kórház címkéhez tartozó bejegyzések

Az őrangyal / Muhi János írása

11 éve ketten a gyerekével! Összeszedi magát! Barátok a Bandi meg a Peck! Bulizik néha énekelget megint a srácokkal, csajok is vannak! Két szerelem vagy három? Rövidek de jók! Örülj neki hülye! Kicsit boldogabb! Meg ír! Verseket! Jók! Mondják!

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2016-12-02.

fiuangyalUgye elviszel innen?

“Mikor a félelmem elnyom minden érzést. Mikor már nem áll el a szívemben a vérzés. Amikor itt már nem ember az ember. Ugye elviszel majd utoljára egyszer. Oda ahol talán én is boldog leszek. S, felszárítod végleg a keserű könnyeket. Hol nem vár több fájdalom és árulás rám. Ugye elviszel innen és vigyázol majd rám.”

Muhi János / vers-részlet

Hát nekem most már elegem van! Én felmondok! Hogy miért nem kaptam én is valami normálisat? Megszokott unalmas élettel. Esetleg a sok zsíros kajától, cigitől egy enyhe infarktus mondjuk 58 évesen vagy egyszer elbambulva lelép a járdáról, visszarántom azt jól van! De nem! Nekem pont ezt kellett kapnom! Szét dolgozom az agyam! Basszus, ha ezt tudom, tudod mikor vállalom! Persze voltak előjelek! Amikor egy évesen kórházba került, az necces volt! Még fényképeket is csináltak róla, hátha nem éli túl. Persze akkor kezdő őrangyalként még nagyon lelkes voltam. De ha ezt akkor tudom! Hàt ez mindig olyan helyeken mászkált, olyan dolgokat csinált, hogy égnek állt a hajam! Akkor van nyugtom amikor olvas! Szerencsére sokat! Meg verekszik! Mert elsős korában azzal jött haza a suliból, hogy pofonvágta egy gyerek. Erre a nagytudású nevelőapja azt mondta neki, hogy védd meg magad! Hát megteszi!

orangyal-janoshoz

Másodikos.  Hé! Biztos jó ötlet elhozni az öcsit az oviból? Ezek az idióták meg oda is adják neki! Ebből balhé lesz! Na, most meg hová mentek? Itt a patak, autók meg annyi veszély! Miért nincs nekem nyugtom? Na jól van, bementek egy szomszéd gyerekhez. Annak sincsenek otthon a szülei de legalább nem mászkálnak veszélyes helyeken. Na mondtam! Az anyja most jön az oviból ahol közölték vele, hogy már elmentek! Kicsit ideges lett! Majdnem annyira mint én! Az egész utca őket keresi! Este felé végre valaki meglátja őket és szól a szülőknek! Na most kapsz! Az anya aki sosem bántotta lenyom neki két sallert idegességében, hogy épségben megvannak! Megérdemled! Most meg! Persze a nevelőapja bántja sokszor! De teher alatt nő a pálma! Keményedik! Nem így kellene!

repdeso-fekvo

Negyedik osztály: Ne már! Ne vegyetek neki biciklit! Elesik, elüti az autó vagy a busz. Helló az egy újabb veszély!! Dehát én hiába pofázok! Miért kell olyan gyorsan menni? Tessék normálisan bringázni mint más gyerekek! Nem terepezni, meg ugrálni vele! Ez túl gyors lesz!! Fékezz! Azta mekkorát esett! A járda szegély! Persze még nincsenek sisakok! Most meg.vérzik a fejed de legalább nem az élébe! Meg a karod, lábad. Fel tudsz állni? Nehezen mi? Fáj? Toljad! Abból nem lehet baj! Most fáj minden de legalább okulsz! Hát a francokat!!

“Meg papás – mamást játszik a szomszéd kislánnyal hátul a kertben! Olyan édesek! Nana! A csókolózás is ráér még! Nem érted?”

angyal-kocka-szerelem

Ötödik: Héé! Teszed le azt a cigit! Az nem gyerekeknek való! Attól nem leszel felnőtt! Ne gyújtsad meg mert olyan rosszullétet küldök rád hogy attólkoldulsz! Köhögsz mi? Meg szédülsz! Hát basszus ez nem jött be! Néha felnőtteset játszik! Szerencsére csak ritkán! Most viszonylagos nyugalom van! Bár verekedni verekszik de soha nem ő kezdi! Meg papás – mamást játszik a szomszéd kislánnyal hátul a kertben! Olyan édesek! Nana! A csókolózás is ráér még! Nem érted? Olyan kis esetlenek! De most nem tudok haragudni! Na azért vigyázzunk csak! Igen neki más van! Nem illik egymás bugyijában kutakodni! Főleg nem ennyi idősen! Persze ezt már megtette másodikban is. Csókolózgatnak! Bizsereg? Gyerek szerelem! Papás – mamás, mi? Az eszem megáll! Mi lesz ebből a gyerekből?Meg verekszik! Ez tetszik a nagyoknak! Ennek mindig idősebbek a barátai! Azok meg úgy kezelik mintha velük egykorú lenne! Hülyék! Igazi harcos, nincs ellenfél! Nála egy-két évvel idősebbeket is elintéz! A kicsiket nem! Azokat megvédi!

sotet-angyal

Hatodik osztály: Na most mi van? Fáj a lába nem tudja behajlítani! Orvos meg még egy orvos. Kicsit tanácstalanok! Egy őrangyal miért nem tud kommunikálni ezekkel? Ebből nagyobb baj lesz, hiszen megy az idő! Na tessék! Egy kemény szívizom gyulladás! Kórház! Hat hét. Penicillin injekciók amitől szinte menni sem tud! De hát harcos! Kűzd! Bepótolja közben a tanulni valókat így nem kell osztályt ismételni! De nem tornázhat, nem bringázhat és minden hónapban el kell mennie ahhoz a kedves doktor nénihez a kardiológiára! Azért még verekszik! Mert az ostobák azt hitték, hogy meggyengült. Haha! Megint ráfáztatok! Egy újabb dádá! Költözés! A régi megszokott helyről a Füredi lakótelepre! Másfél szoba összkomfort! A szoba-konyha után király! De a kert az hiányzik! De van park! Új barátok! Sok épülő ház! Új harcok mert a respekt az fontos!

Nyolcadik osztály!

Héé! Màr megint mit csinálsz? Mi a szart mutattak neked megint? Ragasztó zacskóban? Basszus! Meggárgyul az agyad! Öntudat vesztések de szerencsére lebukik! Miii?? Alkohol? Az még korai te!! A többiek mind idősebbek kettő, négy évvel! Most meg hánysz! Holnap meg.fájni fog a fejed! Bolond kölyök! Hála istennek ritkán, nagyon ritkán, csak hogy a többiek ne cikizzék! Inkább a csajozás! Szerelmek jönnek, mennek! Most nem kell aggódni!

“A Som Lajos mondja neki: Kölyök a suliba járni kell! Tanulj! A hétvégék rendben de hétközben, csak szünetben! A fodrász suli megy rendesen! Újabb veszély! Mi az a tabletta?? Ne igyál rá! Úr Isten!”

orangyal-lancos-kocka-elegem-van

15 éves: Az első koncertek! Budai Ifipark! Bekerül a zenei életbe! A suli mellett road! Piramis. A zenészek figyelnek rá! A Som Lajos mondja neki: Kölyök a suliba járni kell! Tanulj! A hétvégék rendben de hétközben, csak szünetben! A fodrász suli megy rendesen! Újabb veszély! Mi az a tabletta?? Ne igyál rá! Úr Isten! Be van tépve! Parkán a magyar LSD. Valóságnak látott vizionálások! Még jó hogy mindig van valaki aki tiszta marad és.vigyázz a többire! Meg én! Aztán a rendőrség is rájön a dologra! Már nem lehet szerezni! Figyelik a gyógyszertárakat, a recepteket! De kell a cucc! A parkán tulajdonképpen egy értágító gyógyszer, aminek ilyen mellékhatása van ha egy kicsi alkoholt isznak rá! Sebaj!

“A mentőorvos elmondta a többieknek ha nem hívják őket reggelre halott! Felrobbannak az erei szinte! Minden nyílásból folyt volna a vér! Na ez kellett hülyegyerek? Sokk? Leáll a cuccokról! Bár még iszik néha, de inkább az!”

ferfi-angyal-rtg-korhaz

Az egyik hülye mondja, az ő faterja is szed valami ilyesmit! Hozzad! Ellopja! De ki fogja kipróbálni? Hát persze, hogy ő a nagy vagány! Majd Ő! Beveszi a szokásos adagot, iszik, de semmi. Beszed még! Semmi! Ne vegyél be többet te barom! Azt sem tudod mi ez! Persze hiába ugatok! Ez csak szedi! De semmi! Várjunk csak! A szokásos helyett, kezd rosszul lenni de nem hány! Hé! Ebből baj lesz! Màr nagyon szarul néz ki! Basszus most meg felakadtak a szemei és elvágódik az ágyon! Mentő! Kimossák a gyomrát! Másnap kiengedik! Irány a Bécsi út, a barátok! A mentőorvos elmondta a többieknek ha nem hívják őket reggelre halott! Felrobbannak az erei szinte! Minden nyílásból folyt volna a vér! Na ez kellett hülyegyerek? Sokk? Leáll a cuccokról! Bár még iszik néha, de inkább az!

uncsi-angyalka

Most zenél és boldog! Csajok, bulik rock&roll! Most már iszik, feszültségoldó meg kell a hangulathoz. Egy vidéki buli után a Metró klubban iszogat a zenekar! Egyszer csak iszonyú szúró fájdalom a baloldalon! Mi van már megint? Nem múlik neki! Menj haza! Nagy nehezen hazavánszorog de reggelre sem múlik el! Orvos! Megröntgenezik! Üljön le hívunk mentőt! Ez ptx! Az meg mi? Légmell. A tüdő és a mellhártya közé levegő kerül és összenyomja a tüdőt ezért nem kap levegőt! Persze bemegy gyalog a basszerossal! Egy hónap kórház, mert nem szívódik fel, meg kell szúrní és leszívni! Itt is becsajozik! Az egyik fiatal nővérke! Csak hogy jobban teljen az idő! Mindig van szabad vizsgáló! Tüdő és mellhártya gyulladás pluszban! Közben a gitáros kiszáll, új gitáros még pár évig zene! Abba hagyja! Vissza fodrásznak! Nagy szerelem nősülés!

