anyós címkéhez tartozó bejegyzések

A lélek játéka, avagy egy felemelő társas, Laurával

Megszállottságig belefolytam ebbe a csatornába. Szívem zakatolt az izgatottságtól, mert éreztem, hogy nem vagyok egyedül, hogy terelést és támogatást kapok a z Univerzumtól. Párhuzamosan pedig éreztem a felelősséget is, hogy „tisztán” kell lehoznom minden információt.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2017-10-30.

“A szeretet szabadon áramlik, feltétel nélkül. Legjobb tulajdonsága, hogy  csak úgy van. “

Salamon Laura

Laura arctollasjó kocka

Laurával a találkozásom egy véletlenszerű telefonhívással kezdődött, bár abban hamarosan megegyeztünk, hogy egyikünk sem hisz a véletlenekben. Amikor a különös weboldalra “tévedtem,”már tudtam, hogy ismét közelebb kerülök életfeladatomhoz, hiszen valami “megfoghatatlan ismerősre” találtam itt. Egy misztikusnak tűnő, mégis teljesen átlátható világba csöppentem, egy olyan lány jóvoltából, aki bár angyali tulajdonságokkal van megáldva, ennek ellenére igencsak két lábbal áll a földön. Laura, másnevén Lola, – erről majd egy későbbi interjúban esik szó – sokat mesélt nekem egy bizonyos társasjátékról, amelyet ő keltett életre, és ami már eddig is sokak mindennapjait megváltoztatta. Szűnni nem akaró kíváncsiságom folytán ellátogattam hát a Lolaverzumba és magam jártam utána a Csodának. Salamon Laura Önismereti tanácsadóval, az Atlantisz emlékezete alkotójával és tulajdonosával társasoztam.

Lolával

Miután megérkeztem és megpróbáltam az ajtón kívül hagyni minden terhemet, ráébredtem, hogy pont azt nem hagyhatom odakint, hiszen épp azért jöttem, hogy kijátsszam magamból amit csak lehet. De rég is játszottam már. Laura egy kancsó meleg teával várt és amikor leültünk az asztalhoz, akkor kezdődött valójában csak a történet. Az én történetem.

K társasálló jó

Dobtam, épp úgy, akár csak egy mezei társasjáték során, kockával. Sejtettem, hogy nem mindennapi élményben lesz részem, ám a “kártyalapok” húzása, a feladatok, melyeket a játék osztott számomra, minden elképzelésemet felűlmúlták. Ugyanúgy lépegettem a társas – mezőn, mint mondjuk egy Monopoly  közben, csak éppen itt érezni lehetett a játék súlyát. Mintha a testemen kívül a lelkem is játszott volna. Olyan érzésként éltem meg, mintha a belső gyermekem hirtelen kilépett volna onnan bentről és önfeledten játszott volna a szobában. Voltak lépések, ahol megtorpantam, és melyeken hosszasan elidőztem. Játék közben, komoly témák kerültek a felszínre egy-egy üzenet által és a kövér könnyek úgy potyogtak alá a napfényben megcsillanó padlózatra, akár az üveggolyók. Érezni lehetett a Lolaverzumban a JELEN-LÉT erejét. Egy másik világét, egy messze távoli dimenzió érintését, amely emlékeket csalt elő a legbensőbb rejtekünkből. Hárman voltuk a helyiségben: Lola, a Lélek Játéka, és én, bár meggyőződésem, hogy sokkal többen voltunk akkor ott EGYÜTT! Az emlékezet különös játéka ez, és amúgy is nehezen lehet leírni egy megfoghatatlan állapotot, mert nincsenek szavak, amelyek visszaadnák ezt a Gyönyörűséget, Atlantisz emlékezetét.

