emberek címkéhez tartozó bejegyzések

Beharangozó cikk ajánló / Emberek, hivatások

Érdekes emberek, hivatások, élménygazdag történetek. A közös bennük az, hogy mindannyian a Feeling Magazinnak adtak interjút, és még az is, hogy mindegyikük egy-egy különleges ember, csodálatos helyszínen, vagy éppen izgalmas, értékes hivatással bír. Öröm volt velük beszélgetni. Mindegyikükkel.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2016-09-28.

Processed with VSCOcam with a4 presetŐsz van, mögöttünk egy érdekes, izgalmas, kaland és élménydús nyár. Véget ért egy időszak, kezdődik egy új, és igen van amit el kell engednünk, van ami elmúlt, és olyan is van, ami most érkezik felénk. Úton vagyunk, olykor összefutnak ösvényeink és egy- egy útelágazásban találkozhatunk. A lényeg, hogy úton vagyunk és mindannyian út-keresünk, te is, én is, és ő is. Kíváncsiak vagytok rá, kikkel találkoztunk az elmúlt időszakban? Összegyűjtöttünk néhány érdekes témát és olvasnivalót, értékes főszereplőkkel, csodás helyszínekkel és történetekkel.

Amiről hamarosan olvashattok: A két Duna ölelésében, aranysárga szénaboglyák kíséretében, egy nem mindennapi Lovasfarmra látogattunk, sőt a lovastábor animátor szerepében ki is próbáltam magam. Újra gyermekek között, csodálatos lovak társaságában lehettem, ahol a farm kedves, temperamentumos gazdája, a lovagláson kívül, egész évben számos más élménnyel is várja vendégeit. A Monostori Lovas Farm vendégei voltunk

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

selfie-bot-helyett

Egy lány, akit mindenképpen meg kell ismernetek. Egy Édesanya, aki egyedül neveli gyermekeit, nincs könnyű élete, és mindeközben  mégis olyan dolgokat lát meg, amik varázslattá válnak a szemei tükrében. Elindul fényképezőgépével és csodaszép fotókat készít, babákról, párokról és miegymásról. Az Elzabeth Photo, megnyerő, kedves fotósának társaságában kellemes órákat töltöttünk, jókat kávéztunk és még egy meglepetés fotózásban is részünk lehetett.

krisz-kerdez

Egy esküvő, egy lakodalom, egy vőfély, és ami mögötte van. Vannak esküvők, precíz, előre kiszámolt, megalkotott ütemtervekkel, aztán vannak a falusi nagy lagzik, itt nincs mese, vőfély, falumenet, lovasszekér és nagy ünnep, minimum egy malacvágás. És manapság egyre divatosabb a vintage esküvő, a zöld, ökotudatos, szabadban  töltött baráti esemény, amelyen szintén jelen van a ceremóniamester, vagy klasszikus nevén a vőfély. Viglas Flóriánnal egy esküvőkiállításon találkoztunk először, és azóta ezek a találkozások megsokszorozódtak.  Hogy miért? Hamarosan megtudjátok! 🙂

51w

Bibók Barbara, esküvői sminkes. Mondhatnánk, hogy ő is egy sminkes a sok közül,  ám ez az állítás nem állná meg a helyét. Barbi, egy sminkes, aki az esendő embert látja meg benned, aki a menyasszonnyal előzőleg hosszasan ismerkedik, beszélget akinek a lelke mesél, sőt énekel. Barbi imádja  lovát, hobbiként tekint a hivatására, szelíd, alázatos és szerethető. No meg jó sminkes! És ezek a tulajdonságok viszik előre a szakmájában is. Nem véletlenül választottam őt, a saját esküvőm sminkeseként is.

bbfagyi blikeTöbb, mint fürdő. Leányfalun jártunk már nem először, hogy most egy kicsit tüzetesebben is szemügyre vegyük a terepet. Most sem csalódtunk, ám a vendég szemeken túl, kicsit mélyebben, jobban is beleláttunk, a felszín alatt rejlő titkokba, érdekességekbe. Hamarosan  izgalmas információkkal érkezünk…

termalfurdo

Buli van, lagzi, születésnap, vagy csak nem fér el a család a ballagási, keresztelői ebédnél? Bérelj sátrat. Ilyen egyszerű lenne? Igen! Elkocsikáztunk Csobánkára, és a Sátorkölcsönző Kft telephelyén láttunk ezt – azt. Akadt itt kicsi, nagyobbacska és gigantikusan óriási sátor, ám nem csak sátrak, ponyvák, színpadelemek, sörpadok és egyéb rendezvénykellékek is megtalálhatóak a gyönyörű zöldben lévő sátras cégnél. Csúcsidőben érkeztünk, így nekünk már “csak” sátrak és sörpadok jutottak, de azokból a legjobbakat kaptuk. Az elégedettségünk okairól, a főbb szempontokról és a részletekről hamarosan ti is olvashattok…

sator-keszul

339w

Hamarosan érkezünk, a tartalmas, értékes, színes fotókkal, videókkal tarkított interjúkkal, olvasmányos, részletgazdag írásokkal. Legyen szép hetetek addig is!

