bizalom címkéhez tartozó bejegyzések

A lélek játéka, avagy egy felemelő társas, Laurával

Megszállottságig belefolytam ebbe a csatornába. Szívem zakatolt az izgatottságtól, mert éreztem, hogy nem vagyok egyedül, hogy terelést és támogatást kapok a z Univerzumtól. Párhuzamosan pedig éreztem a felelősséget is, hogy „tisztán” kell lehoznom minden információt.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2017-10-30.

“A szeretet szabadon áramlik, feltétel nélkül. Legjobb tulajdonsága, hogy  csak úgy van. “

Salamon Laura

Laura arctollasjó kocka

Laurával a találkozásom egy véletlenszerű telefonhívással kezdődött, bár abban hamarosan megegyeztünk, hogy egyikünk sem hisz a véletlenekben. Amikor a különös weboldalra “tévedtem,”már tudtam, hogy ismét közelebb kerülök életfeladatomhoz, hiszen valami “megfoghatatlan ismerősre” találtam itt. Egy misztikusnak tűnő, mégis teljesen átlátható világba csöppentem, egy olyan lány jóvoltából, aki bár angyali tulajdonságokkal van megáldva, ennek ellenére igencsak két lábbal áll a földön. Laura, másnevén Lola, – erről majd egy későbbi interjúban esik szó – sokat mesélt nekem egy bizonyos társasjátékról, amelyet ő keltett életre, és ami már eddig is sokak mindennapjait megváltoztatta. Szűnni nem akaró kíváncsiságom folytán ellátogattam hát a Lolaverzumba és magam jártam utána a Csodának. Salamon Laura Önismereti tanácsadóval, az Atlantisz emlékezete alkotójával és tulajdonosával társasoztam.

Lolával

Miután megérkeztem és megpróbáltam az ajtón kívül hagyni minden terhemet, ráébredtem, hogy pont azt nem hagyhatom odakint, hiszen épp azért jöttem, hogy kijátsszam magamból amit csak lehet. De rég is játszottam már. Laura egy kancsó meleg teával várt és amikor leültünk az asztalhoz, akkor kezdődött valójában csak a történet. Az én történetem.

K társasálló jó

Dobtam, épp úgy, akár csak egy mezei társasjáték során, kockával. Sejtettem, hogy nem mindennapi élményben lesz részem, ám a “kártyalapok” húzása, a feladatok, melyeket a játék osztott számomra, minden elképzelésemet felűlmúlták. Ugyanúgy lépegettem a társas – mezőn, mint mondjuk egy Monopoly  közben, csak éppen itt érezni lehetett a játék súlyát. Mintha a testemen kívül a lelkem is játszott volna. Olyan érzésként éltem meg, mintha a belső gyermekem hirtelen kilépett volna onnan bentről és önfeledten játszott volna a szobában. Voltak lépések, ahol megtorpantam, és melyeken hosszasan elidőztem. Játék közben, komoly témák kerültek a felszínre egy-egy üzenet által és a kövér könnyek úgy potyogtak alá a napfényben megcsillanó padlózatra, akár az üveggolyók. Érezni lehetett a Lolaverzumban a JELEN-LÉT erejét. Egy másik világét, egy messze távoli dimenzió érintését, amely emlékeket csalt elő a legbensőbb rejtekünkből. Hárman voltuk a helyiségben: Lola, a Lélek Játéka, és én, bár meggyőződésem, hogy sokkal többen voltunk akkor ott EGYÜTT! Az emlékezet különös játéka ez, és amúgy is nehezen lehet leírni egy megfoghatatlan állapotot, mert nincsenek szavak, amelyek visszaadnák ezt a Gyönyörűséget, Atlantisz emlékezetét.

Társaskocka

Hogy kell e félni ettől a játéktól? Az attól függ. Mitől? Leginkább tőled. És attól, hogy mersz e szembenézni saját MAGaddal, a MÚLTaddal, a VALÓságoddal és a kudarcként megélt gócpontjaiddal. Hogy vállalod e azt, hogy akár zokogásban törsz ki egy – egy szó hallatán és, hogy a végére lehetséges, hogy átmenetileg lemerülsz, mert rengeteg energia szabadul fel benned és körülötted. Személy szerint, én úgy gondolom, hogy mindenki akkor jut el oda, ahol épp tartózkodik, amikor megérett rá. Mindent megkapunk a maga idejében és bár megerőszakolhatjuk a sorsot a dolgok előrehozataláért, keményen megfizetünk érte. A végén úgyis csak akkor érkezhet el hozzánk az ajándékunk, amikor kellően megértjük az összefüggéseket. Mint egy háló, a MÁTRIX-ban, ahol minden, mindennel összkapcsolódik. No, épp ilyen ez a játék.