Szinte unatkozom! Aztán vége! Új csaj nem sima ügy. Veszekedés autóba be! Hé ez nagyon gyors!! Állj le! Murvás út az autó megcsúszik már nem tudja megfogni! Betonoszlop! Persze nincs bekötve! Átrepül az anyósülésre. Az oszlop eltörik és rádől a kocsira! Úgy szedik ki! Amerikai út idegsebészet! Szerencsére kemény feje van csak agyrázkódás! Meg van az már rázkódva régen! Miért nem engem kérdeznek!

“Na most nem érted mi? Még pár perc és velem is találkozol de akkor pofánváglak az biztos! Mi a franc van megint? Kórház, de két nap múlva saját felelősségére ki jön!”

kocka-fekete-vegere

Bulik, balhék, verekedések, pia! Aztán egy nap mikor végez a melóval átmegy a barátjához a presszóba! Nincs jó kedve! Három Unicum meg egy pohár sör! Kicsit jobb! Visszamegy az üzletbe! Janó te ittál, mondja a főnöknője! Igen de már lehet! Beszélgetnek, rosszul lesz! Az egyik fejmosó lány hátra kíséri az öltözőbe. Ott leül egy székre! Pár perc után a szemei felakadnak és lefordul a székről! A lány ki, segítségért! A vendégek közt egy orvos is van! Az ujját a nyakára téve mondja: Nincs pulzus! – Mi az hogy nincs hát én hallak benneteket! Csináljatok már valamit! Na most nem érted mi? Még pár perc és velem is találkozol de akkor pofánváglak az biztos! Mi a franc van megint? Kórház, de két nap múlva saját felelősségére ki jön! Legalább kivizsgáltatnád magad! De nem! Én még ilyen makacs hülyét még nem láttam!

“A sofőr kivételével a többiek is kiugranak a kocsiból és oda szaladnak hozzá! Jól vagy Janika? – Kérdezi az egyik! Hát hogyne lenne jól hülyegyerek! Életben van mert én megint jól dolgoztam! A kocsiból meg folyik a benzin!”

Három barátjával az éjszakában! Aki vezet az nem iszik! Még jó! Emelkedett hangulat! Rutin az nincs! Kettő éves a jogsi de nem vezetett, csak nagyon ritkán! Ez meg a másik hülye cukkolják is! Így kell ezt csinálni! A Király utca felé a srác simán átmegy egy jobb kezes utcán! Ne üssétek már a fejét hülyék! Az használ? Keresztül kell menni a kőrúton. Villogó sárga lámpa! Az enyém már érzi hogy gond lesz, ő ül a jobb hátsó ülésen! Azt hiszik, hogy csak a villamos sínekig megy be, de nem, a srác megpróbál átmenni! Nem fog sikerülni!! Ķét autó jön jobbról, nem lassan! A belső sávban jövő éppen elfér a kocsi mögött de a másik fék nélkül eltalálja őket! Naná hogy jobb hátul! A kocsi megpördül és az ajtó közben kinyílik! Ez miután jól megfejelte az ablakot, hát nem kiesik! A szembe sávban áll meg az autó! Onnan is jönnek! Csinálj már egy hátrabukfencet! Jönnek a lámpák!! Na végre! Felszalad a járdára, fogja a fejét! A sofőr kivételével a többiek is kiugranak a kocsiból és oda szaladnak hozzá! Jól vagy Janika? – Kérdezi az egyik! Hát hogyne lenne jól hülyegyerek! Életben van mert én megint jól dolgoztam! A kocsiból meg folyik a benzin!

visszapillanto-angyalhivo

Mi van?? Mit mond? Ez hülye! Jól! Nem szakadt ki a dzsekim? Hát most tényleg az a fontos, az a rohadt dzseki! Kit érdekel, hogy most vetted? Nem! Nem szakadt ki! És az hogy neked semmi bajod az smafu?? Ha én nem lennék! A dzsekije! Hát ezt nem hiszem el! Aztán béke megint! Új feleség új szerelem, gyerek! 16 év viszonylagos boldogság!

Aztán eltörik minden! Hazugságok, vádaskodás, összeomlás! Semmi sem segít! Depi! Kezd bezárkózni mint régen! Kifelé kevésbé mutatja, de belül eszi magát! Miért nem adhatok neki ilyenkor egy marha nagy pofont? Azt akkor észhez térne, azt jól van! Miért csak az utolsó pillanatban léphetek közbe? Vannak itt azért munkaköri problémák! Majd szólok a főnöknek! Na tessék! Erről beszéltem! Mi a francot csinálsz megint? Annyi altató meg egy üveg whisky! Már megint melózhatok! Szerencsére a mobilját nem kapcsolta ki így megtalálják! Időben!

“A Peck ötletére neki állnak egy verses könyvnek! Hol van már az ötven felett nincsen értelme az életnek duma! Most van, mert van feladat! D is készül. A Viktor csinálja a zenét! A Levente szaval! A Dobó Feri szerkeszt meg főz minden hétfőn! Ez jó!”

sebkonyv

11 éve ketten a gyerekével! Összeszedi magát! Barátok a Bandi meg a Peck! Bulizik néha énekelget megint a srácokkal, csajok is vannak! Két szerelem vagy három? Rövidek de jók! Örülj neki hülye! Kicsit boldogabb! Meg ír! Verseket! Jók! Mondják! A Peck ötletére neki állnak egy verses könyvnek! Hol van már az ötven felett nincsen értelme az életnek duma! Most van, mert van feladat! D is készül. A Viktor csinálja a zenét! A Levente szaval! A Dobó Feri szerkeszt meg főz minden hétfőn! Ez jó! A Mesélj apu elszabadul a net-en! Hihetetlen megosztás mennyiség. Gyerekek szavalják az iskolákban! Ez azért valami! Nem? Örülj már jobban mert beverek egyet! De most megint rossz kedvű! Nyomasztják a gondok! Kevesebb a pénz, nehéz mindent egyedül! Jó apa, talán túlságosan is az! Mert neki nem volt! Nem volt jó egyik sem. Sem az igazi, sem a nevelő! Most nem tud annyit adni! Pedig a gyerek jó srác! Nem követelőző! Más mint a sok mai rongyrázós hülyegyerek!

angyalka-ezust-kocka

“Màr hiába próbálják hívni, kiszedte a kártyát a telefonból! Elmegy az üzletbe! Belülről magára zárja a rácsot és az ajtót! Mindent eltüntet ha esetleg meg is találják ne tudják mit vett be!”

Adósság, veszélybe kerül a munkája! Pedig szereti és jól is csinálja! Nem ö tehet róla hogy az embereknek egyre kevesebb pénze van! Hol van az igazság? Hát nem ebben az országban az biztos! Már megint túl sokat veszel magadra! Rosszat sejtek! Kattog megint az agya! Mi az hogy nincs értelme? Hülye vagy? Basszus ez készül! Csendben! Felíratja, megszerzi! Helló! Ennyi egy elefántot is átsegít! Készül hidegen, eltökélten! A telefont otthon hagyja! Na ezt mérjétek be! Levelek elküldve! Màr hiába próbálják hívni, kiszedte a kártyát a telefonból! Elmegy az üzletbe! Belülről magára zárja a rácsot és az ajtót! Mindent eltüntet ha esetleg meg is találják ne tudják mit vett be! Basszus ehhez én kevés leszek! Hé főnök kéne egy kis segítség! Amit csak te tudsz! Tudod az a csoda vagy mi! Mert nem fogják időben megtalálni! Ez a barom úgy csinálta! Te vagy a mindenható! Neked kell tudnod mi ilyenkor a teendő! Már tizenhárom órája fekszik ott! Na végre megtalálják! Még él! Köszönöm uram! Ennyi infúzió! Cseszhetnék ha mi nem vagyunk!

De most már nekem tényleg elegem van Uram! Mi az hogy nem lehet felmondani meg hogy egy életre szól? Majd akkor ér véget, ha te eldöntöd? Szép kis meló! De legalább már nyugtom lesz? Mi? Nem tudod? Akkor ki a franc tudja ha te sem! Pedig tudnék még mesélni pár dolgot! Mi az hogy nem érdekel és hogy húzzak vissza dolgozni!

Hát ezt megszívtam! Micsoda világ!

Muhi János

 

Nekem az oxigén, Henry Fordnak a füst és benzingőz

A Gumisember szupercsapata mindig csúcsformában és szerviz-készen várja az arra látogatókat. Csupa meglepetés, magas színvonal és szakértelem Göd határában.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2016-03-21.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Mint ahogyan nekem és még számos élőlénynek a földön az életben maradáshoz oxigénre, vízre és élelemre van szükségünk, úgy öreg autómnak, Henry Fordnak éppúgy életeleme a füst és a benzingőz. Fordikám akkor boldog, ha szív, sűrít, gyújt és kipufog, méghozzá ha mindezt egészséges ritmusban teheti. Miután több, mint húsz évet megélt a négykerekűm, akadnak kisebb, nagyobb, és olykor súlyosabb betegségek is a szervezetében, ám olyan baj még nem történt vele, amit a Gumisember szupercsapata ne tudott volna helyrehozni.

Kórház a város szélén

Amikor Fordikám “félrehúzott” és fura berregő hangot adott ki, elkezdtem gondolkodni, szegénykémnek mi baja is lehet, aztán kisvártatva rájöttem, rég voltunk a Gumisembernél, és egyszerűen hiányzik neki a jó kis benzingőzös levegő, a mély akna, az olajszag és a fiúk. Azok a fiúk, akik jól bánnak vele, simogatják a kis lelkét, és meggyógyítják, ha szükség van rá. Az autókórház a város szélére költözött, épp úgy, ahogyan mi is elhagytuk a Duna másik oldalát, és szigetlakók lettünk. Komppal keltünk útra és meg sem álltunk a gödi műhelyig, azaz a méltán híres Gumisember szervizéig. Már messziről látszik a narancssárgára színezett épület, amely előtt elég sűrűn időzik Szalai Laci nem kevésbé feltűnő autója.

