konyha címkéhez tartozó bejegyzések

A szerkesztő levele / Decemberi Feeling

Kedves Olvasóink! Miközben fő a konyhában a húsleves, és türelmesen várakozik a túrógombóc a forró gőzfürdőjére, én azon gondolkozom mit is írjak nektek, így rendhagyó kedden. Na nem azért, mintha nem lenne mondanivalóm, sőt…A bőség tengerében lubickolok, és beszámolni-valóm is akad rengeteg. Először is engedjétek meg, hogy köszöntselek benneteket December első keddi napján és abból […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-12-03.

Hello decembe rmasnival gyertyafényesKedves Olvasóink!

Miközben fő a konyhában a húsleves, és türelmesen várakozik a túrógombóc a forró gőzfürdőjére, én azon gondolkozom mit is írjak nektek, így rendhagyó kedden. Na nem azért, mintha nem lenne mondanivalóm, sőt…A bőség tengerében lubickolok, és beszámolni-valóm is akad rengeteg. Először is engedjétek meg, hogy köszöntselek benneteket December első keddi napján és abból az alkalomból is, hogy együtt átléptünk  Advent reményekkel teli küszöbén! Remélem sürögtök-forogtok a munka után, mellett az otthonotokban és akármilyen, bármilyen, valamilyen koszorút készítetek ügyes kezeitekkel az asztalközépre, ajtódísznek. Tudjátok mit? Hámozzunk narancsot, citromot, és karikázzuk fel őket héjastul is, hogy mennyei illatukkal elárasszák az otthonunkat, szárítsuk őket a kályhán, radiátorokon, – kinek mije van – és függesszük az ablakokba. Karácsonyig, napról napra érkezem Adventi ötletekkel, kreatív praktikákkal anyuciknak, apuciknak és gyerekeknek is, korhatártól és nemtől függetlenül.:-) Hozok különleges recepteket és természetesen tőletek, olvasóimtól is várom az ünnepi finomságok leírását, ha lehet képes formában, hogy körbeadhassuk, közzétehessük mindenki számára! Még ma beindul a nagy receptverseny, és reménységünk szerint hamarosan elérjük a nyolcszáz lájkot az oldalon, és akkor valaki hazaviheti a Heavenly életvizet is még Karácsony előtt. 🙂 Számítok az aktív együttműködésetekre! – több kéz, több like, több érdeklődés, több életvíz! 🙂 – Mi bajunk lehet, hisz odakint süt a nap, arcunkra pír rajzolódik ugyan, és estére van, hogy lefagy az orrunk a hidegtől, no de kérem, elvégre December van, vagy mi a szösz, nem igaz?:-) Sétáljatok a természetben, zöld, vagy kivilágított ligetekben, patakparton, a hegyekben és a víz közelben, és csendesen, elgondolkodva, kicsit magatokba bújva, – abba  a legbelső vacokba – készülődjetek az ÜNNEPRE! Készítsetek saját kezűleg ajándékokat a családtagoknak, szeretteiteknek, mert az a legnagyobb öröm, amikor meglepünk valakit a magunk által készített névre szóló figyelmességgel, amikor azt az időt Csak Rá Fordítjuk! Meglátjátok megtérül a figyelmesség, akár egekig szálló kacaj, akár egy titkolni próbált, szelíden legördülő könnycsepp formájában. Ebben segítek, találtam nagyon egyszerű, kedves és könnyen elkészíthető nagyszerű ajándékötleteket.   Hölgyeim, Uraim, Gyerkőcök, akkor kalandra fel, lustaságot, nemtörődömséget félrerakni és a soron következő szappanopera, vagy az esti kocsma, netán egy bugyuta pláza-túra helyett, most szenteljük az időt valami másra, valami jobbra, izgalmasabbra közösen! Meglátjátok, egy kellemesen fülbemászó muzsikával a háttérben, az asztalon gőzölgő tea,  vagy habos kávé társaságában, csillagánizs és cubebabors illatba burkolózva, isteni élmény lesz a készülődés. És közben szívünk, csordultig megtelik szeretettel! Mert adni jó!

Legyen egy Fantasztikus hetünk újra együtt veletek, szeretetteljes Feelinggel!

Frenyó Krisztina

Párkapcsolat sülve-főve

Amikor kezembe került Edina újonnan megjelent könyve, az alábbi sorokkal szembesültem a könyv borítóján. Valahogy úgy éreztem, ezzel a nővel találkoznom kell, és jól gondoltam. Azután, amikor tovább mentem és elkezdtem olvasni a Párkapcsolati Szakácskönyvet, akkor kezdődött csak igazán a móka, annyira magával ragadott a szellemesen humoros, kedves öniróniával fűszerezett írás, hogy nem bírtam letenni. […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-11-07.

