A Lélek aljából címkéhez tartozó bejegyzések

Kvantumugrás Gál Beátával

Gál Beáta Üzleti & Siker Coach kvantumugrása oly kecsegtetően hívogatott, hogy egyszerűen nem tudtam ellenállni a hívásnak. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy részt vettem Beáta, “Milliomos Üzletasszony születik” rendezvényén. Most erről mesélek nektek.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2018-01-02.

BEA nagy borító

“Mindig higgy az utolsó pillanat csodájában!”                                                                                     Gál Beáta

 

Sosem hittem a véletlenekben. Amikor valahogy belebotlottam Gál Beátába a világhálón, már tudtam, hogy dolgunk van egymással. Különösmód éreztem a hívást, amely ellenállhatatlanul vonzott a Kvantumugrás az Üzletedben Milliomos Üzletasszony születik elnevezésű rendezvény felé. Mire ez a lehetőség megérkezett az életembe, úgy éreztem az utolsó pillanat csodája mindez, és még csak nem is tudtam, hogy a nap folyamán, Beáta rengetegszer kitér majd erre a pontra. Szükségem volt egy hatalmas löketre valahonnan materiális vonalon is, mert általában olyannyira szárnyalok, hogy elfelejtek két lábon maradni, és bizony az üzleti életben korántsem csak szárnyak kellenek. Nagyon is szükség van megfelelő földelésre, no meg a stratégiára. Gál Beáta Üzleti Rendezvényén mindezt úgy kaptam meg, hogy elsőre megértettem az üzenetet és a mondanivaló nem csupán az agyamig, hanem azon túl, a szívemig is eljutott. Beáta, azóta sem engedte el a kezemet. Számomra, Ő a Tökéletes Üzleti Vezető! 

Karácsonyfa fekvő

“A professzionálisan összeállított eseménynek az ünnepi díszbe öltöztetett Boscolo Hotel adott otthont, és bár még novembert írtunk, az aranyruhájában pompádzó karácsonyfa méltóságteljesen fémjelezte a rendezvény hangsúlyosságát.”

Izgatottan érkeztem az üzleti rendezvényre, amely vállalkozó nőknek és coachoknak volt meghirdetve. Jómagam, nem tudom melyik csoportba soroljam magam, bár az biztos, hogy coach képesítéssel még nem rendelkezem. 🙂 A professzionálisan összeállított eseménynek az ünnepi díszbe öltöztetett Boscolo Hotel adott otthont, és bár még novembert írtunk, az aranyruhájában pompádzó karácsonyfa méltóságteljesen fémjelezte a rendezvény hangsúlyosságát.

” Bevallom, én még ilyen interaktív és magával ragadó üzletileg is motiváló rendezvényen sosem voltam.”

ÁllóBeamolino

Számos hús-vér vállalkozónővel és számomra meglepő módon, néhány sármos üzletemberrel is találkoztam a konferenciateremben. Indításként a stílusosan előkészített büféasztalnál ismerkedtünk hűsítő limonádék és egy sereg gőzölgő presszókávé társaságában. Számomra itt megnyílt a Kánaán kapuja, és ami ezután következett, az maga volt a földi paradicsom, Gál Beáta módra. Lehengerlő előadásban lehetett részünk. Bevallom, én még ilyen interaktív és magával ragadó, üzletileg is motiváló rendezvényen sosem voltam.
Kávézások

KVÉpult

“Egy Üzleti Rendezvényt Hálaadó Imával kezdeni? Egész lényem beleremegett és tiszta szívemből éreztem, hogy itthon vagyok, megérkeztem. Beáta, a különlegességben megragadta a lényeget, és méltón megadta az Ünnepi keretét ennek a nem mindennapi eseménynek.”

Amikor a teremben elhalkult minden morajlás, Beáta arra kért bennünket, hogy hunyjuk le a szemünket és az áhitatos csendben, hálaadó imával indította útjára a napot. Meglepődve körbenéztem, ám valahogy minden olyan magától érthetőnek tűnt, semmi mesterkéltség, semmi allűr, egyszerű, méltóságteljes természetesség áradt Beából. Meghatódottságomban, könnyek szöktek a szemembe és egyből tudtam, megérkeztem. Innentől kezdve, bármi is történik velem, az már csak jó lehet. Az eseménydús órák alatt rengeteg dolgot tanított Bea, még saját életének részleteibe is beavatott bennünket, majd számos egyéni, írásos, és társas-gyakorlati feladatot is kaptunk. Ha összegezni akarnám, leginkább az interaktív pezsgés fogalmával jellemezném a rendezvény minden pillanatát.