Szalai Laci kitakarva

A fiúk ismét kedvesen fogadtak, és az autómat  akna fölé állítva, pár sarkalatos hibára felhívták a figyelmemet és bár számomra kínainak tűnt a szakzsargon, Ujvári Zsolt kedves figyelmessége révén mindenről szakleírást is kaptam, hogy én, mint szőke nő is megértsem, mitől is betegedhet meg egy öreg autó. Az alábbi betegségekre derült fény a városszéli kórház füstös rendelőjében. Gondok vannak a kerékösszetartással, az “utánfutással”, és a kerékdőléssel is, ezért húzott félre Henry. A berregés pediglen valami elmozdulástól keletkezhetett, mert miután a fiúk meghúztak valami csavart és ki-be nyitogatták a motorháztetőt, Fordika elnémult egy időre, mármint ami a berregő hangot illeti. 🙂

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Diagnosztika

Mit is jelentenek pontosan ezek a betegségek, mik a tünetei és hogyan néz ki mindez egészséges mivoltában? Zsolti elmagyarázta.

1. Kerékösszetartás

A kerekenkénti összetartás felülnézetben a gépkocsi hosszanti szimmetriatengelye és a kerék középsíkja által bezárt szögként értelmezhető. Pozitívnak tekintjük, amikor a keréktárcsák pereme elöl egymáshoz közelebb van, mint hátul. Az első kerék hajtású gépkocsiknál általában az első kerekek egymástól széttartanak. A kerékdőlés és a kerekek összetartása egymással összefüggő geometriai beállítási helyzet.

A kerék felfekvő felületének középpontjában ébred a vonóerő. A kormánylegördülési sugár tekinthető erőkarnak. Ez a kettő együtt nyomatékot alkot, ami a kerekeket egymástól szétfordítani igyekszik. Ezen hatások következtében és a meglévő illesztési hézagok miatt, az egymással párhuzamosan beállított kerekek szitálnának és radíroznának, ezzel pedig nehezítenék a kormányzást, valamint a kerekeket egymással összekötő rudazat elemeit mechanikailag folyamatosan és periodikusan terhelnék.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

Ezeknek a hatásoknak az ellensúlyozására a gyártó által megadott összetartást kell beállítani. Ezzel megnő a visszatérítő nyomaték és a menetstabilitás. A túl nagy összetartás viszont fokozott gumikopást és nagyobb gördülési ellenállást eredményez.

A hajtott első keréknél az összetartás kompenzálja az elaszto-kinematikus felfüggesztés miatt fellépő nyomtáv változást is.

A kerékösszetartás szokásos értéke hátsókerék hajtású gépkocsiknál általában 5-20 szögperc, első kerék hajtás esetén –20 szögperc (ez ellensúlyozza a vonóerő hatását).

Teljes összetartás a keréktárcsák peremei között elöl és hátul mérhető távolságok közötti
különbség mm-ben megadva.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

2. Utánfutás

Az utánfutás mm-ben megadott távolság (n), mely a függőcsap irányának útfelülettel alkotott döféspontja és a kerék felfekvő felületének középpontja között oldalnézetben mérhető. Hozzájárul a kerekek egyenes meneti helyzetbe történő visszaállításához, befolyásolja az elkormányzáshoz szükséges nyomatékot, valamint stabilizálja az egyenes meneti kerékhelyzetet. Nem csak mm-ben hanem szöghelyzetként fokban is megadható (τ). Oldalnézetben a függőcsap középvonala és a függőleges között bezárt szög. Értéke általában 1-5º közötti tartományba esik

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

3. Kerékdőlés

Elölnézetben a kerék síkjának dőlése a függőlegeshez képest. Negatív értékű, ha a kerék síkja felül közelebb van a gépkocsi hosszanti szimmetriatengelyéhez. Befolyásolja a kerék oldalvezetését. A gumiabroncstól függően értéke kicsi (–3º és 0º közötti) azért, hogy ne okozzon a gumiabroncs futófelületének egyik oldalán intenzívebb elhasználódását.

A pozitív kerékdőlés esetén a kerékre egy tengely irányú erőkomponens hat, amely a kerékanyát tehermentesíti és a csapágyhézagot kiküszöböli. A kerék szitálási hajlama ellen hat, amit a kisebb útegyenetlenségek gerjesztenek olyankor, amikor még nem történik berugózás. Ilyenkor a kerék függőcsap körüli lengéseket végez. A kerékdőlés értékét a csapterpesztéssel összhangban állapítják meg.

Az autódoktorok, Gyuri és Zsolti, a hosszú műtét után,  a beteg alkatrészekkel, amelyeket aztán, egészségesre cseréltek. 

fiúk a műhelyből fekvő

beteg szerszámok

Így történt aztán, hogy Henry Ford újra egészségesen virgonckodott a szigeten és vagányan rótta a köröket a homokos úton. Fordika igen fickós, még most sem látszik huszonévesnek, ami azért az ő generációjukban valljuk be már egy kor. 🙂 Dredán György és Ujvári Zsolt mindent elkövettek, hogy teljes gyógyulást mondhassunk magunkénak. Egészséges boldogsággal futóművében, és kellemes halk motorhangján távozott Fordi a szervizből, mindenki megelégedettségére.

csavarkulcsok fekvő

,,Orvosi műszerek”

Dredán Gyuri

Az egyik doki, aki mindent megtett 🙂 …

Zsolt ír

És a másik doki, aki receptet ír Fordikának 🙂 …

A Gumisember szervizébe hamarosan ellátogatunk egy másik fontos és aktuális teendő apropójából. Hamza Tomi és csapata most is készséggel áll a rendelkezésünkre és újabb meglepetésekkel szolgálnak nekünk és nektek, olvasóinknak egyaránt. Már alig várjuk!

Frenyó Krisztina

Szeretek szeretni! Meghitt beszélgetés, Kovács Péter betegápolóval.

A szeretet belőlem jön, adnom kell, mindig is ezt tanultam otthon, mosollyal érkezem nap, mint nap a “betegeim” közé, és ha olykor nehezen is megy, nem engedhetem meg, hogy szomorúnak lássanak. Nekik én hozom ide a vidámságot, ha csak percekre is.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2015-12-18.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Közeledik a karácsony, és ilyenkor mintha még inkább felerősödne a szeretet-éhség körülöttünk. Egy olyan embert kerestünk a karácsonyi interjúnkhoz, aki a mindennapi életben véghezvitt cselekedeteivel, figyelemreméltó hivatástudatával valóban a mi hősünk lehet ha csak egy interjú erejéig is. Egy olyan embert szerettünk volna bemutatni nektek, akit tiszta szívvel, hétköznapi angyalnak  nevezhetünk. Kovács Péter betegápolóra esett a választásunk. Nem véletlenül. Pétert régóta ismerem, bár bevallom egy másik oldaláról, a dobok mögül. A konga mestereként, remekül bánik az ütőkkel, ám most életének egy másik gyönyörű részét ismerhettem meg. A Váci Irgalmasrendi Kórházban találkoztunk. 

F. K: – Itt ülünk a kórházi osztály kezelőjében, ahol az életed nagy része zajlik, évek óta az egészségügyben dolgozol, amely számodra nem csupán a munkát, hanem sokkal inkább a hivatást jelenti. Hogy is kezdődött mindez, Péter?

K. P: – Ugye őszintén beszélgethetünk? – mert én csak így tudok. 🙂 Ez egy hosszú történet, akkor kezdem az elején. Nem tartoztam a legjobb tanulók közé, sosem kedveltem az erőltetett dolgokat, így aztán a továbbtanulásom is eléggé lekorlátozódott, mégpedig a váci egészségügyi szakközépiskolára, – oda még felvettek.:-) – ahol aztán le is érettségizem 1988-ban. A zenével nyolc évesen ismerkedtem meg a zeneiskola ütős tanszakán, és a dobolás azóta is az életem részeként van jelen. Nálam a zene és a kórházi munka kéz a kézben járnak. Az egészségügyi tanulmányaim elvégzése után, rögtön  munkába álltam Szentendrén mentősként. Ez a szerelem itt tartott húsz évig, minden percét élveztem, nagyon szép volt, kellett az adrenalin. Egyfajta doppingként éltem meg, hogy sosem tudtuk mire érkezünk ki egy helyszínnél, és a segíteni akarás, az emberek közelsége, az irántuk érzett és tanúsított szeretet mindig is ott élt bennem, kicsi korom óta. Ahogy megszülettem, már tudtam, hogy azért jöttem a világra, hogy segítsek. Aztán a sok emeléstől, cipekedéstől a derekam kicsit meg-rozzant és már a leszázalékoláson gondolkodtam, míg nem aztán újra rendbe jöttem és egy éven át egy szociális otthonban, majd házi betegápolóként dolgoztam, aztán hét évvel ezelőtt ide vezetett az utam, a Váci Irgalmasrendi Kórházba.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA      Ahogy Kovács Pétert kérdezgettem, átjárt engem is a nyugalom és a szeretet.

F. K: – Mint tudjuk, nem kapkodnak az ilyen jellegű munkakörért, ( betegeket ápolni, tisztába tenni, emelgetni, 24 órázni és mindezt valljuk meg, nagyon csekély fizetésért cserébe ) mégis itt vagy immáron hetedik éve. Azon felül, hogy segítesz, hogy szereted a  munkádat, mi az ami mégis itt tart, ami minden nap újra arra sarkall, hogy biciklire pattanj és “szolgálatba állj”?

