Colon hidroterápia címkéhez tartozó bejegyzések

Ormos Intézet / gyógyulás, várólista nélkül

“Aki egyszer már járt az Ormosban, az biztosan visszatér majd legalább még egyszer, akárcsak én.”

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-05-12.

„Semmilyen emberi tudomány, így az orvostudomány sem birtokolhatja a tévedhetetlenség jogát. De az időbeni felismerés mindenképpen záloga lehet további életünknek!”

 Ormos János

2013-12-13 Ormos 1. 016

Bizonyára emlékeztek még kedves olvasóink az Ormos Intézetben készült képriportokra, a Colon hidroterápiás beszámolóra, vagy akár a TRI-TON kezelésre, amit meg osztottunk veletek itt a feeling magazin oldalán. Most szeretnénk bemutatni összefoglalva is az Ormos Intézet széleskörű szolgáltatásait, azt a pluszt kiemelve, amitől az Ormos név, napjainkra már fogalommá vált. Fájdalmaid vannak, netán csak tájékozódnál egészségi állapotodról, vagy s.o.s. szükséged van egy labor-vizsgálatra? Létezik egy hely Budapesten, ahol sorban állás nélkül, nyugodt és harmonikus környezetben mindezt megteheted elérhető áron.

2013-12-18 Ormos Intézet Második terápia 004 (800x600)

Az ORMOS Intézet a kilencvenes évek elején nyitotta meg kapuit. Névadója Ormos János természetgyógyász, aki 1890-től 1942-ig élt, tevékenykedett. Az ORMOS Intézet általános és alternatív medicinával foglalkozik, és az a célja, hogy a legkorszerűbb orvostechnikai vívmányokat ötvözze a magas szintű természetgyógyászati módszerekkel. Az elmúlt évtizedekben az intézet dolgozói mindent megtettek azért, hogy tudásuk legjavával gyógyítsák az idelátogató pácienseket. Az Ormos Intézet garantálja azt, hogy a hozzájuk érkező páciensek szakszerű kezelést, és egyben biztonságos minőséget kapjanak! Jómagam több ízben jártam a gyönyörű épület falai között, és bizton állíthatom, hogy az általam eddig látogatott rendeléseken és kezeléseken, a lehető legkörültekintőbb figyelemben, szaktudásban és kedvességben volt részem. Az Intézet honlapján az olvasható, hogy náluk a sorban állás ismeretlen fogalom, valamint telefonon, előre egyeztetett időpontban, megnyugtató, kulturált környezetben várják a pácienseket.

2013-12-13 Ormos 1. 033 (800x600)Ez nem csalás, nem ámítás, valóban nem kellett sorban állnom és várakoznom, hiszen előzetesen bejelentkeztem, és a megadott időpontban, tárt karokkal és szívvel vártak az intézmény lelkes munkatársai. Aki ide érkezik, mosolyogva fogadják már a recepción, majd kedves hölgyek, illetve urak kísérik az illetőt a szakrendelésre.

Az Ormos Intézet a kezelések széles skálájával gyógyítja a különböző betegségcsoportokat, legyen az felsőlégúti, emésztőrendszeri, szív-, és érrendszeri, gerincízületi, nőgyógyászati, vagy akár urológiai panasz. Továbbá, a szenvedélybetegségek gyógyításával is kiemelkedően foglalkoznak, mint például: dohányzás, elhízás, alkoholizmus. A kezelések eredményességét a visszatérő páciensek széles köre bizonyítja. Minden kedves gyógyulni vágyónak készséggel állnak az intézet dolgozói rendelkezésére.

2013-12-13 Ormos első találkozás Szegő dr. 003 (800x600)Egy nagyon fontos pontot feltétlenül meg kell, hogy említsek:

Az Ormos Intézet, mint ahogyan a honlapjukon is olvasható, tájékoztatja az ide látogató pácienseket, hogy az Intézet belső szabályzata értelmében, orvosaik új kezeléseket csak akkor kezdhetnek el, ha páciensük 1 éven belül részt vett egy itteni vizsgálaton vagy orvosi kezelésen. Miért van erre szükség? Mint minden beavatkozásnál, gyógyításnál, itt is előzetes részletes felülvizsgálat szükségeltetik, ennek okán, a feltáratlan egészségügyi problémákból eredő egészségkárosodások kivédése érdekében ettől eltekinteni semmilyen körülmények között nem áll módjukban, és ez így is van jól.

