2014. április hónap bejegyzései

Amerikai klasszikusok – 9.rész

A Tucker Torpedo-ból mindössze 37 darab készült el. A csalódott munkások lojalitásuk végett még teljesen ingyen összeszereltek 14 darabot. Tehát 51 készült el végül ebből a csodálatos gépből.

Szerző: Papp Olivér

Publikálás: 2014-04-29.

Ezerkilencszáznegyvennyolc régen volt. Szinte visszatekinteni is nehéz, olyan régen. De van itt egy emlékezetes autó ebből az évből, ami segít bepillantani a kor Amerikájába és az ott élő kitűnő elmék közé. Az egyik ilyen kiválóság Preston Tucker volt. Tucker megálmodta a Torpedo nevű kocsiját, s ezt az álmát valóra is váltotta.

amerikai91Tucker autója meghökkentő és nagyszerű. A négy kerék független felfüggesztésű volt, a motort hátra szerelte – ahol szerinte egy motornak lenni kell – és ez a motor nem más volt, mint egy 9700 ccm-es Bell helikoptermotor. Tucker feltalálta a helyéről kipattanó biztonsági szélvédőket és a gyűrhetetlen utasteret. A 9700-as helikoptermotorral gondok adódtak a tesztek során, így lecserélték egy 5500ccm-es, hathengeres boxermotorra.

amerikai92Alacsony építésű autó volt, és figyeljenek csak: a kor leggyorsabb kocsija volt – közel 200 km/h sebességre volt képes, és Tucker zsenialitásának köszönhetően a fogyasztása az elképesztően alacsony 9.4 liter volt 100 kilométeren!!! Emlékezzünk csak: 5500 ccm… Csodás kialakítás jutott e kocsi részévé, akkoriban egyedülálló és szokatlan módon áramvonalas kiképzéssel tervezték, ez is közrejátszott az alacsony fogyasztásban.

amerikai93Kapott egy furcsa biztonsági és kényelmi találmányt is: a középső fényszórót, ami a kormánnyal együtt forgott, bevilágította tehát a kanyart. Kivételesen jól kanyarodott az autó, s több tucatnyi jó tulajdonságának köszönhetően a jövőbe mutatva előzte meg a korát – talán túlságosan is.

amerikai94A ’48-as Tucker Torpedo-ra mintegy 300.000 megrendelés érkezett – óriási szám volt ez! A detroiti Három Nagy állítólag összeesküdött Preston Tucker ellen – ez a szám túl nagy volt ahhoz, hogy lesüssék szemüket, ez már komolyan veszélyeztette a Chrysler-t, Ford-ot és a General Motors-t… Tucker a lobbik miatt nem kapott meg egy sorsdöntő 30 millió dolláros kölcsönt, így a project tragikus véget ért.

amerikai95A Tucker Torpedo-ból mindössze 37 darab készült el. A csalódott munkások lojalitásuk végett még teljesen ingyen összeszereltek 14 darabot. Tehát 51 készült el végül ebből a csodálatos gépből.

amerikai96Kitűnő filmet is ihletett a történet, 1988-ban készült el a “Tucker – a férfi és álma” című film, Jeff Bridges-szel a főszerepben.

Túl korán borult virágba Preston Tucker zsenije. Pár évvel később a dolog egészen másként alakult volna. Egy álmodozó férfi olyan valamit tett le az asztalra, ami örökké mutatni fogja a világnak – álmodni csodás dolog, és igen, az álmok bizony megvalósulhatnak…

 

Papp Olivér

 

Mindent az irodalomért / aktuális ajánló

Mindent az irodalomért / aktuális ajánló
Ma egy izgalmas programmal vár benneteket Vác és a Lyra Könyvesház. Kalandos helyszínek, tehetséges írók, kortárs költők, sok meglepetés!

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-04-25.

könycsík”  A költészet az ember létezésének egyetlen konkrét bizonyítéka. “

Gabriel García Márquez

Mai (! ) Kulturális ajánló az Irodalom Szépségeiből, a Lyra Könyvesház Vác ajánlásával

KIS KÖNYVES ÉJ VÁC április 25. péntek

könyvhomokbélyegkép

Nyitó helyszín: I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola, aula

18 óra – Beszélgetés Tóth Krisztina íróval.

könyvfelhőbélyegkép

Második helyszín: I. Géza király tér, 20 óra – Indul a könyvesbolt túra Forró Katalin vezetésével.

Harmadik helyszín: Arcus könyvesbolt

20.30 – Fésűs Éva mesekönyvének titkaiba Fazekas Lászlóné vezeti be a látogatókat.

Könyvek-bőröndben

Negyedik helyszín: Március 15. tér

21 óra – A Fónay – HUMÁNIA – Drámai műhely meglepetése

álomkönyvbolt

Záróhelyszín: Lyra Könyvesház

21.30 – “Az én könyvespolcom” – villáminterjúk Dr. Kampós Kata gyermekorvossal, Dr. Csáki Tibor plébános atyával és Ribáry Zoltán újságíró-főszerkesztővel.

NAGY SZERETETTEL VÁRNAK TITEKET A SZERVEZŐK!

– Feeling –

Kinesio-Tape, avagy hódítanak a színes tapaszok

A Tape iránt nagy az érdeklődés, egyre nő az igény, hiszen minden embernek fáj valahol, legyen az kicsi, fiatal, vagy az idősebb korosztályból való.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-04-15.