Társaskocka

Hogy kell e félni ettől a játéktól? Az attól függ. Mitől? Leginkább tőled. És attól, hogy mersz e szembenézni saját MAGaddal, a MÚLTaddal, a VALÓságoddal és a kudarcként megélt gócpontjaiddal. Hogy vállalod e azt, hogy akár zokogásban törsz ki egy – egy szó hallatán és, hogy a végére lehetséges, hogy átmenetileg lemerülsz, mert rengeteg energia szabadul fel benned és körülötted. Személy szerint, én úgy gondolom, hogy mindenki akkor jut el oda, ahol épp tartózkodik, amikor megérett rá. Mindent megkapunk a maga idejében és bár megerőszakolhatjuk a sorsot a dolgok előrehozataláért, keményen megfizetünk érte. A végén úgyis csak akkor érkezhet el hozzánk az ajándékunk, amikor kellően megértjük az összefüggéseket. Mint egy háló, a MÁTRIX-ban, ahol minden, mindennel összkapcsolódik. No, épp ilyen ez a játék.

K kártyát húzálló

Lola ott ült mellettem és végig bátorított, végtelen nyugalommal “vezetett”, szinte meg sem szólalt, csak ha már nagyon kellett. Hagyta, hogy a játék utat törjön magának, akárcsak a LÉLEK, bennem. Gyermeki izgalommal húztam egymás után a lapokat, az aprócska zsákból a csöppnyi kártyákat és egymás után jártam a kérdésköröket, majd épp ilyen lelkesen vártam a megerősítéseket. A játék, számomra valóban a LÉLEK TÉRSASJÁTÉKA, hiszen bármilyen furcsán hat is, a kérdezz – felelek sorrendben, mintha a tudatalattink beszélgetne önmagunkkal. Olyan zseniálisan állt fel a rendszer az asztalon, akár egy katonai stratégia, minden a maga helyén és idejében. Óriási felismerések követték egymást a közel két óra folyamán. Néha meg-meg álltunk egy kis tea –  szünetre és mély levegőt szívni. Kellett.

Ki gondolná, hogy az erőszakkal kapcsolatos kérdéskörre épp egy társasjáték rakja fel a pontot. Gondolhatjátok, hogy meglepődtem, amikor egy évek óta húzódó régi lerakódásnak nyomai tűntek fel a játék során. Meglepődésemet csak fokozta, hogy minden egyes dobással közelebb kerültem a felismeréshez, a megértéshez. Elkezdtem emlékezni. Mindenre. Végül, mint egy szikrázó üstökös, a Lélek Játéka adta meg a választ, egy még a gyermekkorból itt maradt hitrendszer árnyékának. Hatalmas sóhajok törtek fel, valahonnan nagyon mélyről. Eddig azt gondoltam, ilyen mélység nem is létezik. Pedig de!

KrisztársasfekvőREND

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A nagy felismerésben fel sem tűnt, hogy hosszú órák teltek el a Lolaverzumban. A jóleső csend, a bennünket körülölelő nyugalom minden hirtelen érkező indulatot, erőteljes érzést lecsitított. El kell, hogy mondjak nektek valamit. A játék kezdetekor és közben is meghatározhatatlan fizikai fájdalmak gyötörtek, melyek megpróbálták elvonni a figyelmemet a megértésről. Nem sikerült nekik. Azért néha  az ego megpróbált felülkerekedni, ám ő is alulmaradt. Amikor végül a játék kidobott és valóban eljutottam a megértés szintjére, a fájdalmam még akkor sem szűnt, sőt sokkal inkább felerősödött. Laura kicsit aggódott értem, hogy mi lehet ez nálam, mert korábban játék során még nem látott ilyet…. Mivel nem először történik velem, én már kevésbé féltem, csak zavaró volt, hogy a bal oldalam ennyire érzékeli a változásokat és mindezt heves nyilalásokkal, erőteljes zsibbadással jelzi felém. Elbúcsúztam Laurától és az ajtóból még visszapillantottam a szobára, a szobára, ahol megértettem valamit. A szobára, ahol otthagytam valamit, amelyet olyan régóta cipeltem magammal, hogy még a szívem is belezsibbadt. A játék során fellépett fizikai fájdalmakat nem a játék okozta, egyszerűen én így éltem meg. Személyes tapasztalat. Valószínüleg nálam így oldódtak a történések. Amint a levegőre értem, a testem is kezdte követni a lelkemet. Tudatára ébredt, ám órákba tellett, míg a fájdalom is odébb állt, mert már nem tudott velem mit kezdeni. Megértettem  a lényeget.

