Garbóczi Tünde címkéhez tartozó bejegyzések

Feltámadás, avagy Jézus és Buddha egy lakásban

Ha jártál már az otthonomban, láthattad, hogy békésen megférnek egymás mellett a kínai taoista mesterek, Buddha, Jézus és az Ő tanításaik. Hiszek bennük, nem csak egyben, mind ugyanarról beszél: Boldogság útjáról, Békés lélekről, Szeretet fontosságáról… Garbóczi Tünde

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2018-03-29.

“Évek óta hiszek mindenben, ami az Univerzum szerves része, így a vallásokban is, és követem a keresztény, a buddhista és a taoista szokásokat, elveket. Ha jártál már az otthonomban, láthattad, hogy békésen megférnek egymás mellett a kínai taoista mesterek, Buddha, Jézus és az Ő tanításaik. Hiszek bennük, nem csak egyben, mind ugyanarról beszél: Boldogság útjáról, Békés lélekről, Szeretet fontosságáról…” – Garbóczi Tünde –

Garbóczi Tünde ismét olyan ajándékot hozott nekünk Húsvét alkalmából, hogy nemlehet szó nélkül elmenni mellette. Csodásan köszönjük Tündi, hogy rávilágítasz a lényegre, miszerint nincsenek határok és különbségek a LÉNYEGET illetően. Vallások és vallási nézet-eltérések adódnak ugyan amerre csak szétnézünk, de a végén minden ugyanazon ősforrásba jut vissza. Az örök körforgás, az Univerzum csodája folyton-folyvást megújul és megfáradt lelkeink, ennek az arany fénynek a pompájában fürdenek, tisztára mosva magukat egy következő létformába. Akár hiszitek, akár nem, a Feltámadás Ünnepén megjelenhet a Tao is, az otthonotokban. Nincs semmi baj azzal, ha egy keresztény ember lakásában megjelenik a polcon Buddha, vagy a rózsafüzér mellett gyógyító kristálykövek nyugszanak. Minden, mindennel összefügg, sok minden megfér egymás mellett, ha a szándék ugyanaz, a földi itt tartózkodásunkat illetőleg. Minden igyekezetünkkel próbáljunk meg a Jóra törekedni és akkor már nagyon sok mindent megtettünk a magunk és a körülöttünk lévő világ jobbátételéért. És akkor következzenek Garbóczi Tünde gondolatai:

Húsvét Ünnepe és egy kis ide illő Feng Shui rendezkedés

Első hallásra a kettőnek semmi köze egymáshoz, és teljesen igazad is van, ha így gondolkozol. Két vallás (keresztény és taoista) és két keleti földrész (Közel és távolkelet) a hazája. És mégis a Szellemiség Törvénye és elve alapján, miszerint az Univerzumban minden a nagy Egység része, sokkal több az összefüggés, mint gondolnád.
Nézzük most ezt a két csodás dolgot egy szemüveggel, egybeolvasva, hogy mit jó tenni az otthonodban Húsvét Szent Ünnepe előtt, között és után. Az eredmény pedig egy külső-belső átalakulás (ahol éppen arra szükség van) az ünnep misztériumának teljes megélésével. Boldogság, Békesség és Szeretet.

Nagycsütörtök a változás, az elmúlás és a halál elfogadásának napja.

Jó, ha tudod, olyan halál, amit az ember a félelmeiből és tudatlanságából kreált nem létezik… Itt sem a fizikai halálról van szó… hisz ugye az nem létezik. Ez egy magasabb rendű dolog. Ha ismered Jézus történetét, és megérted azt, amit Ő tett ezen a napon, a vacsorán és utána fent a hegyen, akkor ez a nap a teljes átadás egy magasabb akaratnak és alázatos meghajlás a dolgok változása felett.
A Feng Shui elve szerint legjobb nap egy jó kis takarításra, tértisztításra, lomtalanításra, a már szükségtelen dolgoktól való megválásra. Ha még nincs időd ma ezekre, de szeretnéd kihasználni az itt lévő erőket, és megélni ezt a napot is úgy, hogy segítse az életedet a fentiekben, akkor tegyél meg pár gyors dolgot: Ennek a területi szimbóluma Észak-Nyugat. Az otthonod ezen területén törölgess le valamit, dobj ki, vagy ajándékozz el legalább egy olyan dolgot, amire már nincs szükséged, vagy amit nem szeretsz. És még egy apróság, ha megteheted, ma ne vásárolj tartós dolgot, tárgyat, csak élelmiszert, ami alapból ki van téve a változásnak.

Nagypéntek az áldozathozatal napja.

Ez a nap egy lelki Feng Shui nap. Fontos a meditáció! Agyalni kellene először egy nagyon lényeges dolgon, aztán amit így ki elmézel, azt valamilyen formában jó lenne meg is élni. Az agyalás tárgya az önfeláldozás… Miben tudsz áldozatot hozni, miben nem, és hol érzed magad áldozatnak? A nap végének ígérete, hogy helyre rakja benned azt az isteni elvet, hogy boldog csak úgy lehetsz (és megváltott) ha oda tudod magad adni másoknak.
Itt jön be egy kis asztrológia – önmagadat másokért és a feladataidért kapod, nem az egód felpumpálása miatt. Azaz szolgálj. Amilyen vagy, amilyen képességekkel, adottságokkal rendelkezel, attól ne legyen nagy az arcod, mert nem a tiéd, ne tartsd meg, mert másoknak lenne rá szükségük. Ha megteszed, már meg is tanultad, és nem áldozat, hanem megváltott és boldog leszel…
Feng Shui életterülete a Kelet. Az otthonodban itt kellene egy kicsit tevékenykedni ezen a napon. Legyél itt, használd ezt a területet, meditálj, ha alkalmas rá. Elég pár perc, csak a fenti kérdések fognak a legjobban előre vinni. Meditálhatsz a húsvéti menüről is, csak legyen benne a kérdés, hogy mit tehetek másokért. Ha pedig még ezen is tovább szeretnél lépni, akkor nincs más hátra, mint tenni valamit másokért…

Nagypénteki meditációra még vannak helyek, ha jönnél várlak, itt olvashatsz róla.

Távolság és időbeosztás sem akadály, a hanganyag hozzáférhetőségét ezen a linken találod.

Folytatás következik a témában a többi ünnepnappal… 

Nagyszombat a belső útban való hit napja.

Húsvét vasárnap a remény napja.

Húsvét hétfő az új élet és a szeretet napja.

Persze még sok más szimbólum és misztérium is van mellette, de most ezeket emeljük ki, és energetizáljuk az otthonunkat minden nap egy kis Feng Shui tennivalóval.

Apróbetűs rész: 
Egyik szenvedélyem a vallások megismerése, a szimbólumok és a szokások összehasonlítása, az egységük és az összefüggéseik kutatása. Ez az írás ezen tanulmányaim alapján született. Teljes hipotézis, nincs tudományos alapja, nem találod meg máshol, viszont használd, amit jónak látsz, dobd el, ha máshogy tennél, csak legyél ebben is szabad gondolkodó. Engedd meg magadnak a saját hitedet! Évek óta hiszek mindenben, ami az Univerzum szerves része, így a vallásokban is, és követem a keresztény, a buddhista és a taoista szokásokat, elveket. Ha jártál már az otthonomban, láthattad, hogy békésen megférnek egymás mellett a kínai taoista mesterek, Buddha, Jézus és az Ő tanításaik. Hiszek bennük, nem csak egyben, mind ugyanarról beszél: Boldogság útjáról, Békés lélekről, Szeretet fontosságáról…

Garbóczi Tünde
www.garboczitunde.hu

Köszönjük neked Tündi, bölcs és mindenképpen elgondolkodtató gondolataidat. Örülök, hogy ez a kor már megengedi, hogy elfogadóbbak legyünk és hangot is adhassunk a nézeteinknek. Vannak örök igazságok és vannak olyasmik is, amelyeket ma már másképp értelmezünk, mint felmenőink tették hajdanán. Nincs kőbe vésve semmi, az emberi gondolat és képzelet határtalan szabadsággal bír. Kedves olvasóink, békés magatokra találást és emelkedett gondolatokat kívánok nektek a Feltámadás Ünnepét megelőző csendes napokban!

