tape címkéhez tartozó bejegyzések

Kinesio Taping a gyógytornász szemével

Amennyiben a kezelésre érkezett illetőnek bármilyen tumora volt, illetve bőr eredetű rosszindulatú daganata, (melanoma) akkor nem tapelünk.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-10-15.

DSC03493Kinesio-Taping áldásos hatásairól már bizonyára sokat hallottatok, hiszen egyre nagyobb népszerűségnek örvend szerte a világon ez az alternatív gyógyászaton alapuló kiegészítő eljárás. Akadnak területek, ahol még mindig fenntartásokkal kezelik ezt a témát, így érdemes több szemszögből is körüljárni a Kinesio-Tape misztikusnak tűnő világát. Az alábbiakban felkerestünk egy gyógytornász-szakembert, valamint egy testépítő, személyi edzőt, akik saját tapasztalataik, valamint egyéni látásmódjuk alapján  beszéltek nekünk a Kinesio-Tapingről. Alaposan körbejárva a területet, kiderült, hogy a két különböző nézőpont alapján alkotott vélemény nem igazán különbözik egymástól, amely újfent a szakszerű Tapelés mellett teszi le a voksot. Bodor Eliza gyermekszakgyógytornásszal beszélgettünk.

– Eliza Kedves, beszélj nekünk a Kinesio – Taping fontosságáról a mindennapokban, és az egészségügyben. Miért jó ha tudja a mai kor embere, hogy mi fán terem a Kinesio – Taping?

– A Kinesio-Taping, egy akut, illetve krónikus izom és ízületi fájdalmakat kezelő, gyógyszermentes alternatív medicinás eljárás. A Kinesio-Taping módszer kidolgozása a japán Kenzo Kase orvos-kiropraktőr nevéhez fűződik és a 70-es évekre nyúlik vissza. Egyre jobban elterjed hála istennek ez az alternatív módszeren alapuló, ám könnyen kezelhető természetessége, valamint az ára miatt is szimpatikus tüneti kezelési eszköz. Bátran helyettesíthetjük vele az olykor ,,szorító, szabad vérkeringést gátló fásli szerepét. Példának okáért egy boka húzódásnál,  – ahol megnyúlnak az anatómiai képletek – rendkívül jól használható. Az egészségügy területén, amikor egy részleges szalagszakadás áll fenn, boka-rögzítőt ír fel az orvos, ám kiegészítő kezelésként, természetesen egy hozzáértő szakember segítségével történő tape felhelyezéssel rögzíteni tudjuk a területet, és mindemellett szabadon engedi a mozgást, nem mellesleg keringés serkentő hatása révén, a műtét utáni duzzanatokat is sokkal rövidebb idő alatt lehozza.

DSC03490

a fotón: Bodor Eliza gyermekszakgyógytornász és Frenyó Krisztina újságíró

– A színes szalagok, tapaszok manapság egyre inkább kezdenek elterjedni a sport területén is, hála a Tape méltán egyre nagyobb népszerűségének. Persze, nem mindegy, hogyan és mikor használjuk. Mesélnél a Tape szerepéről a mozgás területén?

– A sport területén, főként aktív, profi sportolóknál, nagyon fontos a gyors rehabilitáció, de itt nem ugyanazokat a módszereket használjuk, mint a hétköznapi embereknél. A sportolók esetében, adott egy mozgástudatos meglévő izomerő, ezzel kalkulálva egy gyors, hatékony tapelést tudunk eszközölni, a következetesség szempontját szem előtt tartva. Nekik már arányaiban másként osztjuk el a terápiát, mert másként reagál a szervezetük. Aki már rendszeresen mozgott, annak a szervezete emlékezik rá., és sokkal könnyebben visszaáll rá. Úgy történik ez, akár a napozásnál, hiszen ott is a szervezet, adott esetben a bőr elraktározza az emlékeket, adott esetben a jótékony, ám a káros hatásokat is. Mindenkinél vannak ilyen kényes területek, de ez is embertípusonként változik. Visszatérve a sportra, volt egy MB1-es focistám, akinél porckorongsérvet diagnosztizáltak, elküldték edzőterembe, a mozgás során kizáródott, majd meg kellett műteni. Eljött hozzám, tapeltük és attól még, hogy nem érzett már fájdalmat, óvatosságra és lassabb mozdulatokra intettem, hiszen a felépülés nála is fokozatosan kell, hogy megtörténjen, még ha gyorsabban is megy, mint a nem sportolóknál.

DSC_6523

a fotón: Quastné Rigó Katalin Kinesio – Taping Terapeuta és Gálfi Balázs testépítő – személyi edző

A pontos tájékoztatásról- felülvizsgálatról

– A kontrollvizsgálat,  5-10 percet vesz igénybe, ám elengedhetetlen egy szakszerű tapelés esetében. Első alkalommal illik, sőt ki kell kérdezni a pácienst, – itt, több, mint tíz percet, akár egy órát is szánunk rá – neki mi okozza a panaszt, ő mit vár el ettől a ,,kezeléstől”, mi mit tudunk nyújtani, és így tovább. Például, ha nem mondjuk el, hogy testápolóval ne kenje magát, akkor honnan tudhatná, hogy a tape hatékonyságát befolyásolhatja a krémes felület, azaz nem tart annyi ideig a ragasztás. Mindig emberfüggő kell, hogy legyen a feltérképezés, és nem győzöm kiemelni, hogy a pontos tájékoztatás, minden esetben FONTOS!!!!

DSC03486

– Kiemelve a testépítési vonalon…miért fontos ez egy amatőr, illetve profi sportembernek, testépítőnek, netán a fitnesz szerelmeseinek? Melyek azok a tévhitek, amelyeket most eloszlathatunk, egy indokolt magyarázattal?