K kártyát húzálló

Lola ott ült mellettem és végig bátorított, végtelen nyugalommal “vezetett”, szinte meg sem szólalt, csak ha már nagyon kellett. Hagyta, hogy a játék utat törjön magának, akárcsak a LÉLEK, bennem. Gyermeki izgalommal húztam egymás után a lapokat, az aprócska zsákból a csöppnyi kártyákat és egymás után jártam a kérdésköröket, majd épp ilyen lelkesen vártam a megerősítéseket. A játék, számomra valóban a LÉLEK TÉRSASJÁTÉKA, hiszen bármilyen furcsán hat is, a kérdezz – felelek sorrendben, mintha a tudatalattink beszélgetne önmagunkkal. Olyan zseniálisan állt fel a rendszer az asztalon, akár egy katonai stratégia, minden a maga helyén és idejében. Óriási felismerések követték egymást a közel két óra folyamán. Néha meg-meg álltunk egy kis tea –  szünetre és mély levegőt szívni. Kellett.

Ki gondolná, hogy az erőszakkal kapcsolatos kérdéskörre épp egy társasjáték rakja fel a pontot. Gondolhatjátok, hogy meglepődtem, amikor egy évek óta húzódó régi lerakódásnak nyomai tűntek fel a játék során. Meglepődésemet csak fokozta, hogy minden egyes dobással közelebb kerültem a felismeréshez, a megértéshez. Elkezdtem emlékezni. Mindenre. Végül, mint egy szikrázó üstökös, a Lélek Játéka adta meg a választ, egy még a gyermekkorból itt maradt hitrendszer árnyékának. Hatalmas sóhajok törtek fel, valahonnan nagyon mélyről. Eddig azt gondoltam, ilyen mélység nem is létezik. Pedig de!

KrisztársasfekvőREND

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A nagy felismerésben fel sem tűnt, hogy hosszú órák teltek el a Lolaverzumban. A jóleső csend, a bennünket körülölelő nyugalom minden hirtelen érkező indulatot, erőteljes érzést lecsitított. El kell, hogy mondjak nektek valamit. A játék kezdetekor és közben is meghatározhatatlan fizikai fájdalmak gyötörtek, melyek megpróbálták elvonni a figyelmemet a megértésről. Nem sikerült nekik. Azért néha  az ego megpróbált felülkerekedni, ám ő is alulmaradt. Amikor végül a játék kidobott és valóban eljutottam a megértés szintjére, a fájdalmam még akkor sem szűnt, sőt sokkal inkább felerősödött. Laura kicsit aggódott értem, hogy mi lehet ez nálam, mert korábban játék során még nem látott ilyet…. Mivel nem először történik velem, én már kevésbé féltem, csak zavaró volt, hogy a bal oldalam ennyire érzékeli a változásokat és mindezt heves nyilalásokkal, erőteljes zsibbadással jelzi felém. Elbúcsúztam Laurától és az ajtóból még visszapillantottam a szobára, a szobára, ahol megértettem valamit. A szobára, ahol otthagytam valamit, amelyet olyan régóta cipeltem magammal, hogy még a szívem is belezsibbadt. A játék során fellépett fizikai fájdalmakat nem a játék okozta, egyszerűen én így éltem meg. Személyes tapasztalat. Valószínüleg nálam így oldódtak a történések. Amint a levegőre értem, a testem is kezdte követni a lelkemet. Tudatára ébredt, ám órákba tellett, míg a fájdalom is odébb állt, mert már nem tudott velem mit kezdeni. Megértettem  a lényeget.

Frenyó Krisztina

Szerkesztői végszó

Ezt a játékot játszani kell, egyedül, együtt, ahogy jólesik. A szabályok épp úgy jelen vannak, mint általában a társasjátékok során, azzal a különbséggel, hogy minden válasz külön értelmezést nyer a játékosok által. Úgy alakul a játék, ahogy a játékos lelke keresi az utat. Bármi lehetséges, és minden megtörténhet. Itt valóban csak a képzelet szabhatja a határokat. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki közelebb akar kerülni önönmagához, a saját lelkéhez, vagy csak egyszerűen játszana egy jót, felszabadultan, könnyedén. Számomra megkönnyebbülést, és hatalmas oldódást hozott a Lélek játékával létrejött találkozás, amely felébresztett bennem oly sok szunnyadó álmot, hogy végre saját útjukat kezdjék járni velem együtt.

Egy picit még a játékról, Salamon Laura tolmácsolásában:

 

 Atlantisz emlékezete – A lélek játéka, az én történetem

 

“Életemben először Atlantiszról édesapámtól hallottam. Gyerek fejjel szájtátva hallgattam az apu elbeszélését arról a civilizációról, mely fejlettsége ellenére, önmagát sodorta bajba, özönvizet generálva pusztította el társadalmát. A titokzatos földrész teljesen víz alá süllyedt és eltűnt a kontinensek közül.