Frenyó Krisztina

 

THE REAL PEARL / Motivációs gondolatok rímekben

Ez a könyvecske a szeretetről és a meditációról szól, az oktatás és főleg a motiváció jegyeiben. Lételemem a költészet, ezeket a verseket az utóbbi időben Írországban és itt Spanyolországban írtam.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2016-02-28.

Encsi könyv nagySzerkesztői előszó

A napokban jelent meg a legkisebbik húgom, Frenyó Enikő verses könyvecskéje, mely “Az igazgyöngy ” címmel került ki a nyomdából. Büszke vagyok rá, hogy elsőként, itt a Feeling magazinban tudósítunk róla, és ezúton ajánljuk szívből  mindenkinek. Fogadjátok szeretettel Enikő testvérem üzenetét,  motivációs gondolatait, egyfajta ajánlóként.

Volt egy álmom

,, Volt egy álmom. Ébredés után minden gondolatom, a versírás, az oktatás, a meditáció, Isten és a valódi értékek körül forogtak. Miután régóta írok verseket, és rímekbe szedett gondolataimat sűrűn megosztom  a weboldalamon, valamint közösségi portálokon, úgy döntöttem, hogy összegyűjtöm néhányukat és egy kis könyvbe szerkesztve nyomdába küldöm. Nos, azt el kell mondanom, hogy türelmetlen ember lévén, azonnal akartam a könyvet, és bár sokaktól kértem segítséget, tanácsot, mégsem voltam elég alapos az előkészületek során. Sokszor Istenhez fordultam, hogy segítsen nekem, hogy meg tudjak birkózni a türelmetlenségemmel, és ő egy leckével válaszolt.

Mappa belsőA várva-várt kötet egy postai csomagban valóban megérkezett Magyarországra, ám nem egészen úgy, ahogyan én elképzeltem. Spanyolországból irányítva a kiadást, nem volt e legegyszerűbb mutatvány, de sokat tanultam belőle, és így a következő munkámnál már elővigyázatosabb leszek. Ez a kiadvány, jóval vékonyabb és nagyobb alakzatú, mint amit vártam, így inkább egy szóróanyagnak megfelelő könyvecske, füzet-formátumba szerkesztett gondolat-gyűjtemény született, nem nevezhetem könyvnek. Ha ezt tudom előre, a gyakorlatban türelmesebb lettem volna, no de majd legközelebb.

fentrőlMost már csak az a kérdés, hogy mit tegyek. Várjak a következő bővített kiadásra és dobjam sutba az eddigi energiákkal teli, jó szívvel és bizakodva írt verses-gyűjteményemet, vagy egyszerűen örüljek, hogy megszülethetett egy alkotás és boldogan terjesszem, küldjem mindenfelé. Ez egy jó lecke, tanulnom kell általa. A gondoskodó testvérem azt mondta, hogy, mint egy első lépést, kezdjem a gondolatsor bemutatásával és fogalmazzam meg, hogy miért írtam verseimet, mi volt a szándékom velük és kiknek ajánlom olvasásra. Az optimizmus és a türelem kéz a kézben járnak, így aztán bizakodóan nézek a jövő elébe, a jelenben.

hátsó borító nagyítvaSzóval itt vagyok, és örömmel jelentem be, hogy az egyik álmom valóra vált. Arra fogom használni ezt a füzetet, hogy támogassam vele a második változatot, amely hamarosan egy barát segítségével újra lesz nyomtatva.

A célom: motiválni másokat

Sok motivációs filmet és könyvet láttam, olvastam, és én magam is szeretem az ilyen gondolatokat. Erőt adnak, buzdítanak és előre visznek. Régóta szerettem volna ezt a kötetet közzétenni, mert másokat is szeretnék motiválni, hiszen sok pozitívumot megélve, így másoknak is  erőt adhatok, segíthetek az írásaimmal. Remélem, hogy ez kedvezően befolyásolja majdan többek hétköznapjait is, mert minden pillanatban van valami, aminek örülhetünk. Úgy vélem, hogy ha van egy álmunk, azután menni kell, nem  adhatjuk fel, menni kell szüntelenül és tenni érte!