– Előre tervezett versenynél, illetve ,,probléma- sérülés” megelőzésnél is érdemes használni a tapet a testépítés során. A számos lehetőség közül néhányt kiragadva, izomlazítás, nyújtás, stabilizálás, vérkeringés-fokozás, ödéma csökkentés esetében is jótékony hatást gyakorolhatunk a tappel. A megelőzés, illetve a teljesítmény szint megtartása, adott esetben a fokozása a cél, attól függően, hogy mit akarunk elérni a sportolónál.SAMSUNG CAMERA PICTURES

Kiemelnék egy testépítő sportolót, akinek vállövi sérülése, – zongorabillentyű-tünete – volt, Instabilitással érkezett hozzám, de ennek ellenére szeretett volna egy fekve-nyomó versenyen részt venni, ahol azért adott esetben, 100 kg feletti súlyokat emelnek.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Hiába van a versenyző itt fekvőhelyzetben, azért ott meg kell tartani a testet. Az említett  páciensem egyelőre messziről kerüli a műtétet, most tappel kezeljük, ám előbb-utóbb szükséges lesz műteni ezt a sérülési területet, ha ő sokáig szeretné még ,,űzni ezt a sportot”, extrém igénybevételnél.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Egy ideig ugyanis átveheti a többi izom a stabilitást, ám egy idő után azok is elfáradnak, hiszen nekik hosszútávon nem az a dolguk, hogy más izomrészek munkáját végezzék. Előre tervezett műtétnél, az átmeneti időszakban feltétlenül jó megoldás a tape, ezzel a kialakult ,,hepehupát” segítjük átlendülni, és így biztosíthatjuk a hétköznapokban a problémamentes edzés lehetőségét. Az ilyen típusú embernél az a minimum, hogy ő 35 kg-al bicepszezzen egy kézzel, ám ha fájdalmai vannak, mert részleges szakadása van, és én megtapelem a területet, akkor lehet, hogy csak 15 kg-al ugyan, de el tudja végezni, a feladatsort és így legalább megmarad az erő, és a látvány sem csökken annyira. Ilyen esetben az izomterület 4-5 hét alatt regenerálódhat. Amennyiben a sérülést nem tudjuk megelőzni, akkor fontos a mielőbbi, lehetőségekhez mérten a gyógyszermentes rehabilitáció.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A testépítés során nagyon fontos az ízületvédelem, ami tizenöt évvel ezelőtt még nem volt ennyire kihangsúlyozva, ám azóta több edzőteremben is láthatunk fizioballokat, melyet már napi-szinten használnak a sportolók az edzések során. A testépítés nem csak a súlyemelésről szól, hanem a dinamikus mozgás is alapvető része kell, hogy legyen, és itt lép be az ízületvédelem komoly szerepe.

– Mint gyógytornász szakember, te mely területeken nem alkalmaznád, nem javasolnád, vannak kizáró okok, betegségek, tünetkoordináták, ahol nem tanácsos, esetleg tilos tapelni?

– Amennyiben a kezelésre érkezett illetőnek bármilyen tumora volt, illetve bőr eredetű rosszindulatú daganata, (melanoma) akkor nem tapelünk. Tiltott terület, a terhesség első 3 hónapja, amely minden szempontból veszélyeztetett időszak, hiszen itt zajlanak az embrionális fejlődési folyamatok, amikor kialakulnak az alap “tulajdonságok, felépítések” egy magzatnál. Ha itt történik bármilyen sérülés, – rubeola, fertőző betegségek, nem megfelelő osztódás, külső hatás által: például egy röntgen besugárzás okozataként – olyan mértékű fejlődési rendellenesség is kialakulhat, hogy akár életképtelené válik a magzat, vagy nagyon súlyos rendellenességgel születik. Óriási a felelősség mind a kismamán, mind a szakemberen, aki a kontroll vizsgálatot végzi egy állapotos hölgynél, hiszen az első 3 hónap rizikófaktora igen magas. Fontos, hogy ki tapeli az illetőt, és ugyanilyen fontos a körültekintő kikérdezés. A pontos feltérképezés, állapotfelmérés, elengedhetetlen feltétele a további tapingnek. Minden esetben fontos a  fontos anamnézis felvétel, és nem szabad nekiugrani a páciensnek, hiszen nem mindegy hogy mikor, hogyan és mit helyezünk fel és az sem mindegy, hogy hová és kinek.

Előforduló kizáró okok: cukorbetegség esetén, az inzulin szúrás helye, oda nem ragasztunk, nyílt sebre, friss égési területre szintúgy tilos a tape használata, ám sérülés után, ép felhámra már lehet tapelni.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Bármennyire egyszerűnek tűnik a tape használata, és hozzáférhetősége, kiemelném, hogy a szakmai háttér, az anatómiai tudás elengedhetetlen és alapvető eleme a Kinesio-Taping folyamatnak. Ugyan nüansznyinak tűnnek a “hibázási lehetőségek”, ám elég, ha csak egyszer nem szakszerű módon történik a használat és végzetes következményt okozhatunk.

Visszakanyarodva a Kinesio-Taping áldásos hatásaihoz, mind a hétköznapokban, mind az egészségügy, illetve a testépítés területén is pozitív eredményt érhetünk el a szakszerű “kezeléssel”. Azért is ajánlanám jó szívvel a tapet, mert adott esetben még esztétikus is lehet, persze nem ez az elsődleges szempont. Mindent figyelembe véve a Kinesio-Tape színpompás világában mindenki kedvére találhat magának olyat amely az ő kényelmét, egészséges állapotát szolgálja.

DSC03497

 

 Frenyó Krisztina

 

Kinesio – Taping a mindennapokban és a testépítésben

A sport területén, főként aktív, profi sportolóknál, nagyon fontos a gyors rehabilitáció, de itt nem ugyanazokat a módszereket használjuk, mint a “hétköznapi” embereknél.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-08-22.

Balázs profil profi súlyzós

A Kinesio-Taping áldásos hatásairól már bizonyára sokat hallottatok, hiszen egyre nagyobb népszerűségnek örvend szerte a világon ez az alternatív gyógyászaton alapuló kiegészítő eljárás. Akadnak területek, ahol még mindig fenntartásokkal kezelik ezt a témát, így érdemes több szemszögből is körüljárni a Kinesio-Tape misztikusnak tűnő világát. Az alábbiakban felkerestünk egy gyógytornász-szakembert, valamint egy testépítő, személyi edzőt, akik saját tapasztalataik, valamint egyéni látásmódjuk alapján  beszéltek nekünk a Kinesio-Tapingről. Alaposan körbejárva a területet, kiderült, hogy a két különböző nézőpont alapján alkotott vélemény nem igazán különbözik egymástól, amely újfent a szakszerű Tapelés mellett teszi le a voksot. Bodor Eliza gyermekszakgyógytornásszal és Gálfi Balázs személyi edzővel beszélgettünk.

DSC03488– Eliza Kedves, beszélj nekünk a Kinesio – Taping fontosságáról a mindennapokban, és az egészségügyben. Miért jó ha tudja a mai kor embere, hogy mi fán terem a Kinesio – Taping?

