gyönyörű címkéhez tartozó bejegyzések

Heti vers / Kassák Lajos: Távoli üdvözlet

Kassák Lajos verse eredetiben. Fogadjátok szeretettel! Olvassatok minél többet , keresgéljetek a versek csodás világában és válasszátok ki a legcsodálatosabbat magatoknak, amelyik így, a saját versetekké válik majd.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2018-03-12.

Amióta csak emlékszem, nagyon szeretem a verseket, lebilincselnek, megindítanak bennem valamit, könnyekre s’ olykor mosolyra fakasztanak. Vannak versek, amelyekből egy-egy foszlány egy régi képeslap legalján virult, így került hozzám. Egyik legkedvesebbet, a barátnőmtől kaptam, mikor majd megölt a bánat egy szívszaggató szakítás után. Akkoriban minden szakításba belehaltunk. Ez, egy hosszú sor volt Kassák lajos egy gyönyörű verséből, amely azóta is itt él bennem. ” Aki elment az elment, mondtam én is, de ugyanekkor mélységesen éreztem, aki egyszer nálunk volt, az többé sohasem mehet el tőlünk egészen.” Aztán megkerestem a teljes verset. Lenyűgözött minden sora. Akárcsak Kassák többi gondolata is. Most ezt a “Távoli üdvözletet” osztom meg veletek heti vers gyanánt, mert méltán érdemesnek tartom erre a címre. Szívből remélem, hogy benneteket is elgondolkodtatásra, reményre késztetnek e dallamos, sokatmondó sorok, ebben az egyre fagyosabb lélegzetű világban.

 

Aki elment az elment, mondták gyerekkoromban az öregek.
S ez nem egészen igy van.

Láttam, hogy asszonyok keltek utra a hajnalban, vasalt, széles
szoknyákban, magassarku, bársonyfekete cipőkben
és néhány férfi is átlépte küszöbünket, valamennyien ébren
voltunk, a bucsuzó még egyszer felénkfordult,
szeliden intett s hátán a batyuval elindult a nap felé,
ami a határszéli fák koronájában üldögélt.

Aki elment az elment, mondta az anyám, sohse keseregjetek
a kósza lélek után. Aki elment az elment, mondtam én is, de ugyanekkor mélységesen éreztem, aki egyszer nálunk volt, az többé sohasem mehet el tőlünk egészen.

Emlékszem rá: az előbb még ott énekelt az öreg szalmaszéken
és a szék itt maradt. Emlékszem rá: melyik tányérból kanalazta ki a levesét
és a tányér itt maradt. Emlékszem rá: ahogy az eresz alatt bóbiskolt, pipázott,
köhögésével fölébresztette az alvó kutyát, kiköpött a földre,
ekkor hangyák jöttek elő valahonnan
és az eresz itt maradt, az álmos kutya s a falánk hangyák is
ittmaradtak.

A bucsuzó menyecske ránevetett az apámra:
és az apám itt maradt.
A bucsuzó legény ránevetett az anyámra:
és az anyám itt maradt.
Aki szeretett engem az megcirógatta az arcom:
és én itt maradtam.

Aki elment az elment, mondták gyerekkoromban az öregek.
S ez egyáltalában nem igy van.
Sokan elmentek már tőlem, de senki sem tudott igazán a faképnél
hagyni.
Ugy állok itt, mint akinek senkije nincsen
és van egy kosaram, amiben mindenki benne van.

Kassák Lajos: Távoli üdvözlet / Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 9. szám

A vers, az eredeti formájában lett leközölve, nem nyúltam bele az ékezetekbe, stilisztikába, hiszen ez így hiteles. Fogadjátok szeretettel! Olvassatok minél többet , keresgéljetek a versek csodás világában és válasszátok ki a legcsodálatosabbat magatoknak, amelyik így, a saját versetekké válik majd. Legyen gyönyörű hetünk, együtt veletek, kedves olvasóim!

Frenyó Krisztina

 

A lélek játéka, avagy egy felemelő társas, Laurával

Megszállottságig belefolytam ebbe a csatornába. Szívem zakatolt az izgatottságtól, mert éreztem, hogy nem vagyok egyedül, hogy terelést és támogatást kapok a z Univerzumtól. Párhuzamosan pedig éreztem a felelősséget is, hogy „tisztán” kell lehoznom minden információt.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2017-10-30.

