coach címkéhez tartozó bejegyzések

A főszerkesztő levele / Mit ér a jóság, kellesz – e, ha vannak még elveid?

Van még remény! Amíg ragaszkodunk az elveinkhez, – nem összekeverendő a berögzült hitrendszerekkel – megtartva az alapvető jóságunkat, míg észre tudjuk venni a szépet, és van bennünk erkölcsi tartás, addig nincs veszve semmi

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2017-08-14.

robotokZakatol a világ, egyre csak instantosodik, lassan végleg a robotok, számok és jelvények korát éljük. Kihalófélben az a generáció, amelynek még igazán voltak elvei, akiket még erkölcstanra is tanítottak az iskolában és akik előre engedték a hölgyeket a mozgólépcsőnél. Tisztelet az öregek iránt, az ünnep dicsérete és a család lényegi fontossága, netán szerelmen alapuló, érdekmentes házasság. Múló közhelyek? Vannak még csodák, létezik még vasárnapi ebéd, és a Szeretet, jár – e még felétek mostanában? Mit ér a jóság, ér – e valamit egyáltalán és kellesz – e valakinek a mai világban, ha vannak még elveid?

arc jelekSokat gondolkodtam a fenti kérdéseken, ahogy jártam – keltem az országban a közelmúltban, vagy ha csak kidugtam az orrom a házikónkból és elindultam a környéken. Rohanó embereket láttam, akik annyira sietnek, hogy köszönni is elfelejtenek, lesütött szemekkel és fülükbe dugókkal szaladnak ki tudja hová. Talán attól félnek, lekésnek valamiről…de ugyan miről? Tizenévesek gördeszkákon és elektromos rollereken, meg valami kétkerekű kütyükön száguldoznak az utakon, úgy kell elugrani előlük, mert sokuk “látássérült és halláskárosult”, azaz: sem nem látnak, sem nem hallanak. Itt tartunk. De hol is?

robotnő

Hatalmas utat tört a technika magának és kapóra jött ez minden feltörekvő kisembernek, okos-telefonok, villogó, beszélő és gondolkodó szerkentyűk mögé bújhatnak, nem kell gondolkodniuk, nem kell beszélgetniük, sőt személyesen ismerkedniük sem, hiszen a csodarobotok ezt is megoldják helyettük. Ellustult a világ, a sarki boltba is legtöbbször autóval jár, már az akinek van ilyenje. És akkor nézzünk tovább, lássunk túl az orrunknál. Munkahely. Tessék, jól hallottam? Munkahely? Van még ilyen intézmény? Két kezemen meg tudom számolni az ismerősi körömben, hogy kinek van mondjuk egy évnél régebbi bejelentett munkaviszonya, ahol valóban annyit visz haza hó végén, amennyi a papíron áll. Olyan sok a munkanélküli, – mert, hogy ebből a halmazból, plakátok ide vagy oda, tömegesen akad ám az országban – hogy egy a bólogatni elfelejtő, vagy véleményt kinyilvánító munkatárs helyett, azon nyomban tízet kapni fele árért.

Orwell 1984

Elmúlt a diplomák, szakképzett és tanult emberek kora, végetért a tapasztalat és a szakértelem fontossága, nem becsülendő a korosodó,  valamihez még valóban értő 40-es, 50-es korosztály. A mai felállás szerint, nyíltan kimondhatjuk: “vér – ciki”, ha egy 40-es nő még munkát mer keresni abban a kategóriában, ahol a huszonévesek viszik el a pálmát, és szinte totál kilátástalan, ha a szakmájában, a saját területén szeretne elhelyezkedni. Nem csoda, hogy pályát módosítva megugrott a life coach – ok és a trénerek száma, és vállalkozni kényszerül a lakosság nagy része, az a szelete a tortának, akinek még jutott egy kis hab, mert ahol lecsurgott a tejszín, ott már a vállalkozás is luxuskategória.

G O

Félreértés ne essék, ez itt nem a magyar kesergő, ez a nagy magyar valóság napjainkban. És igen, ettől még szép az élet, mert szebbé teszem és süt a nap, mert a fény felé fordítom az arcom és természetesen pozitív gondolatok hajtanak és visznek előre, mert a hiányérzet és a negatív indulatok sosem vezetnek jó irányba. Kérlek szépen kedves olvasóm, értsd meg végre, nem károgni, fanyalogni kell, de a szemüvegeket most már tessék megtörölgetni, mert nem árt, ha tisztán látunk és letörölgetjük fejünkről azt a rengeteg homokszemet, amit évekig a lyukba dugva felszedegettünk.

G O 1984 kép

Érdemes meglátni a jót, és valahogy megpróbálni jónak maradnunk ebben a világban, még akkor is, ha rettenetesen nehéz és legszívesebben jól megfejelnénk valakit. Amikor valaki a környezetünkben káromkodva, trágár szavakkal illeti a szüleit, netán erőszakot alkalmaz gyermeke, felesége, embertársa, vagy kutyája iránt, kötelességünk közbelépni, így – vagy úgy. Míg mi is szemellenzővel, füldugóval közlekedünk, hogyan is várhatnánk el a felnövekvő nemzedéktől, hogy másként tegyen? Amíg nem tesszük le a mobiltelefont az ebédlőasztalnál, még ha olyan nagyon kísért is a Facebook és az Instagramm hírfolyama, addig ne reméljünk szebb jövőt. Legyünk mi magunk a követendő példa, az a beszédes és érdeklődő ember, akinek társaságában gyémánttá válnak a kavicsszavak, és akinek léptei nyomán virágok nyílnak az úton. Olyanok legyünk, aki mellett beszélni kezdenek az eddig némaságra ítéltetettek, és még a ,,halláskárosultak” füleiből is kipotyognak a füldugaszok.

arc szívhang

Van még remény! Amíg ragaszkodunk az elveinkhez, – nem összekeverendő a berögzült hitrendszerekkel – megtartva az alapvető jóságunkat, míg észre tudjuk venni a szépet, és van bennünk erkölcsi tartás, addig nincs veszve semmi. Van egy ki nem mondott törvény, amely szerint próbálok élni, íme: “Ha csak egyetlen egy ember él a földön, aki hisz benned, ha már mindenki elfordítja a fejét és letér a helyesnek vélt útról, holmi instant jólét és múlandó bőség reményében, te akkor is maradj meg a jóság útján, és állj ki az elveid mellett. Ne félj, hogy elbizonytalanodsz majd, a szíved úgyis tudni fogja, amikor meginogsz.”

Legyen csodás hetetek!

Frenyó Krisztina

Gerinces dolgok, látogatás a Gerinc Műhelyben

Az már csak hab a tortán, hogy a végtelenül kedves hölgy Gerinc Műhelyében a testi -lelki egészségtudatosságunk elérése mellett, még a bőrünk fittségének és fiatalságának megőrzésére is lehetőség nyílik az alakformáló gépek segítségével.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2015-09-07.

Enikő profil

“….. feláldozza egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét. …” Dalai Láma

Előszó dióhéjban

,, Kerestem a miérteket!

Nem tudtam elfogadni, hogy minden úgy van jól, ahogy van! Szembe mentem a széllel, a folyó sodrásával, hegynek fel, cipeltem a terhet! A saját terhemet, amit magamnak köszönhettem, hiszen magamnak okoztam! A válasz szeptemberben érkezett meg, egy hatalmas tüsszentés formájában. Azt hittem, kiszakad a bal karom! Másnapra már a nyakam is beállt. Nem, nem olyan fából faragtak, aki feladja! Vártam, vártam. Aztán, amikor már elzsibbadt a hüvelykujjam és a nevemet is nehezen tudtam leírni (bal kezes lévén), na akkor elmentem orvoshoz. Jött megint a szokásos tortúra! Egy kis gyógyszer, egy kis torna, egy kis kezelés. Nem javultam. Néha ordítani tudtam volna a fájdalomtól! Sírtam, magamba zuhantam. Nem, nem voltam depressziós, csak elkeseredett! Tudni akartam a miérteket! Olvastam és kutakodtam. Bagdy Emőke új könyvét olvastam, amikor kaptam valamit! Nem tudom megfogalmazni, hogy mit, de megváltozott bennem valami! Persze a Nagy Mester keze is benne volt a dologban rendesen, olyan dolgokat dobott elém, ami mellett nem tudtam elmenni, nem észrevenni, nem lehajolni érte. Aztán egyik éjszaka megtörtént a Csoda! Megálmodtam! Most pedig itt ülök a Gerinc Műhelyben, várom a sorstársaimat, hogy tapasztalatokat osszunk meg egymással, hogy kipróbálják az általam ajánlott passzív mozgásokat. Várom őket, mert tudom, milyen szenvedni, tudom milyen az, amikor már csorognak a könnyeid a fájdalomtól! De tudom azt is, hogy a mozgásszervi betegségeknek egyetlen kifogástalan gyógyszere van, az pedig a mozgás.

