párkapcsolat címkéhez tartozó bejegyzések

Ébresztő, kukorékol a kakas!

A teremtés feltételei között szerepel a valóság tisztán látása és ennek teljes elfogadása. Ezt kéri a Kakas, és ezután segít jobbá tenni azt, amiben van még spiritusz. Örömmel segít kikaparni neked, amit most az elégedettséged árán elérhetsz.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2017-09-13.

Nagy kakas borító

“Mai mottó:
Szívemet teljesen kitárom a világ előtt…
Bármi történik ma velem, nyitva is tartom…
Biztonságban vagyok, mert, ha valami fájdalmat okoz, az belőlem, belülről fakad…
A sebek attól vannak, hogy a fájdalom nem akar bent maradni…
De a csukott ajtón keresztül nem tud kijutni…
Ezért nyitva tartom a szívemet a beérkező öröm és a távozó szenvedés előtt…”
Békesség!
Garbóczi Tünde szívbuborék

Ízelítő, Garbóczi Tünde aktuális írásaiból / 2017 szeptember – Jin Föld – Kakas hónapja 2.


A hónap legfontosabb feladata – A bölcs elégedettség Tündi kutyus portré

Mostanában szoktál egy kicsit többet panaszkodni, morgolódni, jajgatni, mint máskor? Esetleg gyakran mondasz ítéletet valaki felett, pedig meg sem hallgattad? Ránézel egy emberre, és rögtön véleményed van róla, úgy, hogy nem is ismered? Mész az utcán és akaratlanul is láthatatlan cédulákat lógatsz minden ember nyakába, és a sajátodhoz hasonlítgatod Őket? Magadra is ugyanilyen pici fecniket ragasztgatsz, tele mindenféle elvárással, hibákkal, utálattal? Reggel mosolyogsz mikor meglátod az arcod a tükörben,

így örülve egy új napnak, vagy sopánkodva a szarkalábakat számolod a szemed sarkában? Mi a jellemzőbb rád mostanában? Az elégedettség, vagy az elégedetlenség?

elégedetlen kocka

Ami pedig a legjellemzőbb lehet, ha van ezzel most feladatod: Jön az néha, hogy miért van benned ennyi sötét gondolat, hisz nem voltál ilyen negatív? És talán már pánikolsz, hogy megszállt valami szörnyű erő, ördög, marslakó? Ne félj, minden rendben!

Ennyiből már kitalálható, hogy a hónap szinte mindenkit érintő feladata az elégedettség elérése, de nem mindegy, hogyan, milyen formájában. Vannak önsegítő tanfolyamok, motivációs tréningek, amolyan bedumálós technikák. Tisztelet a kivételnek, szerintem a legtöbb nudli, üzlet, kábítás. Sok mindent kipróbáltam ebben a témában, részben vágyból, hogy jobb, vagy más legyen, részben szakmai kíváncsiságból. Van ami bejött, azt használom a mai napig, de volt ami még nagyobb katyvaszt okozott fejben, érzésben, az életemben.

Egy közös van azokban a módszerekben, amik működnek: mindegyik a kopasz-csupasz-meztelen valóságot veszi alapul, és azzal kezd valamit. Elismer, elfogad, elenged… Aztán amikor ez meg van – még mindig a valóság talaján -, ebből teremt valamit tettekkel! És itt a pont. Lehet elképzelni, álmodozni, állandóan nyomni az agyi frekvenciákat egy témára, attól még a Földön élünk, kell hozzá az anyag, ami kézzel fogható, tehát össze is kell rakni az elemek szintjén. A kulcs tehát a kézzel foghatóság, azaz csináld, fogd meg, tedd meg, amit lehet, persze közben gondolkodj is, meg érezz, de a teremtés lényege akkor is a cselekvés ebben a világban.

kakas grafika fekvőbb

És hogy jön ide a Kakas? Úgy, hogy Ő ezt pontosan tudja, és el szeretné érni nálad, hogy ne csak álmodozz, és elégedetlenkedj azért, mert az Angyalok, vagy a Szellemi Vezetőd, esetleg maga a jó Isten nem pottyantja az öledbe a folytonos kívánságaidat, hanem azt szeretné ez a drága, motiváló Kakas, hogy legyél elégedett azzal, ami van, indulj ki ebből, és ha jobb kell, más kell, akkor kapargasd ki magadnak, dolgozz meg érte, és legyél hálás, hogy így megkapod.
Nem a kőfejtőbe akar elküldeni, egyszerűen azt szeretné, ha a panaszkodásod energiáját tettekre váltanád, és megadnád az árát annak, amit akarsz. Mi lehet az ár? Jobb munkát szeretnél? Készülj fel rá, tanulj, tapasztalj, hogy legalább létre hozd a lehetőségét. Kapirgálj, mint a Kakas, keresgélj, és ami kell, ott lesz valahol, ha beleadod a magadét. Ha csak állsz felette, és arra vársz, hogy magát kaparja ki a kukac a földből, hogy megehesd, akkor sokat kell várnod.

virágcipő

És hogy lesz az elégedetlenségből elégedettség? Ahogy a vágyból cél: Arra figyelj, amit tenni tudsz, és ne arra, amit elképzelsz, hogy úgy kellene lennie. Ha megteszel mindent, könnyebben elfogadod azt, ami van, ha nem teszel semmit, akkor pedig állandó panaszkodás leszel, akit elkerülnek az emberek… És ez most nem lenne annyira jó, mert a hónap következő feladata pont a kapcsolatok körül keresendő, sőt a Kakas az elégedett szerelem virága is, aki összehozza a hálával és szeretettel telt szíveket.
Folyt köv. majd ezzel a 3. részben…

feeling

Addig is az első feladata a hónapnak, hogy hagyd abba a panaszkodást, lásd a valóságot, ami van, lehet, hogy nem tetszik, csak tedd meg amit tudsz, hogy jobb legyen… így leszel elégedett, mert minden cselekedetednek következménye lesz, és ha jót teszel, ha jobbat teszel, mint eddig, akkor jobb eredménye is lesz.
Ne ítélkezz sem önmagad, sem mások felett, mert a kapcsolataidat is meg tudod javítani pusztán a befelé és kifelé irányított elégedettséggel. Ez nem a valóság eltakarását, hanem a helyzet elfogadását jelenti. Ez van, és ez valamiért most így van. Változtatni szeretnél? Akkor ebből tudsz kiindulni.