“A szeretet szabadon áramlik, feltétel nélkül. Legjobb tulajdonsága, hogy  csak úgy van. “

Salamon Laura

Laura arctollasjó kocka

Laurával a találkozásom egy véletlenszerű telefonhívással kezdődött, bár abban hamarosan megegyeztünk, hogy egyikünk sem hisz a véletlenekben. Amikor a különös weboldalra “tévedtem,”már tudtam, hogy ismét közelebb kerülök életfeladatomhoz, hiszen valami “megfoghatatlan ismerősre” találtam itt. Egy misztikusnak tűnő, mégis teljesen átlátható világba csöppentem, egy olyan lány jóvoltából, aki bár angyali tulajdonságokkal van megáldva, ennek ellenére igencsak két lábbal áll a földön. Laura, másnevén Lola, – erről majd egy későbbi interjúban esik szó – sokat mesélt nekem egy bizonyos társasjátékról, amelyet ő keltett életre, és ami már eddig is sokak mindennapjait megváltoztatta. Szűnni nem akaró kíváncsiságom folytán ellátogattam hát a Lolaverzumba és magam jártam utána a Csodának. Salamon Laura Önismereti tanácsadóval, az Atlantisz emlékezete alkotójával és tulajdonosával társasoztam.

Lolával

Miután megérkeztem és megpróbáltam az ajtón kívül hagyni minden terhemet, ráébredtem, hogy pont azt nem hagyhatom odakint, hiszen épp azért jöttem, hogy kijátsszam magamból amit csak lehet. De rég is játszottam már. Laura egy kancsó meleg teával várt és amikor leültünk az asztalhoz, akkor kezdődött valójában csak a történet. Az én történetem.

K társasálló jó

Dobtam, épp úgy, akár csak egy mezei társasjáték során, kockával. Sejtettem, hogy nem mindennapi élményben lesz részem, ám a “kártyalapok” húzása, a feladatok, melyeket a játék osztott számomra, minden elképzelésemet felűlmúlták. Ugyanúgy lépegettem a társas – mezőn, mint mondjuk egy Monopoly  közben, csak éppen itt érezni lehetett a játék súlyát. Mintha a testemen kívül a lelkem is játszott volna. Olyan érzésként éltem meg, mintha a belső gyermekem hirtelen kilépett volna onnan bentről és önfeledten játszott volna a szobában. Voltak lépések, ahol megtorpantam, és melyeken hosszasan elidőztem. Játék közben, komoly témák kerültek a felszínre egy-egy üzenet által és a kövér könnyek úgy potyogtak alá a napfényben megcsillanó padlózatra, akár az üveggolyók. Érezni lehetett a Lolaverzumban a JELEN-LÉT erejét. Egy másik világét, egy messze távoli dimenzió érintését, amely emlékeket csalt elő a legbensőbb rejtekünkből. Hárman voltuk a helyiségben: Lola, a Lélek Játéka, és én, bár meggyőződésem, hogy sokkal többen voltunk akkor ott EGYÜTT! Az emlékezet különös játéka ez, és amúgy is nehezen lehet leírni egy megfoghatatlan állapotot, mert nincsenek szavak, amelyek visszaadnák ezt a Gyönyörűséget, Atlantisz emlékezetét.

Társaskocka

Hogy kell e félni ettől a játéktól? Az attól függ. Mitől? Leginkább tőled. És attól, hogy mersz e szembenézni saját MAGaddal, a MÚLTaddal, a VALÓságoddal és a kudarcként megélt gócpontjaiddal. Hogy vállalod e azt, hogy akár zokogásban törsz ki egy – egy szó hallatán és, hogy a végére lehetséges, hogy átmenetileg lemerülsz, mert rengeteg energia szabadul fel benned és körülötted. Személy szerint, én úgy gondolom, hogy mindenki akkor jut el oda, ahol épp tartózkodik, amikor megérett rá. Mindent megkapunk a maga idejében és bár megerőszakolhatjuk a sorsot a dolgok előrehozataláért, keményen megfizetünk érte. A végén úgyis csak akkor érkezhet el hozzánk az ajándékunk, amikor kellően megértjük az összefüggéseket. Mint egy háló, a MÁTRIX-ban, ahol minden, mindennel összkapcsolódik. No, épp ilyen ez a játék.