2013-12-13 Ormos 1. 018 (800x600)Milyen jellegű kezelésekkel találkozhat az idelátogató?

Már a felsorolás is önmagáért beszél, csak aztán győzzünk a tömérdek jóból válogatni.

A repertoárban megtalálhatóak az Akupunktúrás, Bioenergia, valamint Bőrregeneráló (OXITERMIA) kezelések, ám ha valakinek a salaktalanítás, és méregtelenítés a fő megoldandó “problémája,” akkor a már több ízben említett Colon hidroterápiára, ( hatékony béltisztítás ), TRI-TON kezelésre, illetve az “ér-gondokkal” küszködőknek, az Érszűkület kezelésre (OXYTON) is lehetősége nyílik. A felsorolásból nem maradhat ki a teljeskörű fogászati kezelés, PRP fogíny-kezelés (ínysorvadás-kezelés), valamint a Fizio, a Hiperbár, az Infúziós, Lökéshullám, Manuál, valamint a Oxigénterápia sem. Egyre inkább elterjedt a manapság ,,felkapott” és igen hatékony Sajátvér-terápia, (Hematogén Oxidációs Terápia, HOT) amelyre az Ormos Intézetben is nagy az érdeklődés. Találkozhatunk még a Mágnesterápiás kezeléssel (MAGNOX), Gravitációs kezeléssel, Köpölyözéssel, és nem utolsósorban Lézerakupunktúrával is. Megerőltetett izmok, illetőleg mozgáshiány ( ülő-munka, vezetés, monotónia ) esetében kiváló Masszázsra (hát-, nyakmasszázs), Mágneskezelésre is sort keríthetünk. Amennyiben ,,gyenge lábakon állunk” az Ormos Intézet megfelelő, egyénre szabott ORMOS® Talpbetét , valamint ORMOS® Gyermek Talpbetét készítéssel áll rendelkezésünkre.

2013-12-18 Ormos Intézet Második terápia 001 (800x600)Bármely testrészünket szeretnénk karbantartani, gyógyíttatni, itt valóban szinte mindenre megtaláljuk a megfelelő gyógymódot, legyen az a PRP (vérszérumos) hajkezelés, a PRP ízűleti kezelés, a Reflexológia, vagy akár a Sebészet területe. Mai rohanó világunkban, nem ritka a menedzserbetegség, és a mindennapi stressz előfordulása sem. Ugye ismerős? – koránt sem kell ehhez menedzsernek lenni 🙂 – Akkor jön szóba a Stresszoldás, amelyre itt az intézet nyugalmat árasztó falain belül szintén megoldást találunk. Véletlenül sem szeretnék kihagyni egyetlen területet sem, ám ha mégis megtenném, ne vegyétek tőlem zokon, csakis a bőség zavara, ami tévedésbe ejthet. Különlegességekkel is bőven gazdagodhat aki erre látogat, ilyen példának okáért a Taping, az Ultrahangos inhalálás, és az Ultrahang terápia is.

Az Ormos Intézet Szakrendelései

Allergológia, Belgyógyászat, Bőrgyógyászati-, és nemi beteg szakrendelés, Fogászat, Gasztroenterológia, Kardiológia, Laboratórium, Mammográfia, Nőgyógyászat, Pulmonológia, (Tüdőgyógyászat) Reumatológia, Radiológia Röntgen, Ultrahang, Csontsűrűség-vizsgálat, Sebészet, Urodinámiás vizsgálat, Urológia.

Mi, már szerencsés korban élhetünk, ahol a megelőzés és a különböző elő-szűrések állnak a középpontban, ezért nagyon fontos, hogy panaszmentesség esetén is / évente legalább egyszer / megelőző vizsgálatokon vegyünk részt.

Az Ormos Intézetben ezek a Szűrések a következőképpen tevődnek össze:

Baba ultrahang, Bőrgyógyászati szűrés, COPD szűrés, Érszűkületszűrés Gasztroenterológiai szűrés, Gócszűrés, Menedzserszűrés, Nőgyógyászati szűrés, Tüdőszűrés, Urológiai szűrés, Kardiológiai szűrés.