Encsi inspirációMegtanuljuk a leckét, még ha olykor sokszori kísérletek és tévedések árán is, ám hogyan is sikerülhetne véghez vinni is bármit, ha meg sem próbáljuk a “lehetetlent”? Egyébként, semmi sem lehetetlen Istennél! Van egy erős gondolat, amely így hangzik: Amennyiben a terv nagy, azaz nagyszerű, akkor sikerülnie kell, főként akkor, ha ezzel nem sértünk és bántunk másokat, így vagy úgy, ám a nagy terveknek mindig lesznek következményei.

EncsiA könyvnek indult motivációs anyagról

Ez a könyvecske a szeretetről, szerelemről szól, a meditációkról, az oktatás és főleg a motiváció jegyeiben. Lételemem a költészet, és ezeket a verseket az utóbbi időben Írországban és itt Spanyolországban írtam. A gyönyörű környezet és a megélt hatások is motiváltak ebben, Villasar de Mar (Maresme), Barcelona. Nagyon örülök, hogy létrehozhattam “Az igazgyöngyöt”, azaz a Real Pearl című angol nyelvű motivációs gyűjteményt, és szívből remélem, hogy az olvasók is úgy vélik majd, hogy az oktatás, a szeretet, és a valódi értékek, nagyon fontosak az életben.”

Enikő BarcelonaAmennyiben szeretnétek olvasni a verseket és kíváncsiak vagytok motivációs gondolataimra, itt bővebben tudakozódhattok mindenről:

http://www.writewithwings.com

Önkontroll

Érdekes szó, nem szeretem

Mégis mégis hasznos,

Élni csak a vágyainknak nem mindig magasztos,

Tudni nemet mondani, néha nagyobb öröm,

Azt, hogy ezt megtanultam, hálásan köszönöm!

Sokszor szeretnénk valamit gyorsan, néha rögtön,

ez az emberi természet, ha úgy tetszik ösztön,

A szabadság kék madara hív es csalogató,

de úgy is szép a szabadság, ha megmarad a jó

Jónak lenni nem könnyű mégis egy szép erény,

olyan mint a kalitkában a madárnak a remény

S milyen szép ha a kalitka ajtaja nyitva marad

Madárkának így van otthona mégis mindig szabad!

Szeretettel: Frenyó Enikő

A főszerkesztő levele, szeretettel vasárnapra

Szeressük végre magunkat, a fájdalmainkkal és a gyarlóságainkkal együtt, mert akárhogyan is próbáljuk tagadni, halandóak, törékenyek, és ami a legfontosabb, emberek vagyunk.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-07-12.

olvasónőEgy napsütötte vasárnap reggel, amikor a fény még éppen hogy csak, rápislákolt a harmatos zöld fűszálakra a kertben, kint ültem a kopottas verandán és a forrón gőzölgő kávémat kortyolgattam, …mindez akkor történt. Most elmesélem nektek.

könyvhomokbélyegképÁlmos gondolataim közepette, amikor a többiek még mélyen aludtak, egyszeriben, szinte a semmiből rám törtek az érzések. Azok az érzések, amelyek nem érkeznek amúgy hívásra, amelyeket nem lehet sürgetni és nem is nagyon hívnánk, mégis egyszer csak megérkeznek váratlanul. Szomorú, kegyetlen érzések voltak ezek, egyszerre törtek fel a gyermekkor keserédes bugyrából, szívet facsaró bánatos hangulatot hordozva magukban. Miért fáj ennyire a múlt, hogy tud így összerándulni a gyomor, és hogy van az, hogy közel 30 év távlatából, szinte másodperc pontossággal emlékezünk azokra az időkre?

öregeklettünkpárosA sűrű, sós könnyek megváltoztatták a kávé ízét a számban, a fátyolos tekintet eltorzította a reggeli napfényben úszó boldogságot, de miért engedtem meg mindezt akkor magamnak? Miért? – Mert olykor sírni is tudni kell, és én ott akkor a napsütötte teraszon nemcsak, hogy sírtam, hanem zokogtam is olyan hangosan, hogy még az énekes madarak is elcsendesedtek körülöttem. Tudtátok, hogy mennyire tud fájni a szív? No persze nem az orvosok szerint, mert ők azt mondják, a szív nem érez fájdalmat, de én tudom, hogy ez nem igaz. Néha, a testünk rácáfol minden tudományos tényre és máshol, máskor egyébként helytálló megállapításra, és bizony néha tisztulnia kell a szívnek, ilyenkor sírunk… és én sírtam, egészen addig amíg ki nem nyílt  a veranda régi ajtaja, és fáradtan rekedtes  nyikorgásával fel nem ébresztett a saját kis dédelgetett bánatosságomból.

angyalszomorúNem igen tudtam hová rejteni arcomról a vörösre festett szemhéjamat, sem azokat a könnyárban úszó szemgolyókat, amelyek hosszú órák óta elveszítették kékségüket. Igaz, nem is igen kellett álarc mögé bújnom, mert aki kilépett a szobából, pontosan tudta mi történt, jobban ismert, és jobban szeretett engem, mint én magamat.