018Volt már úgy, hogy annyira fájt a gerinced, hogy szinte érezted ahogy roppannak a csigolyáid, és legalább egyszer, ugye neked is bicsaklott már ki a bokád sportolás közben? Előfordult igaz veled is, hogy üvölteni tudtál volna, amikor belehasított a válladba, a hátadba a fájdalom? Bevallom, nekem gyermekkorom óta baj van a gerincemmel, kezdődött egy kis ferdüléssel, aztán nagyobbal, majd a rossz tartás és cipőkből kiindulva – gondolom én – két csigolya elcsúszott egymástól, és egy folytonos hát, váll és nyakfájás következett be az életemben. Naná, hogy gyógyulni szeretnék, így aztán sok mindent kipróbáltam: – masszázs, gyógytorna, fizikoterápia – Időszakosan minden segített, az állapot ideig-óráig javult, ám újra és újra előjött az alattomos fájdalom, izomgörcs. Bele kell nyugodnom, hogy most már ez örökké így marad? Nem, nem vagyok az a feladós típus!- így töprengtem magamban, amikor is felhívott egy kedves hölgy és meginvitált egy Kinesio-Tapingre, és egy kávéra George Clooney-val, na ez utóbbi egyből lázba hozott, bevallom az előbbiről eddig semmit sem hallottam. Így aztán, kutakodó természetemnél fogva nekiindultam a csábító kávé és az ismeretlen színes tapaszok felé. 

Előszó a marketinghez: SandraGalambos Szandra, az Oriolus-Med Kft Marketing managere, és kommunikációsa mosolyogva tessékelt be a színes falakkal tarkított napfényes irodába, és egyből, valóban a reklámokból jól ismert George Clooney féle kávéfőzőhöz vezetett. Akárhogy tekergettem a nyakam, Clooney-t sehol sem láttam, ám enyhe csalódottságom hamar elillant, amikor belekóstoltam a mennyei habos álomba. george_clooney kávéval széles cikkbeSzandra még arra is emlékezett, hogy laktózmentes tejet iszom, és igyekezett ez-ügyben is a kedvemre tenni. Ezt nevezem én vendéglátásnak, és megjegyzem, remek marketingeszköz is egyben. 🙂 Ezután a kedves kis felvezető után, átsétáltunk a közeli rendelőbe, ahol is elkezdődött izgalmas tapaszolásom története, valamint lehetőségünk adódott belelátni a Kinesio-Taping rejtelmeibe. 09Eleinte csak külföldön láthattuk, ellenben mára itthon is szemben találhatjuk magunkat ezekkel a szép, színes tapaszokkal. Quastné Rigó Katalinnal, az Oriolus-Med Kft ügyvezetőjével és oktatójával, és egyben Kinesio – Taping Terapeutájával beszélgettünk. 024F.K: – Katalin, mesélnél nekünk a számunkra újdonságként ható Kinesio-Tapingről? Mik is ezek a színes tapaszok, honnan ered mindez?

Q.R.K: – A Kinesio-Taping, egy akut, illetve krónikus izom és ízületi fájdalmakat kezelő, gyógyszermentes alternatív medicinás eljárás. A Kinesio-Taping módszer kidolgozása a japán Kenzo Kase orvos-kiropraktőr nevéhez fűződik és a 70-es évekre nyúlik vissza. Az addig ragasztószalagokkal és kötésekkel rögzített ízületek és izmok ötletéből kiindulva a japán orvos kifejlesztett egy nyújtható, mozgékony szalagot, melyet a bőrre ragasztva lényegesen meggyorsul az ízületi és izompanaszok gyógyulási ideje. Kenzo Kase, 1979-ben szabadalmaztatta az eljárást, és azóta él ez a fogalom, hogy Kinesio-Taping, ez gyakorlatilag a nagy brand név, és ezen belül, már számos márkanévhez hozzájuthatunk. Ezzel a technikával, mozgásszervi panaszokat, ízületi panaszokat, izombántalmakat tudunk sikeresen kezelni, gyakorlatilag a csonttörésen kívül minden kezelhető ezekkel a Kinesio-Tapekkel, azaz színes tapaszokkal. Ennek okán, az ember nem csak lazítani tud egy izmot, hanem az izom feszültségét, egy túl elernyedt izmot is összehúzódott állapotba tudja irányítani, míg egy torzult ízületet pedig az egészséges irányba tudja vissza korrigálni. Itt szó lehet egy elcsavarodott kisujjról, egy hanyag tartásról, vállízület korrekciójáról, minden egyes gerinccsigolyának az egyenkénti korrekciójáról, egy ó, x, esetleg donga lábról, valamint boka és haránt-boltozat süllyedésről szintúgy. Gyakorlatilag, ahol a testen korrekciózni kell, azt mi a tapekkel kezelni tudjuk. Azt szoktam mondani, hogy amit az ember a saját erejével még el tud mozdítani, azt a Tapasszal is el tudja végezni. Ha valami kötött, és meszesedett, azon valószínűleg a Tape sem tud már segíteni. 028F.K: –  Mesélj arról, hogy biológusként, ilyen fiatalon ennyi  tudást szerezve, hogyan keveredtél az alternatív gyógyászatok, majd a Tape világába, és hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a nagyszerű módszerrel?