Tinédzser koromban tisztán érzékelő képességem kezdett szépen keretbe rendeződni, ami gyerekkén inkább ösztönös módon működött, ekkor elkezdett szépen felcímkézett definíciókkal alátámasztott belső erővé változni. Ekkor kezdtem el szörfözni a láthatatlan világ rejtelmeiben. Tudásszomjam végtelen volt. Így kerültem közelebb Atlantisz energiáinak létezéséhez. Kapargattam a felszínt. A föld energetikai légkörében nagyon sok információ lenyomat maradt. Ezekből próbáltam információt nyerni. Talán mondanom sem kell, nem elégítette ki kíváncsiságomat. Amit lehetett, elolvastam a témában, de a hiányérzetem megmaradt. Mindig az az érzés maradt, hogy körbe járják a témát, de a lényeg elsikkad. Angyal kommunikációs tanfolyamra vezetett tovább az utam. Itt ismét előkerült Atlantisz és az atlantiszi angyalok tábora. A tanfolyam végére megvilágosodtam, hogy amit ösztönösen művelek, azt tanítják angyal kommunikációnak. Így világosodtam meg, hogy az angyalok mindig is jelen voltak az életemben. Ettől a ponttól kedve még tudatosabban próbáltam bevonni őket hétköznapjaimba és együttműködni. Lassan körvonalazódott bennem Atlantisz: szimbólumai, angyalai, kristály tudása, de ez még mindig nem volt elég. Rá kellett lépnem az önismeret ösvényére és bejárni azt a közel 20 évet a saját életutammal, érzelmi és tudati tapasztalataimmal. Meditációs foglalkozásaimon számtalanszor nyílt meg az atlantiszi kapu és szinte csoportos „fantasy utazásban” tudtunk részt venni. Társaimtól is sok-sok kiegészítő információt kaptam. Köszönet érte! 2016 Januárjában ültem kis lakásom szobácskájában, mikor hihetetlen ihlet szállt meg. Elmémben meneteltek a szavak, kezem már-már szinte lassú volt, hogy kivitelezze a jegyzetelést. Megszállottságig belefolytam ebbe a csatornába. Szívem zakatolt az izgatottságtól, mert éreztem, hogy nem vagyok egyedül, hogy terelést és támogatást kapok a z Univerzumtól. Párhuzamosan pedig éreztem a felelősséget is, hogy „tisztán” kell lehoznom minden információt. Megküzdve emberi korlátaimmal. Ebben az extázisban csücsülve órákon át csak jegyzeteltem. Alig hittem el, de végtelenül élveztem a folyamatot. Egyszer csak eljött a pont, tudtam, hogy a tovább haladáshoz, látnom kell a játék mezejét. A jegyzetekben szavak szintjén ott voltak a kulcs kifejezések: szabad körforgás mezeje, lélek ösvény…. de hirtelen szükségem volt az ábrára. Metatron arkangyal sietett segítségemre, hozta a híres kockáját és bátorított, csak hangolódjak rá, a szakrális geometria meg fogja mutatni nekem a „pályát”. Skicceket készítettem szabad kézzel. “

Az Atlantisz Emlékezete, avagy A lélek játéka társasjátékról bővebben:

A játék honlapja: www.alelekjateka.hu

Az öngyógyítás szent hármassága

” Mindent, ahol keletkezik, ott lehet csak megszüntetni. ” Varga Tibor

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2016-11-16.

varga-tibor-es-dr-papp-lajos-kozott

“Soha nem a magunkért való küzdelem a cél, hanem mások szolgálata. Ha nem akarunk megbetegedni, nagyon kell egymást szeretnünk. A betegségek megelőzésére és gyógyítására egyaránt a szeretet az egyetlen gyógyszer.” Papp Lajos / A szív szava

Pár napja történt, amikor is egy különleges ÖNGYÓGYÍTÓ délutánon vehettem részt, és újra átérezhettem a Szeretet erőteljes jelenlétét. Az Érthetően az Egészségért Alapítvány szervezésének hála, testközelből hallgathattam Professzor Dr. Papp Lajos, Novák Csaba életmód tanácsadó és Varga Tibor meditációs mester lélegzetelállító és lenyűgöző előadását a gyógyításról, a szabad gondolatokról és az öngyógyítás szentháromságáról. Elhangoztak mondatok, amelyek azóta is “gondolkodásra késztetik a szívemet”, mert itt legbelül hangosan kiabálnak: Nincs tudatosság nélküli érkezés, és csak a test-lélek-szellem egysége hozhat valódi változást, igaz gyógyulást az életünkben és nem mindegy az sem, mi történik az utolsó öt percben, no és, hogy utána mi lesz velünk…

csaba

“900! Jó napom volt, a főnök megdicsért, – az életet nem érdekli, von egyet a vállán, már csak 899. Rossz napom volt, már megint úgy nézett rám… – már csak 898. Beáztunk, sok a fizetnivalónk, vagy épp megnyertük a lottó ötöst? – Megint von egyet a vállán, és már csak 897. Az idő az nem megy, az jön, az élet ami megy.” Novák Csaba

Szívembe mart a felismerés, hogy mindaz, amiket Novák Csabán keresztül hallok, – és bizony nem elsőre – nyomot hagy bennem újra.  Az a kérdés, hogy tanulok e belőlük, és használom e majd az itt hallottakat akkor is, amikor hazatérek s újra munkához kezdek, vagy épp amikor összeszólalkozom valakivel, vagy még mielőtt megtörténne a vita. Számolok e magamban, és gondolok e, a 900 -ra majd akkor is? Csaba gondolataiból kiderült, hogy minket embereket az zavar, ami mellett döntünk, hogy majd zavarni fog bennünket. Tudatos döntés, mint hogy az is, amikor megjelentünk ezen a napon, itt ebben a teremben és valamiért úgy döntöttünk, hogy ezt az eső-áztatta délutánt itt töltjük. Jöttünk, mert valami dolgunk van itt, valakikkel találkoznunk kellett, valamit meg kellett hallanunk, de senki más nem lehet itt helyettünk, magunk érkeztünk.