Edinakönyv borítóAmikor kezembe került Edina újonnan megjelent könyve, az alábbi sorokkal szembesültem a könyv borítóján. Valahogy úgy éreztem, ezzel a nővel találkoznom kell, és jól gondoltam. Azután, amikor tovább mentem és elkezdtem olvasni a Párkapcsolati Szakácskönyvet, akkor kezdődött csak igazán a móka, annyira magával ragadott a szellemesen humoros, kedves öniróniával fűszerezett írás, hogy nem bírtam letenni. Nekivágtam hát az útnak Verőce patinás cukrászdájába, hogy találkozhassak a különleges könyv írójával, Csontos Edinával.

Mielőtt bármit is kérdeznék, szükségét érzem a fülszöveg megosztásának, mert ez hozzátartozik a könyv születéséhez és írójához éppúgy. Aztán jöhetnek a kérdések:-) 

Családi anyuka kép“Mérnök, ötgyerekes családanya, spirituális látásmódú ember. Ezek a címkéim amik alapján százan százegy félét gondolnak rólam. Mégis ki vagyok én? Egy kereső ember, aki kérdez, aki kíváncsi, aki szereti a nevetést. Hétköznapi nő vagyok, aki problémába ütközvén, először megpróbálja megkerülni, azután átugrani, majd légkalapáccsal széttörni. A kudarcok után pedig nekilátok a megoldásnak.” Ennek a könyvnek az ötlete egy ihletett pillanatban, mosogatás közben érkezett a tudatomba. Ezután még hosszú utat kellett megtennem, hogy megvalósulhasson ebben a fizikai formában. Formálódott ő és formálódtam én is. A folyamat összefonódott és most— több mint két évvel az első, megtermékenyítő pillanat után — végre itt van. Kézbe vehető, megkóstolható, szerethető vagy eldobható. Eddig én őrizgettem, formáltam és növesztettem, most pedig megszületik és önálló életre kel. Ő az én gyermekem, szerelmem, testem-lelkem része. Sorsát, jövőjét nem ismerem, de telve bizalommal útjára bocsátom, mint igazi hús-vér gyermeket: Menj Isten áldásával, adj örömöt és szeretetet mindenkinek, aki nyitott arra, amit adni tudsz neki!” Részlet, Csontos Edina Párkapcsolati Szakácskönyvéből.

F. K: Edina honnan jött az ötlet, – oké, mosogatás közben – a könyv megírásához, egyáltalán az íráshoz, amely első olvasásra úgy tűnik cseppet sem áll távol tőled, hiszen egy remekül sikerült összeszedett írásról beszélhetünk?

       SzakácskönyvBorítóEdina arckép

Cs. E.: Az írást mindig is szerettem, már iskolás koromban is lelkesen fogalmaztam, sőt egy időben újságíró szerettem volna lenni. Ehhez képest kitanultam a földmérést és sok-sok évig csak a levelezésben éltem ki magam, majd néhány éve elkezdtem lejegyezni a gondolataimat. Később jött az ötlet, hogy blogot készítek és arra teszem fel az írásaimat. Szép lassan kialakult egy olvasótábor is. A Párkapcsolati szakácskönyvet először nem is mertem könyv-terjedelemben megírni. Aztán valahogy mindig jött valami piszkálódás a bensőmből és végül mekkey péter karikátor közreműködésével (az ő kérésére kisbetű!) elkészült a végleges forma. A lektorálást egyik nagyon szeretett és lelkes olvasóm készítette, aki sajnos nem vállalta a nyilvánosságot, de ezúton is szeretném neki megköszönni a munkáját és a szeretetét, amivel nagyon sokat segített nekem. Magam számára nem vagyok írónő, bár sokan annak tekintenek. Erre példa, amikor a gimis felvételire készülő nagylányomnak segítettem az irodalmi kérdéssorban és egyszer csak kifakadt: „anyu könnyű neked, te író vagy…” Úgy érzem, hogy az írásaimban nem az irodalmiság, hanem a gondolkodásmód és a könnyedség az, ami sokat ad az embereknek. No meg az őszinteség. Vannak írások, amik azért figyelnek még mindig a számítógépem „töredék” mappájában, mert sokszor nekem sem könnyű belenézni a tükörbe, márpedig csak az őszinte írás az, ami tényleg segít másoknak is. És persze nekem is. A könyveim pedig olyanok, mint a gyerekeim: belőlem ölt testet valami nálam sokkal hatalmasabb erő, amely így képes ebben a világban megnyilvánulni. Bizonyos szinten az enyém, más szinten pedig tőlem teljesen független létező. Az én döntésem „csak” annyi, hogy igent vagy nemet mondok a felkérésre. 🙂

F. K: Amikor a hátsó borítót is elolvastam, annyira jókedvre derültem, hogy úgy éreztem kedvem lenne főzni, szeretni, szeretve főzni, jól megsózni, megcukrozni az életet. Mi volt a célod az alábbi üzenettel?

