, és mert kikivánkozik belőlem a nyers és az indulattal teli válasz, ám mégsem tehetem. Ez csupán egy álláspont lenne, egy vélemény, szubjektív. Az enyém. Nincs hozzá jogom. Nem tisztem vitatni testvérem álláspontját, döntését és az éppen aktuális élet és lélekhelyzetét. Kedves érdeklődők, kedves rajongók, kedves olvasók, mindezért nem tehetek mást, csak  sokszor állok itt némán, és keresem a szavakat, amiket még elmondhatok, az üzenetet, amelyet még átadhatok nektek.

Ágnes tenger

Ma ünnepeljük Ágnes negyvenedik születésnapját  és eljött a napja, hogy kicsit kiírjam magamból, amit érzek. Mert fáj, és mert hiányzik a hangja, a személyisége, az az Ágnesvilág, melyet a “közelmúltban” képviselt. És, mert az írói szabadakarat megengedi, hogy írjak róla. Csupa Szeretettel! Ágnesről, ahogyan én látom. Másfelől, így talán egyfajta választ is adok nektek vele kapcsolatban. Csupán annyit, amennyit én is tudok, mert úgy érzem, hogy a tőletek kapott határtalan rajongás és tisztelet után, ennyi a minimum, amellyel valaki tartozik nektek. Egy válasz, egy üzenet, egy hír a nagy csendből, a lélek aljából. El kell, hogy mondjam: mérhetetlenül hiányzik, és nem csak a rádióból, a  színpadról, és a hírek az új lemezei felől, hanem a hétköznapokból is. És bármily meglepő, úgy igazán nem tudok sokkal többet róla, vele kapcsolatban, mint ti. Talán ez a legszomorúbb az egészben. Valamikor ez más volt…

erdőn fekvő Á

– Emlékszem, egyszer megállt az akkori munkahelyem előtt és lehívott a parkolóba, hogy azonnal mutatni akar valamit. Arra kért, hallgassak bele legújabb dalába és mondjak véleményt. Ez volt a “Kinek mondjam el” a készülő Déjá vu albumáról. Meghatottan és elmélyülve – abban a mennyei varázslatban – hallgattam meg a kocsiban.

Pár percre megállt az idő…megszűnt a lét, és nem létezett más csak a zene. Elismerve dícsértem és ösztökéltem, hogy az “Ahogy nem lehet” című dalát is mutassa meg a nagyvilágnak, – mert az bizony sokkal előbb megszületett, mint hinnétek…- és készítsen hozzá egy videoklipet, ám ez utóbbi, nem jött össze sajnos a mai napig sem. –

Énekelű

Maradjunk csak egy pillanatra az Ahogy nem lehetnél…Szerelmespárok találtak egymásra és bújtak össze erre a dallamra, míg milliónyi könny potyogott szemzugokból és keserves szakítások vígaszaként, egyfajta gyógyírhullámként söpört végig 2008-ban ez a kifejező zeneszám a Gömb című nagylemezről. Jómagam is sokat sírtam a lírai dallamvilág hallatán. Olyannyira szívhez szól, hogy míg hallgatom, szinte üvölt a fájdalom a sejtekben és mélységesen eltalál és pont ott, ahol szükség van rá. Felszakít, bekötöz, és emlékeztet. Ilyen ez a dal. A gyermekeim, akik akkor még kiskamaszok voltak, szintén lelkükbe zárták ezt az esszenciát, az “Ahogy nem lehet” érzést. Teljesen kortalan és időntúli…Ezért is szeretem ennyire.

Ágnes fek Sokak hiányolják az élő verziót, velük együtt én is, épp ezért ide csupán a koncertfelvételből tudok beszúrni egy (amatőr -részlet-jelenetet ), de talán nektek ez is többet jelent a semminél.

Ágnes és én közöttem hét évnyi korkülönbség van és ez a hét év, az ő javára írható. Bűvös hetes, és bár kicsinek is már különleges volt, egyedi énekhanggal megáldva, nekünk mégsem  tűnt fel akkoriban. Talán, mert alapjában egy sajátos család részesei voltunk, ahol a tehetséget valahogy másként értelmezték. Miután a legmeghatározóbb éveinket mégis külön töltöttük egymástól, így sok minden mozzanatról lemaradtam vele kapcsolatban. Aztán később, mikor újra egymásra találtunk, ő már nagyon korán elkezdett kitűnni a tömegből, és zenei karrierje villámsebesen ívelt felfelé, akár egy üstökös. Pillanatok alatt lett sztár, sokszor megközelíthetetlen volt még számunkra is, no nem mert nagyképűséggel élte volna meg a korán jött sikert, inkább, csak mert maximalistaként próbált helytállni mind szakmai, mind magán téren és a szűkre szabott időbe, a családi dolgok olykor már nem fértek bele. Visszagondolva eddigi életpályájára, ez teljesen érthető.

