kultúra címkéhez tartozó bejegyzések

Szigetlakók lettünk

Május óta élünk itt a szigeten, és nincs olyan nap, hogy ne lennék hálás a sorsnak, a Jó Istennek, – vagy hívjuk aminek szeretnénk – hogy ide rendelt bennünket, erre terelgette az utunkat.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2015-09-01.

 
SurányimólóMindig is szerettem a vizet, rajongtam a folyókért, így nem is volt kérdés, hogy a Kismaroson töltött  hosszú évek után az utam, egy újabb vízparti település felé veszi az irányt.
A lányaink már kirepültek a családi fészekből, így az sem volt gond, hogy egy kicsit távolabbra kerülünk a zajos fővárostól. Na de valóban mi is a távolság? Minden csakis attól függ, honnan nézzük.
Surány kiskocsmaAmikor Párommal átléptük a Szentendrei – sziget ,,homokos küszöbét”, még tél volt és épp csak a hó nem esett. Hosszasan bámultuk a hajókat, a kompot, ahogy egymás után teszi meg az utat a két part között, és bár a Kedvesem Pilisi legény lévén jobban vágyódott a szemközti oldalra, bevallom számomra, szerelem volt első látásra.
Miután bejártuk Horányt és nem találtunk a pénztárcánkhoz és egyben elképzelésünkhöz is fogható házikót, véletlenül áttévedtünk Surányba, ahol aztán rátaláltunk az új otthonunkra.
Paradicsom kertbőlMájus óta élünk itt a szigeten, és nincs olyan nap, hogy ne lennék hálás a sorsnak, a Jó Istennek,  – vagy hívjuk aminek szeretnénk – hogy ide rendelt bennünket, erre terelgette az utunkat. A mi kis kertünkben reggeltől estig ragyog a nap, és aranyló sugarai kedvesen cirógatják a kósza szellő fútta vadvirágokat. Szelíd méhek szálldogálnak a gyönyörűen nyíló Hibiszkusz kelyhekre,
majd később estefelé a csíkos hátú Kálló cserebogarak veszik át az irányítást a tücsök-karmesterrel egyetemben. Ékes tollú Mátyásmadarak, Búbos bankák és kopácsoló harkályok zsivajára ébredünk, és a fűben motoszkáló süncsaládok, faágon huhogó éjjeli baglyok altatójára hajtjuk le a fejünket.
vízbőlKAmikor megkérdezik tőlem, hogy – és megszoktad már a szigeti életet? – csak annyit tudok mondani, nem tudok vele betelni, valahogy van egy varázsa az itt létnek, és igen lehet, hogy télen egy kicsit más lesz, de nem hiszem, hogy Robinson módjára, elszigetelten fogunk tengődni, csak azért mert egy szigeten élünk. A párom mindig azt mondja, olyan mintha folyamatosan nyaralnánk és jó lenne végre megérkezni, mert még mindig nem sikerült felfogni, hogy ez itt az a hely, ahol a mindennapjainkat éljük. Na persze általában elkerülhetetlen a sok pozitív pólus mellett a negatív oldal is, bár én a hátrányként emlegetett dolgokat sem negatívan élem meg. Mondok egy példát.
surányipBosszankodhatunk a homoktenger miatt, de kérem szépen ez itt egy sziget, milyen legyen, ha nem homokos? Mi lesz majd télen, nem fogtok megfagyni, lesznek takarítva az utak, járni fog a komp? Ilyen és e fajta kérdéshalmazokra meg csak annyit mondanék, hogy nem mi vagyunk egyedül, akik itt élnek a szigeten, valamint az igen sokat megélt öregek elmondása alapján, a komp csak valóban kritikus esetekben pihen és ilyenre az elmúlt évek alatt nem sokszor volt példa. Egyszóval, én nem félek, sőt izgatottan várom az őszi-téli időszakot is, bár egyelőre szívből örülök a nyárnak és annak, hogy minden szépségét itt a szigeten élhetem meg.  EKSurány
 Legkisebbik húgommal, a Surányi Kishajónál.
Újságíróként és a kultúra iránt megszállottan érdeklődő és elkötelezett emberként külön örülök
annak a rengeteg impulzusnak, pozitív ingernek, ami nap, mint nap megérinti a lelkemet. Az
aranysárga hívogató napraforgók, a tűzpiros pipacsmezők, a rendre sorakozó búzakévék látványa alázatos hálaadásra és elcsendesedésre int, mert úgy gondolom, körülöttünk hever a világ összes csodája, nem kell ahhoz messze menni, hogy megtaláljuk őket, egyszerűen csak körbe kell nézni és lenyúlni értük a lábunk elé.
Surányhajó
A Sziget hűséges Kék Csodája
Már az ideköltözésünk első napján szóba elegyedtem egy kedves úriemberrel, – ő a helyi könyvtáros – a szokásos szombati lottószelvény kitöltése közben. Jót beszélgettünk és hamar kiderült számomra, hogy ismét pezseg a kultúra és a művészet körülöttem, szóval nem kell félnem, hogy ingerszegény közegbe kerültem, sőt…
szalmakriszA Feeling Magazin főszerkesztőjeként élem a mindennapjaimat és különleges, érdekes emberekkel
készítek interjúkat a lapban. A Magazin létrehozásával elsődleges célom az volt, hogy a politikát, hovatartozást és egyéb diszkriminációs területeket kikerülve, csakis az emberi értékekre, a mély mondanivalójú témákra hagyatkozva épüljön az oldal. Hála Istennek mára már sok külsős közreműködő szerzőnk, követőnk, és lelkes olvasónk van. Mi nem kereskedelmi és nem is egy bulvár magazin vagyunk, az írásainkkal egy olyan űrt próbálunk betölteni, amelyre meglátásunk szerint egyre nagyobb igény van. Az emberekhez szólunk, megérintjük a lelküket, azokról írunk, akik akár civilként, akár ismert személyiségként, életükkel, munkásságukkal valamelyest értéket képviselnek.
Krisz Tahiban
Személy szerint hálásan köszönöm a lehetőséget, hogy bemutatkozhatom a Kisbíróban
– Pócsmegyer havonta megjelenő közéleti újsága – és, hogy csupa pozitív hozzáállású és kedves emberrel találkoztam eddigi utam során.
Örömmel tekintek a jövő felé és élvezem a csodálatos jelent itt Pócsmegyer-Surányban, a mi kis szigetünkön.