K. P: – Nálam nagyon fontos az adni akarás, hiszen világéletemben úgy lettem nevelve, hogy adjak, a szüleim erre tanítottak. Sokan megkérdezik tőlem, hogyan tudom összeegyeztetni a “két életemet” egymással, – itt a csillogással teli fellépésekre utalok, amikor elegáns ruhában kilépek a színpadra és hol Hernádi Juditot, hol Eszményi Viktóriát kísérem dobon, hol meg a saját zenekarommal járom az országot, majd másnap bejövök a kórházba és súlyos beteg embereket ápolok, tisztázok, mosdatok. – Pedig semmi másról nem szól mindez, mint, hogy a rivaldafényben is és a betegágy mellett is éppúgy adok, magamból, szeretetet és ez nekem jó! Úgy tudom, hogy a betegek is azért szeretnek engem, mert imádok velük nevetni, bohóckodni, és még táncolni is szoktam nekik. Amikor bent vagyok náluk és elkezdem a “kis műsoromat”, abban a pillanatban elfelejtik, hogy tulajdonképpen miért is vannak ők itt. Próbálom ,,poénosra” venni az itt létemet, és amikor táncolok, bohóckodom és megsimogatom az arcukat, ők rám mosolyognak, látom rajtuk a pillanatnyi ragyogást és ez fantasztikus érzés! Szeretek adni, épp úgy, ahogy szeretni is nagyon, ez innen legbelülről jön. 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA          Péter, egy szeretettel teli ember, vagy talán inkább érző szívű, földre-szállt  angyal. 

F. K: – Drága Péter, csodálatos, ahogyan szavakba öntöd a hivatásszereteted, és olyan jó látni, hogy valóban így van ez. Végigsétáltam veled a betegágyak között, láttam a nővérekkel, ápolókkal való kedves, fesztelen viszonyodat, és éreztem az őszinteséget a kopottas kezelőszékekre dőlve. Mindemellett tudom, hogy nem vagytok elkényeztetve fizetés és szabadság terén sem, az egészségügy még mindig periférián lebeg, egyre vékonyodik a cérna, és nálad? Te hogy bírod? És a családod?

K. P: – Valóban nem vagyunk túlfizetve, és az itteni munkám mellett, mint tudod zenélek is, azon felül, hogy a dob is egy szerelem, a megélhetéshez is hozzájárul, hiszen egy családot kell eltartanom. Akárhogyan is alakul, bármit hoz az élet, amíg lehet, én ezt a tevékenységet nem fogom abbahagyni, teszem míg bírja a lábam, a zene mellett. Szeretem ezt a munkahelyet, jó ide bejárni, még akkor is, ha olykor nagyon nehéz a többórás intenzív fizikai jelenlét, mégis örömmel teszem.  Egyedül a zenéből sem tudnék megélni,  – próbáltam – hiszen egy kongásnak azért nehezebb, mint mondjuk egy énekesnek, egy dobos azért többnyire háttérbe szorul. Így aztán, ahogy édesapám is mondta annak idején, fiam zenélhetsz, de mindenképpen kell egy másik tisztességes munka, amiből meg tudsz majd élni, és abszolút igaza volt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA     Péter és a kölcsönvett fehér köpeny 🙂 / leginkább fehér póló és nadrág a munkaruha /

Én az egészségügyet választottam és nagyon beleszerettem ebbe a világba, bár véletlenül indult, mostanra szívügyemmé vált. A munka, az éjszakázás, a zene és a család? Beleszoktunk, mégis csak 27 éve dolgozom ápolóként, a feleségemmel pedig 10 éve vagyunk együtt, a nagyobbik lányom 7, míg a kisebbik 4 éves. Hmm…na az az igazság, hogy nem találkozunk sűrűn, miután valóban sokat éjszakázom, és egyre kevesebb az ápoló itt is, van úgy, hogy egyedül viszem az osztályt éjszaka 37 krónikusan súlyos beteggel és ez nagyon kemény. Az itteni jelenlét fizikai és szellemi síkon is frissességet és erőnlétet követel, hiszen 37 betegből, 34 fekvő beteget kell ellátni, emelni és így tovább.

F. K: –  Hogy is fogalmazzak, Péter, ez nagyon keményen hangzik és ahogy látom, egyáltalán nem minden pillanat felemelő itt  a kórházban, aki nem lépi át a küszöböt, talán sosem tudja meg, hogy valójában hogyan is zajlik egy ápoló mindennapja. Menjünk végig egy munkanapodon és kérlek avass be az olvasókat is a részletekbe.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

      Kovács Péter ápoló poénkodik, viccelődik…mosolyogva táncol a betegek között.

K. P: – Hétre jövök dolgozni, ilyenkor van a váltás. Reggel héttől este hétig, és este héttől reggel hétig dolgozunk, így váltakoznak a nappali és az éjszakás műszakok. Az osztályátadás után miután átnézzük a betegek éppen aktuális állapotát, elkezdjük a dolgunkat. Vegyünk példának egy éjszakai műszakot. Az összes betegünket letisztázzuk, vagyis pelenkát cserélünk, – ez 34 embert érint az ittlévők közül – és ha az ágynemű is megköveteli a frissítést, akkor természetesen ágyat húzunk. Ezután következik az esti gyógyszerek kiosztása, majd az éjszakai infúziók, injekciók beadása, és az egyéb speciális kezelések elvégzése. Fontos az állandó ébrenlét, a fokozott figyelem és a maximális jelenlét mind testben, mind agyban, hiszen egy ilyen osztályon bármi megtörténhet, nincs időhöz kötve. Óránként végigjárjuk a szobákat, hogy minden rendben van e, és ha bármi vészhelyzet adódik, azonnal szólunk az ügyeletes orvosnak, aki elvégzi a szükséges intézkedéseket. Miután az éjszaka nagy része lezajlott, hajnal háromkor elindulunk és végigmosdatjuk a betegeinket, ennek azért ők nem igazán örülnek ám, mégis muszáj ilyen korán kezdeni, hogy a reggeli váltásra végezzünk. Nagyjából így néz ki egy éjszakai munkavégzés nálunk, nem mondom, hogy könnyű feladat, ám szeretem amit csinálok, és a szeretet ereje megkönnyíti az olykor súlyosan nehéz pillanatokat is.

F. K: – Amikor itt vagy és  a munkád mellett marad még egy pici időd, tudom, hogy akkor néhány kedves meghitt pillanatot szentelsz a betegeidnek is, amitől mássá válik ez a munkavégzés. Mosollyal, szeretettel és jóízű humorral fordulsz feléjük, és nem csak te adsz, de tőlük is kapsz valami értékeset. Mesélnél nekünk erről?

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Péterrel gyorsan repült az idő…csak úgy sziporkáztak a szeretet – gondolatok

K. P: – Igen, nagyon szeretem a betegeinket, és van olyan néni, nem is egy, akit – bár több közeli élő rokona is van – nem látogat senki. Ez mélységesen elszomorít, nem értem, de nem is akarok ebbe belemenni……………………………………………………………………………………………………… Ezek az emberek kihez forduljanak, ha bármi óhajuk, kívánságuk adódik, ha egy pohár vízre, netán egy csésze kávéra, vagy csak egy ölelésre vágynak? Én itt vagyok nekik. Beszélgetek velük, és még ha órákig tartó beszélgetésekre nem is, azért egy-egy jó szóra mindig jut idő. Tíz perc alatt képesek nekem elmesélni egy egész életet, a születésüktől, a mostani pillanatig és látom rajtuk, mennyire jól esik nekik, hogy valakinek elmondhatják. Ilyenkor megsimogatom az arcukat, rájuk mosolygok, és látom a csillogást a szemükben, ez fantasztikus érzés.. Amellett, hogy gyógyítunk, ápolunk, adnunk kell, valami többet, egy picikét, magunkból…. szeretettel érkezem és távozom a nap végén, az én életem erről szól!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ide nem kellenek szavak…

Érzékeny ember vagyok, sokszor megkönnyezem az élet törékeny pillanatait, olykor még egy filmen is sírni tudok, így aztán gondolhatod hány olyan helyzet adódik a munkám során, amikor meghatódom. Egyszer egy éjszakai beszélgetés folyamán egy kedves beteg, – akinek ugyan négy gyermeke van, mégsem látogatják őt –  rám nézett és ezt mondta:  ( bár régen történt, szó szerint próbálom idézni őt ) Péter, maga olyan rendes ember, akár lehetne a fogadott gyermekem is. No, ilyenkor azért rendesen küszködöm a könnyeimmel, ez egy őszinte visszajelzés volt egy olyan nénitől, aki nálunk feküdt egy ideig, majd szociális otthonba került. Egy nénitől, akit nem látogattak a gyermekei és én olyan voltam neki, mint egy fogadott gyerek, aki miközben hallgatja, megsimítja az arcát. Ez egy emlékezetes, megrendítő vallomás volt, amely szívből érkezett, de nekem bőven elég egy mosoly is tőlük. A “betegeim” rengeteget adnak nekem. Amikor bejövök és meglátnak, már mosolyognak, jókedvre derülnek és ők is velem együtt táncolnak az ágyukban. Kell ennél több? 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A folyosó díszei.

F. K: – Közeledik a karácsony, a folyosón gyertyák, kedves kis angyalok, adventi koszorúk jelzik az ünnep közeledtét. Hogyan tudtok egy kis ünnepi hangulatot, szeretet-érzést belevinni a betegek szomorú napjaiba, van valami ajándék, amit ők kapnak itt a kórházban?