Hát ha mozgás, akkor csináljuk úgy, hogy ha fáj, akkor is menjen! ”

Szedlacsek Enikő

 

dr tóthban

A fenti sorok szerzőjének gondolatait olvasgatva jómagam is a változást kerestem az életemben, mert éreztem valami nincs rendjén, így aztán miután én is gerincfájós, csigolyaproblémákkal küzdő nőként éltem, igencsak megörültem amikor értesültem a Gerinc Műhely létezéséről. Kis idő múlva felkerestem Szedlacsek Enikőt,  és a Feeling Magazin képviseletében bepillantást nyerhettem a Gerinc Műhely csodálatos világába. Gerincfájós, csigolyaproblémákkal küzdő nőként igencsak megörültem amikor nemrégiben értesültem a Gerinc Műhely létezéséről. Felkerestem hát Szedlacsek Enikőt, és egytől-egyig kipróbáltam a varázslatos gépeket. A saját bőrömön, akarom mondani a gerincemen tapasztalhattam meg a KiroMed gerincnyújtó pad, a Chi-ágy és a lazító Masszázságy áldásos hatását. Enikő életvezetési tanácsadóként, barátságos műhelyében nem csupán a gerinceket javítja a speciális gépek segítségével, hanem egy olyan milliöbe is elrepít bennünket, ahol szemtől szemben találkozhatunk önmagunkkal és lelkünk rejtelmes világába is betekinthetünk.

Az már csak extra hab a tortán, hogy a végtelenül kedves hölgy vendégmarasztaló szigetén a testi -lelki egészségtudatosságunk elérése mellett, még a bőrünk szépségének, fiatalságának megőrzésére, illetve rugalmasságának visszanyerésére is lehetőség nyílik az alakformáló és kozmetológiai eszközök igénybevételével.

munkaprofil

Jómagam, újságíróként, leginkább ülő munkát végzek, valamint az interjúk végett sokat gyalogolok, mondhatni lótok-futok, talpalok. Egy ideje gondok akadtak a gerincemmel és a lábam is nehezebben bírja a kiképzést, mint ifjabb koromban. Jártam én már ortopédián, fizikón, reumán, készült számos röntgenfelvételem, Ct-diagnosztikám, csontsűrűség vizsgálatom, és még sorolhatnám. A legtöbb helyen cirka 5 perc konzultáció után kiderül, hogy biztosan lelki okok miatt került bajba a gerincem, a lábam azért fáj, mert nem a helyes úton járok és a vállam a sok tehertől rosszalkodik. Nem firtatom, van benne igazság, hiszen a legtöbb fizikai tünet mögött egy nagy adag lelki góc is megbújik, no de azért a test az test, és ha tetszik, ha nem, igenis foglalkoznunk kell vele, mégpedig napi szinten. Amikor a Gerinc Műhelybe beléptem, azon nyomban megérintett egy leírhatatlan hangulat, hatalmába kerített egy érzés, – tudtam, hogy jó helyen vagyok – és a a műhely ,,kovácsával” első perctől megtaláltuk a közös hangot.

 

Enikővel

Eleinte furcsállva fürkésztem a gépeket és a gerincnyújtás, mint olyan, amúgy sem tartozik a kedvenc szavaim közé, mert a rétestésztát, sőt még az ásítást is jólesik hosszúra nyújtani, no de a gerincet?  És igen! Bizony, szükséges ez a nyújtás a csigolyáknak, hiszen a gerincoszlop erősítése nélkül nem lehet a ” ránk rótt terheket ” egészségesen cipelni, mert ugyebár vannak “csomagok” amelyek a mieink és ha másokét már nem is, de a sajátjainkat egy darabig még vinnünk kell.

nyújtó

 

Enikő elmagyarázta a gépek működését és én kipróbáltam a “nyújtó padot”, úgy is mondhatnám, hogy ő tett próbára engem. Bevallom piszkosul szenvedtem és alig vártam, hogy vége legyen, de mára már azt is tudom, hogy a gyógyulást nem kísérik mindig felemelő érzések, és vannak dolgok, amelyekért keményen meg kell dogoznunk, na a gerinc az ilyen! Nézzük meg egy kicsit jobban szakmai oldalról is a nyújtás jelentőségét.

Mit is tud a KiroMED Prof – Gravitációs gerincnyújtó pad?

A KiroMED Prof, egy igazi gerincprofesszor, ami azoknak nyújt megoldást, akik nehezebben mozognak, gyengébb fizikai állapotban vannak, nagyobb fájdalmaik vannak, állandósult gerincproblémával, gerincsérvvel küzdenek.
A térdben hajlított pozíció kíméli a térd-és bokaízületeket. Tökéletesen és finoman nyújtja a gerincet. Elektromos vezérlésű, a dőlésszög fokozatosan állítható és megtartható a fel-és le irányokban, önállóan egyszerűen kezelhető, segítség nélkül. 

 

nyújt

Garantáltan eredményes eszköz a hát-és derékfájdalmak kezelésére!

A gerincsérv műtét nélküli kezelésében elért eredményeket tartjuk a gerincnyújtó pad fő érdemének. Természetesen más gerincbántalmak is hatékonyan kezelhetők a gerincnyújtó padok használatával, és a bántalmak kialakulásának megelőzésében is fontos szerepe van.

Hogyan működik?

A gép használója kezdő pozícióba kerülve rögzíti bokáját, majd fokozatosan billen fejjel lefelé. Ebben a testhelyzetben a gerincoszlopot nem terheli nyomás, képes ellazulni, a gerinc melletti izmok a függeszkedés következtében nyúlnak. A nyújtáskor fellépő húzóhatás a csigolyákat eltávolítja egymástól, megszűnnek a gerinc kisizületeinek félficami állapotai.

Hatását tekintve a súlyfürdő terápia szárazföldi megfelelője és érzetben is azt a kellemes felüdülést adja. Természetesen a beteg egészségi állapotának megfelelően kell megválasztani a gerincnyújtó pad szögét. Itt is, mint mindenben a fokozatosság elvét szem előtt kell tartani. A gerinckezeléssel párhuzamosan jótékony hatással van a keringési rendszerre, tehermentesíti az alsóvégtagi visszereket. Gyakori használatával késleltethetőek a visszeres panaszok kialakulása.

KiroMED Prof – Gravitációs gerincnyújtó pad tulajdonságairól bővebben olvashattok a http://gerincmuhely.hu/kiromed oldalon.

 

Masszázs kicsit másképp

Miután kellően elfáradtam a nagy “nyújtózkodásban”, egy sokkal kellemesebb helyre invitált Enikő. Ezek után egy olyan ágyba feküdhettem be, amelyből nem igen akaródzott kiszállnom. Csak elnyúltam és élveztem a gerincoszlopon végigfutó bizsergést, szó szerint olyan volt, mintha valaki kiemelte volna a csigolyáimat a helyükről, jól meggyúrta, majd visszatette volna a testembe. Leírhatatlanul kellemes, üdítő és frissítő érzés. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

 

fekszem

Enikőt faggatva azt is megtudtam, hogy a Gerinc Műhely jade köves masszázs ágya rendelkezik azzal a nem elhanyagolható tulajdonsággal, hogy a kezelés teljes időtartamára kikapcsolható az infrahő. Hazánkban minden második nő és minden negyedik férfi visszérproblémákkal küzd. A meleg árt a visszérnek, gondot okoz a keringési betegségben szenvedőknek, ezért a hagyományos hőterápiás jade-ágyak nem használhatók mindenkinél.

 

Jade kő

A Jáde kőről, rezgésekről

A jáde kő egy tömegesen előforduló féldrágakő, amit a keleti gyógyászatban már évszázadok óta használnak., ezért régóta ismert az emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatása. A kő rezgései megegyeznek az emberi test rezgéseivel, és eljutnak a test belsejébe az egészséges szerv rezgéseit sugározva a beteg testrészek felé. Javul a sejtek közötti kommunikáció és anyagcsere, ennek következtében erősödik az immunrendszer, nő a vitalitás és a szervezet képessé válik arra, hogy öngyógyító mechanizmusait megerősítse. A belső energia stimulálása pedig javítja fizikai, szellemi és lelki állapotunkat. Kő ide vagy oda, én olyan szinten lettem stimulálva, javítva és kikalapálva ebben a műhelyben, hogy le a kalappal Szedlacsek Enikő előtt.