Q.R.K: – Molekuláris biológusként végeztem Szegeden, majd természetgyógyászatot tanultam tovább Budapesten. Itt kezdtem el az alapképzéseket, természetgyógyász, akupresszőr és fülakupunktúra képzéseken vettem részt  majd a szakképesítésemet is itt szereztem. Ezek után egy évig házhoz járó természetgyógyászként dolgoztam Nagymarostól Budapestig bezárólag. Rengeteg embert kezeltem ami hatalmas örömöt és óriási tapasztalatot adott, ám úgy éreztem, hogy szeretném magam tovább képezni a kínai gyógyászat terén. Elutaztam Brunei el Darussalam (Borneo) államba, ahol a taiwani akupunktúra és taiwani akupresszúra területén szakmai gyakorlatot szereztem. Reggeltől estig orvosi rendelőkben olgoztam, a hét 6 napján. Természetgyógyász, akupresszőr és fülakupunktúra képzéseken vettem részt kínai orvosoknál. Ezek után hazajöttem, majd egy kicsit még Kína felé vettem az utam, aztán amikor megismerkedtem a párommal, aki német anyanyelvű, Németországba költöztünk. Itt aztán újra tovább tanultam, mégpedig már a Kinesio-Tapinget tanultam a Jénai Orvostudományi Egyetemen. 026És, hogy hogyan kerültem testközelbe ezzel a csodálatos módszerrel? Már egy ideje Németországban éltünk, amikor egyszer porszívózás közben iszonyatosan megfájdult a derekam, – akkor még nem tudtam különösebben semmit a Kinezio-Tapekről, volt ugyan otthon, hiszen már árultuk a webáruházban, de nem éreztem szükségét – szóltam a páromnak, csináljon valamit, mert ennek a fele sem tréfa. Ő pedig javasolta, hogy bontsunk fel egy szalagot és próbáljuk ki, végül is mi bajunk lehet. Lefeküdtem az ágyra, a kedvesem letépett egy darab tapaszt, azt sem tudtuk akkor még, hogy igazán miként kell használni, de figyeltük a csomagolást és követtük a képeket. Odaragasztottuk a derekam fájó pontjára és 20 másodperc múlva eltűnt a fájdalom, mintha sosem lett volna ott. Gyakorlatilag ez volt az a mindent eldöntő felismerés, hogy te Jóisten, ez tényleg ilyen gyorsan hat, valóban működik?!? Azonnal eldobtam a porszívót és mindent ami eddig a kezem ügyébe akadt, leültem az internet elé és elkezdtem kutatni a Kinesio-Taping világában, valóságos felfedezést végeztem. Férjemmel együtt alaposan utána olvastunk és amint lehetett az összes tanfolyamra beiratkoztam Jénában és mindet elvégeztem, mondanom sem kell, elsőre beleszerettem a tapaszok csodálatos világába. Így aztán amikor hazajöttünk, elkezdtem tanítani a Kinesio-Tape  izom-és ízületragasztási  technikát azon metodikák szerint, ahogy engem is tanítottak az orvosi egyetemen Németországban. 027F.K: – Egy gyönyörű váróteremben beszélgetünk, mögöttünk egy csodás recepciópult, körülöttünk kezelőhelységek, minden nagyon egyben van és gondos precizitásról árulkodik. Mióta is léteztek, mint Oriolus-Med, és mikortól látogathatnak titeket itt Újpesten, akik kíváncsiak rátok? 025Q.R.K: – 2008-as alapítású az Oriolus Med, természetgyógyászattal pedig négy éve, 2010 óta foglalkozunk. Az elején, még nem is igazán a Tape volt a középpontban, hanem inkább az akupunktúrás vonal, valamint az akupresszúrás természetgyógyászok kiszolgálása. 2011-ben azonban nagyon erőteljesen elindult a Kinesio-Tape áramlata nálunk is, és azóta ez hihetetlen erővel nő, olyannyira, hogy másfél éve még csak ketten, egy éve hárman, és mostanra 14-en vagyunk a cégben. A Tape iránt nagy az érdeklődés, egyre nő az igény, hiszen minden embernek fáj valahol, legyen az a kicsi, fiatal, vagy az idősebb korosztályból való. Sokan már nem akarnak gyógyszert szedni, vagy egész egyszerűen többet már nem bír el a szervezetük. Gondoljunk a kismamákra, – hiszen nekik is sokszor van fájdalmuk, panaszuk és a terhesség elég érzékeny állapot ilyen téren is – ám a Tapet bizonyos utasításokat betartva, nyugodt szívvel használhatják így gyógyszermentesen enyhíthetik az ödémáikat, fájdalmaikat. 08 Kinesio-taping: térd ízület- és izomszalagozás

F. K: – Akkor ezek szerint ennek a kezelésnek, ragasztási technikának, ha jól értem nincs semmilyen káros mellékhatása, igaz? Csak mert annyi rémisztő történetet hallani a súlyos mellékhatások lehetőségeiről, következményeiről és már szinte mindenhez félve nyúlunk, legyen az régi, vagy valami teljesen új, ismeretlen terület.