Szeretettel: Frenyó Krisztina

Kutyaév – Tigris hónapba lépünk, Garbóczi Tündével

Kutya éve van. Annak is az első hónapja, az év egyik leglegleg időszaka… Érdemes hozzá igazodni, még akkor is, ha Te is makacs küzdő és akaratos egoista vagy, mint a Tigris.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2018-02-05.

 Itt a Tigris, és az van, hogy akár kutyául érzed magad, akár nem, ő uralkodik, elveszi a magáét. Így aztán, jobban teszed ha mellé állsz és szövetségesek lesztek. Garbóczi Tünde most megint jól megmondja. Minden szavát érdemes megfogadnotok. Fogadjátok szeretettel levelét.

Kedves Földi Angyalolvasó!

Tudom, hogy minden hónapban ezt mondom, de akkor is, érdekes és izgalmas időszaknak nézünk elébe.
Tegnap hajnali fél 6-kor nem csak a Kakas éve adta át a stafétabotot a békésebb, de sokkal több feladatot tartogató Jang Föld Kutyának, hanem a hónap is változott, a békés-dolgos Bivaly után jött egy kőkemény, tekintélyes vadállat, a Tigris, a maga bátorságával, nyughatatlanságával és küzdő akaratosságával. Felköthetjük a kolbászt a padlásra, bár mindegy, onnan is elviszi amit kinéz magának… De azért tudunk mi is tenni pár aprócska dolgot.

Mint minden energiának – legyen az bármilyen tudomány – két oldala van. A kínai-keleti esetekben Jin és Jang. Nincs olyan, hogy a Tigris csak a félelmetes akaratát szeretné érvényesíteni, mert mellette megjelenik a másik oldal is valamilyen formában, most éppen talán a védelmező szerepében. Így már nem is annyira félelmetes. Mert mi van, ha a kolbászt az éhezőknek csórja el? Már félre is nézel, nem bosszant annyira, ha kedvesen kérné, még oda is adnád magadtól… Csakhogy nem fogja kérni. Ez a lényege a Tigrisnek. Öntörvényű, teszi amit éppen gondol, nem magyaráz, csinálja amit akar.

Ha a törvénye megegyezik a tiéddel, akkor azt mondod: de kedves, segítő, szerencsét hozó…
Ha a törvénye különbözik a tiédtől, akkor egy vadállat, agresszor, le vele…

Itt kezdődik a feladat és a hónap számodra is legfontosabb tennivalója. Tanuld meg a törvényeiteket összedolgozni, és a dolgaitokat egy felé irányítani. Így minden a legnagyobb rendben lesz. Ez a Tigris mágia. Nem uralni, hanem kiismerni és együtt működni…

A Tigrissel nem érdemes packázni, mert nem foglalkozik a következményekkel, nem érdekli, hogy kolbásszal a szájában a padlásról lefelé kullogva mi fog történni, vagy hogy ezzel kinek húzza keresztül a számításait. Egyetlen dolog érdekli, ami az adott pillanatban adódik, azt mindenen keresztül véghez is viszi. Ha akarod, ha nem. Egyet tudsz tenni, ha jól szeretnéd magad érezni: Segíts neki, támogasd, és tedd amit Ő. Ha ezt látja, akkor a kezedben lehet bármi, mert olyan szerencsében és áldásban fog részesíteni, hogy utána azt mondod: Soha jobb barátod nem volt. Mert ez is a Tigris. A legjobb barát, vagy a legádázabb ellenség. Csak nézőpont és hozzáállás határozza meg, hogy számodra melyik formáját mutatja. Rajtad múlik, mint bármi, ami történik veled.

 

Tigris jön, megfigyel és azonnal reagál… Nem tudja előre, hogy mit és hogyan fog lépni, ezt a pillanat határozza meg. És ezen pillanat előtt még a kezedben minden döntés. Időben vagy, határozd meg most és itt ahogy olvasol róla, hogyan kezeled a Tigris kibillenthetetlen akaratát. Vele vagy ellene?
Nincs sumákság, mert átlát mindent. Nem ad a külső mutatványra, érzi és látja is a valóságot. Vigyázat, a hónap is ilyen lesz, ha most szélhámoskodsz valahol vagy valakivel, a Tigris fel fogja nyitni az érdekeltek szemét, mert a védelem is a tulajdonságai között szerepel. Akárcsak az igazságosság és annak szeretete.

Sokat ígérő hónap, rengeteg lehetőséggel, de bármi adódik számodra, rajta keresztül tudod véghez vinni, mert most Ő diktál, de hidd el, jót akar, csak a maga módján.

Kutya éve van. Annak is az első hónapja, az év egyik leglegleg időszaka… Érdemes hozzá igazodni, még akkor is, ha Te is makacs küzdő és akaratos egoista vagy, mint a Tigris. A különbség lehet, hogy abban áll, hogy Ő legszívesebben ezt nem magáért, hanem érted teszi, ha megengeded neki, és Te is leállsz a saját harcaiddal, együtt többre mentek.

Kezdetnek ennyit az előttünk álló hónapról, jövök hamarosan, mert rengeteg a mondanivalóm, hogy Te is a végletekig kiélvezhesd a Tigris minden ajándékát és ne legyél háborús sebesült márciusig.

A mai naptól rendelhető a személyes elemzés erről a hónapról is. Ide kattints a sajátodért, ha érdekel, hogy téged hogyan szeretne segíteni ez a nemes és csodás Zodiákus.

Köszönöm a figyelmedet, hogy meghallgattál!
Tigris ajándékai által Áldott, Bátor, Harcos, de nem küzdelmes hónapot kívánok!

Ha pedig érdekel a Kutya évéről szóló előadás a saját személyes feladataiddal, tanácsokkal, akkor klikk a linkre itt.

Az ingyenes anyagokat pedig itt találod.

Garbóczi Tünde
www.garboczitunde.hu

 

Küszöbön a Kutya éve / Garbóczi Tündével

Ezzel annyit szeretnék mondani, hogy amikor a feladat az, hogy „Mozdulj meg!”, az nem egyértelműen csak a test karbantartása, mozgása, egészsége. Lehet bármi, ahol beállt energiáid vannak. Kezded sejteni, mi lehet ez?

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2018-01-25.

Szerkesztői előszó

Garbóczi Tünde most olyat mond nekünk, amire nagyon érdemes odafigyelnünk. És itt most, szóról-szóra értem az odafigyelést, hiszen egy igencsak ERŐS év közeleg, csupa nagybetűs ERŐTELJES ENERGIÁKKAL! Minden változik, megviselhet, földbe döngölhet, ám épp ilyen elementáris erővel, szenvedélyesen magasba is repíthet bennünket. Jobban tesszük, ha engedünk az áramlásnak, mindeközben tudatunknál maradva, elengedve az elme rabságát, lelkünk szárnyain a MOST-ban élünk, és élvezzük, szeretjük, harapjuk és ízlelgetjük az életet. A Teremtés évének küszöbén áll a hűséges kutya, maga mögött hagyva a hangoskodó kakast, aki még kapirgálna ugyan, rikoltozva, de egyre kevesebb jut neki, mert új idők érkeznek. És minden bizonnyal itt vannak a küszöbön…

Fogadjátok szeretettel Garbóczi Tünde írását.