 

fekvés

 

A jobbnál is van sokkal jobb

Magam is meglepődtem, mert a sok felemelő élmény után jött csak a java, a Chi-ágyban történő csoda. Hogy miért írom ezt így? Mert olyan érzés a Chi-ágyban feküdni, sőt sokkal inkább ringatózni, mint a mély, kék óceán fodrozódó hullámain, vagy – még messzebbre megyek – a védelmező anyaméhben lebegni. Csak fekszel, behunyod a szemed és hagyod, hogy elkapjon a Flow, magával ragadjon az áramlás és megszűnsz létezni, épp úgy, ahogy minden más is körülötted. Nincs ennél felemelőbb érzés. Egy Chi-nyí mennyország a Teréz körúton. 🙂

 

Chi ágyon

 

Egy kis szakmai Chi

Dr. Gajdos Gábor, az Arthrokomplex Mozgásszervi Rehabilitációs Központ vezetője az alábbi szavakkal jellemezte a Chi-ágyat:

A levegőágyas gerinctornáztató készülékkel szerzett tapasztalataink Krónikus gerincpanaszok esetén nagyon fontos, hogy az aktív gyógytorna előtt passzív tornáztatással oldjuk a kóros beidegződéseket, a rossz tartást okozó izomgörcsöket, amelyek a fájdalmakat jelentős részben okozzák. Ennek a passzív tornának kiváló,korábban nem létező eszköze a levegőágyas, vitalitásnövelő, gerinctornáztató készülék.

A csigolyák közti kisizületek blokkjainak oldására kiválóan megfelel a készülék fekvő nyolcas pálya mentén leírt fokozatosan gyorsuló mozgása. Ahhoz, hogy a bokáknál kiváltott mozgáshullám a nyakcsigolyákig illetve a vállövekig elérjen és ott is kellő effektust váltson ki, elengedhetetlen a gerinc levegőágyon való elhelyezése, különben a hullám mozgás igen hamar elnyelődne. A páciens így valóban érzi a mozgást a gerinc legfelső szakaszában is.

A készülék másik nagy előnye, hogy a vérkeringés jelentős javulását eredményezi, ami a kezelés végén felállva tökéletesen érezhető. Ennek a mediátorok (kémiai ingerület átvivők) elszállításában van kiemelkedő jelentősége, amelyek a beteg kisizületek körül felszaporodnak és a fájdalmak másik részéért felelősek. Ezt a hatást az úgynevezett távoli infravörös tartományban működő infraszauna alkalmazásával tovább növelhetjük, így a  beteg már egyetlen kezelés után is érezhet pozitív változást! A passzív gerinc tornáztató készülék izomgörcsöt oldó hatása egyben kifejezetten stresszoldó is, számos vendégünk rendszeresen elalszik a 15 perces kezelés alatt.

Addig ringatóztam a Chi-ben, míg majdnem teljesen elaludtam és bevallom azt sem tudtam hol vagyok, míg nem Enikő kedves simogató szavai fel nem ébresztettek a “köszi nem vagyok itt, csak valahol” állapotomból. Csodálatos órákat töltöttem el Szedlacsek Enikő Gerinc Műhelyében és ha másban nem is, de abban biztos vagyok, hogy ide visszajövök, mert szükségem van rá.

Drága Enikő, köszönöm neked a meghitt beszélgetést, a kedvességed, és az önzetlen vendégszeretetről tett tanúbizonyságodat! Hálás vagyok a gyógyító percekért, a “csodatevő gépek” áldásos hatásáért, a miliőért amely nélküled nem is létezne, és ÉRTED!

Frenyó Krisztina

Enikő én

Szedlacsek Enikőről és a Gerinc Műhelyről bővebben:

http://www.gerincmuhely.hu/

Életvezetés Enikővel:

http://www.coachok.hu/coach/Szedlacsek_Eniko_coach

 

“Sok bölcsesség és bátorság kell ahhoz, hogy tudjuk, melyik az az út,
amelyen járni akarunk, és melyik az, amelyiket azért választjuk, 
hogy másoknak örömet szerezzünk.”

Danielle Steel aláírása

Budapesti Boldogság Hét

“A boldogság titka nem a több keresésében rejlik, hanem abban, hogy képesek vagyunk élvezni a kevesebbet. ” Szókratész

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-07-27.

BOLDOGSÁG lány tárt karokkal

Budapesti Boldogság Hét

Előszó a Boldogsághoz

Paul Pahil pozitív pszichológus a „Chartered Institute of Personnel Development” okleveles tagja, valamint a „Centre for Applied Positive psychology” az Alkalmazott Pozitív Pszichológiai Intézet alapító tagja vezeti azt a többnyelvű csapatot Budapesten, mely csapat életfilozófiája a pozitív pszichológia elvein alapuló fejlődés, virágzás, egyéni és csoportos formációkban egyaránt. Paul küldetése azon a meggyőződésén alapul, hogy minden embernek joga van ahhoz, hogy megtapasztalja az optimális életvitel által nyújtott hasznot és gazdagságot. Az Életerő csoport szervezésében, szeptemberben kerül megrendezésre Budapesten, az első Budapesti Boldogság Hét. Alábbi írásunkban, Paul Pahil, Nemzetközi Optimalitás Coach-al, valamint az Életerő csoport tagjaival beszélgettünk a boldogságról és arról, hogy miért megy ez olyan nehezen nekünk. Tudományosan, számszerű adatokkal is alátámasztva jártuk körül a happy, vagy történetesen, nem is annyira happy témát. 

3

Paul Pahil neve bizonyára ismerősen cseng állandó olvasóink számára, egy korábbi, “Boldogságbomba” írásunk kapcsán. Paul vezetésével, azaz az Életerő csoport szervezésében hamarosan, Magyarországon először találkozhatunk a Boldogság Hét fogalmával. A Paul vezette innovatív, kutatás-alapú tanácsadó cég szakterülete a pozitív pszichológia nevű tudományág, amelynek alkalmazásával hozzájárulnak az egyének, illetve jól működő, erős csoportok és munkahelyi csapatok kiteljesedéshez, fejlődéséhez, virágzásához. Miután a boldogság nem annyira egyértelmű, ám tanulható és elsajátítható, mindazonáltal kevés lenne hozzá egy hétvége, így aztán egy egész hét fog születni.

Paul3

A Budapesti Boldogság Hétről

Az őszi Budapesti Boldogság Hét különféle programokból tevődik majd össze, szerteágazó gyakorlatokkal, előadásokkal, és számos meglepetéssel. A főváros különböző területein találkozhattok majd az izgalmas programsorozattal, amelyhez már eddig is neves cégek, valamint a sajtó és média képviselői is csatlakoztak. A Boldogság Hét teljes időtartama alatt a részvétel ingyenes, és bár egymástól eltérő területeken tevékenykedő szakemberekből, csoportokból tevődik össze az aktív csapat, egy valami közös bennük, mégpedig a Boldogság útjának lépései, a pozitív pszichológia elveinek  gyakorlása a mindennapokban.  A “Budapesti Boldogság Hét” 2014. szeptember 15-től 21-ig kerül megrendezésre. 7 napon keresztül áramlanak majd a programok, workshopok , különböző események és a “bulik” azon céllal, hogy az emberek szociális, fizikai és érzelmi jól-léte növekedjen.

Életerő csoport: ,,A hét célja, hogy az embereket összekapcsoljuk új emberekkel, új ismereteket adjunk át és legfőképpen vidám hangulatban érdekes tevékenységekben történő részvételt tegyünk lehetővé.”

A “Budapesti Boldogság Hét” a következő 5 fő jól-lét elven alapul:

.  Fizikai aktivitás  . Szociális kapcsolódás . Új ismeretek megszerzése   . Életcél ok és értelmes élet követése  . Helyes étkezés és testünkkel    történő foglalkozás

“A boldogság titka nem a több keresésében rejlik, hanem abban, hogy képesek vagyunk élvezni a kevesebbet. ” Szókratész

1

A Boldogságról

A Boldogságot nem lehet siettetni, hajszolni, épp ennek okán, idő kell a megéléséhez, a boldogság keresése misztikusnak tűnő bonyolult rendszernek tűnhet, ám a boldogság titka maga az élet. Hogyan lehetséges az, hogy a “gazdagabb, fejlettebb” országokban oly sokszor a szomorúság és a depresszió az úr, míg a sokkal “szegényebben és egyszerűbben” élő országokban kimutatták, hogy boldogabban élik az emberek a mindennapjaikat.

A Boldog Bolygó index / számok és tények

 A Boldog Bolygó Index (Happy Planet Index: HPI) az emberi jóllét és a környezeti hatások integrált mutatója, amelyet 2006. júniusában a New Economics Foundation (NEF) vezetett be. Az új HPI eredmények azt mutatják, hogy a Földön 151 ország milyen mértékben nyújt hosszú, boldog és fenntartható életet a benne élő emberek számára. A teljes mutató rangsorba helyezi ennek hatékonyságát. Minden ország HPI mutatója az átlagos általános életelégedettségből (megtapasztalt jóllétből), a születéskor várható élettartamból és az úgynevezett. ökológiai lábnyomból áll egy főre vetítve.