Miért és kinek hazudjunk, hazudjunk a külvilágnak? Jól van, tegyük fel, nem mondhatunk az összes aprócska pillanatban igazat, mert különben meggyulladna körülöttünk minden, az érzelmeink felbőszítenék a szunnyadó parazsat, és lángra gyúlna az amúgy békésnek tűnő világunk. Rejtegessük kedvesünk elől a fájdalmainkat, a gyermekeink előtt se hullajtsunk könnyeket, és ne bántsuk szüleinket hangos zokogásunkkal, értem én. No de önmagunk elől hová rejtsük el a saját bánatunkat? Legalább önnönmagunkat ne engedjük becsapni, hiszen csakis saját magunk ismerjük a legbensőbb szobánkat, azt a rejtekhelyet, ahová hosszú évek óta nem engedünk be senki mást. Amíg gyermekek vagyunk, ránk szólnak a nagyobbak, hogy ne sírjunk, aztán később, ahogy felnövünk, újra ránk pirítanak, hogy ne bőgj már, mint egy gyerek, és mi pironkodva tenyerünkbe temetve arcunkat, elfedjük könnyeinket, magunkba fojtva a “világ összes ránk mért keserűségét”. De miért? Miért ne sírhatnánk?

a nő könnyeA könnyek gyógyítanak, felszabadítanak. A sírástól megkönnyebbülünk, lehullanak vállainkról a mázsás terhek, akkor meg minek kerülgetni a szemcsatornánk fürdetését? Ki tilthatja meg nekünk, hogy érzéseinknek hangot adjunk? Tudjátok mit? Amikor szomorúak vagytok, és ha történetesen a metrón ér utol benneteket a bánat, hát én azt mondom: sírjatok csak nyugodtan, és ha kell, hangosan is tegyétek meg mindezt. Kinevetnek, bolondnak néznek netán? Na ez előfordulhat, de ne törődjetek vele, hisz ez lehet a legszomorúbb válasz a világon. És ha senki nem lesz aki letörölje a könnyeiteket, akkor az nem a ti hibátok, az a világ érzéketlensége és jaj annak, aki belefullad a saját érdektelenségébe, mert olykor még  a legkeményebb szíveket is utoléri a fájdalom. És akkor mihez kezd majd a saját közönyével az, akinek nem jut más, csak a magányos kétségbeesés?

szerelelem arc nélkül szél fújta nagy borítókép szélesÚgy hogy véget vethetnénk már a hiedelmeknek, lerombolhatnánk már végre  a generációkon át belénk nevelt tévhitet, miszerint ott szabad csak sírni, ahol senki se lát. Hiszen hogyan is várhatnánk el  valakitől, hogy odalépjen hozzánk és szelíden lecsókolja arcunkról sós, kövér könnyeinket, ha magunk is elrejtőzünk a szeretet elől? Szeressük végre magunkat, a fájdalmainkkal és a gyarlóságainkkal együtt, mert akárhogyan is próbáljuk tagadni, halandóak, törékenyek, és ami  a legfontosabb, emberek vagyunk. És az emberek lélegeznek, nevetnek, és olykor bizony sírnak is. Sírnak fájdalmukban, sírnak örömükben és sírnak a kopott verandákon, akárcsak én akkor, azon a napsütéses vasárnap reggelen.

Frenyó Krisztina

Heti novella / Világítótorony

Ez fájt. Eddig sosem figyeltem az emberekre. Kicsinyesnek, gyengének tartottam őket. Azt hitték, ők építettek, őket szolgálom, és ők irányítanak, holott a lelkem nem kőből épült.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-05-01.

viltorborítókép„A világítótornyok nem félnek a vihartól, hiszen épp a viharok ellen építették őket. Amikor az ég elsötétül, a világítótornyok akkor is állnak, és azt mondják: “Épp ideje már! Már azt hittem, soha nem is jön. Túl sokáig volt jó idő. Ideje munkához látni. Legyen fény, és vágjunk bele!””

Kryon

Apró, utolsó koppanás – letették a kalapácsot, beverték az utolsó szöget, igaz, a félig nedves vakolat szaga még belepte bensőmet. Megszülettem.