Frenyó Krisztina

2018. február 04.-én hajnalban, 5 óra 30 perckor a kínai őselemnaptár szerint átlépünk a Jin Tűz – Kakas évéből a békésebb, kiszámíthatóbb, kiegyensúlyozott, nagy sikereket és elégedettséget ígérő Jang Föld – Kutya évébe. Pár fontos dolog az évről előzetesen………… A Kutya mindig nagyon építő energiákat hordoz magával, így a teremtés szinte kötelező lesz ebben az évben. Viszont  nem mindegy, hogy mit, mikor és hogyan. Nagyon erős Föld energiák lesznek, és amit 2018-ban elindítasz, létrehozol, teszel, az jó sokáig hatással lesz az életedre. Gyökeret ver, de rendesen. Úgyhogy csak óvatosan a vágyakkal, most többször át kell gondolni, hogy valóban szükséged van-e arra, amit szeretnél, mert a Kutya megadja, segít, de bebetonozza az életedet, ha nem figyelsz.  

Ezért jöjjön mindjárt az első feladata az évnek, ami a felelősség, az Ok-okozat Törvényének megértése, elfogadása és alkalmazása. Mindennek ára lesz, és most nem a cél lesz fontos, mert az ilyen erős támogató energiákkal könnyedén fog menni, hanem az lesz a lényeg, hogy a fizetségre hajlandó vagy-e. Lehet előtte, utána, közben megadni a módját, csak tudd, hogy a Sors behajtja rajtad nagyon hamar…

Rengeteg lehetőséget, energiát, helyzetet kapsz segítségként, hogy cselekedhess. Mondhatsz majd nemet, de nem érdemes, mert egy kis odafigyeléssel és önmagad legyőzésével eddig beteljesületlen vágyak indulhatnak a megvalósulás felé. Csak figyelni kell a fent említett vállalásra, és arra, hogy mit mikor, hogyan csinálj. Ebben is bőséges segítséget kapsz, mert a Kutya az egyik legnagyobb intuitív energia a kínai asztrológiában. És ez lesz a sorrendben a következő kiemelkedő dolog… Használd a belső útmutatódat, intuíciódat, megérzéseidet, mert mindig szólni fog, csak az lesz a kérdés, hogy a kőagyaddal ellene mész, vagy hittel megadod önmagad neki. Ha meghallod önmagad, akkor sok kérdésedre megérkezhet a válasz, és talán ezért is lesz békésebb az év, mert lelked mélyén megjelenik a hit, ami a valódi stabilitást, biztonságérzetet és nyugalmat erősít benned. Ezért ami jön, vagy amit érzel, hogy tenned kellene azt most egy „belső segítő” is visszaigazolja, csak hinned kell egy olyan megoldásban, amit nem aggyal találsz ki, hanem a belső érzékeiden keresztül egyszerűen csak tudod, hogy az úgy lesz jó.

Ez a segítség, ami érkezik a megérzéseid által – bár nem mindig annak tűnik -, szükséges lesz. Előfordulhat, hogy vitatkozol a jelekkel, talán azért, mert nem tetszik, vagy elnyomod a konok agyaddal, mert nem hiszed, hogy Te képes vagy belülről szólni önmagadhoz… És ez nem hókuszpókusz, vagy mágia, nincs benne semmi extrém képesség. Van egy tiszta tudat, ahol ott van minden válasz, ami az életedben szükséges, ez szennyektől mentes, és próbál a helyes útra terelni az érzékeiden keresztül. És a hatodik érzék is egy érzék…

Egyetlen dolgod van vele, megengedni, hogy segítsen. Szívás, mert először elképzelni sem tudod majd, hogy így is jó lehet, a változásra váró dolgok még nagyobb felfordulást okoznak, de csak azért, hogy állj fel a fotelból, és csináld. Ez lehet a bukta, mert fel kell kelni és lépni. A Kutya erre hozza meg a lehetőségeket, de tenni Neked kell, hisz a szabad akarat világában élünk.

Még két fontos dolgot szeretnék most kiemelni. Föld energia érkezik, ahol a fizikai valóságunkat éljük. Mi más lehetne az egyik kiemelt téma, mint azok a dolgok, tárgyak, szükségletek, amik körülöttünk vannak.

A Kutya pénz, bőség és jólét Zodiákus. 4 van belőlük, de köztük Ő a legstabilabb. Fontos lesz ez az életterület a munkával együtt. A pénz és a bőség mint eredmény fog jelen lenni, tehát sok lehetőség, megoldás és biztonság érkezik, de nem magától… itt szintén rád lesz szükség, a Kutya csak az orrod elé rakja… elvenni és árat fizetni a Te dolgod lesz. Egyet tudok, ha elkötelezed magad menni fog! Több, mint eddig.

Következő fontos téma – ha nem a legfontosabb – az egészség! A Föld és a Kutya együtt a fizikai testedet is szimbolizálja, és az év hozhat bőven Sors által rád mért feladatokat…de erről már tényleg csak az előadáson, mert ez személyes dolog. Egyet ígérhetek, ha eljössz, meg tudom mondani, hogy lesz-e dolgod ezzel és mit vár tőled az életed, hogy ne a testedet kínozza mindenféle nyavalyával…

Az asztrológiának sok ága van, azon belül is egynek több iránya. Sokan foglalkozunk vele, akár érdeklődés, hobbi vagy hivatás szerűen, és ez így van jól, mert segít, visszaigazol, utat mutat. Ami ebben a tudományban rejlik, annak feltárásához soha nem lehetünk elegen. Szerintem a tizedét nem tudjuk annak, amit meg tudna mutatni, és ebben egyre biztosabb vagyok, ahogy folyamatosan tanulok. Viszont bármelyik irányban indulunk is el, mindegyik egy pontba mutat. Ez pedig nem más, mint életünk azon része, amit úgy hívunk, hogy Sors, Végzet, Elrendeltetés, Karma…

Az is természetes és tökéletes, hogy minden asztrológus másként közelíti meg ezt a fókuszt és a Sorsban betöltött egyéni szerepet. Van, aki a személyiséget, az emberi tulajdonságokat emeli ki, és annak ismereteiben látja a megoldást. Tudod, önismeret, önfejlődés, kihozni magadból a legtöbbet, kezelni az ösztöneidet. Aztán van, aki az eseményeken keresztül közelít… van, aki a Bolygók mozgásait figyeli és így próbálja meghatározni a Sors útjait. Sok megközelítés, mind tökéletes… Külön, együtt, pár kiemelve, mindegy.

