csoda címkéhez tartozó bejegyzések

A lélek játéka, avagy egy felemelő társas, Laurával

Megszállottságig belefolytam ebbe a csatornába. Szívem zakatolt az izgatottságtól, mert éreztem, hogy nem vagyok egyedül, hogy terelést és támogatást kapok a z Univerzumtól. Párhuzamosan pedig éreztem a felelősséget is, hogy „tisztán” kell lehoznom minden információt.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2017-10-30.

“A szeretet szabadon áramlik, feltétel nélkül. Legjobb tulajdonsága, hogy  csak úgy van. “

Salamon Laura

Laura arctollasjó kocka

Laurával a találkozásom egy véletlenszerű telefonhívással kezdődött, bár abban hamarosan megegyeztünk, hogy egyikünk sem hisz a véletlenekben. Amikor a különös weboldalra “tévedtem,”már tudtam, hogy ismét közelebb kerülök életfeladatomhoz, hiszen valami “megfoghatatlan ismerősre” találtam itt. Egy misztikusnak tűnő, mégis teljesen átlátható világba csöppentem, egy olyan lány jóvoltából, aki bár angyali tulajdonságokkal van megáldva, ennek ellenére igencsak két lábbal áll a földön. Laura, másnevén Lola, – erről majd egy későbbi interjúban esik szó – sokat mesélt nekem egy bizonyos társasjátékról, amelyet ő keltett életre, és ami már eddig is sokak mindennapjait megváltoztatta. Szűnni nem akaró kíváncsiságom folytán ellátogattam hát a Lolaverzumba és magam jártam utána a Csodának. Salamon Laura Önismereti tanácsadóval, az Atlantisz emlékezete alkotójával és tulajdonosával társasoztam.

Lolával

Miután megérkeztem és megpróbáltam az ajtón kívül hagyni minden terhemet, ráébredtem, hogy pont azt nem hagyhatom odakint, hiszen épp azért jöttem, hogy kijátsszam magamból amit csak lehet. De rég is játszottam már. Laura egy kancsó meleg teával várt és amikor leültünk az asztalhoz, akkor kezdődött valójában csak a történet. Az én történetem.

K társasálló jó

Dobtam, épp úgy, akár csak egy mezei társasjáték során, kockával. Sejtettem, hogy nem mindennapi élményben lesz részem, ám a “kártyalapok” húzása, a feladatok, melyeket a játék osztott számomra, minden elképzelésemet felűlmúlták. Ugyanúgy lépegettem a társas – mezőn, mint mondjuk egy Monopoly  közben, csak éppen itt érezni lehetett a játék súlyát. Mintha a testemen kívül a lelkem is játszott volna. Olyan érzésként éltem meg, mintha a belső gyermekem hirtelen kilépett volna onnan bentről és önfeledten játszott volna a szobában. Voltak lépések, ahol megtorpantam, és melyeken hosszasan elidőztem. Játék közben, komoly témák kerültek a felszínre egy-egy üzenet által és a kövér könnyek úgy potyogtak alá a napfényben megcsillanó padlózatra, akár az üveggolyók. Érezni lehetett a Lolaverzumban a JELEN-LÉT erejét. Egy másik világét, egy messze távoli dimenzió érintését, amely emlékeket csalt elő a legbensőbb rejtekünkből. Hárman voltuk a helyiségben: Lola, a Lélek Játéka, és én, bár meggyőződésem, hogy sokkal többen voltunk akkor ott EGYÜTT! Az emlékezet különös játéka ez, és amúgy is nehezen lehet leírni egy megfoghatatlan állapotot, mert nincsenek szavak, amelyek visszaadnák ezt a Gyönyörűséget, Atlantisz emlékezetét.

Társaskocka

Hogy kell e félni ettől a játéktól? Az attól függ. Mitől? Leginkább tőled. És attól, hogy mersz e szembenézni saját MAGaddal, a MÚLTaddal, a VALÓságoddal és a kudarcként megélt gócpontjaiddal. Hogy vállalod e azt, hogy akár zokogásban törsz ki egy – egy szó hallatán és, hogy a végére lehetséges, hogy átmenetileg lemerülsz, mert rengeteg energia szabadul fel benned és körülötted. Személy szerint, én úgy gondolom, hogy mindenki akkor jut el oda, ahol épp tartózkodik, amikor megérett rá. Mindent megkapunk a maga idejében és bár megerőszakolhatjuk a sorsot a dolgok előrehozataláért, keményen megfizetünk érte. A végén úgyis csak akkor érkezhet el hozzánk az ajándékunk, amikor kellően megértjük az összefüggéseket. Mint egy háló, a MÁTRIX-ban, ahol minden, mindennel összkapcsolódik. No, épp ilyen ez a játék.