Be amikrofonAmikor nem zsizsegtünk és pezsegtünk, akkor éppen tágranyílt szemekkel hallgattuk az előadást, vagy pár perces közös meditációkban találtuk meg az egyensúlyt. Minden annyira tökéletesre sikerült. Mindegyikünk leírta egy füzetbe, hogy számára mit jelent a Kvantumugrás, és, hogy tulajdonképpen mit is vár ettől az eseménytől. Az egészben számomra az volt a legszebb, hogy itt az egyén éppúgy meg lett szólítva, miközben a közösség támogató ereje és jelenléte is igen erősen jelen volt.

csukott szem Krisz

Beáta gondosan ügyelt a Kvantumugrás lépcsőzetes menetére, az időbeosztásra és a jelenlévők igényeire, kérdéseire egyaránt. Mindezt olyan alázattal és szakértelemmel tette, hogy korunk “híres nagy nemzetközi” előadói is megirigyelhetnék. Nem láttam unatkozó arcokat, kellemetlen feszengést sem érzékeltem magam körül, pedig sokan voltunk a rendezvényteremben. Kellő mértékű szünetek tarkították a tartalmas előadást, így tartva fent az egészséges egyensúlyt. Az egyórás ebédidő alatt jómagam a társalgáson kívűl, még egy villáminterjúra is sort kerítettem. Nem bírtam magammal. 🙂

Gál Beátától annyi mindent tanultam egyetlen nap leforgása alatt, hogy képtelenség itt mindent leírni, én mégis megpróbálom a lényeget átadni nektek, hogy kicsit átérezzétek, mit is kaptam ezen a novemberi nagy napon. Bea a szemembe nézett, sőt bátran állíthatom, hogy belém látott és abban az átható tekintetben benne volt minden. Tudjátok milyen érzés az, amikor valaki látja bennetek, amit ti nem láttok magatokban? Egyszerre kegyetlen és kegyes. Ilyenkor nem tudtok nem tenni valamit, az ember fejlődésre született és ha még egy mentor is adatik mellé, akkor nincs mese, el kell indulni az úton. Egy életünk van és mindenkinek van egy saját útja, amit csak ő járhat be. Személy szerint, régóta sejtem mi az én utam, évek óta járom, mégis most kezdem kapisgálni, mit is kell még tegyek azért, hogy ne szorítson a cipőm az úton.

mesélő szék Beáta helye

Beáta rávilágított arra is, hogy az emberek nem a vállalkozásunkra, hanem sokkal inkább ránk kíváncsiak, és itt a történetmesélés fontosságáról is beszélt. Az igazán jó vállalkozók nem a marketing szabályai szerint írják a történeteiket, hanem szívből. Ez nagyon megmaradt bennem.  Természetesen a számos előremutató történet és jó példa mellett fókuszba került a bőségre hangolódás és a pénz fogalma is. Sőt, hova tovább, a bevételeink duplázásáról, triplázásáról, és ennek a sorozatnak a metodikájáról is szó esett. Az interaktív előadás során egy számomra különösképpen megfontolandó mondat is elhangzott:

” Válassz magadnak egy mentort! A sikeres emberek kiválasztanak egy mentort és évekig követik. Ne az alapján válassz, hogy mit tanít, hanem azt nézd, hogyan él. “

szép Be aálló

 

Bea, erre a legjobb példa. Egy-egy pillanat erejéig láttam a szemeiben a könnyeket, mindannyiunk könnyeit, azokét a nőkét, akik eddig nem tudtak, vagy nem mertek lépni, akik egyszer nagyon régen ott legbelűl hittek magukban, csak közben történt valami. Idő, külső hatások, az élet történései…mindegy, ez már nem számít. Mert mi, akik itt lehettünk ezen a napon, esélyt kaptunk, hogy egy érző szívű és hozzáértő vezetővel újra nekivághassunk a nagy útnak. Esélyt kaptunk a Kvantumugrásra, a saját Kvantumunk megugrására.