Frenyó Krisztina

Szerkesztői végszó

Ezt a játékot játszani kell, egyedül, együtt, ahogy jólesik. A szabályok épp úgy jelen vannak, mint általában a társasjátékok során, azzal a különbséggel, hogy minden válasz külön értelmezést nyer a játékosok által. Úgy alakul a játék, ahogy a játékos lelke keresi az utat. Bármi lehetséges, és minden megtörténhet. Itt valóban csak a képzelet szabhatja a határokat. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki közelebb akar kerülni önönmagához, a saját lelkéhez, vagy csak egyszerűen játszana egy jót, felszabadultan, könnyedén. Számomra megkönnyebbülést, és hatalmas oldódást hozott a Lélek játékával létrejött találkozás, amely felébresztett bennem oly sok szunnyadó álmot, hogy végre saját útjukat kezdjék járni velem együtt.

Egy picit még a játékról, Salamon Laura tolmácsolásában:

 

 Atlantisz emlékezete – A lélek játéka, az én történetem

 

“Életemben először Atlantiszról édesapámtól hallottam. Gyerek fejjel szájtátva hallgattam az apu elbeszélését arról a civilizációról, mely fejlettsége ellenére, önmagát sodorta bajba, özönvizet generálva pusztította el társadalmát. A titokzatos földrész teljesen víz alá süllyedt és eltűnt a kontinensek közül.

Tinédzser koromban tisztán érzékelő képességem kezdett szépen keretbe rendeződni, ami gyerekkén inkább ösztönös módon működött, ekkor elkezdett szépen felcímkézett definíciókkal alátámasztott belső erővé változni. Ekkor kezdtem el szörfözni a láthatatlan világ rejtelmeiben. Tudásszomjam végtelen volt. Így kerültem közelebb Atlantisz energiáinak létezéséhez. Kapargattam a felszínt. A föld energetikai légkörében nagyon sok információ lenyomat maradt. Ezekből próbáltam információt nyerni. Talán mondanom sem kell, nem elégítette ki kíváncsiságomat. Amit lehetett, elolvastam a témában, de a hiányérzetem megmaradt. Mindig az az érzés maradt, hogy körbe járják a témát, de a lényeg elsikkad. Angyal kommunikációs tanfolyamra vezetett tovább az utam. Itt ismét előkerült Atlantisz és az atlantiszi angyalok tábora. A tanfolyam végére megvilágosodtam, hogy amit ösztönösen művelek, azt tanítják angyal kommunikációnak. Így világosodtam meg, hogy az angyalok mindig is jelen voltak az életemben. Ettől a ponttól kedve még tudatosabban próbáltam bevonni őket hétköznapjaimba és együttműködni. Lassan körvonalazódott bennem Atlantisz: szimbólumai, angyalai, kristály tudása, de ez még mindig nem volt elég. Rá kellett lépnem az önismeret ösvényére és bejárni azt a közel 20 évet a saját életutammal, érzelmi és tudati tapasztalataimmal. Meditációs foglalkozásaimon számtalanszor nyílt meg az atlantiszi kapu és szinte csoportos „fantasy utazásban” tudtunk részt venni. Társaimtól is sok-sok kiegészítő információt kaptam. Köszönet érte! 2016 Januárjában ültem kis lakásom szobácskájában, mikor hihetetlen ihlet szállt meg. Elmémben meneteltek a szavak, kezem már-már szinte lassú volt, hogy kivitelezze a jegyzetelést. Megszállottságig belefolytam ebbe a csatornába. Szívem zakatolt az izgatottságtól, mert éreztem, hogy nem vagyok egyedül, hogy terelést és támogatást kapok a z Univerzumtól. Párhuzamosan pedig éreztem a felelősséget is, hogy „tisztán” kell lehoznom minden információt. Megküzdve emberi korlátaimmal. Ebben az extázisban csücsülve órákon át csak jegyzeteltem. Alig hittem el, de végtelenül élveztem a folyamatot. Egyszer csak eljött a pont, tudtam, hogy a tovább haladáshoz, látnom kell a játék mezejét. A jegyzetekben szavak szintjén ott voltak a kulcs kifejezések: szabad körforgás mezeje, lélek ösvény…. de hirtelen szükségem volt az ábrára. Metatron arkangyal sietett segítségemre, hozta a híres kockáját és bátorított, csak hangolódjak rá, a szakrális geometria meg fogja mutatni nekem a „pályát”. Skicceket készítettem szabad kézzel. “

Az Atlantisz Emlékezete, avagy A lélek játéka társasjátékról bővebben:

A játék honlapja: www.alelekjateka.hu

Érthetően az egészségért, szívvel – lélekkel

Valahogy más volt ez, mint egy szokványos előadás, én személy szerint az első perctől azt éreztem, érintett vagyok. Valami megérintett itt legbelül.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-05-26.