csaba-kristaly

“Megbántanak, vagy megbántódsz? Nem mindegy. Ez egy nagy csapda, ám a szabadsággal az akarattal, a szabad akarattal MINDENT megváltoztathatunk, a reagálásaink helyett inkább lépjünk hátrébb és legyünk tudatosak.”    Novák Csaba

Csaba, a sok más fontos teendője mellett, többek között a szokásrendszereket vizsgálja, nálunk mi a helyzet, mi vajon megvizsgáltuk e már a szokásainkat, és mennyi is van pontosan? Hihetetlen számokat hallottunk, és valóban megannyi szokást hozunk-viszünk, cipelünk magunkkal, rengetegre nem is lenne szükségünk, sőt…A berögzült szokásainkat, egyenként felválthatjuk hasznos, jó szokásokra, és így szép lassan, no persze napi gyakorlással, életünk részévé válnak. Valóban meg akarunk gyógyulni? És teszünk is érte? Valóban? Csak mi magunk tehetünk elsőként magunkért bármit is, akármit, valamit. És, hogy motiváltak vagyunk e benne, először is mi motivál bennünket egyáltalán? Minden pillanatban azt tesszük, ami motivál bennünket, amikor panaszkodunk, és betegnek kiáltjuk ki magunkat, akkor abban vagyunk motiváltak, és így tovább.

csaba-eloadas-apanoramakep

” Például amikor egy hölgyet megdicsérek , hogy milyen szép a haja, egyből a füle mögé simítja a  frizuráját és azt mondja, – á ez a tincs még nem tökéletes, vagy amikor mondom a másiknak, hogy milyen jó a pulóvere, ő rögtön egy – á, ez csak turkálós – mondattal lerombolja. Puff neki…”                                       Novák Csaba

Novák Csaba életmód tanácsaiból azt is megtudhattuk, hogy ha a tapasztalatainkat nem bontjuk ki, azok nem érnek semmit, mint ahogyan az a tudás, felhalmozott tanulás, amelyet azután nem használunk semmire, éppúgy felesleges időpazarlás az életünkből. Az interaktív délután során hallhattunk még a jel, rutin, jutalom hármasról és a bűvös 900-ról is , a dicséretekről, amit azon nyomban lerombolunk egy kitérő mondattal. A tudatos és a számtalan nem tudatos döntéseinkről is hallhattunk, és rádöbbentettek a szavak bennünket, hogy a félek és a tudom, hogy félek kijelentés között óriási különbség van. Ha tudjuk, hogy félünk, akkor van esélyünk. Szó esett még a SZERETETRŐL, mellyel ha elkésünk, akkor igazán nagy a baj. És sokat beszélt Csaba még a megbocsájtásról, mert enélkül nincs boldogság a földön és azután sem, akár hiszünk benne, akár nem. Megbocsájtás nélkül, nem lehetünk boldogok. Kiégés? Igen, van ez a szó, ez az állapot, és ezen is mi változtathatunk egyedül igazán, esetleges segítséggel, ha erre van szükségünk. Igen, előfordul az a helyzet, amikor külső segítségre van szükségünk átmenetileg, de a gyökeres változást, csakis mi magunk hozhatjuk meg.

csaba-900

“Ha már csak öt perced lesz hátra a 900-ból, mit mondasz majd? Megbocsájtasz végre, vagy akkor is nyomod majd a – ez úgy nézett rám akkor – szöveget? Ne feledd, már csak 4 perc…az idő jön, az élet ami megy…már csak 3. ” Novák Csaba

Csabának haza kellett szaladnia az előadás után azonnal, mert ázott az otthonuk, ám mint mondta, ez a 900 – at egy cseppet sem érdekli. A döbbenetes gondolatok után, Varga Tibor buddhista tanító előadása következett, amely egy újabb lélekemlő állomásként lépett elő a – kinek  egyszerűbbnek, kinek nehezebbnek tűnő – fejlődési utunk során.

