A főszerkesztő hozzáfűzése: Húzd ki a szöget a fejedből, mielőtt beleszúrnád! Megmondom én neked, mire vagy képes: teremteni, és legyen az rossz, akár jó, mindkettőt te hívod elő a fejedben. Ugye nem őrültél meg?
“Ha előre leszögezed, hogy úgyis kevesebb vagy, mint amire pedig adottságaid képessé tennének, figyelmeztetlek: egész életedben boldogtalan leszel.” –
If you deliberately plan on being less than you are capable of being, then I warn you that you’ll be unhappy for the rest of your life. “Paul Pahil”
“Ha előre leszögezed, hogy úgyis kevesebb vagy, mint amire pedig adottságaid képessé tennének, figyelmeztetlek: egész életedben boldogtalan leszel.”
If you deliberately plan on being less than you are capable of being, then I warn you that you’ll be unhappy for the rest of your life.
Ajánlás: Paul Pahil
Már sok-sok éve nem belőlem él a gyógyszeripar. Ugyan gyerekkoromban természetesen (?) én is antibiotikumon nőttem fel, valahogy szép lassan átálltam a gyógyszermentes életre. Ma már csak homeopátiás bogyókat vagyok hajlandó bevenni, még a műanyag vitaminoktól is irtózom. Ez persze nem hirtelen átállás volt, szedtem én is fogamzásgátlót, fájdalomcsillapítót és a nagy gyerekeim lázát is orvossággal […]
Már sok-sok éve nem belőlem él a gyógyszeripar. Ugyan gyerekkoromban természetesen (?) én is antibiotikumon nőttem fel, valahogy szép lassan átálltam a gyógyszermentes életre. Ma már csak homeopátiás bogyókat vagyok hajlandó bevenni, még a műanyag vitaminoktól is irtózom. Ez persze nem hirtelen átállás volt, szedtem én is fogamzásgátlót, fájdalomcsillapítót és a nagy gyerekeim lázát is orvossággal csillapítottam. Mert ez a normális. Aztán úgy alakult, hogy ma már nem számítok normálisnak, mivel rájöttem, hogy a normák nem ütik meg azt a szintet, ami szerintem élhető. Így inkább természetes vagyok és nem normális, gyógyszer-kérdésben legalábbis mindenképp.
[…]
Adj hálát reggel…
Adj hálát reggel az ébredő világnak,
– örökbe kaptál egy újabb, szép napot.
Engedd az érzést áradni szívedben,
szeresd hogy itt vagy, e föld az otthonod.
hálával teli, reggeli éneke.
Engedd a nap tiszta fényét szobádba,
s ne kérdezd: ember élhet-e nélküle ?
Öltözz fel szépen, ünnepi ruhába,
a mosoly arcodon, ékszered legyen.
Tükrödön csillog szemed ragyogása,
hagyd, hogy a látvány boldoggá tegyen!
S ha tetszik mindez, mosolyogj magadra,
s érezd a lelked, magasabbra emel.
Tartsd ezt a mosolyt meg egy egész napra,
mert aki rád néz, ennyit megérdemel.
Hagyd hogy a mosoly átterjedjen másra,
– jó érzésed csak fokozódni fog –
a szeretet ilyen, apró kis sugára
teheti szebbé a hétköznapot.
Aranyosi Ervin
Akkor így szólt egy gazdag ember: Beszélj nekünk az Adakozásról. És ő így válaszolt: Keveset adsz, amikor a te tulajdonodból adsz. Amikor önmagadból adsz, igazán akkor adakozol. Mert […]
Akkor így szólt egy gazdag ember: Beszélj nekünk az Adakozásról.
És ő így válaszolt: Keveset adsz, amikor a te tulajdonodból adsz. Amikor önmagadból adsz, igazán akkor adakozol. Mert mi a tulajdon: tárgyak, melyeket megőrizel, attól való féltedben, hogy hátha holnap szükséged lesz reá. És a holnap – ugyan mit hoz a holnap a túlontúl elővigyázatos ebnek, mely csontokat kapar el a nyomtalan homokban, míg a szent városba tartó zarándokokat követi?És mi a szükségtől való félelem, ha nem maga a szükség? Hát a szomjúságtól való félelem, ha kutad tele van, nem maga az olthatatlan szomjúság? Vannak, kik keveset adakoznak a sokból, amijük van, s ezt az elismerés reményében teszik – e rejtett vágyuktól adományuk egészségtelenné válik. És vannak, akiknek kevesük van, s mind odaadják azt.