Nem tudtam, mi vagyok, ki vagyok, és miért. Csak néztem a tájat, ami számomra rendeltetett, hogy lássam örökké. Szép volt és új. Lábamnál éreztem az erős tengerparti füvek érintését, a szelet, ahogy körbefog, és átcsap a fejem felett. Előttem elterült a végtelennek tűnő óceán, egybeolvadt az ég kékjével. Figyeltem a változásait, minden apró hullámot, tajtékot. Tetszett sokszínűsége, és nem értettem, hogy nekem mért kell szilárdan, merev változatlansággal állnom, mintha élettelen volnék. Pedig éltem.

haragostengerNem tudom meddig bámultam a vizet anélkül, hogy ráuntam volna. Aztán, amikor a felhők gyűlni kezdtek, furcsa izgatottság járt át. Vártam valamire, bár magam sem tudtam, hogy mire. A fellegek azonban elvonultak, és nem maradt más, csak én, a tenger és a sziklák, amik megtörték a hullámokat. A furcsa előérzet azonban nem szűnt meg, egyre csak nőtt az idő múlásával.

Egyszer pár suhanc haladt el a felém futó ösvényen.

– Teljesen elvesztette a varázsát ez a partszakasz, amiért ideépítették ezt az otromba tákolmányt. Persze, tudom a hajók… De legalább ne lenne ilyen szögletes, ennyire természetellenes! – mondta az egyik.

Ez fájt. Eddig sosem figyeltem az emberekre. Kicsinyesnek, gyengének tartottam őket. Azt hitték, ők építettek, őket szolgálom, és ők irányítanak, holott a lelkem nem kőből épült. Hányan tudnának ellenállni akár csak egyetlen nagyobb hullámnak? Tudnának-e egy-helyben állni, mozdulatlanul egész életükön át? Jogosan várhatnám el, hogy tiszteljenek. Mégis, miért mennek el mellettem így? Természetellenes lennék? Nem ez a világ szült, mint őket?

viltorpirosfehHa legalább elmondhattam volna annak a fiúnak, hogy mit érzek, ha megmutathattam volna, hogy milyen az óceán valójában, hogyan lélegzik, mozog és ringat… De még ezt sem tehettem, mert egy helyben kellett állnom, szótlanul, ridegen, mint aki nem hall, lát és érez semmit sem.

Miért nem lehetek én is ember? Beszélni, sétálni, megnézni, hogy mi van a hátam mögött… Nevetségesen kicsiny kívánságok tömege élt bennem, aprók egy ember számára, nekem azonban lehetetlenek. Gyűltek a felhők felettem. Éreztem, hogy végre már eljön, most el kell kezdődnie annak, amire várok, annak, amiért lettem… Hirtelen villanó fény borította be a láthatárt, és felüvöltött fájdalmában az ég, majd könnyezni kezdett. A világ elsötétült, az eddig békés víz pedig háborogni kezdett. A szelíd hullámok méteressé növekedtek, vadul nekirontottak a szikláknak. Azt hittem elfúj, lerombol a szél. Láttam, ahogy az emberek elfutnak a partról, az apró állatok is elbújtak. Én is el akartam menekülni. De hogyan? Hisz nincs lábam! Hogy futnék? És ugyan, hová? Hol bújhatna meg egy ekkora teremtmény? Talán mégis természetellenes vagyok… Nem fogad be a világ. Hogy éljem túl? A szél egyre erősebb, dühöng a természet. Nem tehetek semmit sem.

viltorfekfehviharNem tudtam gondolkodni. Végső, kétségbeesett próbálkozásból szembefordultam a tomboló óceánnal. Lehet, hogy sikerül távol tartanom. Sikerülnie kell, vagy meghalok. Abban a pillanatban valami rejtélyes erő futott végig a testemen, és ragyogni kezdtem. Ragyogni! Fényesebb voltam, mint a csillagok. Minden érzésemet, a haragot, a félelmet beleadtam a fénybe. Ugyanakkor vigyáztam, hogy ne merítsem ki magam túlságosan, mert biztos voltam benn, hogy az a fény az életem, és ha mindet kiengedem, nekem már nem marad cseppnyi sem. Körbevezettem a fénysugaramat a partvidéken, megmutattam a természetnek, hogy ki vagyok. Alig pár perc múlva pár hajó tűnt fel a láthatáron. Megvilágítottam nekik a vizet: hadd lássák ők is, milyen hatalmas vagyok, milyen erős!

Kis idő múlva ismét kisütött a nap, a vihar továbbállt. A hajók megmenekültek, de ez engem cseppet sem érdekelt. Számomra egyetlen dolog volt lényeges: én túléltem, és ha jön egy másik hasonló, már tudom, mit kell tennem, hogy ismét átvészeljem. Az évek során valóban jöttek újabb és újabb viharok, és én mindig bevilágítottam a partot. Azonban kivétel nélkül, mindegyikben rettegtem.