HPI = Tapasztalt jóllét x Várható élettartam

Ökológiai lábnyom

37.4 = 4.7 x 74.4

3.6

Magyarország Boldog Bolygó Index mutatója 37.4 pont és a legutóbbi (2012-es) felmérés szerint a 104-dik 151 elemzett ország között.

Pontosabban lebontva a magyarok tapasztalt jólléte 4.7 pont (ami 104-dikként) igen alacsony, várható élettartamunk 74.4 (58-dikként) relatívan magas, emellett pedig ökológia lábnyomunk nagyon magas 3.6 pont (99-dik). Ez azt mutatja, hogy igazából összességében “hosszú ideig” élünk, azonban a kérdés, hogy hogyan?

deszkás lányPéldául a repülőtéren ácsorogva elégedetlenkedünk-e, hogy a vámos ellenőrzi az útleveleket és eltart egy ideig, miközben egy kellemes ciprusi nyaralásról jöttünk haza vagy esetleg örülünk annak, hogy épségben megérkeztünk és itthon vagyunk, netán visszagondolunk a gyönyörű kék tengerre és finom ételekre.
kávé tengerpart kékfeeling

Hogyan érezzük magunkat?

Hálásak vagyunk azért, hogy egy kánikula után frissítő zápor érkezik, vagy bosszankodunk, hogy na tessék, milyen nyarunk van. Hogyan tekintünk a mindennapokra? Milyen életet szeretnénk élni? Hogyan szeretnénk érezni magunkat? Mit teszünk azért, hogy mi és környezetünk jobban éljünk? Jobban érezzük mi magunkat és velünk együtt mások is ezt érzik?2

Most hasonlítsuk össze más országokkal a magyar adatokat. Az összehasonlításban részt vesznek a kelet-európai országok, mint Szlovákia, Románia, Lengyelország, nyugati országok, mint Nagy-Britannia, Olaszország, Spanyolország, Franciaország, és éppúgy a legboldogabb országok is, mint Paraguay, Venezuela, illetőleg Uruguay, Kolumbia.

tablazat1

A táblázatban jól látszanak az eredmények.

Összehasonlításként, a halványzöld a legjobb, míg a piros sorok a legrosszabb eredményt tükrözik boldogság-tekintetben. A terrakotta és a narancs színű oszlopok “közepesen boldog számokat” mutatnak.

terkep

A térképen a színek ugyanazt mutatják, mint a táblázatban, fentebb.

Mit is jelent tulajdonképpen a boldogság? Létezik-e egyáltalán?

Miért áll például Costa Rica két egymást követő évben első helyen a Boldog Bolygó indexen? Mit tanulhatunk tőlünk?

Paul: „Az ökológiai lábnyomot vizsgáljuk egy kicsit: A teljes Amerikai Kontinensen várható élettartam tekintetében ők a másodikak. A nemzeti törvények részévé vált a környezeti fenntarthatóság: termelt energiáik 99%-kát megújuló energiaforrásokból nyerik, visszafordították az erdőkiirtások folyamatát, azaz egyre több erdőt telepítenek. Célul kitűzték, hogy 2021-re szén-dioxid semlegesség kialakítását.

4 millió emberről beszélünk, akik Európából, Ázsiából, Afrikából és Közép-Amerikából költöztek ide, ennek is köszönhetően egymás elfogadása és értékelése jellemzi őket. A különbözőséget inkább értéknek tartják, mintsem rossznak.

Érdekes az is, hogy az ország erős demokráciára épül: a hadseregre történő koncentrálás helyett – eltörölték a hadsereget – a kormány egészségfejlesztésre és az emberek taníttatására fordítja költségvetésének egy részét.

Az emberek jól-létét vizsgálva: Az itt élő emberek nagy része kedves, barátságos, udvarias, tanult és művelt. Gyakorta élnek át olyan pozitív érzelmeket, mint hála, öröm, vidámság, stb. Szeretnek közösségekhez tartozni, az embereknek széles baráti társaságaik vannak, éppen ezért sok időt töltenek együtt. Látszik, hogy szociális jóllétük magas szintű.

Láttál te már virágzó embert egyedül enni? Ha eljön az este, áthívják magukhoz egymást, – szomszédot, testvért, barátot – és megosztják amijük van, jókedvűen beszélgetnek és közösen fogyasztják el a vacsorájukat.”

Az európai országok lakói, kevésbé esznek együtt. Sokszor látni ebédidőben, a “gyors-ételüket egyedül bekapkodó” gondterhelt, mélabús embereket. Ahol közösen esznek az otthonokban, ott nem dívik a kávézóba járás kultusza, – nincs rá szükség – mert a boldogság, nem egy külön plusz, hanem a boldogság az náluk alapvetően jelen van. A pénz kérdésére is kitérhetünk. Egyértelmű, hogy pénzre mindenkinek szüksége van, ugyanakkor, ha az alapvető szükségleteidet kielégítetted: van otthonod, van mit enned, ki tudod fizetni a számláidat onnantól kezdve a további pénz nem boldogít, nem vezet a virágzáshoz. Sőt az elvárásaid megnövekednek és már további pozitív érzelmeket, boldogságot nem nyersz magától, csupán a pénztől.

csikszentmihalyi and paul (1)

Egy témába-illő kis kitérő

Csíkszentmihályi Mihály Flow című könyvében azon örök kérdésekre adott választ, hogy mi a boldogság, és hogy leszünk boldogok, s ezzel nagy sikert aratott a társadalom körében. A munka mögött az író életen át tartó kutatása állt. Saját tapasztalatait használta fel és mondta el írásaiban és előadásai során. A Flow-ban részletesen ír a munka szeretetéről, hogy a legnagyobb “flow-élményben” akkor részesülünk, amikor teljesen átéljük azt a tevékenységet, amivel foglalkozunk, magas a koncentrációnk, a kihívás megfelelően magas és közben az erősségeinket alkalmazzuk. A  Flow állapotot követően pozitív érzelmeket tapasztalunk meg. Időközben egy érdekes területet fedezett fel: rájött, hogy a festők képeik alkotása közben úgy viselkednek, mintha transzba estek volna; annyira leköti őket az alkotás élménye, hogy elfeledik a való világot. Flow-ban lehet valaki  más tevékenység közben is (sakk, hegymászás stb.).  Flowt követően megjelenik az alkotás élménye, a dicsőség, a vágy, Flow közben megjelenik a teljes bevonódás érzése, s ez a pszichológiai terület még kiaknázatlan az emberiség számára. Csíkszentmihályi Mihály, amikor professzori állást kapott az egyetemen, el is indította ilyen irányú kutatásait. Interjút készített olyan emberekkel, akik szívesen sportolnak, sakkoznak, táncolnak stb., és lejegyezte ezeket. „Autotelikusnak” nevezte tehát ezeket a tevékenységeket, amelyeket önmagukért, a cselekvésért végzünk, külső jutalom nélkül, és megengedik a teljes elmélyülést. Később ebből született a „flow” fogalma.

lov e flow

– Paul PahilA “Budapesti Boldogság Hét” elindítása igen nagy felelősséggel jár, olyan ez, mint amikor kavicsot dobunk a tengerbe, és elindítunk valamit, hullámok keletkeznek, beindulhat egy áramlat, amely jó reménységünk szerint, egy fejlődő program-sorozathoz vezethet bennünket, de óvatosan kell bánnunk a kavicsokkal. Az országban élő emberekért tesszük, a boldogságérzet elsajátításához szeretnénk hozzájárulni. Az embereknek szorosabb társas kapcsolatokat kell kialakítaniuk egymással. Fontos, hogy az emberek értékeljék egymást. Fontos, hogy egyre több társas és társadalmi programban vegyenek részt, tanuljanak új ismereteket, akár egymással megosztva.  Ez a célunk ezzel a szeptember megrendezésre kerülő héttel. Közösen ötletelünk különféle cégekkel, akik csatlakoztak hozzánk, mert megláttak valamit a küldetésben, és szívesen jönnek, pro-aktívan részt vesznek az előkészületekben. Bízom benne, hogy a Budapesti Boldogság Hét elindít valamit, hogy ez a kis kavics mindenképpen kreál valamiféle hullámot .”

4

 

A főszerkesztő meglátása:

– A Boldogság keresése tulajdonképpen felesleges energiákat vesz el tőlünk. A boldogság bennünk lakozik és ha egyszer megtaláltuk, rájövünk, hogy mennyire egyszerűen is boldogok lehetünk. A boldogság, maga az élet, olyan ez mint az utazás, mindig elakarjuk érni a célt, rohanunk a csúcs felé, és közben nem vesszük észre az égig érő hegyláncolatokat, a kristálytiszta tavakat, a virágzó réteket, és a lábunk előtt heverő kincseket, fel sem nézünk. Aztán, amikor az út végére érünk, nem értjük miért tettünk meg ekkora távolságot, és sóhajtozva, kimerülve vesszük észre, mennyi, de mennyi mindenről lemaradtunk. Nézzünk fel, és lássuk meg, hogy mennyi szépség, jóság és boldogság-morzsa jut nekünk is, talán épp a közelgő Budapesti Boldogság Hét alkalmából.