K kártyát húzálló

Lola ott ült mellettem és végig bátorított, végtelen nyugalommal “vezetett”, szinte meg sem szólalt, csak ha már nagyon kellett. Hagyta, hogy a játék utat törjön magának, akárcsak a LÉLEK, bennem. Gyermeki izgalommal húztam egymás után a lapokat, az aprócska zsákból a csöppnyi kártyákat és egymás után jártam a kérdésköröket, majd épp ilyen lelkesen vártam a megerősítéseket. A játék, számomra valóban a LÉLEK TÉRSASJÁTÉKA, hiszen bármilyen furcsán hat is, a kérdezz – felelek sorrendben, mintha a tudatalattink beszélgetne önmagunkkal. Olyan zseniálisan állt fel a rendszer az asztalon, akár egy katonai stratégia, minden a maga helyén és idejében. Óriási felismerések követték egymást a közel két óra folyamán. Néha meg-meg álltunk egy kis tea –  szünetre és mély levegőt szívni. Kellett.

Ki gondolná, hogy az erőszakkal kapcsolatos kérdéskörre épp egy társasjáték rakja fel a pontot. Gondolhatjátok, hogy meglepődtem, amikor egy évek óta húzódó régi lerakódásnak nyomai tűntek fel a játék során. Meglepődésemet csak fokozta, hogy minden egyes dobással közelebb kerültem a felismeréshez, a megértéshez. Elkezdtem emlékezni. Mindenre. Végül, mint egy szikrázó üstökös, a Lélek Játéka adta meg a választ, egy még a gyermekkorból itt maradt hitrendszer árnyékának. Hatalmas sóhajok törtek fel, valahonnan nagyon mélyről. Eddig azt gondoltam, ilyen mélység nem is létezik. Pedig de!

KrisztársasfekvőREND

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A nagy felismerésben fel sem tűnt, hogy hosszú órák teltek el a Lolaverzumban. A jóleső csend, a bennünket körülölelő nyugalom minden hirtelen érkező indulatot, erőteljes érzést lecsitított. El kell, hogy mondjak nektek valamit. A játék kezdetekor és közben is meghatározhatatlan fizikai fájdalmak gyötörtek, melyek megpróbálták elvonni a figyelmemet a megértésről. Nem sikerült nekik. Azért néha  az ego megpróbált felülkerekedni, ám ő is alulmaradt. Amikor végül a játék kidobott és valóban eljutottam a megértés szintjére, a fájdalmam még akkor sem szűnt, sőt sokkal inkább felerősödött. Laura kicsit aggódott értem, hogy mi lehet ez nálam, mert korábban játék során még nem látott ilyet…. Mivel nem először történik velem, én már kevésbé féltem, csak zavaró volt, hogy a bal oldalam ennyire érzékeli a változásokat és mindezt heves nyilalásokkal, erőteljes zsibbadással jelzi felém. Elbúcsúztam Laurától és az ajtóból még visszapillantottam a szobára, a szobára, ahol megértettem valamit. A szobára, ahol otthagytam valamit, amelyet olyan régóta cipeltem magammal, hogy még a szívem is belezsibbadt. A játék során fellépett fizikai fájdalmakat nem a játék okozta, egyszerűen én így éltem meg. Személyes tapasztalat. Valószínüleg nálam így oldódtak a történések. Amint a levegőre értem, a testem is kezdte követni a lelkemet. Tudatára ébredt, ám órákba tellett, míg a fájdalom is odébb állt, mert már nem tudott velem mit kezdeni. Megértettem  a lényeget.