tibor-buddha-o

” Mindent, ahol keletkezik, ott lehet csak megszüntetni. ” Varga Tibor

Tibort rég óta ismerem és tapasztalom, hogy ő bár “nem gyógyít”, ám a közelében mégis gyógyulnak az emberek. Már pusztán a jelenléte is nyugalmat kölcsönöz és egy megmagyarázhatatlan boldogságenergiával tölti fel azt, aki a közelébe kerül. Engem szó szerint megszédített a beszélgetésünk közben, le is kellett ülnöm, viccet félretéve, van egy kisugárzása. 🙂 Varga Tibor bemutatkozása után így szólt hozzánk: – Vannak bizonyos feltételek, amelyeknek össze kell állniuk , és úgy néz ki, nálatok ez megtörtént, hiszen itt vagytok. Képesnek kell lenni arra, hogy a változásért tegyünk valamit, és ti eljöttetek, azaz képesek vagytok változtatni, és már azt is tudjátok, hogy minden tudás csak annyit ér, amennyit használunk belőle. Tudjátok mi kell a boldogsághoz? – intézte hozzánk kérdését a tanító. Mi meg válaszoltunk, ki így, ki úgy. Szabadság, egészség, pénz és még soroltuk egymás után tömegével. Tibor azután így folytatta: Az a baj, hogy feltételeket szabtok a boldogsághoz, pedig a boldogság nem ezeken a dolgokon múlik. 100 % -osan nem tudtok hatást gyakorolni sem az egészségetekre, sem az anyagi helyzetetekre, sem másra ebben az életben. A boldogság, az egy tudatállapot. Csak az öntudatos ember tud elégedett lenni. És, hogy miként lehet ezt a tudatosságot elérni? Rengeteg gyakorlással, és megígérem, nem lesz könnyű, de csodálatos érzés, ha csak a közelébe kerültök.

tibor-gondolkodo-fekvojo

“Beteggé csak a test válhat, a lélek megtorpan, ha  a test beteggé válik.”  Varga Tibor

Beszéljünk a tudatosságról és az egészségről, szót ejthetünk a betegségtudatról is és témát érintve a halál, mint olyan, sem lesz kivétel. – folytatta Tibor az izgalmas gondolatébresztőt. Hogy is van ez? A tudatos ember nehezebben betegszik meg, egyszerűen azért, mert egészségesebben él. Példának okáért, ha egy érszűkületes, cukorbajos ember a folyosón állva, fél lábbal cigarettázik, akkor ne csodálkozzon, ha hamarosan a másik lábát is elveszíti. Beteggé csak a test válhat, és a lélek megtorpan, amikor a test beteggé válik. Tudjátok ki a legnagyobb tanító? – kérdezett tovább bennünket Tibor.  A Halál, az bizony a legnagyobb tanító, és igenis létezik a halál pokla, már ha hisztek benne, ha nem, én tudom! A halál utáni állapotról beszélek és arról az utolsó 5 percről, amit még itt töltesz a földi létben. Na, akkor derül ki, hogy számodra a pokol vagy a  mennyország az az utolsó pár pillanat. Ezért is fontos, hogy egészségtudatosan éljetek, mert a tudatos élet után, egy tudatos és egészséges halált hallhatsz, és egy egészséges, fejlett tudatállapotba kerülhetsz. Egyszóval, nem mindegy.

tibor-fekvokep

“A tudatosságunk, az egy mindennapi tudatállapot, például amikor jól érzem magam a bőrömben, akkor tudatos vagyok, megfigyelem magam, és azt tanácsolom, ti is tegyétek ezt.” Varga Tibor

A megfigyelésre számos gyakorlat áll rendelkezésünkre, a legalapvetőbb egyszerű feladattól a bonyolultakig. Kicsiben érdemes kezdeni és bárhogyan is alakul a napunk, szánjunk legalább 5 percet magunkra, amikor elvonulva, csendben tudatosak lehetünk. Nagyszerű pillanatokat élhetünk meg mosogatás, aprítás, vagy éppen zuhanyozás közben. Ilyenkor általában nem zavarhatnak meg bennünket és megfigyelhetjük magunkat és a mozdulatainkat is alaposabban. Beszéljünk a pénzről is? Naná! – hangzott el Tibor ajkáról a mondat, majd beavatott bennünket a Szatipatthána titkaiba. A szatipatthána páli szó, amely a buddhizmusban a tudatosság alapját vagy az éberség alapzatait jelenti. A fogalom elnevezése szanszkrit nyelven szmrtjupaszthána, kínai fordítása ‘tudatosság-hely’ (念處). -a szerk.-  Az éberség állapotába rendszeres meditáció során lehet eljutni, ehhez igen nagy kitartás, sok-sok lemondás és meglehetősen hosszú évek kellenek. Tibort hallgatva egyfajta különleges tudatállapotba kerültünk, bár bizonyosan többen többféleképpen éltük meg mindezt. Ezután, Tibor, Eckhart Tolle gondolataiból idézett, és később is igen elgondolkodtató mondatok hangzottak el   a teremben. Megtudhattuk, hogyan születik a gondolat, és honnan ered maga a szó, majd a tudatos figyelem energiára terelődött az előadás, később a fogadalmakról, a tiszta beszédről, a hazugságról és a hűségről is szó esett. Nehéz lenne itt részletesen leírni mindezt, mert úgysem tudnám visszaadni olyan élénken és magával ragadóan, ahogy azt a jelenlét kínálta. A jó hír az, hogy kedves olvasó, te is hozzájuthatsz ezen értékes információkhoz, ha érzed a hívást és nyitott vagy a tudatos jelenlétre.

tibor-eload-jobbra-terem-fekvo

A panaszkodás az „ami van” el nem fogadása. Ez a viselkedés egy nem tudatosított negatív töltetet hordoz magában. Amikor panaszkodsz, áldozattá válsz. De amikor arról beszélsz, hogy mi történik veled, anélkül, hogy áldozatot csinálnál magadból, akkor a te kezedben van az irányítás. Változtass a helyzeten, ha szükséges vagy lehetséges; lépj ki a helyzetből vagy fogadd el. Bármi más őrültség.” Eckhart Tolle