Kahlil Gibran: A próféta
Beszéljünk egy kicsit az adakozásról, az ajándékozásról, egyszerűen csupán az adásról, mint cselekedetről. Adni jó! A kevésből adni még inkább jobb, nem gondoljátok? Mindig van amit adhatunk, legyen az segítség, jó szó, egy szeretetteli mosoly, akár egy szelet kenyér.
Gombás Ernő gondolatait idézem: “nem kell nagy dolgokra gondolni, vegyük észre, hol kell segíteni a hétköznapokban! Lehet úgy két éve, hogy először kapcsolatba kerültem a Vác, Pacsirta utcai állami gondozásban élő gyermekekkel, nevelőikkel. A találkozás apropóját sajnos egy szomorú hír adta, mely akkortájt bejárta a helyi médiákat is. Gyors segítségre, összefogásra volt szüksége az otthonnak, hogy a mindennapi minimális ellátást biztosítani tudja neveltjei számára. Akkor, mint egy váci cég – többek között – kommunikációs (PR) vezetője, a munkatársaim körében segélyakciót szerveztem, melynek eredményeként rövid időn belül számos használati eszköz, konyhai felszerelés, ágyneműk, játékok stb. találtak új otthont. A gyors segítség átadásakor betekintést nyertem az otthonban élők mindennapjába. Az ott tapasztaltakat megosztottam kollégáimmal és további segítségnyújtásként 2012 áprilisában egynapos állatkerti programot szerveztünk az ott élő gyerekeknek. Májusban önkéntes munkavégzést vállaltunk egy csodálatos helyen fekvő erdei gyerektáborban, amelyért cserébe a tábor vezetése az otthon lakóit vendégül látta egy hét időtartamra. Talán mi is tettünk valamit azért, hogy ezek a gyerekek néhány örömteli pillanat részeseivé válhattak.
A nyári táborozást követően, még számos akció szervezése, végrehajtása volt tervbe véve, azonban az élethelyzetemben bekövetkezett változás ezeket egyik pillanatról a másikra ellehetetlenítette, de a magam lehetőségeihez mérten adományomat, az elmúlt év karácsonyán is eljuttattam a gyerekekhez. Minap ismét felkerestem az otthont és beszélgettem a nevelőkkel, az új vezetővel. Mert időközben vezetőváltásra került sor, ami azonban egy cseppet sem változtatott azon, hogy a korábbi és a jelenlegi vezető, a nevelők a maximális figyelmességgel, türelemmel gondoskodjanak a 11 fogyatékkal élő kisemberről. Minden tiszteletem és elismerésem az övék. A 11 “kislakóból” 8 fiú, kettő 9, három 11, három 14 éves. A 3 lányka közül egy 10, kettő 14 éves. A közzétett karácsonyi szeretetreceptemből összefogással „kisülő” végeredmény számukra is tartogat egy-egy, a koruknak megfelelő tartalommal megtöltött cipősdoboznyi szeretetet.
Ne feledd! ADNI JÓ!
Az esemény elindítását követő másnap már 135 „önkéntes” csatlakozott az akciónkhoz. A megjelent hírt pedig több mint 800-an olvasták el. Az ADNI JÓ! címet viselő oldalon minden jó szándékkal, segíteni akaró váci, és nem váci polgár jelentkezését várjuk. A végrehajtás helyzetéről, eredményeiről, valamint minden ezzel kapcsolatos információról az oldalon kaphatnak felvilágosítást a segíteni szándékozók.
Az akciónk befejezési határideje: 2013. december 15.”
Mi is a cipősdoboz akció története, eredete?