mosoly

A teremtés feltételei között szerepel a valóság tisztán látása és ennek teljes elfogadása. Ezt kéri a Kakas, és ezután segít jobbá tenni azt, amiben van még spiritusz. Örömmel segít kikaparni neked, amit most az elégedettséged árán elérhetsz. Koncentrálj a kapcsolatokra, azok között is a párkapcsolatra. Régire, jelenlegire, jövőbelire… Ebben a legjobb!

Ha szeretnéd tudni, hogy a mindenkit érintő feladatok mellett Te még mi mindent tehetsz a boldogságodért, egészségedért, elégedettségedért, akkor itt a lehetőség a hónap személyes elemzésére:
http://www.garboczitunde.hu/termekek/elemzesek/2017-szeptember-jin-fold-es-kakas-honapja-szemelyes-elemzes-27.html

astrologi kör

Folytatjuk a szerelemmel…

Köszönöm, hogy meghallgattál!

Elégedett napokat kívánok!

Garbóczi Tünde

www.garboczitunde.hu

Aki Tündi üzenetét lejegyezte és atadja nektek: Frenyó Krisztina

Ötéves a HÉTHOLDHÁZ / Nyílt Napok Programajánló

Németh Beát jól ismerem, és a Hétholdháznak is számos gyönyörű pillanatot, valamint a testem-lelkem fejlődését köszönhetem. Nem kérdés, hogy szívből ajánlom hát közelgő nyílt napjaikat!

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2015-10-13.

Örökkévalóság
Németh Bea nyílt levele egy LÉLEKEMELŐ program margójára. Fogadjátok szeretettel!

Köszönjük, hogy itt vagy!

5 ÉVES A HÉTHOLDHÁZ

MI, NŐK! – mondjuk családállításkor, körbepillantva, fogva egymás kezét. És megkapjuk a BEAVATÁS csodáját! Megérezzük, az ERŐT, a női generációk messziről érkező, örök tanításait. Mert gyönyörű, szédületes, szinte kegyetlen Erőkkel bírunk mi, Nők! Titkokat tudunk, melyeknek transzformációja mentén szépséges virággá lesz a női test, hogy a férfinak gyönyörűség a libbenő hajunknak már az illata is. Befogadók vagyunk, új életek növekednek, haladnak át rajtunk, melyek világrahozatalának boldogság még a kínja is. Annyira erősek vagyunk, hogy felvállaljuk a NŐT, mely mer érzékeny, akár sérülékeny lenni.

őszi lagziÖT ÉVE , HOGY ENNEK AZ ERŐNEK AZ ÉLESZTÉSÉRE, MEGÉLÉSÉRE, DICSÉRETÉRE LÉTREJÖTT A HÉTHOLDHÁZ ALAPÍTVÁNY.

“HOLD”, mert a Nőiség felvirágoztatását célozzuk
“HÁZ”, mert a Hétholdház szinte otthon
“HÉT”, mert e mágikus szám szimbolizálja a Teremtés hét napjának optimizmusát, a hét angyal harsonáját s mert hisszük, hogy az emberi Lét igenis Szentséggé nemesedhet.

Az öt év alatt számtalan díjtalan nőiség programnak, spirituális terápiának, alternatív gyógymódnak, tisztító-lélekemelő módszer bemutatásának adtunk helyet. Csodálatos érzés volt látni, tapasztalni, részese lenni a hosszú,, nehézségekkel teli Úton szerzett sebek gyógyulásának, a Lélek, a Szeretet Végtelen Szabadsága felfedezésének.

Hála és köszönet a Gyógyítóknak, a Támogatóknak, valamennyi Résztvevőnek, Nektek: Barátaink!

Áldás!
Németh Bea  kuratóriumi elnök

őszipadMunkánkat folytatjuk, ismét hívunk Benneteket! Öt napos programsorozatunkon újra részt vehettek előadásainkon, gyógyításainkon, bemutatónkon, kipróbálhatjátok terápiáinkat, masszázsainkat!

Szeretettel várunk!