Frenyó Krisztina

Szerkesztői végszó

Ezt a játékot játszani kell, egyedül, együtt, ahogy jólesik. A szabályok épp úgy jelen vannak, mint általában a társasjátékok során, azzal a különbséggel, hogy minden válasz külön értelmezést nyer a játékosok által. Úgy alakul a játék, ahogy a játékos lelke keresi az utat. Bármi lehetséges, és minden megtörténhet. Itt valóban csak a képzelet szabhatja a határokat. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki közelebb akar kerülni önönmagához, a saját lelkéhez, vagy csak egyszerűen játszana egy jót, felszabadultan, könnyedén. Számomra megkönnyebbülést, és hatalmas oldódást hozott a Lélek játékával létrejött találkozás, amely felébresztett bennem oly sok szunnyadó álmot, hogy végre saját útjukat kezdjék járni velem együtt.

Egy picit még a játékról, Salamon Laura tolmácsolásában:

 

 Atlantisz emlékezete – A lélek játéka, az én történetem

 

“Életemben először Atlantiszról édesapámtól hallottam. Gyerek fejjel szájtátva hallgattam az apu elbeszélését arról a civilizációról, mely fejlettsége ellenére, önmagát sodorta bajba, özönvizet generálva pusztította el társadalmát. A titokzatos földrész teljesen víz alá süllyedt és eltűnt a kontinensek közül.

Tinédzser koromban tisztán érzékelő képességem kezdett szépen keretbe rendeződni, ami gyerekkén inkább ösztönös módon működött, ekkor elkezdett szépen felcímkézett definíciókkal alátámasztott belső erővé változni. Ekkor kezdtem el szörfözni a láthatatlan világ rejtelmeiben. Tudásszomjam végtelen volt. Így kerültem közelebb Atlantisz energiáinak létezéséhez. Kapargattam a felszínt. A föld energetikai légkörében nagyon sok információ lenyomat maradt. Ezekből próbáltam információt nyerni. Talán mondanom sem kell, nem elégítette ki kíváncsiságomat. Amit lehetett, elolvastam a témában, de a hiányérzetem megmaradt. Mindig az az érzés maradt, hogy körbe járják a témát, de a lényeg elsikkad. Angyal kommunikációs tanfolyamra vezetett tovább az utam. Itt ismét előkerült Atlantisz és az atlantiszi angyalok tábora. A tanfolyam végére megvilágosodtam, hogy amit ösztönösen művelek, azt tanítják angyal kommunikációnak. Így világosodtam meg, hogy az angyalok mindig is jelen voltak az életemben. Ettől a ponttól kedve még tudatosabban próbáltam bevonni őket hétköznapjaimba és együttműködni. Lassan körvonalazódott bennem Atlantisz: szimbólumai, angyalai, kristály tudása, de ez még mindig nem volt elég. Rá kellett lépnem az önismeret ösvényére és bejárni azt a közel 20 évet a saját életutammal, érzelmi és tudati tapasztalataimmal. Meditációs foglalkozásaimon számtalanszor nyílt meg az atlantiszi kapu és szinte csoportos „fantasy utazásban” tudtunk részt venni. Társaimtól is sok-sok kiegészítő információt kaptam. Köszönet érte! 2016 Januárjában ültem kis lakásom szobácskájában, mikor hihetetlen ihlet szállt meg. Elmémben meneteltek a szavak, kezem már-már szinte lassú volt, hogy kivitelezze a jegyzetelést. Megszállottságig belefolytam ebbe a csatornába. Szívem zakatolt az izgatottságtól, mert éreztem, hogy nem vagyok egyedül, hogy terelést és támogatást kapok a z Univerzumtól. Párhuzamosan pedig éreztem a felelősséget is, hogy „tisztán” kell lehoznom minden információt. Megküzdve emberi korlátaimmal. Ebben az extázisban csücsülve órákon át csak jegyzeteltem. Alig hittem el, de végtelenül élveztem a folyamatot. Egyszer csak eljött a pont, tudtam, hogy a tovább haladáshoz, látnom kell a játék mezejét. A jegyzetekben szavak szintjén ott voltak a kulcs kifejezések: szabad körforgás mezeje, lélek ösvény…. de hirtelen szükségem volt az ábrára. Metatron arkangyal sietett segítségemre, hozta a híres kockáját és bátorított, csak hangolódjak rá, a szakrális geometria meg fogja mutatni nekem a „pályát”. Skicceket készítettem szabad kézzel. “