A Kinesio-Taping, egy akut, illetve krónikus izom és ízületi fájdalmakat kezelő, gyógyszermentes alternatív medicinás eljárás. A Kinesio-Taping módszer kidolgozása a japán Kenzo Kase orvos-kiropraktőr nevéhez fűződik és a 70-es évekre nyúlik vissza. Egyre jobban elterjed hála istennek ez az alternatív módszeren alapuló, ám könnyen kezelhető természetessége, valamint az ára miatt is szimpatikus tüneti kezelési eszköz. Bátran helyettesíthetjük vele az olykor ,,szorító, szabad vérkeringést gátló fásli szerepét. Példának okáért egy boka húzódásnál,  – ahol megnyúlnak az anatómiai képletek – rendkívül jól használható. Az egészségügy területén, amikor egy részleges szalagszakadás áll fenn, boka-rögzítőt ír fel az orvos, ám kiegészítő kezelésként, természetesen egy hozzáértő szakember segítségével történő tape felhelyezéssel rögzíteni tudjuk a területet, és mindemellett szabadon engedi a mozgást, nem mellesleg keringés serkentő hatása révén, a műtét utáni duzzanatokat is sokkal rövidebb idő alatt lehozza.

DSC03490a fotón: Bodor Eliza gyermekszakgyógytornász és Frenyó Krisztina újságíró

– A színes szalagok, tapaszok manapság egyre inkább kezdenek elterjedni a sport területén is, hála a Tape méltán egyre nagyobb népszerűségének. Persze, nem mindegy, hogyan és mikor használjuk. Mesélnél a Tape szerepéről a mozgás területén?

– A sport területén, főként aktív, profi sportolóknál, nagyon fontos a gyors rehabilitáció, de itt nem ugyanazokat a módszereket használjuk, mint a hétköznapi embereknél. A sportolók esetében, adott egy mozgástudatos meglévő izomerő, ezzel kalkulálva egy gyors, hatékony tapelést tudunk eszközölni, a következetesség szempontját szem előtt tartva. Nekik már arányaiban másként osztjuk el a terápiát, mert másként reagál a szervezetük. Aki már rendszeresen mozgott, annak a szervezete emlékezik rá., és sokkal könnyebben visszaáll rá. Úgy történik ez, akár a napozásnál, hiszen ott is a szervezet, adott esetben a bőr elraktározza az emlékeket, adott esetben a jótékony, ám a káros hatásokat is. Mindenkinél vannak ilyen kényes területek, de ez is embertípusonként változik. Visszatérve a sportra, volt egy MB1-es focistám, akinél porckorongsérvet diagnosztizáltak, elküldték edzőterembe, a mozgás során kizáródott, majd meg kellett műteni. Eljött hozzám, tapeltük és attól még, hogy nem érzett már fájdalmat, óvatosságra és lassabb mozdulatokra intettem, hiszen a felépülés nála is fokozatosan kell, hogy megtörténjen, még ha gyorsabban is megy, mint a nem sportolóknál.

DSC_6523

a fotón: Quastné Rigó Katalin Kinesio – Taping Terapeuta és Gálfi Balázs testépítő – személyi edző

A pontos tájékoztatásról- felülvizsgálatról

– A kontrollvizsgálat,  5-10 percet vesz igénybe, ám elengedhetetlen egy szakszerű tapelés esetében. Első alkalommal illik, sőt ki kell kérdezni a pácienst, – itt, több, mint tíz percet, akár egy órát is szánunk rá – neki mi okozza a panaszt, ő mit vár el ettől a ,,kezeléstől”, mi mit tudunk nyújtani, és így tovább. Például, ha nem mondjuk el, hogy testápolóval ne kenje magát, akkor honnan tudhatná, hogy a tape hatékonyságát befolyásolhatja a krémes felület, azaz nem tart annyi ideig a ragasztás. Mindig emberfüggő kell, hogy legyen a feltérképezés, és nem győzöm kiemelni, hogy a pontos tájékoztatás, minden esetben FONTOS!!!!

DSC03486– Kiemelve a testépítési vonalon…miért fontos ez egy amatőr, illetve profi sportembernek, testépítőnek, netán a fitnesz szerelmeseinek? Melyek azok a tévhitek, amelyeket most eloszlathatunk, egy indokolt magyarázattal?

– Előre tervezett versenynél, illetve ,,probléma- sérülés” megelőzésnél is érdemes használni a tapet a testépítés során. A számos lehetőség közül néhányt kiragadva, izomlazítás, nyújtás, stabilizálás, vérkeringés-fokozás, ödéma csökkentés esetében is jótékony hatást gyakorolhatunk a tappel. A megelőzés, illetve a teljesítmény szint megtartása, adott esetben a fokozása a cél, attól függően, hogy mit akarunk elérni a sportolónál. SAMSUNG CAMERA PICTURESKiemelnék egy testépítő sportolót, akinek vállövi sérülése, – zongorabillentyű-tünete – volt, Instabilitással érkezett hozzám, de ennek ellenére szeretett volna egy fekve-nyomó versenyen részt venni, ahol azért adott esetben, 100 kg feletti súlyokat emelnek. SAMSUNG CAMERA PICTURESHiába van a versenyző itt fekvőhelyzetben, azért ott meg kell tartani a testet. Az említett  páciensem egyelőre messziről kerüli a műtétet, most tappel kezeljük, ám előbb-utóbb szükséges lesz műteni ezt a sérülési területet, ha ő sokáig szeretné még ,,űzni ezt a sportot”, extrém igénybevételnél. SAMSUNG CAMERA PICTURESEgy ideig ugyanis átveheti a többi izom a stabilitást, ám egy idő után azok is elfáradnak, hiszen nekik hosszútávon nem az a dolguk, hogy más izomrészek munkáját végezzék. Előre tervezett műtétnél, az átmeneti időszakban feltétlenül jó megoldás a tape, ezzel a kialakult ,,hepehupát” segítjük átlendülni, és így biztosíthatjuk a hétköznapokban a problémamentes edzés lehetőségét. Az ilyen típusú embernél az a minimum, hogy ő 35 kg-al bicepszezzen egy kézzel, ám ha fájdalmai vannak, mert részleges szakadása van, és én megtapelem a területet, akkor lehet, hogy csak 15 kg-al ugyan, de el tudja végezni, a feladatsort és így legalább megmarad az erő, és a látvány sem csökken annyira. Ilyen esetben az izomterület 4-5 hét alatt regenerálódhat. Amennyiben a sérülést nem tudjuk megelőzni, akkor fontos a mielőbbi, lehetőségekhez mérten a gyógyszermentes rehabilitáció. SAMSUNG CAMERA PICTURESA testépítés során nagyon fontos az ízületvédelem, ami tizenöt évvel ezelőtt még nem volt ennyire kihangsúlyozva, ám azóta több edzőteremben is láthatunk fizioballokat, melyet már napi-szinten használnak a sportolók az edzések során. A testépítés nem csak a súlyemelésről szól, hanem a dinamikus mozgás is alapvető része kell, hogy legyen, és itt lép be az ízületvédelem komoly szerepe.

– Mint gyógytornász szakember, te mely területeken nem alkalmaznád, nem javasolnád, vannak kizáró okok, betegségek, tünetkoordináták, ahol nem tanácsos, esetleg tilos tapelni?