(Forrás: Baptista szeretetszolgálat)
Egyszer volt, hol nem volt… Volt egyszer egy angol nagymama, aki, látva a világégés utáni állapotokat, és megsajnálva a borzalmakról mit sem tehető gyermekeket, összecsomagolta ajándékát egy cipősdobozba, és elküldte egy szegény gyermeknek. Nem sejthette, hogy egyszerű, de nemes tettét százak, ezrek, milliók követik majd, és, hogy a cipősdobozba zárt szeretet áttör határokat, korokat, életszemléleteket, és mozgalommá fejlődik.
A Cipősdoboz akció (vagy, ahogy szülőhazájában, Angliában hívják, Operation Christmas Child) egy évtizede érte el hazánkat, akkor még Nyugat-Európából érkezett csomagokat kaptak karácsonyra – a Baptista Szeretetszolgálat közreműködésével – az arra rászoruló gyerekek. 2004-ben pedig a szeretetszolgálat elindította hazánk első önálló akcióját. A „boy” vagy „girl” feliratok helyett megszülettek a „fiú” és „lány” címkék, és az akció mottója: „Tízezer gyermek karácsonya”. Ez akkor még elérhetetlen álomnak tűnt…
Hazánkban 2011-ben már 24500 doboz gyűlt össze. 2012-ben 33.000 doboz okozott örömet országszerte a rászoruló gyermekeknek. ADNI JÓ! Különösen karácsony táján. Adni szükséges is, hiszen sok a rászoruló, nélkülöző gyermek. Számukra gyűjtünk, számukra csomagoljuk „ünneplőbe” a sok-sok adományt, bízva abban, hogy a cipősdobozainkkal mi is egy picit szebbé tehetjük karácsonyukat. Ami önnek feleslegessé vált, félredobandó tárgy, megunt játék, az másnak az egész karácsonyát teheti boldogabbá.
Legyen Ön is társunk, hogy Vácon és környékén is minél több helyre eljuthasson egy doboznyi szeretet.
A fogyatékkal élő gyermekekre is gondolnak
A Millenáris Kht. immáron harmadik alkalommal rendezi meg karácsonyi ajándékgyűjtési akcióját a hátrányos helyzetű gyermekek számára. Két évvel ezelőtt az állami gondoskodásban élő gyermekeknek, tavaly a nagycsaládosoknak gyűjtöttek, idén pedig a fogyatékkal élő gyermekeket szeretnék megajándékozni. A jótékonysági akció fő támogatója az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, fővédnöke Kovács Kálmán informatikai miniszter. A gyűjtés november 28-án kezdődött, és december 17-ig tart. Az ajándékokat – játékokat, könyveket, sportszereket és hangszereket – a Millenáris Fogadóba (Budapest, II. kerület, Lövőház u. 39.) várják mindennap reggel 8 órától este 8 óráig. A gyűjtés december 19-én délután 4 órakor jelképes ajándékátadással zárul. A felajánlásokat a fogyatékosok érdekeit képviselő szövetségek segítségével juttatják majd el a gyermekeknek.
Gombás Ernő üzenete: Az akcióhoz történő csatlakozás növelése mellett, a következő három hétben az ajándék dobozok összeállítására kell a nagyobb figyelmet fordítani.
Kérek mindenkit, aki „dobozolásba” kezd, hogy az alábbiakat ne feledje:
1. Csak olyan dolgot tegyünk a dobozokba, melyeket magunk is szívesen fogadnánk!
2. A dobozokat öltöztessük karácsonyi csomagoló papírba.
3. A becsomagolt dobozok oldalára helyezzünk egy címkét, amelyre írjuk rá OLVASHATÓAN:
– Kinek szánjuk? Fiúnak, Lánynak?
– Hány évesnek (lehet korig megjelöléssel is)
– Mit rejt a doboz? (pl: játék, mesekönyv, ifjúsági irodalom, ruhácska, stb.)
4. Ha mindez megvan, siessünk leadni a lakóhelyünkhöz leginkább közel eső leadási pontok egyikében, melyek az alábbiak:
– Gombás Ernő Vác, Aranka utca 8. tel: (20/363-84-65)
– Deákvári kisposta mögötti VIRÁGHÁZ.