“Testünk öngyógyító képessége sokkal erősebb, mint azt valaha is                                            gondoltuk volna.”

Kiemelném az Ormos Intézetben található, és hosszú évek óta eredményesen működő Alternatív gyógyászatot.

Az Intézmény célja, hogy a hagyományos orvoslás mellett alternatív megoldást is kínáljanak a gyógyításban kiegészítésként, vagy önálló terápiaként.

Diagnosztikákból: – Íriszdiagnosztika,  Kristálydiagnosztika

Kezelések: – Akupunktúra, Bioenergetika, Masszázs, Köpölyözés,  Lézerakupunktúra, Manuálterápia, Reflexológia, Stresszoldás.

Remélem, dióhéjnyi összefoglalónk elolvasásával kedvet kaptatok egy Ormos Intézet látogatásra, mert akármit is írhatok a tapasztalataimról, ezt nektek is látnotok, éreznetek kell!

2013-12-13 Ormos 1. 010“Aki egyszer már járt az Ormosban, az biztosan visszatér majd legalább még egyszer, akárcsak én.”

Frenyó Krisztina

Bővebben: http://ormosintezet.hu/bemutatkozas/

 

 

Ormos Intézet / TRI-TON kezelésen jártunk

TRI-TON kezelés az Ormos Intézetben! Nincs többé idegen lény a testedben! Paraziták kíméljenek!

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-03-10.

2013-12-18 Ormos Intézet Második terápia 004 (800x600)

Ahogyan ezt az eddigi beszámolóimban már olvashattátok, az Ormos Intézetben még attól sem kell félni, amitől egyébként azért tízből, nyolcan biztosan megijednénk. Így voltam én ezzel a soron következő kezeléssel is, amit Nelli, azaz Rajcsinec Kornélia bioenergetikus, reflexológus szakember tanácsolt a nem szűnő emésztési problémáim miatt. Annyit már tudtam, hogy a ,,kezelőm” itt is egy steril gumicsövet helyez fel a végbélbe, de ettől már nem félek, hiszen tudom, hogy mennyire fájdalmatlan beavatkozás. Azt is sejtettem, hogy ismét jókat nevetgélünk majd, sokat mosolygunk a kezelés alatt, amely inkább hasonlít egy wellness központban eltöltött relaxációra, mint egy orvosi látogatásra. Így is történt, ám azért Nelli felvilágosított a TRI-TON kezelés lényegéről, és azt is elmondta, azért javasolja ezt a kezelésmódot, hogy az okok keresésénél kizárjuk a férgek, giliszták és egyéb élősködők jelenlétét. Na, a beszélgetés ezen pontján kicsit megremegett alattam a szék, mert eszembe jutott az összes fantasy filmhős és idegen lény, élükön természetesen ALIEN-el.

ALIEN

Ez a gyermeteg gondolat aztán gyorsan tovaszállt, amikor Nelli belekezdett a kezelés részletes bemutatásába: Az ORMOS Intézet szakemberei egy úgynevezett “TRI-TON” módszert dolgoztak ki azok számára, akiket visszataszít még a gondolata is annak, hogy testükben “hívatlan útitársak ” laknak, és ettől haladéktalanul meg is szeretnének szabadulni! Ez a módszer kizárólag az Ormos Intézetben érhető el! A TRI-TON két különböző kezelésfajta azonos időben, de párhuzamosan történő kúraszerű alkalmazásával megszabadítja a “gazdatestet” a kellemetlen lakótársaktól! 2013-12-18 Ormos Intézet Második terápia 006 (800x600)Az első fázisban történik az úgynevezett Frekvenciamodulálás. Ez idáig kicsit szakszerűen hangzik, de mindjárt kiderül, hogyan is néz ki ez a gyakorlatban, példának okáért nálam. A páciens, – azaz történetesen én -kényelmesen fekszik egy kezelőágyon, kézbe veszi az elektródákat, melyeken keresztül alig érezhető, váltakozó rezgéseket juttatunk a szervezetébe. Ennek hatására a bélrendszerben tartózkodó paraziták bénultan elengedik kapaszkodószervükkel a bélfalat, és látszólag tehetetlenül várják az azonnali második beavatkozást: a Colon hidroterápiát.  ( A Colon hidroterápia áldásos hatásairól és a kezelés részleteiről, előző írásomban olvashattatok. ) Ez a kezelés ugyanazon az ágyon történik!