Q.R.K: – Miután nincs benne hatóanyag, mellékhatás mint olyan, vegyi értelemben semmiképpen sincs, ám azért óvatosnak kell lennünk. A nem megfelelő felhelyezésnél bizony fájdalmakat is okozhatunk, hiszen a tapasszal valamilyen irányban el is húzhatunk, és akkor többet ártunk vele, mint sem, hogy használnánk. Ezért tartom fontosnak, hogy mindenki tanulja meg a Tapelés technikáját, amit saját tanfolyamainkon oktatunk, de legalább egy szakkönyvet olvassunk el, mert valamennyi alaptudásra szükség van, még az “otthoni amatőr” használat során is. A honlapunkon illetve telefonos elérhetőségeinken lehet jelentkezni oktatásainkra, ahol a Kinesio-Taping ragasztási technikáját lépésről lépésre megtanulhatják azok, akik szeretnének ezzel a kezeléssel akár a hétköznapi életben, akár komolyabban foglalkozni. Külön tanfolyamszervezőnk áll rendelkezésükre a jelentkezőknek, aki egész nap csak ezzel foglalkozik, hozzá fut be az összes hívás, ő a mozgatórugója annak a havi 120, 150 embernek akik nálunk tanulnak, éves szinten ez több, mint 1000 terapeuta továbbképzését jelenti. Természetesen, bárkinek ajánlatos elvégeznie egy ilyen tanfolyamot, aki a családjában, illetve a környezetében szeretne segíteni embertársain. Bővebben: http://www.oriolus-med.hu/shop_content.php?coID=60

F.K: –  Csodálatos színes szalagok, élénk sárgák, vad pinkek, hűsítő kékek. Mi a szerepük a színeknek, a kezelés során? Valóban érzékelhető a színek közötti különbség a bőrünkön is?  

Q.R.K: – Természetesen. Itt a színterápia áldásos hatására kell gondolni, én azt szoktam mondani, hogy képzeljünk el egy bioptron lámpát, amelynek a színeinek át-állításával különféle hatást érünk el. A Tapeknél ez ugyanígy működik, ám csak akkor, ha fény éri, ha a fény át tud rajta haladni. Ruha alatt gyakorlatilag színterápia nem létezik, “csak” Kinesio-Taping, azaz megtörténik a korrekció, az izomnak  lazítása, illetőleg a húzása, az izület tartása. Vannak a hűtő színek, erősségük szerinti felsorolásban ( fekete, lila, sötétkék, zöld ) ahol gyulladás, véraláfutás, ízületi gyulladás, krónikus sérülés esetén duzzanat jött létre, ott ezeket a színeket alkalmazva látványos javulást eredményezhetünk. Következzenek a fűtő színek, amelyek jó erős forró színek, ( piros, pink, narancs, citrom ) például befagyott végtagoknál, nagyon hideg rossz keringésű testtájékon, használatukkal viszonylag gyors eredményt érhetünk el. A hétköznapi, általános kezelésnél, megelőzésnél a semleges színeket ( testszín ) alkalmazzuk.

F.K: – Mint szinte mindent, sajnos a Tapeket is hamisítják. Mi laikus felhasználók hogyan tudjuk kiválasztani a sok szép színes szalag közül, hogy melyik az igazi?

Q.R.K: – Igen valóban számtalan ” leutánzott fajtájával találkozhatunk úton-útfélen, és még a bioboltokban, nagy multikban is, épp ez ellen küzdünk. Nálunk, ha megnézed, ezeken a Tapeken van egy minőségi védjegy, amiért az Oriolus-Med 100% – os minőségi garanciát és felelősséget vállal. Csak olyan Tapekkel foglalkozunk, amelyeket nagyon kemény teszteken engedtünk át, és ennek megfelelően osztályoztuk is őket. Három ár- kategóriából a legjobb minőséget válogattuk ki, így aztán van egy gazdaságos, valamint egy profi sport Tape, valamint az eredeti feltaláló által szabadalmaztatott Kinesio-Tape, a Kinesio -Tape! / ez is van ráírva / Természetesen mindhárom tapasz, a  minőségi védjegyünkkel ellátva kerül forgalomba. Azt javaslom az embereknek, keressék a minőségi védjegyet, mert akkor csak jó minőségű termékkel fognak találkozni és nem csalódnak a tapaszolás során. 0504013020022023A főszerkesztő saját tapasztalatán alapuló meglátása:  Annyi sok újdonságot, érdekes és értékes információt kaptam az elhangzott interjú által, hogy a kezelés már valóban, mint  tortán a hab hatott rám. Az elegáns kezelőben, Quastné Rigó Katalin alaposan kezelésbe vett, és a nyakamra, térdemre, majd a gerincem teljes hosszára is felkerültek a színes tapaszok. Bodor Eliza gyógytornász közreműködésével pedig egy kiegészítő gyógytornán vehettem részt, mert megfelelő mozgás nélkül, még a csodálatos Tapek sem hozhatnak maximális eredményt. Elégedetten hagytam el a kezelőt, búcsút intettem még Szandrának, és mintha George Clooney is rám mosolygott volna a tapaszaim láttán. Vagy csak képzelődtem?

Frenyó Krisztina

Interjú és kezelés alatt készült képsorozat: Teszár Ákos

Folytatjuk…

Heti vers / Kálnay Adél: Régi kertben, tétován

…Hanem a fák, a jó emlékezők, csak végigmértek szótlanul, láttam, megismernek engem, csodálkoztak is, mivé lettem, s karolták volna vállamat…

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-04-13.

régi kert

Jártam nemrég egy régi kertben,

csikorgva nyílott ajtaja,

pókhálókat szaggatva mentem,

régvolt magamat kerestem,

bár tudtam, nem lelem meg soha.