– KORONA Rövidáru üzlet. Vác, Széchenyi u. 38. k-p: 9.00-16.30-ig, sz: 9.00-11.30-ig
– Magyar utcai (Földvári tér) KORÁL diszkont, Újságos pavilon
hétköznap: 6.30-18.00-ig, szombat: 6.30-12.30-ig, vasárnap: 7.00-10.30-ig
– MSZP váci szervezetének irodája: Vác, Zrínyi u. 9. hétfő-péntek: 9.00-14.00-ig
– Alpa 2007 Bt. – Vác – volt Hajógyár területe (Szent L. út 23/4.)
Ne feledjük egy percre sem: ADNI JÓ!
Lejegyezte: Frenyó Krisztina
Kedves Olvasóink! Bizonyára észrevettétek, hogy kissé elmaradtak a tőlem megszokott levelek, illetve nem mindig hétfőn írom nektek, ahogy most is. Ennek számtalan oka van, nem mennék bele… Egyetlen dolog ami mellette szól, hogy jobban odafigyelek magamra, ott legbelül. Az elmúlt hét, és ez a hét is a befelé fordulásról, a lélek dolgairól szól. Fény […]
Kedves Olvasóink!
Bizonyára észrevettétek, hogy kissé elmaradtak a tőlem megszokott levelek, illetve nem mindig hétfőn írom nektek, ahogy most is. Ennek számtalan oka van, nem mennék bele…
Egyetlen dolog ami mellette szól, hogy jobban odafigyelek magamra, ott legbelül. Az elmúlt hét, és ez a hét is a befelé fordulásról, a lélek dolgairól szól. Fény derült arra is, hogy hiába foglalkozunk a testünkkel és hajtjuk azt a megállni nem akaró mókuskereket, ha elhanyagoljuk a legbelső énünket, ha közben a lelkünket képesek vagyunk cserben hagyni. Homokba dugjuk a fejünket? Oké, van egy másik módja is, hogy abba hagyjuk a hajtást. Ez pediglen egy betegség, egy figyelmeztetés, hogy ácsi! nem neked kell megoldanod mindent. Ránk nőkre, ez a mindennek és mindenkinek megfelelni akarás fokozottabban jellemző. Velem is ez történt, nem jó úton jártam és “vettem ugyan a jeleket”, de nem igazán törődtem velük. Szétszórtan hajtottam azt a malmocskát, és össze-vissza forogtak a kerekek, sokszor száz irányban. Szeretnék én mindenkinek segíteni most is, ahogy eddig is tettem, ám olykor nem megy. Nem tudom mások helyett megoldani a problémákat, hiszen itt vagyok magamnak én. És én sem vagyok egy ,,egyszerű eset”. 🙂
Foglalkoznom illik magammal, hiszen ha én nem vagyok EGÉSZ, hogyan lehetnék a társam és a körülöttem lévők segítségére? Szeretnék támasza lenni a gyermekeimnek, válaszai lenni szüleim kérdéseinek, egy biztató hang késő este a telefonban testvérem számára, és mindezt úgy szeretném, hogy ne görcsöljek rá. Most egy olyan útra lépek, amely legalább annyira szól magamról, mint másokról, és meg kell tanulnom, hogy nem önzés az, ha én vagyok a középpontban, mert ha én EGÉSZ-SÉGES vagyok, akkor a körülöttem lévők felé is egészséget tudok sugározni. Furcsa “véletlen”, – még jó, hogy nem hiszek benne – hogy olyan emberekkel találkozom mostanság, akik hasonló cipőben járnak, akik segítségemre vannak és valahogy én is nekik. Működik a körforgás, beindult a Flow, és ha hisszük, ha nem, egyszerűen áramlik a jó!