Én az életfeladatokat tartom szem előtt és ültetem rá a már kialakult helyzetekre, és teszem a saját Sorsának pályájára azt, aki kéri, aki már felismerte, hogy nincs a helyén, nem kerek, valami valahol nem stimmel. Érzi, tudja, frusztrálja, hogy lehetne ezt boldogabban, egészségesebben, békésebben is megélni. Ebben az útban hiszek a legjobban. Persze nem könnyű, sőt talán az egyik legnehezebb út, de hidd el, a saját életem a legjobb példa rá, hogy ha valaki megismeri életének legmagasabb célját… felvállalja azokat a feladatokat, amiért itt van a Földön, és megteszi, ami tőle telik… kiaknázza a személyiségének minden szintjét… nem hátat fordít, hanem szembe néz, nem kerüli, hanem keresi a Sors által kiírt, már a születés pillanatában az Égre vésett utat… akkor – és most nem túlzok – pár hét alatt a világ legboldogabb embere lehet. A saját úton, a saját személyiséggel a saját Sorsot élve található ez a felemelkedés. Nem a másikét nézve, sóvárogva, követve, hanem a magadét megélve! Minő szabadság, el sem tudod képzelni. Ki kellene próbálnod.

És ahogy az Ember hordozza a saját Sorsát, úgy a most érkező Jang Föld minőségű Kutya is hozza magával a feladatokat és nyomja majd le a torkunkon. Kinek ízlik, kinek megakad, ki lenyeli…
Azért, hogy ne legyen gyomorrontásod, elárulom a legfontosabbat: Ebben az évben meg kell mozdulni minden szinten. A test – lélek és szellem szintjén külön és egyszerre is. Honnan tudhatod, hogy Neked mi a mozdulat? Tudod, hidd el, mozdítsd meg hozzá a berögzött – földhözragadt(!) – elképzeléseidet. A beállt agyadat, a kifacsart lelkedet, eltespedt testedet. Melyiknél van beállt energia? Vagy esetleg a környezetedben kell keresgélni? A lényeg, hogy az év egyik legfontosabb feladata a beállt, pangó, punnyadt energiák megmozdítása. Kezeld rugalmasan ezt a feladatot. Ne gondold azt, hogyha többet edzel, mint a válogatott, vagy a sok tennivalótól kifáradsz estére, sőt marad mindig legalább 1 havi elintéznivaló, akkor meg van oldva az év, és neked semmi dolgod. Akkor lesz a legtöbb, mert ez egyik sem az, ahol a Kutya jól érzi magát.

Ezzel annyit szeretnék mondani, hogy amikor a feladat az, hogy „Mozdulj meg!”, az nem egyértelműen csak a test karbantartása, mozgása, egészsége. Lehet bármi, ahol beállt energiáid vannak. Kezded sejteni, mi lehet ez? Igen, ott lesz, csak nézz szembe vele, tedd meg, amit tudsz, állj készen az év életfeladataira és minden a legjobban alakul.

Sok sikert hozzá! Szakadj el a lehorgonyzott és földbegyökerezett energiáidtól és emelkedj még magasabbra!

Ez lesz a Kutya legnagyobb feladata, kívánsága, de lehetősége is egyben.

Kívánom a szárnyaló személyiséged teljes megélését a Kutya évében!

Garbóczi Tünde
www.garboczitunde.hu

Patkány hozta kommunikáció / Garbóczi Tünde elemzése

Egyelőre ennyi gondolkodni való elég lesz. Sok élmény, érzés, előrelépés vár ránk ebben a hónapban, izgalmas hetek jönnek, érdemes rá készülni, kinyílni, bátran adni és egyúttal befogadni. Mert az Egyensúly itt is Törvény.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2017-11-28.

 

Patkány címkép

Garbóczi Tünde már megint olyat hozott, amire jó lesz odafigyelnünk. Változatosan, stílusosan tálalja a mondanivalót, ez esetben December üzenetét!

2017 december – Patkány hónapja

Rengeteg Víz energiával találkozhatunk a következő hetekben – és mindezt az erőteljes, szinte kezelhetetlen Jang minőségben. Persze itt az ideje, hisz tél van, hideg van, nem süt annyira a Nap, essen csak eső, jég, hó, ez a természet… de ilyenkor az időjáráson kívül is van pár dolog, amire jobban kellene figyelnünk. A december mindig hoz meglepetéseket, mert a Patkány már csak ilyen, az egyik legerőteljesebb és legmeghatározóbb Zodiákus… hisz vele kezdődik az Égi állatok birodalma.

havasló

De nézzük mit hozhat ez a Drága Patkány?

Elsősorban sok csapadékot. Esőt, havat, jeget… Majd meglátjuk, de nagy az esély a nagyon fehér Karácsonyra.
A következő és talán a legfontosabb dolog az érzéseink világa, azok felszínre törése, megélése, kinek mi a dolga vele.
Karácsony környékén ez mindig kicsit kényesebb téma, mivel a hónap a család körül forog, és ugye a legnagyobb feladatainkat pont szeretteink hozzák számunkra. Szóval mindenféle érzelem, érzés a plafonon lehet. Mik ezek? A buddhizmus legnagyobb tanításban (A Négy Nemes Igazságben) ez 3 fogalommal egyszerűen le van írva, és ezen belül végtelen a sor. Ezek a vággyal, a haraggal és a nem tudással összefüggő belső megéléseink, melyek szenvedést, vagy épp megvilágosodást hozhatnak.

kari

Az érzések érmének két oldala van… Szeretet, szerelem, öröm, beteljesülés, megbocsátás, elfogadás, elengedés… És mivel a világ az egyensúlyra törekszik játszik mindig a másik oldal is: gyűlölködés, ítélkezés, elégedetlenség, okoskodás, csalódás, bánat, bosszankodás…
Bármi életre kelhet, ami a lelkünket megmozdítja és van vele dolgunk. Nos, neked vajon mi? Hamarosan megtudod, hisz ebben a hónapban megmutatja magát lelked sötét és világos oldala is. Feljön minden és szívet, időt, helyet foglal, majd rendezkedik. Hozza azokat az embereket elénk, akik kiváltanak bármilyen hatást a fentiek közül, és most az lenne a dolgunk, hogy még több Fényt vigyünk oda, ahol Fény van, de legfőképp oda, ahol jelenleg a sötétség uralkodik. A cél az érzések megtisztítása, egyenesbe állítása és ezzel uralása… Ne akard elkerülni a gonosz, nemszeretem embereket, inkább nézz rájuk lehetőségként. Fényt vihetsz általuk az életedbe. Gondolj arra, hogy milyen nagy önbizalmat, erőt és hitet fog adni majd, ha nem tudják kihozni belőled az őrjöngő sorozatgyilkost, mert Te csak mosolyogsz és közben szabadon gyurmázol az érzéseiddel. Azaz sötétségből Fényt kovácsolsz. Várd a gonosz mostohát, csak mosd meg az almát…

fény

A következő feladatunk ebben a hónapban a kommunikáció. Most jobban meg kell gondolni, hogy kinek, mit, hogyan és mikor mondunk, mert a pletyka, a titkok kifecsegése, de a félreértés is benne van a pakliban. Persze az Egyensúly Törvénye szerint szintén vele szemben megtalálható a beszélgetés, a megértés, a barátkozás, az ismerkedés, kellemes csacsogás. A fentiek összeolvasztásával pedig az érzelmek kifejezése bármilyen formában. Nem csak szavakkal, hanem például tettekkel, gesztusokkal, kedvességgel. Vagy épp pofonokkal? Vajon ezzel kapcsolatban lehet valamilyen dolgod? Elmaradt, régóta tervezett, vagy épp aktuális feladatod? Úgyis meglátod, megérkezik a Mikulással együtt.

mikulás

Még egy nagyon fontos dolog: Az érzelmek világából legjobban a szerelem akarja a helyet magának, időt és teret egyaránt. A Patkány imádja a románcokat, a flörtöt, szenvedélyt, abból is legjobban a bármilyent. Gyorsat, lassút, közepeset, kellemeset, érzelgőset, anélkülit, szenvedélyeset, szerelmeset, rövidet, hosszút, lazát, szorosat, komolyat… neki mindegy, csak valami legyen! Ébreszti a vágyat rendesen. Mindenre, amit szeretnél, jöt hoz, vagy szükséges. Nem érdemes ellenállni, nagy az erő, és ezzel sem szeretne mást elérni, mint valamire megtanítani.

flört

Egyelőre ennyi gondolkodni való elég lesz. Sok élmény, érzés, előrelépés vár ránk ebben a hónapban, izgalmas hetek jönnek, érdemes rá készülni, kinyílni, bátran adni és egyúttal befogadni. Mert az Egyensúly itt is Törvény.