– Amennyiben a kezelésre érkezett illetőnek bármilyen tumora volt, illetve bőr eredetű rosszindulatú daganata, (melanoma) akkor nem tapelünk. Tiltott terület, a terhesség első 3 hónapja, amely minden szempontból veszélyeztetett időszak, hiszen itt zajlanak az embrionális fejlődési folyamatok, amikor kialakulnak az alap “tulajdonságok, felépítések” egy magzatnál. Ha itt történik bármilyen sérülés, – rubeola, fertőző betegségek, nem megfelelő osztódás, külső hatás által: például egy röntgen besugárzás okozataként – olyan mértékű fejlődési rendellenesség is kialakulhat, hogy akár életképtelené válik a magzat, vagy nagyon súlyos rendellenességgel születik. Óriási a felelősség mind a kismamán, mind a szakemberen, aki a kontroll vizsgálatot végzi egy állapotos hölgynél, hiszen az első 3 hónap rizikófaktora igen magas. Fontos, hogy ki tapeli az illetőt, és ugyanilyen fontos a körültekintő kikérdezés. A pontos feltérképezés, állapotfelmérés, elengedhetetlen feltétele a további tapingnek. Minden esetben fontos a  fontos anamnézis felvétel, és nem szabad nekiugrani a páciensnek, hiszen nem mindegy hogy mikor, hogyan és mit helyezünk fel és az sem mindegy, hogy hová és kinek.

Előforduló kizáró okok: cukorbetegség esetén, az inzulin szúrás helye, oda nem ragasztunk, nyílt sebre, friss égési területre szintúgy tilos a tape használata, ám sérülés után, ép felhámra már lehet tapelni.SAMSUNG CAMERA PICTURESBármennyire egyszerűnek tűnik a tape használata, és hozzáférhetősége, kiemelném, hogy a szakmai háttér, az anatómiai tudás elengedhetetlen és alapvető eleme a Kinesio-Taping folyamatnak. Ugyan nüansznyinak tűnnek a “hibázási lehetőségek”, ám elég, ha csak egyszer nem szakszerű módon történik a használat és végzetes következményt okozhatunk.

DSC03493Visszakanyarodva a Kinesio-Taping áldásos hatásaihoz, mind a hétköznapokban, mind az egészségügy, illetve a testépítés területén is pozitív eredményt érhetünk el a szakszerű “kezeléssel”. Azért is ajánlanám jó szívvel a tapet, mert adott esetben még esztétikus is lehet, persze nem ez az elsődleges szempont. Mindent figyelembe véve a Kinesio-Tape színpompás világában mindenki kedvére találhat magának olyat amely az ő kényelmét, egészséges állapotát szolgálja. DSC03497

 

Kinesio – Taping a testépítésben

DSC_6655Gálfi  Balázs évek óta foglalkozik versenyszerűen a testépítő sportággal, emellett személyi edzőként dolgozik. Nemrég elvégezte az Oriolus-Med Alternatív Medicina akkreditált “Acu-Tape elméleti és gyakorlati tanfolyamát”. Saját bevallása szerint, azóta többed-magánál is alkalmazza a Kinesio-Tapinget ezen sportág területén is, egyre nagyobb sikerrel. Kíváncsian várjuk az ő meglátását is a Taping témában.

DSC_6637

– A Kinesio Tappel kapcsolatosan azért elvétve akad ellentmondás, olykor erős tévhit a sportolói körökben is. Balázs te testépítéssel foglalkozol egy jó ideje már, mesélj nekünk a tapasztalataidról, hiszen ha jól tudom téged már többször tapeltek és még egy Acu-Tape tanfolyamot is elvégeztél, így aztán közelebbről is rálátsz a témára.  

– A tanfolyamot, egy edzőterembe látogató hölgy hívására végeztem el, mert nagyon érdekelt, hiszen nekem is voltak problémás területeim, főként a nyakam és a vállam környékén. Az edzések során erősen igénybe vett testrészeink elfáradnak, kopnak, görcsbe rándulnak és olykor bizony nagyon fájdalmas érzés kíséri ezt az állapotot. Egy jó barátom már alkalmazta rajtam a Kinesio-Tape kezelést és nekem teljesen bevált. Megtetszett a dolog, elvégeztem a tanfolyamot, hiszen szerettem volna segíteni a konditerembe látogató embereknek és komoly intenzitás alatt álló versenyzőtársaimnak szintúgy. Edzőtársam teniszkönyökét ragasztottam fel a minap, és azóta ódákat zeng róla, alkalmazom és látom, hogy működik. A mindennapi használattal és a sportolók, versenyzők körében is egyre terjedő pozitív tapasztalatokat megerősítve, remélhetőleg eloszlanak a tévhitek a tapaszok erősségét és eredményességét tekintve. Persze nem mindegy hogyan tapelünk, és mint mindenhol, itt is komoly szakértelem, tapasztalat és gyakorlat szükséges.

DSC_6641

– Igaz, hogy fenntartásokkal kezelik az edzőtermekben a Tape létjogosultságát, hogy megkérdőjelezik a hitelességét, és eredményességét? Ha így van, akkor sokan miért nem fogadják el ezt a fajta kezelést a fittnes és a Body building  világában?  

– Érdekes amit mondasz, személy szerint én nem igen találkoztam e féle megnyilvánulásokkal. Persze biztosan akad ilyen nézet is, ám úgy gondolom a szkeptikusság és a nagy ismeretlen homály teszi mindezt. Rengeteg élsportoló, focista “ragasztva” jár-kel a világban, úgy hogy kezd elterjedni hál istennek, és úgy gondolom a legjobb ösztönző reklám az, ha mi magunk viseljük a Kinesio-Tapet, ha fájdalmaink vannak, illetve megelőzés szempontjából.

DSC_6666

– Balázs, neked mik a tapasztalataid a saját alkalmazásaid során, izomláz-űzés, csillapítás a fájdalom terén, lazítás, nyújtás, pihentetés? Mire használod leginkább a tape-t?

– Nekem nem az izomláz volt  a “gyengém”, hanem a nyakam és  a vállam fájdogált olyannyira, hogy egy akkut gyulladás keletkezett az említett területeken. Sokáig tartott ez az állapot, ám a Tape sokat segített,  volt, hogy nem tudtam oldalra emelni a kezemet, és a tapasz felhelyezése után simán működött ez a mozdulatsor, és nem feszült egyáltalán a karom, fordult  a nyakam, pedig előtte nem tudtam forgatni. Azóta, edzés közben is használom és előszeretettel ajánlom mindenkinek a Kinesio-Tape használatát, mert csodákat művel, persze a megfelelő szakértelemmel történő felhelyezés után.