A lényege, hogy a vastagbélben vergődő férgeket egy szakképzett asszisztens, – az én esetemben, Nelli – egy teljesen zárt rendszerű, langyos vizes öblítéssel eltávolítja onnan! Ez a módszer megbízhatóan megszabadít bennünket a kínzó, és sok esetben betegségeket előidéző “útitársainktól”, akik egyébként szívesen kísérnek bennünket akár életünk teljes időtartama alatt! Amikor kellően felvilágosultam, hogy mi is vár rám valójában, akkor azért erős szívdobogással feküdtem fel az ágyra. Nelli felől nincsenek kétségeim, ám szívből remélem, hogy az alábbi hívatlan vendégek közül, egyik sem lakozik bennem. Bevallom, iszonyatosan izgulok, sosem bírtam a férgeket.

féregfonalféreggalandféreg

Pontosan úgy történt minden, ahogy Nelli felvezette, persze a jókedvű pillanatok nem maradtak el most sem, mint ahogyan a hasfal gyengéd simogatása sem. Lelkesen szorongattam az elektródákat, és az apró rezgéseket figyeltem, no meg a csövet kémleltem, nincs e ott mégiscsak valamiféle hívatlan látogató. A kezelés nyugalomban és zökkenőmentesen lezajlott, és a végére kiderült, hogy egyetlen kis parazita sem lakozik bennem, ettől az érzéstől felszabadultabb lettem és boldogan távoztam az Ormos Intézet békésen simogató folyosóin át a szabadba.

Frenyó Krisztina

Hamarosan folytatjuk…2013-12-13 Ormos 1. 021 (800x600)243260240

utószó:

Ha az alábbi tüneteket tapasztalja, akkor jusson eszébe, hogy talán Ön is azok közé tartozhat, akiknek szervezetében akarata ellenére hívatlan “vendégek” tartózkodnak! Mikor lehet szükség a TRI-TON kezelésre?

Váratlan, indokolatlan rosszullétek, émelygések, állandósuló bélproblémák, krónikus székrekedés, hasmenés, puffadások, felfúvódások, gyakori fejfájás, migrén, fáradékonyság, kimerültség, bőrkiütések, pattanások, ekcéma, allergia, asztma, szénanátha, gombás, parazitás fertőzések, tisztítókúrák.

Az alábbi kisfilmben többet is megtudhattok az emberi testben lehetségesen élősködő parazitákról. Kizárólag erős idegzetüknek ajánlott!

http://ormosintezet.hu/kezelesek/triton_kezel%C3%A9s/

 

)

Colon hidroterápia / Ormos – interjú és kezelés Nellivel

Colon hidroterápia, azaz méregtelenítő béltisztítás, a belek átmosása. Ajánlott legyengült szervezeteknél, immunerősítés, méregtelenítés céljából, betegség utáni lábadozásnál és egészség megelőzési szempontból.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-01-08.

2013-12-13 Ormos 1. 010 (800x600)


Eljött a várva várt nap, és elindultam hát az Ormos Intézet felé, hogy elkezdődjön a kezelés-sorozat, azaz az izgalmas colon hidroterápia első “beavatása”. Mint minden új dologgal, ezzel is úgy voltam, hogy kellően túlizgultam a kezelést, mielőtt még az elkezdődött volna. Fogalmam sem volt róla, valójában mi vár reám, mert hiába az interneten keringő számtalan videó, az interjúk és a jól csengő reklámok, saját magamnak kell megtapasztalnom, hogy mi fán is terem ez a Colon hidroterápia.

2013-12-13 Ormos 1. 017 (800x600)

Ismét egy mosolygós recepciós hölgy várt rám, majd elkísértek egy szintén nagyon kedves teremtéshez, . Nelli, – szinte mindenki így nevezi – bioenergetikus, reflexológus szakember és e-mellett ő fogja a kezeléseket végezni, azaz ő az én saját kezelőm. Mielőtt bármibe is belefogtunk volna, Nelli elmesélte nekem, mit jelent számára az Ormos Intézet, mi a colon hidroterápia lényege, hogyan végzik, mit kell tudni róla és így tovább. 

