ajándék címkéhez tartozó bejegyzések

Itt a disznó és kitúr mindent, Garbóczi Tündével

Ha gondod van a közérzeteddel, és tennél, döntenél, lépnél, vagy csak érdekel ez az életterület, akkor írd be a naptárba: november 18-án szombaton délután 14:00 órától Kaposváron előadást tartok „Egészség és Betegség a Sors szemével” címmel.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2017-11-02.

Tündi új kutyás

Garbóczi Tünde ismét megmondja. És milyen jól teszi. Írásai mindig cselekvésre késztetnek, miközben lazán és mosolyogva közvetít, üzen és sarkall az újabb változtatásokra, változásokra. Valahogy nagyobb kedvvel indulunk neki a napnak és a hónapnak is Tündivel. Személyes elemzéseivel már sokaknak segített, most itt az alkalom, hogy ti is keressétek őt, Addig is, fogadjátok szeretettel a Disznót, – azaz Garbóczi Tünde november havi elemzését – és engedjétek be otthonotokba. Ne féljetek, bár lehet, hogy egy kis felfordulást csinál, ám a végén még megköszönitek neki.

malac borító

Kedves Földi Angyalolvasó!

Csodás és régóta várt hónap elé nézünk… Kezdés: 2017. november 07. 13:39

Laza feladatok, szerencsés változások, kevés erőfeszítéssel nagy eredmények…
Ha egy ideje már úgy érezted, hogy be van állva az élet, semmi nem mozdul és tenni sem tudsz ellene, akkor jó hírem van, itt az idő, amire vártál, indul minden, de úgy rendesen.
A fő életterületek az egészség, a szórakozás és a társasági élet.
A fő feladatok pedig a határozottság, a türelem és a hit.

Nagyon jól hangzik, igaz? Végre egy hónap, amit nagyon szeret és alig várt az év Kakasa is. Ilyenkor nem veszekszik, nem szájal és nem is piszkálódik senkivel, mert jól érzi magát a Disznó társaságában és rá figyel. Jól is teszi, mert ugye nincs nap feladat nélkül, ezért a hónap is hoz bőven elfoglaltságot…
Nagy szerencsét, bőséget, vigasságot ígér, de pár apróságot kér cserébe. Ha teljesíted, nagy lesz az öröm, a változás, vagy éppen, amit szeretnél, ha nem, akkor is megjár az ajándék, csak nem azt kapod, amit kérsz, hanem amit a Disznó jónak lát. A különbség az, hogy az utóbbi esetben semmi beleszólásod nem lesz a dolgok alakulásába, az előzőben viszont mindent irányíthatsz.
Vagyis vagy lépsz, ahogy akarsz, és teljesedik, amit szeretnél, vagy maradsz a csücsülődön, és amikor kilökik alólad a tuskót, amin ültél belemehet pár szálka a fenekedbe.

Malacok

Arról van szó, hogy az energiák akkor tudnak kiteljesedni egymás mellett abban a formában, ahogy meg van írva, ha mindenki adja önmagát, hozza azt, amire született és teszi a dolgát. Ez lesz a hónap első és legfontosabb feladata, felvezetése a fentieknek.
Tudd, hogy mit szeretnél, döntsd el, hogy merre indulsz, és lépj egyetlen egyet úgy, hogy nem fordulsz vissza. Ez a teremtés Szenthármassága.

Amivel találkozhatsz, ami feladat, és ami miatt esetleg nem lépsz, az egy kis bizonytalanság lehet. Jól csinálom? Jó döntést hozok? Jó úton járok? A belső hangodat elnyomja most a Disznó visítása azért, hogy megerősödj önmagadban. Bizalom, önbizalom, kitartás a hited, az elveid és önmagad mellett. Vagyis ne hallgass most senki Másra, mert csak Te tudod a tutit a saját dolgaidban.