Az Atlantisz Emlékezete, avagy A lélek játéka társasjátékról bővebben:

A játék honlapja: www.alelekjateka.hu

Anya, te örök és megfejthetetlen

Aztán valahogy elreppentek az évek, oly gyorsan, oly hirtelen, hogy észre sem vettem, ahogy az öregség alattomosan bekúszott anyám bőre alá…

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-05-04.

anyafőborító

Az anyák olyanok, hogy maminak szólítjuk őket, meleg a nyakuk meg a válluk, ahová a fejünket fúrjuk, és jó szaguk van. Az anyák mindig (mindenkor, bármikor etc.) velünk foglalatoskodnak, állandóan rajtunk tartják a szemüket, és ettől láthatóan boldogok. Boldogok. A szemük színe olyan, mintha az ég be volna borulva, de mégis ragyogna a Nap.

Nevetős szemük mélyén – később – meglátjuk a szomorúságot is, az állandó, kiapadhatatlan és eltörülhetetlen fájdalmat, amelyről nem tudjuk, mire vonatkozik, hacsak nem magára a nevetésre. Enni adnak, inni adnak, puszit adnak. Vagy arra ébredünk, hogy ülnek az ágyunk szélén, és fogják a kezünket. Vagy pihekönnyű tenyerüket a mellkasunkhoz tartják, a szívverésünkön, és így ébredünk. Akárhogy is, amikor kinyitjuk a szemünket, az ő arcuk tölti be az egész látható teret. A világot. Később lesz egy rövid szakasz, amikor nem szeretjük (a falnak megyünk tőle), ha hozzánk érnek. Nem kell ezt kimondanunk, tudni fogják, érezni, és megtorpannak az ajtóban, ezt még mi nem látjuk, és azt sem, hogy onnét hosszan és kedvtelve kémlelnek minket, mi még az álmok ködében úszunk, amikor puhán, aranylón, mintha angyalhangot hallanánk, valami gyönyörűségeset, puhán, suhogva, igen, a nevünket, egy angyal rebegi el a nevünket, az első nyújtózkodást megelőző rebbenésünkre az anyák is rebbennek, elrebbennek, vissza abba az életükbe, amelybe nincs belátásunk, árnyékos vidék, és amely igazán sosem érdekelt bennünket, halljuk a nevünket az égből.

Esterházy Péter

anyaborító

Esterházy Péter csodálatos gondolatai után, mit is tudnék hozzáfűzni, hogyan is tudnám megköszönni, szavakba önteni azt a Csodát, amit úgy hívunk: Anya. Mert anya csak egy van, és igen, léteznek apák és apák nélkül nehezen lehetnének édesanyák a földön, mégis valahogy az anyaság varázsa lépten-nyomon megigéz bennünket, megfoghatatlan szépsége ez az életnek.

apaanyaEmlékszem régi időkre, azokra a palacsintaillatú napokra, amikor beléptem iskola után az ajtón, és tizenéves gyermekfáradtsággal lerogytam a székre, – mert annyi volt a gond, a világ gondja kicsiny szívemnek – akkor ő elém rakta a lekváros palacsintát, és máris megédesült körülöttem minden. Arra is emlékszem, hogy szomorú volt és csordogáló könnyeit próbálta elrejteni kalácsszagú kötényében, de a gyerekek látása élesebb bárkiénél, így azonnal észrevettem, hogy sír.

gondolkodóédesszöszifejVigasztaltam volna, de elgyengültem és nem tudtam mit is mondhatnék neki, hogy mosolyt csaljak az arcára, ezért aztán inkább elsomfordáltam és szégyelltem magam. Bár odabújtam volna akkor hozzá, s megvigasztaltam volna, bár csak  kérdezgettem volna: mondd anya, mi bánt? Aztán valahogy elreppentek az évek, oly gyorsan, oly hirtelen, hogy észre sem vettem, ahogy az öregség alattomosan bekúszott anyám bőre alá, fehérbe borította haját, és aprócska barázdákat szántott kedves arcára. Igen, észrevétlen szaladt el az idő, úgy szállt el, mint a füst a kulcslyukon, de az édes emlékeket nem lehet eltörölni, óhatatlanul is emlékezünk rájuk.

