Címlap » Hírek » A főszerkesztő levele / Mit ér a jóság, kellesz – e, ha vannak még elveid?

A főszerkesztő levele / Mit ér a jóság, kellesz – e, ha vannak még elveid?

Van még remény! Amíg ragaszkodunk az elveinkhez, – nem összekeverendő a berögzült hitrendszerekkel – megtartva az alapvető jóságunkat, míg észre tudjuk venni a szépet, és van bennünk erkölcsi tartás, addig nincs veszve semmi

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2017-08-14.

robotokZakatol a világ, egyre csak instantosodik, lassan végleg a robotok, számok és jelvények korát éljük. Kihalófélben az a generáció, amelynek még igazán voltak elvei, akiket még erkölcstanra is tanítottak az iskolában és akik előre engedték a hölgyeket a mozgólépcsőnél. Tisztelet az öregek iránt, az ünnep dicsérete és a család lényegi fontossága, netán szerelmen alapuló, érdekmentes házasság. Múló közhelyek? Vannak még csodák, létezik még vasárnapi ebéd, és a Szeretet, jár – e még felétek mostanában? Mit ér a jóság, ér – e valamit egyáltalán és kellesz – e valakinek a mai világban, ha vannak még elveid?

arc jelekSokat gondolkodtam a fenti kérdéseken, ahogy jártam – keltem az országban a közelmúltban, vagy ha csak kidugtam az orrom a házikónkból és elindultam a környéken. Rohanó embereket láttam, akik annyira sietnek, hogy köszönni is elfelejtenek, lesütött szemekkel és fülükbe dugókkal szaladnak ki tudja hová. Talán attól félnek, lekésnek valamiről…de ugyan miről? Tizenévesek gördeszkákon és elektromos rollereken, meg valami kétkerekű kütyükön száguldoznak az utakon, úgy kell elugrani előlük, mert sokuk “látássérült és halláskárosult”, azaz: sem nem látnak, sem nem hallanak. Itt tartunk. De hol is?

robotnő

Hatalmas utat tört a technika magának és kapóra jött ez minden feltörekvő kisembernek, okos-telefonok, villogó, beszélő és gondolkodó szerkentyűk mögé bújhatnak, nem kell gondolkodniuk, nem kell beszélgetniük, sőt személyesen ismerkedniük sem, hiszen a csodarobotok ezt is megoldják helyettük. Ellustult a világ, a sarki boltba is legtöbbször autóval jár, már az akinek van ilyenje. És akkor nézzünk tovább, lássunk túl az orrunknál. Munkahely. Tessék, jól hallottam? Munkahely? Van még ilyen intézmény? Két kezemen meg tudom számolni az ismerősi körömben, hogy kinek van mondjuk egy évnél régebbi bejelentett munkaviszonya, ahol valóban annyit visz haza hó végén, amennyi a papíron áll. Olyan sok a munkanélküli, – mert, hogy ebből a halmazból, plakátok ide vagy oda, tömegesen akad ám az országban – hogy egy a bólogatni elfelejtő, vagy véleményt kinyilvánító munkatárs helyett, azon nyomban tízet kapni fele árért.

Orwell 1984

Elmúlt a diplomák, szakképzett és tanult emberek kora, végetért a tapasztalat és a szakértelem fontossága, nem becsülendő a korosodó,  valamihez még valóban értő 40-es, 50-es korosztály. A mai felállás szerint, nyíltan kimondhatjuk: “vér – ciki”, ha egy 40-es nő még munkát mer keresni abban a kategóriában, ahol a huszonévesek viszik el a pálmát, és szinte totál kilátástalan, ha a szakmájában, a saját területén szeretne elhelyezkedni. Nem csoda, hogy pályát módosítva megugrott a life coach – ok és a trénerek száma, és vállalkozni kényszerül a lakosság nagy része, az a szelete a tortának, akinek még jutott egy kis hab, mert ahol lecsurgott a tejszín, ott már a vállalkozás is luxuskategória.

G O

Félreértés ne essék, ez itt nem a magyar kesergő, ez a nagy magyar valóság napjainkban. És igen, ettől még szép az élet, mert szebbé teszem és süt a nap, mert a fény felé fordítom az arcom és természetesen pozitív gondolatok hajtanak és visznek előre, mert a hiányérzet és a negatív indulatok sosem vezetnek jó irányba. Kérlek szépen kedves olvasóm, értsd meg végre, nem károgni, fanyalogni kell, de a szemüvegeket most már tessék megtörölgetni, mert nem árt, ha tisztán látunk és letörölgetjük fejünkről azt a rengeteg homokszemet, amit évekig a lyukba dugva felszedegettünk.

G O 1984 kép

Érdemes meglátni a jót, és valahogy megpróbálni jónak maradnunk ebben a világban, még akkor is, ha rettenetesen nehéz és legszívesebben jól megfejelnénk valakit. Amikor valaki a környezetünkben káromkodva, trágár szavakkal illeti a szüleit, netán erőszakot alkalmaz gyermeke, felesége, embertársa, vagy kutyája iránt, kötelességünk közbelépni, így – vagy úgy. Míg mi is szemellenzővel, füldugóval közlekedünk, hogyan is várhatnánk el a felnövekvő nemzedéktől, hogy másként tegyen? Amíg nem tesszük le a mobiltelefont az ebédlőasztalnál, még ha olyan nagyon kísért is a Facebook és az Instagramm hírfolyama, addig ne reméljünk szebb jövőt. Legyünk mi magunk a követendő példa, az a beszédes és érdeklődő ember, akinek társaságában gyémánttá válnak a kavicsszavak, és akinek léptei nyomán virágok nyílnak az úton. Olyanok legyünk, aki mellett beszélni kezdenek az eddig némaságra ítéltetettek, és még a ,,halláskárosultak” füleiből is kipotyognak a füldugaszok.

arc szívhang

Van még remény! Amíg ragaszkodunk az elveinkhez, – nem összekeverendő a berögzült hitrendszerekkel – megtartva az alapvető jóságunkat, míg észre tudjuk venni a szépet, és van bennünk erkölcsi tartás, addig nincs veszve semmi. Van egy ki nem mondott törvény, amely szerint próbálok élni, íme: “Ha csak egyetlen egy ember él a földön, aki hisz benned, ha már mindenki elfordítja a fejét és letér a helyesnek vélt útról, holmi instant jólét és múlandó bőség reményében, te akkor is maradj meg a jóság útján, és állj ki az elveid mellett. Ne félj, hogy elbizonytalanodsz majd, a szíved úgyis tudni fogja, amikor meginogsz.”

Legyen csodás hetetek!

Frenyó Krisztina

Hozzászólások

hozzászólások száma