03R“Azt kérded, mi az igazság, a gyógyulás, az örömre való képesség módja? Megmondom, fiam. Megmondom, két szóval. Alázat és önismeret. Ennyi a titok.”                                                                           ( Márai Sándor: Az igazi )

Az Érthetően az Egészségért Alapítvány meghívására, egy fantasztikus program részesei lehettünk a közelmúltban. Az alapítvány szervezésében, valamint a Medical Media Manager Kft támogatásával, a Kecskeméti Megyei Kórház főnővéreinek tartott lélekemelő, önismereti és konfliktuskezelési tréning vendégeiként, figyelemmel kísérhettük három rendkívüli előadó, egészségügyi szakdolgozók részére megtartott interaktív “fejlesztő-képzését”. Az egészségügyben dolgozók igen nagy része, nap mint nap, embert próbáló körülményeknek és váratlan helyzeteknek vannak kitéve. Épp ennek okán, nagyon fontos, hogyan indul a napjuk és milyen lelkiállapotban néznek az adott feladat elébe. Van, hogy másodpercek töredéke alatt kell dönteniük egy adott helyzetben és igen nagy felelősség nyomja  a vállukat munkájuk során. Amikor stresszes és terhelő munkakörről beszélünk, akkor az egészségügy az egyik leginkább kiemelt terület a halmazban. Az alapítvány önismeret fejlesztő képzése azért született, hogy az egészségügyben dolgozók megismerhessék a vállukra nehezedő mentális terhek természetét és ügyes módszerekkel enyhítsék azokat.  Alábbi írásunkkal megpróbáljuk visszaadni azt a csodálatos hangulatot, amely magával ragadott bennünket a nem mindennapi “tréning” alatt.

Korán reggel érkeztünk Kecskemétre, Ákos kollégám már tudta, hogy mi vár ránk,  -ellenben jómagam, gyermeki kíváncsisággal és izgatottan vártam azt, amire nem lehetett előre felkészülni. Biztos, ami biztos, egy szalámis szendvicset és egy jóféle kávét még gyorsan magamhoz vettem a Megyei Kórház büféjében, és így indultam az ismeretlen felé. A kórház főnővérei már helyet foglaltak az előadóteremben és lassan a lágy moraj is elhalkult…                                                     13RElsőként Kovács Péter, az Érthetően az Egészségért Alapítvány ,,frontembere” köszöntött bennünket, rövid bevezetőjében bemutatta az alapítvány működését, és aztán elkezdett szólni hozzánk. Valahogy más volt ez, mint egy szokványos előadás, én személy szerint az első perctől azt éreztem, érintett vagyok. Valami megérintett itt legbelül. Nagyon rövid időn belül a boldogságra terelődött a szó, amelyről kiderült, hogy a negativitás hiánya is egyben. Péter szavait idézve, ez az állapot feltételektől mentes, automatikusan van.

Kovács Péter: ,,Abban a pillanatban, ha egy varázsütéssel lecsupaszítanám önökről a félelmeket, aggodalmakat, szorongásaikat, akkor felszabadult, boldog emberek lennének. Pedig a betegágy, a főnök, a családi állapot, az előadóterem ugyanaz maradt,  de én csak a környezetükből saját magukra átvett energiáktól szabadítanám meg önöket és ettől máris fellégeznének.

Amikor a negativitás hiányáról beszélünk, akkor egyben egy olyan képességbeli lehetőségről is beszélünk, amely segítségével ezeket a negativitásokat egyszerűen levetkőzhetjük magunkról, hiszen ezeket a negatív érzeteket nem a férj, nem a feleség, nem az anyós, és még csak nem is egy kolléga akasztotta ránk, nekik ehhez semmi közük, csakis mi vagyunk a felelősek az érzéseinkért.

