A világunk két „arca”, avagy a jó és a rossz „harca” Életünk során folyton ítélkezünk, és természetesen mindig mások felett. Általában azonban észre sem vesszük, amikor ítéletet mondunk valaki, vagy valami felett.Talán többekben felmerült a kérdés: vajon miért és hogyan ítélkezünk? Legtöbbször azért nem vesszük észre, valahányszor éppen ítélkezünk, mert nem tudatosodik bennünk, hogy […]
A világunk két „arca”,
avagy a jó és a rossz „harca”
Életünk során folyton ítélkezünk, és természetesen mindig mások felett. Általában azonban észre sem vesszük, amikor ítéletet mondunk valaki, vagy valami felett.Talán többekben felmerült a kérdés: vajon miért és hogyan ítélkezünk?
Tisztelt Olvasó! Alig több, mint két hónapja jelent meg első cikkem ebben a magazinban és Kriszti (ezen lap létrehozója) azóta is folyamatosan „nyaggat”, hogy folytassam az írást, mondván, hogy sokan olvasták nagy érdeklődéssel. Megadtam hát magam és megegyeztünk, hogy amennyire időm engedi, igyekszem folyamatosan megosztani Önökkel gondolataimat, tapasztalásaimat. Ezek nem örök-érvényű gondolatok és tapasztalatok, […]
Tisztelt Olvasó!
Alig több, mint két hónapja jelent meg első cikkem ebben a magazinban és Kriszti (ezen lap létrehozója) azóta is folyamatosan „nyaggat”, hogy folytassam az írást, mondván, hogy sokan olvasták nagy érdeklődéssel. Megadtam hát magam és megegyeztünk, hogy amennyire időm engedi, igyekszem folyamatosan megosztani Önökkel gondolataimat, tapasztalásaimat. Ezek nem örök-érvényű gondolatok és tapasztalatok, de úgy gondolom, sokuknak lesz hasznára és segítségére, a saját élethelyzeteikben.
Sok szeretettel adom hát közre következő írásomat.
Valódi célunk (mindannyiunk valódi célja) ősidők óta a boldogság állapotának megélése. Ez a cél a Lélek akaratából ered, ami ellenkezik jelenlegi személyes (egós) akaratunkkal. Valahol mélyen azonban tudjuk és érezzük, hogy örömre és boldogságra teremtettek minket.
Amit azonban nap, mint nap tapasztalunk, éppen ellentétes a boldogsággal. Stressz, konfliktusok, betegségek, korlátok, negatív indulatok, öröm alig-alig… Nem is csoda, hiszen jelenleg az egónkat támogató társadalmi és gazdasági körülmények határozzák meg és irányítják életünket.
De akkor, hogyan lehetnénk valóban boldogok?
A Lélek akarata a Teremtő Forrásból ered, így mentes mindentől, ami negatív, ideértve a betegséget is. Tehát, ha a jelenlegi személyes akaratunk szerinti úttal ellentétben, a Lélek akarata (a Teremtő Forrás akarata) szerinti utat járjuk, elmaradnak a negatív dolgok (félelmeink, aggodalmaink, betegségeink, irigységünk, önbizalomhiányunk, stb.) az életünkből.
Ha személyes akaratunkat követjük és tudatunkat (gondolatainkat) testünkkel (az anyagi világgal) azonosítjuk, akkor a Teremtő Forrás akarata (ereje) csak kis mértékben tud bennünk működni. Életben tart ugyan, mert isteni részünk nélkül egyikünk sem élhet, ennél többet azonban nem tud tenni, mert mi nem engedjük. Nem kapcsolódunk össze vele, nem hívjuk, nem kérjük a segítségét, sőt nagyon sokszor még a létét is tagadjuk. Így nem tehet mást, csendben vár.