 ” Úgy érzed sótlan az életed? Netán el van sózva, vagy a párod savanyú, a szád íze keserű?

Esténként úgy érzed magad, mint egy rob-bantott csirke?

Ha megelégelted a lenyelt békát, akkor ideje változtatni! Ez a könyvecske kipróbált recepteket kínál arra, hogyan tedd élhetőbbé — ehetőbbé — a hétköznapokat. Megtudhatod, hogy mi köze a vécétartálynak a vízözönhöz és hogyan kerül mindez a konyhába. Találkozhatsz Sehallselát Dömötörrel személyesen, szóba kerül a szerelmi bájital valamint életünk párja — úgyis mint tükör-tojás.

Készítsd a nevetőizmaidat!

FIGYELEM: BIZTONSÁGI ÖVEKET KIKAP-CSOLNI!

Markold meg a sótartót és indulhat egy újabb vidám fejezet, ne feledd: TE vagy a főszakács!” Csontos Edina

Cs. E.: Egy kis történettel válaszolok erre. Amikor a karikátor elolvasta a kéziratot, megkérdezte, hogy ez ugyanannyira humoros, mint ezoterikus, melyik vonalat szeretném kidomborítani? A válaszom az volt, hogy egyiket sem, mert mindkettő fontos benne. A humor az az eszköz, ami segít, hogy a hétköznapokba beszorult tudatunkat kinyissuk. Aki képes elnevetni magát, az meg tudja változtatni az életét. Annyi nehézség van az életünkben, ami mind akadályként tornyosul a változás-változtatás előtt. Ezt döntöm le és juttatom el a falak mögé azt az információt, ami aztán kinek-kinek a szűrőjén keresztül szépen elindítja a változást. Ha csak annyit érek el, hogy egy-egy ember néhány percre önfeledté válik és felnevet, akkor már megtettem azt, amit a világ jobbításáért megtehettem. A többi már nem rajtam múlik, „a sótartó a te kezedben van!”

F. K: Milyen érzés ötgyermekes édesanyaként a hegytetőn elbújva a világ elől élni? Egyáltalán hogyan jut időd a kicsik mellett blogolni, könyvet írni, és még a férjedet is “fűszerezni”, vigyázni arra, hogy ki ne fusson az a bizonyos életleves?

EdinapicikkelCs. E.: Nem egyszerű, de nem is bonyolult. Amikor az ember rálép arra az útra, ami tényleg az övé, akkor már nincs szüksége pótcselekvésekre. Arra, amit az ember igazán és tiszta szívből akar, mindig megtalálja az időt és alkalmat. Humorosan azt szoktam erre a kérdésre válaszolni, hogy éjjel fél háromkor csönd van és nyugalom, a fürdőszoba pedig teljesen üres, így senkit sem zavarok… és ez nem csak vicc, mert tényleg volt, hogy akkor és ott írtam. Mint ahogy olyan is megesett, hogy a meglehetősen hangos kisfiaim mellé ültem az asztalhoz hátamon a hordozókendőben a legkisebbem, kezemben füzet és toll, mert az egyetlen számítógépünkön a férjem írt éppen. Simán kikerekedett belőlem három oldalnyi mondanivaló. Egyébként 13 éve nincs tévénk, bő 6 éve rádiót sem hallgatok, így a mai átlagemberekhez képest helyből időmilliomos vagyok. A hegytetői világvégén élést imádjuk, ez tudatos döntés és vállalás volt, bár így hat év távlatából azt kell mondjam, hogy bizony tudta a fene, hogy mit vállalunk és nagyon jó, hogy nem ismertük előre a nehézségeket. Nagyon komoly változáson mentünk keresztül, az élet minden területén megjártuk a mélypontokat. Mindez kellett ahhoz, hogy ma azok legyünk, akik vagyunk és a világlátásunk és isteni gondviselésbe vetett hitünk a tapasztalatok által tudássá formálódjon. Az útnak persze nincs vége, mert ahhoz, hogy a tudásból eljussunk a bölcsességig, még van mit fejlődni. Magunknak is és a párkapcsolatnak is. Néha megkapom a leckéket, csak hogy tudjam: ugyan megírtam a diplomamunkám ezzel a könyvvel, de az „államvizsga” még hátravan…

F. K.: Az a hír járja, hogy férjeddel Attilával egy közös könyvön dolgoztok. Mesélnél erről az izgalmas munkáról?

 Cs. E. : Igen, sőt néhány héten belül kézbe vehetővé is válik. Ez egy ikerregény, amolyan „egymás szemében”. A sztorit az Élet írta, mi csak lejegyeztük. Címe: Sorsfonat. 