K kártyát húzálló

Lola ott ült mellettem és végig bátorított, végtelen nyugalommal “vezetett”, szinte meg sem szólalt, csak ha már nagyon kellett. Hagyta, hogy a játék utat törjön magának, akárcsak a LÉLEK, bennem. Gyermeki izgalommal húztam egymás után a lapokat, az aprócska zsákból a csöppnyi kártyákat és egymás után jártam a kérdésköröket, majd épp ilyen lelkesen vártam a megerősítéseket. A játék, számomra valóban a LÉLEK TÉRSASJÁTÉKA, hiszen bármilyen furcsán hat is, a kérdezz – felelek sorrendben, mintha a tudatalattink beszélgetne önmagunkkal. Olyan zseniálisan állt fel a rendszer az asztalon, akár egy katonai stratégia, minden a maga helyén és idejében. Óriási felismerések követték egymást a közel két óra folyamán. Néha meg-meg álltunk egy kis tea –  szünetre és mély levegőt szívni. Kellett.

Ki gondolná, hogy az erőszakkal kapcsolatos kérdéskörre épp egy társasjáték rakja fel a pontot. Gondolhatjátok, hogy meglepődtem, amikor egy évek óta húzódó régi lerakódásnak nyomai tűntek fel a játék során. Meglepődésemet csak fokozta, hogy minden egyes dobással közelebb kerültem a felismeréshez, a megértéshez. Elkezdtem emlékezni. Mindenre. Végül, mint egy szikrázó üstökös, a Lélek Játéka adta meg a választ, egy még a gyermekkorból itt maradt hitrendszer árnyékának. Hatalmas sóhajok törtek fel, valahonnan nagyon mélyről. Eddig azt gondoltam, ilyen mélység nem is létezik. Pedig de!

KrisztársasfekvőREND

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A nagy felismerésben fel sem tűnt, hogy hosszú órák teltek el a Lolaverzumban. A jóleső csend, a bennünket körülölelő nyugalom minden hirtelen érkező indulatot, erőteljes érzést lecsitított. El kell, hogy mondjak nektek valamit. A játék kezdetekor és közben is meghatározhatatlan fizikai fájdalmak gyötörtek, melyek megpróbálták elvonni a figyelmemet a megértésről. Nem sikerült nekik. Azért néha  az ego megpróbált felülkerekedni, ám ő is alulmaradt. Amikor végül a játék kidobott és valóban eljutottam a megértés szintjére, a fájdalmam még akkor sem szűnt, sőt sokkal inkább felerősödött. Laura kicsit aggódott értem, hogy mi lehet ez nálam, mert korábban játék során még nem látott ilyet…. Mivel nem először történik velem, én már kevésbé féltem, csak zavaró volt, hogy a bal oldalam ennyire érzékeli a változásokat és mindezt heves nyilalásokkal, erőteljes zsibbadással jelzi felém. Elbúcsúztam Laurától és az ajtóból még visszapillantottam a szobára, a szobára, ahol megértettem valamit. A szobára, ahol otthagytam valamit, amelyet olyan régóta cipeltem magammal, hogy még a szívem is belezsibbadt. A játék során fellépett fizikai fájdalmakat nem a játék okozta, egyszerűen én így éltem meg. Személyes tapasztalat. Valószínüleg nálam így oldódtak a történések. Amint a levegőre értem, a testem is kezdte követni a lelkemet. Tudatára ébredt, ám órákba tellett, míg a fájdalom is odébb állt, mert már nem tudott velem mit kezdeni. Megértettem  a lényeget.