Malacka

Ezért a Disznó hónap legfontosabb feladata a határozottság… vagy ha ez nem megy a hónalj alól, csak rángatod a vállaidat, akkor az a minőségű döntéshozatal fontos lehet, ami után már nem gondolkozol visszafelé. Döntöttél, kész, és mész… A hónapban jelenlévő minőségek ezt fogják Tőled kikényszeríteni. Nem gond, ha inkább előtte egy kicsit többet agyalsz, mint máskor, de amikor már meg van, hogy merre, akkor engedd el az agyalást.

malacangyal
A Disznó ebben nagy mester, nem néz hátra, és ezt szeretné Tőled is.
Minden hónap a saját profizmusából szeretne átadni valamit, Röfi ezt választotta ebben az évben. Van egy bölcs keleti mondás: „Úgy jó, ahogy lesz!” Tipikus, „jól döntöttem” Disznó mondat. Lépett valamit, és már el is fogadta az eredményét. Benne van az optimizmus, a hit, az önbizalom… A tradicionális asztrológia is hordozza ezt a minőséget a szintén novemberben kezdődő Nyilas jegyével…

körbarna

 

Ez fogja átszőni az egész hónapot, ez az a fő vonal, ami mindenki életében valamilyen formában megmutatkozik. Lehet, hogy észrevétlenül. Van, akinek ez egyszerű, szinte nem is feladat, az élete csupa döntés, eredmény elfogadás és tovább lépés. Ügyes!
Viszont lesz, aki nehezebben áll ki az elképzelései mellett. Ők azok, akik alapból nem tudnak felelősen dönteni, mindig másokra hallgatnak, amolyan követők, csinálják, ahogy a többiek. Ezzel sincs persze semmi gond, de most pár hétig rá lesznek kényszerítve, hogy a saját életükben megtanuljanak legalább az apró ügyeikben döntéseket hozni. Lehet, hogy csak néha nemet kell mondaniuk valakinek, legyen az barát, társ, pár, főnök… bárkinek, aki eddig döntött helyettük.

malacszárnyas

A Disznó idején el kell dobni minden megfelelést, érdemes kiállni önmagunkért, a hitünkért, az elveinkért és adni azt, akik vagyunk. Persze mindig jó lenne, de most november 7-től egészen Mikulásig feladatként is megjelenik egy-egy helyzetben, ami befolyásolhatja a Sorsot. Figyelj erre, mert lehet, hogy egy kis döntés, amit másként hozol egész életedre hatalmas és pozitív(!) hatással lesz.

Ez a Disznó ajándéka. Keveset kér, sokat ad. Imádni való, igaz?

malacpénz

Ha érdekel, hogy személy szerint neked mi a dolgod ebben a hónapban…
vagy hogy mi az a terület és azon belül a feladat, aminek neki kellene menni, mert a Disznó nélküled is kitúrja a föld alól, ha akarod, ha nem…
Főleg javaslom, ha ebbe beletartozik az egészségeddel való törődés! Lejjebb elolvashatod, hogy miért.

Itt a link, ahol megrendelheted a hanganyagot, ami csak rólad és a hónapodról szól.

Persze ezek csak javaslatok lesznek, melyek segíthetnek a saját, felelős és végleges döntéseidben…