RÉSZLETES PROGRAM:
OKTÓBER 23. PÉNTEK

18.00-19.30 – TISZTÍTÓ-VÉDELMEZŐ SZERTARTÁS -Harangozó Viktor buddhista gyógyítóval – 30 684 4341- díja adomány
OKTÓBER 24. SZOMBAT
09.30-13.00 – MEGENGEDÉS ÁLLÍTÁS – Mohácsi Beatrice Lélek- terapeuta, Access Bars Facilitátorral – 70 / 431 5002 – napi belépővel, egy díjtalan állítással
10.00-1-15.00 – THETA SZÍV-TÉR – egyéni és csoportos kezelés / energia harmonizálás – Kneip Jonathan meditációs terapeuta-instruktor, holisztikus gyógyítóval – 20 / 321-7963 – napi belépővel illetve egyéni kezelés + 2500 Ft adományos díjazással
10.00-12.00 – HOLISTIC PULSING LÉLEKMASSZÁZS – Németh Bea grafológus-masszázsterapeutával – 30 / 684 4341 – napi belépővel
12.00-15.00 – LOMI_LOMI MASSZÁZS – Szőke Géza masszőrrel – 70 / 620 1717 – napi belépővel
13.00-15.00 – GRAFOLÓGIA – ASSZOCIÁCIÓK + TESZT – Németh Bea grafológus-masszázsterapeutával – 30 / 684 4341 – napi belépővel
15.00-18.00 – TESTED MESÉJE – Érkezés a csodába, mely egy kis lüktető izomcsomó, számtalan lakosztállyal, szobával, eldugott zuggal…- Bagi Gábor terapeutával – Regisztráció: bg.bagigabor@gmail.com– napi belépővel
15.00-18.30 – BELÉPÉS A VÉGTELEN LEHETŐSÉGEKBE AZ ACCESS MÓDSZEREIVEL – előadás és bemutató, csoportos blokkoldás, tisztítás – – Mohácsi Beatrice Lélek- terapeuta, Access Bars Facilitátorral – 70 / 431 5002
15.00-18.00 – ÍZÜLETI-, VÁLL-, DERÉK-, KÖNYÖK-, TÉRD-, HÁTMASSZÁZS, SPECIÁLIS ERŐTELJES ÁTGYÚRÁS, KIMOZGATÁS – Nagy Ivó Norbert masszázsterapeutával – 70 / 395 5862 – napi belépővel
18.30-21.00 – DEEKSHA ÁLDÁS – A szív virágzása – Egység program a szeretetteljes kapcsolatokért, a megbocsátásért, a szívünk útjáért, az önszeretetért, az áramlásért – Erős Anita egységtréner, légzésterapeutával – 30 / 517 4457 – napi belépővel
A PROGRAMOK NAPI DÍJA 800 FT – EZÉRT A BELÉPŐDÍJÉRT IGÉNYBE VEHETED MASSZÁZSAINKAT, A CSOPORTOS GYÓGYÍTÁSOKAT, RÉSZT VEHETSZ AZ ESTI PROGRAMOKON! GYERE, PRÓBÁLJ KI MINDENT ♥
KÉRJÜK, JELENTKEZZ BE A MEGADOTT TELEFONSZÁMOKON!
OKTÓBER 25 VASÁRNAP

levélhullás10.00-11.00 – KISMAMA TORNA -ÁLDOTT ÁLLAPOTÚAKNAK – Steiner Villő rekreációs, rehabilitációs programvezető, instruktor, táplálkozási- életmód tanácsadó, edzővel – napi belépővel
10.00-18.00 LOMI SVÉD MASSZÁZSTERÁPIA Vince Géza masszázsterapeutával – 70 / 948 3450 – napi belépővel
10.00-1-15.00 – THETA SZÍV-TÉR HOLISZTIKUS GYÓGYMÓDOK – egyéni és csoportos kezelés / energia harmonizálás – Kneip Jonathan meditációs terapeuta-instruktor, holisztikus gyógyítóval – 20 / 321-7963 – napi belépővel illetve egyéni kezelés + 2500 Ft adományos díjazással

lábak16.00-17.00 – VÉGE AZ ÖREGEDÉSNEK – SZÉPSÉGÁPOLÁSI LEHETŐSÉGEK / TELOMERAZOK,, ENZIMEK – MODERN KUTATÁSI EREDMÉNYEK –Nagy Ivó Norbert masszázsterapeutával – 70 / 395 5862 – díjmenetes
16.30-17.30 – GERINCTORNA – Steiner Villő rekreációs, rehabilitációs programvezető, instruktor, táplálkozási- életmód tanácsadó, edzővel – napi belépővel
17.00-19.00 – MEZÍTLÁBAS ISTENNŐK – Interaktív csoportos önismereti program a Nőről a Nőnek.- Szappanyos Orsolya “Ragyoglak” játékkisérő – 20 / 537 9892 – napi belépővel
17.30-19.00 – KOMBINÁLT TRÉNIN G- Steiner Villő rekreációs, rehabilitációs programvezető, instruktor, táplálkozási- életmód tanácsadó, edzővel – 1800 Ft díjazással
19.00-21.30 – SZÍVÜNK FÉNYESSÉGE – TANTRA SZEÁNSZ – Polonkai Mariann Mirjam Tantra tanítóval – 20 923 1512 – napi belépővel

szikfelhőA PROGRAMOK NAPI DÍJA 800 FT – EZÉRT A BELÉPŐDÍJÉRT IGÉNYBE VEHETED MASSZÁZSAINKAT, A CSOPORTOS GYÓGYÍTÁSOKAT, RÉSZT VEHETSZ AZ ESTI PROGRAMOKON! GYERE, PRÓBÁLJ KI MINDENT ♥

KÉRJÜK, JELENTKEZZ BE A MEGADOTT TELEFONSZÁMOKON!

OKTÓBER 26 HÉTFŐ

09.30-14.00 – ACCESS BLOKKOLDÁS, TISZTÍTÁS SVT-VEL, EGYÉNI LÉLEKTÉRKÉPEK, ACCESS FACELIFT RÁNCTALANÍTÓ ARC- ÉS TESTKEZELÉS ( 2 klienst fogadubk)
10.00-15.00 THAI- SVÉD- AROMA- CSOKOLÁDÉMASSZÁZS – – Kneip Jonathan meditációs terapeuta-instruktor, holisztikus gyógyítóval – 20 / 321-7963 – napi belépővel
15.00-19.00 LEVENDULA MASSZÁZS – Vértes Viktória – masszőr, gyógyítóval 20 / 975 7282 – napi belépővel
15.00-17.45 – GRABOVOJ SZÁMSOROK – előadás és gyakorlás meditációval – Böröcz Erikával a Grabovoj Intézet hivatalos oktatójával,- 30 / 703 3423 – napi belépővel
12.00-15.00 – ASZTROLÓGIA – Bartha Tamás asztrológussal – 70 212 7212 – napi belépővel
14.00-19.00 – KINEZIOLÓGIA / Tarot tanácsadás, Életfeladat blokkok oldása – Sas Ági, kineziológus, életfeladat terapeutával 20 540 8422 – 75 % kedvezménnyel
zenkert lila18.00-19.30 – IKERLÁNG MEDITÁCIÓ – Onodi Renata papnővel – 70 648 9406 – napi belépővel
20.00-21.00 NATUR JOGA – Polonkai Mariann Mirjam Tantra tanítóval – 20 923 1512 – napi belépővel