Frenyó Krisztina

Szerkesztői végszó

Ezt a játékot játszani kell, egyedül, együtt, ahogy jólesik. A szabályok épp úgy jelen vannak, mint általában a társasjátékok során, azzal a különbséggel, hogy minden válasz külön értelmezést nyer a játékosok által. Úgy alakul a játék, ahogy a játékos lelke keresi az utat. Bármi lehetséges, és minden megtörténhet. Itt valóban csak a képzelet szabhatja a határokat. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki közelebb akar kerülni önönmagához, a saját lelkéhez, vagy csak egyszerűen játszana egy jót, felszabadultan, könnyedén. Számomra megkönnyebbülést, és hatalmas oldódást hozott a Lélek játékával létrejött találkozás, amely felébresztett bennem oly sok szunnyadó álmot, hogy végre saját útjukat kezdjék járni velem együtt.

Egy picit még a játékról, Salamon Laura tolmácsolásában:

 

 Atlantisz emlékezete – A lélek játéka, az én történetem

 

“Életemben először Atlantiszról édesapámtól hallottam. Gyerek fejjel szájtátva hallgattam az apu elbeszélését arról a civilizációról, mely fejlettsége ellenére, önmagát sodorta bajba, özönvizet generálva pusztította el társadalmát. A titokzatos földrész teljesen víz alá süllyedt és eltűnt a kontinensek közül.

Tinédzser koromban tisztán érzékelő képességem kezdett szépen keretbe rendeződni, ami gyerekkén inkább ösztönös módon működött, ekkor elkezdett szépen felcímkézett definíciókkal alátámasztott belső erővé változni. Ekkor kezdtem el szörfözni a láthatatlan világ rejtelmeiben. Tudásszomjam végtelen volt. Így kerültem közelebb Atlantisz energiáinak létezéséhez. Kapargattam a felszínt. A föld energetikai légkörében nagyon sok információ lenyomat maradt. Ezekből próbáltam információt nyerni. Talán mondanom sem kell, nem elégítette ki kíváncsiságomat. Amit lehetett, elolvastam a témában, de a hiányérzetem megmaradt. Mindig az az érzés maradt, hogy körbe járják a témát, de a lényeg elsikkad. Angyal kommunikációs tanfolyamra vezetett tovább az utam. Itt ismét előkerült Atlantisz és az atlantiszi angyalok tábora. A tanfolyam végére megvilágosodtam, hogy amit ösztönösen művelek, azt tanítják angyal kommunikációnak. Így világosodtam meg, hogy az angyalok mindig is jelen voltak az életemben. Ettől a ponttól kedve még tudatosabban próbáltam bevonni őket hétköznapjaimba és együttműködni. Lassan körvonalazódott bennem Atlantisz: szimbólumai, angyalai, kristály tudása, de ez még mindig nem volt elég. Rá kellett lépnem az önismeret ösvényére és bejárni azt a közel 20 évet a saját életutammal, érzelmi és tudati tapasztalataimmal. Meditációs foglalkozásaimon számtalanszor nyílt meg az atlantiszi kapu és szinte csoportos „fantasy utazásban” tudtunk részt venni. Társaimtól is sok-sok kiegészítő információt kaptam. Köszönet érte! 2016 Januárjában ültem kis lakásom szobácskájában, mikor hihetetlen ihlet szállt meg. Elmémben meneteltek a szavak, kezem már-már szinte lassú volt, hogy kivitelezze a jegyzetelést. Megszállottságig belefolytam ebbe a csatornába. Szívem zakatolt az izgatottságtól, mert éreztem, hogy nem vagyok egyedül, hogy terelést és támogatást kapok a z Univerzumtól. Párhuzamosan pedig éreztem a felelősséget is, hogy „tisztán” kell lehoznom minden információt. Megküzdve emberi korlátaimmal. Ebben az extázisban csücsülve órákon át csak jegyzeteltem. Alig hittem el, de végtelenül élveztem a folyamatot. Egyszer csak eljött a pont, tudtam, hogy a tovább haladáshoz, látnom kell a játék mezejét. A jegyzetekben szavak szintjén ott voltak a kulcs kifejezések: szabad körforgás mezeje, lélek ösvény…. de hirtelen szükségem volt az ábrára. Metatron arkangyal sietett segítségemre, hozta a híres kockáját és bátorított, csak hangolódjak rá, a szakrális geometria meg fogja mutatni nekem a „pályát”. Skicceket készítettem szabad kézzel. “