Mindent az irodalomért / aktuális ajánló

Mindent az irodalomért / aktuális ajánló
Ma egy izgalmas programmal vár benneteket Vác és a Lyra Könyvesház. Kalandos helyszínek, tehetséges írók, kortárs költők, sok meglepetés!

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-04-25.

könycsík”  A költészet az ember létezésének egyetlen konkrét bizonyítéka. “

Gabriel García Márquez

Mai (! ) Kulturális ajánló az Irodalom Szépségeiből, a Lyra Könyvesház Vác ajánlásával

KIS KÖNYVES ÉJ VÁC április 25. péntek

könyvhomokbélyegkép

Nyitó helyszín: I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola, aula

18 óra – Beszélgetés Tóth Krisztina íróval.

könyvfelhőbélyegkép

Második helyszín: I. Géza király tér, 20 óra – Indul a könyvesbolt túra Forró Katalin vezetésével.

Harmadik helyszín: Arcus könyvesbolt

20.30 – Fésűs Éva mesekönyvének titkaiba Fazekas Lászlóné vezeti be a látogatókat.

Könyvek-bőröndben

Negyedik helyszín: Március 15. tér

21 óra – A Fónay – HUMÁNIA – Drámai műhely meglepetése

álomkönyvbolt

Záróhelyszín: Lyra Könyvesház

21.30 – “Az én könyvespolcom” – villáminterjúk Dr. Kampós Kata gyermekorvossal, Dr. Csáki Tibor plébános atyával és Ribáry Zoltán újságíró-főszerkesztővel.

NAGY SZERETETTEL VÁRNAK TITEKET A SZERVEZŐK!

– Feeling –

Kulturális ajánló A38!

Siessetek, le ne késsétek, itt az üde április, kezdődik a mulatság az A38 fedélzetén! Kultúrmix a Duna hűs habjain.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-04-01.

A38hajóborítóOlyannyira színes programkínálattal vár az A38 hajó idén a Dunán, hogy most aztán valóban azt sem tud választani, aki alapjában véve határozott kultúrkedvelő. Hogyan is lehetne dönteni ennyi zenei, irodalmi, filmbéli és gasztronómiai élmény között. Nézzétek át programajánlónkat és döntsétek el, nektek melyik a kedvencetek. Siessetek itt az üde április, kezdődik a mulatság az A38 fedélzetén!

Íme a színpompás programkínálatból:

kiállítótérKiállítótér: Kampec Dolores – Tema principale – lemezbemutató koncert / Góbi Dolores duók

2014. április 1. 19:30

A hazai underground és progresszív zene egyik legnagyobbja ezen az estén egymásba szervíti a jazz-t, a világzenét, és még oly sok minden mást.

kéknyúlNoises From The Neighborhood: Random Trip feat. Team Legat (Count Basic/A)

Mc Kemon (Irie Maffia), Andy Hefler (Kéknyúl)

2014. április 1. 20:00

A Random Trip egy műfaji határokon (pop, rock, jazz, hiphop, blues, elektro stb.) átívelő improvizációs koncertsorozat, amelyben a hazai könnyűzene huszon-harmincéves generációjának legnagyobb nevei fordulnak meg minden kedden a budapesti A38 Hajón. A 2008-2009 fordulóján budapesti klubokból induló, heti rendszerességgel megtartott klubest ma már „kinőtte“ saját kereteit: fesztiválokon és a legjobb vidéki klubokban is szívesen látott vendég, a fellépők sorát pedig rendszeresen színesítik nemzetközi sztár-muzsikusok.

Blood reedBlood Red Shoes (UK)

Slaves (UK), Sonya

2014. április 2. 20:30

Három kitűnő garázsrock zenekar csap szédületes bulit ezen az estén, közülük az angol Blood Red Shoes márciusban megjelenő negyedik nagylemezét is bemutatja.

henrik GarymooreHenrik Freischlader (DE),

Gary Moore Emlékest 2014

Run for Power, Cliff Moore Band

2014. április 3. 19:00

Napjaink blues-rock színterének egyik kiemelkedő szereplője tér vissza kedvenc budapesti koncerttermébe, hogy egy friss British Blues Awards jelöléssel a zsebében mégis inkább rockosabb vizekre evezzen. A Henrik Freischlader Band turnéja zárásaként ezúttal is Budapestet és az A38 Hajót választotta, hogy az idei Gary Moore Emlékest szerves részeként mutathassa be új albumát és a rég hallott korai kedvenceket. Az estét a hazai Run For Power, illetve Gary testvérének zenekara, a Cliff Moore Band vezeti fel, hogy aztán végül Henrikkel és további vendégekkel közösen mind együtt tisztelegjenek minden idők legjobb blues-rock gitárosának emléke és munkássága előtt.

Látom ha hiszemLátom, ha hiszem – az …AND FRIENDS – Müller Péter Sziámi és Kirschner Péter új zenekarának lemezbemutató koncertje

Vendégek: a három Molto Grácia = Odett, Szinetár Dóra, Takáts Eszter. Az első száz vendég hanghordozót kap a jegyhez.

2014. április 4. 19:30

LÁTOM, HA HISZEM címmel az …AND FRIENDS – Müller Péter Sziámi és Kirschner Péter új zenekara lemezbemutató koncertet ad. Fellépnek: Müller Péter Sziámi, Kirschner Péter, Varga Orsolya, Magyar Péter, Angler Ákos, Duka László, Szeifert Bálint, valamint a vendégek: a három Molto Grácia = Odett, Szinetár Dóra és Takáts Eszter. Műsoron a legrégebbiek és a legújabbak, URH, Kontroll, Sziámi és az új lemez dalai. Az est egyben klip- és könyvbemutató is, a helyszínen kedvezményesen lesz kapható az új dalszövegkönyv benne az új CD-vel, melyet a szerzők kérésre aláírnak. Az első száz vendég hanghordozót kap a jegyhez ajándékba!