Amikor úgy döntünk, hogy mostantól a lélek akaratát követjük, akkor újra össze kell vele kapcsolódnunk. Ahhoz azonban, hogy ez megtörténhessen, nekünk kell hívnunk a Lelkünket, őszintén, tisztán, teljes szívünkből. És a válasz MINDIG megérkezik! Igaz, nyitottnak kell lennünk, hogy észrevegyük, mert általában nem az általunk megszokott módon érkezik a válasz, hiszen a Lélek a nem-anyagi világban “létezik”. Így el kell kezdenünk másképp nézni a minket körülvevő világot, és rájöhetünk, hogy miként működteti világunkat a Vonzás Törvénye. Ha mindenben és mindenkiben a jót keressük, egyre több jó dolog történik velünk, kapcsolataink javulnak. Negatív gondolatinkkal viszont rosszat vonzzunk, romlanak emberi kapcsolataink. Ezen összefüggés ismeretében könnyebb megértenünk, hogy az “ÉLET” mindig annyit és azt adja, amennyit, és amit mi adunk neki. Lehet, hogy nem úgy, ahogy mi adtuk, és nem attól, akinek mi adtuk, de mindig azt kapjuk vissza, amit adtunk, és olyan mértékben, ahogy mi adtuk (sokszor még többet is) az “ÉLET”-nek. Tehát bármit, amit adunk, segítőkészséget, önzetlenséget, adakozást, azt tulajdonképpen mindig magunknak adjuk. És bármit, amit elveszünk az “ÉLET”-től, irigységgel, féltékenységgel, gyűlölettel, félelemmel, stb. azt magunktól vesszük el.
Arra azonban, hogy úgy döntsünk, a Lélek akaratát követjük, mindig adott a pillanat. Bármikor határozhatunk úgy, hogy a békét, a harmóniát, a boldogságot és a szeretetet választjuk. Igen, ahogy minden, úgy ez is “csak” választás kérdése. Mi döntjük el, hogy a lélek akarata szerint, vagy a személyes akaratunk (egónk) szerint élünk.
Ahhoz azonban, hogy a Lélek útját járjuk, tudatosnak kell lennünk. Jelen kell lennünk életünk minden pillanatában, és nem a múlton kell rágódnunk, vagy a jövő miatt aggódnunk. (Ha a múlton “rágód”-sz, akkor emésztési problémáid lesznek, ha pedig a jövő miatt “agg”-ódsz, akkor hamar megöregszel.)
Teljesen jelen lenni az életünkben azt jelenti, hogy mindig azzal foglalkozunk, amit csinálunk, de nem csak a tetteinkkel, hanem a szavainkkal és a gondolatainkkal is. Ugyanis ha ezen a három szinten mást és mást csinálunk, azaz nem arra gondolunk, és nem arról beszélünk, amit cselekszünk, akkor sohasem lesz az az eredmény, amit szeretnénk. Hiszen nincs összhangban a három szint, a test (cselekvés), a lélek (beszéd) és a szellem (gondolat). Ezért érezzük úgy, hogy egy káosz az életünk, és semmi sincs úgy, ahogy szeretnénk.
Kövesd egyszer végig gondolataidat egy nap tudatosan, hogy pl. mire gondolsz, amikor eszel, (rendszerint nem az ételre, és annak ízére, vagy esetleg, hogy éppen most táplálom a testem, hogy életben tartsam magam). Vagy figyeld meg egy nap tudatosan, hogy mit mondasz a gyermekednek (mit vársz el) egy bizonyos dologgal kapcsolatban, és mit teszel Te magad ugyanazzal a dologgal kapcsolatban (még véletlenül sincs összhangban a kettő, aztán csodálkozol, hogy a gyerek honnan veszi a „rosszaságait”).
Csoda, ha sokszor nem igazodunk ki még saját magunkon sem, nemhogy másokon?
Hogyan akarunk bárkit is megérteni, ha még magunkat sem értjük?
Erre a látszólag bonyolult kérdésre mégis végtelenül egyszerű a válasz. És a válasz révén végtelenül egyszerűvé válik életünk is, mert összhangban lesznek gondolataink, szavaink és cselekedeteink.