Pénteken, egy testemnek-lelkemnek kellemes nyílt napon vettem részt többed-magammal a Hétholdház jóvoltából. Jógáztunk, “rámosolyogtunk a belső szerveinkre”, és jelképként, lufikat eregetve az égig , a “hibás kódokat” elengedtük sérelmeinket, berögződött téveszméinket. Voltak, akik mezítelenül jógáztak, így jobban megismerve saját testüket és testük végtelen lehetőségét, nem a szabadosság jegyében, sokkal inkább a szabadság égisze alatt tették mindezt. Táncoltunk a négy elem hívószavára, testünk kellemesen ringatózott a tűz, víz, levegő, és a föld ütemeire. Megtudhattuk azt is, hogy a duál-párunkkal élünk e, és megtaláltuk e már az ikerlángunkat, avagy ,,csak” ibolyaláng-szerelemben élünk. Mélyre törő beszélgetések, érdekfeszítő előadások, gyógyítások és érzékelhető gyógyulások szem, fül tanúi lehettünk, szakavatott hozzáértőknek köszönhetően. Igyekszem beszámolni részleteiben is a gyógyításokról, a ,,kezelések” alatt szerzett személyes tapasztalataimról, mert hiszem, hogy ha megosztom veletek is a gyógyulás folyamatait, a ,,titkos kis praktikákat”, akkor közösen gyógyulhatunk, és önmagunkkal együtt, a körülöttünk élők is gyógyulhatnak. A lényeg az egyensúlyban rejlik, a test-lélek egyensúlyában.
Legyen szép hetünk együtt veletek, pozitív gondolatokkal teli, gyógyulásokban gazdag Feelinggel!
Frenyó Krisztina
FIGYELEM!!! Ez az írás alkalmas a nyugalom megzavarására! […]
FIGYELEM!!!
Ez az írás alkalmas a nyugalom megzavarására!
Előző írásomban szó volt a jóról és rosszról, mint duális világunk látszólagos két arcáról. Szerintem viszont alapvetően nincs jó és rossz! Úgy gondolom sokan találkoztak már ezzel a megállapítással. Mégis elég meglepő ez a kijelentés, főleg a mai világunkban, mikor lépten – nyomon csak a „rosszal” találkozunk. Egyébként megpróbálkoztak már azzal, hogy belegondoljanak ebbe a kijelentésbe? Akár igen, akár nem, javaslom, tartsanak most velem, és nézzük meg együtt, hogy mi lehet e kijelentés mögött (szerintem).
Mint írtam a jó és a rossz, alapvetően a különböző események és helyzetek mindenkori megítélésének (ítélkezés) eredménye. Viszont, ha nem ítélkezünk, és elvesszük az előjelet az események és helyzetek végeredménye elől, akkor nem marad más, mint önmagában a tapasztalás, ami miatt leszülettünk a Földre. A tapasztalás visz előre bennünket fejlődésünk útján. Ez segít a változás megélésében, ez által fejlődik a lelkünk. Merjünk hát tapasztalni, ítélkezés nélkül!
Amit „tudásként” megszerzünk az iskolapadban, vagy bármilyen más forrásból, de nem próbáljuk ki, nem éljük meg, azaz nem tapasztaljuk meg, hogy miként működik az a dolog a saját világunkban, az soha nem lesz a mi tudásunk. Az mindig a másik ember tudása marad, ahogy ő látja a világot azzal az eseménnyel, helyzettel kapcsolatban. Számunkra akkor érlelődik tudássá a másik ember által átélt tapasztalás, ha mi magunk is meg merjük tapasztalni azokat az eseményeket, helyzeteket, amiről ő beszél. Addig csak a képzeletünkben, vagy szavakban „éljük meg” az eseményeket, és a konkrét tapasztalás hiányában félelmeink azok, amik alapján kialakítjuk véleményünket és viselkedésünket. Ha azonban merjük megtapasztalni a dolgokat – azaz cselekszünk – akkor a tapasztalás révén valós tudásra teszünk szert. Tehát mindenki számára az egyéni tapasztalás adja meg az igazi tudás alapját. Azonban, ha nem merünk tapasztalni, és félelmeink irányítják életünket, akkor lelkünk megreked egy szinten, és el kezd sorvadni, aminek minden esetben valamilyen betegség a végeredménye.