K. P: – Van itt lent egy kis kápolnánk, és minden héten péntekenként misét tart az atya a legnagyobb kórtermünkben, amelyet a kápolnában és az összes betegszobában is kihangosítva hallani. Vannak önkéntes segítőink, akik tolókocsiban leviszik a betegek egy részét a kápolnához, így ők ott is hallgathatják a prédikációt. Szenteste kis meglepetéssel, – gyertyákkal, karácsonyi énekkel, szaloncukros csomagocskákkal – kedveskednek a segítőink ( katolikus egyháztagok, kóristák, művészek, önkéntesek ) azoknak, akik kénytelenek itt tölteni az ünnepeket. Vannak diákok a közeli katolikus iskolából, akik havonta egy-két alkalommal ide látogatnak és beszélgetnek a betegekkel. 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ellátogattunk a felsőbb emeletekre is

Hála istennek már egyre több önkéntes jelentkezik hozzánk is, ennek ellenére, szükség van a segítőkre, így szeretettel várunk bárkit aki segíteni szeretne. Azokat, akik felolvasnak a betegeknek, vagy szólnak hozzájuk pár jó szót, kávét hoznak az automatából, beszélgetnek, esetleg leviszik őket sétálni a térre, elkél a segítség. Szenteste is dolgozunk, én akkor ugyan családos ember lévén otthon leszek, de 25.-én nappal és 26.-án este itt vagyok. Szilveszterkor zenélek a zenekarommal, ám az ünnepek alatt mindenki kiveszi a részét az itteni munkából is. A harmadik szinten nagyon jó gárda van, itt mindenki csapatmunkában dolgozik, amúgy az egész kórházban nagyszerű emberek jöttek össze, öröm velük dolgozni.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Angyalok is vigyázzák az osztály betegeinek álmát.

F. K: – Vannak nehéz napjaid itt a kórházban, rengeteg impulzus ér, szomorú pillanatok váltják egymást, majd felmész a színpadra és ott kizenéled magadból a fájdalmas emlékeket, vagy hogy működik ez nálad? Amikor a rivaldafényben állsz, oda mit viszel magaddal? Ott is tudsz adni?

K. P: – Itt azért nagyrészt szomorú dolgok történnek, hiszen súlyos beteg emberek között vagyok nap, mint nap. Amikor a színpadra lépek, természetesen akkor is adni szeretnék, és ott valahogy elfelejtem ami itt történik…A dobogón nem sírhatok, valóban szívbéli mosollyal, “jólöltözetten” dobolok, boldog egészséges embereknek adva egy másfajta műsort. Az itteni dolgokat nem viszem oda, de az adni akarás ugyanúgy megvan mindkét oldalon. A családba szintúgy nem viszem haza a fájdalmas történeteket, bár teljesen nem tudom kizárni ezt a világot, hiszen  a részese vagyok, így aztán amikor hazaérek, a megható, szép dolgokról mesélek a feleségemnek. 

F. K: – Pár rövid kérdés következik, amely megmutat belőled egy picike személyes részletet, nem mintha a beszélgetésünk egy kicsit is személytelen lenne, sőt… 🙂 akkor hát jöjjenek a villámkérdéseink.

  • Mottó, hivatás, hobbi, sport, majd az elengedhetetlen három kívánság a karácsonyi aranyhaltól és végül egy üzenet a világ összes emberének?
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

                           Mindig kell, hogy jusson idő egy mosolyra, egy kedves szóra. Péter, Kati nénivel.          

K. P: Szeretek szeretni! Ez a mottóm. Ez az életem! Hivatás? A munkám a hivatásom, az egészségügy és a zene. Hobbim a horgászat, imádom! Ami a sportot illeti, hát épp elég mozgást igényel a kórházágyak melletti jelenlét, emellett sportszerűen biciklizem, télen-nyáron két-keréken járok dolgozni. Három kívánság? Húúú…elsősorban azt kívánom, hogy mindenekelőtt egészség legyen a családban, másodikként azt kérném, hogy minden ember tanuljon meg szeretni. És harmadik kívánságként, a “földön maradva” azt kérem, hogy végre fizessük ki a hitelünket. Végül, de nem utolsósorban azt üzenem a világ összes emberének, hogy mindenképpen szeressék egymást addig amíg lehet, mert sosem tudni, hogy meddig szerethetünk, és lesz e másnap. Nem tehetek róla, én szeretek szeretni, ilyen a természetem!  

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Kép-alá: Balról jobbra, Csákvári Éva ápolónő, Kristófné Policsán Erzsébet, osztályos  nővér és Kovács Péter ápoló.

váci kórház frontSzerkesztői utóirat:

Kint már besötétedett, szép lassan a váci főtéren, majdan a kórház ablakaiban is felgyúltak a karácsonyi fények. Nehezen akaródzott hazaindulnom……………………………… nem könnyű ám egy olyan helyről elindulni, ahol a “mi Péterünk” és a sürgő-forgó mosolygó nővérek egy csésze finom gőzölgő teával, és édesen krémes csokoládéval kínálnak, ahol a hosszú beszélgetésünk alatt minden kívánságomat lesve, szeretettel vesznek körül. Mindezt egy olyan helyen teszik, ahol nagyon súlyos fájdalmakkal küszködő betegek fekszenek és ahol minden lépéssel egy újabb élet-halál harc veszi a kezdetét. Csodálatos ajándékot kaptam ezektől az emberektől, beleláttam a nehéz mindennapokba, éreztem az átosonó szeretetet a folyosókon, és a nap végén, már magam is másként léptem ki azon a bizonyos küszöbön. Péter mosolyogva átölelt és biciklijére pattanva, kisvártatva eltűnt a macskaköves utcácskák ködbe borult sűrűjében.

Frenyó Krisztina

Karácsonyi fényestér

 

Colon hidroterápia / Ormos – interjú és kezelés Nellivel

Colon hidroterápia, azaz méregtelenítő béltisztítás, a belek átmosása. Ajánlott legyengült szervezeteknél, immunerősítés, méregtelenítés céljából, betegség utáni lábadozásnál és egészség megelőzési szempontból.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-01-08.

2013-12-13 Ormos 1. 010 (800x600)


Eljött a várva várt nap, és elindultam hát az Ormos Intézet felé, hogy elkezdődjön a kezelés-sorozat, azaz az izgalmas colon hidroterápia első “beavatása”. Mint minden új dologgal, ezzel is úgy voltam, hogy kellően túlizgultam a kezelést, mielőtt még az elkezdődött volna. Fogalmam sem volt róla, valójában mi vár reám, mert hiába az interneten keringő számtalan videó, az interjúk és a jól csengő reklámok, saját magamnak kell megtapasztalnom, hogy mi fán is terem ez a Colon hidroterápia.

2013-12-13 Ormos 1. 017 (800x600)

Ismét egy mosolygós recepciós hölgy várt rám, majd elkísértek egy szintén nagyon kedves teremtéshez, . Nelli, – szinte mindenki így nevezi – bioenergetikus, reflexológus szakember és e-mellett ő fogja a kezeléseket végezni, azaz ő az én saját kezelőm. Mielőtt bármibe is belefogtunk volna, Nelli elmesélte nekem, mit jelent számára az Ormos Intézet, mi a colon hidroterápia lényege, hogyan végzik, mit kell tudni róla és így tovább. 

2013-12-18 Ormos Intézet Második terápia 006

F. K : Nelli, mesélnél nekünk arról, hogy mióta dolgozol az Ormos Intézetben, mit jelent számodra a hely, és a munkád? 

2013-12-13 Ormos 1. 001 (800x600)

R. K : A kezdetektől az intézetben dolgozom, mint természetgyógyász. A fő szakterületem a reflexológia, azaz talpmasszázs, e mellett bioenergetikával foglalkozom, a talpmasszázst az első perctől kezdve, míg a bioenergetikát későbbtől gyakorlom és építettem be a mindennapjaimba. Negyedik éve foglalkozunk a colon hidroterápiával mint kezelés-formával, ekkor vette meg az intézet a gépeket, és ezt a kezelést is természetgyógyászok végzik nálunk. A colon hidroterápia más néven vastagbélmosást jelent, kihangsúlyoznám, hogy itt egy humán kezelésről beszélünk, nem károsítjuk vele a bélrendszert és a terápiával inkább kellemes közérzetet biztosítunk, mint sem, hogy bármi kellemetlen benyomás érné a kedves pácienseinket. A colon hidroterápia a következőképpen zajlik: finoman felhelyezünk egy steril gumicsövet a páciens végbélnyílásába, – miközben ő oldalra fordul – miután vazelint használunk és egyébként is nagyon óvatosan közelítjük meg ezt a  területet, ez a mozzanat is fájdalommentes.

2013-12-13 Ormos 1. 007 (800x600)

Enyhe nyomással, váltakozva, adalékanyagoktól mentes, tiszta, hideg, majd meleg vizet viszünk fel, rövid ideig bent tartjuk, majd kiengedjük.  Saját erejéből folyik ki a víz, nem szippantjuk, nem károsítjuk a beleket. A meleg-hideg váltakozás hatására változik a bél működése is, így általában kevés idő elteltével már el is távoznak  a lerakódott salakanyagok. Mint minden, ez is emberfüggő, van akinek az első kezelés nagy-részben meghozza a kívánt eredményt, van akinek később indul be salakanyag-ürítés, de mindenképpen  jótékony hatást gyakorlunk a kezeléssel a szervezetre, hiszen a colon hidroterápia, egy nagyon erős méregtelenítésnek felel meg.

2013-12-13 Ormos 1. 002 (800x600)

F. K : Mielőtt rászánjuk magunkat egy ilyen ,,új-keletű” kezelésre, mit érdemes végigcsinálni, mire kell odafigyelnünk, fel tudunk e készülni a terápiára, és ha igen, mindezt hogyan vigyük véghez? 

2013-12-13 Ormos 1. 012 (800x600)

R. K : Természetesen, mint majdnem mindenre, erre a kezelésre is fel lehet, sőt fel is kell készülni. Elsőként, egy kifejezetten erre a terápiára szóló előzetes belgyógyászati vizsgálattal kell érkezni, illetve itt nálunk is lehetőség adódik erre, amely egyfajta feltérképezése a páciensnek, a vérnyomás méréstől, az alapos kikérdezésen keresztül, a hasi ultrahangon és kitapogatáson át, végül egy végbélvizsgálattal zárulva, egy alapos vizsgálatot foglal magában.

2013-12-13 Ormos első találkozás Szegő dr. 002 (800x600)

Dr. Szegheő Péter belgyógyász, az Ormos Intézet munkatársa nálam is feltárta a lehetőségeket, kivizsgált és csak ezután engedett át a béltisztító kezelésre.