Egyszerűen mondjuk azt, amit gondolunk, és cselekedjük azt, amiről beszélünk. Akkor nem lesznek, nem lehetnek félreértések, (Vajon miért mondta, azt, amit mondott? Vajon mit akarhatott ezzel?) mert akkor nincs „mögötte” semmi. Így minden az, ami!
Ezt hívjuk igazságnak. Csakhogy mindenkinek más az igazsága, mert mindenki a saját személyes akaratán keresztül érzékeli a világot, és ebből jut el a maga igazságához. Így, ahányan vagyunk, annyi igazságot vélünk ismerni, és annyi igazságot képviselünk. Félelmeink, kétségbeesésünk, aggodalmaink, önbizalomhiányunk, és még kitudja, mi minden torzítja el nap, mint nap az IGAZSÁG-ot.
Sőt ezt még azzal is tetézzük, hogy sokszor azért nem mondjuk el az igazságot, mert meg akarjuk óvni a másikat a „rossztól”. Tényleg azzal teszünk jót a másiknak, ha megóvjuk? Hiszen így elvesszük tőle annak lehetőségét, hogy megtapasztalja a „rosszat”. És ha „nem engedjük” tapasztalni, hogyan fog tudni fejlődni a másik, hogy tud előre lépni a saját életében …?
Ha azonban mindenki a Teremtő Forrás (a lélek) akaratából eredezteti az igazságot, akkor az mindenkinek, mindig ugyanaz az igazság, és nem kell megmagyarázni, nem kell bebizonyítani, alátámasztani érvekkel, sőt, még csak meg sem kell védeni. A Teremtő Forrás igazsága alapvető, mindenre kiterjedő, és mindig, minden helyzetben érvényes, mert a Teremtő Forrás igazsága a SZERETET.
Tehát, ha valódi célunkat szeretnénk elérni, azaz a boldogságot szeretnénk megélni, akkor egyszerűen: ÉLJÜNK SZERETETBEN!
Figyeljük meg magunkat tudatosan!
Mennyi szeretet van gondolatainkban, szavainkban, és tetteinkben?
És kérdezzük meg magunktól: Hogyan változtathatnék ezen?
Úgy, hogy ne várjunk másokra, kezdjük el MOST!
Landgraf Arnold
„A konfliktus maga is lassanként patológiás tünetté válik a szemléletünkben. Eszménnyé lenne a konfliktusmentes ember, akinek jellemfejlődésével biztosan bajok vannak? Mert a jellem bizony konfliktusok megélésén és megoldásán keresztül kovácsolódik ki. Természetes, hogy konfliktusok közepette zajlik az emberi élet, mert a konfliktusnélküliség egyben kommunikációnélküliséget, kapcsolatnélküliséget is jelent. Nem a konfliktusnélküliség, hanem az azzal való méltó, […]
„A konfliktus maga is lassanként patológiás tünetté válik a szemléletünkben. Eszménnyé lenne a konfliktusmentes ember, akinek jellemfejlődésével biztosan bajok vannak? Mert a jellem bizony konfliktusok megélésén és megoldásán keresztül kovácsolódik ki. Természetes, hogy konfliktusok közepette zajlik az emberi élet, mert a konfliktusnélküliség egyben kommunikációnélküliséget, kapcsolatnélküliséget is jelent. Nem a konfliktusnélküliség, hanem az azzal való méltó, megfelelő megküzdés az, amire törekednünk érdemes.
(Popper Péter)
Vajon mi indítja az egyik embert arra, hogy bátran vagy kevésbé bátran konfrontálódjon, ha úgy érzi, nem lehet szó nélkül tűrni valamit? Ezzel szemben miért vannak olyan sokan azok, akik csöndben elviselik az életet az igazságtalanságaival együtt, és az embereket az irracionalitásaikkal és furcsaságaikkal egyetemben? És még akár életük párjával vagy a gyermekeikkel sem osztják meg véleményüket, sérelmeiket, érzéseiket?