malacmeál

Kiemelnék egy fontos dolgot, az egészséget. A legaktívabb terület lesz a Disznó körmei alatt… Sok minden változhat, ha teszel érte, de akkor is, ha az orrodat a földbe dugod, csak úgy nem biztos, hogy tetszeni fog az út vagy az eredmény…
Ez legyen az egyik figyelmeztetése a hónapnak! Egészségre fel! Épp ezért kapd a kezedbe, amit lehet és hajrá egészség!
Mozognod kell többet? Akkor állj fel a puffról és menj el egyet sétálni.
Sokat zabálsz, és úgy érzed magad, mint egy Disznó? ? Akkor erőltesd meg magad és egyél kevesebbet, vagy böjtölj egy napot legalább. Csak ne hagyd, ha a szíved mást mond, mint ahogy megszoktad, vagy tudod, hogy nem jól csinálod.
Agyad bamba, lelked nyúzott? Erre van egy tuti módszer, a meditáció. Nem kell sok, nem kell vezetett, nem kell Mesterrel. Ülj le, figyeld ahogy kapkodod a levegőt, ezzel törődj. Csak szívd és fújd. Ha jön egy gondolat, vagy beindul az agyad, semmi gond, mindenkinél van ilyen, nyugi, tudsz meditálni, esetleg több idő kell. Csak vedd észre, és dönts úgy, hogy megint a légzéssel foglalkozol… És már ott is vagy újból. Lassan megtanulsz koncentrálni, önmagadra figyelni és türelemmel lenni. Ezután pedig csak ülj, majd ülj és ülj. 10-15 percig, több nem is kell, de ezt naponta. Így nyugszik le mindened, pár alkalom után pedig már ez lehet az általános állapotod… Vigyorogsz és békés leszel, lebegsz minden cucc nélkül…

vizesmalac

Ezektől a döntésektől tested életre kel, megfiatalodik, fittebb leszel. Ahol pang a Chi, ott utat tör és felélénkül, ahol pörög és túltölt, ott csillapodik, megnyugszik, teljes harmóniába kerülsz.

Böjt, diéta, fogyókúra most sikerre van ítélve! Gyógyulás, rehabilitáció, életmódváltás erőfeszítések nélkül menni fog! Persze tettekkel, csak sokkal gyorsabb és nagyobb eredményekkel, mint máskor. Test, lélek, szellem jobban együtt van, de figyelem! Jobban is befolyásolják egymást, úgyhogy óvatosan mit gondolsz, hogy érzel, vagy mit teszel, mert minden felfokozódik, nem csak, ami érted, hanem az is ami ellened! Főleg, ami az egészséged ellen történik!

Ha gondod van a közérzeteddel, és tennél, döntenél, lépnél, vagy csak érdekel ez az életterület, akkor írd be a naptárba: november 18-án szombaton délután 14:00 órától Kaposváron előadást tartok „Egészség és Betegség a Sors szemével” címmel. Helyszín egyeztetés alatt, de erről még kapsz bővebb tájékoztatást, ha pedig nem tudsz eljönni, akkor sem maradsz le semmiről, ha kíváncsi vagy rá.

malacmenyasszony

A további jó hírek: Buli és vidámság hajnalig a barátokkal… szerelem és érzelmek a fellegekben… szenvedély és élvezetek a párák között… sikerek és karrier a munkában… pénz és bőség a tárcában… kaja és pia a spájzban… Szóval lesz itt minden, ha szeretnénk, az ár itt is egyetlen döntés, majd az első lépés, és az előre tekintés.

Még egyszer a link a személyes hónap elemzéshez.

Sok sikert kívánok ebben a laza, változékony és vidám hónapban.

Köszönöm, hogy meghallgattál!

Tündi új kutyás

Garbóczi Tünde
www.garboczitunde.hu

Lejegyezte, tovább adta: Frenyó Krisztina

 

 

 

 

Heti vers / Reményik Sándortól

                                                     Januári ajándék   A te fácskáid télben, éjszakában És Isten irgalmában állanak. És ennyi minden, amit te tehetsz, És ennyi minden, amit tehetünk: Papírral, ronggyal és remegő kézzel Itt-ott […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-01-05.

 

 Tél (800x480)

 

                                               Januári ajándék

 

A te fácskáid télben, éjszakában

És Isten irgalmában állanak.

És ennyi minden, amit te tehetsz,

És ennyi minden, amit tehetünk:

Papírral, ronggyal és remegő kézzel

Itt-ott egy fácskát bekötözgetünk.

A rossz hírek, a hiába-betűk

Összeszövődnek téli takaróba,

A rongy, a papír és a Kegyelem,

Ha érünk új tavaszt –

Tündérkéidet tavaszig megóvja.