A végbélvizsgálat elengedhetetlen, mert itt derül ki, hogy nincs e akadálya annak, – esetleges tumor, fekély, aranyér – hogy elkezdődhessen a kezelési folyamat. A kezelést megelőző este ajánlatos kímélő étkeket fogyasztani és egy laza gyógynövényes ( pl: Anyalevél, Szenna tea, szűztea, Mályva-tea ) hashajtást végezni, hiszen lehetőleg üres béllel a legtanácsosabb érkezni.

2013-12-13 Ormos 1. 006 (800x600) (2)

Azért is fontos a kiürült bélrendszert hangsúlyoznom, mert ennek a kezelésnek a lényege, ebben az állapotban tud igazán érvényesülni, hiszen a colon hidroterápia lényege, hogy a salakanyagok fellazuljanak és kiürüljenek a vastagbélből. Mindenképpen lényeges, hogy a kezelés napjának reggelén, vagy az előző este legyen székletürítés, mert e-nélkül nem igen célszerű a kezelésnek nekifogni.

F. K : Van valamiféle statisztika arról, hogy milyen arányban fordulnak elő nők illetve férfiak a kezeléseken, korra, nemre nézve, fiatalok, idősebbek e  bátrabbak? Miért jönnek leginkább hozzátok?

386(1)

R. K : Teljesen változó az arány, nincs számottevő különbség, ugyanúgy jönnek hozzánk nők is, férfiak is egyaránt. A középkorosztály bátrabban látogat el az Ormos Intézetbe, ám hál istennek az idősebb generáció is egyre nyitottabban közelít a colon hidroterápia felé. Egy kikötés van, 18 év alatt nem végzünk ilyen vizsgálatot, maximum rendkívüli probléma esetén, kizárólag orvosi utasításra teszünk kivételt. Leginkább komoly egészségügyi panasszal fordulnak hozzánk a terápia igénybevételénél, ( mint például tartós székrekedés, illetve az ellenkezője, hasmenés, felborult bélflóra ) valamint az egyre jobban elterjedő méregtelenítés végett.  Jellemző még, hogy a Húsvét előtti böjt idején látogatnak nagyobb számban hozzánk és a karácsonyi illetve ünnepi időszakokban is nagy a jövés-menés az intézetben. Nagyon szép eredményt érhetünk el a bőr-problémák terén, minden olyan bőrpanasz, amely a vastagbél működéssel kapcsolatos, igen jó arányban kezelhető.   Érdemes a honlapunkat is nézegetni, mert számos különféle akciós ajánlattal kedveskedünk gyógyulni vágyó vendégeinknek. 

2013-12-13 Ormos 1. 034 (800x600)

 F. K : Miután mindent megtudtam Nellikétől, amint a mellékelt képeken láthatjátok is, alá vetettem magam az első colon hidroterápiának, és jelentem túléltem, és közben még jól is éreztem magam, persze ehhez hozzájárult Nelli fantasztikus humora, amellyel a ” tűzkeresztségem kezdeti izgalmait” enyhítette. Nagyon nem mindegy ám, kihez kerülünk egy ilyen intim és különös kezelés során, no igen, én a többieket nem ismerem közelebbről, bár ők is biztosan remek szakemberek, de Nelliről csak jót mondhatok. Valóban úgy éreztem magam vele, mintha  egy kellemes üdülésen vennék részt egy nem mindennapi szállodában, ahol még a mosdóban is a muzsika lágy dallamaira relaxálhatunk.

383(1)

Az Ormos Intézet falain belül, makulátlan tisztaságú, remek ízléssel berendezett harmonikus terek várnak mindenkit. Ja, hogy ez valójában egy kórház?  Én kérek elnézést, ám erről az apróságról a kakaó-barna kényelmes fotelek ölelésében, valamint a wellness hotelre emlékeztető miliőben, még a mosolygós, folyosókon elsiető képzett orvosok  jelenlétét észlelve is elfeledkeztem. 

Frenyó Krisztina

Hamarosan folytatjuk…

 

 

Egy hely, ahol biztosan másképp gyógyulsz / Ormos Intézet

  ,,Semmilyen emberi tudomány, így az orvostudomány sem birtokolhatja a tévedhetetlenség jogát. De az időbeni felismerés mindenképpen záloga lehet további életünknek!” Ormos János               Egy jó ideje azzal teltek a napjaim, hogy kórházról-kórházra jártam és az orvosokkal közösen kerestük a szűnni nem akaró rosszulléteim okát. Még a nyáron folytatódott, ami úgy egy […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-12-19.

 

DSC02589 (800x600)

,,Semmilyen emberi tudomány, így az orvostudomány sem birtokolhatja

a tévedhetetlenség jogát. De az időbeni felismerés mindenképpen záloga lehet további életünknek!”

Ormos János              

DSC02593 (600x800)

Egy jó ideje azzal teltek a napjaim, hogy kórházról-kórházra jártam és az orvosokkal közösen kerestük a szűnni nem akaró rosszulléteim okát. Még a nyáron folytatódott, ami úgy egy éve kezdődött: fulladások, gyors szívdobogás, magas pulzus, alacsony vérnyomás, megmagyarázhatatlan rosszullétek, kisebb-nagyobb pánikroham, egyensúlyveszteség. Gondoltam ennek a fele sem tréfa, hiszen megkeserítem a magam és  a körülöttem lévők életét is az állandó félelmekkel, aggódással.

Családtagjaim tanácsára elkezdtem hát a kórház-hadjáratot, s így már az ősz beköszöntével sikerült megtudnom, hogy fém, azon belül is nikkel, bróm, króm, nátrium, vas, majd csótány, parlagfű és útifű allergiában szenvedek, ezzel magyarázhatóak a nyaralás alatt igen sűrűn előforduló allergiás rohamok. Még jó, hogy élek! 🙂 A diagnózis arra igen jó, hogy tudjam mit kerüljek el, hiszen semmi más módszer nincs a kiküszöbölésükre, állítólag. menta teaTovábbmentem, mert a rosszullétek újra és újra jelentkeztek, a fémek és füvek kerülésének ellenére is. Elkezdődött egy hormonális vizsgálat-sorozat, ám egy kisebb petefészek ciszta után, egy nagyobbacska mióma születésével, majd össze-zsugorodásával úgy gondoltam pont került az i-re és mostantól új ember leszek. Híztam tíz kilót egy év alatt, jól van, úgyis ez volt a célom, puffadok sebaj, biztosan mások is, ez így normális, és az emésztésem? – na az a  nem normális, és ezzel igen régóta küzdök – talán genetika? – Így aztán miután minden leletem negatív lett, tovább kutakodtam és utána olvastam ennek – annak, valamint lelki és testi síkon is nyomozásba kezdtem, megvettem pár szakkönyvet, nyakig bújtam az internetet és ekkor rátaláltam a megoldásra, pontosabban az Ormos Intézetre, és onnantól kezdve minden megváltozott.

DSC02443 (800x600)

Miután a beleimmel vannak a gondok, gondoltam fordítok egyet a dolgokon és most alulról kezdem a vizsgálódást, úgy tűnik ezt igen jól tettem, mert hamarosan rábukkantam egy különös kezelésre az Ormos Intézet honlapján, és ez nem más, mint a Colon hidroterápia. Ez a terápia nem akármilyen javulásokat és eredményeket produkált az utóbbi négy évben, mióta az Intézet is alkalmazza ezt a  fajta kezelést. Persze messziről jött ember azt mond amit akar, és hiába nyilatkozik a weben számtalan elégedett férfi és nő, hiába a sok videó és reklám, mi emberek sajnos hajlamosak vagyunk a szkeptikusságra, még akkor is ha az egészségünk a tét. Nem volt mit tenni, így jómagam keltem útra, hogy utánajárjak az igazságnak, és meg kell hogy mondjam, kirándulásom során egy olyan helyre bukkantam Budapesten, hogy  még a szavam is elakadt.DSC02597 (1) (600x800)    DSC02462 (600x800)

Egészen idáig, nem hittem, hogy létezik egy ilyen csodálatos “sziget” Magyarországon, amely teljesen más hangulatba hoz, mint az eddigi kórházi élményeim bármelyike, és amely annyira magával ragad, hogy nehezemre esik innen haza indulnom.

DSC02472 (800x600)

Az élénksárga épület felé haladva, az útról már messziről feltűnik egy hatalmas tábla, amelyen ez áll: A GYÓGYÍTÁS NÁLUNK MINDIG EGY MOSOLLYAL KEZDŐDIK!  Ez így igaz, én tanúsíthatom és hogy miként folytatódik? Ezentúl részletesen beavatunk benneteket a Colon hidroterápia, és az egyéb jótékony hatású kezelések csodálatos rejtelmeibe, valamint személyesen beszámolok saját tapasztalataimról egy lényegre törő képriporttal illusztrált sorozaton belül. 

Frenyó Krisztina

Hamarosan folytatjuk!

AJÁNDÉKOZZ TE IS, MERT ADNI JÓ!

Akkor így szólt egy gazdag ember: Beszélj nekünk az Adakozásról.                                                             És ő így válaszolt: Keveset adsz, amikor a te tulajdonodból adsz. Amikor önmagadból adsz, igazán akkor adakozol. Mert […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-11-29.

cipősdobozborítóképangolautósAkkor így szólt egy gazdag ember: Beszélj nekünk az Adakozásról.                                                            

És ő így válaszolt: Keveset adsz, amikor a te tulajdonodból adsz. Amikor önmagadból adsz, igazán akkor adakozol. Mert mi a tulajdon: tárgyak, melyeket megőrizel, attól való féltedben, hogy hátha holnap szükséged lesz reá. És a holnap – ugyan mit hoz a holnap a túlontúl elővigyázatos ebnek, mely csontokat kapar el a nyomtalan homokban, míg a szent városba tartó zarándokokat követi?És mi a szükségtől való félelem, ha nem maga a szükség? Hát a szomjúságtól való félelem, ha kutad tele van, nem maga az olthatatlan szomjúság? Vannak, kik keveset adakoznak a sokból, amijük van, s ezt az elismerés reményében teszik – e rejtett vágyuktól adományuk egészségtelenné válik. És vannak, akiknek kevesük van, s mind odaadják azt.