Az Atlantisz Emlékezete, avagy A lélek játéka társasjátékról bővebben:

A játék honlapja: www.alelekjateka.hu

Férfiak hete – aprócska novellák / Galambok és gondolatok

Galambok, gondolatok, Bambi Presszó, Zsömi kutya és Matild néni…mind-mind egy esendő Ember, egy Férfi álmaiból, gondolataiból születtek. Aprócska novella, amelyre egy poros polc törölgetése folytán bukkantunk.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2017-01-19.

Új cigis kávés levágvaA Férfiak hetét üljük itt a Feeling magazinnál. Hogy miért pont most és miért az ,,erősebb nemnek” kedvezünk ezen alkalommal? Talán azon megfontolásból, hogy az évközi időszakban valahogy több szó esik nőkről, párkapcsolati, divat és stílus kérdésekről, csajos dolgokról, mint a teremtés koronáiról. Gondoltam, “csináljunk reformot”, változtassunk. Hajrá Férfiak, tiétek a főszerep ezen a héten! Az írások között böngészve megakadt a szemem egy blogon, amely olyannyira magával ragadott, hogy alig bírtam folytatni a munkámat a kalandozás közben. Hol könnyezve, hol mosolyogva olvastam Baziliszkusz aprócska novelláit, elbeszéléseit és bevallom, egy nagyon kellemes, lélekbizsergető időutazásban volt részem, míg a Galambok és gondolatok, vagy éppen a Magányos Karácsony lebilincselő történeteit szívtam magamba. Fogadjátok szeretettel a Galambok és gondolatok, három részre tagolt aprócska novelláit, egy érzékeny lelkű férfi tollából.

Kora esti merengő…

,, A lecsó még gőzölgött a lehajtható asztalkán, olyan taknyosan a sok tojástól, mikor először tudatosult bennem, hogy már megint álmodozom.

Mindig ez van velem, ha a szükségleteimnek élek. Miközben megint fel kellett állnom, hogy a villa helyett kanalat vegyek elő, azt kezdtem el ecsetelni neki, hogy milyen szörnyen idegölő volt ez a nap. Persze nem válaszolt, csak mosolygott, féloldalt dőlve, a kezére támasztott arccal. Bele néztem a szemébe, és abban a homályos csillogásban láttam, hogy ez a nap is csak egy volt a többi hétköznapból… kicsit elméláztam. A keddi rozskenyeret morzsáltam mikor megint feleszméltem. Már nem volt ott. Képzeletem kikapcsolása messze vitte. De hallottam a két gyönyörű fiam nevetésével váltakozó veszekedését a szobából. Szívem gyorsabban kezdett verni. Hát meggondolta magát, végre megint engedi, hogy nálam lehessenek a hétvégén? Nem merek felállni, zsigereimben érzem, ez is csak délibáb. Eszter anyai önzősége annyira él még bennem, hogy tudom, nem lehet való a gyerekek zsivaja, hiszen mikor három éve tönkre vágott az élet anyagilag, azóta nem engedi, hogy velük lehessek. Mert „nem fizettem gyerektartást egy időben”. Kitörlöm a tányért a kenyér csücskével, ez a feeling az egészben, majd berakom a mosogatóba. Még nem mosom el, jobb érzés látni, hogy él ebben a lakásban is valaki. Az órámat nézem, este hét van. Azért még egy laza kávé belefér. A mikró monotonsága megint terel. Népsziget. Itt töltött hajlékony (hajléktalan) időszak nem volt annyira szörnyű, mint előtte gondoltam, csak az ember magányossá válik valószínűleg örökre. Újra kezdeni is könnyű volt. Egyszerűen akartam. Lecsó, kávé és persze a nyugodt körülmények között elszívott cigaretta, na, az már hiányzott, és nélkülük nehéz volt. A kávé tűz forró lett. Kimegyek az erkélyre, a földre ülve a lassan fényesedő eget bámulva szürcsölök. Rohadt forró lett. Vajon kell ezeknek az álmoknak tulajdonítani bármi jelentőséget, vagy csak azért tódulnak elő, hogy tudassa velem, én sem vagyok kevésbé érdekes ember, mint a szembe szomszéd. Bólintunk egymásnak és lassan szürcsöljük a kávénkat, miközben a cigaretta kékes füstjét fújjuk.