Lejegyezte: Frenyó Krisztina

happiness_week_new_logos_hun1 (1)

 

Érthetően az egészségért, szívvel – lélekkel

Valahogy más volt ez, mint egy szokványos előadás, én személy szerint az első perctől azt éreztem, érintett vagyok. Valami megérintett itt legbelül.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-05-26.

03R“Azt kérded, mi az igazság, a gyógyulás, az örömre való képesség módja? Megmondom, fiam. Megmondom, két szóval. Alázat és önismeret. Ennyi a titok.”                                                                           ( Márai Sándor: Az igazi )

Az Érthetően az Egészségért Alapítvány meghívására, egy fantasztikus program részesei lehettünk a közelmúltban. Az alapítvány szervezésében, valamint a Medical Media Manager Kft támogatásával, a Kecskeméti Megyei Kórház főnővéreinek tartott lélekemelő, önismereti és konfliktuskezelési tréning vendégeiként, figyelemmel kísérhettük három rendkívüli előadó, egészségügyi szakdolgozók részére megtartott interaktív “fejlesztő-képzését”. Az egészségügyben dolgozók igen nagy része, nap mint nap, embert próbáló körülményeknek és váratlan helyzeteknek vannak kitéve. Épp ennek okán, nagyon fontos, hogyan indul a napjuk és milyen lelkiállapotban néznek az adott feladat elébe. Van, hogy másodpercek töredéke alatt kell dönteniük egy adott helyzetben és igen nagy felelősség nyomja  a vállukat munkájuk során. Amikor stresszes és terhelő munkakörről beszélünk, akkor az egészségügy az egyik leginkább kiemelt terület a halmazban. Az alapítvány önismeret fejlesztő képzése azért született, hogy az egészségügyben dolgozók megismerhessék a vállukra nehezedő mentális terhek természetét és ügyes módszerekkel enyhítsék azokat.  Alábbi írásunkkal megpróbáljuk visszaadni azt a csodálatos hangulatot, amely magával ragadott bennünket a nem mindennapi “tréning” alatt.

Korán reggel érkeztünk Kecskemétre, Ákos kollégám már tudta, hogy mi vár ránk,  -ellenben jómagam, gyermeki kíváncsisággal és izgatottan vártam azt, amire nem lehetett előre felkészülni. Biztos, ami biztos, egy szalámis szendvicset és egy jóféle kávét még gyorsan magamhoz vettem a Megyei Kórház büféjében, és így indultam az ismeretlen felé. A kórház főnővérei már helyet foglaltak az előadóteremben és lassan a lágy moraj is elhalkult…                                                     13RElsőként Kovács Péter, az Érthetően az Egészségért Alapítvány ,,frontembere” köszöntött bennünket, rövid bevezetőjében bemutatta az alapítvány működését, és aztán elkezdett szólni hozzánk. Valahogy más volt ez, mint egy szokványos előadás, én személy szerint az első perctől azt éreztem, érintett vagyok. Valami megérintett itt legbelül. Nagyon rövid időn belül a boldogságra terelődött a szó, amelyről kiderült, hogy a negativitás hiánya is egyben. Péter szavait idézve, ez az állapot feltételektől mentes, automatikusan van.

Kovács Péter: ,,Abban a pillanatban, ha egy varázsütéssel lecsupaszítanám önökről a félelmeket, aggodalmakat, szorongásaikat, akkor felszabadult, boldog emberek lennének. Pedig a betegágy, a főnök, a családi állapot, az előadóterem ugyanaz maradt,  de én csak a környezetükből saját magukra átvett energiáktól szabadítanám meg önöket és ettől máris fellégeznének.

Amikor a negativitás hiányáról beszélünk, akkor egyben egy olyan képességbeli lehetőségről is beszélünk, amely segítségével ezeket a negativitásokat egyszerűen levetkőzhetjük magunkról, hiszen ezeket a negatív érzeteket nem a férj, nem a feleség, nem az anyós, és még csak nem is egy kolléga akasztotta ránk, nekik ehhez semmi közük, csakis mi vagyunk a felelősek az érzéseinkért.

Nézzünk példának okáért egy családon belüli élethelyzetet, adódik egy konfliktus férj-feleség között: történetesen nálunk, – ugye ez önöknek is ismerős – akkor ha én ideges leszek, ahhoz a feleségemnek semmi köze, maximum ahhoz van, hogy nem az elvárásaimnak megfelelő élethelyzetet alakított akkor éppen ki.

Az, hogy én hogyan reagálom le a szituációt, az csakis az én döntésem. Eret vághattam volna az idegességtől, leordíthattam volna a holdat az égről, ám nevethettem is volna az egészen, mindez azon múlik, mennyire megyek bele az adott élethelyzetbe, tehetem mindezt kicsit, nagyon, elsüllyedhetek benne, de kívülről is nézhetem, és megállapíthatom, hogy változtatásra szorul az állapot. Önöknek abban a nagy szerencsében lehet részük, hogy két olyan embert hívtunk ide előadóként, akik ebben  tudnak itt mintát adni. 04R

Egyikük Csaba, aki 44 évesen kezdte újra az életét, és vált olyan példaértékű emberré, aki Tiborhoz hasonlóan éli az életét és beismeri a hibáit, a hiányosságait, mindemellett arra törekszik, hogy az élethelyzeteit hasonlóképpen tudja kezelni, mint ahogyan én itt megpróbáltam szemléltetni. “

08RPéter előadását végighallgatva, már kezdetnek is erősnek bizonyult a “képzés”, az összes jegyzetpapíromat teleírtam, félő volt, hogy a diktafon is megadja magát, és hol voltunk még a végétől. Az első útmutató után, Péter végig kérdezte a jelen lévő  főnővéreket, hogy mit vinnének magukkal haza, illetve a kórterembe az eddig hallottak alapján. Sorra érkeztek a csodálatos gondolatok, mint például a magasabb önismeret, vagy a lelki béke, önmagunkkal szemben is, persze a legtöbben, köztük jómagam is annyira az előadás hatása alá kerültünk, hogy szólni sem bírtunk.

01R

A következő percekben, Varga Tibor Buddhista Tanító, Coach Mester bemutatkozására lettünk figyelmesek, és mint elmondta, igen nagy öröm számára, hogy az egészségügyben ismét eleget tehet a meghívásnak. Ezután egy újabb “utazás” vette kezdetét, utazás egy olyan világba, amelynek létezéséről talán mindannyian tudtunk, de ilyen mélységekben és magasságokban még sosem tapasztaltuk meg mind ezidáig. Lélekemelő, csendes beszélgetés kezdődött, mint, hogy Tibor halk szavú ember, – ahogy mondta: ez az ő stílusa- és levette a zakóját. Engedelmünkkel tegeződő stílusban folytatódott tovább az előadás.

14RVarga Tibor: ,,Varga Tibor vagyok, az üzleti világból érkeztem, voltam nagyon gazdag, de nem voltam boldog, pedig ma a boldogságot mindenki abban méri, hogy majd akkor leszek boldog, ha. Nekem megvolt minden lehetőségem arra, hogy ha, aztán az lett belőle, hogy hahaha.  

A boldogság az egy állapot, és a boldogságot kívül keresni értelmetlen. Nekem higgyék el, kerestem:  volt caddilac, svájci síelés, luxus csajok… Hozott anyag, mert ha a boldogság-keresés nem lett volna bennem, még mindig ott lennék, de a lelkem mindig e felé vezetett, már gyermekkoromban is erősen érdekelt a téma. Ezért nem volt nehéz otthagynom a  gazdagságot, ez 2000-ben történt, természetesen ezt megelőzte egy képzés, ám ez vezetett a változáshoz.                                    

A boldogság egy tudatállapot és ezt a tudatállapotot csak megszerezni lehet, kizárólag tanítóktól. Természetesen könyvekből, ismeretekből, beszélgetésekből rá lehet hangolódni, de megtapasztalni, élni, valóságossá tenni nem lehet másként. Ezért váltottam utat az életemben, hogy azt a megszerzett tudást, amely a birtokomban van, megosszam az emberekkel. Sokáig kerestem, hogy kikkel, dolgoztam a menedzservilágban, megint kezdett dőlni a lé, ám a menedzserek nem akarnak boldogok lenni, ők gazdagok akarnak lenni előbb.

Azt teljes mértékben megtapasztaltam, hogy szegény embernek ne beszélj a boldogságról, mert amíg nem tudja, hogy milyen gazdagnak lenni, addig hazugnak tartja a sztorit. 