Kahlil Gibran: A próféta

Beszéljünk egy kicsit az adakozásról, az ajándékozásról, egyszerűen csupán az adásról, mint cselekedetről. Adni jó! A kevésből adni még inkább jobb, nem gondoljátok? Mindig van amit adhatunk, legyen az segítség, jó szó, egy szeretetteli mosoly, akár egy szelet kenyér.

              cipősdobozfekvőhangjegyekdísszelcipősdobozajcsifőkép                       Gombás Ernő gondolatait idézem: “nem kell nagy dolgokra gondolni, vegyük észre, hol kell segíteni a hétköznapokban! Lehet úgy két éve, hogy először kapcsolatba kerültem a Vác, Pacsirta utcai állami gondozásban élő gyermekekkel, nevelőikkel. A találkozás apropóját sajnos egy szomorú hír adta, mely akkortájt bejárta a helyi médiákat is. Gyors segítségre, összefogásra volt szüksége az otthonnak, hogy a mindennapi minimális ellátást biztosítani tudja neveltjei számára. Akkor, mint egy váci cég – többek között – kommunikációs (PR) vezetője, a munkatársaim körében segélyakciót szerveztem, melynek eredményeként rövid időn belül számos használati eszköz, konyhai felszerelés, ágyneműk, játékok stb. találtak új otthont. A gyors segítség átadásakor betekintést nyertem az otthonban élők mindennapjába. Az ott tapasztaltakat megosztottam kollégáimmal és további segítségnyújtásként 2012 áprilisában egynapos állatkerti programot szerveztünk az ott élő gyerekeknek. Májusban önkéntes munkavégzést vállaltunk egy csodálatos helyen fekvő erdei gyerektáborban, amelyért cserébe a tábor vezetése az otthon lakóit vendégül látta egy hét időtartamra. Talán mi is tettünk valamit azért, hogy ezek a gyerekek néhány örömteli pillanat részeseivé válhattak.

cipősdoboznégerörömgyerekfej

A nyári táborozást követően, még számos akció szervezése, végrehajtása volt tervbe véve, azonban az élethelyzetemben bekövetkezett változás ezeket egyik pillanatról a másikra ellehetetlenítette, de a magam lehetőségeihez mérten adományomat, az elmúlt év karácsonyán is eljuttattam a gyerekekhez. Minap ismét felkerestem az otthont és beszélgettem a nevelőkkel, az új vezetővel. Mert időközben vezetőváltásra került sor, ami azonban egy cseppet sem változtatott azon, hogy a korábbi és a jelenlegi vezető, a nevelők a maximális figyelmességgel, türelemmel gondoskodjanak a 11 fogyatékkal élő kisemberről. Minden tiszteletem és elismerésem az övék. A 11 “kislakóból” 8 fiú, kettő 9, három 11, három 14 éves. A 3 lányka közül egy 10, kettő 14 éves. A közzétett karácsonyi szeretetreceptemből összefogással „kisülő” végeredmény számukra is tartogat egy-egy, a koruknak megfelelő tartalommal megtöltött cipősdoboznyi szeretetet.

cipősdoboznégergyerekekfekvőNe feledd! ADNI JÓ!

Az esemény elindítását követő másnap már 135 „önkéntes” csatlakozott az akciónkhoz. A megjelent hírt pedig több mint 800-an olvasták el. Az ADNI JÓ! címet viselő oldalon minden jó szándékkal, segíteni akaró váci, és nem váci polgár jelentkezését várjuk. A végrehajtás helyzetéről, eredményeiről, valamint minden ezzel kapcsolatos információról az oldalon kaphatnak felvilágosítást a segíteni szándékozók.

Az akciónk befejezési határideje: 2013. december 15.”

Mi is a cipősdoboz akció története, eredete?

 (Forrás: Baptista szeretetszolgálat)

cipősdoboz mikifigurával elnök

Egyszer volt, hol nem volt… Volt egyszer egy angol nagymama, aki, látva a világégés utáni állapotokat, és megsajnálva a borzalmakról mit sem tehető gyermekeket, összecsomagolta ajándékát egy cipősdobozba, és elküldte egy szegény gyermeknek. Nem sejthette, hogy egyszerű, de nemes tettét százak, ezrek, milliók követik majd, és, hogy a cipősdobozba zárt szeretet áttör határokat, korokat, életszemléleteket, és mozgalommá fejlődik.

cipősdobozkislányörülbombázásfekvőborítókép

A Cipősdoboz akció (vagy, ahogy szülőhazájában, Angliában hívják, Operation Christmas Child) egy évtizede érte el hazánkat, akkor még Nyugat-Európából érkezett csomagokat kaptak karácsonyra – a Baptista Szeretetszolgálat közreműködésével – az arra rászoruló gyerekek. 2004-ben pedig a szeretetszolgálat elindította hazánk első önálló akcióját. A „boy” vagy „girl” feliratok helyett megszülettek a „fiú” és „lány” címkék, és az akció mottója: „Tízezer gyermek karácsonya”. Ez akkor még elérhetetlen álomnak tűnt…

Hazánkban 2011-ben már 24500 doboz gyűlt össze. 2012-ben 33.000 doboz okozott örömet országszerte a rászoruló gyermekeknek. ADNI JÓ! Különösen karácsony táján. Adni szükséges is, hiszen sok a rászoruló, nélkülöző gyermek. Számukra gyűjtünk, számukra csomagoljuk „ünneplőbe” a sok-sok adományt, bízva abban, hogy a cipősdobozainkkal mi is egy picit szebbé tehetjük karácsonyukat. Ami önnek feleslegessé vált, félredobandó tárgy, megunt játék, az másnak az egész karácsonyát teheti boldogabbá.

Legyen Ön is társunk, hogy Vácon és környékén is minél több helyre eljuthasson egy doboznyi szeretet.

            cipősdoboznagyborító

A fogyatékkal élő gyermekekre is gondolnak

A Millenáris Kht. immáron harmadik alkalommal rendezi meg karácsonyi ajándékgyűjtési akcióját a hátrányos helyzetű gyermekek számára. Két évvel ezelőtt az állami gondoskodásban élő gyermekeknek, tavaly a nagycsaládosoknak gyűjtöttek, idén pedig a fogyatékkal élő gyermekeket szeretnék megajándékozni. A jótékonysági akció fő támogatója az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, fővédnöke Kovács Kálmán informatikai miniszter. A gyűjtés november 28-án kezdődött, és december 17-ig tart. Az ajándékokat – játékokat, könyveket, sportszereket és hangszereket – a Millenáris Fogadóba (Budapest, II. kerület, Lövőház u. 39.) várják mindennap reggel 8 órától este 8 óráig. A gyűjtés december 19-én délután 4 órakor jelképes ajándékátadással zárul. A felajánlásokat a fogyatékosok érdekeit képviselő szövetségek segítségével juttatják majd el a gyermekeknek.

Gombás Ernő üzenete: Az akcióhoz történő csatlakozás növelése mellett, a következő három hétben az ajándék dobozok összeállítására kell a nagyobb figyelmet fordítani.

Kérek mindenkit, aki „dobozolásba” kezd, hogy az alábbiakat ne feledje:

1. Csak olyan dolgot tegyünk a dobozokba, melyeket magunk is szívesen fogadnánk!

2. A dobozokat öltöztessük karácsonyi csomagoló papírba.

3. A becsomagolt dobozok oldalára helyezzünk egy címkét, amelyre írjuk rá OLVASHATÓAN:

– Kinek szánjuk? Fiúnak, Lánynak?

– Hány évesnek (lehet korig megjelöléssel is)

– Mit rejt a doboz? (pl: játék, mesekönyv, ifjúsági irodalom, ruhácska, stb.)

4. Ha mindez megvan, siessünk leadni a lakóhelyünkhöz leginkább közel eső leadási pontok egyikében, melyek az alábbiak:

– Gombás Ernő Vác, Aranka utca 8. tel: (20/363-84-65)

Deákvári kisposta mögötti VIRÁGHÁZ.

KORONA Rövidáru üzlet. Vác, Széchenyi u. 38. k-p: 9.00-16.30-ig, sz: 9.00-11.30-ig

Magyar utcai (Földvári tér) KORÁL diszkont, Újságos pavilon

hétköznap: 6.30-18.00-ig, szombat: 6.30-12.30-ig, vasárnap: 7.00-10.30-ig

– MSZP váci szervezetének irodája: Vác, Zrínyi u. 9. hétfő-péntek: 9.00-14.00-ig

– Alpa 2007 Bt. – Vác – volt Hajógyár területe (Szent L. út 23/4.)

Ne feledjük egy percre sem: ADNI JÓ!

Lejegyezte: Frenyó Krisztina

Egy életmű díja, azaz Dr. Frenyó Sándor / Lumniczer Emlékérem

Az alábbi beszélgetés egy olyan emberrel készült, akire nagyon büszke vagyok, és nem csupán azért, mert közeli rokoni szálak fűznek hozzá, hanem azért is , mert szakmájában olyan sikert tudhat magáénak, amelyet, minden elfogultság nélkül bátran állíthatom, hogy megérdemel.  Dr. Frenyó Sándor traumatológus, ortopéd és kézsebész szakorvos, egyetemi magántanárral beszélgettünk, a nemrég neki adományozott Lumniczer Sándor […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-07-18.

Az alábbi beszélgetés egy olyan emberrel készült, akire nagyon büszke vagyok, és nem csupán azért, mert közeli rokoni szálak fűznek hozzá, hanem azért is , mert szakmájában olyan sikert tudhat magáénak, amelyet, minden elfogultság nélkül bátran állíthatom, hogy megérdemel.  Dr. Frenyó Sándor traumatológus, ortopéd és kézsebész szakorvos, egyetemi magántanárral beszélgettünk, a nemrég neki adományozott Lumniczer Sándor Emlékérem kapcsán. 