Billegett alattam a járdakő,

nem fogadta el súlyomat,

hogy én vagyok, nem hihette,

nem így emlékezett lépteimre,

lelökni kívánta lábamat.

Aludni vágyott, megszűnni már,

fűben eltűnni észrevétlen,

földbe süppedni tán,

amelyből hajdan vétetett.

Hanem a fák, a jó emlékezők,

csak végigmértek szótlanul,

láttam, megismernek engem,

csodálkoztak is, mivé lettem,

s karolták volna vállamat.

Gyümölcsök helyett emlékektől

roskadoztak most az ágak,

fáradt, régi, töppedt képek,

s könnyű, hajdanvolt álmok

ringtak incselkedve, s kérdezték

volna, hogy vagyok, de jött

a szél és befogta szájuk, örök

csend legyen dohos világuk,

szólniuk hozzám már nem szabad.

A kert végében még állt a pince,

besüppedt tetővel haldokolt,

láttam, szememre hányja

a sok eltűnt évet és hónapot.

Csöndben álltam, várakoztam,

talán hallok valami fontosat,

olyat, ami csak nekem szól,

amit nekem őriztek itt a fák,

s jól gondoltam, szólt a kert,

fülembe súgott, így üzent:

az idő, ez a furcsa szerzet,

láthatatlanul körbefon, nem

érzed, úgy mozdít észrevétlen,

s mire feleszmélsz, megírja arcod,

akár te tetted ezt hajdan kerted

fáival, itt jártam, írja, és lesi kajánul,

mit szólsz, ha látod, csakugyan,

már megint jött és lelopta a fényt

hajadról, kicsalta a színt szemedből,

s most arra vár, hogyan görbítse hátad . . .

Lásd így vagyunk mi is, tétován

keressük egyszervolt magunk,

de hiába, nincsenek csodák,

nem jön elő, mi élő volt, a múlt.

Jól van így, gondoltam akkor,

hiszen itt minden én vagyok,

a járdakő, a kapu is, a pince és

a néma fák, bennem süppednek,

csikorgnak, nőnek, bennem

emlékeznek már örökké, így

hordják súlyos terheik –

s közben az idő csak röpít…

A szerkesztő levele / bilincsben

…a legjobban az bánt, hogy megengedtem magamnak, hogy szép lassan körbefonjanak a láncok, és beletörődve újabb bilincseket kattintgatok magamra…

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: .

kiemeltkép bilincsbenkézKedves Olvasóim!

Egy kis ideje már nem írok nektek levelet, ám most újra visszatérek a régi szokásomhoz, és ezentúl, hétről hétre megleplek benneteket a soraimmal. Azért is, mert hiányoztok, és azért is mert hiányzik a mondanivaló, az útravaló, amit én is úgy kapok, és legyen az egy érzés, egy dallam, ami elindít az üzenet útjain, mindenképpen át szeretném nektek nyújtani.

rózsaszín szabadságHogy van az, hogy gyermekkorunkban olyan könnyedén ugrándozunk, szinte szárnyra kapva suhanunk át a világon és annyira, de annyira egyszerűnek tűnik minden? Emlékeztek arra a kisgyerekre, aki egy tölcsér fagyitól, vagy egy vasárnapi lubickolástól a mennyországba érezte magát, és ha netán az apukája odaült az ágya szélére mesét olvasni, madarat lehetett volna vele fogatni? Hol van ez az aprócska kisember? Hová tűnt? Miért nem szárnyalunk, hogy hogy nem táncolunk önfeledten és ugrálunk páros lábbal a lépcsőkön a város színes forgatagában? Valóban meghalt volna az az aprócska lény bennünk, és valóba ennyire fojtogat az életünk?

láncalábonfekvőcikkbeMinap egy szép dallamcsokrot hallgatva, könnyek szöktek a szemembe, és nem csupán a meghatottságtól. Talán azért is, mert a hétköznapok sokszor süketté tesznek és nem tűnik fel a kiabáló fájdalom, ám ilyenkor ha megnyitja valami  azt a szívkaput, akkor nincs menekvés, elementáris erővel tör rám az emlékezés. Eszembe jutnak a megfáradt gyönyörű emlékek, a fiatalság édes ízét érzem az ajkaimon, ilyenkor a harmatos kamaszkor cukor-illata száll a levegőben és igen, sajnálom magam. Sajnálom a tovatűnt gyermekkort, – akármilyen is volt – és a legjobban az bánt, hogy megengedtem magamnak, hogy szép lassan körbefonjanak a láncok, és beletörődve újabb bilincseket kattintgatok magamra, pedig csak egyetlen egy mozdulat, egy aprócska elhatározás és kinyithatom a lakatot, hiszen nálam van a kulcs, mindennek a kulcsa.