A PROGRAMOK NAPI DÍJA 800 FT – EZÉRT A BELÉPŐDÍJÉRT IGÉNYBE VEHETED MASSZÁZSAINKAT, A CSOPORTOS GYÓGYÍTÁSOKAT, RÉSZT VEHETSZ AZ ESTI PROGRAMOKON! GYERE, PRÓBÁLJ KI MINDENT ♥

KÉRJÜK, JELENTKEZZ BE A MEGADOTT TELEFONSZÁMOKON!

telihold
OKTÓBER 27. KEDD – TELIHOLD

10.00-13.00 THETA HEALING – BAYRON KATIE TERÁPIÁK – A női hitrendszerek / A Munka – a női öntudat elnyomás nélkül – Gajdos Orsolya terapeutával és Horváth Masa Gabriella terapeutákkal 30/ 982 5604, 20 / 915 8539 – napi belépővel
10.00-18.00 LOMI LOMI- ÉS SVÉD MASSZÁZSTERÁPIA Vince Géza masszázsterapeutával – 70 / 948 3450 – napi belépővel
12.00-18.00 – HELLINGER CSALÁDÁLLÍTÁS -Horváth Melinda terapeutával – 20 / 254 8215 – teljes terápia – 5000 Ft féláras díjazással
14.00-19.00 – KINEZIOLÓGIA / Tarot tanácsadás, Életfeladat blokkok oldása – Sas Ági, kineziológus, életfeladat terapeutával 20 540 8422 – 75 % kedvezménnyel
18.00-19.30 – TELIHOLD MEDITÁCIÓ – Onodi Renata papnővel – 70 648 9406 – napi belépővel
19.00-20.00 – AZ INTEGRÁLT CRANIOSACRALIS BIODINAMIKUS KEZELÉS – ELŐADÁS – Szommer Gabriella terapeutával – 30 / 412 6177 – napi belépővel
20.00-21.30 – MAGDALÉNA SZERTARTÁS (CSAK NŐKNEK) – Onodi Renata papnővel – 70 648 9406 – napi belépővel
érintkezésA PROGRAMOK NAPI DÍJA 800 FT – EZÉRT A BELÉPŐDÍJÉRT IGÉNYBE VEHETED MASSZÁZSAINKAT, A CSOPORTOS GYÓGYÍTÁSOKAT, RÉSZT VEHETSZ AZ ESTI PROGRAMOKON! GYERE, PRÓBÁLJ KI MINDENT ♥

KÉRJÜK, JELENTKEZZ BE A MEGADOTT TELEFONSZÁMOKON!

SZERETETTEL VÁRUNK

Németh Bea

SVT, és Fénytarot: Iránytű a Hétholdházban

Ma, február 20.-án és jövő héten, február. 27.-én csütörtökön, Spirituális Válasz Terápia, azaz SVT és Fénytarot alkalmakra jöhettek a Hétholdházba.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-02-20.

angyalazégbenborító 

Ma, február 20.-án és jövő héten, február. 27.-én csütörtökön, Spirituális Válasz Terápia, azaz SVT és Fénytarot alkalmakra jöhettek a Hétholdházba, ahol egyfajta Iránytűre lelhettek a szabad és boldog élethez.

A Nyílt Napokon, kipróbálhatod, milyen csodákat hoz számodra mindkét módszer azáltal, hogy blokkokat old és felemel.

fénycsillag( A kép a Fénytarot Sivák Enikő rajza : 17. A Csillag)

17. A Csillag lapja : Az égiek kegyelméből csodálatos gyógyulás és reményteli időszak várható .

Égi gondviselés van minden cselekedeteden. Sikerre tudsz vinni minden olyan dolgot, amit valóban szeretnél. Ebben a Csillag lapja tud segíteni, a következő megerősítéssel – fókuszálj a kártyalap közepébe 30 mp.-ig, miközben mondd:

“Az Isteni Gondviselés és szeretet tölti el lényemet . Örömmel , hittel , bizakodással tekintek a mindennapok elé .”

Ezeken a napokon kedvezményes kipróbálási lehetőséged van 40 perces terápiára, egyéni bejelentkezéssel most kedvezményes áron    ( ha több időre lenne szükséged, és más témákban, a szerelmen, párkapcsolaton kívül, mint egészség, munka, pénz, nincs akadálya ).

Az SVT és Fénytarot Nap segíti, hogy a régi, akár előző életes fájdalmak, csalódások, gyökér okok feloldódjanak, tisztuljanak , hogy akár van párkapcsolatod, akár nincs, meg tudd élni a szerelmet, és ne kísértsen többet a múltból hozott régi fájdalom, és a rögzült minták ne ismétlődhessenek.

Minden ember ( kevés kivételével ) vágyik társra, akivel eggyé válhat szerelmes lobogásban. Csak a magunkban hordozott gondolatok, hitrendszerek azok, melyek meggátolnak minket a szerelem megtapasztalásában.