sound city21 Titanic Filmfesztivál : Sound City

Titanic Filmfesztivál 2014

2014. április 4. 19:30

A Sound City egy 2013-ban bemutatott színes amerikai dokumentumfilm, a Los Angeles-ben (Van Nuys) elhelyezkedő Sound City stúdió történetéről.[1] A filmet Dave Grohl rendezte. A film két részre osztható, az első rész a stúdióval és annak múltjával foglalkozik, rengeteg riporttal mutatva be azt, a második részben pedig a nagy túlélő, a Sound City gerincét adó Neve-keverőpult Grohl tulajdonába kerül, aki újra zenélésre hívja azokat, akiknek a karrirerjében nagy szerepe volt a Sound City stúdiónak. Itt vettek fel lemezt többek között: Bad Religion, Foo Fighters, Johnny Cash, Metallica, Neil Young, Nirvana, Red Hot Chili Peppers, Rick Springfield, Santana, Slayer, Slipknot, Tom Petty. A stáblista után van egy rövid, hangtalan videó egy zenekar felállásáról. Ekkor a kép “megfagy” egy személyre nézve és a következő felirat jelenik meg: “Brian Hauge emlékére (1970 – 2012).”

scuba születésnapScuba (Hotflush – UK), Isu (Technokunst), Naga & Beta (Hairy), Sinko (NVC) /// Motorbar: Po:ti, Mate Tollner (LavaLava), Christian Cardwell, Bergi

PartyNews Születésnap

2014. április 4. 23:30

A PertyNews 9. születésnapján hatalmas buli keretében örülünk majd mindannyian kiváló fellépők egész sorával hajnalig!

hiden orchestraHidden Orchestra (UK), Deephlux

2014. április 5. 19:00

Az edinburghi Hidden Orchestra két dobossal, organikus hangmintákkal és mély basszusvonalakkal filmszerű, érzelem dús, ütősökben gazdag hangzásvilágot hoz. Egyszer már magukkal ragadták és elképesztő utazásra vitték a Hajó közönségét. Most közkívánatra visszatérnek.

a punk énekesnő21 Titanic Filmfesztivál : A punk énekesnő

Titanic Filmfesztivál 2014

2014. április 5. 19:30

1990-ben Washington állam Olympia városában Kathleen Hanna punk zenekarával a Bikini Kill-el olyan nőkről énekelt, akik önfejűek, magabiztosak, igazi vezetők. Később a Riot grrrl mozgalmat vezette, ami forradalmat próbált indítani feminista politikájával, csináld magad újságjaival, és szembe ment a nők szexista ábrázolásával a médiában. Hanna – akire sokan úgy tekintettek, mint a feminizmus harmadik hullámának hangjára – 2005-ben befejezte fellépéseit. Hat évvel később Lyme-kórt diagnosztizáltak nála. Az elsőfilmes Sini Anderson 20 évnyi archív felvétel és megannyi interjú segítségével készített önéletrajzi dokumentumfilmet róla. Olyan zenészek adnak itt interjút, mint Johanna Fateman (Le Tigre), Kim Gordon (Sonic Youth), Joan Jett, Corin Tucker és Carrie Brownstein (Sleater-Kinney) illetve Adam Horowitz (Beastie Boys). Ez a sok interjú még bensőségesebbé teszi a filmet, és közelebb hozza Hanna életteli alakját.

zámbóefZámbó Happy Dead Band lemezbemutató koncert

A Dzsámbó Sztivin Galaxis elmúlt 20 évet összegző grandiózus eseménye 20 fantasztikus zenész közreműködésével

2014. április 6. 19:00

A zseniális, nyughatatlan, töretlen, örök friss szürreál- és szerelembejáratú efZámbó István és kiváló csapata ezen az estén egyszerre összegez és mutat előre harmadik lemezük nagyszabású bemutatóján, miközben a kiállítótérben a Mester nagyszerű kiállítása is látható.

zhe source family21 Titanic Filmfesztivál : The Source Family

Titanic Filmfesztivál 2014

2014. április 7. 19:30

A hetvenes évekbe vezet a The Source Family című produkció is, amely a Yod atya vezette egykori hollywoodi hippikommunát és szektát mutatja be. A dokumentumfilm a gururól, és a köré szerveződött zenekarról 2007-ben kiadott The Source: The Story of Father Yod, Ya Ho Wa 13 And The Source Family című könyv alapján készült.

astronauteGod Is An Astronaut (IRE)

Greg Gale

2014. április 7. 20:00

A Kinsella-ikrek zenekara még mindig képtelen csalódást okozni felvételen és élőben egyaránt. Az Origins címre keresztelt nagylemez pedig nem csupán a címében jelölt – újbóli – öndefiniálás miatt győzhet meg minden rajongót, és nem is feltétlenül azért, mert az a Rocket Girl Records adta ki a tizenkétszámos felvételt, amelyik a nemzetközi áttörést meghozó All Is Violent, All Is Brightot juttatta el a csúcsra. Előttük a Reflected zenekar énekes/gitáros/dalszerzőjeként sokak számára minden bizonnyal ismerős Greg Galet halljuk majd, aki kedvenc feldolgozásai köze becsempészik egy-két saját, vadonat új dalt.

random valkó csabiRandom Trip feat Yarah Bravo (SE)

Eckü (Hősök), Walkó Csabi (Compact Disco)

2014. április 8. 20:00

Zúzós Random Trip Svédország bájos üdvöskéjével, a kitűnő Yarah Bravo énekesnővel, aki komoly magasságokba emeli majd az est fényét.

 

palya beaPalya Bea

Nő – lemezbemutató koncert

2014. április 9. 21:00

A nagyszerű énekes-dalszerző márciusban megjelenő, új lemezének bemutatókoncertje.