Sok sikert hozzá! Folytatjuk hamarosan… Van még Patkány mondanivaló.

Személyes elemzés a hónapodról: Addig is sokat segíthet ha érdekel, ha érintve vagy ha kihasználnád minél jobban az erődet, vagy kikerülnéd a hónap buktatóit:

ide kattintva itt a lehetőség ezekre a hetekre egyéni elemzést kérni.

És az érzelmek még egy dolgot nagyon meg tudnak mozdítani, és ez a fizikai, lelki, szellemi egészséged. Ha törekszel az egyensúlyra ezen a téren is:

itt találod ennek a segítségét egy érdekes előadásban és az egyéni képleted melletti tanácsokban. 

Köszönöm, hogy meghallgattál!

Áldott Víz energia hulljon rád ebben a hónapban!

Garbóczi Tünde

www.garboczitunde.hu / lejegyezte: Frenyó Krisztina

Tündi kutyus portré

Itt a disznó és kitúr mindent, Garbóczi Tündével

Ha gondod van a közérzeteddel, és tennél, döntenél, lépnél, vagy csak érdekel ez az életterület, akkor írd be a naptárba: november 18-án szombaton délután 14:00 órától Kaposváron előadást tartok „Egészség és Betegség a Sors szemével” címmel.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2017-11-02.

Tündi új kutyás

Garbóczi Tünde ismét megmondja. És milyen jól teszi. Írásai mindig cselekvésre késztetnek, miközben lazán és mosolyogva közvetít, üzen és sarkall az újabb változtatásokra, változásokra. Valahogy nagyobb kedvvel indulunk neki a napnak és a hónapnak is Tündivel. Személyes elemzéseivel már sokaknak segített, most itt az alkalom, hogy ti is keressétek őt, Addig is, fogadjátok szeretettel a Disznót, – azaz Garbóczi Tünde november havi elemzését – és engedjétek be otthonotokba. Ne féljetek, bár lehet, hogy egy kis felfordulást csinál, ám a végén még megköszönitek neki.

malac borító

Kedves Földi Angyalolvasó!

Csodás és régóta várt hónap elé nézünk… Kezdés: 2017. november 07. 13:39

Laza feladatok, szerencsés változások, kevés erőfeszítéssel nagy eredmények…
Ha egy ideje már úgy érezted, hogy be van állva az élet, semmi nem mozdul és tenni sem tudsz ellene, akkor jó hírem van, itt az idő, amire vártál, indul minden, de úgy rendesen.
A fő életterületek az egészség, a szórakozás és a társasági élet.
A fő feladatok pedig a határozottság, a türelem és a hit.

Nagyon jól hangzik, igaz? Végre egy hónap, amit nagyon szeret és alig várt az év Kakasa is. Ilyenkor nem veszekszik, nem szájal és nem is piszkálódik senkivel, mert jól érzi magát a Disznó társaságában és rá figyel. Jól is teszi, mert ugye nincs nap feladat nélkül, ezért a hónap is hoz bőven elfoglaltságot…
Nagy szerencsét, bőséget, vigasságot ígér, de pár apróságot kér cserébe. Ha teljesíted, nagy lesz az öröm, a változás, vagy éppen, amit szeretnél, ha nem, akkor is megjár az ajándék, csak nem azt kapod, amit kérsz, hanem amit a Disznó jónak lát. A különbség az, hogy az utóbbi esetben semmi beleszólásod nem lesz a dolgok alakulásába, az előzőben viszont mindent irányíthatsz.
Vagyis vagy lépsz, ahogy akarsz, és teljesedik, amit szeretnél, vagy maradsz a csücsülődön, és amikor kilökik alólad a tuskót, amin ültél belemehet pár szálka a fenekedbe.

Malacok

Arról van szó, hogy az energiák akkor tudnak kiteljesedni egymás mellett abban a formában, ahogy meg van írva, ha mindenki adja önmagát, hozza azt, amire született és teszi a dolgát. Ez lesz a hónap első és legfontosabb feladata, felvezetése a fentieknek.
Tudd, hogy mit szeretnél, döntsd el, hogy merre indulsz, és lépj egyetlen egyet úgy, hogy nem fordulsz vissza. Ez a teremtés Szenthármassága.

Amivel találkozhatsz, ami feladat, és ami miatt esetleg nem lépsz, az egy kis bizonytalanság lehet. Jól csinálom? Jó döntést hozok? Jó úton járok? A belső hangodat elnyomja most a Disznó visítása azért, hogy megerősödj önmagadban. Bizalom, önbizalom, kitartás a hited, az elveid és önmagad mellett. Vagyis ne hallgass most senki Másra, mert csak Te tudod a tutit a saját dolgaidban.

Malacka

Ezért a Disznó hónap legfontosabb feladata a határozottság… vagy ha ez nem megy a hónalj alól, csak rángatod a vállaidat, akkor az a minőségű döntéshozatal fontos lehet, ami után már nem gondolkozol visszafelé. Döntöttél, kész, és mész… A hónapban jelenlévő minőségek ezt fogják Tőled kikényszeríteni. Nem gond, ha inkább előtte egy kicsit többet agyalsz, mint máskor, de amikor már meg van, hogy merre, akkor engedd el az agyalást.

malacangyal
A Disznó ebben nagy mester, nem néz hátra, és ezt szeretné Tőled is.
Minden hónap a saját profizmusából szeretne átadni valamit, Röfi ezt választotta ebben az évben. Van egy bölcs keleti mondás: „Úgy jó, ahogy lesz!” Tipikus, „jól döntöttem” Disznó mondat. Lépett valamit, és már el is fogadta az eredményét. Benne van az optimizmus, a hit, az önbizalom… A tradicionális asztrológia is hordozza ezt a minőséget a szintén novemberben kezdődő Nyilas jegyével…

körbarna

 

Ez fogja átszőni az egész hónapot, ez az a fő vonal, ami mindenki életében valamilyen formában megmutatkozik. Lehet, hogy észrevétlenül. Van, akinek ez egyszerű, szinte nem is feladat, az élete csupa döntés, eredmény elfogadás és tovább lépés. Ügyes!
Viszont lesz, aki nehezebben áll ki az elképzelései mellett. Ők azok, akik alapból nem tudnak felelősen dönteni, mindig másokra hallgatnak, amolyan követők, csinálják, ahogy a többiek. Ezzel sincs persze semmi gond, de most pár hétig rá lesznek kényszerítve, hogy a saját életükben megtanuljanak legalább az apró ügyeikben döntéseket hozni. Lehet, hogy csak néha nemet kell mondaniuk valakinek, legyen az barát, társ, pár, főnök… bárkinek, aki eddig döntött helyettük.

malacszárnyas

A Disznó idején el kell dobni minden megfelelést, érdemes kiállni önmagunkért, a hitünkért, az elveinkért és adni azt, akik vagyunk. Persze mindig jó lenne, de most november 7-től egészen Mikulásig feladatként is megjelenik egy-egy helyzetben, ami befolyásolhatja a Sorsot. Figyelj erre, mert lehet, hogy egy kis döntés, amit másként hozol egész életedre hatalmas és pozitív(!) hatással lesz.