Mivel én nagy jóindulattal sem tartozom az utóbbi típusba, meglehetősen gyakran – mondhatnám nap mint nap – feszít belülről a szólni vagy nem szólni dilemmája… Legnagyobb problémám abból fakad, hogy sokszor nem tudom megítélni az ügy relevanciáját és keresem az igazságot, ha kell, ha nem. Van, amikor csak magamban, órákig analizálva egy megjegyzést, egy cselekedetet vagy éppen egy furcsa fintort (szerencsére, amióta megszületett a kislányunk, azért lerövidültek ezek a töprengős órák kicsit.J). A másik eset, és ez az, ami további bonyodalmakhoz vezet sok esetben, ha hangot is adok a véleményemnek. Dan Millman amerikai író számomra rendkívül rokonszenves megállapítását alapul véve, miszerint „a béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktus kezelésének képessége” naiv módon mindig elhiszem, hogy az őszinteség a legjobb, az egyetlen járható út, ami majd elhozza a megoldást. Igen ám, de kinek a megoldása is lesz az? És vajon a másik fél akarja egyáltalán a megoldást, érdekli az igazság? Jogom van ahhoz, hogy belerángassam az oly sokszor vitatott igazság keresésébe vagy, hogy arra ösztönözzem, ismerje végre fel a hibáját vagy éppen egy általa szeretett személy tévedéseit? Talán önzés, ha azért fogalmazok meg kritikát, mert bánt valami és ki akarom adni magamból ezt a feszültséget… Ennek ellenére úgy érzem, vannak dolgok, amiket ki kell mondanunk, még akkor is, ha látszólag nem visz előre, vagy éppen nem jutunk közös nevezőre. Még ha nem is tudjuk megoldani a problémát, legalább megszabadulunk a dolog őrizgetésének, cipelésének súlya alól, hisz már maga a sérelem kimondása felszabadító, és ahogy beszélek róla, talán kinyitom a kiskaput, hogy szabadon távozhasson, hogy végre ne belülről emésszen, hanem kívülről figyelhessem, és ahogy távolodik, úgy látom már egyre kisebbnek. Ezáltal pedig megszabadulok az elfojtott érzések gyötrő és egészségkárosító hatásaitól is. Nem hiszek abban, hogy attól, hogy nem mondunk ki dolgokat, félelmeket, sérelmeket, észrevételeket, jobb lesz a kapcsolatunk egymással… Sajnos a probléma attól még létezik és apránként kis hógolyóból pusztító lavinává nőhet. Tisztában vagyok vele, hogy nem hirtelen elhatározás kérdése, és nem is könnyű nyíltan beszélgetni, különösen nem olyan embereknek, akik nem szókimondásban és őszinteségben szocializálódtak. Ha valakit csöndre, titkolózásra, elfojtásra, önmaga örökös feladására neveltek, annak iszonyatos feladat lehet kibújni az évtizedek alatt ráaggatott, fullasztó jelmezből.
Amit azonban tudatosan tehetünk, hogy olyan kapcsolatokat igyekszünk kialakítani, szorosra fűzni és ápolni, melyek lehetővé teszik, hogy nyíltan merjünk beszélni a problémáinkról, a gondolatainkról, vagy akár a nemtetszésünkről. Ebben rejlik talán a dolog lényege és tanulsága (számomra is), hogy tudnunk kell először is mérlegelni, milyen súlyú az a probléma, ami nyomaszt, és mennyire vagyok képes azt kezelni magamban. A legfontosabb mégis, hogy tudjam, felmérjem, kivel lehet, kivel érdemes őszintén beszélni, felvállalva a konfrontálódás lehetőségét is, hiszen alapvető a kapcsolatunkban, hogy jó szándék vezérel minket. Hogy tudjam, a másik fél is tisztában van vele, hogy számít a viszonyunk, hogy tisztelem és fontosnak tartom őt annyira, hogy föltárom előtte a gondolataimat, érzéseimet, derűvel-borúval együtt. Mondjuk el bátran a véleményünket és hallgassuk is meg a másik felet, elvárva a kölcsönös őszinteséget, nyíltságot, hisz ezek a beszélgetések, eszmecsereék lendíthetik előre, tehetik még jobbá, tartalmasabbá a kapcsolatunkat.