3 fekete tesó21 Titanic Filmfesztivál : A banda neve Halál

Titanic Filmfesztivál 2014

2014. április 10. 19:30

A három fekete testvér, a Hackney fivérek által a hetvenes évek elején alapított Death punk-rock együttes portréját rajzolja meg A banda neve: Halál című film. A banda valójában csak pár éve lett igazán ismert, amikor egy 1974-es lemezfelvételük végre megjelent.

gastroKeleti Lakoma – Globalista Konyha pop-up vacsora

A londoni Zest étterem főszakácsa az A38 Hajón

2014. április 10. 19:30

Egy egészen különleges gasztronómia élményben lesz része ezen az estén a Hajóra látogató vendégeknek, ahol PopUp vacsora lesz Eran Tibor sztárszakács ételkölteményeivel, aki az egyik vezető londoni étterem, a Zest főszakácsa.

marypopkidsMary Popkids lemezbemutató koncert

Polar Dear, Buddhasmile

2014. április 10. 21:00

A Pop Vidám Kölykei már rég nem kölykök, hanem igazi klasszikusok, akik ezen az estén kifinomult és ütős zenéikkel ünneplik új lemezük bemutatását kitűnő vendégekkel egy hatalmas buliban.

A38 a TV-ben

Turbo 2014. április 1. 23:25 – M2

A grunge, progresszív és garage jegyekkel bíró Turbo 2005-ben született az alapító tagok közös rock and roll iránti szereleméből. 2006 elejétől folyamatos koncertezés kezdődött, 2007 tavaszára elkészült az első, Németországban rögzített EP “Boar-man sessions” címre keresztelve. Néhány tagcserét követően a zenekar végleges felállása: Tanka Balázs – ének, Vigh David – gitár, Dure – Hammond/Fender Rhodes + ének, Jero – basszusgitár, Delov Jávor – dob. A csapat nem várt népszerűséggel és fogadtatással lépett színpadra nemrégen egy bolgár fesztiválon, de Szerbiában is visszatérő vendégnek számítanak már. A nyár ismét hazai és külföldi fesztiválokkal, az ősz fővárosi és vidéki klubkoncertekkel telt, az évet pedig a már hagyománnyá vált Óriás-Turbo közös évzáró koncerttel búcsúztatták a fővárosi Corvintetőn.

DJ Bootsie trió

2014. április 2. 23:25 – M2

DJ Bootsie a magyar hip-hop színtér egyik alakítója és aktív szereplője. 1996-ban DMC-t nyert, rap együttese volt (Az Árral szemben), melyben kezdetek óta a zenei alapokat készítette, emellett felkérésre film- és színházi zenéket is alkotott. DJ Bootsie zenéjének vázát az urbánus hip-hop, annak ütemvilága adja, emellett sokat merít a magyar kultúrkörből. A túlnyomórészt instrumentális számokban – melyek epikus szerkezetűek -, az elektronika, a jazz, a kortárs zene és a népzene erős filmzenei hatásokkal jelenik meg. A műfaj kedvelői már bemutatkozó lemezének európai megjelenése idején azonnal felfigyeltek rá, számait több jelentős fórumon felhasználták, így a Buddha Bar sorozat VII. részén, a CSI helyszínelők egyik epizódjában, DJ Cam mixlemezén és a Mercedes Mix Tap-en. Rofusz Ferenc Kossuth-és Oscar-díjas animátor, rajzfilmrendező 2010-ben készült „Ticket” cimü filmjének zenéjét szerezte. 2012 meghatározó munkái között szerepel, hogy a Magyar Állami Operaház felkérésére átdolgozta Erkel Ferenc híres operájának, a Hunyadi Lászlónak két tételét. Emellett a Gombold újra! – Divat a magyar divat-és design show teljes zenei arculatának kialakítója és szerzője volt. 2012. augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén az ő felvételével kezdődött a hivatalos állami ünnepség, a tűzijáték. Az elmúlt években egy személyben és triójával, a Dj Bootsie trióval együtt bejárta Magyarország és Európa számos klubját és koncerttermét.

Amanda Palmer & The Grand Theft Orchestra

2014. április 3. 23:25 – M2

Amanda Palmer, az egykori Dresden Dolls csillaga vadonatúj zenekara, a The Grand Theft Orchestra élén érkezett Budapestre. A szókimondó, orfeum- és varietémániás anti-popdíva új albumának európai turnéján érkezett hozzánk. A szeptemberben megjelent és mindenki által az egekbe dicsért Theatre Is Evil című lemezt saját zenekara, a Grand Theft Orchestra élén mutatta be az A38 Hajón. A harmincnyolc éves énekes-dalszerző-ukulelés-performer pályáját kísérleti színházakban és performance-okban kezdte. Sokáig ő volt például Cambridge jellegzetes élő köztéri szobra, „A nyolc láb magas ara”, aztán 2000-ban találkozott Brian Viglione dobossal, akivel megalapította a kétezres évek legfontosabb art-pop-varieté duóját (ők „brechti punk-kabarénak” nevezték stílusukat), a Dresden Dollst. Zenéje meglepetésekkel teli, teljesen kiszámíthatatlan, gazdagon burjánzó, páratlanul változatos, amelybe nagyszerűen megfér egymás mellett szégyentelen Alphaville-es szintipop és Kurt Weill-es társadalomkritikai kuplé, rock-and-roll himnusz és szívhez szóló zongoraballada. Giccs, színjáték, kabaré és szentimentalizmus keveredik Palmer lemezein és koncertjein, zseniális arányérzékkel adagolva.

Jü & Kjetil Moster – Kortársak

2014. április 6. 23:25 – M2

A norvég Kjetil Moester korunk egyik legnagyobb fiatal jazz-szaxofonistája. Gyerekként tangóharmonikázni kezdett, majd hamarosan szaxofonra váltott, s megalapította első formációját, a Möster triót, amely a Coltrane-féle meditációs és extatikus groove-okból építkezett. Ezzel egy időben tagja volt az oslói King Midas rock zenekarnak, ahol elsajátította a stúdiómunkálatok fortélyait és kísérletezett a szaxofon nem hagyományos alkalmazásával. Zenei pályafutására jellemző a jazz, a rock és a kortárs zene szintézise. Ezen az estén a magyar Jü formációval lépett fel, melynek tagjai számos ismert honi zenekarban (Péterfy Bori & Love Band, Erik Sumo Band, Dresch Quartet, Qualitons, Tariqa, stb.) játszó három muzsikus, akik ebben a formációjukban élik ki minden vad improvizációs hajlamukat, legyen az jazz, pszichedelikus rock, mindenféle népek zenéje, meg ami belefér, vagyis maga a Korlátok nélküli Szabad Zene.