Ez a Disznó ajándéka. Keveset kér, sokat ad. Imádni való, igaz?

malacpénz

Ha érdekel, hogy személy szerint neked mi a dolgod ebben a hónapban…
vagy hogy mi az a terület és azon belül a feladat, aminek neki kellene menni, mert a Disznó nélküled is kitúrja a föld alól, ha akarod, ha nem…
Főleg javaslom, ha ebbe beletartozik az egészségeddel való törődés! Lejjebb elolvashatod, hogy miért.

Itt a link, ahol megrendelheted a hanganyagot, ami csak rólad és a hónapodról szól.

Persze ezek csak javaslatok lesznek, melyek segíthetnek a saját, felelős és végleges döntéseidben…

malacmeál

Kiemelnék egy fontos dolgot, az egészséget. A legaktívabb terület lesz a Disznó körmei alatt… Sok minden változhat, ha teszel érte, de akkor is, ha az orrodat a földbe dugod, csak úgy nem biztos, hogy tetszeni fog az út vagy az eredmény…
Ez legyen az egyik figyelmeztetése a hónapnak! Egészségre fel! Épp ezért kapd a kezedbe, amit lehet és hajrá egészség!
Mozognod kell többet? Akkor állj fel a puffról és menj el egyet sétálni.
Sokat zabálsz, és úgy érzed magad, mint egy Disznó? ? Akkor erőltesd meg magad és egyél kevesebbet, vagy böjtölj egy napot legalább. Csak ne hagyd, ha a szíved mást mond, mint ahogy megszoktad, vagy tudod, hogy nem jól csinálod.
Agyad bamba, lelked nyúzott? Erre van egy tuti módszer, a meditáció. Nem kell sok, nem kell vezetett, nem kell Mesterrel. Ülj le, figyeld ahogy kapkodod a levegőt, ezzel törődj. Csak szívd és fújd. Ha jön egy gondolat, vagy beindul az agyad, semmi gond, mindenkinél van ilyen, nyugi, tudsz meditálni, esetleg több idő kell. Csak vedd észre, és dönts úgy, hogy megint a légzéssel foglalkozol… És már ott is vagy újból. Lassan megtanulsz koncentrálni, önmagadra figyelni és türelemmel lenni. Ezután pedig csak ülj, majd ülj és ülj. 10-15 percig, több nem is kell, de ezt naponta. Így nyugszik le mindened, pár alkalom után pedig már ez lehet az általános állapotod… Vigyorogsz és békés leszel, lebegsz minden cucc nélkül…

vizesmalac

Ezektől a döntésektől tested életre kel, megfiatalodik, fittebb leszel. Ahol pang a Chi, ott utat tör és felélénkül, ahol pörög és túltölt, ott csillapodik, megnyugszik, teljes harmóniába kerülsz.

Böjt, diéta, fogyókúra most sikerre van ítélve! Gyógyulás, rehabilitáció, életmódváltás erőfeszítések nélkül menni fog! Persze tettekkel, csak sokkal gyorsabb és nagyobb eredményekkel, mint máskor. Test, lélek, szellem jobban együtt van, de figyelem! Jobban is befolyásolják egymást, úgyhogy óvatosan mit gondolsz, hogy érzel, vagy mit teszel, mert minden felfokozódik, nem csak, ami érted, hanem az is ami ellened! Főleg, ami az egészséged ellen történik!

Ha gondod van a közérzeteddel, és tennél, döntenél, lépnél, vagy csak érdekel ez az életterület, akkor írd be a naptárba: november 18-án szombaton délután 14:00 órától Kaposváron előadást tartok „Egészség és Betegség a Sors szemével” címmel. Helyszín egyeztetés alatt, de erről még kapsz bővebb tájékoztatást, ha pedig nem tudsz eljönni, akkor sem maradsz le semmiről, ha kíváncsi vagy rá.

malacmenyasszony

A további jó hírek: Buli és vidámság hajnalig a barátokkal… szerelem és érzelmek a fellegekben… szenvedély és élvezetek a párák között… sikerek és karrier a munkában… pénz és bőség a tárcában… kaja és pia a spájzban… Szóval lesz itt minden, ha szeretnénk, az ár itt is egyetlen döntés, majd az első lépés, és az előre tekintés.

Még egyszer a link a személyes hónap elemzéshez.

Sok sikert kívánok ebben a laza, változékony és vidám hónapban.

Köszönöm, hogy meghallgattál!

Tündi új kutyás

Garbóczi Tünde
www.garboczitunde.hu

Lejegyezte, tovább adta: Frenyó Krisztina

 

 

 

 

Ébresztő, kukorékol a kakas!

A teremtés feltételei között szerepel a valóság tisztán látása és ennek teljes elfogadása. Ezt kéri a Kakas, és ezután segít jobbá tenni azt, amiben van még spiritusz. Örömmel segít kikaparni neked, amit most az elégedettséged árán elérhetsz.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2017-09-13.

Nagy kakas borító

“Mai mottó:
Szívemet teljesen kitárom a világ előtt…
Bármi történik ma velem, nyitva is tartom…
Biztonságban vagyok, mert, ha valami fájdalmat okoz, az belőlem, belülről fakad…
A sebek attól vannak, hogy a fájdalom nem akar bent maradni…
De a csukott ajtón keresztül nem tud kijutni…
Ezért nyitva tartom a szívemet a beérkező öröm és a távozó szenvedés előtt…”
Békesség!
Garbóczi Tünde szívbuborék

Ízelítő, Garbóczi Tünde aktuális írásaiból / 2017 szeptember – Jin Föld – Kakas hónapja 2.


A hónap legfontosabb feladata – A bölcs elégedettség Tündi kutyus portré

Mostanában szoktál egy kicsit többet panaszkodni, morgolódni, jajgatni, mint máskor? Esetleg gyakran mondasz ítéletet valaki felett, pedig meg sem hallgattad? Ránézel egy emberre, és rögtön véleményed van róla, úgy, hogy nem is ismered? Mész az utcán és akaratlanul is láthatatlan cédulákat lógatsz minden ember nyakába, és a sajátodhoz hasonlítgatod Őket? Magadra is ugyanilyen pici fecniket ragasztgatsz, tele mindenféle elvárással, hibákkal, utálattal? Reggel mosolyogsz mikor meglátod az arcod a tükörben,

így örülve egy új napnak, vagy sopánkodva a szarkalábakat számolod a szemed sarkában? Mi a jellemzőbb rád mostanában? Az elégedettség, vagy az elégedetlenség?

elégedetlen kocka

Ami pedig a legjellemzőbb lehet, ha van ezzel most feladatod: Jön az néha, hogy miért van benned ennyi sötét gondolat, hisz nem voltál ilyen negatív? És talán már pánikolsz, hogy megszállt valami szörnyű erő, ördög, marslakó? Ne félj, minden rendben!