A Message zenekarban töltött aktív évek után, Ágnes Vanillaként, majd Ágnesként robbant be a köztudatba és a zenei életbe. Sikert, sikerre halmozott, ám ott legbelül mindig valami igazira, tartalmasabb értékre törekedett és ezért mindent meg is tett, amit tehetett.

Örök Nyár

Valami nagyot és maradandót akart létrehozni és ezt hamarosan a valóságban is megteremtette. A József Attila lemezei után a Radnóti albumokkal már tarolt. Olyasmi született meg általa, amely keveseknek sikerült eddig kis hazánkban. Az addig unottan hallgatott és félredobott kötetek megelevenedtek és divatba jött az irodalom. Az általános és  a középiskolákban is felrobbant a kulturális érdeklődés, és ezáltal József Attila és az ő búskomor, illetve kevésbé ismert versei is újjászületettek. A Radnóti dupla album, már csak hab volt a tortán. Itt olyasmihez nyúlt, amihez  bármelyikünk félve, vagy sehogyan sem mert volna hozzáérni. Ágnes mégis oly érzékenyen, alázattal és tisztelettel érintette a fájdalmas és keserves rímeket, hogy a csilingelő dallamok és a különleges figyelemmel kiválasztott hangszerelés mivoltából egy új legenda kelt életre a költészet elfelejtett mezein.

Ágnes a zene mellett sok minden mást is szeretett és míg biztosan nagy öröm volt számára a színpadra lépni, ám legalább olyan megkönnyebbülés lehetett lejönni is onnan. Minden testvéremmel mások vagyunk, ám sokakkal van egy közös tulajdonság bennünk. Ha egyszer szívből elkezdünk valamit, és abban valóban teljes szívből benne vagyunk, azt a lehető legjobban szeretnénk végigcsinálni. Sokszor ez megalkuvással és sok lemondással jár. Párhuzamként csak magamat tudom megemlíteni: Amikor testestül-lelkestül benne vagyok egy cikkben, amikor az írásom szívből indíttatik, akkor nem létezik számomra más. Szólhat a csengő, gyűlhet a mosatlan, kereshet bárki, nem hallok, nem látok. Olyankor csak a történetnek élek. És amikkor befejezem, akkor a nagy sóhajjal valami más is kiszáll belőlem. Olyan ez, mintha meghalna bennem valami. Aztán persze újra töltődik, de kitudja meddig alszik ezután…

Ágnes húgomnál is ilyesmi lehetett, nem tudhatom, mert a mély érzéseiről és az ő kis titkairól sosem beszélt. Ő a megtestesült magány és a társaság középpontja is egyben. Épp mikor melyik oldalon áll, vagy ahogy érzi, sok mindentől függ. Így van ez napjainkban is. Hónapokig nem tudok róla, aztán feltűnik, majd “eltűnik hirtelen, akár az erdőben a vadnyom”. Számomra éppoly titok és megfejthetelen minden lépése, mint ahogyan nektek is az. Egy biztos, ő egy mérhetetlenül szenzitív lélek, érzékenyebb és kiismerhetetlenebb, mint bárki, akit ismerek, és talán ebben rejlik a különleges művészi játéka is, egyedisége és kibogózhatatlansága.

mezőn

A zenén és a szövegíráson kívül sok minden más is létezik, és a szabadság, a természet szeretete, a vidék tisztelete és az igazság keresése Ágnesnek ugyanúgy nagyon fontos. Ennél már csak az ő hite az, ami minden mást felülír. És ha ebbe a hitvilágba nem fér most bele, hogy előjöjjön és újra énekeljen, ezt el kell fogadnunk tisztelettel még akkor is, ha szörnyen fáj a hiánya. Akkor is, ha keressük a miérteket és a válaszokat. Akkor is ha értetlenül állunk a nagy csend hallatán. Nem tudhatjuk mi van ott legbelül, én sem tudhatom. Sajnálom. Egyet tehetünk mindannyian, reménykedhetünk, hogy egyszer felébred és újra megörvendeztet bennünket azzal a csodával, amely belőle árad. Azzal a hanggal, amely már eddig is elvarázsolt kicsiket és nagyokat egyaránt. Addig pedig, hallgatjuk a dalait és töltődünk. Talán, így sikerül …

Életben tartani a Csodát.

Boldog Születésnapot Ágnes!

Frenyó Krisztina