Rózsavölgyi – Nemes Dóra
Ahogyan azt előző beszámolóimban ( www.stylemagazin.hu ) olvashattátok, többé-kevésbé sikerült megszabadulnom a pánikrohamoktól, majd megtapasztalhattam a vénuszi szeretet masszázsáldásos hatásait. Kis idő elteltével, most új vizekre evezek egy tapasztalt gyógyító lélekgyógyász segítségével. Tartsatok velem, és gyógyuljunk együtt! Ahogyan múlik felettem az idő, egyre inkább érzem, hogy mind a testem, mind a lelkem nehezebben viseli az élet […]
Ahogyan azt előző beszámolóimban ( www.stylemagazin.hu ) olvashattátok, többé-kevésbé sikerült megszabadulnom a pánikrohamoktól, majd megtapasztalhattam a vénuszi 
szeretet masszázsáldásos hatásait. Kis idő elteltével, most új vizekre evezek egy tapasztalt gyógyító lélekgyógyász segítségével. Tartsatok velem, és gyógyuljunk együtt!
Ahogyan múlik felettem az idő, egyre inkább érzem, hogy mind a testem, mind a lelkem nehezebben viseli az élet hozta viszontagságokat, elképzelhető, hogy öregszem? Mint nő, még inkább törekszem az egészséges életmódra, a szépség egyensúlyban tartására, és a testi- lelki harmóniára. Próbálkoztam ezzel-azzal, öngyógyítással, gyógyteákkal, kozmetikai kezelésekkel és bár ideig-óráig segítettek, ám úgy érzem, most van itt az idő, valami más kell nekem! Barátaim ajánlottak egy gyógyítót, aki több síkon is segít a rászorulóknak, mestersége: lélekgyógyász, masszőr, de én már tudom, sokkal több ennél.
Belépő egy másik világba
Amikor először léptem a gyógyulást ígérő szentélybe, azonnal eloszlott minden addigi félelmem. Különös nyugalom, édes mennyei illatburok és egy igen kedves, harmóniát árasztó férfi fogadott, ő Arnold. Mielőtt belekezdett volna a „kezelésbe”, kellemes teával kínált és leültünk beszélgetni, hogy kiderüljön, miért is vagyok itt. Igazán, én a gerinc fájdalmamtól szeretnék megszabadulni, és jó lenne, ha az is kiderülne, miért akar leszakadni a nyakam, nap-mint nap.
Most jön a megdöbbentő része a „problémámnak”, – bár mint megtudtam, nincs probléma, csak állapot van – a bal felemre támaszkodom, többnyire a bal oldalam viseli a terheket, a bal lábamon van a hangsúly, azaz , mintha egyedül akarnám megoldani a világ dolgait. Nőként élek, ám mégsem használom ki 100 %-osan a nőiségemet és folytonosan bizonyítani akarok, akár egy gyermekkori beidegződés, illetve egy lehetséges későbbi kapcsolati csalódás végett. A gyógyítóm elmondta azt is, hogy minden mindennel összefügg, hiszen egy állandó körforgásban élünk, léteznek negatív és pozitív energiák, ám az már csakis rajtunk múlik, hogy melyiknek adjuk át magunkat. Valóban minden legbelül dől el, bennünk. Felfeküdtem a kezelőágyra, Arnold betakargatott, és finoman kimozgatta, azaz visszamozgatta a testrészeimet a helyére. A kezemtől, a nyakamon át, a lábamig, recsegtem – ropogtam, ám legkevésbé sem éreztem fájdalmat, sőt, mondhatni élveztem a dolgot és magam is meglepődtem, hogy segítséggel ugyan, de mi mindenre vagyok képes hajlékonyság terén.