Tape- pillanatok Gálfi Balázzsal, valamint Quastné Rigó Katalinnal, az Oriolus – Med Alternatív Medicina természetgyógyászával és kinesio-taping terapeutájával. 

DSC_6602

DSC_6603

DSC_6605

DSC_6606

DSC_6621

– Tervek. A jövőre nézve mit szeretnél alkalmazni a  tanultakból, hogyan és hová viszed tovább a Tapet, mint egy kiegészítő alkalmazást?  

– Tizenkét éve edzek, két éve képesített személyi edzőként is dolgozom, közben kitanultam a masszőr szakmát és mindezt együtt alkalmazva, valami komplex dolgon gondolkozom. Olyan szolgáltatást szeretnék nyújtani az embereknek, ahol segíthetek, miközben egészséges életmódra “vezetem” őket. Előfordulhat, – bár nálam nem valószínű, a kialakított egyénre szabott specifikus edzésterv végett- hogy edzés során sérülést szenved valaki, vagy már sérülten érkezik hozzám, és ilyenkor nagy hasznát veszem a tanultaknak. Mind-összességében igen nagy előrehaladás a sport területén is a Kinesio-Taping elterjedése, megismerése és egyre szélesebb körben alkalmazott használata. Nekem bevált, szívből ajánlom mindenkinek!

DSC_6625

Reméljük, sikerült némiképp eloszlatni a kételyeket és kellő megvilágításba helyezni a Kinesio-Tape fontosságát, létjogosultságát a mindennapokban, éppúgy, mint az egészségügy, illetve  a sport területén.

Frenyó Krisztina 

 

Magazin

Ormos Intézet / gyógyulás, várólista nélkül

“Aki egyszer már járt az Ormosban, az biztosan visszatér majd legalább még egyszer, akárcsak én.”

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-05-12.

„Semmilyen emberi tudomány, így az orvostudomány sem birtokolhatja a tévedhetetlenség jogát. De az időbeni felismerés mindenképpen záloga lehet további életünknek!”

 Ormos János

2013-12-13 Ormos 1. 016

Bizonyára emlékeztek még kedves olvasóink az Ormos Intézetben készült képriportokra, a Colon hidroterápiás beszámolóra, vagy akár a TRI-TON kezelésre, amit meg osztottunk veletek itt a feeling magazin oldalán. Most szeretnénk bemutatni összefoglalva is az Ormos Intézet széleskörű szolgáltatásait, azt a pluszt kiemelve, amitől az Ormos név, napjainkra már fogalommá vált. Fájdalmaid vannak, netán csak tájékozódnál egészségi állapotodról, vagy s.o.s. szükséged van egy labor-vizsgálatra? Létezik egy hely Budapesten, ahol sorban állás nélkül, nyugodt és harmonikus környezetben mindezt megteheted elérhető áron.

2013-12-18 Ormos Intézet Második terápia 004 (800x600)

Az ORMOS Intézet a kilencvenes évek elején nyitotta meg kapuit. Névadója Ormos János természetgyógyász, aki 1890-től 1942-ig élt, tevékenykedett. Az ORMOS Intézet általános és alternatív medicinával foglalkozik, és az a célja, hogy a legkorszerűbb orvostechnikai vívmányokat ötvözze a magas szintű természetgyógyászati módszerekkel. Az elmúlt évtizedekben az intézet dolgozói mindent megtettek azért, hogy tudásuk legjavával gyógyítsák az idelátogató pácienseket. Az Ormos Intézet garantálja azt, hogy a hozzájuk érkező páciensek szakszerű kezelést, és egyben biztonságos minőséget kapjanak! Jómagam több ízben jártam a gyönyörű épület falai között, és bizton állíthatom, hogy az általam eddig látogatott rendeléseken és kezeléseken, a lehető legkörültekintőbb figyelemben, szaktudásban és kedvességben volt részem. Az Intézet honlapján az olvasható, hogy náluk a sorban állás ismeretlen fogalom, valamint telefonon, előre egyeztetett időpontban, megnyugtató, kulturált környezetben várják a pácienseket.

2013-12-13 Ormos 1. 033 (800x600)Ez nem csalás, nem ámítás, valóban nem kellett sorban állnom és várakoznom, hiszen előzetesen bejelentkeztem, és a megadott időpontban, tárt karokkal és szívvel vártak az intézmény lelkes munkatársai. Aki ide érkezik, mosolyogva fogadják már a recepción, majd kedves hölgyek, illetve urak kísérik az illetőt a szakrendelésre.

Az Ormos Intézet a kezelések széles skálájával gyógyítja a különböző betegségcsoportokat, legyen az felsőlégúti, emésztőrendszeri, szív-, és érrendszeri, gerincízületi, nőgyógyászati, vagy akár urológiai panasz. Továbbá, a szenvedélybetegségek gyógyításával is kiemelkedően foglalkoznak, mint például: dohányzás, elhízás, alkoholizmus. A kezelések eredményességét a visszatérő páciensek széles köre bizonyítja. Minden kedves gyógyulni vágyónak készséggel állnak az intézet dolgozói rendelkezésére.

2013-12-13 Ormos első találkozás Szegő dr. 003 (800x600)Egy nagyon fontos pontot feltétlenül meg kell, hogy említsek:

Az Ormos Intézet, mint ahogyan a honlapjukon is olvasható, tájékoztatja az ide látogató pácienseket, hogy az Intézet belső szabályzata értelmében, orvosaik új kezeléseket csak akkor kezdhetnek el, ha páciensük 1 éven belül részt vett egy itteni vizsgálaton vagy orvosi kezelésen. Miért van erre szükség? Mint minden beavatkozásnál, gyógyításnál, itt is előzetes részletes felülvizsgálat szükségeltetik, ennek okán, a feltáratlan egészségügyi problémákból eredő egészségkárosodások kivédése érdekében ettől eltekinteni semmilyen körülmények között nem áll módjukban, és ez így is van jól.

2013-12-13 Ormos 1. 018 (800x600)Milyen jellegű kezelésekkel találkozhat az idelátogató?

Már a felsorolás is önmagáért beszél, csak aztán győzzünk a tömérdek jóból válogatni.