2013-12-18 Ormos Intézet Második terápia 006

F. K : Nelli, mesélnél nekünk arról, hogy mióta dolgozol az Ormos Intézetben, mit jelent számodra a hely, és a munkád? 

2013-12-13 Ormos 1. 001 (800x600)

R. K : A kezdetektől az intézetben dolgozom, mint természetgyógyász. A fő szakterületem a reflexológia, azaz talpmasszázs, e mellett bioenergetikával foglalkozom, a talpmasszázst az első perctől kezdve, míg a bioenergetikát későbbtől gyakorlom és építettem be a mindennapjaimba. Negyedik éve foglalkozunk a colon hidroterápiával mint kezelés-formával, ekkor vette meg az intézet a gépeket, és ezt a kezelést is természetgyógyászok végzik nálunk. A colon hidroterápia más néven vastagbélmosást jelent, kihangsúlyoznám, hogy itt egy humán kezelésről beszélünk, nem károsítjuk vele a bélrendszert és a terápiával inkább kellemes közérzetet biztosítunk, mint sem, hogy bármi kellemetlen benyomás érné a kedves pácienseinket. A colon hidroterápia a következőképpen zajlik: finoman felhelyezünk egy steril gumicsövet a páciens végbélnyílásába, – miközben ő oldalra fordul – miután vazelint használunk és egyébként is nagyon óvatosan közelítjük meg ezt a  területet, ez a mozzanat is fájdalommentes.

2013-12-13 Ormos 1. 007 (800x600)

Enyhe nyomással, váltakozva, adalékanyagoktól mentes, tiszta, hideg, majd meleg vizet viszünk fel, rövid ideig bent tartjuk, majd kiengedjük.  Saját erejéből folyik ki a víz, nem szippantjuk, nem károsítjuk a beleket. A meleg-hideg váltakozás hatására változik a bél működése is, így általában kevés idő elteltével már el is távoznak  a lerakódott salakanyagok. Mint minden, ez is emberfüggő, van akinek az első kezelés nagy-részben meghozza a kívánt eredményt, van akinek később indul be salakanyag-ürítés, de mindenképpen  jótékony hatást gyakorlunk a kezeléssel a szervezetre, hiszen a colon hidroterápia, egy nagyon erős méregtelenítésnek felel meg.

2013-12-13 Ormos 1. 002 (800x600)

F. K : Mielőtt rászánjuk magunkat egy ilyen ,,új-keletű” kezelésre, mit érdemes végigcsinálni, mire kell odafigyelnünk, fel tudunk e készülni a terápiára, és ha igen, mindezt hogyan vigyük véghez? 

2013-12-13 Ormos 1. 012 (800x600)

R. K : Természetesen, mint majdnem mindenre, erre a kezelésre is fel lehet, sőt fel is kell készülni. Elsőként, egy kifejezetten erre a terápiára szóló előzetes belgyógyászati vizsgálattal kell érkezni, illetve itt nálunk is lehetőség adódik erre, amely egyfajta feltérképezése a páciensnek, a vérnyomás méréstől, az alapos kikérdezésen keresztül, a hasi ultrahangon és kitapogatáson át, végül egy végbélvizsgálattal zárulva, egy alapos vizsgálatot foglal magában.

2013-12-13 Ormos első találkozás Szegő dr. 002 (800x600)

Dr. Szegheő Péter belgyógyász, az Ormos Intézet munkatársa nálam is feltárta a lehetőségeket, kivizsgált és csak ezután engedett át a béltisztító kezelésre.

A végbélvizsgálat elengedhetetlen, mert itt derül ki, hogy nincs e akadálya annak, – esetleges tumor, fekély, aranyér – hogy elkezdődhessen a kezelési folyamat. A kezelést megelőző este ajánlatos kímélő étkeket fogyasztani és egy laza gyógynövényes ( pl: Anyalevél, Szenna tea, szűztea, Mályva-tea ) hashajtást végezni, hiszen lehetőleg üres béllel a legtanácsosabb érkezni.