 

 

 

 

 

Aztán egyszercsak úgy tűnt, elfogytak a szavak. Pedig dehogy… Egyszerűen csupán a rendezvény “háziasszonya” átadta a szót az általa vezetett, mentorált hallgatóinak, régi ,,tanítványoknak”, akik személyes történeteikkel és példáikkal mutattak nekünk irányt. Azok az emberek, akik a színpadon elmesélték saját határaik átlépésének történetét, személyes tanulságaikat és hihetetlen gyorsasággal elért eredményeikről tanubizonyságot tettek, mind erőt és hitet adtak. Számomra mindenképpen! Semmi sem hitelesebb a megélt és saját tapasztalatokon szerzett élménynél, ezek teszik emberibbé és értékelhetővé életünk lépéseit.

 

színpadjó

“Nem az a legszexibb aki iszonyú gyorsan megtudja növelni a jövedelmét,       hanem aki folyamatosan fejlődik.”

ketenálló

Rengeteget tanultam ezen a napon. Célkitűzésekről, tervezésről, stratégiáról, elemzésekről és az előremutató visszatekintésről. Egyéni tanulságként, szíven érintettek Beáta üzenetei, miszerint nem az a legszexibb aki iszonyú gyorsan megtudja növelni a jövedelmét, hanem aki folyamatosan fejlődik. És még számos megerősítést kaptam a gondolat teremtő erejével kapcsolatban is, ám méginkább arra vonatkozóan, hogy a cselekvés a leglényegesebb ebben a teremtő folyamatban.

“Csináld, csináld, csináld!”

Mariannal új barátság

A manifesztálódó célkitűzések fontosságát átlátva, egy kerek üzleti tervekkel átitatott élettörténetté álltak össze az üzenetek. Arra is választ kaptunk, hogy kit merre hív a lelke 2018-ban, felmerült a kérdés, hogy hány embernek segíthetünk 2018-ban, és mindez mihez lesz belépő 2019-ben, majd az azt követő évben. Az ünnepi esemény végén közösen koccintottunk és fotózkodtunk. Szenzációs,  élménydús EGYÜTTLÉTBEN lehetett részünk!

Közeli csopokocc

Végül, ám nem utolsósorban, miért is jöttem én el erre a rendezvényre, és, hogy mit jelent számomra a Kvantumugrás? Valami olyasmit, ami előtt túl hosszú a csend. Erőt meríteni ahhoz, amire régóta készülök. Olyat tenni, ami igazán én vagyok. Teljes szívemből hálás vagyok Gál Beátának azért, hogy segített beleállnom a saját Kvantumugrásomba. Ezzel az írással szeretném megköszönni mindazt, amit tőled kaptam ezen a napon és azóta is, Drága Bea!

Frenyó Krisztina

Amennyiben érzed a hívást te is, hogy vállalkozásod megerősítsd, illetve új irányt vegyél 2018-ban, akkor jó szívvel ajánlom Gál Beátát, aki  az alábbiakban segítségedre lehet:

Üzleti&Siker Mentorálás, Transzformációs Coaching ambíciózus, eredményorientált, nőiességüket megélni kívánó vállalkozónőknek, coachoknak, 
a szenvedélytől vezérelt vállalkozásuk felépítéséhez. http://beatagal.com/

Gál Bea Boscolo montage

Képes riport, a Kvantumugrás pillanataiból:

kocc mosoly pezsi fiú színpad riport üzletemberek csoportfeladat Sikertörténet Bea tábla magyarázat Jelentkezők

Bea mikrofon Kettenközel hejkocc Krisz és a többiek Selfi a képben

 

Születésnapodra / Ágnes 40

Hónapokig nem tudok róla, aztán feltűnik, majd “eltűnik hirtelen, akár az erdőben a vadnyom”. Számomra éppoly titok és megfejthetelen minden lépése, mint ahogyan nektek is az

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2017-10-08.

Ágnes taps

Azzal kell kezdenem, hogy nem sérthetem meg senki személyiségjogait, sem a magánszféráját, így mindezt tiszteletben tartva írom a következő sorokat. Kérlek benneteket, ti is tartsátok tiszteletben. Számtalan levél, üzenet és kétségbeesett telefon  érkezik hozzám egy jó ideje, melyre sokszor válaszolnék teljes őszinteségből, és mert kikivánkozik belőlem a nyers és az indulattal teli válasz, ám mégsem tehetem. Ez csupán egy álláspont lenne, egy vélemény, szubjektív. Az enyém. Nincs hozzá jogom. Nem tisztem vitatni testvérem álláspontját, döntését és az éppen aktuális élet és lélekhelyzetét. Kedves érdeklődők, kedves rajongók, kedves olvasók, mindezért nem tehetek mást, csak  sokszor állok itt némán, és keresem a szavakat, amiket még elmondhatok, az üzenetet, amelyet még átadhatok nektek.