 

                                        Reményik Sándor

Fotó: Móricz Csaba

A szerkesztő levele / Decemberi Feeling

Kedves Olvasóink! Miközben fő a konyhában a húsleves, és türelmesen várakozik a túrógombóc a forró gőzfürdőjére, én azon gondolkozom mit is írjak nektek, így rendhagyó kedden. Na nem azért, mintha nem lenne mondanivalóm, sőt…A bőség tengerében lubickolok, és beszámolni-valóm is akad rengeteg. Először is engedjétek meg, hogy köszöntselek benneteket December első keddi napján és abból […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-12-03.

Hello decembe rmasnival gyertyafényesKedves Olvasóink!

Miközben fő a konyhában a húsleves, és türelmesen várakozik a túrógombóc a forró gőzfürdőjére, én azon gondolkozom mit is írjak nektek, így rendhagyó kedden. Na nem azért, mintha nem lenne mondanivalóm, sőt…A bőség tengerében lubickolok, és beszámolni-valóm is akad rengeteg. Először is engedjétek meg, hogy köszöntselek benneteket December első keddi napján és abból az alkalomból is, hogy együtt átléptünk  Advent reményekkel teli küszöbén! Remélem sürögtök-forogtok a munka után, mellett az otthonotokban és akármilyen, bármilyen, valamilyen koszorút készítetek ügyes kezeitekkel az asztalközépre, ajtódísznek. Tudjátok mit? Hámozzunk narancsot, citromot, és karikázzuk fel őket héjastul is, hogy mennyei illatukkal elárasszák az otthonunkat, szárítsuk őket a kályhán, radiátorokon, – kinek mije van – és függesszük az ablakokba. Karácsonyig, napról napra érkezem Adventi ötletekkel, kreatív praktikákkal anyuciknak, apuciknak és gyerekeknek is, korhatártól és nemtől függetlenül.:-) Hozok különleges recepteket és természetesen tőletek, olvasóimtól is várom az ünnepi finomságok leírását, ha lehet képes formában, hogy körbeadhassuk, közzétehessük mindenki számára! Még ma beindul a nagy receptverseny, és reménységünk szerint hamarosan elérjük a nyolcszáz lájkot az oldalon, és akkor valaki hazaviheti a Heavenly életvizet is még Karácsony előtt. 🙂 Számítok az aktív együttműködésetekre! – több kéz, több like, több érdeklődés, több életvíz! 🙂 – Mi bajunk lehet, hisz odakint süt a nap, arcunkra pír rajzolódik ugyan, és estére van, hogy lefagy az orrunk a hidegtől, no de kérem, elvégre December van, vagy mi a szösz, nem igaz?:-) Sétáljatok a természetben, zöld, vagy kivilágított ligetekben, patakparton, a hegyekben és a víz közelben, és csendesen, elgondolkodva, kicsit magatokba bújva, – abba  a legbelső vacokba – készülődjetek az ÜNNEPRE! Készítsetek saját kezűleg ajándékokat a családtagoknak, szeretteiteknek, mert az a legnagyobb öröm, amikor meglepünk valakit a magunk által készített névre szóló figyelmességgel, amikor azt az időt Csak Rá Fordítjuk! Meglátjátok megtérül a figyelmesség, akár egekig szálló kacaj, akár egy titkolni próbált, szelíden legördülő könnycsepp formájában. Ebben segítek, találtam nagyon egyszerű, kedves és könnyen elkészíthető nagyszerű ajándékötleteket.   Hölgyeim, Uraim, Gyerkőcök, akkor kalandra fel, lustaságot, nemtörődömséget félrerakni és a soron következő szappanopera, vagy az esti kocsma, netán egy bugyuta pláza-túra helyett, most szenteljük az időt valami másra, valami jobbra, izgalmasabbra közösen! Meglátjátok, egy kellemesen fülbemászó muzsikával a háttérben, az asztalon gőzölgő tea,  vagy habos kávé társaságában, csillagánizs és cubebabors illatba burkolózva, isteni élmény lesz a készülődés. És közben szívünk, csordultig megtelik szeretettel! Mert adni jó!