Így találtunk rá egymásra Péterrel és képzeljétek el, ez a terület, az egészségügy lett az, ahol a legnagyobb a befogadás, hiszen itt mindannyian olyan munkakörben vagytok, akik adnak. Ezt nem lehet a másokkal való törődés képessége nélkül csinálni, ez egy érzület, és ezt adta a számomra az egészségügy. Itt bátran beszélhetek úgy az én építő gondolatvilágomról, hogy nem kell, hogy megjelenjen a pénz. Fontos, de nem szükséges. A legnagyobb erőt a munkámhoz, a csodálatos Kopp Mária adta, akivel együtt dolgoztunk egy rövid ideig, feledhetetlen élményt nyújtva számomra.

Az ő szavait idézem: ,, Nem az a legnagyobb probléma az egészségügyben, hogy méltatlan, nehéz, rossz körülmények között, gyenge fizetésért dolgoznak az ápolók, hanem a megbecsülés hiánya.” Ez a kijelentés engem nagyon ledöbbentett, hiszen az a nővér, vagy szakápoló, aki igazán nem egy kiemelt bérért adja mindazt a felajánlást amit a Péter felsorolt, – önzetlenség-odaadás, figyelem, szeretetteljes bánásmód, és sorolhatnám – nem kap egy jó szót.

És itt rögtön a kommunikációra terelném a szót, George Bernard Shaw  mondta egyszer: “Egy jó dicsérő szóból, két hónapig élek.”

Miért nem dicsérjük egymást, miért nem mondjuk a másiknak, hogy te jó vagy !? Nemrég egy orvoskonferencián vehettem részt meghívott előadóként. Az előttem felszólaló orvos briliáns előadásának lehettem fül és szemtanúja, majd oda léptem hozzá és óhatatlanul megköszöntem és megdicsértem a beszédet. A konferencia végén odajött hozzám az illető és megkérdezte, – te ez nálunk nem szokás,  mondd honnan jöttél? – meglepődve mondtam, hogy Budapestről. Most képzeljétek el, megköszönte, hogy megdicsértem. Mindez egy orvoskongresszuson…

Elfeledkezünk a  dicséretekről, a hálaadásról, egyszerűen nem jut eszünkbe, nos az én munkám, hogy emlékeztesselek titeket erre, és egy olyan élményt hagyjak hátra, amit megtudtok osztani másokkal, mert ez a legfontosabb. Semmilyen tudás nem ér semmit ami nem hasznosítható, az csupán információ. Ami hasznosítható, az a tudás. Ezt a tudást be tudjátok építeni a mindennapjaitokba, mindabba a tervekbe, vágyakba, amit itt felsoroltatok. ” 

Tibor mélyreható beszéde közben valóban megállt az idő és megszűnt létezni a tér. Együtt meditáltunk, megtanultunk egy fáradtság-űző technikát, és teljesen átszellemültünk, egyöntetűleg lélegezve, átélve azt a boldogságot, amely bennünk él. Mint ahogy azt Tibortól megtudtuk, a beszédhez tartozik egy fontos tulajdonság, és pedig az együttérzés, ám az együtt érzés nem jelenhet meg figyelem nélkül. Figyeljünk, először magunkra, aztán a másikra, amíg magunk is problémákkal teli küzdünk, nem tudunk a másiknak segíteni. És itt jelenik meg a képben az önismeret, és erre úgy tudunk szert tenni, ha megismerjük magunkat. Tibor tanácsa, egy lista készítése, ahol felsoroljuk mindazt amik nem vagyunk, – ezt 100%-osan meg tudjuk határozni – mert hogy mik vagyunk, azt nem tudjuk. A végén marad valami, és azok vagyunk, de sosem találkozhatunk szemben önmagunkkal, csak ha képesek vagyunk magunkat megfigyelni és ha erre a képességre szert teszünk, akkor tudunk majd másokra is figyelni. Egy szintre kerültünk energetikailag, mindannyian. A kommunikáció nem más, mint közzététel, bemutatás, de az odafigyelő, kedves, megértő beszéd az emel, és Varga Tibor beszéde ilyen. Felemelt bennünket, – én személy szerint a mennyekben jártam.

– Eszembe jutott Tibor egyik mondata, amelyet azóta is a szívemben hordok: Az előadónak van egy mérhetetlen képessége, mégpedig az, hogy mondanivalója ne a fejbe szóljon, mert ha fejbe szól, akkor 4 perc és mintha ott sem lett volna, eltűnik, ám ha szívhez szól, akkor örökre megmarad. Így vagyok én Tiborral, a mondandója megérintett, egészen a szívemig hatolt. –

Olykor a jót is meg kell tudni emészteni, mert túl intenzíven és hirtelen tört ránk ezernyi csoda itt a kórház előadótermében. Így hát, ennyi lélekemelés után szükség volt egy kis ebédszünetre és a friss levegő szippantására, mert valahogy vissza kellett zökkenni a fizikai létbe, még akkor is, ha Tibor szavai nagyon is a valóságot tükrözték.

IMG_02

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A képen balról jobbra:

Novák Csaba, Kovács Péter és Varga Tibor előadók

A  közös ebéd után azt gondoltam, már nem igen lehet fokozni a pozitív energia szintet, ám feltevésem tévesnek bizonyult, mert ami ezután következett, az maga volt a beteljesedés, mely méltó koronaként került az amúgy is fenséges együttlétre. Novák Csaba előadása következett a sorban, az elkövetkezendő órákban sokat nevettünk, ám a könnyek is potyogtak. Hogy miért? Mert Csaba annyira emberi, csupa-szív lélek, hogy nálam az első perctől bizalmat kapott. Őt nem lehet nem szeretni. :-)

 

15R

Novák Csaba: ,,53 éves vagyok, van egy csodálatos feleségem és két remek fiam. Sokat dolgozunk, mindenki a maga területén. Néha néha megállunk. pont tegnap este volt egy ilyen alkalom, és akkor ott a teraszon ahogy a madárcsicsergésben ültünk, éreztem azt a felemelő pillanatot, amikor a jó érzés átjár mindenhol, és jó tudni, hogy fiaimnak nem csak apjuk, hanem barátjuk is vagyok egyben. Nem volt ez mindig így. Régebben saját tulajdonú üzleteim voltak Kaposváron, több is…jól éltem, sok millió forintom volt, ám egyetlen rossz döntésem miatt, egyszeriben mindent elvesztettem. MINDENT, egyetlen nap alatt. Gazdagon fekszel le és szegényen ébredsz.

Ma már hálás vagyok annak az embernek, aki mutatta az utat, akkoriban úgy néztem rá, mint aki becsapott, de ma már megköszönöm, mert ha ő nincs, még ma is ott bohóckodnék a  ruhák között és nem ülnék itt előttetek, és ez egy óriási dolog.

Mostani tudatállapotommal nézve, már nem cserélnék az akkori pillanattal, ám a múltban nem tűnt épp a legjobbnak a dolgok alakulása.

Ti hogy vagytok vele, ami történik most veletek, azt a legjobban élitek meg? Nem mindig igaz? Számtalan emberrel foglalkozom, magas beosztású cégvezetőkkel. Hihetetlen nagy egók, alig lehet elférni mellettük. / itt is nagyokat nevettünk: a szerk. :-) / 

Mindig azt szoktam mondani ne haragudjatok rájuk, nem tudják mit csinálnak, úgy hogy ez egy üzenet: nézz rájuk úgy, hogy nem tudják mit tesznek. 33 éve házasságban élek, a gyerekeim kicsiként kezdték, majd bármilyen hihetetlen, kamaszok lettek, és mára egészen felnőttek. Megéltünk mélységeket, magaslatokat, mint mindenki. Nem tudok munkaszerűen beszélni, mert számomra az ember létezik, nincs külön ez, meg az, persze bizonyos szerepek vannak, hiszen egy szerepjáték ez a földi lét, de az én nézőpontom közepén az ember áll. Aztán később, ahogy egyre tudatosabbak leszünk, ezek a szerep-különbségek összemosódnak és egyre közelebb kerülünk önmagunkhoz. Munkahelyeken, pláne abban az egós világban, a versenyszférában óriási szerepjátékok vannak.

Döbbenetes, hogy mennyi energiát fordítanak az emberek arra, hogy ne olyanok legyenek amilyenek. Egy idő után ez a szerepcsere, megköti az energiákat és onnan veszi el az erőt, ahová kellene tartanunk, például, hogy szeretettel nézzek a másikra, hogy figyeljek rá.

Vannak olyan cégek, akik úgy tekintenek a munkatársaikra, mint robotokra és ezt képesek kimondani ,,komoly” cégvezetők.

Tíz találkozó után értem el egy vezetőnél, hogy hozott nekem egy sport szeletet, de én nagyon nagyra értékeltem ezt a változást nála. Óriási dolgok ezek. A magam részéről nagyon nehéz megszólalni Péter és Tibor után, mert nagyon magasra teszik a lécet, és ezek után valami olyat mondani nektek, ami megragad, amit haza tudtok vinni, nem kis feladat, de ez a mi dolgunk.