Egy családi telefonhívásból tudtam meg, hogy rég nem látott apai nagybátyám egy igen komoly szakmai kitüntetésben részesült az elmúlt napokban. A Lumniczer Sándor díjat ill. emlékérmet olyan traumatológus szakember kaphatja meg, aki mögött bizonyos- években és teljesítményben is mérhető életút áll. . Nagybátyám elmondja, hogy mint osztályvezető főorvos visszavonult, de továbbra is  igen aktívan él  és dolgozik, mind a mai napig..

Dr. Frenyó Sándort, a Baleseti Központban  – korábbi nevén Országos Traumatológiai Intézetben – kérdeztem, az életműdíjjal, valamint az elmúlt évekkel, és a tevékeny mindennapokkal kapcsolatos a gondolatairól.interjúkép

F. K: Mire gondolt először amikor megtudta, hogy az említett komoly szakmai elismerés önt illeti? Mesélne nekünk az emlékérem eredetéről, jelentőségéről?

Dr. F. S: A Lumniczer Sándor Emlékérem, egy XIX. században élő  kiváló magyar sebészről kapta a nevét, aki a Szabadságharcban, tábori fősebész rangban szolgált. A harctéri sérült ellátásban, a legmagasabb vezetői szerepet látta el, és bár a győztes osztrák seregek évekig mellőzték, ám  tehetségéből adódóan, a mellőzésből visszahívták az aktív gyakorlatba. Később, a Szent Rókus Kórház orvosaként dolgozott, majd hosszú éveken át főorvosként,, későbbiekben egyetemi tanárként  az intézmény sebészeti osztályát vezette.

Ennek a díjnak az adományozásáról  – amelyre két traumatológust jelölhetnek – a Magyar Traumatológus Társaság Vezetősége, zárt szavazás alapján dönt. Az egyik díjazott  én lettem. Amikor értesítést kaptam a szavazás eredményéről, nagy megtiszteltetésként ért a hír. Egész életutam elismeréseként tartom számon. Az emlékérem átadására, a Magyar Traumatológus  Társaság  évenkénti vándorgyűlésének nyitóünnepségén került sor. Professzor. Dr. Varga Endre, a társaság elnöke adta át a díjat, majd az elnökség felkérésének eleget téve, egy rövid, beszédet tartottam . Leginkább, az életutam legfontosabb mozzanatait próbáltam áttekinteni és megosztani a jelen lévőkkel. Engedelmeddel a beszéd bevezető soraiból idézek:

„Mindenekelőtt köszönöm a Magyar Traumatológus Társaság elnökségének, hogy méltónak ítéltek a Lumniczer Sándor díjra. Tisztelettel hajtok fejet Lumniczer Sándor emléke előtt, aki a szabadságharcban a magyar hadsereg igazgató tábori főorvosa volt. Az ott végzett és a további klinikai ténykedése alapján  joggal tekinthető a magyar traumatológia előfutárának. Tiszteletére készítették tanítványai aranyból az általa szerkesztett fogóeszközt., mely mind a mai napig az Orvostörténeti Múzeumban látható.

 Egy életútra visszatekinteni annyit is jelent, hogy szembesülni kell az életkorunkkal. A korosodó  sebész (THE AGING SURGEON) kérdése egyre gyakoribb téma az orvosi szakirodalomban is, – a legutóbbi Lyonban tartott európai traumatológiai („ESTES”) kongresszusnak is ez volt az egyik témája – feleségem biztatására nyújtottam be előadást e témakörben.

Hogy mit veszek észre a korosodás jeleként? Azt, hogy újságolvasáskor a gyászjelentéseket olvasom el elsőként. Ezzel nem állok egyedül, mert jó néhány hasonló megjegyzést találtam az interneten, pl. egy ismert amerikai komikus számol be hasonló élményről: Like everyone else who makes the mistake of getting older, I begin each day with coffee and obituaries.( Bill Cosby ) A témát a klasszikus angol író , Jonathan SWIFT igen bölcsen summázza: mindenki örökké akar élni, de senki nem akar megöregedni.”

 F. K: Bizonyára, felelősségteljes és nehéz út áll az elmúlt 40 év szakmai pályafutása mögött, beszélne nekünk erről az olykor emberfeletti komoly küzdelemről, hívatásról?_DSC3956

 Dr. F. S:  Felelősségteljes, feszes fegyelemben, kemény drillben volt részünk az Országos Traumatológiai Intézet mindenkori vezetője, de különösképpen Prof.  Dr. Manninger Jenő intézetvezetői évei alatt. Mindegyik vezető azon fáradozott,  hogy az intézet kimagaslóan jó hírneve csorbítatlan maradjon. Jómagam ennek a szakmai csapatnak a tagja lehettem, ide kellett beilleszkednem és hála Istennek ez sikerült is, ám ehhez sok mindent le kellett tennem az asztalra. A kötelező vizsgákon túlmenően, az ortopédia, traumatológia, és kézsebészet legapróbb részleteiben elmerülve, elméleti-gyakorlati megtapasztalásokon át, a feszes ügyeletekbe való intenzív részvételt tanúsítva  ( akkor még egész Budapest területére ügyeltünk a hét bizonyos napjain )  meg kellett tanulnom helytállni azon az adott szinten, ahol éppen voltam. Igen  megterhelő időszakról beszélünk, ám ezen szakmai és emberi  tapasztalatok nélkül nem tudhatnék ilyen tartalmas negyven évet magam mögött. A pályafutásom alatt, elengedhetetlen volt  a határozott és gyors döntéshozatal,  nem csak a súlyos,  de minden egyes sérült esetében. Fel kellett ismernem azon buktatókat, amelyeknek figyelmen kívül hagyása esetén, súlyos hibákat vét egy ember, és alkalmatlannak minősülhet a traumatológus szakma művelésére. Ez a tény, már önmagában is óriási felelősséggel bír, folytonos összpontosítást, koncentrált figyelmet kíván tőlünk, traumatológusoktól,  csakúgy, mint a trauma team minden tagjától.

 F. K: Nem árulok el nagy titkot azzal, ha úgy vélem, hogy egy ilyen felelősségteljes, munkavégzés kimagasló teljesítménye mögött, egy támogató társ, egy kiegyensúlyozott családi háttér kell, hogy álljon, és talán még valami más is. Beavatna bennünket is ebbe a ,,titokba” ?

 Dr. F. S: Az életem új fejezete nyert azáltal, hogy feleségem személyében olyan társra találtam, aki egy ideig szintén a Traumatológiai Intézet orvosa volt, és aki jelenleg a Transzplantációs és Sebészeti Klinika oszlopos tagja.  – a fentebb említett kitüntetésem átvétele utáni napon kapta meg a docensi kinevezést – A szakmai helytálláson túl, egymást támogattuk abban, hogy ne csak a klinikumot műveljük, hanem tudományos tevékenységet is folytassunk, így lett mindkettőnknek PhD, majd habilitációs fokozata. Ennek eredményeként kaptam meg a Semmelweis Egyetemtől, 2001-ben az Egyetemi Magántanár címet. Négy gyermeket kaptunk ajándékba, akiknek a nevelésében feleségem édesapja és nagynénje oroszlánrészt vállaltak, így aztán a gyerekeket, az orvos-szülők mellett, semmiféle hátrány nem érte. Mindannyian egyetemre járnak, illetve legidősebb lányom, két diplomát is szerzett. 

 F. K: Beszélne nekünk a legnagyobb szakmai kihívásokról, amellyel találkozott orvosi pályafutása során?  _DSC5107

 

Dr. F. S: A legnagyobb kihívás a traumatológiai működésem során, az úgy nevezett polytraumatizált, azaz sokszoros sérültek ellátása volt, akik a sérülések kombinációja miatt , közvetlen életveszélynek vannak kitéve. Ezen területen évről – évre hatalmas lépésekkel fejlődik a szakmánk és ezzel a fejlődéssel nekem is lépést kellett tartanom. Ugyanakkor ajándéknak tekintem azt, hogy a traumatológiai tevékenység mellett a csípő és térd – endoprotézis műtétekben is nagy gyakorlatra tehettem szert, köszönhető öt éves angliai tanulmányutamnak és az ott végzett munkámnak. A traumatológus szakma jellegénél fogva feszültségekkel telített, így az életem egyik nagy tanulsága volt, hogy ezeket a feszültségeket sem a betegeken, sem a munkatársakon, sem otthon a családon ne próbáljam levezetni. Az utóbbi negyven év alatt igen nagy önuralmat kellett megtanulnom, emellett feltétlenül szükséges volt a folytonos tanulás és a szakma iránti alázat..

 F. K: Minden embernek, így egy felelősségteljes munkát végző orvosnak is szüksége van kikapcsolódásra, egy olyan tevékenységre, amelyben teljesen megnyugodhat, kiteljesedhet. Önnek mi okozza ezt az örömforrást?

_DSC3931

Dr. F. S: Természetesen emberként szükségem van arra a kikapcsolódásra, felüdülésre, amit a családdal töltött időn túlmenően évtizedek óta a zongorázás öröme nyújt. Hat éves korom óta tanulok, és játszom zongorán, és mind a mai napig rendszeresen zongorázom, legyen szó egy fáradt nap utáni otthoni estén, illetve számos családi eseményalkalmából, de leginkább bárhol és bármikor. A zene feltölt energiával, segítségével újabb és újabb erőforrásokhoz jutok, méltó végjátéka ez egy hosszú fáradságos napnak. És minden nap egy új nap, amelyért őszintén hálát tudok adni a Mindenhatónak.

Mottó: „ Nem az út a lehetetlen, hanem a lehetetlen az út”

– Henry Boulad katolikus lelkész –

Szívből gratulálunk Dr. Frenyó Sándornak, mind magam, mind a szerkesztőségünk nevében!  További szép sikereket, és kiteljesedést kívánunk, egészségben, családja körében!

  Frenyó Krisztina

Fotó: Varga Csaba

_DSC3947

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.