Nézzünk példának okáért egy családon belüli élethelyzetet, adódik egy konfliktus férj-feleség között: történetesen nálunk, – ugye ez önöknek is ismerős – akkor ha én ideges leszek, ahhoz a feleségemnek semmi köze, maximum ahhoz van, hogy nem az elvárásaimnak megfelelő élethelyzetet alakított akkor éppen ki.

Az, hogy én hogyan reagálom le a szituációt, az csakis az én döntésem. Eret vághattam volna az idegességtől, leordíthattam volna a holdat az égről, ám nevethettem is volna az egészen, mindez azon múlik, mennyire megyek bele az adott élethelyzetbe, tehetem mindezt kicsit, nagyon, elsüllyedhetek benne, de kívülről is nézhetem, és megállapíthatom, hogy változtatásra szorul az állapot. Önöknek abban a nagy szerencsében lehet részük, hogy két olyan embert hívtunk ide előadóként, akik ebben  tudnak itt mintát adni. 04R

Egyikük Csaba, aki 44 évesen kezdte újra az életét, és vált olyan példaértékű emberré, aki Tiborhoz hasonlóan éli az életét és beismeri a hibáit, a hiányosságait, mindemellett arra törekszik, hogy az élethelyzeteit hasonlóképpen tudja kezelni, mint ahogyan én itt megpróbáltam szemléltetni. “

08RPéter előadását végighallgatva, már kezdetnek is erősnek bizonyult a “képzés”, az összes jegyzetpapíromat teleírtam, félő volt, hogy a diktafon is megadja magát, és hol voltunk még a végétől. Az első útmutató után, Péter végig kérdezte a jelen lévő  főnővéreket, hogy mit vinnének magukkal haza, illetve a kórterembe az eddig hallottak alapján. Sorra érkeztek a csodálatos gondolatok, mint például a magasabb önismeret, vagy a lelki béke, önmagunkkal szemben is, persze a legtöbben, köztük jómagam is annyira az előadás hatása alá kerültünk, hogy szólni sem bírtunk.

01R

A következő percekben, Varga Tibor Buddhista Tanító, Coach Mester bemutatkozására lettünk figyelmesek, és mint elmondta, igen nagy öröm számára, hogy az egészségügyben ismét eleget tehet a meghívásnak. Ezután egy újabb “utazás” vette kezdetét, utazás egy olyan világba, amelynek létezéséről talán mindannyian tudtunk, de ilyen mélységekben és magasságokban még sosem tapasztaltuk meg mind ezidáig. Lélekemelő, csendes beszélgetés kezdődött, mint, hogy Tibor halk szavú ember, – ahogy mondta: ez az ő stílusa- és levette a zakóját. Engedelmünkkel tegeződő stílusban folytatódott tovább az előadás.

14RVarga Tibor: ,,Varga Tibor vagyok, az üzleti világból érkeztem, voltam nagyon gazdag, de nem voltam boldog, pedig ma a boldogságot mindenki abban méri, hogy majd akkor leszek boldog, ha. Nekem megvolt minden lehetőségem arra, hogy ha, aztán az lett belőle, hogy hahaha.  

A boldogság az egy állapot, és a boldogságot kívül keresni értelmetlen. Nekem higgyék el, kerestem:  volt caddilac, svájci síelés, luxus csajok… Hozott anyag, mert ha a boldogság-keresés nem lett volna bennem, még mindig ott lennék, de a lelkem mindig e felé vezetett, már gyermekkoromban is erősen érdekelt a téma. Ezért nem volt nehéz otthagynom a  gazdagságot, ez 2000-ben történt, természetesen ezt megelőzte egy képzés, ám ez vezetett a változáshoz.                                    

A boldogság egy tudatállapot és ezt a tudatállapotot csak megszerezni lehet, kizárólag tanítóktól. Természetesen könyvekből, ismeretekből, beszélgetésekből rá lehet hangolódni, de megtapasztalni, élni, valóságossá tenni nem lehet másként. Ezért váltottam utat az életemben, hogy azt a megszerzett tudást, amely a birtokomban van, megosszam az emberekkel. Sokáig kerestem, hogy kikkel, dolgoztam a menedzservilágban, megint kezdett dőlni a lé, ám a menedzserek nem akarnak boldogok lenni, ők gazdagok akarnak lenni előbb.