A suhanc fiú, aki lekicsinyelte erőmet, sokszor járt a parton. Általában inkább csak egyedül. Leült egy kőre és nézte a kék vizet, ahogyan én is. Sokszor volt magányos, éreztem a lelkén a szomorúságot. Furcsa, talán amiért nem tudtam beszélni, egyre inkább kezdtem figyelni a lelkek beszédére, ami bárhonnan ugyanolyan jól hallatszik a világban. Sokszor sajnáltam, meg szerettem volna vigasztalni. Próbáltam kapcsolatba lépni vele. Évek múlva, már homályos sejtéseket tudtam is közvetíteni neki. Sokszor volt, hogy hívtam, és ő eljött a partra, idegesen és kétségekkel, hisz nem tudta, hogy a hívás, amit érez, kitől származik. Újra feléledt bennem a vágy, hogy minden erőmet egyetlen emberként eltöltött napra cseréljem – vele. De ez még inkább lehetetlennek hangzott, mint első, suta álmaim a beszédről és sétálásról.

viltoronybringaAzonban egy nap nem egyedül jött el hozzám, vele volt egy lány is. Nem értettem. Nem akartam érteni. Úgy éreztem a világ ismét kivetett magából. Talán nem vagyok más csak egy halom egymásra rakott kő. Anyag, nem lélek, mozdulatlan, élettelen… Már nem is figyeltem többé a partra. Csak a vizet néztem, éveken keresztül. Nem akartam tudomást venni semmiről, amit irigyelhetek.

Végül egy nap, az egyik hajón ismét megpillantottam őt. Kétségbeestem. Ijedten próbáltam közvetíteni neki mindazt a balsejtelmet, amit én éreztem, mindhiába. Nem akartam, hogy vízre szálljon. Gyűltek a felhők, egyre gyűltek… Ő nem látta, egy ember sem látta, csak én érezhettem. Ráadásul pár óra múlva már sűrű köd lepte be a vizet. Nem tudnak visszahajózni. Sosem fognak hazaérkezni. Elkezdődött a vihar is. Ismerős volt, kegyetlen és csodálatos. Csak most vettem észre, milyen szép, hisz már nem féltem. A világ kivetett magából és megölte azt, aki érthetetlen módon fontos volt nekem. Már nem akartam harcolni. Néztem a vizet, de nem ragyogtam. Valahonnan, távolról, kiáltásokat hozott a szél. „Minden vagyonom! A hajóm! A fiam! A férjem!” Nem érdekelt egyik sem.

– Miért nem világítasz?! Ő kint van, és te nem világítasz! Nem világítasz! Meghibásodtál! Most! Miért?!

Az a lány volt. Egészen a lábamnál állt, nedves haját csapkodta a szél. Elesett, majd ismét felállt. Magánkívül volt, őrjöngött. Úgy beszélt hozzám, mintha ember lennék. Mintha tudná, hogy élek. Kérlelt engem. Engem kérlelt, engem!

Hiszen ő kint van a vízen. De még nem halott, még megmenthetem! Csak fény kell. A fényem kell neki. Megkértek rá… Szeretném… Féltem őt, holott ő azt sem tudja, hogy élek.

Szembefordultam a viharral és ragyogtam. Neki ragyogtam, a fiúnak, aki természetellenesnek és csúfnak nevezett, neki, akit annyiszor irigyeltem és annyira szerettem, ahogyan ember talán sosem lesz képes szeretni, hiszen az ember kaphat és így el is vár, míg én nem várok semmit, hisz nem is kaphatok. Minden erőmet, minden szeretetemet beleöntöttem a fénybe, átvilágítottam az éjen és a ködön. Már nem féltem, hogy elfogy, és nekem nem marad semmi sem. Nem akartam megtartani az erőből, ha épp csak annyi van, hogy kimentsem azt az egy hajót, hát meghalok értük. Mégis, egyre hatalmasabbnak éreztem magam. Minél tovább ragyogtam, annál erősebb lett a fényem. Egészen a partig kísértem a hajót. Megmentettem őt és elvesztettem magamat. Amikor elcsitult az ég, utoljára még magamhoz hívtam. Végignéztem, ahogyan a lánnyal egymásba borulnak, és hazatámolyognak nehéz, boldogságtól részeg léptekkel. Azóta nem vagyok más, csak egymásra rakott kődarabok. Segítek a hajóknak a viharban, és nézem az óceánt, de nem álmodom többé. Mára már halott vagyok, merev, szögletes, természetellenes és boldog, mert ők boldogok.