Tavasszal majd jobb lesz…

Csak ketten ültünk még a bambi presszó teraszán, Matild néni szerint ilyen kora őszi reggel az emberek sokkal nehezebben veszik észre az ismerőst, mert mint mondta telítődtek a nyaralás alatt szerzett új ismerősök képével. Valahogy így lehet ezzel anyám kutyája is. Egy hónap kiesés után, mikor anyám Szokolyai kerítése mellé értem, Zsömi morgó hanggal és biztonsági őröket megszégyenítő tekintettel figyelmeztetett, hogy nem vagyok szívesen látott személy az udvar belterületén. Morogtam is miatta, az a rohadt sok turista, aki erre indul el, hogy vállán a szimatszatyorral vagy a trendi Salewa zsákkal meghódíthassa a Csóványost, majd a Nagy-Hideg-hegyi turistaházban lekváros tésztát egyen és utána még elérje az esti fél 8-as vonatot, hogy a Csonttörőt már nézhesse a tévében, miért kellett nekik anyám kutyáját, ezt ez egyébiránt oly kedves Zsömit felzaklatni? Matild néni mintha csak hallaná gondolataimat, rezignáltan bólogat, belehörpint rumos kávéjába, s csak úgy a levegőbe nézve annyit mond: „tudod fiam, azt hiszem tavasszal majd jobb lesz”. Hát igen, talán a Zsömi is a tavaszra vár.

Galambok…

Lakik itt a házban egy öreg hölgy (én csak Büdi néninek hívom, persze szigorúan a saját magam társaságában), aki előszeretettel eteti azokat a drága vírushordozó galambokat.

új galamb macs

Soha nem hinné el nekem senki, aki még nem lakott galambok társaságában, hogy mi galamb kaka mennyiséget tud termelni megközelítőleg 50 példány, egy nap leforgása alatt, a függőlegesen száradásra kiteregetett alsó nacikon. A szembe szomszéd hitt a szóbeszéd és a folklór által terjedt véleménynek, miszerint ha csúnya zörgős nylon zacsikat csíkokra vágva az erkély korlátjára kötözget, a galambok távolmaradása biztosított. Persze biztos vannak jó ízlésű galambok, akik ezen zacsik látványán elborzadnak és inkább a közelben lévő, galambszemmel is sznobnak nevezhető Blonde párkányán megkapaszkodva ürítenek, de a többség tudomást se véve a zacsik látványáról, ugyan azzal a sztoikus nyugalommal sza..nak és sza..nak és csak sza..nak.

Mondtam is magamnak, ideje lenne venni egy-pár új alsó nacit. ”

2005. 10. 15.

Írta: Baziliszkusz

Lejegyezte és felvezette: Frenyó Krisztina

Olvass tovább: http://apokrifiratok.webnode.hu/

 

Emlékezz az élet gyönyörű dallamára Vegera Andrással

Vegera András gondolataiban választ kapunk a bennünk rejlő tükörképre, az Isteni létezésre, hit és a tudat közti párhuzamra és különbözőségre egyaránt.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-03-02.

ablakbanlánycikkbe„ Tükörkép él a lelkünkben. Tükörkép, önmagunk arcával és tekintetével. Van-e fülünk , hogy halljuk , és van-e szemünk, hogy lássuk a kettő közti különbséget? „ 

Megismertük , hogy őseredet szerint mi mindenható, mindentudó, és mindenütt jelenvaló lények vagyunk tehát…megismertük hitünk misztikus Istenét, és a szemébe néztünk. Nincs helye többé kételynek a szívünkben, nincs helye hitetlenségnek az elménkben, és nincs itt az ideje a habozásnak az életünkben. Immár nem hiszünk, hanem tudunk.