A repertoárban megtalálhatóak az Akupunktúrás, Bioenergia, valamint Bőrregeneráló (OXITERMIA) kezelések, ám ha valakinek a salaktalanítás, és méregtelenítés a fő megoldandó “problémája,” akkor a már több ízben említett Colon hidroterápiára, ( hatékony béltisztítás ), TRI-TON kezelésre, illetve az “ér-gondokkal” küszködőknek, az Érszűkület kezelésre (OXYTON) is lehetősége nyílik. A felsorolásból nem maradhat ki a teljeskörű fogászati kezelés, PRP fogíny-kezelés (ínysorvadás-kezelés), valamint a Fizio, a Hiperbár, az Infúziós, Lökéshullám, Manuál, valamint a Oxigénterápia sem. Egyre inkább elterjedt a manapság ,,felkapott” és igen hatékony Sajátvér-terápia, (Hematogén Oxidációs Terápia, HOT) amelyre az Ormos Intézetben is nagy az érdeklődés. Találkozhatunk még a Mágnesterápiás kezeléssel (MAGNOX), Gravitációs kezeléssel, Köpölyözéssel, és nem utolsósorban Lézerakupunktúrával is. Megerőltetett izmok, illetőleg mozgáshiány ( ülő-munka, vezetés, monotónia ) esetében kiváló Masszázsra (hát-, nyakmasszázs), Mágneskezelésre is sort keríthetünk. Amennyiben ,,gyenge lábakon állunk” az Ormos Intézet megfelelő, egyénre szabott ORMOS® Talpbetét , valamint ORMOS® Gyermek Talpbetét készítéssel áll rendelkezésünkre.

2013-12-18 Ormos Intézet Második terápia 001 (800x600)Bármely testrészünket szeretnénk karbantartani, gyógyíttatni, itt valóban szinte mindenre megtaláljuk a megfelelő gyógymódot, legyen az a PRP (vérszérumos) hajkezelés, a PRP ízűleti kezelés, a Reflexológia, vagy akár a Sebészet területe. Mai rohanó világunkban, nem ritka a menedzserbetegség, és a mindennapi stressz előfordulása sem. Ugye ismerős? – koránt sem kell ehhez menedzsernek lenni 🙂 – Akkor jön szóba a Stresszoldás, amelyre itt az intézet nyugalmat árasztó falain belül szintén megoldást találunk. Véletlenül sem szeretnék kihagyni egyetlen területet sem, ám ha mégis megtenném, ne vegyétek tőlem zokon, csakis a bőség zavara, ami tévedésbe ejthet. Különlegességekkel is bőven gazdagodhat aki erre látogat, ilyen példának okáért a Taping, az Ultrahangos inhalálás, és az Ultrahang terápia is.

Az Ormos Intézet Szakrendelései

Allergológia, Belgyógyászat, Bőrgyógyászati-, és nemi beteg szakrendelés, Fogászat, Gasztroenterológia, Kardiológia, Laboratórium, Mammográfia, Nőgyógyászat, Pulmonológia, (Tüdőgyógyászat) Reumatológia, Radiológia Röntgen, Ultrahang, Csontsűrűség-vizsgálat, Sebészet, Urodinámiás vizsgálat, Urológia.

Mi, már szerencsés korban élhetünk, ahol a megelőzés és a különböző elő-szűrések állnak a középpontban, ezért nagyon fontos, hogy panaszmentesség esetén is / évente legalább egyszer / megelőző vizsgálatokon vegyünk részt.

Az Ormos Intézetben ezek a Szűrések a következőképpen tevődnek össze:

Baba ultrahang, Bőrgyógyászati szűrés, COPD szűrés, Érszűkületszűrés Gasztroenterológiai szűrés, Gócszűrés, Menedzserszűrés, Nőgyógyászati szűrés, Tüdőszűrés, Urológiai szűrés, Kardiológiai szűrés.

“Testünk öngyógyító képessége sokkal erősebb, mint azt valaha is                                            gondoltuk volna.”

Kiemelném az Ormos Intézetben található, és hosszú évek óta eredményesen működő Alternatív gyógyászatot.

Az Intézmény célja, hogy a hagyományos orvoslás mellett alternatív megoldást is kínáljanak a gyógyításban kiegészítésként, vagy önálló terápiaként.

Diagnosztikákból: – Íriszdiagnosztika,  Kristálydiagnosztika

Kezelések: – Akupunktúra, Bioenergetika, Masszázs, Köpölyözés,  Lézerakupunktúra, Manuálterápia, Reflexológia, Stresszoldás.

Remélem, dióhéjnyi összefoglalónk elolvasásával kedvet kaptatok egy Ormos Intézet látogatásra, mert akármit is írhatok a tapasztalataimról, ezt nektek is látnotok, éreznetek kell!

2013-12-13 Ormos 1. 010“Aki egyszer már járt az Ormosban, az biztosan visszatér majd legalább még egyszer, akárcsak én.”

Frenyó Krisztina

Bővebben: http://ormosintezet.hu/bemutatkozas/

 

 

Kinesio-Tape, avagy hódítanak a színes tapaszok

A Tape iránt nagy az érdeklődés, egyre nő az igény, hiszen minden embernek fáj valahol, legyen az kicsi, fiatal, vagy az idősebb korosztályból való.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-04-15.

018Volt már úgy, hogy annyira fájt a gerinced, hogy szinte érezted ahogy roppannak a csigolyáid, és legalább egyszer, ugye neked is bicsaklott már ki a bokád sportolás közben? Előfordult igaz veled is, hogy üvölteni tudtál volna, amikor belehasított a válladba, a hátadba a fájdalom? Bevallom, nekem gyermekkorom óta baj van a gerincemmel, kezdődött egy kis ferdüléssel, aztán nagyobbal, majd a rossz tartás és cipőkből kiindulva – gondolom én – két csigolya elcsúszott egymástól, és egy folytonos hát, váll és nyakfájás következett be az életemben. Naná, hogy gyógyulni szeretnék, így aztán sok mindent kipróbáltam: – masszázs, gyógytorna, fizikoterápia – Időszakosan minden segített, az állapot ideig-óráig javult, ám újra és újra előjött az alattomos fájdalom, izomgörcs. Bele kell nyugodnom, hogy most már ez örökké így marad? Nem, nem vagyok az a feladós típus!- így töprengtem magamban, amikor is felhívott egy kedves hölgy és meginvitált egy Kinesio-Tapingre, és egy kávéra George Clooney-val, na ez utóbbi egyből lázba hozott, bevallom az előbbiről eddig semmit sem hallottam. Így aztán, kutakodó természetemnél fogva nekiindultam a csábító kávé és az ismeretlen színes tapaszok felé. 