EdinattilaA megismerkedésünk és a kapcsolatunk első éve fonódik benne össze a két nézőpontból. Mindketten megrendeltük a másikat-meg is kaptuk, csak ahol más történet véget szokott érni, ez ott kezdődik. Nagyon izgalmas, fordulatokban gazdag és tanulságos időszak volt. Sokan fognak magukra ismerni benne. Ami sajátsága, hogy – gondolkodásmódunkhoz híven – elég jól megmutatja a vonzás és tudatos teremtés „buktatóit”, mindazt, amit az ember észre sem vesz, aztán egyszer-csak meglepődve aratja le a gyümölcsét. Azt a könyvet is nagyon szeretem. 🙂

F K.: Sokan hisznek sok mindenben, ki Istenben, ki Buddhában, van aki a kövek erejében, és van ki saját magában. Edina Te miben hiszel?

 Cs. E.: Hiszem, hogy van valami hatalmas erő, ami a fizikai látszat-valóságon messze túlmutat. Hiszem, azaz TUDOM azt is, hogy ez az erő bennünk van, ez lényünk belső mozgatója, az általunk is megnyilvánuló Isten. Ahogy ezzel egyre inkább együtt tudok működni, úgy válik az életem egyre élhetőbbé, én magam pedig nemcsak szerethetőbbé, hanem szeretővé. Mert ez a lényeg: aki szeret az él.

 F.K.: Edina, ha egyetlenegy üzenetet hagyhatnál hátra egy hosszú utazás előtt az emberiségnek, mi lenne az?

 Cs. E. : Egy korábbi írásomból hagynám itt az idézetet:

 „Minden ember más, mindenki máshonnan jön, másfelé tart. De egy pillanatra összefutnak az útjaink, és ha megengedjük magunknak, akkor belepillanthatunk egy másik világba. Egy teljesen más, mégis nagyon hasonló világba, mert valamikor régen ugyanonnan indultunk, és egyszer majd valamikor ugyanoda érkezünk. Más az ösvény, más a batyu a vállunkon, de mindannyian a boldogságot és a szeretetet keressük. És mindannyiunkat tenyerén hordoz Isten.”

Hazafelé gyalogolva olyan érzés kerített hatalmába, amelyet nem lehet szavakban kifejezni. Olyan volt, mintha találkoztam volna egy rég nem látott testvéremmel, tudjátok, mint amikor leültök valakivel beszélgetni és ráébredtek, hogy sokkal régebb óta ismeritek egymást, mint gondolnátok. Nem csoda, hiszen a találkozások nem véletlenek! Köszönöm Edina, hogy megismerhettelek!

Frenyó Krisztina 

 

 A Párkapcsolati szakácskönyvet megvásárolhatjátok, megrendelhetitek, valamint ahol Edinával találkozhattok: A blog: www.lelekkunyho.blogspot.com

A könyvet a parkapcsolati.szakacskonyv@gmail.com-on lehet megrendelni, a hivatalos FB-oldal pedig: https://www.facebook.com/parkapcsolati.szakacskonyv.oldala

Ezen az oldalon láthatóak a könyvbemutatók időpontjai és helyszínei is.

Edina és jómagam is Szívesen és Örömmel vesszük az olvasói visszajelzéseket!

 

Sörös Babgulyás bográcsban

Hozzávalók 12-14 főre: egy 16 literes bogrács,   sok sör,                                                                                           […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-07-09.

babgulyás profilkép

Hozzávalók 12-14 főre:

egy 16 literes bogrács,   sok sör,                                                                                                                                                                                                                                                                                                              2,5 kg hús, amiben legyen vegyesen csontos, füstölt, sertés és marha (felkockázva) 1 kg vegyes zöldség,1-2 paradicsom,1-2 paprika, 5-6 közepes hagyma, pár gerezd fokhagyma,1 liter szárazbab,                                                      1-2 babérlevél, ízlés szerint só, bors, pirospaprika, kakukkfű, Erős Pista, szalonna.

Előkészítés:

 Rendezkedjünk be egy napos főzésre előkészülettel együtt, ennyi fő esetén.