Amikor viszont már merünk tapasztalni, mindenképpen beszéljünk a tapasztalatainkról, és osszuk meg másokkal, mert így gazdagíthatjuk a világot. De vigyázzunk, mindig csak annyit mondjunk, amennyi a valós tapasztalatunk, mert akkor szavainknak tartalma, és súlya lesz. Míg ha csak mások tapasztalatait szajkózzuk, hiteltelenek leszünk, mert nincs meg mögötte a tapasztalás adta tudás és magabiztosság. Ha mások tapasztalatai által formálunk véleményt becsapjuk magunkat (és másokat is) és tovább erősítjük félelmeinket. Ha viszont saját tapasztalatainkat mondjuk el, akkor szavaink el kezdik vonzani az embereket; de nemcsak egyszerűen vonzzák, hanem hatással is lesznek rájuk. Amikor saját tapasztalatainkról beszélünk, akkor szavaink olyan mélyről fakadnak, és olyan igazságokat hordoznak magukban, hogy akik készek meghallani őket, átalakulnak általuk. És mindannyiszor, amikor saját tapasztalatainkat osztjuk meg másokkal, akkor azok a szavak lélegeznek, élni fognak. Mi több, élő szívként fognak dobogni az emberekben, és Isteni igeként hatva, az emberi lelkek el kezdenek újra élni.
Tehát merjünk cselekedni, mert a cselekvés a valós tudás alapja. Engedjük tapasztalni önmagunkat, s a tudást osszuk meg másokkal, hogy lelkünk felszabadulhasson.
Landgraf Arnold
„Soha ne helyettesítsd a tudást hittel, mert ha hiszel, akkor soha nem fogsz tudni. Ha pedig tudsz valamit, egyszerűen értelmetlen hinni benne. Ha valamiben hiszel, az annak a jele, hogy nem tudod.” (OSHO)
A világunk két „arca”, avagy a jó és a rossz „harca” Életünk során folyton ítélkezünk, és természetesen mindig mások felett. Általában azonban észre sem vesszük, amikor ítéletet mondunk valaki, vagy valami felett.Talán többekben felmerült a kérdés: vajon miért és hogyan ítélkezünk? Legtöbbször azért nem vesszük észre, valahányszor éppen ítélkezünk, mert nem tudatosodik bennünk, hogy […]
A világunk két „arca”,
avagy a jó és a rossz „harca”
Életünk során folyton ítélkezünk, és természetesen mindig mások felett. Általában azonban észre sem vesszük, amikor ítéletet mondunk valaki, vagy valami felett.Talán többekben felmerült a kérdés: vajon miért és hogyan ítélkezünk?
„A konfliktus maga is lassanként patológiás tünetté válik a szemléletünkben. Eszménnyé lenne a konfliktusmentes ember, akinek jellemfejlődésével biztosan bajok vannak? Mert a jellem bizony konfliktusok megélésén és megoldásán keresztül kovácsolódik ki. Természetes, hogy konfliktusok közepette zajlik az emberi élet, mert a konfliktusnélküliség egyben kommunikációnélküliséget, kapcsolatnélküliséget is jelent. Nem a konfliktusnélküliség, hanem az azzal való méltó, […]
„A konfliktus maga is lassanként patológiás tünetté válik a szemléletünkben. Eszménnyé lenne a konfliktusmentes ember, akinek jellemfejlődésével biztosan bajok vannak? Mert a jellem bizony konfliktusok megélésén és megoldásán keresztül kovácsolódik ki. Természetes, hogy konfliktusok közepette zajlik az emberi élet, mert a konfliktusnélküliség egyben kommunikációnélküliséget, kapcsolatnélküliséget is jelent. Nem a konfliktusnélküliség, hanem az azzal való méltó, megfelelő megküzdés az, amire törekednünk érdemes.
(Popper Péter)
Vajon mi indítja az egyik embert arra, hogy bátran vagy kevésbé bátran konfrontálódjon, ha úgy érzi, nem lehet szó nélkül tűrni valamit? Ezzel szemben miért vannak olyan sokan azok, akik csöndben elviselik az életet az igazságtalanságaival együtt, és az embereket az irracionalitásaikkal és furcsaságaikkal egyetemben? És még akár életük párjával vagy a gyermekeikkel sem osztják meg véleményüket, sérelmeiket, érzéseiket?