Előszó a marketinghez: SandraGalambos Szandra, az Oriolus-Med Kft Marketing managere, és kommunikációsa mosolyogva tessékelt be a színes falakkal tarkított napfényes irodába, és egyből, valóban a reklámokból jól ismert George Clooney féle kávéfőzőhöz vezetett. Akárhogy tekergettem a nyakam, Clooney-t sehol sem láttam, ám enyhe csalódottságom hamar elillant, amikor belekóstoltam a mennyei habos álomba. george_clooney kávéval széles cikkbeSzandra még arra is emlékezett, hogy laktózmentes tejet iszom, és igyekezett ez-ügyben is a kedvemre tenni. Ezt nevezem én vendéglátásnak, és megjegyzem, remek marketingeszköz is egyben. 🙂 Ezután a kedves kis felvezető után, átsétáltunk a közeli rendelőbe, ahol is elkezdődött izgalmas tapaszolásom története, valamint lehetőségünk adódott belelátni a Kinesio-Taping rejtelmeibe. 09Eleinte csak külföldön láthattuk, ellenben mára itthon is szemben találhatjuk magunkat ezekkel a szép, színes tapaszokkal. Quastné Rigó Katalinnal, az Oriolus-Med Kft ügyvezetőjével és oktatójával, és egyben Kinesio – Taping Terapeutájával beszélgettünk. 024F.K: – Katalin, mesélnél nekünk a számunkra újdonságként ható Kinesio-Tapingről? Mik is ezek a színes tapaszok, honnan ered mindez?

Q.R.K: – A Kinesio-Taping, egy akut, illetve krónikus izom és ízületi fájdalmakat kezelő, gyógyszermentes alternatív medicinás eljárás. A Kinesio-Taping módszer kidolgozása a japán Kenzo Kase orvos-kiropraktőr nevéhez fűződik és a 70-es évekre nyúlik vissza. Az addig ragasztószalagokkal és kötésekkel rögzített ízületek és izmok ötletéből kiindulva a japán orvos kifejlesztett egy nyújtható, mozgékony szalagot, melyet a bőrre ragasztva lényegesen meggyorsul az ízületi és izompanaszok gyógyulási ideje. Kenzo Kase, 1979-ben szabadalmaztatta az eljárást, és azóta él ez a fogalom, hogy Kinesio-Taping, ez gyakorlatilag a nagy brand név, és ezen belül, már számos márkanévhez hozzájuthatunk. Ezzel a technikával, mozgásszervi panaszokat, ízületi panaszokat, izombántalmakat tudunk sikeresen kezelni, gyakorlatilag a csonttörésen kívül minden kezelhető ezekkel a Kinesio-Tapekkel, azaz színes tapaszokkal. Ennek okán, az ember nem csak lazítani tud egy izmot, hanem az izom feszültségét, egy túl elernyedt izmot is összehúzódott állapotba tudja irányítani, míg egy torzult ízületet pedig az egészséges irányba tudja vissza korrigálni. Itt szó lehet egy elcsavarodott kisujjról, egy hanyag tartásról, vállízület korrekciójáról, minden egyes gerinccsigolyának az egyenkénti korrekciójáról, egy ó, x, esetleg donga lábról, valamint boka és haránt-boltozat süllyedésről szintúgy. Gyakorlatilag, ahol a testen korrekciózni kell, azt mi a tapekkel kezelni tudjuk. Azt szoktam mondani, hogy amit az ember a saját erejével még el tud mozdítani, azt a Tapasszal is el tudja végezni. Ha valami kötött, és meszesedett, azon valószínűleg a Tape sem tud már segíteni. 028F.K: –  Mesélj arról, hogy biológusként, ilyen fiatalon ennyi  tudást szerezve, hogyan keveredtél az alternatív gyógyászatok, majd a Tape világába, és hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a nagyszerű módszerrel?

Q.R.K: – Molekuláris biológusként végeztem Szegeden, majd természetgyógyászatot tanultam tovább Budapesten. Itt kezdtem el az alapképzéseket, természetgyógyász, akupresszőr és fülakupunktúra képzéseken vettem részt  majd a szakképesítésemet is itt szereztem. Ezek után egy évig házhoz járó természetgyógyászként dolgoztam Nagymarostól Budapestig bezárólag. Rengeteg embert kezeltem ami hatalmas örömöt és óriási tapasztalatot adott, ám úgy éreztem, hogy szeretném magam tovább képezni a kínai gyógyászat terén. Elutaztam Brunei el Darussalam (Borneo) államba, ahol a taiwani akupunktúra és taiwani akupresszúra területén szakmai gyakorlatot szereztem. Reggeltől estig orvosi rendelőkben olgoztam, a hét 6 napján. Természetgyógyász, akupresszőr és fülakupunktúra képzéseken vettem részt kínai orvosoknál. Ezek után hazajöttem, majd egy kicsit még Kína felé vettem az utam, aztán amikor megismerkedtem a párommal, aki német anyanyelvű, Németországba költöztünk. Itt aztán újra tovább tanultam, mégpedig már a Kinesio-Tapinget tanultam a Jénai Orvostudományi Egyetemen. 026És, hogy hogyan kerültem testközelbe ezzel a csodálatos módszerrel? Már egy ideje Németországban éltünk, amikor egyszer porszívózás közben iszonyatosan megfájdult a derekam, – akkor még nem tudtam különösebben semmit a Kinezio-Tapekről, volt ugyan otthon, hiszen már árultuk a webáruházban, de nem éreztem szükségét – szóltam a páromnak, csináljon valamit, mert ennek a fele sem tréfa. Ő pedig javasolta, hogy bontsunk fel egy szalagot és próbáljuk ki, végül is mi bajunk lehet. Lefeküdtem az ágyra, a kedvesem letépett egy darab tapaszt, azt sem tudtuk akkor még, hogy igazán miként kell használni, de figyeltük a csomagolást és követtük a képeket. Odaragasztottuk a derekam fájó pontjára és 20 másodperc múlva eltűnt a fájdalom, mintha sosem lett volna ott. Gyakorlatilag ez volt az a mindent eldöntő felismerés, hogy te Jóisten, ez tényleg ilyen gyorsan hat, valóban működik?!? Azonnal eldobtam a porszívót és mindent ami eddig a kezem ügyébe akadt, leültem az internet elé és elkezdtem kutatni a Kinesio-Taping világában, valóságos felfedezést végeztem. Férjemmel együtt alaposan utána olvastunk és amint lehetett az összes tanfolyamra beiratkoztam Jénában és mindet elvégeztem, mondanom sem kell, elsőre beleszerettem a tapaszok csodálatos világába. Így aztán amikor hazajöttünk, elkezdtem tanítani a Kinesio-Tape  izom-és ízületragasztási  technikát azon metodikák szerint, ahogy engem is tanítottak az orvosi egyetemen Németországban. 027F.K: – Egy gyönyörű váróteremben beszélgetünk, mögöttünk egy csodás recepciópult, körülöttünk kezelőhelységek, minden nagyon egyben van és gondos precizitásról árulkodik. Mióta is léteztek, mint Oriolus-Med, és mikortól látogathatnak titeket itt Újpesten, akik kíváncsiak rátok? 025Q.R.K: – 2008-as alapítású az Oriolus Med, természetgyógyászattal pedig négy éve, 2010 óta foglalkozunk. Az elején, még nem is igazán a Tape volt a középpontban, hanem inkább az akupunktúrás vonal, valamint az akupresszúrás természetgyógyászok kiszolgálása. 2011-ben azonban nagyon erőteljesen elindult a Kinesio-Tape áramlata nálunk is, és azóta ez hihetetlen erővel nő, olyannyira, hogy másfél éve még csak ketten, egy éve hárman, és mostanra 14-en vagyunk a cégben. A Tape iránt nagy az érdeklődés, egyre nő az igény, hiszen minden embernek fáj valahol, legyen az a kicsi, fiatal, vagy az idősebb korosztályból való. Sokan már nem akarnak gyógyszert szedni, vagy egész egyszerűen többet már nem bír el a szervezetük. Gondoljunk a kismamákra, – hiszen nekik is sokszor van fájdalmuk, panaszuk és a terhesség elég érzékeny állapot ilyen téren is – ám a Tapet bizonyos utasításokat betartva, nyugodt szívvel használhatják így gyógyszermentesen enyhíthetik az ödémáikat, fájdalmaikat. 08 Kinesio-taping: térd ízület- és izomszalagozás