Baráth Veronika / Veramacska 

Emlékezz az élet gyönyörű dallamára Vegera Andrással

Vegera András gondolataiban választ kapunk a bennünk rejlő tükörképre, az Isteni létezésre, hit és a tudat közti párhuzamra és különbözőségre egyaránt.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-03-02.

ablakbanlánycikkbe„ Tükörkép él a lelkünkben. Tükörkép, önmagunk arcával és tekintetével. Van-e fülünk , hogy halljuk , és van-e szemünk, hogy lássuk a kettő közti különbséget? „ 

Megismertük , hogy őseredet szerint mi mindenható, mindentudó, és mindenütt jelenvaló lények vagyunk tehát…megismertük hitünk misztikus Istenét, és a szemébe néztünk. Nincs helye többé kételynek a szívünkben, nincs helye hitetlenségnek az elménkben, és nincs itt az ideje a habozásnak az életünkben. Immár nem hiszünk, hanem tudunk.

A te létezésed a bizonyíték Isten létezésére és jelenlétére. Ezt az egy mondatot vésd az eszedbe, és bármikor , amikor nehéz pillanatokat élsz meg az életedben, mindannyiszor, ha úgy érzed, összecsaptak a fejed fölött a hullámok, vagy nem látod a kiutat, csak gondolj rá. Isten létezik, és a gondunkat viseli utunk során. Mindig mögöttünk áll, és figyeli minden lépésünket. Szívünkben utazik velünk együtt, mérföldeken át, életeken keresztül . Velünk együtt kel fel , és velünk együtt alszik el, őrangyalként vigyáz ránk , bármerre is menjünk. Ha minderre emlékezni fogunk , nem eshet bántódásunk. Hiszen nemcsak reményleni, de hinni , és tudni fogjuk mindazt, hogy az úton sosem leszünk egyedül. Lehet , hogy úgy érezzük majd, hogy magányosak vagyunk, lehet, szenvedünk is ettől az érzéstől, azonban ilyenkor mindig tudatosítani kell magunkban , kicsoda is Isten. Hiszen az úton a legnagyszerűbb útitárssal utazhatsz: saját magaddal.

Igen ám, de jogosan teheted fel a kérdést:

Ha egyek voltunk a mindenséggel születésünk előtt, és újra egyek leszünk halálunk után, akkor most mik vagyunk? Ha elég tudatos vagy, már figyeled magad egy ideje. Most már azt is tudod, hogy születésed előtt utat terveztél önmagadnak, és a saját módszerednek köszönhetően , bármi legyen is az, már ismered ezt az utat. Hogy aztán változtatsz-e rajta , az most dől el…

Felteszed a kérdést tehát : merre tovább?

És ekkor megszólal egy hang a fejedben. És ugyanakkor megszületik egy gondolat, és egy érzés a szívedben.

Melyiket követed?

Csodálkozva és talán habozva pislogsz egyet. Vajon melyik hang, és gondolat kicsoda benned? Te vagy az? Vagy valaki más?

Vagy valami más?

kislány macitáncaGyermekkorodban elkezd rád rakódni a társadalom , a családok elvárásai , szabályrendszere. Elkezded megtanulni a társadalmi együttélés szabályait , formáit, a viselkedési mintákat…

Lassan, de biztosan kialakul benned egy új személyiség…úgy is mondhatjuk , hogy felveszed az álarcot a világ ellen, a világgal szemben….ez az álarc, amit viselsz a mindennapokban, hordasz este otthon, és a munkahelyeden, mutatsz meg az ismerőseidnek és a barátaidnak. Ez az az álarc, amit sokszor akkor is fenntartasz az arcodon, amikor inkább meg kellene szabadulni tőle…és néha utána nagyon pocsékul érezzük magunkat otthon, amikor levesszük , és egyedül maradunk önmagunkkal. Mert önmagunknak nagyon nehéz hazudni. Két önmagunk van tehát . Az egyik a valódi, a másik pedig az egó.

Az egó önmagad? Ha megtalálod ezt a hírhedt egót , akkor ki vagy Te?

Az egó a világ és általad életre hívott személyiség , és éned egy másik oldala. Nincs is ezzel semmi baj, ez teljesen természetes állapot, hiszen életed egy nagyon fontos időszakában szükséged van az egóra, arra, hogy tudd, ki vagy te, hogy elkülönülj a világtól , hogy túlélj.

Fejlődésed érdekében hívtad életre az egót, és ő beteljesíti ezt a feladatát.

De hogyan különböztetheted meg egymástól önnön valód két arcát, két állapotát?

A benned élő valódi, spirituális , isteni önmagad emlékszik….emlékszik minden pillanatra, minden mozzanatra, mindenre, amit elhatároztunk odaát a semmi határán túl….odaát , ahol az idő csak az elmében létezik…., ahol egyszerre létezik múlt és jövő, ahol a szabadság nem illúzió, és ahol az eónok csupán napok vagy órák az végtelenségben….