állóképNem is értem, hogy mi emberek miért bonyolítjuk a mindennapjainkat, amikor olyan egyszerűen élhetnénk, sokszor a sok agyalgatás helyett, csupáncsak döntenünk kellene, latolgatás, filozofálás nélkül. És, hogy miért nem megy ez olyan könnyen, mint a karikacsapás? – Itt jönnek képbe, a gyerekkori ideológiák, a belénk rögzült nevelési és hozott sztereotípiák, a szokásaink, és a mindennél erősebb félelmeink. –

láncrózsafekvőcikkbe LánclakatfekvőSzurok Tibor fotó

Szurok Tibor fotója

Na nekem ebből lett elegem, újra szabad akarok lenni és kidobom egy zsákba a félelmeimet, ezt a zsákot egy olyan mély szakadékba hajítom, ahová nem tudok utána menni, mert ez a lényeg: végleg el kell őket engedni. Amilyen messzire csak tudjuk, hajítsuk el őket, legjobb, ha minden sérelmünket, kővé keményült könnyeinkkel együtt kiírjuk egy papírra – vegyünk elő nyugodtan egy A-4-es lapot -és elégetjük forró tűzben, majd lehúzzuk azon a bizonyos helyen, hogy még véletlenül se maradjon utánuk por, sem hamu. Kezdetnek ez elég lehet. Ki tart velem?

deszkás lányKezdjük a hetet, az elengedés és a megengedés feelingjével, mosolyogva, együtt veletek!

Frenyó Krisztina

 

 

Érintés a léleknek, a költészet napján

Nekünk nincs más dolgunk mint, hogy műveljük a költészet kertjét, öntözzük a művészet virágait, hogy véletlenül se halványuljon el a kultúra fényessége, mert minden költészet, minden az

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-04-11.

József Attila“De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.

Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsu, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.”

Kinek ne verne gyorsabban a szíve, amikor meghall egy szép magyar verset, egy lírai dallamot, egy lélekhez szóló üzenetet. Nincs ember a földön, akit ne érintett volna meg valaha a költészet valamelyik formája. Vannak érzelmek, gondolatok, amelyet nem lehet másképpen kifejezni, mint egy szép szonettben, egy gyönyörű dallam, vagy épp egy csodás festmény képében. A költészet, a művészet egyik gyermeke, ám nevezhetjük a másik felének is, hiszen ők ketten összekapcsolódnak. Költészet nélkül szürke lenne minden, képzeljétek csak el: egy naplemente a narancssárga kerek tányér hiányában, egy tengerparti séta színtelen éggel, a tenger pocsolya-szürke habokkal és seszínű homokkal a partján. Elképzelhetetlen, igaz? Ilyesmi lehet a világ, költészet nélkül, akárcsak egy ember üres szívvel.  

A magyar költészet napját, Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és -versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt. Stílusosan,József Attila: Óh szív! nyugodj!című versének soraival kezdtük megemlékezésünket idéztünk A rendezvényeken klasszikus és kortárs költők versei egyaránt szerepelnek. Gyakran diákok, vagy éppen a ma is élő szerzők tolmácsolják a költeményeket.

Ágnes hajba mosolygós

Fotó: Varga Csaba

Évek óta, egyik jeles képviselője az irodalmi kultúrának zenei berkekben: Ágnes, aki ma, a költészet napján, az egyetlen pesti mulatóban lép fel. Ágnes szavait idézve, elénk tárul egy másfajta nézőpont, egy másik József Attila, ahogyan az énekesnő fogalmaz, egy másfajta szemüveg. “Már tinédzser koromban foglalkoztatott József Attila költészete, és igazságtalannak tartottam, hogy depressziós, öngyilkos költőként emlegetik őt. Amikor komolyabban kezdtem a zenével foglalkozni, igyekeztem másfajta szemüvegen keresztül bemutatni őt. Az én József Attilám többször mosolyog. A zene erejével sokkal érthetőbbé válnak ezek a kevésbé ismert, de gyönyörű versek. A zeném egy híd lélektől lélekig. Azt szeretném, hogy jobbá tehessük azt, ami jobbá tehető” 

A rendszerváltás után a Magyar Írószövetség is csatlakozott a rendezvényekhez.1998-ban a költészet napját tizennégy költő úgy ünnepelte, hogy közösen írtak egy szonettkoszorút (a szonettkoszorú ugyanis 14 szonettből áll) Noha a költészet napját József Attila születéséhez kötjük, április 11-én született Márai Sándor is, 1900-ban. Boldog születésnapot kívánunk József Attilának Márai Sándornak, és az összes valaha élt, és napjainkban élő költőnek, írónak, hiszen nélkülük nem lenne ilyen színes a világunk.

Nekünk nincs más dolgunk mint, hogy műveljük a költészet kertjét, öntözzük a művészet virágait, hogy véletlenül se halványuljon el a kultúra fényessége, mert minden költészet, minden az. Egy szívdobbanás hangja, a fák  tavaszi rügyezése, egy csendes délután a tengerparton, szélfútta séták, egy kisgyermek mosolya, egy csók, aminek ízére, míg élsz emlékezni fogsz. Minden költészet. Az életünk is az.

Frenyó Krisztina

Heti vers / A szerelem féltve őrzött homokvár

Ki ne építene homokvárat a tengerparton, még akkor is, ha tudja, hogy hamarosan elmossák a tenger lágy hullámai?

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-04-09.

csikóhalszerelemA szerelem féltve őrzött homokvár

homokvár

“Csak az jó, ami fájni tud, ha nincs már,

a szerelem féltve őrzött homokvár.