Tudósok – Új Hullám

2014. április 7. 23:25 – M2

A Tudósok napjaink legkedvesebb avantgárd-underground szuper-gruppja: a mikrofonnál kegyetlen írónk és festőnk, a zenekar-alapító drMáriás énekel és fúj, jobbján Tövisházi Ambrus, a Péterfy Bori and Love Band kitűnő vezetője játszik billentyűs hangszereken, balján a Brains kiváló basszusgitárosa, Endrei Dávid nyomja a szédítő futamokat, míg a doboknál Jeli Gergely, a Duna-kanyar legjobb dobosa zúzza a bőröket. A Tudósok olyan stílusteremtő zenekar, amely a megszokott zenei irányzatokat kikerülve, közhelyeit kiforgatva egy vérbeli kelet-európai kritikus, szórakoztató és katarzis-produktív zenei nyelvet alakított ki, amely egyszerre jazz és underground, funk és punk, világzene és avantgárd. Vidáman tragikus dalszövegeik és semmihez sem hasonlítható sodró zenéjük napról-napra egyre több bölcs és naiv rajongót nyer az ember felszabadítása és az értelmes túlélés ügyének. A Tudósoknak Budapest mellett Londonban, Moszkvában és Ljubljanában is kiadták egy-egy lemezét, emellett számos nemzetközi turnéjukon felléptek olyan patinás klubokban, mint a New York-i Knitting Factory, az amszterdami Paradiso, a moszkvai Dom, a berlini Supamolly, a londoni Bull’n’Gate, a párizsi Instants Chavirés, a ljubljanai Cankarjev Dom és még sok más.

Soul Surge

2014. április 8. 23:25 – M2

A Soul Surge zenekart egy dél-afrikai és egy magyar fiatalember alapította, szinte véletlenül, egy közös improvizációs jammet követően. Az együttes nemrég megjelent Stay Down című bemutatkozó anyaga egy 2012 decemberében megnyert tehetségkutató eredményeként jött létre. Színpadról áradó nagy energia és kellemesen táncolható pop-funky-hip-hop várja a nézőket. A zenekar tagjai: Herby Shaw: ének, Kiss Miklós: gitár, Kottmayer Krisztina: billentyűsök, Paczári Viktor: basszusgitár és Sánta Dániel: dob.

lyndLynd

2014. április 9. 23:25 – M2

A Lynd modern, mégis a nosztalgikus átitatott, néhol melankolikus, sötétebb világú, dzsesszel fertőzött, trip-hoppal és dubsteppel fűszerezett, elektronikával megspékelt, akusztikus felállás.Kiszner Linda énekes és dalszerző, az elmúlt 10 évben énekelt dzsesszformációkban, a capella énekegyüttesben (Da Cappella), rengeteg vokálmunkát tudhat maga mögött, frontembere volt a Re-g nevű zenekarnak, amelynek Nézz Rám című számát előszeretettel játsza többek között a Petőfi Rádió. 2008-as hosszabb bristoli tartózkodása óta saját szövegeket, dal kezdeményeket ír, amelyek kiteljesedéshez a megfelelő embereket hosszú évek alatt találta meg. A Re-g-ben ismerte meg Rembeczki Gábor (Hollywoodoo) basszusgitárost, akivel azóta is egy zenei nyelvet beszélnek. Wagner Zsolt dobossal kiegészülve 2011-ben alakult meg a Lynd nevű zenekar. Marton Péter gitáros 2012-ben csatlakozott a zenekarhoz, majd Lőrincz Tamás zenei producerrel vált kerek egésszé a formáció.

Abraham és Tides From Nebula

2014. április 10. 23:25 – M2

November 21.-én került megrendezésre a 2013-as év talán legjobb progresszív metál koncertje Budapesten, amikor ellátogatott hozzánk három neves együttes, a The Ocean, a Tides From Nebula, és az Abraham. A technikás, új, dinamikus, és mívesen kidolgozott kemény hangzású zenekarok közül ezen az estén a festői szépségű svájci Lausanne-ból Pestre érkező Abraham és a Varsóból idelátogató Tides From Nebula lesz látható és hallható. Az estét a különleges színpadképeiről is híres Abraham nyitja majd, utána pedig a műfajában az európai csúcsmezőnybe tartozó lengyel Tides From Nebula szórakoztatja majd a közönséget. A hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő igényes progresszív metálnak egy emlékezetes estéjét láthatjuk-hallhatjuk ezúttal.

A38 Hajó Budapest
Petőfi híd, budai hídfő
info@a38.hu

Jegypénztár / Infopult                                                                            (06 1) 464 39 40 H-V: 8-22h ill. programzárásig

– Feeling –

Heti Feeling / Máraitól

“És neveld lelked kérlelhetetlen igényérzetre. Ez a legfontosabb. A tömegek világa csak mohó, de nem igényes. Te maradj mértéktartó és igényes. A világ egyre jobban hasonlít egyfajta -áruházra, ahol egy hatosért megkapni mindent, silány kivitelben, ami az élvező hajlamú tömegek napi vágyait gyorsan, olcsón és krajcáros minőségben kielégítheti. Ennek a tömegkielégülésnek veszélyei már mutatkoznak, az […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-11-24.

apa kislányával síneken“És neveld lelked kérlelhetetlen igényérzetre. Ez a legfontosabb. A tömegek világa csak mohó, de nem igényes. Te maradj mértéktartó és igényes. A világ egyre jobban hasonlít egyfajta -áruházra, ahol egy hatosért megkapni mindent, silány kivitelben, ami az élvező hajlamú tömegek napi vágyait gyorsan, olcsón és krajcáros minőségben kielégítheti. Ennek a tömegkielégülésnek veszélyei már mutatkoznak, az élet és a szellem minden területén. Egy kultúra nemcsak akkor pusztul el, ha Athén és Róma finom terein megjelennek csatabárddal a barbárok, hanem elpusztul akkor is, ha ugyanezek a barbárok megjelennek egy kultúra közterein és igény nélkül nagy keresletet, kínálatot és árucserét bonyolítanak le. Te válogass. Ne finnyásan és orrfintorgatva válogass, hanem szigorúan és könyörtelenül. Nem lehetsz elég igényes erkölcsiekben, szellemiekben. Nem mondhatod elég következetesen: ez nemes, ez talmi, ez érték, ez vacak. Ez a dolgod, ha ember vagy, s meg akarod tartani ezt a rangot.”

