
A lányaink már kirepültek a családi fészekből, így az sem volt gond, hogy egy kicsit távolabbra kerülünk a zajos fővárostól. Na de valóban mi is a távolság? Minden csakis attól függ, honnan nézzük.

Miután bejártuk Horányt és nem találtunk a pénztárcánkhoz és egyben elképzelésünkhöz is fogható házikót, véletlenül áttévedtünk Surányba, ahol aztán rátaláltunk az új otthonunkra.

majd később estefelé a csíkos hátú Kálló cserebogarak veszik át az irányítást a tücsök-karmesterrel egyetemben. Ékes tollú Mátyásmadarak, Búbos bankák és kopácsoló harkályok zsivajára ébredünk, és a fűben motoszkáló süncsaládok, faágon huhogó éjjeli baglyok altatójára hajtjuk le a fejünket.



Legkisebbik húgommal, a Surányi Kishajónál.
Újságíróként és a kultúra iránt megszállottan érdeklődő és elkötelezett emberként külön örülök
annak a rengeteg impulzusnak, pozitív ingernek, ami nap, mint nap megérinti a lelkemet. Az
aranysárga hívogató napraforgók, a tűzpiros pipacsmezők, a rendre sorakozó búzakévék látványa alázatos hálaadásra és elcsendesedésre int, mert úgy gondolom, körülöttünk hever a világ összes csodája, nem kell ahhoz messze menni, hogy megtaláljuk őket, egyszerűen csak körbe kell nézni és lenyúlni értük a lábunk elé.

A Sziget hűséges Kék Csodája
Már az ideköltözésünk első napján szóba elegyedtem egy kedves úriemberrel, – ő a helyi könyvtáros – a szokásos szombati lottószelvény kitöltése közben. Jót beszélgettünk és hamar kiderült számomra, hogy ismét pezseg a kultúra és a művészet körülöttem, szóval nem kell félnem, hogy ingerszegény közegbe kerültem, sőt…

készítek interjúkat a lapban. A Magazin létrehozásával elsődleges célom az volt, hogy a politikát, hovatartozást és egyéb diszkriminációs területeket kikerülve, csakis az emberi értékekre, a mély mondanivalójú témákra hagyatkozva épüljön az oldal. Hála Istennek mára már sok külsős közreműködő szerzőnk, követőnk, és lelkes olvasónk van. Mi nem kereskedelmi és nem is egy bulvár magazin vagyunk, az írásainkkal egy olyan űrt próbálunk betölteni, amelyre meglátásunk szerint egyre nagyobb igény van. Az emberekhez szólunk, megérintjük a lelküket, azokról írunk, akik akár civilként, akár ismert személyiségként, életükkel, munkásságukkal valamelyest értéket képviselnek.

Személy szerint hálásan köszönöm a lehetőséget, hogy bemutatkozhatom a Kisbíróban
– Pócsmegyer havonta megjelenő közéleti újsága – és, hogy csupa pozitív hozzáállású és kedves emberrel találkoztam eddigi utam során.
Örömmel tekintek a jövő felé és élvezem a csodálatos jelent itt Pócsmegyer-Surányban, a mi kis szigetünkön.