A te létezésed a bizonyíték Isten létezésére és jelenlétére. Ezt az egy mondatot vésd az eszedbe, és bármikor , amikor nehéz pillanatokat élsz meg az életedben, mindannyiszor, ha úgy érzed, összecsaptak a fejed fölött a hullámok, vagy nem látod a kiutat, csak gondolj rá. Isten létezik, és a gondunkat viseli utunk során. Mindig mögöttünk áll, és figyeli minden lépésünket. Szívünkben utazik velünk együtt, mérföldeken át, életeken keresztül . Velünk együtt kel fel , és velünk együtt alszik el, őrangyalként vigyáz ránk , bármerre is menjünk. Ha minderre emlékezni fogunk , nem eshet bántódásunk. Hiszen nemcsak reményleni, de hinni , és tudni fogjuk mindazt, hogy az úton sosem leszünk egyedül. Lehet , hogy úgy érezzük majd, hogy magányosak vagyunk, lehet, szenvedünk is ettől az érzéstől, azonban ilyenkor mindig tudatosítani kell magunkban , kicsoda is Isten. Hiszen az úton a legnagyszerűbb útitárssal utazhatsz: saját magaddal.

Igen ám, de jogosan teheted fel a kérdést:

Ha egyek voltunk a mindenséggel születésünk előtt, és újra egyek leszünk halálunk után, akkor most mik vagyunk? Ha elég tudatos vagy, már figyeled magad egy ideje. Most már azt is tudod, hogy születésed előtt utat terveztél önmagadnak, és a saját módszerednek köszönhetően , bármi legyen is az, már ismered ezt az utat. Hogy aztán változtatsz-e rajta , az most dől el…

Felteszed a kérdést tehát : merre tovább?

És ekkor megszólal egy hang a fejedben. És ugyanakkor megszületik egy gondolat, és egy érzés a szívedben.

Melyiket követed?

Csodálkozva és talán habozva pislogsz egyet. Vajon melyik hang, és gondolat kicsoda benned? Te vagy az? Vagy valaki más?

Vagy valami más?

kislány macitáncaGyermekkorodban elkezd rád rakódni a társadalom , a családok elvárásai , szabályrendszere. Elkezded megtanulni a társadalmi együttélés szabályait , formáit, a viselkedési mintákat…

Lassan, de biztosan kialakul benned egy új személyiség…úgy is mondhatjuk , hogy felveszed az álarcot a világ ellen, a világgal szemben….ez az álarc, amit viselsz a mindennapokban, hordasz este otthon, és a munkahelyeden, mutatsz meg az ismerőseidnek és a barátaidnak. Ez az az álarc, amit sokszor akkor is fenntartasz az arcodon, amikor inkább meg kellene szabadulni tőle…és néha utána nagyon pocsékul érezzük magunkat otthon, amikor levesszük , és egyedül maradunk önmagunkkal. Mert önmagunknak nagyon nehéz hazudni. Két önmagunk van tehát . Az egyik a valódi, a másik pedig az egó.

Az egó önmagad? Ha megtalálod ezt a hírhedt egót , akkor ki vagy Te?

Az egó a világ és általad életre hívott személyiség , és éned egy másik oldala. Nincs is ezzel semmi baj, ez teljesen természetes állapot, hiszen életed egy nagyon fontos időszakában szükséged van az egóra, arra, hogy tudd, ki vagy te, hogy elkülönülj a világtól , hogy túlélj.

Fejlődésed érdekében hívtad életre az egót, és ő beteljesíti ezt a feladatát.

De hogyan különböztetheted meg egymástól önnön valód két arcát, két állapotát?

A benned élő valódi, spirituális , isteni önmagad emlékszik….emlékszik minden pillanatra, minden mozzanatra, mindenre, amit elhatároztunk odaát a semmi határán túl….odaát , ahol az idő csak az elmében létezik…., ahol egyszerre létezik múlt és jövő, ahol a szabadság nem illúzió, és ahol az eónok csupán napok vagy órák az végtelenségben….