2013-12-13 Ormos 1. 006 (800x600) (2)

Azért is fontos a kiürült bélrendszert hangsúlyoznom, mert ennek a kezelésnek a lényege, ebben az állapotban tud igazán érvényesülni, hiszen a colon hidroterápia lényege, hogy a salakanyagok fellazuljanak és kiürüljenek a vastagbélből. Mindenképpen lényeges, hogy a kezelés napjának reggelén, vagy az előző este legyen székletürítés, mert e-nélkül nem igen célszerű a kezelésnek nekifogni.

F. K : Van valamiféle statisztika arról, hogy milyen arányban fordulnak elő nők illetve férfiak a kezeléseken, korra, nemre nézve, fiatalok, idősebbek e  bátrabbak? Miért jönnek leginkább hozzátok?

386(1)

R. K : Teljesen változó az arány, nincs számottevő különbség, ugyanúgy jönnek hozzánk nők is, férfiak is egyaránt. A középkorosztály bátrabban látogat el az Ormos Intézetbe, ám hál istennek az idősebb generáció is egyre nyitottabban közelít a colon hidroterápia felé. Egy kikötés van, 18 év alatt nem végzünk ilyen vizsgálatot, maximum rendkívüli probléma esetén, kizárólag orvosi utasításra teszünk kivételt. Leginkább komoly egészségügyi panasszal fordulnak hozzánk a terápia igénybevételénél, ( mint például tartós székrekedés, illetve az ellenkezője, hasmenés, felborult bélflóra ) valamint az egyre jobban elterjedő méregtelenítés végett.  Jellemző még, hogy a Húsvét előtti böjt idején látogatnak nagyobb számban hozzánk és a karácsonyi illetve ünnepi időszakokban is nagy a jövés-menés az intézetben. Nagyon szép eredményt érhetünk el a bőr-problémák terén, minden olyan bőrpanasz, amely a vastagbél működéssel kapcsolatos, igen jó arányban kezelhető.   Érdemes a honlapunkat is nézegetni, mert számos különféle akciós ajánlattal kedveskedünk gyógyulni vágyó vendégeinknek. 

2013-12-13 Ormos 1. 034 (800x600)

 F. K : Miután mindent megtudtam Nellikétől, amint a mellékelt képeken láthatjátok is, alá vetettem magam az első colon hidroterápiának, és jelentem túléltem, és közben még jól is éreztem magam, persze ehhez hozzájárult Nelli fantasztikus humora, amellyel a ” tűzkeresztségem kezdeti izgalmait” enyhítette. Nagyon nem mindegy ám, kihez kerülünk egy ilyen intim és különös kezelés során, no igen, én a többieket nem ismerem közelebbről, bár ők is biztosan remek szakemberek, de Nelliről csak jót mondhatok. Valóban úgy éreztem magam vele, mintha  egy kellemes üdülésen vennék részt egy nem mindennapi szállodában, ahol még a mosdóban is a muzsika lágy dallamaira relaxálhatunk.

383(1)

Az Ormos Intézet falain belül, makulátlan tisztaságú, remek ízléssel berendezett harmonikus terek várnak mindenkit. Ja, hogy ez valójában egy kórház?  Én kérek elnézést, ám erről az apróságról a kakaó-barna kényelmes fotelek ölelésében, valamint a wellness hotelre emlékeztető miliőben, még a mosolygós, folyosókon elsiető képzett orvosok  jelenlétét észlelve is elfeledkeztem. 

Frenyó Krisztina

Hamarosan folytatjuk…

 

 

Egy hely, ahol biztosan másképp gyógyulsz / Ormos Intézet

  ,,Semmilyen emberi tudomány, így az orvostudomány sem birtokolhatja a tévedhetetlenség jogát. De az időbeni felismerés mindenképpen záloga lehet további életünknek!” Ormos János               Egy jó ideje azzal teltek a napjaim, hogy kórházról-kórházra jártam és az orvosokkal közösen kerestük a szűnni nem akaró rosszulléteim okát. Még a nyáron folytatódott, ami úgy egy […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-12-19.

 

DSC02589 (800x600)

,,Semmilyen emberi tudomány, így az orvostudomány sem birtokolhatja

a tévedhetetlenség jogát. De az időbeni felismerés mindenképpen záloga lehet további életünknek!”