anyaságpicivelkézfej

Minden csilingelő gyermekdalban ott van szelíd hangja, minden süteményillatban az ő törődését érzem, a lekváros üvegekre pillantva előjönnek a falusi nyarak, látom ahogy befőzi a barackokat és meleg dunsztba rakja őket szépen sorban. Édesanyám arca, mosolygó ráncaival is gyönyörű képet alkot, a legszebb festmény a világon.

anyafestményfiúvalMit számít a hófehér hajkorona, – különben is, manapság  csodás hajfestékeket kapni 🙂 – Anyám nélkül, sehol sem lennék, sosem tanultam volna meg a változásokat úgy megélni, ahogyan csak egy anya tudja. Soha nem érteném, miért sírnak az anyák ,,csak úgy” és, azt sem tudnám, hogy az anyák a legnagyobb mágusok, hiszen percek alatt képesek a semmiből, mindent elénk varázsolni. Egy komoly leckét azért nagyon megtanultam az évek során, ha semmit nem tett volna az a nő annak idején ott az apám oldalán, ,,csak” világra hozott volna, akkor is egész életemben hálával tartoznék neki, mert nélküle sehol sem lennék.

Köszönöm Édesanyám, hogy vagy, köszönöm, hogy megszülethettem!

Frenyó Krisztina

Egy csoda csak úgy

Egyszercsak mégis megtörtént. Mert a csodák ilyenek. Nem megfoghatóak, nem iderángathatóak és nem is kiérdemelhetőek.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-04-02.

dobókocka 1 (1)Viharos szombat délután. Együtt a család, kimenni nem érdemes, csak az ablakból nézzük, hogyan cibálja a fákat a szél. Az eső néha vízszintesen érkezik, nekicsapódva az ablakoknak. Az égen őrült módján száguldanak a súlyos szürke felhők. A kicsik játszanak, a nagyok bedobják az ötletet: kockázzunk! Hajrá, elő a tálca, elő a dobókockák. Kis vitakör, ki írja az eredményt. Persze nem lepődünk meg, amikor a páromnál landol a papír és a toll. Elkezdjük a játékot, először senki nem tudja meglépni a bűvös határt, a 100-at. Ekkor ér a kör a páromhoz. Ő dob és mindannyian megrökönyödve nézzük a piros tálcát: Hat darab hatos. Percekig csak pislogunk: Ilyen nincs! De van! Egy átlagos nap átlagos órájában egy átlagos kéz dobta. Nem meditált előtte, nem ez volt élete legjobb napja, sőt eszébe sem jutott, hogy ilyesmit vizualizáljon. Egyszercsak mégis megtörtént. Mert a csodák ilyenek. Nem megfoghatóak, nem iderángathatóak és nem is kiérdemelhetőek.

Csodák vannak és megtörténnek. Bármikor. Bárkivel. Itt. Most. Velem. Veled. Így történik meg a lottónyeremény a hajléktalannal, így gyógyul fel valaki egy halálos betegségből vagy kapja az egyetlen, életmentő tételt a vizsgán. Nem kell hozzá semmi. Aki talált már valaha szarvasagancsot, az tudja: keresni ugyan lehet, de találni csak az fog, akinek „megmutatják”: oda nézz! Annyira beleolvad a környezetébe, hogy egyszerűen lehetetlen észrevenni. Kivéve, ha ott van a pillanat.

agancsok (1)

Az élet ilyen, vannak benne Pillanatok, amikor az ember csak örülni tud. De mivel ezek elég ritkán jönnek, az összes többi pillanatban nekünk kell tenni azért, hogy öröm legyen bennünk. Akkor lehet meglátni az út melletti kis virágokat, vagy egy mosolyt adni valakinek, aki szomorú. És lehet, hogy a Nagy Pillanatok akkor nem is fognak hiányozni, hisz rájövünk, mindegyik apró bearanyozható.

Amikor pedig nekikeseredünk, mert nehézségeink vannak, akkor érdemes emlékezni ezekre a csodákra, mert erőt ad a tudat: BÁRMIKOR eljöhet a következő Pillanat.