Arnold szavaival élve: „ A kimozgatás lényege, hogy a vázrendszerünkben bekövetkező egyensúlytalansági állapotot visszaállítsuk. Normál esetben, a csípőlapát vízszintben áll, ám sok esetben – főként a nőknél, szülés, és egyéb élettani állapot változásnál – elmozdul és ilyenkor két, három kezelés javallott, hogy helyreálljon az egyensúly. A testünket, azonban akár egy balesetből, ficamból adódóan bekövetkezett változás, egyoldalú mozgás, meglepő módon, még egy lélektani megoldatlan kérdés, valamint az egysíkú gondolkodásig elmozdíthatja egyensúlyállapotából. Az általam végzett bio mechanikai kezelés során, úgynevezett irányított mozdulatsort hajtunk végre közösen a vendégemmel. Általában három alkalmat javasolok, mert a mozdulatsorok ismétlésével, az izom emlékezik és visszaáll a régi beidegződésre, hogy később azok az izmok lépjenek működésbe, amelyek valóban szükségesek.”
A léleksimogató nyirokmasszázs
Amikor a méregtelenítő nyirokmasszázsra át tértünk, úgy éreztem mintha a lelkemet, angyalok simogatnák, miközben Arnold csodálatos, finom érintéseitől valósággal álomba szenderültem. A léleksimogatóban azt is megtudtam, hogy két féle nyirokmasszázs létezik: frissítő, regeneráló jellegű, amelyet én is kaptam, illetve a gyógyító, amelyet kizárólag orvosok végezhetnek.
Miközben mélységes nyugalom járta át a testem és a különféle nyomásoktól életre kelt a keringésem, a masszőröm elmondta, hogy a nyirokmasszázs heti egy alkalommal javasolt, regeneráló jelleggel A nyirokpontok érintését követően, felszabadulnak a méreganyagok és kiürülnek a szervezetből. Ilyenkor nagyon fontos már közvetlenül a kezelés után a 
fokozott folyadékbevitel, lehetőleg 3-4 liter víz formájában 2-3 napon át. Azon felül, hogy teljesen kicserélődünk, erőre kapunk és kiűzzük a mérgeket a szervezetünkből, a makacs cellulitisz területek is hatékony kezelést kapnak a frissítő masszázs során. Ilyenkor a „kezelő”, érzi az izom-tónusbeli eltéréseket, és szabályozhatja őket.
Amikor véget ért a léleksimogatás, nem igazán akaródzott elindulnom, még maradtam volna ebben a csodás állapotban. Arnolddal még beszélgettünk, és az eszmecserénk során arra is fény derült, hogy – az ő szavait idézem – „egy modern gép bármennyire hatékony is, nem helyettesítheti az EMBERT, az élő energia-átadás, a testi kapcsolat elengedhetetlen, ha valódi javulást szeretnénk elérni. A nem megfelelő nyirokkeringés, vizesedéshez, ödémához vezethet, így itt sem árt lelki síkon is körülnézni. Sok esetben előfordul, hogy egy nyirok-gócpont mögött, komoly elengedési gond rejtőzik, azaz túlzott ragaszkodás személyekhez, tárgyakhoz. Ebben is nagymértékben tudunk segíteni, ám mint mindenhez, ehhez is ketten kellünk, TE és ÉN, azaz MI.”
Amennyiben ti is szeretnétek ellátogatni a Léleksimogatóba, akkor az alább megtehetitek. Ez egy olyan út, amely megváltoztathatja, és jobb irányba terelheti eddigi életeteket.
Aki a lelket is simogatja: Landgraf Arnold
06-70-945-8087
Frenyó Krisztina
Fotó : Varga Csaba
Kapcsolódó képek :