Emlékszik minden álomra, és minden célra , amit elterveztél….minden apró kis jelre, amit ide készítettél magadnak az útra, mint iskolás gyerek az uzsonnás táskát….arra az ezer csodálatos pillanatra, amit megéltél már jóval azelőtt, hogy megtörtént volna, a szavakra és mondatokra, amiket kimondtál már jóval azelőtt, hogy megszülettél….

életérzés autóversenyzőEmlékszik az útra is , amit megtettél képzeletedben…és amelyet meg akartál osztani a világgal…Hiszen azért vagy most itt.

Az egó a személyiséged másik része, a túlélés érdekében jött létre. Be is teljesíti ezt a feladatát. Osztályoz, mérlegel, javaslatokat vet el és fogad meg, és egyetlen célja te magad védelme. Összehasonlít a többi emberrel, listákat készít, és mindenáron megpróbálja a legtöbbet kipréselni belőled. Végeredményben az egó egy nagyon hasznos dolog. Megtanulsz általa megragadni a világban, érvényesíteni az akaratodat, küzdeni a céljaidért. Megtanulsz erőszakosnak lenni, ha úgy hozza a sors, és engedni, ha úgy kívánja a szükség. Megtanulod magad elkülöníteni a többi embertől. Megtanulod fejleszteni magadban és táplálni az életösztönöd. Megtanulhatsz harcolni. Harcolni a többi ember ellen.

lányesőbenképeslapAzonban itt jön a csavar a történetben. Ha harcolsz, akkor sebeket osztasz. Nagy harcos lehetsz, példás küzdőszellemmel. Olyan, aki nem adja fel, vagy akár mindenkit eltapos a maga érdekében, akár kíméletlen is lehetsz. Erre az egó ránevel. De vigyázz: a háború még senkit sem tett naggyá….

Ugyanakkor emlékszel a tudományos alapú mondásra: Két dolog nem lehet egyszerre ugyanazon helyen….

Így tehát személyiséged két oldala sem fog megférni egymással sokáig….az egyik mindenféleképpen el fogja nyomni a másikat….Isten (önmagad ) és az egó párharcából csak egy esetben jöhetsz ki jól…ha az egód feloldod önmagadban…

Ezért hát tanulj meg beszélni a benned élő önmagaddal….tanuld meg hallani a hangját. Tanuld meg megérteni azt , amit mond, figyelj a megérzéseidre. Isten és önmagad a megérzéseid által fogják tudatni veled a válaszokat. Az először eszedbe jutó gondolat mindig Isten válasza lesz, még mielőtt az egód tudatosan át nem veszi a hatalmat feletted. Az igazi válasz, szíved és lényed válasza mindig előrevivő, sosem megalkuvó, és cselekvésre serkentő lesz….

…hiszen ne feledd, Isten nem ismeri a lehetetlent…..

reggelikisangyalAz egó nem képes mást tenni. Mindig kontrollálni akar, mert pontosan látnia kell , mi fog történni, hogy megtegye az ellenlépéseket a túlélésed érdekében. De neked nem kell követned az egót , neked a szíved hangját kell követned, bármit is mondjon. Mindig tudni fogod, mi a jó megoldás , ha a szívedre hallgatsz, nem kell aggódnod….

…hiszen Isten nem ismeri a félelmet ……

Menj hát bátran az utadon, ne állj meg ,és legfőképpen ne nézz hátra. Minden, amit magad mögött hagytál , elmúlt. Ha hátrafelé sétálsz, sosem fogsz előre jutni. Ismerd fel a célodat, és haladj bátran, nézd és vedd is észre az útjelző táblákat, és ha a szívedre és a megérzésedre hallgatsz, bárhová eljuthatsz az életben. Minden egyes pillanat egy új lehetőség , tégy meg mindent azért ,hogy egykoron majd elégedetten nézhess vissza, és ne legyen hiányérzeted…

….mert ne feledd, Isten nem szenvedheti a tétovázást…..

Ha Isten és önmagad szavára hallgatsz, nincs többé szükséged az egóra. Fel kell oldanod önmagadban. Bíznod kell magadban és az életben, hinned kell a céljaidban. Hallgass a csendességre, és hallani fogod az élet gyönyörű dalát….

És ha elég sokáig hallgatod , meg fogod jegyezni a dallamot…..

Vegera András