Ágnes tenger

Ma ünnepeljük Ágnes negyvenedik születésnapját  és eljött a napja, hogy kicsit kiírjam magamból, amit érzek. Mert fáj, és mert hiányzik a hangja, a személyisége, az az Ágnesvilág, melyet a “közelmúltban” képviselt. És, mert az írói szabadakarat megengedi, hogy írjak róla. Csupa Szeretettel! Ágnesről, ahogyan én látom. Másfelől, így talán egyfajta választ is adok nektek vele kapcsolatban. Csupán annyit, amennyit én is tudok, mert úgy érzem, hogy a tőletek kapott határtalan rajongás és tisztelet után, ennyi a minimum, amellyel valaki tartozik nektek. Egy válasz, egy üzenet, egy hír a nagy csendből, a lélek aljából. El kell, hogy mondjam: mérhetetlenül hiányzik, és nem csak a rádióból, a  színpadról, és a hírek az új lemezei felől, hanem a hétköznapokból is. És bármily meglepő, úgy igazán nem tudok sokkal többet róla, vele kapcsolatban, mint ti. Talán ez a legszomorúbb az egészben. Valamikor ez más volt…

erdőn fekvő Á

– Emlékszem, egyszer megállt az akkori munkahelyem előtt és lehívott a parkolóba, hogy azonnal mutatni akar valamit. Arra kért, hallgassak bele legújabb dalába és mondjak véleményt. Ez volt a “Kinek mondjam el” a készülő Déjá vu albumáról. Meghatottan és elmélyülve – abban a mennyei varázslatban – hallgattam meg a kocsiban.

Pár percre megállt az idő…megszűnt a lét, és nem létezett más csak a zene. Elismerve dícsértem és ösztökéltem, hogy az “Ahogy nem lehet” című dalát is mutassa meg a nagyvilágnak, – mert az bizony sokkal előbb megszületett, mint hinnétek…- és készítsen hozzá egy videoklipet, ám ez utóbbi, nem jött össze sajnos a mai napig sem. –

Énekelű

Maradjunk csak egy pillanatra az Ahogy nem lehetnél…Szerelmespárok találtak egymásra és bújtak össze erre a dallamra, míg milliónyi könny potyogott szemzugokból és keserves szakítások vígaszaként, egyfajta gyógyírhullámként söpört végig 2008-ban ez a kifejező zeneszám a Gömb című nagylemezről. Jómagam is sokat sírtam a lírai dallamvilág hallatán. Olyannyira szívhez szól, hogy míg hallgatom, szinte üvölt a fájdalom a sejtekben és mélységesen eltalál és pont ott, ahol szükség van rá. Felszakít, bekötöz, és emlékeztet. Ilyen ez a dal. A gyermekeim, akik akkor még kiskamaszok voltak, szintén lelkükbe zárták ezt az esszenciát, az “Ahogy nem lehet” érzést. Teljesen kortalan és időntúli…Ezért is szeretem ennyire.

Ágnes fek Sokak hiányolják az élő verziót, velük együtt én is, épp ezért ide csupán a koncertfelvételből tudok beszúrni egy (amatőr -részlet-jelenetet ), de talán nektek ez is többet jelent a semminél.

Ágnes és én közöttem hét évnyi korkülönbség van és ez a hét év, az ő javára írható. Bűvös hetes, és bár kicsinek is már különleges volt, egyedi énekhanggal megáldva, nekünk mégsem  tűnt fel akkoriban. Talán, mert alapjában egy sajátos család részesei voltunk, ahol a tehetséget valahogy másként értelmezték. Miután a legmeghatározóbb éveinket mégis külön töltöttük egymástól, így sok minden mozzanatról lemaradtam vele kapcsolatban. Aztán később, mikor újra egymásra találtunk, ő már nagyon korán elkezdett kitűnni a tömegből, és zenei karrierje villámsebesen ívelt felfelé, akár egy üstökös. Pillanatok alatt lett sztár, sokszor megközelíthetetlen volt még számunkra is, no nem mert nagyképűséggel élte volna meg a korán jött sikert, inkább, csak mert maximalistaként próbált helytállni mind szakmai, mind magán téren és a szűkre szabott időbe, a családi dolgok olykor már nem fértek bele. Visszagondolva eddigi életpályájára, ez teljesen érthető.