Imádok velük lenni és minden pillanatát szeretem az együtt töltött időnek. Majdnem kimondtam azt, hogy dolgozunk, de mi nem dolgozunk, én aznap fogom abbahagyni amit csinálok, amikor úgy érzem, hogy munkaszámba megy, mert akkor az már nem jó. “

02RCsaba beszélt még a bűvös 900-ról, az életünk hátralévő részéről, az elfogadásról, elengedésről és megengedésről, mesterekről. Arról is, hogy mindenen túl akarunk lenni, sárga csekkeken, ezen a napon, mindenen, mindig csak túl akarunk lenni. És ha túl vagyunk mindenen, akkor mi marad? A nagy semmi. Saját bevallása szerint Csabának is hihetetlen nagy idő kellett ahhoz, hogy megértse, hogy mindig az a jó ahol éppen van, hogy az úgy jó és helyénvaló, ahogy történik, hogy a MOST az, ami számít igazán! A világ összes jegyzetfüzete sem lenne elég, hogy szavakba öntsem mindazt, amit itt ezen a napon hallottunk. Novák Csabával teljesen egyetértek, miszerint nem léteznek hétköznapok, ő sem érti, ki a csuda találta ezt ki. Ja, hogy vasárnap nem dolgozunk és hétfőn meg igen, és? Ki dönti el, mikor legyen ünnep a kedd, vagy akár a csütörtök? Csakis mi magunk. Mi lenne ha minden napot ünnepként élnénk meg? Maximum jól éreznénk magunkat az Ittben és a Mostban, és ez olyan nagy baj? Ugye, hogy nem? Kovács Péter egyfajta búcsúzóként szépen összefoglalta a napot, és megkérdezte a jelenlévő főnővéreket, hogy mit tapasztaltak az elhangzottak, átéltek után. Nagy volt a csend… Többen a hatása alá kerültek annak, amit én is éreztem. Hogyan is lehetne szavakba önteni mindazt a lényegi mondanivalót, amely mindannyiunknak mást-mást jelentett? Ehhez idő kell. Annyit megígérhetek, hogy itt még nincs vége a beszámolónak, hamarosan folytatjuk…

Utószó a nap végén

Hazafelé menet sokat meséltem a páromnak a történtekről…. Lefekvés előtt még háromszor végighallgattam a diktafonra felvett anyagot és sírtam a szobában, de ezek a könnyek nem a szomorúság könnyeiként hullottak a párnára, sokkal inkább voltak a boldogság könnyei. Csordultig telt a szívem szeretettel. Köszönöm nektek Péter, Tibor és Csaba!

Frenyó Krisztina

Fotó: Teszár Ákos

06R

A képen: Kovács Péter az Érthetően az Egészségért Alapítvány LELKE, MOTORJA, Novák Csaba COACH-TRÉNER, Varga Tibor BUDDHISTA TANÍTÓ, COACH MESTER, valamint jómagam.

Üzenet:

 

 

 

Boldogságbomba, avagy beszélgetés Paul Pahil, Nemzetközi Optimalitás Coach-al.

Paul Pahil, Nemzetközi Optimalitás Coach, az Életerő csoport alapítója és vezetője, nagyon messziről érkezett hozzánk, azzal a céllal, hogy megtanít bennünket mosolyogni, és élvezni a jelen pillanatot.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-03-02.

Paullal-hármas-cikkbe“A valóságban az élet minősége nem függ közvetlenül attól, hogy mink van vagy mit gondolnak rólunk mások. Ha van valaminek egyáltalán szerepe ebben, akkor annak, hogy mi hogyan érezzük magunkat és mit gondolunk arról, ami történik velünk. Hogy az életünket jobbá tegyük, az élményeinket kell jobbá tenni.”

Csíkszentmihályi Mihály

A világ oly nagy, és a földön annyi, de annyi ember él boldogtalanságban, elég ha csak kicsiny hazánkra tekintünk, de valójában, kötelező e boldogtalannak lennünk? Olykor csupán egy láthatatlan határ húzódik a boldogtalan és a boldog állapot között, amelyet átlépve egy magasztos dimenzióba kerülhetünk. Paul Pahil, Nemzetközi Optimalitás Coach, az Életerő csoport alapítója és vezetője, nagyon messziről érkezett hozzánk, azzal a céllal, hogy megtanít bennünket mosolyogni, és élvezni a jelen pillanatot. Paul, egy valóságos boldogságbomba, olyan pozitív energiamező öleli körül, hogy aki a közelébe kerül, annak valahogy önkénytelenül is mosolyognia, vagy minimum sírnia kell az örömtől.

F.K: Paul, ahogy beléptél az ajtón, szinte bőrömön éreztem a pozitív érzetet. Hogy csinálod? Honnan jön ez az erő, miből táplálkozol?

imG_0186XP. P: Először is, a jelenben élek és odafigyeltem rád. Kapcsolódtam a lelkedhez,  az elmédhez és a szívedhez és te ennek megfelelően reagáltál. Ez annak köszönhető, hogy indai szüleim nevelésem során egy bizonyos értékrendet adtak nekem, emellett pedig 30 éven keresztül ‘zen meditációt’ is gyakoroltam.

F.K: Paul, te nagyon messziről érkeztél, egyenesen Indiából. Míg Magyarországra érkeztél, hosszú utat jártál be, biztosan rengeteg élményt tudsz magadénak. Mesélj nekünk erről az útról. Mit jelent neked maga az út?

P.P: Amikor megérkeztem Londonból, a magyar emberek azt kérdezték tőlem, hogy miért hagytam ott Londont és jöttem el Budapestre. Teljesen megdöbbentek és azt mondták nekem, hogy az álmom kevesebb mint 6 hónapon belül véget fog érni. Azt mondták, hogy jobb, ha hazamegyek, mert ha nem, akkor később igen rossz állapotban fogok visszatérni.

Ez pozitív hír volt számomra, ugyanis alátámasztotta azt, hogy ők hogyan érzik magukat: egyszerűen félnek és féltettek engem is. Megértettem, hogy törődnek velem és úgy gondolják, nagy hibát követek el. Megköszöntem nekik hogy aggódnak értem. Megértettem, hogy nagyon nehéznek érzik az életet, és egyszerűen arról van szó, hogy átruházzák rám saját aggodalmukat, energiájukat.

IMG_0205Angliában volt egy nagy házam, egy sportautóm, egy  jó állásom, körülöttem volt a nagy családom, csakúgy, mint sok barát a gyermekkoromból és felnőttkoromból. Meg akartam tudni, hogy milyen érzés egy kicsi, egyszobás lakásban élni, autó nélkül, állás nélkül, család és barátok nélkül. Meg akartam tapasztalni ezt az érzést, ezért az életemet Budapesten kezdtem el élni. Kihívást és nagyobb elégedettséget kerestem az életben, mivel az élettapasztalatom megtanított arra, hogy ezt nem lehet anyagi jellegű törekvésekből megszerezni.

Itt Budapesten eleinte ingyen dolgoztam és felajánlottam a segítségemet olyan embereknek, akiknek segítségre volt szükségük, akik szomorúak voltak vagy kétségbe esettek. A munkámért az első ügyfelemtől 1000 forintot kértem. Az ügyfeleim megdöbbentek, hogy miért kérek ilyen kevés pénzt? Számomra fontos volt a pénz, de sokkal inkább az vezérelt, hogy valami különlegeset nyújtsak. Három hónappal később 1000 forinttal többet kértem minden új ügyfelemtől. Számomra fontosabb volt, hogy fejlődjek, a fejlődést pedig nem lehet pénzben mérni, hanem a munkád értékében és hasznosságában.

F.K: Mit éreztél akkor amikor Magyarországra érkeztél? Hogy kezdtél itt alapokat teremteni?

IMG_0206XP.P: Megalapítottam a cégem: Hungry 4 Learning (Tanulásra Éhes) Kft-t, majd ideköltözésem után 4 hónappal már később nagy cégek vezetőivel és igazgatóival kezdtem el dolgozni. Azután úgy döntöttem, hogy lefordíttatom az összes anyagomat magyar nyelvre. Rájöttem, hogy a pozitivitás a legtöbb ember számára olyan, mint “új nyelvet tanulni”. Mindenki tud tanulni, de időbe telik kifejleszteni a pozitivitás igazi „gondolkodásmódját”. Elkezdtem újságcikkeket írni, amelyek aztán magyar fordításban jelentek meg, és sokat beszélgettem azokkal az emberekkel, akiket érdekelt ez a téma.

