Ormos János címkéhez tartozó bejegyzések

Ormos Intézet / gyógyulás, várólista nélkül

“Aki egyszer már járt az Ormosban, az biztosan visszatér majd legalább még egyszer, akárcsak én.”

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-05-12.

„Semmilyen emberi tudomány, így az orvostudomány sem birtokolhatja a tévedhetetlenség jogát. De az időbeni felismerés mindenképpen záloga lehet további életünknek!”

 Ormos János

2013-12-13 Ormos 1. 016

Bizonyára emlékeztek még kedves olvasóink az Ormos Intézetben készült képriportokra, a Colon hidroterápiás beszámolóra, vagy akár a TRI-TON kezelésre, amit meg osztottunk veletek itt a feeling magazin oldalán. Most szeretnénk bemutatni összefoglalva is az Ormos Intézet széleskörű szolgáltatásait, azt a pluszt kiemelve, amitől az Ormos név, napjainkra már fogalommá vált. Fájdalmaid vannak, netán csak tájékozódnál egészségi állapotodról, vagy s.o.s. szükséged van egy labor-vizsgálatra? Létezik egy hely Budapesten, ahol sorban állás nélkül, nyugodt és harmonikus környezetben mindezt megteheted elérhető áron.

2013-12-18 Ormos Intézet Második terápia 004 (800x600)

Az ORMOS Intézet a kilencvenes évek elején nyitotta meg kapuit. Névadója Ormos János természetgyógyász, aki 1890-től 1942-ig élt, tevékenykedett. Az ORMOS Intézet általános és alternatív medicinával foglalkozik, és az a célja, hogy a legkorszerűbb orvostechnikai vívmányokat ötvözze a magas szintű természetgyógyászati módszerekkel. Az elmúlt évtizedekben az intézet dolgozói mindent megtettek azért, hogy tudásuk legjavával gyógyítsák az idelátogató pácienseket. Az Ormos Intézet garantálja azt, hogy a hozzájuk érkező páciensek szakszerű kezelést, és egyben biztonságos minőséget kapjanak! Jómagam több ízben jártam a gyönyörű épület falai között, és bizton állíthatom, hogy az általam eddig látogatott rendeléseken és kezeléseken, a lehető legkörültekintőbb figyelemben, szaktudásban és kedvességben volt részem. Az Intézet honlapján az olvasható, hogy náluk a sorban állás ismeretlen fogalom, valamint telefonon, előre egyeztetett időpontban, megnyugtató, kulturált környezetben várják a pácienseket.

2013-12-13 Ormos 1. 033 (800x600)Ez nem csalás, nem ámítás, valóban nem kellett sorban állnom és várakoznom, hiszen előzetesen bejelentkeztem, és a megadott időpontban, tárt karokkal és szívvel vártak az intézmény lelkes munkatársai. Aki ide érkezik, mosolyogva fogadják már a recepción, majd kedves hölgyek, illetve urak kísérik az illetőt a szakrendelésre.

Az Ormos Intézet a kezelések széles skálájával gyógyítja a különböző betegségcsoportokat, legyen az felsőlégúti, emésztőrendszeri, szív-, és érrendszeri, gerincízületi, nőgyógyászati, vagy akár urológiai panasz. Továbbá, a szenvedélybetegségek gyógyításával is kiemelkedően foglalkoznak, mint például: dohányzás, elhízás, alkoholizmus. A kezelések eredményességét a visszatérő páciensek széles köre bizonyítja. Minden kedves gyógyulni vágyónak készséggel állnak az intézet dolgozói rendelkezésére.

2013-12-13 Ormos első találkozás Szegő dr. 003 (800x600)Egy nagyon fontos pontot feltétlenül meg kell, hogy említsek:

Az Ormos Intézet, mint ahogyan a honlapjukon is olvasható, tájékoztatja az ide látogató pácienseket, hogy az Intézet belső szabályzata értelmében, orvosaik új kezeléseket csak akkor kezdhetnek el, ha páciensük 1 éven belül részt vett egy itteni vizsgálaton vagy orvosi kezelésen. Miért van erre szükség? Mint minden beavatkozásnál, gyógyításnál, itt is előzetes részletes felülvizsgálat szükségeltetik, ennek okán, a feltáratlan egészségügyi problémákból eredő egészségkárosodások kivédése érdekében ettől eltekinteni semmilyen körülmények között nem áll módjukban, és ez így is van jól.

2013-12-13 Ormos 1. 018 (800x600)Milyen jellegű kezelésekkel találkozhat az idelátogató?

Már a felsorolás is önmagáért beszél, csak aztán győzzünk a tömérdek jóból válogatni.