A Valentin Nap utórezgéseként és a tavasz közeledtével ajánlataim melyeket kipróbálhatsz kedvezményesen ezeken a napokon, segítenek abban hogy a tisztítások, oldások, gyógyítások hatására új szemmel tekinthess az életedre, meglásd lehetőségeidet, és azt, hogy hogyan tedd még jobbá a szerelmi kapcsolatodat, akár megtaláltad a társad, de vannak kihívásaitok, akár még keresed.

szabadság vízbneTovábbi kérdéseidnél is segíthet a kártya illetve a Spirituális Választerápia :

– kapcsolatban vagy , de elakadtatok

– hogyan tarthatod meg a szerelmet a kapcsolatotokban

– mit kell tenned annak érdekében , hogy jobbá tegyed a kapcsolatodat

– hogyan növelheted szerelmi vonzerődet

(intimitással kapcsolatos blokkok oldása , szexuális vonzerő )

– mit érez a másik irántad , mi a szándéka

– milyen összetartó erők vannak köztetek

– milyen minőségű a kapcsolatotok : lélektársi , esetleg ikerláng

kapcsolat van köztetek , vannak-e előző életbeli blokkjaitok

– mi az ami visszatart álmaid megvalósulásától

– min lenne érdemes változtatnod

– kapcsolataidban mindig ugyanazok ismétlődnek és szeretnél változtatni

– se veled , se nélküled kapcsolatban vagy

– szakítás után

– magányosnak érzed magad és szeretnéd a Nagy Őt magadhoz vonzani, és megélni egy mindent elsöprő igazi nagy szerelmet.

A spirituális választerápiáról:

LéleklángA Spirituális Választerápia rendkívül gyors és hatékony módszer, mely feltárja a problémád gyökér okait és tisztítani tudja, hogy életed minden területén megéld a teljességet, boldogságban, szeretetben, szerelemben. Sokszor a mostani szerelmi kihívásod gyökér okai az előző életekben vannak. A cél nem vájkálni a múltban, és nem is a kíváncsiság kielégítése, hanem az, hogy megtalálva a és beazonosítva a blokkokat, tisztuljanak a megélt traumák, illetve önkorlátozó hit és hiedelem rendszerek, hogy elengedjük a múlt árnyait, ahhoz, hogy a jelenben megéljük a vágyott életet. A Spirituális Választerápia Angyali Bizottságokon keresztül közvetít, a Sugárzó szereteten és az Új Paradigmán túli szintekről.

angyalföldreszállA Fénytarotról :

A Fénytarot kártya egy nagyon különleges tarot kártya. Egy 22+2 lapos kártya, amely a 22 nagy árkánumhoz hasonlatosan egy különleges világnak nyitja meg a kapuit. A fénytarot több, mint egy kártya, egy olyan terápiás eszköz, amely az életünk jobbá tételéhez és megértéséhez nyújt segítséget.

A Fény Tarot Sívák Enikő festőművészen keresztül közvetít gyógyítást , tanácsadást a Fénylények segítségével, Patik Márti értelmezéseivel.

Sok oldalúsága az alábbiakban van segítségünkre :

– energia blokkok oldására

– segít, hogy harmóniába kerülj önmagaddal és környezeteddel

– megőrzésében

– spirituális személyiség fejlesztésére

– lelki stabilitás megteremtésére

– régi , félelmen alapuló beidegződések, horgonyok oldására, megszüntetésére

– régi pozitív emlékek felhozására, és ennek tapasztalatának beillesztése a mindennapokba

– másik dimenziókban élőkkel kapcsolatot teremteni, azok lelki minőségével kapcsolatba kerülni (meghalt szeretteink, őseink), útmutatást kérni

– kollektív tudattalanból információt kérni

– sorselemzésre

Mint látjuk, nagyon sokoldalú amiben tud segíteni, egyetlen alapelv az, hogy a szeretet szándéka vezessen.

Mohácsi Beatrice

Bejelentkezés: 06/70/431 5002

 

Jövő heti programajánló / irodalom, zene, miegymás

Novemberben is izgalmasabbnál izgalmasabb programokkal bővelkedhetünk. Így lesz ez, az elkövetkezendő napokban is. Igencsak zsúfolt hétnek nézünk elébe, és már csak azt kell kitalálni, hogyan szakítsunk időt a jobbnál jobb kínálatból úgy, hogy ne maradjunk le egyikről sem. Úgy gondoljuk, nehéz lesz! A most következő héten két alkalommal is találkozhattok a Párkapcsolati szakácskönyvvel, egy igen […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-11-17.

Novemberben is izgalmasabbnál izgalmasabb programokkal bővelkedhetünk. Így lesz ez, az elkövetkezendő napokban is. Igencsak zsúfolt hétnek nézünk elébe, és már csak azt kell kitalálni, hogyan szakítsunk időt a jobbnál jobb kínálatból úgy, hogy ne maradjunk le egyikről sem.

Úgy gondoljuk, nehéz lesz!

SzakácskönyvBorítóEdina arckép

A most következő héten két alkalommal is találkozhattok a Párkapcsolati szakácskönyvvel, egy igen jó hangulatú könyvbemutató kapcsán.

November 20-án ​ szerdán​ Budapesten ​ 18 ​h-kor​ a Shantee House-ban (BP, XI. Takács Menyhért u. 18.) és november 22-én​ pénteken​ Verőcén ​ 17h30-kor​ a Könyvtárban (Verőce, Árpád út 21.)

Szeretettel várnak mindenkit, aki nyitott egy jókedvű beszélgetésre a párkapcsolatokról és kíváncsi arra, hogyan is létezik ma Magyarországon olyan, hogy egy ötgyerekes anya, tőke nélkül kiad egy könyvet. Megtudhatjátok azt is első kézből, mi fán terem a karikátor (Edina megsúgja, nem is fán!)                                                                                                                                                                           Szeretettel várnak mindenkit a bemutatókra: Csontos Edina szerző, mekkey péter karikátor (szigorúan kisbetűvel) és az esték moderátora, a profi kérdező: Dr Agócs-Jesztei Ágnes

                          

November 21.-én csütörtökön, egy nem mindennapi swing estre vagytok                                                                       hivatalosak a Lámpás Pince jóvoltából. 

                          Hot Club of Hungary 4EMBER_2690 (2)

                                     November 21! 21 h! Swing Őrület a Lámpásban!

A LEGJOBB PROGRAM aznap estére!

Részletek:

A Hot Club of Hungary zenekar fergeteges koncertje november 21.-én, a LÁMPÁS PINCE színpadán.