 

Márai Sándor

Jövő heti programajánló / irodalom, zene, miegymás

Novemberben is izgalmasabbnál izgalmasabb programokkal bővelkedhetünk. Így lesz ez, az elkövetkezendő napokban is. Igencsak zsúfolt hétnek nézünk elébe, és már csak azt kell kitalálni, hogyan szakítsunk időt a jobbnál jobb kínálatból úgy, hogy ne maradjunk le egyikről sem. Úgy gondoljuk, nehéz lesz! A most következő héten két alkalommal is találkozhattok a Párkapcsolati szakácskönyvvel, egy igen […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-11-17.

Novemberben is izgalmasabbnál izgalmasabb programokkal bővelkedhetünk. Így lesz ez, az elkövetkezendő napokban is. Igencsak zsúfolt hétnek nézünk elébe, és már csak azt kell kitalálni, hogyan szakítsunk időt a jobbnál jobb kínálatból úgy, hogy ne maradjunk le egyikről sem.

Úgy gondoljuk, nehéz lesz!

SzakácskönyvBorítóEdina arckép

A most következő héten két alkalommal is találkozhattok a Párkapcsolati szakácskönyvvel, egy igen jó hangulatú könyvbemutató kapcsán.

November 20-án ​ szerdán​ Budapesten ​ 18 ​h-kor​ a Shantee House-ban (BP, XI. Takács Menyhért u. 18.) és november 22-én​ pénteken​ Verőcén ​ 17h30-kor​ a Könyvtárban (Verőce, Árpád út 21.)

Szeretettel várnak mindenkit, aki nyitott egy jókedvű beszélgetésre a párkapcsolatokról és kíváncsi arra, hogyan is létezik ma Magyarországon olyan, hogy egy ötgyerekes anya, tőke nélkül kiad egy könyvet. Megtudhatjátok azt is első kézből, mi fán terem a karikátor (Edina megsúgja, nem is fán!)                                                                                                                                                                           Szeretettel várnak mindenkit a bemutatókra: Csontos Edina szerző, mekkey péter karikátor (szigorúan kisbetűvel) és az esték moderátora, a profi kérdező: Dr Agócs-Jesztei Ágnes

                          

November 21.-én csütörtökön, egy nem mindennapi swing estre vagytok                                                                       hivatalosak a Lámpás Pince jóvoltából. 

                          Hot Club of Hungary 4EMBER_2690 (2)

                                     November 21! 21 h! Swing Őrület a Lámpásban!

A LEGJOBB PROGRAM aznap estére!

Részletek:

A Hot Club of Hungary zenekar fergeteges koncertje november 21.-én, a LÁMPÁS PINCE színpadán.

Amit tudni érdemes róluk:

A 20-as 30-as évek francia és amerikai swing zenéjét játsszák. Armstong slágereket, és Django Reinhardt szerzeményeket, főként amerikai dixi nótákat adnak elő, nem mindennapi stílusban.

Tagok: Flór Noémi – nagybőgő

Flór Gábor – gitár, szájharmónika

Antal Tibor – hegedű

sztár vendég: Papa Fleigh,- trombita, ének

És biztosan nem marad otthon Gáspár Pali sem! 🙂

 

November 24.-én vasárnap, egy különleges irodalmi csemegével vár benneteket a                                                                       Fészek Klub, Budapesten. 

Füveskönyv plakát

MEDVE TÁRSULAT

a Fészek Művészklubban

A köznapiról és a látomásról

– színházi est egy szereplőre és egy hegedűsre Márai Sándor Füveskönyve alapján

                                                  2013.november 24. vasárnap, este 7 óra

                                                           Szereplő: Benkő Nóra színművész

Hegedűn közreműködik: Baranyi Zoltán

 Zeneszerző: Balázs Barnabás

Szerkesztő-rendező: Halmy György

adyendre (2)

Ehhez kapcsolódóan November 25.-én hétfőn “Csakazértis Ady est”, virrasztással.

                                                   2013.november 25. hétfő, 18-01 óra

 Virrasztás Adyért és a magyar kultúráért a MEDVE TÁRSULATTAL

 Egész estés megemlékezés Ady Endre születésének évfordulója alkalmából a

 Fészek Művészklubban

(1073 Budapest, Kertész utca 36. )

 PROGRAM

  18 óra

Gyertyagyújtás, bevezető gondolatok és versek

Szereplők: Tóth Ildikó, Kakasy Dóra, Álmosd Phaedra, Rusznák András

Hegedűn közreműködik: Baranyi Zoltán

18.30 óra

                                  imre (2) gyorfi anna (2)

AZ ÓPERENCIÁS TENGEREN – a táltos költő Ady Endre

Szereplők: Csuja Imre Jászai-díjas Érdemes Művész, Györfi Anna színművész

Hegedűn közreműködik: Sárközi Dávid
Zeneszerző: Balázs Barnabás

Szerkesztő, rendező: Halmy György

SZÜNET

20 óra

Kocsik Tekla versei és Baranyi Zoltán hegedű improvizációi

Beszélgetés, a nézők hozzászólásai

20.50 óra

Agárdi Péter: (József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár, az irodalomtudományok kandidátusa)

Ady világképe egykor és ma – előadás és vita

Sárközi Dávid hegedű improvizációja

Ady versek

Előadják: Tóth Ildikó, Szarvas Attila, Álmosd Phaedra, Rusznák András

Fölszállott a páva – táncfilm Ady Endre és Kodály Zoltán műve alapján (’4)

Rendező, koreográfus: Galambos Tibor (a Fészek Művészklub igazgatója)

SZÜNET

22 óra

CSODÁLATOS KÉPES RETTENETEK

kriszta (2)imre (2)

Szereplők: Csuja Imre Jászai-díjas Érdemes Művész, Legerszki Krisztina színművész
Hegedűn közreműködik: Baranyi Zoltán
Zeneszerző: Balázs Barnabás

Szerkesztő, rendező: Halmy György

SZÜNET

23.45 óra

Dankó Pista – az örök Ady rege (Ady est 4.) – részletek

Szereplők: Kékkovács Mara, Kecskés Karina

Hegedűn közreműködik: Baranyi Zoltán és Sárközi Dávid

Meghívott vendég, közreműködő: Rossa László zeneszerző

Csuja Imre, A feltámadás szomorúsága című Ady verssel zárja az együttlétet.