A repertoárban megtalálhatóak az Akupunktúrás, Bioenergia, valamint Bőrregeneráló (OXITERMIA) kezelések, ám ha valakinek a salaktalanítás, és méregtelenítés a fő megoldandó “problémája,” akkor a már több ízben említett Colon hidroterápiára, ( hatékony béltisztítás ), TRI-TON kezelésre, illetve az “ér-gondokkal” küszködőknek, az Érszűkület kezelésre (OXYTON) is lehetősége nyílik. A felsorolásból nem maradhat ki a teljeskörű fogászati kezelés, PRP fogíny-kezelés (ínysorvadás-kezelés), valamint a Fizio, a Hiperbár, az Infúziós, Lökéshullám, Manuál, valamint a Oxigénterápia sem. Egyre inkább elterjedt a manapság ,,felkapott” és igen hatékony Sajátvér-terápia, (Hematogén Oxidációs Terápia, HOT) amelyre az Ormos Intézetben is nagy az érdeklődés. Találkozhatunk még a Mágnesterápiás kezeléssel (MAGNOX), Gravitációs kezeléssel, Köpölyözéssel, és nem utolsósorban Lézerakupunktúrával is. Megerőltetett izmok, illetőleg mozgáshiány ( ülő-munka, vezetés, monotónia ) esetében kiváló Masszázsra (hát-, nyakmasszázs), Mágneskezelésre is sort keríthetünk. Amennyiben ,,gyenge lábakon állunk” az Ormos Intézet megfelelő, egyénre szabott ORMOS® Talpbetét , valamint ORMOS® Gyermek Talpbetét készítéssel áll rendelkezésünkre.

2013-12-18 Ormos Intézet Második terápia 001 (800x600)Bármely testrészünket szeretnénk karbantartani, gyógyíttatni, itt valóban szinte mindenre megtaláljuk a megfelelő gyógymódot, legyen az a PRP (vérszérumos) hajkezelés, a PRP ízűleti kezelés, a Reflexológia, vagy akár a Sebészet területe. Mai rohanó világunkban, nem ritka a menedzserbetegség, és a mindennapi stressz előfordulása sem. Ugye ismerős? – koránt sem kell ehhez menedzsernek lenni 🙂 – Akkor jön szóba a Stresszoldás, amelyre itt az intézet nyugalmat árasztó falain belül szintén megoldást találunk. Véletlenül sem szeretnék kihagyni egyetlen területet sem, ám ha mégis megtenném, ne vegyétek tőlem zokon, csakis a bőség zavara, ami tévedésbe ejthet. Különlegességekkel is bőven gazdagodhat aki erre látogat, ilyen példának okáért a Taping, az Ultrahangos inhalálás, és az Ultrahang terápia is.

Az Ormos Intézet Szakrendelései

Allergológia, Belgyógyászat, Bőrgyógyászati-, és nemi beteg szakrendelés, Fogászat, Gasztroenterológia, Kardiológia, Laboratórium, Mammográfia, Nőgyógyászat, Pulmonológia, (Tüdőgyógyászat) Reumatológia, Radiológia Röntgen, Ultrahang, Csontsűrűség-vizsgálat, Sebészet, Urodinámiás vizsgálat, Urológia.

Mi, már szerencsés korban élhetünk, ahol a megelőzés és a különböző elő-szűrések állnak a középpontban, ezért nagyon fontos, hogy panaszmentesség esetén is / évente legalább egyszer / megelőző vizsgálatokon vegyünk részt.

Az Ormos Intézetben ezek a Szűrések a következőképpen tevődnek össze:

Baba ultrahang, Bőrgyógyászati szűrés, COPD szűrés, Érszűkületszűrés Gasztroenterológiai szűrés, Gócszűrés, Menedzserszűrés, Nőgyógyászati szűrés, Tüdőszűrés, Urológiai szűrés, Kardiológiai szűrés.

“Testünk öngyógyító képessége sokkal erősebb, mint azt valaha is                                            gondoltuk volna.”

Kiemelném az Ormos Intézetben található, és hosszú évek óta eredményesen működő Alternatív gyógyászatot.

Az Intézmény célja, hogy a hagyományos orvoslás mellett alternatív megoldást is kínáljanak a gyógyításban kiegészítésként, vagy önálló terápiaként.

Diagnosztikákból: – Íriszdiagnosztika,  Kristálydiagnosztika

Kezelések: – Akupunktúra, Bioenergetika, Masszázs, Köpölyözés,  Lézerakupunktúra, Manuálterápia, Reflexológia, Stresszoldás.

Remélem, dióhéjnyi összefoglalónk elolvasásával kedvet kaptatok egy Ormos Intézet látogatásra, mert akármit is írhatok a tapasztalataimról, ezt nektek is látnotok, éreznetek kell!

2013-12-13 Ormos 1. 010“Aki egyszer már járt az Ormosban, az biztosan visszatér majd legalább még egyszer, akárcsak én.”