Egyre fogyott a levegő körülöttünk, talán túl sok volt az energia, vagy csak kevés a kávé, ám egy rövid kis szünet és oxigéntöltet után megérkezett Prof. Dr. Papp Lajos szívsebész köreinkbe és felcsendültek a szív szavai. Volt szerencsém eddig már több-ízben beszélgetni a professzor úrral, ám a mostani előadása is azt bizonyítja, mindig tud újat mondani, és mindig gyönyörűen teszi mindezt. Szavaiból megismerhettük a háromlábú szék metaforáját, mégpedig, hogy négylábú társaival szemben ez a fajta, az egyenetlen talajon is megáll, ám a lábak stabilitása nagyon fontos. Ez a 3 láb, a Test, Lélek, Szellem. Csak a hangsúlyok mások a test-lélek-szellem gyógyítóinál.

varga-tibor-es-dr-papp-lajos-kozott

“Soha nem a magunkért való küzdelem a cél, hanem mások szolgálata. Ha nem akarunk megbetegedni, nagyon kell egymást szeretnünk. A betegségek megelőzésére és gyógyítására egyaránt a szeretet az egyetlen gyógyszer.” Papp Lajos

Dr. Papp Lajos hosszan beszélt a magyar nyelv és úgy általában a nyelv szépségéről, a Károli fordításról és a szavak oly gyakori félreértelmezéséről, melyből óriási másképp-gondolások születtek. Itt a “Miatyánk ima” is szóba került, mégpedig a ,,Ne vígy minket kísértésbe” mondat. Mint hallhattuk, a csángók példának okáért a Légy velünk a kísértésben változatát használják a fordításoknak és ha mélyebben belegondolunk, vajon az Isten hogyan is vihetne   minket kísértésbe? A sátán az, aki kísért. A közeli Szent Márton nap kapcsán, hosszas történet fültanúi lehettünk az akaratán kívül püspökké szentelt Mártonról, arról a A római császár katonájaként szolgáló Mártonról, aki a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odaadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta, megkeresztelkedett. Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról pedig még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni, ám ő, ódzkodva mindennemű ünnepléstől és dicsérettől, elbújt a libák közé, ám a libák gágogásukkal elárulták őt. Innentől már nem menekülhetett a püspökké szentelés ceremóniájától.

dr-papp-lajos-fekvo-szertet

“Elődeink hittek a szív bölcsességében, azt mondták róla : Égi Adomány. ” Tatiosz

Tatioszt és régi nagy eleinket idézve, a professzor úr beszélt a racionalitásról és a lélekről külön- külön, mert mint megtudtuk, a kettőt nem lehet egy lapon emlegetni. A bölcsességekre hagyatkozván, és az írást, no meg az írástudókat ismerve arra is fény derült, hogy annak idején a racionális gondolkodást az agyba, míg a tudást a szívbe helyezték. Több száz évvel ezelőttről van szó. Az ékesen szóló professzor úr szavai átszelték a termet és utat törtek maguknak a szaporán lüktető szívekben, legalábbis az enyémben mindenképp. A gondolatok csak úgy cikáztak körülöttünk, és a vakító fehér fény bántotta némelyikünk szemét, és aztán az is kiderült az elektromosság kapcsán, hogy ha a XVII. századból most ide ültetnének egy embert közénk, akkor kisvártatva, úgy harminc percen belül meghalna elektroszmogban. Ki is próbáltuk a professzor úr tanácsára, hogy milyen az, amikor leoltjuk a villanyt és lám, a vakító neonfény szüneteltetése ellenére is tisztán láttuk egymást, sőt…

dr-papp-panorama-kep-fekvo

“És, hogy mi a Csoda? Nincsenek csodakütyük, az emberek, az élet az maga a csoda! “Papp Lajos

Amiről még hallhattunk a délután hátralévő részében az felért egy újabb csodakurzussal, hiszen a Csodáról, az Életről és a Halálról rengeteget tanulhattunk ezen a napon, éppúgy, mint az egyetemen a diákok, és bevallom ez önmagában csodálatos érzés. Miként az eladáson elhangzott, a tudás ugyanolyan értékkel bír, mint akár a milliárdok. Akinek sok pénze van, sok mindent megtehet, ha sokat tud valaki, akár sok embert be is tud csapni. Ilyenek voltak például a papok, akik ismerték a csillagok járását, és manipulálták az embereket. A tudás érték, a tudás bennünk van, nem véletlenül kezdenek egyetemi tanulmányokba hatvan éves emberek Amerikában. A professzor úr György Lászlótól idézett egy verssort és arról beszélt, hogy mi emberek teremthetnénk egy sokkal szebb világot, hiszen a világ maga a Csoda, élhetnénk a tudással, meggyógyulhatnánk, de mi inkább meghalunk.

papp-l-szeretetallo

“Fura szerzet az ember                   
teremthetne egy új világot   

emberszépet nagyszerűt

de meghal inkább

mert az egyszerűbb…” 