Létrehoztam egy kis helyi csapatot, ami szépen növekszik és amelyet folyamatosan fejlesztek. Készítettünk egy weboldalt, azért, hogy a magyarok is hozzáférhessenek további információkhoz a saját anyanyelvükön. Az “eleteroweb.eu’ nevet választottuk weboldalunknak, mivel az életerő, a magasabb vitalitás a pozitív pszichológia egyik eredménye. Elkezdtünk workshopokat tartani a helyi emberek számára, valamint csapatokkal és azokkal együtt dolgozni, akiket érdekel a téma. Például megkértek idén, hogy menjek el Brazíliába és Ausztráliába. Egyre több megrendelés érkezik hozzánk Magyarországi és külföldi cégektől is. Elkezdtünk “Feel Good Party-kat” szervezni, azért hogy az emberek tudjanak találkozni egymással és kapcsolatot építeni egymással ahelyett, hogy szomorúnak és elszigeteltnek érezzék magukat.

F.K: Hogyan telepedtél le, és hogy ment idehaza a beilleszkedés?

IMG_0211XP.P: Hamar rájöttem arra, hogy az emberekből hiányzik az egymásba vetett bizalom, nem támogatják egymást eléggé, és hiányzik a társadalomban lévő összetartás. Tudtam, hogy az embereknek időbe telik bizalmat kiépíteni felém, mivel nem bíznak magukban és a magyar társaikban sem. Úgy döntöttem, hogy csak élvezem az emberek társaságát és idővel úgyis meg fognak nyílni. A fő erősségeim a szociális intelligencia, a vezetői képesség és az, hogy a dolgokat több szemszögből látom, valamint a kapcsolatok elmélyítése és annak megértése, hogy mi viszi az embereket előbbre. Tudtam, hogyha használom ezeket az erősségeket, hiteles, teljes és ellenálló leszek, ezenkívül fejlődik a személyiségem is, illetve elérem a céljaimat.

F.K: Paul, egyfajta “pozitív pszichológiát” képviselsz és közvetítesz mások számára is. Mi is ez tulajdonképpen, mesélnél nekünk erről?

csikszentmihalyi and paul (1)P.P: A Csíkszentmihályi Mihály és Martin Seligman által alapított “Pozitív Pszichológia” tudománya egy fejlettebb tudomány mint a többi megközelítés. Például, más megközelítések inkább deficit megközelítést alkalmaznak, és inkább arra fókuszálnak, hogy mi a baj. Sajnos ez a folyamat túl sokáig tart és legtöbbször eredménytelen. A pozitív pszichológia arra koncentrál, hogy megvizsgálja a pozitív érzelmek és állapotok jótékony hatását. Időről időre megmutatják, hogy a nagyobb pozitivitás idővel számos tartós belső erőforrást fejleszt ki (kognitív flexibilitást, érzelmi ellenállóképességet, jobb szociális kapcsolatokat és egészséget, valamint kreativitást). A kutatások azt mutatják, hogy az emberek jobban élvezik az életüket és így akár kilenc évvel is tovább élhetnek.

F.K: Mit tanácsolsz, azaz üzensz nekünk magyaroknak, hogy vészeljük át a nehéz pillanatokat, kritikus időszakokat? Hogyan lássuk félig telinek azt a bizonyos poharat?

Paul 5P.P: Gondolhatod úgy, hogy az életed nehéz, hogy rossz életre születtél. Hasonlóképpen gondolhatod azt is, hogy jók a kilátásaid és megláthatod a fejlődés lehetőségeit. Választanod kell, és az elméd fogja kialakítani azt, hogy hogyan alakuljanak az események, és nem fordítva. Az legyen középpontban, hogy miként fejleszd az elméd és a készségeidet, hogy mutass törődést mások irányába, alakíts ki társas kapcsolatokat, tekints magadra és az életedre új szemszögből. Továbbá fontos, hogy érdeklődőbb legyél és legyen benned remény, inspiráció és érezd magad egynek világgal. Azt is lényeges, hogy átjárjon a hála érzése és jobban tudd értékelni azokat a dolgokat amelyek jelen vannak az életedben. A legfontosabb dolog az, hogy rájöjjél arra, hogy szükséged van a változásra, hogy létrehozd te magad azt a változást, amit látni szeretnél. Ahelyett, hogy panaszkodnál a rossz dolgok miatt, hozd létre és tápláld a hajlandóságot a változtatás szükségessége iránt. Például, én brit karate bajnok akartam lenni és végül ez hozzásegített ahhoz, hogy gyerekeknek és felnőtteknek segítsek abban, hogy ők is bajnokok legyenek. Az első, célt adott nekem, a második pedig életcélt és értelmet adott az életemnek. Olyan tevékenységeket kell űznünk, amelyek értelmet és célt adnak az életünknek, amelyek érdekelnek bennünket, amelyek által használjuk az intelligenciáinkat és tehetségünket, mert ezáltal tudjuk kifejleszteni a “pozitivitás gondolkodásmódját”.

F.K: Amikor valaki útnak indul, általában majdnem mindig hoz magával valamit otthonról. 

PaulP.P: Amikor megszülettem, a szüleim a Szeretetharcos nevet adták nekem és ők pont ilyen szeretettel neveltek minket és biztattak arra bennünket, hogy érezzük az intuícióinkat, hogy olyan dolgokat tegyünk, amelyeket belülről érzünk, ahelyett, hogy robotok legyünk. Amikor fiatal voltam, sok ember fordult meg a szüleim házában, akik nálunk ettek, ittak és jól érezték magukat. Ez a hangulat volt az én alapom. Az ilyen élményekből tanultam és fejlesztettem ki olyan erényeket mint a bátorság, dinamikusság, nyitottság, törődés, proaktivitás: én tegyem meg a kezdő lépést.  Ezek a jellemvonások azok, amelyeket a családom mutatott nekem és ezeket próbálom használni a mindennapi életem során is.

F.K: Te mit hoztál magaddal útravalóul a szülői házból? Mi az a legfontosabb otthoni  “szellemi táplálék”, ami nélkül nem lennél az az ember, aki vagy?

Paul3P.P: A szüleim észak Indiából jöttek és szikhek. A szikhek egy kisebbség Indiában, akik pozitív mentális állapotban élnek, a teremtő felé mutatott tiszteletként. Ezt úgy hívják, hogy “Chardi Kala”. A Chardi Kala egy mindennapi realitás, ami optimizmusra és örömmel teli mentális állapotra vonatkozik. Ilyen állapotban nagyon kevés félelem és irigység létezik. Ez a hozzáállás segít abban, hogy szembenézzünk a nehézségekkel, a lehető legkevesebb negatívummal. Ez magában foglalja azt is, hogy fogjunk össze és segítsünk azoknak akiknek erre szükségük van. A szikhek a templomukban, az úgynevezett gurdwárában tartanak istentiszteletet, amit teljesen önkéntes alapon működtetnek. A helyiek ételt és hozzávalókat hoznak a gurdwárába, amit egész évben, minden nap háromszor elkészítenek a közösség számára. A szikhizmus egyik alapelve, hogy szolgáld a helyi közösséget. Egyébként, az ételből bárki ehet, akinek szüksége van rá, függetlenül vallási hovatartozásától.

F.K: Paul, végül de nem utolsósorban mit üzensz nekünk magyaroknak, az olvasóknak? Egyfajta mottóra lennénk kíváncsiak.

P.P: ”Több pozitivitással jobban áramlik az élet” – Így élek és dolgozom a legjobban. Próbáld ki minden nap 35 napon keresztül és meg fogod tapasztalni és érezni te is.

A szerkesztő szubjektív boldogságélménye: A filozófusok és a vallások gyakran az életminőség felől közelítik meg a boldogságot, miszerint a boldogság előidézője a jó élet, az anyagi bőség és nem veszik figyelembe az érzelmi vonatkozásokat. Sokan sokféleképpen próbálják definiálni ezt az érzést, amelyre kivétel nélkül mindenki vágyik, annyian de annyian kergetik azt a bizonyos kékmadarat, és hogy valóban létezik e? A pozitív pszichológia tudományos alapon igyekszik megközelíteni a boldogságot és igyekszik megválaszolni azokat a kérdéseket, hogy mi a boldogság és hogyan lehet elérni. Paullal történt találkozásom során valami egészen másfajta örömpszichológiát tapasztaltam, amikor magához ölelt, olyan érzés fogott el, mintha egy angyal karjaiban lettem volna. A szívemben éreztem a boldogságot. Kell ennél több bizonyíték? 

Frenyó Krisztina

Interjú-fotók: Teszár Ákos

Köszönjük a magyar fordítást, O’Neill Zsuzsannának

 

 

Zsu-oldaljó

Paul Pahillal legközelebb, az Életerő Just Positive Workshoppon találkozhattok, amely garantáltan különleges élményt és maradandó boldogság-magot tartogat minden odalátogató számára. Az esemény helyszíne: Allee Corner. 1117. Budapest. Október Huszonharmadika utca 8-10. időpont: 14h 30- 18h 30.

Életerőwebkonfer