Mennyi szél fújta el, mégis újra építjük, nem adjuk fel.

 

szívkő kagylókkalNéha becsap a szív, de követni kell.

A szerelem mindig olyan lesz, aminek látjuk.

Meztelen, új ruháját mi adjuk.

 

kagyló a partonS van, hogy nem áll jól nekünk, mégis tovább játszunk,

csak itt legyen velünk.

És nem hisszük el, ha foglalt egy hely, s oda szól a jegyünk.

 

madár papucs homokA szerelem földjén, nincs semmilyen törvény,

eltévedünk, mégis jó nekünk, mert pörget egy örvény.

A szerelem földjén, a lámpákon zöld a fény.

 

árva kagylók rózsaszínesSemmi nem tilos, az is jó, ami rossz, sose bánd, ami történt.

Ez a vágy színes álmokat gyárt sorban.

Ébredünk, s valahogy minden másként van.

 

angyalazégbenborítóSzárnyak nőnek, és törnek el. Az égig talán soha nem érünk fel.

De kit érdekel, nekünk jó ez a hely.

A szerelem földjén, nincs semmilyen törvény, eltévedünk,

mégis jó nekünk, mert pörget egy örvény.

A szerelem földjén, a lámpákon zöld a fény.

Semmi nem tilos, az is jó, ami rossz, sose bánd, ami történt.”

Ismeretlen szerző

Amerikai klasszikusok / 8. rész

Papp Olivér sorozatában egy újabb AMERIKAI ÁLOMDARABBAL szembesülhetünk. Ezek a V8-asok megbízható és strapabíró szerkezetek voltak, a Chrysler mindig törekedett a jóra.

Szerző: Papp Olivér

Publikálás: .

amerikai 8. 1kép

Az ötvennyolcas recesszió természetesen érzékenyen érintette Detroit-ot is. A felemelkedéshez újabb kiváló ötletek és kitűnő gépszekerek kellettek, így a Chrysler nem gondolkodott túl sokáig, inkább az ötvenkilences piacra be is dobta a Dodge húzóautóját, a Custom Royal Lancer-t.

amerikai 8. 2.kép

Ezen a kocsin a Chrysler több cicomát, krómot, tarkaságot alkalmazott, mint előtte bármikor. No és ahogy futott az úton, az maga volt a csoda. Négyféle motor közül lehetett választani, volt 3800 ccm-es, 5300-as, 5900-as és végül a rendkívüli 6300-as D-500, Carter iker-négytorkú karburátorral – iszonyatos 345 lóerővel. Ezek a V8-asok megbízható és strapabíró szerkezetek voltak, a Chrysler mindig törekedett a jóra. Ez a Dodge megkapta a Torsion-Aire felfüggesztést, ami kiegészülve a motor teljesítményével, biztosította a “vízszintes repülést”.

amerikai8. 3.kép

S’ hogy milyen szöveggel adtak el kocsikat ebben az időben? Lássuk csak: “Az Ön finomabb dolgok iránti ízlésének tükörképe”… Most már talán mosolygunk ezen, de a Chrysler komolyan gondolta, mi több, komolyan vették a vásárlók is az efféle kedveskedéseket és hiúság-tápokat. Hajlandóak voltak vastag pénztárcával érkezni a szalonokba – s ha már ott voltak, a lehető legtöbbet akarták a pénzükért. A Chrysler-nél tudták ezt és sok-sok extrával halmozták el többek között az ’59-es Custom Royal Lancer-t is.”

amerikai8.4kép

A kocsi fecskefarka a legszebbek közül való, kényelme pedig egyenesen főúri volt. Nemhiába, ez volt a Dodge csúcsmodellje.

MINOLTA DIGITAL CAMERA

Az extrák? Nos – elektromos ablakok, ülések, cigarettagyújtók, légkondicionálás, autórádió, elektromos iker-antenna, változtatható sebességű ablaktörlő, párnázott műszerfal, automata váltó, automata fényváltó, Solex-színezésű szélvédők. Kimaradt volna valami? Majd’ elfelejtettem: a sebességmérő és a műszercsoport a sebesség változásával együtt fényeinek színét is változtatta…

amaerikai8.uccsókép

Erre, napjainkban is csak annyit mondhatunk – ez nem semmi!

 

Papp Olivér

Egy csoda csak úgy

Egyszercsak mégis megtörtént. Mert a csodák ilyenek. Nem megfoghatóak, nem iderángathatóak és nem is kiérdemelhetőek.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-04-02.

dobókocka 1 (1)Viharos szombat délután. Együtt a család, kimenni nem érdemes, csak az ablakból nézzük, hogyan cibálja a fákat a szél. Az eső néha vízszintesen érkezik, nekicsapódva az ablakoknak. Az égen őrült módján száguldanak a súlyos szürke felhők. A kicsik játszanak, a nagyok bedobják az ötletet: kockázzunk! Hajrá, elő a tálca, elő a dobókockák. Kis vitakör, ki írja az eredményt. Persze nem lepődünk meg, amikor a páromnál landol a papír és a toll. Elkezdjük a játékot, először senki nem tudja meglépni a bűvös határt, a 100-at. Ekkor ér a kör a páromhoz. Ő dob és mindannyian megrökönyödve nézzük a piros tálcát: Hat darab hatos. Percekig csak pislogunk: Ilyen nincs! De van! Egy átlagos nap átlagos órájában egy átlagos kéz dobta. Nem meditált előtte, nem ez volt élete legjobb napja, sőt eszébe sem jutott, hogy ilyesmit vizualizáljon. Egyszercsak mégis megtörtént. Mert a csodák ilyenek. Nem megfoghatóak, nem iderángathatóak és nem is kiérdemelhetőek.