Amit tudni érdemes róluk:

A 20-as 30-as évek francia és amerikai swing zenéjét játsszák. Armstong slágereket, és Django Reinhardt szerzeményeket, főként amerikai dixi nótákat adnak elő, nem mindennapi stílusban.

Tagok: Flór Noémi – nagybőgő

Flór Gábor – gitár, szájharmónika

Antal Tibor – hegedű

sztár vendég: Papa Fleigh,- trombita, ének

És biztosan nem marad otthon Gáspár Pali sem! 🙂

 

November 24.-én vasárnap, egy különleges irodalmi csemegével vár benneteket a                                                                       Fészek Klub, Budapesten. 

Füveskönyv plakát

MEDVE TÁRSULAT

a Fészek Művészklubban

A köznapiról és a látomásról

– színházi est egy szereplőre és egy hegedűsre Márai Sándor Füveskönyve alapján

                                                  2013.november 24. vasárnap, este 7 óra

                                                           Szereplő: Benkő Nóra színművész

Hegedűn közreműködik: Baranyi Zoltán

 Zeneszerző: Balázs Barnabás

Szerkesztő-rendező: Halmy György

adyendre (2)

Ehhez kapcsolódóan November 25.-én hétfőn “Csakazértis Ady est”, virrasztással.

                                                   2013.november 25. hétfő, 18-01 óra

 Virrasztás Adyért és a magyar kultúráért a MEDVE TÁRSULATTAL

 Egész estés megemlékezés Ady Endre születésének évfordulója alkalmából a

 Fészek Művészklubban

(1073 Budapest, Kertész utca 36. )

 PROGRAM

  18 óra

Gyertyagyújtás, bevezető gondolatok és versek

Szereplők: Tóth Ildikó, Kakasy Dóra, Álmosd Phaedra, Rusznák András

Hegedűn közreműködik: Baranyi Zoltán

18.30 óra

                                  imre (2) gyorfi anna (2)

AZ ÓPERENCIÁS TENGEREN – a táltos költő Ady Endre

Szereplők: Csuja Imre Jászai-díjas Érdemes Művész, Györfi Anna színművész

Hegedűn közreműködik: Sárközi Dávid
Zeneszerző: Balázs Barnabás

Szerkesztő, rendező: Halmy György

SZÜNET

20 óra

Kocsik Tekla versei és Baranyi Zoltán hegedű improvizációi

Beszélgetés, a nézők hozzászólásai

20.50 óra

Agárdi Péter: (József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár, az irodalomtudományok kandidátusa)

Ady világképe egykor és ma – előadás és vita

Sárközi Dávid hegedű improvizációja

Ady versek

Előadják: Tóth Ildikó, Szarvas Attila, Álmosd Phaedra, Rusznák András

Fölszállott a páva – táncfilm Ady Endre és Kodály Zoltán műve alapján (’4)

Rendező, koreográfus: Galambos Tibor (a Fészek Művészklub igazgatója)

SZÜNET

22 óra

CSODÁLATOS KÉPES RETTENETEK

kriszta (2)imre (2)

Szereplők: Csuja Imre Jászai-díjas Érdemes Művész, Legerszki Krisztina színművész
Hegedűn közreműködik: Baranyi Zoltán
Zeneszerző: Balázs Barnabás

Szerkesztő, rendező: Halmy György

SZÜNET

23.45 óra

Dankó Pista – az örök Ady rege (Ady est 4.) – részletek

Szereplők: Kékkovács Mara, Kecskés Karina

Hegedűn közreműködik: Baranyi Zoltán és Sárközi Dávid

Meghívott vendég, közreműködő: Rossa László zeneszerző

Csuja Imre, A feltámadás szomorúsága című Ady verssel zárja az együttlétet.

A program támogatója: a Vylyan Borászat, Médiatámogató: Feeling Magazin

 Jegyár: 2 500 Ft                                                     Elővételben: 2 000 Ft

Diák- és nyugdíjas jegy: 1 250 Ft                      Elővételben: 1 000 Ft

Bővebb információ: 06 20 665 9464

 

Reméljük, mindenki talál magának kedvére való elfoglaltságot, ínyenc csemegét a kultúra asztaláról. Kellemes időtöltést, kikapcsolódást kívánunk erre a tartalmas hétre is mindnyájatoknak!

– Feeling –

 

 

 

 

 

 

Párkapcsolat sülve-főve

Amikor kezembe került Edina újonnan megjelent könyve, az alábbi sorokkal szembesültem a könyv borítóján. Valahogy úgy éreztem, ezzel a nővel találkoznom kell, és jól gondoltam. Azután, amikor tovább mentem és elkezdtem olvasni a Párkapcsolati Szakácskönyvet, akkor kezdődött csak igazán a móka, annyira magával ragadott a szellemesen humoros, kedves öniróniával fűszerezett írás, hogy nem bírtam letenni. […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-11-07.

Edinakönyv borítóAmikor kezembe került Edina újonnan megjelent könyve, az alábbi sorokkal szembesültem a könyv borítóján. Valahogy úgy éreztem, ezzel a nővel találkoznom kell, és jól gondoltam. Azután, amikor tovább mentem és elkezdtem olvasni a Párkapcsolati Szakácskönyvet, akkor kezdődött csak igazán a móka, annyira magával ragadott a szellemesen humoros, kedves öniróniával fűszerezett írás, hogy nem bírtam letenni. Nekivágtam hát az útnak Verőce patinás cukrászdájába, hogy találkozhassak a különleges könyv írójával, Csontos Edinával.