F. K: – Akkor ezek szerint ennek a kezelésnek, ragasztási technikának, ha jól értem nincs semmilyen káros mellékhatása, igaz? Csak mert annyi rémisztő történetet hallani a súlyos mellékhatások lehetőségeiről, következményeiről és már szinte mindenhez félve nyúlunk, legyen az régi, vagy valami teljesen új, ismeretlen terület.

Q.R.K: – Miután nincs benne hatóanyag, mellékhatás mint olyan, vegyi értelemben semmiképpen sincs, ám azért óvatosnak kell lennünk. A nem megfelelő felhelyezésnél bizony fájdalmakat is okozhatunk, hiszen a tapasszal valamilyen irányban el is húzhatunk, és akkor többet ártunk vele, mint sem, hogy használnánk. Ezért tartom fontosnak, hogy mindenki tanulja meg a Tapelés technikáját, amit saját tanfolyamainkon oktatunk, de legalább egy szakkönyvet olvassunk el, mert valamennyi alaptudásra szükség van, még az “otthoni amatőr” használat során is. A honlapunkon illetve telefonos elérhetőségeinken lehet jelentkezni oktatásainkra, ahol a Kinesio-Taping ragasztási technikáját lépésről lépésre megtanulhatják azok, akik szeretnének ezzel a kezeléssel akár a hétköznapi életben, akár komolyabban foglalkozni. Külön tanfolyamszervezőnk áll rendelkezésükre a jelentkezőknek, aki egész nap csak ezzel foglalkozik, hozzá fut be az összes hívás, ő a mozgatórugója annak a havi 120, 150 embernek akik nálunk tanulnak, éves szinten ez több, mint 1000 terapeuta továbbképzését jelenti. Természetesen, bárkinek ajánlatos elvégeznie egy ilyen tanfolyamot, aki a családjában, illetve a környezetében szeretne segíteni embertársain. Bővebben: http://www.oriolus-med.hu/shop_content.php?coID=60

F.K: –  Csodálatos színes szalagok, élénk sárgák, vad pinkek, hűsítő kékek. Mi a szerepük a színeknek, a kezelés során? Valóban érzékelhető a színek közötti különbség a bőrünkön is?  

Q.R.K: – Természetesen. Itt a színterápia áldásos hatására kell gondolni, én azt szoktam mondani, hogy képzeljünk el egy bioptron lámpát, amelynek a színeinek át-állításával különféle hatást érünk el. A Tapeknél ez ugyanígy működik, ám csak akkor, ha fény éri, ha a fény át tud rajta haladni. Ruha alatt gyakorlatilag színterápia nem létezik, “csak” Kinesio-Taping, azaz megtörténik a korrekció, az izomnak  lazítása, illetőleg a húzása, az izület tartása. Vannak a hűtő színek, erősségük szerinti felsorolásban ( fekete, lila, sötétkék, zöld ) ahol gyulladás, véraláfutás, ízületi gyulladás, krónikus sérülés esetén duzzanat jött létre, ott ezeket a színeket alkalmazva látványos javulást eredményezhetünk. Következzenek a fűtő színek, amelyek jó erős forró színek, ( piros, pink, narancs, citrom ) például befagyott végtagoknál, nagyon hideg rossz keringésű testtájékon, használatukkal viszonylag gyors eredményt érhetünk el. A hétköznapi, általános kezelésnél, megelőzésnél a semleges színeket ( testszín ) alkalmazzuk.

F.K: – Mint szinte mindent, sajnos a Tapeket is hamisítják. Mi laikus felhasználók hogyan tudjuk kiválasztani a sok szép színes szalag közül, hogy melyik az igazi?

Q.R.K: – Igen valóban számtalan ” leutánzott fajtájával találkozhatunk úton-útfélen, és még a bioboltokban, nagy multikban is, épp ez ellen küzdünk. Nálunk, ha megnézed, ezeken a Tapeken van egy minőségi védjegy, amiért az Oriolus-Med 100% – os minőségi garanciát és felelősséget vállal. Csak olyan Tapekkel foglalkozunk, amelyeket nagyon kemény teszteken engedtünk át, és ennek megfelelően osztályoztuk is őket. Három ár- kategóriából a legjobb minőséget válogattuk ki, így aztán van egy gazdaságos, valamint egy profi sport Tape, valamint az eredeti feltaláló által szabadalmaztatott Kinesio-Tape, a Kinesio -Tape! / ez is van ráírva / Természetesen mindhárom tapasz, a  minőségi védjegyünkkel ellátva kerül forgalomba. Azt javaslom az embereknek, keressék a minőségi védjegyet, mert akkor csak jó minőségű termékkel fognak találkozni és nem csalódnak a tapaszolás során. 0504013020022023A főszerkesztő saját tapasztalatán alapuló meglátása:  Annyi sok újdonságot, érdekes és értékes információt kaptam az elhangzott interjú által, hogy a kezelés már valóban, mint  tortán a hab hatott rám. Az elegáns kezelőben, Quastné Rigó Katalin alaposan kezelésbe vett, és a nyakamra, térdemre, majd a gerincem teljes hosszára is felkerültek a színes tapaszok. Bodor Eliza gyógytornász közreműködésével pedig egy kiegészítő gyógytornán vehettem részt, mert megfelelő mozgás nélkül, még a csodálatos Tapek sem hozhatnak maximális eredményt. Elégedetten hagytam el a kezelőt, búcsút intettem még Szandrának, és mintha George Clooney is rám mosolygott volna a tapaszaim láttán. Vagy csak képzelődtem?

Frenyó Krisztina

Interjú és kezelés alatt készült képsorozat: Teszár Ákos

Folytatjuk…