A Message zenekarban töltött aktív évek után, Ágnes Vanillaként, majd Ágnesként robbant be a köztudatba és a zenei életbe. Sikert, sikerre halmozott, ám ott legbelül mindig valami igazira, tartalmasabb értékre törekedett és ezért mindent meg is tett, amit tehetett.

Örök Nyár

Valami nagyot és maradandót akart létrehozni és ezt hamarosan a valóságban is megteremtette. A József Attila lemezei után a Radnóti albumokkal már tarolt. Olyasmi született meg általa, amely keveseknek sikerült eddig kis hazánkban. Az addig unottan hallgatott és félredobott kötetek megelevenedtek és divatba jött az irodalom. Az általános és  a középiskolákban is felrobbant a kulturális érdeklődés, és ezáltal József Attila és az ő búskomor, illetve kevésbé ismert versei is újjászületettek. A Radnóti dupla album, már csak hab volt a tortán. Itt olyasmihez nyúlt, amihez  bármelyikünk félve, vagy sehogyan sem mert volna hozzáérni. Ágnes mégis oly érzékenyen, alázattal és tisztelettel érintette a fájdalmas és keserves rímeket, hogy a csilingelő dallamok és a különleges figyelemmel kiválasztott hangszerelés mivoltából egy új legenda kelt életre a költészet elfelejtett mezein.

Ágnes a zene mellett sok minden mást is szeretett és míg biztosan nagy öröm volt számára a színpadra lépni, ám legalább olyan megkönnyebbülés lehetett lejönni is onnan. Minden testvéremmel mások vagyunk, ám sokakkal van egy közös tulajdonság bennünk. Ha egyszer szívből elkezdünk valamit, és abban valóban teljes szívből benne vagyunk, azt a lehető legjobban szeretnénk végigcsinálni. Sokszor ez megalkuvással és sok lemondással jár. Párhuzamként csak magamat tudom megemlíteni: Amikor testestül-lelkestül benne vagyok egy cikkben, amikor az írásom szívből indíttatik, akkor nem létezik számomra más. Szólhat a csengő, gyűlhet a mosatlan, kereshet bárki, nem hallok, nem látok. Olyankor csak a történetnek élek. És amikkor befejezem, akkor a nagy sóhajjal valami más is kiszáll belőlem. Olyan ez, mintha meghalna bennem valami. Aztán persze újra töltődik, de kitudja meddig alszik ezután…

Ágnes húgomnál is ilyesmi lehetett, nem tudhatom, mert a mély érzéseiről és az ő kis titkairól sosem beszélt. Ő a megtestesült magány és a társaság középpontja is egyben. Épp mikor melyik oldalon áll, vagy ahogy érzi, sok mindentől függ. Így van ez napjainkban is. Hónapokig nem tudok róla, aztán feltűnik, majd “eltűnik hirtelen, akár az erdőben a vadnyom”. Számomra éppoly titok és megfejthetelen minden lépése, mint ahogyan nektek is az. Egy biztos, ő egy mérhetetlenül szenzitív lélek, érzékenyebb és kiismerhetetlenebb, mint bárki, akit ismerek, és talán ebben rejlik a különleges művészi játéka is, egyedisége és kibogózhatatlansága.

mezőn

A zenén és a szövegíráson kívül sok minden más is létezik, és a szabadság, a természet szeretete, a vidék tisztelete és az igazság keresése Ágnesnek ugyanúgy nagyon fontos. Ennél már csak az ő hite az, ami minden mást felülír. És ha ebbe a hitvilágba nem fér most bele, hogy előjöjjön és újra énekeljen, ezt el kell fogadnunk tisztelettel még akkor is, ha szörnyen fáj a hiánya. Akkor is, ha keressük a miérteket és a válaszokat. Akkor is ha értetlenül állunk a nagy csend hallatán. Nem tudhatjuk mi van ott legbelül, én sem tudhatom. Sajnálom. Egyet tehetünk mindannyian, reménykedhetünk, hogy egyszer felébred és újra megörvendeztet bennünket azzal a csodával, amely belőle árad. Azzal a hanggal, amely már eddig is elvarázsolt kicsiket és nagyokat egyaránt. Addig pedig, hallgatjuk a dalait és töltődünk. Talán, így sikerül …

Életben tartani a Csodát.

Boldog Születésnapot Ágnes!

Frenyó Krisztina