Emlékszik minden álomra, és minden célra , amit elterveztél….minden apró kis jelre, amit ide készítettél magadnak az útra, mint iskolás gyerek az uzsonnás táskát….arra az ezer csodálatos pillanatra, amit megéltél már jóval azelőtt, hogy megtörtént volna, a szavakra és mondatokra, amiket kimondtál már jóval azelőtt, hogy megszülettél….

életérzés autóversenyzőEmlékszik az útra is , amit megtettél képzeletedben…és amelyet meg akartál osztani a világgal…Hiszen azért vagy most itt.

Az egó a személyiséged másik része, a túlélés érdekében jött létre. Be is teljesíti ezt a feladatát. Osztályoz, mérlegel, javaslatokat vet el és fogad meg, és egyetlen célja te magad védelme. Összehasonlít a többi emberrel, listákat készít, és mindenáron megpróbálja a legtöbbet kipréselni belőled. Végeredményben az egó egy nagyon hasznos dolog. Megtanulsz általa megragadni a világban, érvényesíteni az akaratodat, küzdeni a céljaidért. Megtanulsz erőszakosnak lenni, ha úgy hozza a sors, és engedni, ha úgy kívánja a szükség. Megtanulod magad elkülöníteni a többi embertől. Megtanulod fejleszteni magadban és táplálni az életösztönöd. Megtanulhatsz harcolni. Harcolni a többi ember ellen.

lányesőbenképeslapAzonban itt jön a csavar a történetben. Ha harcolsz, akkor sebeket osztasz. Nagy harcos lehetsz, példás küzdőszellemmel. Olyan, aki nem adja fel, vagy akár mindenkit eltapos a maga érdekében, akár kíméletlen is lehetsz. Erre az egó ránevel. De vigyázz: a háború még senkit sem tett naggyá….

Ugyanakkor emlékszel a tudományos alapú mondásra: Két dolog nem lehet egyszerre ugyanazon helyen….

Így tehát személyiséged két oldala sem fog megférni egymással sokáig….az egyik mindenféleképpen el fogja nyomni a másikat….Isten (önmagad ) és az egó párharcából csak egy esetben jöhetsz ki jól…ha az egód feloldod önmagadban…

Ezért hát tanulj meg beszélni a benned élő önmagaddal….tanuld meg hallani a hangját. Tanuld meg megérteni azt , amit mond, figyelj a megérzéseidre. Isten és önmagad a megérzéseid által fogják tudatni veled a válaszokat. Az először eszedbe jutó gondolat mindig Isten válasza lesz, még mielőtt az egód tudatosan át nem veszi a hatalmat feletted. Az igazi válasz, szíved és lényed válasza mindig előrevivő, sosem megalkuvó, és cselekvésre serkentő lesz….

…hiszen ne feledd, Isten nem ismeri a lehetetlent…..

reggelikisangyalAz egó nem képes mást tenni. Mindig kontrollálni akar, mert pontosan látnia kell , mi fog történni, hogy megtegye az ellenlépéseket a túlélésed érdekében. De neked nem kell követned az egót , neked a szíved hangját kell követned, bármit is mondjon. Mindig tudni fogod, mi a jó megoldás , ha a szívedre hallgatsz, nem kell aggódnod….

…hiszen Isten nem ismeri a félelmet ……

Menj hát bátran az utadon, ne állj meg ,és legfőképpen ne nézz hátra. Minden, amit magad mögött hagytál , elmúlt. Ha hátrafelé sétálsz, sosem fogsz előre jutni. Ismerd fel a célodat, és haladj bátran, nézd és vedd is észre az útjelző táblákat, és ha a szívedre és a megérzésedre hallgatsz, bárhová eljuthatsz az életben. Minden egyes pillanat egy új lehetőség , tégy meg mindent azért ,hogy egykoron majd elégedetten nézhess vissza, és ne legyen hiányérzeted…

….mert ne feledd, Isten nem szenvedheti a tétovázást…..

Ha Isten és önmagad szavára hallgatsz, nincs többé szükséged az egóra. Fel kell oldanod önmagadban. Bíznod kell magadban és az életben, hinned kell a céljaidban. Hallgass a csendességre, és hallani fogod az élet gyönyörű dalát….

És ha elég sokáig hallgatod , meg fogod jegyezni a dallamot…..

Vegera András

Heti Feeling

” Még a legjobbak is megöregszenek és elfáradnak közülünk, és ha ez az állapot bekövetkezik, mindenkinek szüksége van valakire, akinek átadja a fáklyát, hogy továbbvigye. “ Wilbur Smith

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-06-24.

” Még a legjobbak is megöregszenek és elfáradnak közülünk, és ha ez az állapot bekövetkezik, mindenkinek szüksége van valakire, akinek átadja a fáklyát, hogy továbbvigye. “

Wilbur Smith

Öregember cigivel