Mielőtt bármit is kérdeznék, szükségét érzem a fülszöveg megosztásának, mert ez hozzátartozik a könyv születéséhez és írójához éppúgy. Aztán jöhetnek a kérdések:-) 

Családi anyuka kép“Mérnök, ötgyerekes családanya, spirituális látásmódú ember. Ezek a címkéim amik alapján százan százegy félét gondolnak rólam. Mégis ki vagyok én? Egy kereső ember, aki kérdez, aki kíváncsi, aki szereti a nevetést. Hétköznapi nő vagyok, aki problémába ütközvén, először megpróbálja megkerülni, azután átugrani, majd légkalapáccsal széttörni. A kudarcok után pedig nekilátok a megoldásnak.” Ennek a könyvnek az ötlete egy ihletett pillanatban, mosogatás közben érkezett a tudatomba. Ezután még hosszú utat kellett megtennem, hogy megvalósulhasson ebben a fizikai formában. Formálódott ő és formálódtam én is. A folyamat összefonódott és most— több mint két évvel az első, megtermékenyítő pillanat után — végre itt van. Kézbe vehető, megkóstolható, szerethető vagy eldobható. Eddig én őrizgettem, formáltam és növesztettem, most pedig megszületik és önálló életre kel. Ő az én gyermekem, szerelmem, testem-lelkem része. Sorsát, jövőjét nem ismerem, de telve bizalommal útjára bocsátom, mint igazi hús-vér gyermeket: Menj Isten áldásával, adj örömöt és szeretetet mindenkinek, aki nyitott arra, amit adni tudsz neki!” Részlet, Csontos Edina Párkapcsolati Szakácskönyvéből.

F. K: Edina honnan jött az ötlet, – oké, mosogatás közben – a könyv megírásához, egyáltalán az íráshoz, amely első olvasásra úgy tűnik cseppet sem áll távol tőled, hiszen egy remekül sikerült összeszedett írásról beszélhetünk?

       SzakácskönyvBorítóEdina arckép

Cs. E.: Az írást mindig is szerettem, már iskolás koromban is lelkesen fogalmaztam, sőt egy időben újságíró szerettem volna lenni. Ehhez képest kitanultam a földmérést és sok-sok évig csak a levelezésben éltem ki magam, majd néhány éve elkezdtem lejegyezni a gondolataimat. Később jött az ötlet, hogy blogot készítek és arra teszem fel az írásaimat. Szép lassan kialakult egy olvasótábor is. A Párkapcsolati szakácskönyvet először nem is mertem könyv-terjedelemben megírni. Aztán valahogy mindig jött valami piszkálódás a bensőmből és végül mekkey péter karikátor közreműködésével (az ő kérésére kisbetű!) elkészült a végleges forma. A lektorálást egyik nagyon szeretett és lelkes olvasóm készítette, aki sajnos nem vállalta a nyilvánosságot, de ezúton is szeretném neki megköszönni a munkáját és a szeretetét, amivel nagyon sokat segített nekem. Magam számára nem vagyok írónő, bár sokan annak tekintenek. Erre példa, amikor a gimis felvételire készülő nagylányomnak segítettem az irodalmi kérdéssorban és egyszer csak kifakadt: „anyu könnyű neked, te író vagy…” Úgy érzem, hogy az írásaimban nem az irodalmiság, hanem a gondolkodásmód és a könnyedség az, ami sokat ad az embereknek. No meg az őszinteség. Vannak írások, amik azért figyelnek még mindig a számítógépem „töredék” mappájában, mert sokszor nekem sem könnyű belenézni a tükörbe, márpedig csak az őszinte írás az, ami tényleg segít másoknak is. És persze nekem is. A könyveim pedig olyanok, mint a gyerekeim: belőlem ölt testet valami nálam sokkal hatalmasabb erő, amely így képes ebben a világban megnyilvánulni. Bizonyos szinten az enyém, más szinten pedig tőlem teljesen független létező. Az én döntésem „csak” annyi, hogy igent vagy nemet mondok a felkérésre. 🙂

F. K: Amikor a hátsó borítót is elolvastam, annyira jókedvre derültem, hogy úgy éreztem kedvem lenne főzni, szeretni, szeretve főzni, jól megsózni, megcukrozni az életet. Mi volt a célod az alábbi üzenettel?

 ” Úgy érzed sótlan az életed? Netán el van sózva, vagy a párod savanyú, a szád íze keserű?

Esténként úgy érzed magad, mint egy rob-bantott csirke?

Ha megelégelted a lenyelt békát, akkor ideje változtatni! Ez a könyvecske kipróbált recepteket kínál arra, hogyan tedd élhetőbbé — ehetőbbé — a hétköznapokat. Megtudhatod, hogy mi köze a vécétartálynak a vízözönhöz és hogyan kerül mindez a konyhába. Találkozhatsz Sehallselát Dömötörrel személyesen, szóba kerül a szerelmi bájital valamint életünk párja — úgyis mint tükör-tojás.

Készítsd a nevetőizmaidat!

FIGYELEM: BIZTONSÁGI ÖVEKET KIKAP-CSOLNI!

Markold meg a sótartót és indulhat egy újabb vidám fejezet, ne feledd: TE vagy a főszakács!” Csontos Edina

Cs. E.: Egy kis történettel válaszolok erre. Amikor a karikátor elolvasta a kéziratot, megkérdezte, hogy ez ugyanannyira humoros, mint ezoterikus, melyik vonalat szeretném kidomborítani? A válaszom az volt, hogy egyiket sem, mert mindkettő fontos benne. A humor az az eszköz, ami segít, hogy a hétköznapokba beszorult tudatunkat kinyissuk. Aki képes elnevetni magát, az meg tudja változtatni az életét. Annyi nehézség van az életünkben, ami mind akadályként tornyosul a változás-változtatás előtt. Ezt döntöm le és juttatom el a falak mögé azt az információt, ami aztán kinek-kinek a szűrőjén keresztül szépen elindítja a változást. Ha csak annyit érek el, hogy egy-egy ember néhány percre önfeledté válik és felnevet, akkor már megtettem azt, amit a világ jobbításáért megtehettem. A többi már nem rajtam múlik, „a sótartó a te kezedben van!”