Azt teljes mértékben megtapasztaltam, hogy szegény embernek ne beszélj a boldogságról, mert amíg nem tudja, hogy milyen gazdagnak lenni, addig hazugnak tartja a sztorit. 

Így találtunk rá egymásra Péterrel és képzeljétek el, ez a terület, az egészségügy lett az, ahol a legnagyobb a befogadás, hiszen itt mindannyian olyan munkakörben vagytok, akik adnak. Ezt nem lehet a másokkal való törődés képessége nélkül csinálni, ez egy érzület, és ezt adta a számomra az egészségügy. Itt bátran beszélhetek úgy az én építő gondolatvilágomról, hogy nem kell, hogy megjelenjen a pénz. Fontos, de nem szükséges. A legnagyobb erőt a munkámhoz, a csodálatos Kopp Mária adta, akivel együtt dolgoztunk egy rövid ideig, feledhetetlen élményt nyújtva számomra.

Az ő szavait idézem: ,, Nem az a legnagyobb probléma az egészségügyben, hogy méltatlan, nehéz, rossz körülmények között, gyenge fizetésért dolgoznak az ápolók, hanem a megbecsülés hiánya.” Ez a kijelentés engem nagyon ledöbbentett, hiszen az a nővér, vagy szakápoló, aki igazán nem egy kiemelt bérért adja mindazt a felajánlást amit a Péter felsorolt, – önzetlenség-odaadás, figyelem, szeretetteljes bánásmód, és sorolhatnám – nem kap egy jó szót.

És itt rögtön a kommunikációra terelném a szót, George Bernard Shaw  mondta egyszer: “Egy jó dicsérő szóból, két hónapig élek.”

Miért nem dicsérjük egymást, miért nem mondjuk a másiknak, hogy te jó vagy !? Nemrég egy orvoskonferencián vehettem részt meghívott előadóként. Az előttem felszólaló orvos briliáns előadásának lehettem fül és szemtanúja, majd oda léptem hozzá és óhatatlanul megköszöntem és megdicsértem a beszédet. A konferencia végén odajött hozzám az illető és megkérdezte, – te ez nálunk nem szokás,  mondd honnan jöttél? – meglepődve mondtam, hogy Budapestről. Most képzeljétek el, megköszönte, hogy megdicsértem. Mindez egy orvoskongresszuson…

Elfeledkezünk a  dicséretekről, a hálaadásról, egyszerűen nem jut eszünkbe, nos az én munkám, hogy emlékeztesselek titeket erre, és egy olyan élményt hagyjak hátra, amit megtudtok osztani másokkal, mert ez a legfontosabb. Semmilyen tudás nem ér semmit ami nem hasznosítható, az csupán információ. Ami hasznosítható, az a tudás. Ezt a tudást be tudjátok építeni a mindennapjaitokba, mindabba a tervekbe, vágyakba, amit itt felsoroltatok. ” 

Tibor mélyreható beszéde közben valóban megállt az idő és megszűnt létezni a tér. Együtt meditáltunk, megtanultunk egy fáradtság-űző technikát, és teljesen átszellemültünk, egyöntetűleg lélegezve, átélve azt a boldogságot, amely bennünk él. Mint ahogy azt Tibortól megtudtuk, a beszédhez tartozik egy fontos tulajdonság, és pedig az együttérzés, ám az együtt érzés nem jelenhet meg figyelem nélkül. Figyeljünk, először magunkra, aztán a másikra, amíg magunk is problémákkal teli küzdünk, nem tudunk a másiknak segíteni. És itt jelenik meg a képben az önismeret, és erre úgy tudunk szert tenni, ha megismerjük magunkat. Tibor tanácsa, egy lista készítése, ahol felsoroljuk mindazt amik nem vagyunk, – ezt 100%-osan meg tudjuk határozni – mert hogy mik vagyunk, azt nem tudjuk. A végén marad valami, és azok vagyunk, de sosem találkozhatunk szemben önmagunkkal, csak ha képesek vagyunk magunkat megfigyelni és ha erre a képességre szert teszünk, akkor tudunk majd másokra is figyelni. Egy szintre kerültünk energetikailag, mindannyian. A kommunikáció nem más, mint közzététel, bemutatás, de az odafigyelő, kedves, megértő beszéd az emel, és Varga Tibor beszéde ilyen. Felemelt bennünket, – én személy szerint a mennyekben jártam.