A program támogatója: a Vylyan Borászat, Médiatámogató: Feeling Magazin

 Jegyár: 2 500 Ft                                                     Elővételben: 2 000 Ft

Diák- és nyugdíjas jegy: 1 250 Ft                      Elővételben: 1 000 Ft

Bővebb információ: 06 20 665 9464

 

Reméljük, mindenki talál magának kedvére való elfoglaltságot, ínyenc csemegét a kultúra asztaláról. Kellemes időtöltést, kikapcsolódást kívánunk erre a tartalmas hétre is mindnyájatoknak!

– Feeling –

 

 

 

 

 

 

Kulturális ajánló / Olvass, nézelődj, töltődj!

Bemutatunk nektek három gyöngyszemet, a könyv, a film, és  a mozi világából. Reméljük szemezgetéseinkből, ti is találtok magatoknak kedvetekre valót. Jó szórakozást kívánunk! Az alábbi ajánlatokból, kettőt tapasztalatból kínálunk, a Diana filmet, pediglen megérzésünkre és a szép reményekre, valamint a madarak csiripelésére hagyatkozva ajánljuk figyelmetekbe. Egy inspiráló könyv , amelyeket érdemes elolvasnod: Richard Wiseman / […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-09-01.

Naomi-Watts-Diana

Bemutatunk nektek három gyöngyszemet, a könyv, a film, és  a mozi világából. Reméljük szemezgetéseinkből, ti is találtok magatoknak kedvetekre valót. Jó szórakozást kívánunk! Az alábbi ajánlatokból, kettőt tapasztalatból kínálunk, a Diana filmet, pediglen megérzésünkre és a szép reményekre, valamint a madarak csiripelésére hagyatkozva ajánljuk figyelmetekbe.

Egy inspiráló könyv , amelyeket érdemes elolvasnod:

Kapd össze magad!Richard Wiseman / Kapd össze magad!

Gondold magad boldoggá!”, hirdeti fennhangon a self-help mozgalom hosszú ideje – és ez milyen jól hangzik. Richard Wiseman (59 másodperc, Paranormalitás) viszont – ahogyan ezt tőle már megszokhattuk – egészen másként vélekedik. Sutba vágja az pozitívnak gondolt üres gondolkodást, és cselekvésre buzdít. A jó hír, hogy a pohár mindig félig tele van – de persze csak akkor, ha azután tele is töltjük. A könyv nem a nagy Titkot ígéri. A régi, jól ismert tanácsokat halljuk újra: húzd ki magad, mosolyt a szájra, fel a fejjel – és íme, kiderül, hogy anyáinknak már megint igaza volt. William James, a korát fényévekkel megelőző pszichológus hosszú időre elfeledett majd újrafelfedezett elméleteinek nyomdokaiban járva különleges helyekre vezet el: ellátogatunk a Hülye Járások Minisztériumába, a csábítás laboratóriumába – sőt még ennél is tovább megyünk majd -, és megtudjuk, hogyan tehet boldoggá a mosolygás, sikeressé az öltözet. Wiseman a tőle megszokott humorral, és persze szigorú tudományossággal a feje tetejére állítja az önsegítést – s üzenete rendkívül egyszerű: a pozitív gondolkodás mellett, helyett cselekedjünk is pozitívan. Persze azért ne égessük el a könyveket (széttépni viszont szabad!), de hasat be, mellet ki, és induljunk el Wiseman nyomában, felszegett fejjel a boldogság felé.

Ezt a  könyvet kézbe véve, valami egészen különös dolog történik veled, elkezdesz változni, változtatni, határozottan más leszel, mássá válsz. Azért egy kicsi elhatározás, és te magad is kellesz hozzá. Kapható a könyvesboltokban. Kölcsönadni nem ér, hogy miért? Ha beleolvasol, pár lap után magad is rájössz.

Óceánjáró zongorista legendájaEgy mélyen emberi film, amely elgondolkodtat, megérint és magával ragad.

Az óceánjáró zongorista legendája

(La leggenda del pianista sull’oceano)

színes, magyarul beszélő, olasz filmdráma, 120 perc, 1998

Történet: A luxushajó fűtője elhagyott újszülöttet talál az egyik kabinban. Mivel az új évszázad első napja van, a gyereket elnevezi 1900-nak. Danny elrejti a kicsit a hajó gyomrában és ő lesz a nevelőapja. Nem meri a fiút a szárazföldre kivinni, nehogy kitoloncolják az országból. Amikor a fűtő halálos balesetet szenved, mások is felfedezik a fiút. A kapitány megszánja és nem adja át a hatóságoknak. 1900 kilenc éves, amikor talál egy zongorát. Játszani kezd rajta és kiderül, milyen tehetség rejtőzik benne. Bár próbálják a szárazföldre csábítani, csak a tengeren érzi magát biztonságban.

Igazán felemelő, lebilincselő film, pazar szereposztással.

szereplők:

Tim Roth (1900)

Clarence Williams III (Jelly Roll Morton)

Pruitt Taylor Vince (Max)

Bill Nunn (Danny Boodmann)

Mélanie Thierry (Lány)

Harry Ditson (Kapitány)

Peter Vaughan (Pops)

Kapható DVD-n, valamint online is megnézheted a Youtube oldalán.

Biztosan nem fogod megbánni, ha belekezdesz, ám ne számíts könnyed, rövid, feledhető filmre.

Mozi – Film- Élmény

Diana hercegnő, ahogy még nem láttuk. Egy életrajz ihletésű film, amit feltétlenül látnod kell!