F. K: Milyen érzés ötgyermekes édesanyaként a hegytetőn elbújva a világ elől élni? Egyáltalán hogyan jut időd a kicsik mellett blogolni, könyvet írni, és még a férjedet is “fűszerezni”, vigyázni arra, hogy ki ne fusson az a bizonyos életleves?

EdinapicikkelCs. E.: Nem egyszerű, de nem is bonyolult. Amikor az ember rálép arra az útra, ami tényleg az övé, akkor már nincs szüksége pótcselekvésekre. Arra, amit az ember igazán és tiszta szívből akar, mindig megtalálja az időt és alkalmat. Humorosan azt szoktam erre a kérdésre válaszolni, hogy éjjel fél háromkor csönd van és nyugalom, a fürdőszoba pedig teljesen üres, így senkit sem zavarok… és ez nem csak vicc, mert tényleg volt, hogy akkor és ott írtam. Mint ahogy olyan is megesett, hogy a meglehetősen hangos kisfiaim mellé ültem az asztalhoz hátamon a hordozókendőben a legkisebbem, kezemben füzet és toll, mert az egyetlen számítógépünkön a férjem írt éppen. Simán kikerekedett belőlem három oldalnyi mondanivaló. Egyébként 13 éve nincs tévénk, bő 6 éve rádiót sem hallgatok, így a mai átlagemberekhez képest helyből időmilliomos vagyok. A hegytetői világvégén élést imádjuk, ez tudatos döntés és vállalás volt, bár így hat év távlatából azt kell mondjam, hogy bizony tudta a fene, hogy mit vállalunk és nagyon jó, hogy nem ismertük előre a nehézségeket. Nagyon komoly változáson mentünk keresztül, az élet minden területén megjártuk a mélypontokat. Mindez kellett ahhoz, hogy ma azok legyünk, akik vagyunk és a világlátásunk és isteni gondviselésbe vetett hitünk a tapasztalatok által tudássá formálódjon. Az útnak persze nincs vége, mert ahhoz, hogy a tudásból eljussunk a bölcsességig, még van mit fejlődni. Magunknak is és a párkapcsolatnak is. Néha megkapom a leckéket, csak hogy tudjam: ugyan megírtam a diplomamunkám ezzel a könyvvel, de az „államvizsga” még hátravan…

F. K.: Az a hír járja, hogy férjeddel Attilával egy közös könyvön dolgoztok. Mesélnél erről az izgalmas munkáról?

 Cs. E. : Igen, sőt néhány héten belül kézbe vehetővé is válik. Ez egy ikerregény, amolyan „egymás szemében”. A sztorit az Élet írta, mi csak lejegyeztük. Címe: Sorsfonat. 

EdinattilaA megismerkedésünk és a kapcsolatunk első éve fonódik benne össze a két nézőpontból. Mindketten megrendeltük a másikat-meg is kaptuk, csak ahol más történet véget szokott érni, ez ott kezdődik. Nagyon izgalmas, fordulatokban gazdag és tanulságos időszak volt. Sokan fognak magukra ismerni benne. Ami sajátsága, hogy – gondolkodásmódunkhoz híven – elég jól megmutatja a vonzás és tudatos teremtés „buktatóit”, mindazt, amit az ember észre sem vesz, aztán egyszer-csak meglepődve aratja le a gyümölcsét. Azt a könyvet is nagyon szeretem. 🙂

F K.: Sokan hisznek sok mindenben, ki Istenben, ki Buddhában, van aki a kövek erejében, és van ki saját magában. Edina Te miben hiszel?

 Cs. E.: Hiszem, hogy van valami hatalmas erő, ami a fizikai látszat-valóságon messze túlmutat. Hiszem, azaz TUDOM azt is, hogy ez az erő bennünk van, ez lényünk belső mozgatója, az általunk is megnyilvánuló Isten. Ahogy ezzel egyre inkább együtt tudok működni, úgy válik az életem egyre élhetőbbé, én magam pedig nemcsak szerethetőbbé, hanem szeretővé. Mert ez a lényeg: aki szeret az él.

 F.K.: Edina, ha egyetlenegy üzenetet hagyhatnál hátra egy hosszú utazás előtt az emberiségnek, mi lenne az?

 Cs. E. : Egy korábbi írásomból hagynám itt az idézetet:

 „Minden ember más, mindenki máshonnan jön, másfelé tart. De egy pillanatra összefutnak az útjaink, és ha megengedjük magunknak, akkor belepillanthatunk egy másik világba. Egy teljesen más, mégis nagyon hasonló világba, mert valamikor régen ugyanonnan indultunk, és egyszer majd valamikor ugyanoda érkezünk. Más az ösvény, más a batyu a vállunkon, de mindannyian a boldogságot és a szeretetet keressük. És mindannyiunkat tenyerén hordoz Isten.”

Hazafelé gyalogolva olyan érzés kerített hatalmába, amelyet nem lehet szavakban kifejezni. Olyan volt, mintha találkoztam volna egy rég nem látott testvéremmel, tudjátok, mint amikor leültök valakivel beszélgetni és ráébredtek, hogy sokkal régebb óta ismeritek egymást, mint gondolnátok. Nem csoda, hiszen a találkozások nem véletlenek! Köszönöm Edina, hogy megismerhettelek!

Frenyó Krisztina 

 

 A Párkapcsolati szakácskönyvet megvásárolhatjátok, megrendelhetitek, valamint ahol Edinával találkozhattok: A blog: www.lelekkunyho.blogspot.com

A könyvet a parkapcsolati.szakacskonyv@gmail.com-on lehet megrendelni, a hivatalos FB-oldal pedig: https://www.facebook.com/parkapcsolati.szakacskonyv.oldala

Ezen az oldalon láthatóak a könyvbemutatók időpontjai és helyszínei is.

Edina és jómagam is Szívesen és Örömmel vesszük az olvasói visszajelzéseket!