Frenyó Krisztina

Bővebben: http://ormosintezet.hu/bemutatkozas/

 

 

Egy hely, ahol biztosan másképp gyógyulsz / Ormos Intézet

  ,,Semmilyen emberi tudomány, így az orvostudomány sem birtokolhatja a tévedhetetlenség jogát. De az időbeni felismerés mindenképpen záloga lehet további életünknek!” Ormos János               Egy jó ideje azzal teltek a napjaim, hogy kórházról-kórházra jártam és az orvosokkal közösen kerestük a szűnni nem akaró rosszulléteim okát. Még a nyáron folytatódott, ami úgy egy […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-12-19.

 

DSC02589 (800x600)

,,Semmilyen emberi tudomány, így az orvostudomány sem birtokolhatja

a tévedhetetlenség jogát. De az időbeni felismerés mindenképpen záloga lehet további életünknek!”

Ormos János              

DSC02593 (600x800)

Egy jó ideje azzal teltek a napjaim, hogy kórházról-kórházra jártam és az orvosokkal közösen kerestük a szűnni nem akaró rosszulléteim okát. Még a nyáron folytatódott, ami úgy egy éve kezdődött: fulladások, gyors szívdobogás, magas pulzus, alacsony vérnyomás, megmagyarázhatatlan rosszullétek, kisebb-nagyobb pánikroham, egyensúlyveszteség. Gondoltam ennek a fele sem tréfa, hiszen megkeserítem a magam és  a körülöttem lévők életét is az állandó félelmekkel, aggódással.

Családtagjaim tanácsára elkezdtem hát a kórház-hadjáratot, s így már az ősz beköszöntével sikerült megtudnom, hogy fém, azon belül is nikkel, bróm, króm, nátrium, vas, majd csótány, parlagfű és útifű allergiában szenvedek, ezzel magyarázhatóak a nyaralás alatt igen sűrűn előforduló allergiás rohamok. Még jó, hogy élek! 🙂 A diagnózis arra igen jó, hogy tudjam mit kerüljek el, hiszen semmi más módszer nincs a kiküszöbölésükre, állítólag. menta teaTovábbmentem, mert a rosszullétek újra és újra jelentkeztek, a fémek és füvek kerülésének ellenére is. Elkezdődött egy hormonális vizsgálat-sorozat, ám egy kisebb petefészek ciszta után, egy nagyobbacska mióma születésével, majd össze-zsugorodásával úgy gondoltam pont került az i-re és mostantól új ember leszek. Híztam tíz kilót egy év alatt, jól van, úgyis ez volt a célom, puffadok sebaj, biztosan mások is, ez így normális, és az emésztésem? – na az a  nem normális, és ezzel igen régóta küzdök – talán genetika? – Így aztán miután minden leletem negatív lett, tovább kutakodtam és utána olvastam ennek – annak, valamint lelki és testi síkon is nyomozásba kezdtem, megvettem pár szakkönyvet, nyakig bújtam az internetet és ekkor rátaláltam a megoldásra, pontosabban az Ormos Intézetre, és onnantól kezdve minden megváltozott.

DSC02443 (800x600)

Miután a beleimmel vannak a gondok, gondoltam fordítok egyet a dolgokon és most alulról kezdem a vizsgálódást, úgy tűnik ezt igen jól tettem, mert hamarosan rábukkantam egy különös kezelésre az Ormos Intézet honlapján, és ez nem más, mint a Colon hidroterápia. Ez a terápia nem akármilyen javulásokat és eredményeket produkált az utóbbi négy évben, mióta az Intézet is alkalmazza ezt a  fajta kezelést. Persze messziről jött ember azt mond amit akar, és hiába nyilatkozik a weben számtalan elégedett férfi és nő, hiába a sok videó és reklám, mi emberek sajnos hajlamosak vagyunk a szkeptikusságra, még akkor is ha az egészségünk a tét. Nem volt mit tenni, így jómagam keltem útra, hogy utánajárjak az igazságnak, és meg kell hogy mondjam, kirándulásom során egy olyan helyre bukkantam Budapesten, hogy  még a szavam is elakadt.DSC02597 (1) (600x800)    DSC02462 (600x800)

Egészen idáig, nem hittem, hogy létezik egy ilyen csodálatos “sziget” Magyarországon, amely teljesen más hangulatba hoz, mint az eddigi kórházi élményeim bármelyike, és amely annyira magával ragad, hogy nehezemre esik innen haza indulnom.

DSC02472 (800x600)

Az élénksárga épület felé haladva, az útról már messziről feltűnik egy hatalmas tábla, amelyen ez áll: A GYÓGYÍTÁS NÁLUNK MINDIG EGY MOSOLLYAL KEZDŐDIK!  Ez így igaz, én tanúsíthatom és hogy miként folytatódik? Ezentúl részletesen beavatunk benneteket a Colon hidroterápia, és az egyéb jótékony hatású kezelések csodálatos rejtelmeibe, valamint személyesen beszámolok saját tapasztalataimról egy lényegre törő képriporttal illusztrált sorozaton belül. 

Frenyó Krisztina

Hamarosan folytatjuk!