(György László)

 

Egy rövid levegővétel és egy kis szusszanásnyi szünet után így folytatta előadását Prof. Dr. Papp Lajos: – Amikor, annak idején 1976-ban először  beléptem a  műtőbe, én csodát láttam. Elsőként lehűtötték 20 -22 fokra a testet, majd a szív hőfokát 1-2 fokra csökkentették és a kettévágott embert összerakták ott előttem, ez maga a Csoda! Aztán 1978-tól már nem csodát, hanem bizonytalan halált láttam. Rengeteget operáltunk, egy csapatot irányítottam és naponta küzdöttünk életekért. Voltak, sokan, akik túlélték a szívműtéteket, és voltak, sokan, akik meghaltak a műtőasztalon. A kérdéseket folyton feltettem magamnak és aztán később a kollégáimnak is, mi lehet a hiba? Korszerű gépeket használunk, fantasztikus szaktudással bíró orvosaink vannak, steril körülményeket biztosítunk, de akkor mi lehet a hiba? Bennünk nem lehet hiba? Önök szerint mi volt a kollégák válasza? A betegben lehet a hiba, de bennünk nem. Elgondolkodtató. Engem mindenesetre nem hagyott nyugodni a kérdés később sem. Amikor túl sokat gondolkodtam ezen, és hangot adtam a gondolataimnak, az már nem tetszett a feletteseimnek. Arra a következtetésre jutottam, hogy 49 ember halálát okoztam közvetlenül, és 300 ember halála terheli a lelkemet. Nyolc éve letettem a szikét és az állami operálásokban, gyógyításban nem veszek részt. Minden döntés az enyém volt, minden felelősség az enyém, nincs megosztott felelősség. Az emberi tudás még részekben sem közelíti meg az Isteni Tudást. –

papp-l-harmast-mutat

Nil Nocere / Soha ne árts

Megrendítő vallomások, figyelmet lebilincselő, és gondolatébresztő beszámolók következtek a professzor úr tolmácsolásában. Kaptunk egy kis ízelítőt Ady Endre verseiből, egy kisebb felolvasást Hamvas Béla könyvéből, és Papp Lajos úr Gyógyító gondolataiba is betekintést nyerhettünk.

“Ne úgy ítélj meg engem, mint az emberek, cselekedeteim szerint, hanem úgy, mint azt Isten, szívem belső szándéka szerint!” Ady Endre

“Lelked igazi otthona a Csend. Rejtelmek szentélye, melyben készen vár az üzenet. A bölcsek némán hallgatják, de a balgák elűzik s locsogva tovább matatnak a hírek ócskapiacán. ” Simon András  

A “csend gondolatok” után, a professzor úr javaslatára, mi is egy percnyi néma csendet ajándékoztunk egymásnak. Lehunyt szemmel hagytuk, hogy átjárjon bennünket a béke hangtalansága. Mert vannak dolgok, melyekhez nem kellenek szavak, és vannak azok, melyekhez sokkal inkább csendre van szükségünk. Hálás szívvel tértem haza a hétvégi Öngyógyító Délutánról, A lélekemelő programra éhesen érkeztem, ám a nap végére mindhárom síkon csillapodott az éhségem és remélem sokunknak még, akik, ott lehettünk ebben a magasztos emelkedésben. Három fantasztikus ember tanításaiban részesülhettünk, és én, a magam nevében ki merem jelenteni, hogy sokat gyógyultam a Szeretet jelenlétében, mely érezhetően magához ölelt azon az esős  délutánon. 

Frenyó Krisztina

Köszönjük a sokat mondó fotókat, melyeket az Érthetően az Egészségért Alapítvány megbízásából, Németh László készített.

dr-papp-l-dedikalos

Hamarosan, egy újabb felemelő Érthetően rendezvény közeleg. A pontos információkat a Kerekasztal beszélgetésről itt találhatjátok: www.erthetoen.hu

THE REAL PEARL / Motivációs gondolatok rímekben

Ez a könyvecske a szeretetről és a meditációról szól, az oktatás és főleg a motiváció jegyeiben. Lételemem a költészet, ezeket a verseket az utóbbi időben Írországban és itt Spanyolországban írtam.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2016-02-28.

Encsi könyv nagySzerkesztői előszó

A napokban jelent meg a legkisebbik húgom, Frenyó Enikő verses könyvecskéje, mely “Az igazgyöngy ” címmel került ki a nyomdából. Büszke vagyok rá, hogy elsőként, itt a Feeling magazinban tudósítunk róla, és ezúton ajánljuk szívből  mindenkinek. Fogadjátok szeretettel Enikő testvérem üzenetét,  motivációs gondolatait, egyfajta ajánlóként.

Volt egy álmom

,, Volt egy álmom. Ébredés után minden gondolatom, a versírás, az oktatás, a meditáció, Isten és a valódi értékek körül forogtak. Miután régóta írok verseket, és rímekbe szedett gondolataimat sűrűn megosztom  a weboldalamon, valamint közösségi portálokon, úgy döntöttem, hogy összegyűjtöm néhányukat és egy kis könyvbe szerkesztve nyomdába küldöm. Nos, azt el kell mondanom, hogy türelmetlen ember lévén, azonnal akartam a könyvet, és bár sokaktól kértem segítséget, tanácsot, mégsem voltam elég alapos az előkészületek során. Sokszor Istenhez fordultam, hogy segítsen nekem, hogy meg tudjak birkózni a türelmetlenségemmel, és ő egy leckével válaszolt.