Legyen egy Fantasztikus hetünk újra együtt veletek, szeretetteljes Feelinggel!

Frenyó Krisztina

Köztünk élnek / Zala Gyula sakkjátszmái

Elöljáróban: Zala Gyula neve sokaknak ismerősen csenghet, ám vannak akik – magamat is beleértve – sokáig csak  “Gyula Bácsinak ismerték a faluból”.  Gyula Bácsi, – én így szólítom, már csak tiszteletből is – sokat szokott mesélni a régmúlt legendás sakkjátszmáiról, és ő az aki napjainkig is aktív képviselője ennek a sportágnak. Zala Gyula, kicsi korától […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-09-26.

Régmúlt rovat sakk Zala Gyula borítóképElöljáróban: Zala Gyula neve sokaknak ismerősen csenghet, ám vannak akik – magamat is beleértve – sokáig csak  “Gyula Bácsinak ismerték a faluból”.  Gyula Bácsi, – én így szólítom, már csak tiszteletből is – sokat szokott mesélni a régmúlt legendás sakkjátszmáiról, és ő az aki napjainkig is aktív képviselője ennek a sportágnak.

Zala Gyula, kicsi korától kezdve sakkozik, minden 1947-ben kezdődött, az akkor 5 éves kisgyermek édesanyjának vendéglőjében. Korán felfigyeltek a kis Gyula különös tehetségére. Édesapja, – aki maga is nagy sakkversenyző volt – szerettette meg vele a játék örömét, az egészséges versenyszellemet, és a logikával összekapcsolt koncentrálás minden izgalmát. Máig, szinte nincs olyan hétvége, hogy a sokat megélt örökifjú Gyula Bácsi ne lenne ott valamelyik versenyen, és ne érne el valami említésre méltó eredményt. Sok díjjal büszkélkedhet, – 2374 egyéni csúcs -aranyosan és ezüstösen csillogó helyezéseket tudhat magáénak egyéni és csapatversenyekben egyaránt.  A tizenkét fordulós Szobi Házi Bajnokságon kilencből, nyolcszor első, és csupán egyszer lett második. “Viccesen azt mondta, szerencséje volt állítólag.” Még két forduló hátra van, így izgulhatunk az eredményekért. – Számomra az a fontos, hogy a csapat elérje a bajnokságot, és aztán a nyereményt fogyasszuk el együtt egy közös baráti vacsora alkalmával. Ez minden vágyam. – nyilatkozta Zala Gyula. Gyula Bácsi, majdnem mindenhová biciklivel érkezik, és a sakkeredményeit tekintve a jó fizikai kondi, a szellemi erőnlétben is megmutatkozik. Amikor elkezd a sakkról anekdotázni, olyankor megszűnik számára a külvilág, szinte nincs olyan beszélgetés, ahol édesapjáról meg ne emlékezne, és mindig büszkén mesél a gyermekkori, ifjúkori emlékekről, közös sikerekről. A különleges könyvbe, amelyet édesapja ajándékaként őriz a mai napig, volt szerencsém belelapozni, Gyula Bácsi méltán büszke erre a rendkívüli ajándékra.

régmúlt rovat sakk könyvborítóRégmúlt rovat sakk. Gyula Bácsi

Az alábbi képekkel és  a verssel, Gyula Bácsi és édesapja,  Zala  Dezső előtt tisztelgünk, valamint szívből gratulálunk Zala Gyulának a sorozatos sikereihez, a győzelmekhez, hiszen a verseny és  a játék szeretete már  önmagában is győzelem!

régmúlt rovat sakk apa-fia

Zala Dezső fiával, Gyulával

Régmúlt rovat sakk vers közeli

Zala Dezső, fiához írt verse

A hétvégi verseny közeledtével, mi is szorítunk Gyula Bácsinak, mi mást is mondhatnánk:     csak így tovább!

Frenyó Krisztina