Ormos János              

DSC02593 (600x800)

Egy jó ideje azzal teltek a napjaim, hogy kórházról-kórházra jártam és az orvosokkal közösen kerestük a szűnni nem akaró rosszulléteim okát. Még a nyáron folytatódott, ami úgy egy éve kezdődött: fulladások, gyors szívdobogás, magas pulzus, alacsony vérnyomás, megmagyarázhatatlan rosszullétek, kisebb-nagyobb pánikroham, egyensúlyveszteség. Gondoltam ennek a fele sem tréfa, hiszen megkeserítem a magam és  a körülöttem lévők életét is az állandó félelmekkel, aggódással.

Családtagjaim tanácsára elkezdtem hát a kórház-hadjáratot, s így már az ősz beköszöntével sikerült megtudnom, hogy fém, azon belül is nikkel, bróm, króm, nátrium, vas, majd csótány, parlagfű és útifű allergiában szenvedek, ezzel magyarázhatóak a nyaralás alatt igen sűrűn előforduló allergiás rohamok. Még jó, hogy élek! 🙂 A diagnózis arra igen jó, hogy tudjam mit kerüljek el, hiszen semmi más módszer nincs a kiküszöbölésükre, állítólag. menta teaTovábbmentem, mert a rosszullétek újra és újra jelentkeztek, a fémek és füvek kerülésének ellenére is. Elkezdődött egy hormonális vizsgálat-sorozat, ám egy kisebb petefészek ciszta után, egy nagyobbacska mióma születésével, majd össze-zsugorodásával úgy gondoltam pont került az i-re és mostantól új ember leszek. Híztam tíz kilót egy év alatt, jól van, úgyis ez volt a célom, puffadok sebaj, biztosan mások is, ez így normális, és az emésztésem? – na az a  nem normális, és ezzel igen régóta küzdök – talán genetika? – Így aztán miután minden leletem negatív lett, tovább kutakodtam és utána olvastam ennek – annak, valamint lelki és testi síkon is nyomozásba kezdtem, megvettem pár szakkönyvet, nyakig bújtam az internetet és ekkor rátaláltam a megoldásra, pontosabban az Ormos Intézetre, és onnantól kezdve minden megváltozott.

DSC02443 (800x600)

Miután a beleimmel vannak a gondok, gondoltam fordítok egyet a dolgokon és most alulról kezdem a vizsgálódást, úgy tűnik ezt igen jól tettem, mert hamarosan rábukkantam egy különös kezelésre az Ormos Intézet honlapján, és ez nem más, mint a Colon hidroterápia. Ez a terápia nem akármilyen javulásokat és eredményeket produkált az utóbbi négy évben, mióta az Intézet is alkalmazza ezt a  fajta kezelést. Persze messziről jött ember azt mond amit akar, és hiába nyilatkozik a weben számtalan elégedett férfi és nő, hiába a sok videó és reklám, mi emberek sajnos hajlamosak vagyunk a szkeptikusságra, még akkor is ha az egészségünk a tét. Nem volt mit tenni, így jómagam keltem útra, hogy utánajárjak az igazságnak, és meg kell hogy mondjam, kirándulásom során egy olyan helyre bukkantam Budapesten, hogy  még a szavam is elakadt.DSC02597 (1) (600x800)    DSC02462 (600x800)

Egészen idáig, nem hittem, hogy létezik egy ilyen csodálatos “sziget” Magyarországon, amely teljesen más hangulatba hoz, mint az eddigi kórházi élményeim bármelyike, és amely annyira magával ragad, hogy nehezemre esik innen haza indulnom.

DSC02472 (800x600)

Az élénksárga épület felé haladva, az útról már messziről feltűnik egy hatalmas tábla, amelyen ez áll: A GYÓGYÍTÁS NÁLUNK MINDIG EGY MOSOLLYAL KEZDŐDIK!  Ez így igaz, én tanúsíthatom és hogy miként folytatódik? Ezentúl részletesen beavatunk benneteket a Colon hidroterápia, és az egyéb jótékony hatású kezelések csodálatos rejtelmeibe, valamint személyesen beszámolok saját tapasztalataimról egy lényegre törő képriporttal illusztrált sorozaton belül. 

Frenyó Krisztina

Hamarosan folytatjuk!