Diana

Történet: Lady Diana a szívek hercegnője, az ikon, maga az elegancia, a kedvesség. Rengeteg jótékonysági szervezetben tevékenykedett, és nagyon sokat tett világszerte a hátrányos helyzetű, háború sújtotta övezetekben élő emberekért, gyerekekért. 16 éve váratlanul bekövetkezett halála az egész világot megdöbbentette.
Oliver Hirschbiegel filmje a walesi hercegné teljesen új arcát mutatja meg: életének utolsó két évét feldolgozó filmből megismerhetjük a magánember Dianát, akinek állandóan meg kellett küzdenie az őt zaklató sajtóval, és aki mégis képes volt kijátszani a médiát, titokban tartani a Dr. Khanhoz, a pakisztáni orvoshoz fűződő kapcsolatát. A nép hercegnője, Lady Di távol a világtól, a szeretett férfi oldalán végre önmagára talált.

Ez a film, Diana szerelmi életére összpontosít. Az őt alakító színésznő, Naomi Watts, olyannyira beleélte magát a szerepbe, hogy még logopédushoz is elment a tökéletes akcentus hiteles hangzásáért. A film, már most több, mint sikergyanús. Szeptembertől láthatjuk a mozikban. Premier: szeptember 19.

rendező: Oliver Hirschbiegel

forgatókönyvíró: Stephen Jeffreys

operatőr: Rainer Klausmann

producer: Robert Bernstein, Douglas Rae

vágó: Hans Funck

szereplők:

Naomi Watts (Diana hercegnő)

Cas Anvar (Dodi Fayed)

Laurence Belcher (William)

Harry Holland (Harry)

Naveen Andrews (Dr. Hasnat Khan)

Douglas Hodge (Paul Burrell)

Geraldine James (Oonagh Toffolo)

Charles Edwards (Patrick Jephson)

Juliet Stevenson (Sonia)

Jonathan Kerrigan (Colin)

– Feeling –

Nagy Péter Versei

Nekem semmim nincsen   nincsen nekem édesanyám, apám is a múltban ragadt. minden évnek négy évszakán gyermek szívem sírva fakadt.    nincsen nekem kistestvérem, sem nővérem, se nem bátyám. vad Pokolnak szent tüzében eltűntek a szemem láttán.   nincsen nekem boldogságom, bánatomra sincsen gyógyír. lelkemben sincs kiskarácsony lelkem sincsen, ez a jó hír.   sem […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-06-19.

_DSC4522_aNekem semmim nincsen

 
nincsen nekem édesanyám,
apám is a múltban ragadt.
minden évnek négy évszakán
gyermek szívem sírva fakadt.
 
 nincsen nekem kistestvérem,
sem nővérem, se nem bátyám.
vad Pokolnak szent tüzében
eltűntek a szemem láttán.
 
nincsen nekem boldogságom,
bánatomra sincsen gyógyír.
lelkemben sincs kiskarácsony
lelkem sincsen, ez a jó hír.
 
sem szeretőm, sem szerelmem,
nem volt nekem életemben.
ha egy szívet megszereztem,
elvesztettem félelmemben.
 
se vagyonom, se nem pénzem,
sem birtokom, se nem házam,
nincsen semmim… Kérlek szépen
Te sem legyél kilátásban.
 
senkik közt is senkibb vagyok
önmagam is elvesztettem…
s körülöttem őrangyalok
menekültek, fejvesztetten.
 
se nappalom, se éjjelem,
valóságom, s álmom sincsen.
sápadt Holdam is fénytelen,
elloptad már minden kincsem…
 
 Nekem tényleg semmim sincsen.
Vágytam én sokra,
 
vágyom én most is.
vágytam aljasságokra
lányra, ki loknis.
 
Vágyom én pénzre,
Remélem sose lesz
Vágyom a kezedre
A vágyam majd eljegyez
Álmom az én vágyam,
Vágyálom az számon
S csók okozta lázban
Neked megbocsátom
 
Mindazt mire vágytál,
Neked megbocsátom.
Mindazt mire vágytál
Én is elcsodálom.
 
Vágytam én a Holdra,
S lopnék neked Napot
Csillagos égboltra
Raknék pirkadatot
 
Vágyam, hogy legyél
Végre az enyém.
Ez szerelmes levél, hát
Szerelmesedj belém.
 
Vágyom hogy nevessünk
Vágyom, hogy sírjunk
Hogy gyereket neveljünk
S cigarettát szívjunk.
 
Hosszasan tűnődöm:
Én még arra is vágyom
Hogy gyümölcs nőjön
Közös családfánkon.
 
Remélem, vágysz reám
És esküszöm Istenre
Hogy szeretlek hableány,
De vágyom én mindenre.
 
Csak ültünk és néztem
 
ahogy a lemenő Nap felkel.
Közben szidtam magunk
mondvacsinált ürügyekkel.
 
Az űr-rügyekből űr-virág lett
le is téptem, amint tudtam.
Belenyaltunk bibéjébe, s
nektarintól tébolyultam.
 
Furcsamód élveztük, hogy
a téboly így úrrá lett rajtam
Szól hozzánk a nyár –
Sóhajtozva mondogattam.
 
Ti meg furcsán, de legalább
végre rám néztetek.
De szemetekből visszanéztek
elmegyógyintézetek !
 
Nem lehet, hogy mindőtöknek
olyan legyen a szeme,
Mint a tenger vízét felkavaró
nyári Napnak fergetege
 
Miközben így üldögéltünk,
Megtanultam mi is az az ár-apály.
A bujkáló Hold ránk kacsint
és hozzám szól a nyár.
 
És akkor elkezdtünk unatkozni.
Egymásra hánytuk a fittyet.
Azt gondoltad rád nem hányunk?
Te most tényleg azt hitted?
 
Kifogytam az ürügyekből
nem is szidom tovább magunk.
Úgyis itt ülök ameddig ki
nem hulla az összes hajunk.
 
S ahogy nézzük, miként a
felkelő Nap tovább áll
Megbizonyosodtam róla:
Tényleg nekem szól a nyár.
 
Beszennyeződött lelkem
hófehérje.
 
Szürkület lépett a fehérség
helyébe.
Sorvasztja szívem mételyes
pusztulat.
Hemzsegő férgek rágják a
húsomat.
S pillangók röpte szeli szét
gyomromat.
Vágykeltette pokol-tűz égeti
csontomat.
Rémségek sózzák el mézédes
álmaim.
Rémségek vonásid. Álmaim
vásznain.
S csókodtól eleven elég száraz
testem.
 
Istenem…mit tettem…?!
Szerelembe estem.