Ennyiből már kitalálható, hogy a hónap szinte mindenkit érintő feladata az elégedettség elérése, de nem mindegy, hogyan, milyen formájában. Vannak önsegítő tanfolyamok, motivációs tréningek, amolyan bedumálós technikák. Tisztelet a kivételnek, szerintem a legtöbb nudli, üzlet, kábítás. Sok mindent kipróbáltam ebben a témában, részben vágyból, hogy jobb, vagy más legyen, részben szakmai kíváncsiságból. Van ami bejött, azt használom a mai napig, de volt ami még nagyobb katyvaszt okozott fejben, érzésben, az életemben.

Egy közös van azokban a módszerekben, amik működnek: mindegyik a kopasz-csupasz-meztelen valóságot veszi alapul, és azzal kezd valamit. Elismer, elfogad, elenged… Aztán amikor ez meg van – még mindig a valóság talaján -, ebből teremt valamit tettekkel! És itt a pont. Lehet elképzelni, álmodozni, állandóan nyomni az agyi frekvenciákat egy témára, attól még a Földön élünk, kell hozzá az anyag, ami kézzel fogható, tehát össze is kell rakni az elemek szintjén. A kulcs tehát a kézzel foghatóság, azaz csináld, fogd meg, tedd meg, amit lehet, persze közben gondolkodj is, meg érezz, de a teremtés lényege akkor is a cselekvés ebben a világban.

kakas grafika fekvőbb

És hogy jön ide a Kakas? Úgy, hogy Ő ezt pontosan tudja, és el szeretné érni nálad, hogy ne csak álmodozz, és elégedetlenkedj azért, mert az Angyalok, vagy a Szellemi Vezetőd, esetleg maga a jó Isten nem pottyantja az öledbe a folytonos kívánságaidat, hanem azt szeretné ez a drága, motiváló Kakas, hogy legyél elégedett azzal, ami van, indulj ki ebből, és ha jobb kell, más kell, akkor kapargasd ki magadnak, dolgozz meg érte, és legyél hálás, hogy így megkapod.
Nem a kőfejtőbe akar elküldeni, egyszerűen azt szeretné, ha a panaszkodásod energiáját tettekre váltanád, és megadnád az árát annak, amit akarsz. Mi lehet az ár? Jobb munkát szeretnél? Készülj fel rá, tanulj, tapasztalj, hogy legalább létre hozd a lehetőségét. Kapirgálj, mint a Kakas, keresgélj, és ami kell, ott lesz valahol, ha beleadod a magadét. Ha csak állsz felette, és arra vársz, hogy magát kaparja ki a kukac a földből, hogy megehesd, akkor sokat kell várnod.

virágcipő

És hogy lesz az elégedetlenségből elégedettség? Ahogy a vágyból cél: Arra figyelj, amit tenni tudsz, és ne arra, amit elképzelsz, hogy úgy kellene lennie. Ha megteszel mindent, könnyebben elfogadod azt, ami van, ha nem teszel semmit, akkor pedig állandó panaszkodás leszel, akit elkerülnek az emberek… És ez most nem lenne annyira jó, mert a hónap következő feladata pont a kapcsolatok körül keresendő, sőt a Kakas az elégedett szerelem virága is, aki összehozza a hálával és szeretettel telt szíveket.
Folyt köv. majd ezzel a 3. részben…

feeling

Addig is az első feladata a hónapnak, hogy hagyd abba a panaszkodást, lásd a valóságot, ami van, lehet, hogy nem tetszik, csak tedd meg amit tudsz, hogy jobb legyen… így leszel elégedett, mert minden cselekedetednek következménye lesz, és ha jót teszel, ha jobbat teszel, mint eddig, akkor jobb eredménye is lesz.
Ne ítélkezz sem önmagad, sem mások felett, mert a kapcsolataidat is meg tudod javítani pusztán a befelé és kifelé irányított elégedettséggel. Ez nem a valóság eltakarását, hanem a helyzet elfogadását jelenti. Ez van, és ez valamiért most így van. Változtatni szeretnél? Akkor ebből tudsz kiindulni.

mosoly

A teremtés feltételei között szerepel a valóság tisztán látása és ennek teljes elfogadása. Ezt kéri a Kakas, és ezután segít jobbá tenni azt, amiben van még spiritusz. Örömmel segít kikaparni neked, amit most az elégedettséged árán elérhetsz. Koncentrálj a kapcsolatokra, azok között is a párkapcsolatra. Régire, jelenlegire, jövőbelire… Ebben a legjobb!

Ha szeretnéd tudni, hogy a mindenkit érintő feladatok mellett Te még mi mindent tehetsz a boldogságodért, egészségedért, elégedettségedért, akkor itt a lehetőség a hónap személyes elemzésére:
http://www.garboczitunde.hu/termekek/elemzesek/2017-szeptember-jin-fold-es-kakas-honapja-szemelyes-elemzes-27.html

astrologi kör

Folytatjuk a szerelemmel…

Köszönöm, hogy meghallgattál!

Elégedett napokat kívánok!

Garbóczi Tünde

www.garboczitunde.hu

Aki Tündi üzenetét lejegyezte és atadja nektek: Frenyó Krisztina

Őszintén befelé és felfelé, Garbóczi Tündével

Egy utazás Újhold napján, őszintén befelé és felfelé Garbóczi Tünde gondolataival. Egyszerű, nyílt fogalmazás, érthető közlés számunkra az elengedéshez, a megemlékezéshez, a terhek, karmák megértéséhez és feloldásához!

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2016-10-30.

ujkutyaviz

Garbóczi Tünde írását mikor máskor oszthatnánk meg, ha nem a mai napon? Annyira aktuális, szívhez szóló és útindító, hogy nem lehetett a fiókban tartani. Fogadjátok szeretettel. Köszönjük Tündi!

2016. október vége, november eleje – A Kutya farka, mint családi Karma

A kínai őselem naptár szerint a Kutya hónapja november 7.-ig tart. Bő egy hét vissza van még, ami tartogathat meglepetéseket. Alapból ez a hónap a szűk család és a már családtagnak számító barátok, szeretteink körül forog. Itt hoz, vagy már éppen hozott feladatokat, eseményeket, zűrzavarokat, és mivel jön egy hosszú hétvége, jó lenne óvatosabban közelíteni minden helyzet és benne minden szereplő felé. Ilyenkor több időt töltünk rokonokkal, sőt megjelennek azok az emberek is, akiket évente csak párszor látunk, és nem biztos, hogy közvetlenül a szívből lépnek elő.

Nem sok van vissza a Jang Föld – Kutya hónapjából, de a java most következik. Sem ijesztgetni, sem nyugtatgatni nem akarok senkit, viszont van egy megközelítési mód, ami eredményhez vezethet, vagyis ahhoz, hogy ezekből a kapcsolatokból ki tudjuk hozni a legjobbat, amit ebben a pillanatban csak lehet. Előzetesen elárulom, nem lesz egyszerű, főleg, ha az az agyas vagy, aki mindent jobban tud, lát, csinál másoknál… Én is ilyen vagyok, néha a fejem a sok okoskodástól és észtől belülről kifelé tágulna, csak nem tud, ezért szétnyom az ideg, a gondolkodás, az agyalás. De ez van, néha jól jön, és inkább értékelem, mint elítélem… Csak őszintén magaddal, másnak nem kell tudni, hogy Te is ebben a sorban állsz…

ujkutyak

Menjünk vissza egy kicsit az elejére. Elmaradásom van, tudom, nem kaptál útmutatót a hónap kezdetén, ezért most pár sor utólag, hogy képben legyél az alapokból is.
A hónap erős Jang Föld energiákat hozott magával, aminek a legfontosabb tulajdonságai a stabilitás, a biztonság, a gondoskodás, az odaadás, a család, a törődés és persze a szeretet fizikai megnyilvánulása, kifejezése. De benne van a racionalitás, a tisztánlátás, a tények tudomásul vétele, az anyagi-anyagias világ megfelelő kezelése, és a megvilágosodás bizonyos dolgoknál. Ha ezek nagyjából minden területen jól működnek az életedben, akkor ez a hónap huss… elszáll észrevétlenül. Ha viszont egy icipici feladatod van bármelyikkel bárhol, bárkivel kapcsolatban, ami változást igényel az életedben (ezt hozza az év alapból), akkor ebben az időszakban az energiák mozgást indíthattak be nálad. És amikor a Nagy Föld megmozdul egy átalakulás miatt, akkor mindaz, ami rajta van, gyönyörűen összeomlik, Te meg ott szívod a port a romok alatt tehetetlenül, és várod, hogy valaki segítsen… Jobb esetben. Rosszabb esetben kapálódzol egyedül, és a mivel a mocsár is Föld… beszippant, és még jobban maga alá temet az egész.