Csodák vannak és megtörténnek. Bármikor. Bárkivel. Itt. Most. Velem. Veled. Így történik meg a lottónyeremény a hajléktalannal, így gyógyul fel valaki egy halálos betegségből vagy kapja az egyetlen, életmentő tételt a vizsgán. Nem kell hozzá semmi. Aki talált már valaha szarvasagancsot, az tudja: keresni ugyan lehet, de találni csak az fog, akinek „megmutatják”: oda nézz! Annyira beleolvad a környezetébe, hogy egyszerűen lehetetlen észrevenni. Kivéve, ha ott van a pillanat.

agancsok (1)

Az élet ilyen, vannak benne Pillanatok, amikor az ember csak örülni tud. De mivel ezek elég ritkán jönnek, az összes többi pillanatban nekünk kell tenni azért, hogy öröm legyen bennünk. Akkor lehet meglátni az út melletti kis virágokat, vagy egy mosolyt adni valakinek, aki szomorú. És lehet, hogy a Nagy Pillanatok akkor nem is fognak hiányozni, hisz rájövünk, mindegyik apró bearanyozható.

Amikor pedig nekikeseredünk, mert nehézségeink vannak, akkor érdemes emlékezni ezekre a csodákra, mert erőt ad a tudat: BÁRMIKOR eljöhet a következő Pillanat.

 

Csontos Edina

Divat, stílus-mazsolák

Hódít az elegancia, a dekadencia, és a vakmerőség, keverednek a stílusok, az évek, az évszakok, de ettől olyan szép ez a szeszélyes tavasz, nem igaz?

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: .

fagyiszínek

Mérhetetlen formák, szinte láthatatlan ruhák, sejtelmes vonalak, mégis oly feltűnő sokszínűség. Menták, szilvák, vadbarackok, zamatos körték, fekete-szedrek, mangók, naspolyák, csokoládék. Amerre nézünk, cukorszirupos, édes nyalánkságok. Hódít az elegancia, a dekadencia, és a vakmerőség, keverednek a stílusok, az évek, az évszakok, de ettől olyan szép ez a szeszélyes tavasz, nem igaz?

Chanel táska üvegcsében.

A Chanel plasztik retiküljének ugyanolyan a formája, mint a világ leghíresebb parfümjének, a Chanel No5 üvegének. Tökéletes árukapcsolás, már ha valakit nem zavar, hogy belelátnak a táskájába, vagy éppen megmutatná, mit hord a táskájában. (Gondolom, nem papír zsebkendőt.) Amúgy nem csak átlátszó, hanem fekete színben is kapható a parfümös üveg formájú Chanel táska. Apró érdekesség, hogy az elmúlt 95 évben csupán ötször változott a Chanel No5 üvegcséje és 1924 óta szinte ugyanolyan.

Forrás: www.moksha.hu

chanel táska

Kék szelek fújnak a divatban!

Újra hódít a baba-kék, a víz-kék, a türkiz. Nincs új a nap alatt, mégis oly jó újfent gyönyörködni a kék színpaletta megújuló csodálatos árnyalataiban. Leginkább párosíthatjátok a barna, karamell és capuccino színekkel. Csajok, csak stílusosan: aztán a cipő passzoljon ahhoz a kocsihoz!

kicsikocsi pastellkék pasztellcipellő

Nyakunkon a táska-őrület, legyen kicsi, nagy vagy háti, zsákra fel!

Amióta világ a világ és nők is laknak benne, nem kel úgy fel a nap, hogy táska ne lenne benne. Legyen az jókora méretes, vagy akár boríték-méretű, legyen kézi, háti, vállra akasztható, de a lényeg, hogy legyen! 2014 slágere, akárhogy is fáj: a hátitáska lesz! 🙂

tavaszi állatmintás kistáska részlettavaszi divat hátizsáktavaszi divat lil borítéktáska feketével

 Állati jó topánkák

Kicsi, lapos, törpe, tű, szőrös, mintás, kutyás, leopárd. Cipőmánia felsőfokon. Elöljáróban a kényelem, így aztán maximum a táskában lapuljon az a magassarkú hölgyeim, a szexis sportos lábakon pedig viruljanak a színes, lapos, kényelmes topánkák, sportcipők. A vad-minták idén is öltöztetnek, csak óvatosan: a kevesebb olykor több! 🙂

tavaszi divat táska cipő részlettavaszi leopárdcipőtopánkák

 

Lila köd és fagyiszínek.

Őrületes, hogy mik vannak. Vége a feketeségnek, nincs többé búskomorság, elő a színekkel. Pinkek, lilák, zöldek, rózsaszínek, és sárgák, barackok, almák, szilvák. Bármit, bármivel, csak passzoljon. Előtérben a fagyiszínek, nincs megállás, újra a hatvanas évek pasztelljei: menták, fémes lágy vonalak és itt a neonparádé!

 

 

 

lilaködtavaszidivatborítótavaszpasztell BORÍTÓ

– Feeling –