Mivel én nagy jóindulattal sem tartozom az utóbbi típusba, meglehetősen gyakran – mondhatnám nap mint nap – feszít belülről a szólni vagy nem szólni dilemmája… Legnagyobb problémám abból fakad, hogy sokszor nem tudom megítélni az ügy relevanciáját és keresem az igazságot, ha kell, ha nem. Van, amikor csak magamban, órákig analizálva egy megjegyzést, egy cselekedetet vagy éppen egy furcsa fintort (szerencsére, amióta megszületett a kislányunk, azért lerövidültek ezek a töprengős órák kicsit.J). A másik eset, és ez az, ami további bonyodalmakhoz vezet sok esetben, ha hangot is adok a véleményemnek. Dan Millman amerikai író számomra rendkívül rokonszenves megállapítását alapul véve, miszerint „a béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktus kezelésének képessége” naiv módon mindig elhiszem, hogy az őszinteség a legjobb, az egyetlen járható út, ami majd elhozza a megoldást. Igen ám, de kinek a megoldása is lesz az? És vajon a másik fél akarja egyáltalán a megoldást, érdekli az igazság? Jogom van ahhoz, hogy belerángassam az oly sokszor vitatott igazság keresésébe vagy, hogy arra ösztönözzem, ismerje végre fel a hibáját vagy éppen egy általa szeretett személy tévedéseit? Talán önzés, ha azért fogalmazok meg kritikát, mert bánt valami és ki akarom adni magamból ezt a feszültséget… Ennek ellenére úgy érzem, vannak dolgok, amiket ki kell mondanunk, még akkor is, ha látszólag nem visz előre, vagy éppen nem jutunk közös nevezőre. Még ha nem is tudjuk megoldani a problémát, legalább megszabadulunk a dolog őrizgetésének, cipelésének súlya alól, hisz már maga a sérelem kimondása felszabadító, és ahogy beszélek róla, talán kinyitom a kiskaput, hogy szabadon távozhasson, hogy végre ne belülről emésszen, hanem kívülről figyelhessem, és ahogy távolodik, úgy látom már egyre kisebbnek. Ezáltal pedig megszabadulok az elfojtott érzések gyötrő és egészségkárosító hatásaitól is. Nem hiszek abban, hogy attól, hogy nem mondunk ki dolgokat, félelmeket, sérelmeket, észrevételeket, jobb lesz a kapcsolatunk egymással… Sajnos a probléma attól még létezik és apránként kis hógolyóból pusztító lavinává nőhet. Tisztában vagyok vele, hogy nem hirtelen elhatározás kérdése, és nem is könnyű nyíltan beszélgetni, különösen nem olyan embereknek, akik nem szókimondásban és őszinteségben szocializálódtak. Ha valakit csöndre, titkolózásra, elfojtásra, önmaga örökös feladására neveltek, annak iszonyatos feladat lehet kibújni az évtizedek alatt ráaggatott, fullasztó jelmezből.
Amit azonban tudatosan tehetünk, hogy olyan kapcsolatokat igyekszünk kialakítani, szorosra fűzni és ápolni, melyek lehetővé teszik, hogy nyíltan merjünk beszélni a problémáinkról, a gondolatainkról, vagy akár a nemtetszésünkről. Ebben rejlik talán a dolog lényege és tanulsága (számomra is), hogy tudnunk kell először is mérlegelni, milyen súlyú az a probléma, ami nyomaszt, és mennyire vagyok képes azt kezelni magamban. A legfontosabb mégis, hogy tudjam, felmérjem, kivel lehet, kivel érdemes őszintén beszélni, felvállalva a konfrontálódás lehetőségét is, hiszen alapvető a kapcsolatunkban, hogy jó szándék vezérel minket. Hogy tudjam, a másik fél is tisztában van vele, hogy számít a viszonyunk, hogy tisztelem és fontosnak tartom őt annyira, hogy föltárom előtte a gondolataimat, érzéseimet, derűvel-borúval együtt. Mondjuk el bátran a véleményünket és hallgassuk is meg a másik felet, elvárva a kölcsönös őszinteséget, nyíltságot, hisz ezek a beszélgetések, eszmecsereék lendíthetik előre, tehetik még jobbá, tartalmasabbá a kapcsolatunkat.
Rózsavölgyi – Nemes Dóra