 

Csontos Edina

Amerikai klasszikusok – 7.rész

Sok családot tett boldoggá ez a négykerekű króm-csoda, megérdemelten iratkozhatott fel az Amerikai Klasszikusok impozáns listájára. ’58-ban ezek a fecskefarkas, króm csodabárkák elbűvölték az embereket.

Szerző: Papp Olivér

Publikálás: 2014-03-20.

Amerikai 7 első kép

Amelyik autógyártónak jól ment a szekere, vastagabban öntötte a krómot. Ez 1958-ban a leginkább a Buick-ra lehetett jellemző, gondolnánk, elnézve a Limited Riviera-t. No igen, ennyi króm aligha akadt más adott évbeli autón. A kocsi két tonnát nyomott, húsz centi híján hat méter hosszú volt. 

amerikai7 2 képA Buick Limited Riviera ára a Cadillac-ével volt szinte egyenlő – mindössze 33 dollárral maradt el a Caddy 62-es sorozatától. Egyes tudorok szerint – na jó, azért van benne igazság – az ötvenes évek végére Detroit letévedt a józan emberek ösvényéről. Ötvennyolcban az ipart recesszió súlytotta, a Buick pedig egy sor rossz húzást csinált, például a GM Dynaflow váltója került a szerkezetbe, ami önmaga felért egy sütőben felejtett vacsorával, továbbá a fékek alig fogták meg a kéttonnás hajót.

Bitang jó motort kapott a kicsike, egy felülszelepelt V8-ast, hatezer köbcentivel, háromszáz lóerővel. A hangja pedig felejthetetlenül gyönyörű volt…

amerikai 7 első mail uccsóA “Fashion-Aire Dynastar” hűtőrács maga volt az álom. 160 darab krómkockából állt, melyeknek négy fényezett lapja volt és középütt, csúcsban találkoztak – a még csillogóbb hatás érdekében. Lenyűgöző látvány volt. Az első sárvédőkön célkeresztek kaptak helyet, ami lehet hogy nevetségesnek tűnt, de parkolásnál hasznosnak bizonyult – ez a Buick tényleg hatalmas méretű volt.

amerikai7buick_542-reHa körbejárjuk ezt az autót, tökéletes vonalak, sok króm, és gyönyörű hajlatok tűnnek szembe. A belső tér is pazar volt, ráadásul felettébb kényelmes. Sok-sok extra csalogatta a Buick-szalonokba a vevőket. Az elektromos ülések, ablakok, cigarettagyújtók, autórádió, habgumival feltöltött ülések – az ember nem tudott szabadulni a szalonból. Feltételezem, egy próbakör után nem is akart.

amerikai71958-Buick-Limited-four-door-Riviera-Model-750Sok családot tett boldoggá ez a négykerekű króm-csoda, megérdemelten iratkozhatott fel az Amerikai Klasszikusok impozáns listájára. ’58-ban ezek a fecskefarkas, króm csodabárkák elbűvölték az embereket – de sok év után még ma is ugyanezt teszik, emlékeztetve az egykori “szebb és jobb” világra.

D S011158Papp Olivér

 

Nálunk még tart a Magyar Költészet Napja / Adj hálát reggel…

                                                                                                              […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-01-23.

 

mosolygyermekmadár

                                                   

                                                        Adj hálát reggel…

 

Adj hálát reggel az ébredő világnak,

– örökbe kaptál egy újabb, szép napot.

Engedd az érzést áradni szívedben,

szeresd hogy itt vagy, e föld az otthonod.

 

Hallgasd a dalt, mely apró madaraknak

hálával teli, reggeli éneke.

Engedd a nap tiszta fényét szobádba,

s ne kérdezd: ember élhet-e nélküle ?

 

Öltözz fel szépen, ünnepi ruhába,

a mosoly arcodon, ékszered legyen.

Tükrödön csillog szemed ragyogása,

hagyd, hogy a látvány boldoggá tegyen!

 

S ha tetszik mindez, mosolyogj magadra,

s érezd a lelked, magasabbra emel.

Tartsd ezt a mosolyt meg egy egész napra,

mert aki rád néz, ennyit megérdemel.

 

Hagyd hogy a mosoly átterjedjen másra,

– jó érzésed csak fokozódni fog –

a szeretet ilyen, apró kis sugára

teheti szebbé a hétköznapot.

 

Aranyosi Ervin