– Eszembe jutott Tibor egyik mondata, amelyet azóta is a szívemben hordok: Az előadónak van egy mérhetetlen képessége, mégpedig az, hogy mondanivalója ne a fejbe szóljon, mert ha fejbe szól, akkor 4 perc és mintha ott sem lett volna, eltűnik, ám ha szívhez szól, akkor örökre megmarad. Így vagyok én Tiborral, a mondandója megérintett, egészen a szívemig hatolt. –

Olykor a jót is meg kell tudni emészteni, mert túl intenzíven és hirtelen tört ránk ezernyi csoda itt a kórház előadótermében. Így hát, ennyi lélekemelés után szükség volt egy kis ebédszünetre és a friss levegő szippantására, mert valahogy vissza kellett zökkenni a fizikai létbe, még akkor is, ha Tibor szavai nagyon is a valóságot tükrözték.

IMG_02

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A képen balról jobbra:

Novák Csaba, Kovács Péter és Varga Tibor előadók

A  közös ebéd után azt gondoltam, már nem igen lehet fokozni a pozitív energia szintet, ám feltevésem tévesnek bizonyult, mert ami ezután következett, az maga volt a beteljesedés, mely méltó koronaként került az amúgy is fenséges együttlétre. Novák Csaba előadása következett a sorban, az elkövetkezendő órákban sokat nevettünk, ám a könnyek is potyogtak. Hogy miért? Mert Csaba annyira emberi, csupa-szív lélek, hogy nálam az első perctől bizalmat kapott. Őt nem lehet nem szeretni. :-)

 

15R

Novák Csaba: ,,53 éves vagyok, van egy csodálatos feleségem és két remek fiam. Sokat dolgozunk, mindenki a maga területén. Néha néha megállunk. pont tegnap este volt egy ilyen alkalom, és akkor ott a teraszon ahogy a madárcsicsergésben ültünk, éreztem azt a felemelő pillanatot, amikor a jó érzés átjár mindenhol, és jó tudni, hogy fiaimnak nem csak apjuk, hanem barátjuk is vagyok egyben. Nem volt ez mindig így. Régebben saját tulajdonú üzleteim voltak Kaposváron, több is…jól éltem, sok millió forintom volt, ám egyetlen rossz döntésem miatt, egyszeriben mindent elvesztettem. MINDENT, egyetlen nap alatt. Gazdagon fekszel le és szegényen ébredsz.

Ma már hálás vagyok annak az embernek, aki mutatta az utat, akkoriban úgy néztem rá, mint aki becsapott, de ma már megköszönöm, mert ha ő nincs, még ma is ott bohóckodnék a  ruhák között és nem ülnék itt előttetek, és ez egy óriási dolog.

Mostani tudatállapotommal nézve, már nem cserélnék az akkori pillanattal, ám a múltban nem tűnt épp a legjobbnak a dolgok alakulása.

Ti hogy vagytok vele, ami történik most veletek, azt a legjobban élitek meg? Nem mindig igaz? Számtalan emberrel foglalkozom, magas beosztású cégvezetőkkel. Hihetetlen nagy egók, alig lehet elférni mellettük. / itt is nagyokat nevettünk: a szerk. :-) / 

Mindig azt szoktam mondani ne haragudjatok rájuk, nem tudják mit csinálnak, úgy hogy ez egy üzenet: nézz rájuk úgy, hogy nem tudják mit tesznek. 33 éve házasságban élek, a gyerekeim kicsiként kezdték, majd bármilyen hihetetlen, kamaszok lettek, és mára egészen felnőttek. Megéltünk mélységeket, magaslatokat, mint mindenki. Nem tudok munkaszerűen beszélni, mert számomra az ember létezik, nincs külön ez, meg az, persze bizonyos szerepek vannak, hiszen egy szerepjáték ez a földi lét, de az én nézőpontom közepén az ember áll. Aztán később, ahogy egyre tudatosabbak leszünk, ezek a szerep-különbségek összemosódnak és egyre közelebb kerülünk önmagunkhoz. Munkahelyeken, pláne abban az egós világban, a versenyszférában óriási szerepjátékok vannak.