Mappa belsőA várva-várt kötet egy postai csomagban valóban megérkezett Magyarországra, ám nem egészen úgy, ahogyan én elképzeltem. Spanyolországból irányítva a kiadást, nem volt e legegyszerűbb mutatvány, de sokat tanultam belőle, és így a következő munkámnál már elővigyázatosabb leszek. Ez a kiadvány, jóval vékonyabb és nagyobb alakzatú, mint amit vártam, így inkább egy szóróanyagnak megfelelő könyvecske, füzet-formátumba szerkesztett gondolat-gyűjtemény született, nem nevezhetem könyvnek. Ha ezt tudom előre, a gyakorlatban türelmesebb lettem volna, no de majd legközelebb.

fentrőlMost már csak az a kérdés, hogy mit tegyek. Várjak a következő bővített kiadásra és dobjam sutba az eddigi energiákkal teli, jó szívvel és bizakodva írt verses-gyűjteményemet, vagy egyszerűen örüljek, hogy megszülethetett egy alkotás és boldogan terjesszem, küldjem mindenfelé. Ez egy jó lecke, tanulnom kell általa. A gondoskodó testvérem azt mondta, hogy, mint egy első lépést, kezdjem a gondolatsor bemutatásával és fogalmazzam meg, hogy miért írtam verseimet, mi volt a szándékom velük és kiknek ajánlom olvasásra. Az optimizmus és a türelem kéz a kézben járnak, így aztán bizakodóan nézek a jövő elébe, a jelenben.

hátsó borító nagyítvaSzóval itt vagyok, és örömmel jelentem be, hogy az egyik álmom valóra vált. Arra fogom használni ezt a füzetet, hogy támogassam vele a második változatot, amely hamarosan egy barát segítségével újra lesz nyomtatva.

A célom: motiválni másokat

Sok motivációs filmet és könyvet láttam, olvastam, és én magam is szeretem az ilyen gondolatokat. Erőt adnak, buzdítanak és előre visznek. Régóta szerettem volna ezt a kötetet közzétenni, mert másokat is szeretnék motiválni, hiszen sok pozitívumot megélve, így másoknak is  erőt adhatok, segíthetek az írásaimmal. Remélem, hogy ez kedvezően befolyásolja majdan többek hétköznapjait is, mert minden pillanatban van valami, aminek örülhetünk. Úgy vélem, hogy ha van egy álmunk, azután menni kell, nem  adhatjuk fel, menni kell szüntelenül és tenni érte!

Encsi inspirációMegtanuljuk a leckét, még ha olykor sokszori kísérletek és tévedések árán is, ám hogyan is sikerülhetne véghez vinni is bármit, ha meg sem próbáljuk a “lehetetlent”? Egyébként, semmi sem lehetetlen Istennél! Van egy erős gondolat, amely így hangzik: Amennyiben a terv nagy, azaz nagyszerű, akkor sikerülnie kell, főként akkor, ha ezzel nem sértünk és bántunk másokat, így vagy úgy, ám a nagy terveknek mindig lesznek következményei.

EncsiA könyvnek indult motivációs anyagról

Ez a könyvecske a szeretetről, szerelemről szól, a meditációkról, az oktatás és főleg a motiváció jegyeiben. Lételemem a költészet, és ezeket a verseket az utóbbi időben Írországban és itt Spanyolországban írtam. A gyönyörű környezet és a megélt hatások is motiváltak ebben, Villasar de Mar (Maresme), Barcelona. Nagyon örülök, hogy létrehozhattam “Az igazgyöngyöt”, azaz a Real Pearl című angol nyelvű motivációs gyűjteményt, és szívből remélem, hogy az olvasók is úgy vélik majd, hogy az oktatás, a szeretet, és a valódi értékek, nagyon fontosak az életben.”

Enikő BarcelonaAmennyiben szeretnétek olvasni a verseket és kíváncsiak vagytok motivációs gondolataimra, itt bővebben tudakozódhattok mindenről:

http://www.writewithwings.com

Önkontroll

Érdekes szó, nem szeretem

Mégis mégis hasznos,

Élni csak a vágyainknak nem mindig magasztos,

Tudni nemet mondani, néha nagyobb öröm,

Azt, hogy ezt megtanultam, hálásan köszönöm!

Sokszor szeretnénk valamit gyorsan, néha rögtön,

ez az emberi természet, ha úgy tetszik ösztön,

A szabadság kék madara hív es csalogató,

de úgy is szép a szabadság, ha megmarad a jó

Jónak lenni nem könnyű mégis egy szép erény,

olyan mint a kalitkában a madárnak a remény

S milyen szép ha a kalitka ajtaja nyitva marad

Madárkának így van otthona mégis mindig szabad!

Szeretettel: Frenyó Enikő