 Érdemes a száraz babot előző nap, még időben beáztatni!

 A főzés napján sört bontunk, majd kockázzuk fel a zöldségeket (minél vegyesebb, annál jobb ízt kapunk), a zeller és petrezselyem szárakat összekötöm, a hagymát (minél apróbbra) és a húsokat (én füstölt csülköt, marhalábszárat és sertés lapockát készítettem elő), ez utóbbit, nem muszáj apróra, mert akkor a hosszú főzés miatt könnyen szétfő! No, meg a hagyma pirításához, a jóféle, házi füstölt szalonnáról se feledkezzünk meg.

 Karcsi sütögetésElkészítés:

Az előkészületekkel végezve a tüzet begyújtjuk és indulhat végre a főzés… A szalonnát zsírjára pirítom, az apróra vágott hagymát beleteszem, kevergetem, ügyelve ne égjen oda! A felkockázott paprikát és paradicsomot is hozzáadom, valamint a felaprózott húsokat és a csontos részeket is utána küldöm, aztán már mehet is a só, a bors, a pirospaprika. Amikor már a hús és a zöldségek is puhára főttek, a szárazbabot is hamarjában levével együtt beleöntöm, hogy összemelegedjenek a hússal. 1-2 babérlevelet is hozzáadok. 

 Karcsi szalonna hagymaMost egy jó darabig (kb. 3-4 órát) főhet egymagában is, időnként azért megkavargatom, megrázogatom a bográcsot, ügyelve, hogy mindig elég víz lepje el. Ha van a bográcsra fedő, azzal fedjük le! Na és persze a tűzről sem feledkezem meg ez idő alatt, amíg nagyokat kortyolunk a sörünkből! Mikor a bab már csak félkemény, akkor jöhet bele a csipetke, na persze, aki szereti (előkészítve: 2 tojással és 15 dkg liszttel készül). Majd mikor már szinte minden bab megfőtt, jöhetnek bele a felaprított zöldségek is! Folyamatosan ügyeljünk a víz mennyiségére a bográcsban, nem elfeledkezve, hogy nem pörköltöt, hanem sűrű levest készítünk! Ekkor jöhet bele a fokhagyma, Karcsi fő a gulyásKakukkfű és ízlés szerint az Erős Pista, nálam ez házi chili krém.  Addig kóstolgatjuk, amíg az ízek jól összebarátkoznak. Lám-lám, majdnem elfogyott az ebéd, amikor eszembe jutott, hogy le kellene fotóznom! 

Jó étvágyat kívánok!

Csott Károly

 

Kreatív konyha

Van egy konyhám, vannak benne poharak, tányérok, kanalak, sütőformák, és van még egy édes rusztikus tűzhelyem. Akad benne a nagymamám kopott lábosai mellett, csodaszép nagyszülői örökség, csillogó kristálypoharak, és ultramodern kávéscsésze is. A konyhám én magam vagyok, nem az számít mennyi pénzből raktam össze, milyen márkás csodakütyük találhatóak benne, hanem hogy ennek a szentélynek milyen […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-06-24.

fehér csodakonyhaVan egy konyhám, vannak benne poharak, tányérok, kanalak, sütőformák, és van még egy édes rusztikus tűzhelyem. Akad benne a nagymamám kopott lábosai mellett, csodaszép nagyszülői örökség, csillogó kristálypoharak, és ultramodern kávéscsésze is. A konyhám én magam vagyok, nem az számít mennyi pénzből raktam össze, milyen márkás csodakütyük találhatóak benne, hanem hogy ennek a szentélynek milyen a személyisége, hiszen minden konyhának lelke van. Az én csodálatos világomnak egy kis szeglete a főzőhelység, ez a varázslatos sziget, ahol a család apraja-nagyja összegyűlik, és akár egy gyors kávé felhajtása ürügyén, akár egy nagy ünnepi ebéd alkalmából, de valahogy itt mindenki megfordul. Imádom a konyhát, mennyi érzés és titok őrzője, mennyi könnycsepp és kacaj rejtekadója, mennyi ősi recept menedéke.  Sütök, Főzök, mert jólesik, mert ösztönöz és örömöt okoz, és mert szeretek másoknak is örömöt okozni, és mi mással lehetne jobban, mint a főztömmel?

Remélem az alábbi összeállításunkban, ti is kedvet kaptok egy kreatív konyha megteremtéséhez.

Várjuk ötleteiteket, különböző stílusú konyha-fotóitokat, receptjeiteket, történeteiteket.

A leginspirálóbbakat megjelentetjük oldalunkon!

Frenyó Krisztina