Döbbenetes, hogy mennyi energiát fordítanak az emberek arra, hogy ne olyanok legyenek amilyenek. Egy idő után ez a szerepcsere, megköti az energiákat és onnan veszi el az erőt, ahová kellene tartanunk, például, hogy szeretettel nézzek a másikra, hogy figyeljek rá.

Vannak olyan cégek, akik úgy tekintenek a munkatársaikra, mint robotokra és ezt képesek kimondani ,,komoly” cégvezetők.

Tíz találkozó után értem el egy vezetőnél, hogy hozott nekem egy sport szeletet, de én nagyon nagyra értékeltem ezt a változást nála. Óriási dolgok ezek. A magam részéről nagyon nehéz megszólalni Péter és Tibor után, mert nagyon magasra teszik a lécet, és ezek után valami olyat mondani nektek, ami megragad, amit haza tudtok vinni, nem kis feladat, de ez a mi dolgunk.

Imádok velük lenni és minden pillanatát szeretem az együtt töltött időnek. Majdnem kimondtam azt, hogy dolgozunk, de mi nem dolgozunk, én aznap fogom abbahagyni amit csinálok, amikor úgy érzem, hogy munkaszámba megy, mert akkor az már nem jó. “

02RCsaba beszélt még a bűvös 900-ról, az életünk hátralévő részéről, az elfogadásról, elengedésről és megengedésről, mesterekről. Arról is, hogy mindenen túl akarunk lenni, sárga csekkeken, ezen a napon, mindenen, mindig csak túl akarunk lenni. És ha túl vagyunk mindenen, akkor mi marad? A nagy semmi. Saját bevallása szerint Csabának is hihetetlen nagy idő kellett ahhoz, hogy megértse, hogy mindig az a jó ahol éppen van, hogy az úgy jó és helyénvaló, ahogy történik, hogy a MOST az, ami számít igazán! A világ összes jegyzetfüzete sem lenne elég, hogy szavakba öntsem mindazt, amit itt ezen a napon hallottunk. Novák Csabával teljesen egyetértek, miszerint nem léteznek hétköznapok, ő sem érti, ki a csuda találta ezt ki. Ja, hogy vasárnap nem dolgozunk és hétfőn meg igen, és? Ki dönti el, mikor legyen ünnep a kedd, vagy akár a csütörtök? Csakis mi magunk. Mi lenne ha minden napot ünnepként élnénk meg? Maximum jól éreznénk magunkat az Ittben és a Mostban, és ez olyan nagy baj? Ugye, hogy nem? Kovács Péter egyfajta búcsúzóként szépen összefoglalta a napot, és megkérdezte a jelenlévő főnővéreket, hogy mit tapasztaltak az elhangzottak, átéltek után. Nagy volt a csend… Többen a hatása alá kerültek annak, amit én is éreztem. Hogyan is lehetne szavakba önteni mindazt a lényegi mondanivalót, amely mindannyiunknak mást-mást jelentett? Ehhez idő kell. Annyit megígérhetek, hogy itt még nincs vége a beszámolónak, hamarosan folytatjuk…

Utószó a nap végén

Hazafelé menet sokat meséltem a páromnak a történtekről…. Lefekvés előtt még háromszor végighallgattam a diktafonra felvett anyagot és sírtam a szobában, de ezek a könnyek nem a szomorúság könnyeiként hullottak a párnára, sokkal inkább voltak a boldogság könnyei. Csordultig telt a szívem szeretettel. Köszönöm nektek Péter, Tibor és Csaba!

Frenyó Krisztina

Fotó: Teszár Ákos

06R

A képen: Kovács Péter az Érthetően az Egészségért Alapítvány LELKE, MOTORJA, Novák Csaba COACH-TRÉNER, Varga Tibor BUDDHISTA TANÍTÓ, COACH MESTER, valamint jómagam.

Üzenet: