diagnosztika címkéhez tartozó bejegyzések

Nekem az oxigén, Henry Fordnak a füst és benzingőz

A Gumisember szupercsapata mindig csúcsformában és szerviz-készen várja az arra látogatókat. Csupa meglepetés, magas színvonal és szakértelem Göd határában.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2016-03-21.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Mint ahogyan nekem és még számos élőlénynek a földön az életben maradáshoz oxigénre, vízre és élelemre van szükségünk, úgy öreg autómnak, Henry Fordnak éppúgy életeleme a füst és a benzingőz. Fordikám akkor boldog, ha szív, sűrít, gyújt és kipufog, méghozzá ha mindezt egészséges ritmusban teheti. Miután több, mint húsz évet megélt a négykerekűm, akadnak kisebb, nagyobb, és olykor súlyosabb betegségek is a szervezetében, ám olyan baj még nem történt vele, amit a Gumisember szupercsapata ne tudott volna helyrehozni.

Kórház a város szélén

Amikor Fordikám “félrehúzott” és fura berregő hangot adott ki, elkezdtem gondolkodni, szegénykémnek mi baja is lehet, aztán kisvártatva rájöttem, rég voltunk a Gumisembernél, és egyszerűen hiányzik neki a jó kis benzingőzös levegő, a mély akna, az olajszag és a fiúk. Azok a fiúk, akik jól bánnak vele, simogatják a kis lelkét, és meggyógyítják, ha szükség van rá. Az autókórház a város szélére költözött, épp úgy, ahogyan mi is elhagytuk a Duna másik oldalát, és szigetlakók lettünk. Komppal keltünk útra és meg sem álltunk a gödi műhelyig, azaz a méltán híres Gumisember szervizéig. Már messziről látszik a narancssárgára színezett épület, amely előtt elég sűrűn időzik Szalai Laci nem kevésbé feltűnő autója.

Szalai Laci kitakarva

A fiúk ismét kedvesen fogadtak, és az autómat  akna fölé állítva, pár sarkalatos hibára felhívták a figyelmemet és bár számomra kínainak tűnt a szakzsargon, Ujvári Zsolt kedves figyelmessége révén mindenről szakleírást is kaptam, hogy én, mint szőke nő is megértsem, mitől is betegedhet meg egy öreg autó. Az alábbi betegségekre derült fény a városszéli kórház füstös rendelőjében. Gondok vannak a kerékösszetartással, az “utánfutással”, és a kerékdőléssel is, ezért húzott félre Henry. A berregés pediglen valami elmozdulástól keletkezhetett, mert miután a fiúk meghúztak valami csavart és ki-be nyitogatták a motorháztetőt, Fordika elnémult egy időre, mármint ami a berregő hangot illeti. 🙂

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Diagnosztika

Mit is jelentenek pontosan ezek a betegségek, mik a tünetei és hogyan néz ki mindez egészséges mivoltában? Zsolti elmagyarázta.

1. Kerékösszetartás

A kerekenkénti összetartás felülnézetben a gépkocsi hosszanti szimmetriatengelye és a kerék középsíkja által bezárt szögként értelmezhető. Pozitívnak tekintjük, amikor a keréktárcsák pereme elöl egymáshoz közelebb van, mint hátul. Az első kerék hajtású gépkocsiknál általában az első kerekek egymástól széttartanak. A kerékdőlés és a kerekek összetartása egymással összefüggő geometriai beállítási helyzet.

A kerék felfekvő felületének középpontjában ébred a vonóerő. A kormánylegördülési sugár tekinthető erőkarnak. Ez a kettő együtt nyomatékot alkot, ami a kerekeket egymástól szétfordítani igyekszik. Ezen hatások következtében és a meglévő illesztési hézagok miatt, az egymással párhuzamosan beállított kerekek szitálnának és radíroznának, ezzel pedig nehezítenék a kormányzást, valamint a kerekeket egymással összekötő rudazat elemeit mechanikailag folyamatosan és periodikusan terhelnék.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

Ezeknek a hatásoknak az ellensúlyozására a gyártó által megadott összetartást kell beállítani. Ezzel megnő a visszatérítő nyomaték és a menetstabilitás. A túl nagy összetartás viszont fokozott gumikopást és nagyobb gördülési ellenállást eredményez.

A hajtott első keréknél az összetartás kompenzálja az elaszto-kinematikus felfüggesztés miatt fellépő nyomtáv változást is.

A kerékösszetartás szokásos értéke hátsókerék hajtású gépkocsiknál általában 5-20 szögperc, első kerék hajtás esetén –20 szögperc (ez ellensúlyozza a vonóerő hatását).

Teljes összetartás a keréktárcsák peremei között elöl és hátul mérhető távolságok közötti
különbség mm-ben megadva.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

2. Utánfutás

Az utánfutás mm-ben megadott távolság (n), mely a függőcsap irányának útfelülettel alkotott döféspontja és a kerék felfekvő felületének középpontja között oldalnézetben mérhető. Hozzájárul a kerekek egyenes meneti helyzetbe történő visszaállításához, befolyásolja az elkormányzáshoz szükséges nyomatékot, valamint stabilizálja az egyenes meneti kerékhelyzetet. Nem csak mm-ben hanem szöghelyzetként fokban is megadható (τ). Oldalnézetben a függőcsap középvonala és a függőleges között bezárt szög. Értéke általában 1-5º közötti tartományba esik

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

3. Kerékdőlés

Elölnézetben a kerék síkjának dőlése a függőlegeshez képest. Negatív értékű, ha a kerék síkja felül közelebb van a gépkocsi hosszanti szimmetriatengelyéhez. Befolyásolja a kerék oldalvezetését. A gumiabroncstól függően értéke kicsi (–3º és 0º közötti) azért, hogy ne okozzon a gumiabroncs futófelületének egyik oldalán intenzívebb elhasználódását.

A pozitív kerékdőlés esetén a kerékre egy tengely irányú erőkomponens hat, amely a kerékanyát tehermentesíti és a csapágyhézagot kiküszöböli. A kerék szitálási hajlama ellen hat, amit a kisebb útegyenetlenségek gerjesztenek olyankor, amikor még nem történik berugózás. Ilyenkor a kerék függőcsap körüli lengéseket végez. A kerékdőlés értékét a csapterpesztéssel összhangban állapítják meg.

Az autódoktorok, Gyuri és Zsolti, a hosszú műtét után,  a beteg alkatrészekkel, amelyeket aztán, egészségesre cseréltek. 

fiúk a műhelyből fekvő

beteg szerszámok

Így történt aztán, hogy Henry Ford újra egészségesen virgonckodott a szigeten és vagányan rótta a köröket a homokos úton. Fordika igen fickós, még most sem látszik huszonévesnek, ami azért az ő generációjukban valljuk be már egy kor. 🙂 Dredán György és Ujvári Zsolt mindent elkövettek, hogy teljes gyógyulást mondhassunk magunkénak. Egészséges boldogsággal futóművében, és kellemes halk motorhangján távozott Fordi a szervizből, mindenki megelégedettségére.

csavarkulcsok fekvő

,,Orvosi műszerek”

Dredán Gyuri

Az egyik doki, aki mindent megtett 🙂 …

Zsolt ír

És a másik doki, aki receptet ír Fordikának 🙂 …

A Gumisember szervizébe hamarosan ellátogatunk egy másik fontos és aktuális teendő apropójából. Hamza Tomi és csapata most is készséggel áll a rendelkezésünkre és újabb meglepetésekkel szolgálnak nekünk és nektek, olvasóinknak egyaránt. Már alig várjuk!

Frenyó Krisztina

A Gumisember újabb hódítása / első rész

Újabb Gumis Műhellyel bővültetek a régi kettes út mentén. Nagyon szembetűnő és impozáns szerviz fogadja az erre kocsikázókat. Ennél jobb helyen nem is nyílhatott volna az új ,,gumi és futómű-klinika”.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2015-10-13.

Tomi Duna borítóÍgy elrepült volna az idő? Nemrég írtunk a Dunakanyar újabb Gumis műhelyéről, amely Vácott nyílt meg, és most megint egy csodás, felfrissült, benzingőztől illatozó férfiálom született a kettes út mentén, Hamza Tamás és csapata jóvoltából. A kanyargó Duna partján találkoztunk Tomival, egy hangulatos csárda teraszán, ahol a Gumisember újabb kecsegtető hírekkel halmozott el bennünket és az olvasókat. Ellátogattunk a Gödi Műhelybe is, ahol igazán kellemes órákat töltöttünk a füstös, benzinszagú Kánaánban. A fergeteges hangulatot nyújtó, és a sok nevetéssel fűszerezett kávés pillanatok most sem maradtak el, azért nagy nehezen bele csempésztünk némi komolyságot is ebbe a szakmai interjúba, hiszen itt, most mégis csak komoly dolgokról beszélgetünk.

Tomi nevetős interjúF. K: – Tomi, ismét itt ülünk a vén Duna partján, annyi különbséggel, hogy átjöttünk a másik, szintén csodálatos  oldalra. Egy újabb Gumis Műhellyel bővültetek a régi kettes út mentén, a Piramissal szemben. Nagyon szembetűnő és impozáns szerviz fogadja az erre kocsikázókat. Ennél jobb helyen nem is nyílhatott volna az új ,,gumi és futómű-klinika”. Kicsattansz a jókedvtől, csak úgy sugárzol. Biztosan megvan rá az okod a motorcsónak-élményen és a hullámokon kívül is, igaz? Mesélj nekünk az új helyről és persze mindarról, ami eszedbe jut.

Tomiközeli nevetős
H. T:
  – A Boxutcával és a tulajdonosokkal mindig is jó kapcsolatot ápoltunk és ez a jövőben is így lesz. Közös döntés alapján vettük át a Gödön lévő műhelyt, ahol már újult erővel folyik a munka, a hosszas felújítást, előkészületi teendőket követően. A már meglévő, felépített, kicsit újragondolt gumis-műhely mellett egy komoly struktúraváltás is létrejött, hiszen amellett, hogy itt működik a jól bevált gumis – részleg, a  régi mosó helyett egy komolyabb futóműszervizt és egy autószerviz-jelleggel működő gyors-szervizt álmodtunk ide. TomiKrisz borítós

A Gumiszerviz homlokzata a felújítási munkák közben

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

... és a felújítás után …

A hosszú évek tapasztalatai alapján úgy látjuk, ennek nagyobb a létjogosultsága. A jelenlegi üzletvezetőt, Újvári Zsoltot jól ismerem, öt éven keresztül a gödöllői boltunkban volt helyettes, testvérem jobbkezeként. A szakmát igen jól kitanulta és az elengedhetetlen bizalom is maximálisan működik közöttünk. Zsolt nagyon ért az ügyfelekhez, igen jól kommunikál és érti a dolgát, nekünk pedig ilyen emberekre van szükségünk. Akit “átvettünk” a bolttal együtt, többek között Dredán György, a másik szakember, aki szintén nagy szaktudással rendelkezik és a rally versenyzés terén is igen otthonosan mozog. Ő is egy emblematikus szereplője, illetve profi autószerelője a csapatunknak. Nagyon jó érzés a munkatársaimmal megtalálni a közös hangot, öröm velük együtt dolgozni.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Szupercsapat három tagja / balról jobbra: Újvári Zsolt, Dredán György, Hamza Tamás

F. K: – Mit jelent az általad említett FALKEN szerviz feeling? Mennyiben vagytok és lesztek mások a szolgáltatás terén itt, mint az eddig megismert jól bevált üzleteitekben?

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A megújult műhely előtt álldogálva, tovább  kérdeztem Tomit a gumik rejtelmes világáról

H. T: – Munkatársaimmal együtt azt szeretnénk, hogy mihamarabb tudatosuljon mindenkiben, hogy ez a cég, ugyanaz a cég, amelyet eddig is ismertek a kuncsaftok. Ugyanaz a kiterjedt szolgáltatás, mosolygós jókedv és szakmai minőség várja őket, ahogy erre eddig is törekedtünk. Itt is lesznek akciók, itt is működik a diagnosztika és a közkedveltté vált futóművizsgálat, profi műszerekkel. Még egy újdonságot hadd említsek meg. Míg a Dunakeszin lévő műhelyünk részben Yokohama fennhatóság alá kerül, addig itt Gödön, FALKEN mintaszerviz leszünk, amely egy külön vonalat képvisel a jól bevált profizmus mellett. A FALKEN egy nagyon jó, középkategóriás japán gumimárka, nekünk pediglen az a célunk, hogy mind a szolgáltatás, mind az árak, mind a minőség terén a FALKEN névnek megfelelően tudjunk működni.

Akcióban a FALKEN

F.K: – Ha már a szakmánál tartunk, szakmázzunk még egy kicsit és beszéljünk a profizmusról a komoly műszerek terén. Jómagam, laikus szőke nőként, csak tekergetem a nyakam itt a műhelyetekben, ám velem együtt az olvasók is biztosan kíváncsiak a felfrissült profi futóműpadra, vagy a szuper pontos diagnosztikai műszerekre.  Beavatnál a titokba?

H.T: – A műhelyünk futóműszervizrészéről beszélnék egy kicsit, mert a nálunk működő berendezés, azaz a futóművizsgálat lelke, megérdemel pár sornyi dicséretet. A futómű állító gépezetünk egy Bosch márkájú négy fejes lézeres csoda, ami mindent tud, amit csak egy gép tudhat jelen pillanatban. Ez a berendezés elég komoly értéket képvisel, büszkék is vagyunk arra, hogy birtokolhatjuk, tőle is sokat várunk, hiszen növeli a szakmai színvonalat, hozzájárulva a profi kiszolgáláshoz. futómű szervíz nagy fekvő borító

Itt érdemes átvizsgáltatni a futóművedet

Kiemelném a különlegességünket az eddigi Gumisember pontoktól eltérően, mégpedig a külön raktárunkban tárolt raktárkészletről való azonnali kiszolgálást, amelyhez többek között a FALKEN cég is nagyban hozzájárult. Ez, a meglévő raktáron lévő anyagmennyiség, nagy előny a napokkal, hetekkel szembeni várakozás után, és emellett nagymértékben megkönnyíti a kiszolgálást, szervizelést.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Futóműpad a Gumi-Kánaánban

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A jó műszerek is a minőség elengedhetetlen részei

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Fontos és pontos mérések Újvári Zsolttal és Dredán Györggyel a műhely lelkeivel

Szerkesztői zárszó:

Vidám és szakmailag is mindenképpen építő jellegű órákat tölthettem el ismét Hamza Tomival és a Gumisember segítőkész munkatársaival. Jókedvünkhöz nagyban hozzájárult Szalai Laci aktív jelenléte, aki rendszeresen ide hordja az autóját egy kis “rally-tuning” erejéig. 🙂

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Szalai Laci poénos lazaságától a jókedv a tetőfokára hágott

 

sportosbelső

A ,,veszedelmes “Rally-belső

Ittlétemkor sokat megtudtam a futóműpadról, a diagnosztikai műszerek jelentőségéről, a szerelő-akna végtelen mélységéről és a gumik különös tapadási szokásairól is. Az interjút követően nem sokkal elgurultam kicsi kocsimmal, Henryvel a fent említett szervizbe, hogy egy nagy-műtét alá vessem szegénykémet, mert a homokszigeten alaposan lebetegedett. Nyugodt szívvel kísértem hűséges autómat a gödi “kórházba”, hiszen tudom, hogy jobb helyre nem is vihetnék egy négykerekűt. Köszönöm a Gumisember csapatának a szívélyes fogadtatást és külön Hamza Tominak a fergeteges beszélgetést!

Hamarosan folytatjuk!

Frenyó Krisztina

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Gumisíemberről és a szervizről bővebben itt informálódhattok: Gumisember.huSzalai Laci nagy autókép