ujoszital

De vannak jó hírek, több is, bár ilyenkor elképzelni sem lehet, hogy egy földrengés, ami pusztulással, halállal, megsemmisüléssel jár együtt, hogy lehet jó? Elárulom, még én sem tudom, de hitem az van, hogy minden, ami történik vagy jó, vagy szükséges… Még javában ott szuttyogok én is a romok alatt, igaz a kapálódzást abba hagytam még időben, némi segítséggel, de a kievickélési folyamat javában tart…

Szóval a jó hírek:

1. Kijövünk együtt… Kitartás… És persze jó erős Hit, miután meguntad az önsajnálatot,.  és a fejedet az Égre emelted, a jövő felé.
2. Van segítség dögivel, csak van feltétele is, még pedig, hogy KÉRNI KELL!
3. Családi Karmák jelennek meg, generációk óta cipelt óriási feladatok, és hogy a gyerekek utánunk, a szülők előttünk, a testvérek mellettünk is megszabadulhassanak tőle, itt a lehetőség először a MEGÉRTÉSRE, másodszor a FELOLDÁSRA. Aki kicsit jobban képben van a generációs karmikus feladatok körül, az tudja, hogy ez mekkora lehetőség. Viszont ehhez másként kell csinálni valamit, mint amit láttunk a felmenőktől… és ez a gáz, mert ösztönből ugyanazt nyomjuk, mint anyáink, vagy apáink, hisz ezt a mintát kaptuk és ismerjük baromi jól. Ott van a DNS-ben. Örökölt. Itt kell tudatosság, alázat, megbocsátás, mert ezekkel írható csak át egy generációs feladat. Véget lehet vetni a hagyományoknak a válás, a rossz házasság, a testvérharcok, a szülő-gyermek háborúk, a felfordult férfi-női szerepkörök és egyéb kiszolgáltatottságok birodalmában.
És vissza az első jó hírre! Nem vagyunk benne egyedül! Nem kell mindent magunkra venni és remeteként meghalni alatta, hisz ott a család, a barátok, azok, akik szereplői ugyanannak a feladatnak. Vagy a hasonlók is segíthetnek, akik nem abban, csak ugyanolyan kakikás gatyóban vannak. Még egy jó hír, és akkor nézzük az egyik lehetséges megoldást is.

ujnyirjuhar
4. Ha megerőlteted magad jön a Paradicsom. Az az igazi, ahol egészség, boldogság, soha át nem élt, csak vágyott élet vár rád. Ahol – ha tartod a tanultakat és nem lépsz vissza a régi mintákba – örülsz a feladatnak, boldogan áldozod be azt, amit kér az élet, mert tudod, hogy érdemes… ahol megélsz minden pillanatot türelemmel, kitartással, odaadással, mert akkora értékeket ad a lelkednek, hogy eszedbe sem jut az időt sürgetni, pont hogy leállítanád, még jobban kiélveznéd… Eljutsz abba az állapotba, hogy az Életedben semmit nem változtatnál meg, mert minden a helyére kerül.
Persze ez nem azt jelenti, hogy semmi inger nem ér, vagy nem lesznek napi feladatok, de ezeket is örömmel várod. Minden változik állandóan, olyan nem fog maradni, de a hullámzás, hogy egyszer jó, máskor nem tetszik, az megszűnhet, és az út felfelé kanyarodik majd folyamatosan. Ez azért elég jó motiváció, hogy ne fordítsunk hátat 1-1 generációs feladatnak.

Nos és jöjjön az a megoldás, amire jutottam a saját életemen keresztül, ami szerintem, ha olvasod ezt, Neked is segíthet. Fontos, hogy nem meggyőzni akarlak, hogy ezt csináld, vagy azt tedd, mert ez 1 a sok megoldás közül, és ha nem jön be, nem tetszik, vagy ha olyan szerencsés vagy, hogy ez Neked már megy, akkor van még bőven más út, keresgélj, de a lehetőséget nem kéne elszalasztani.

Az én megoldásom azoknak segíthet, akiknek az agyassággal, a makacssággal, az akaratosságukkal kapcsolatos bármilyen generációs feladatuk. Vagyunk páran, ha ott az őszinteség…
A DNS-ben benne van, hogy alapból ha találkozom egy problémával, meg akarom oldani. Csak én, és csak úgy, ahogy én. Ebben a hónapban a megoldás annyira egyszerű volt, hogy nem láttam meg pont a mindent jobban tudok mindenkinél eszemmel, a senki ne szóljon bele az életembe ellenállással. Ez pedig annak a felismerése volt, hogy nem kell minden problémát megoldani. Van, amelyiknek nincs megoldása… Van, amelyik elfogadásra szeretne rávenni… Van, amelyik másnak a dolga… Van, amelyik pont akkor oldódik meg a legjobban, ha aggyal, vagy cselekvéssel nem kavarunk bele semmit… Van, amelyik pedig csak azért van ott, hogy megmutasson valamit, és amikor meg van a tanulság, már el is tűnik… És még biztos, hogy van pár indoka 1-1 esetnek… De a lényeg, hogy nem mindig kell csinálni valamit, ha megjelenik egy nehezebb helyzet az életedben. Főleg most a Jang Föld energiákban. Ha lecsillapodsz a rengés is elhalkul, ha megmozdulsz Ő is újra mozdul. Szereti, ha övé az utolsó szó. Ez van. Majd november 7 után…
ujtokosemlek

Jön ez a családi összejövetel, hosszú hétvége, találkozások. Lesz az a pillanat, amikor nem kell megszólalnod. Lesz az a helyzet, amikor ha nem kérnek, nem kell segítened. Elég figyelni, mosolyogni, és inkább a Szentekkel, és az eltávozott szeretteinkkel törődni, hisz pont Ők a legnagyobb segítségek egy évszázados családi ügyben, mert Ők már tudják, amiről Neked még fogalmad sincs, hogy hol a kiút egy életeken és generációkon keresztül cipelt cuccból. Most befelé és felfelé, mint kifelé és lefelé…

Áldott és Meghitt emlékezést, oldást és együttlétet kívánok!

Garbóczi Tünde

www.garboczitunde.hu

Csendesen szeretnék köszönetet mondani annak a csodálatos Embernek, aki igazán ismer, mert egy vér folyik, egy család nevel, és egy feladat van előttünk. Hálát szeretnék adni érte, hogy része az életemnek, hogy közösen együtt oldhatunk meg egy női vonalon több generáción keresztül cipelt, végtelennek tűnő helyzetet, reményeink szerint végérvényesen…