ünnep címkéhez tartozó bejegyzések

Karácsonyi Képeslap másképpen

Karácsonyi Kampány és egy kisfiú álma. Hogy is van ez? Cikkünkből fény derül a varázslatra, amellyel te is gazdagabb lehetsz az ünepek előtt, alatt.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2017-12-12.

borító kép

“Álmodni, vágyni és olykor kapni, Szeretettel magamat adni, ezüst-tálca helyett egy megvalósult álom, ragyogó fényben ölel át Karácsony! “

Ugye mindannyian szeretnénk megajándékozni szeretteinket egy karácsonyi képeslappal, amely lehetőség szerint kedves, szép és különleges? Talán, ami ilyenkor mégis a legtitkosabb vágyunk, hogy maradandó legyen, és évek múltán is visszakereshessük a nagyi dobozából, vagy megpillantsuk barátnőnknél a falon, netán egy díszes keretben. Tavaly, épp ilyenkor Karácsony táján, képeslap minták után kutakodtunk a neten, amikor rátaláltunk a Csodára. Azonnal rabjává váltunk az oldalnak és a 2016-os évet  már egy innen választott gyönyörű köszöntővel zárhattuk. Idén ismét  itt  kerestünk egy kisfilmet, amely személyreszabva juttatja el olvasóinkhoz, azaz hozzátok a Karácsonyt és a Szeretetet! Azóta sem találtunk ennél jobb és szélesebb kínálatú felületet, ahol íly módon figyelnek a keresletre, avagy a vásárlói igényekre, mint itt. Jó szívvel mutatjuk be nektek is ezt a páratlan lehetőséget, mint egyben az ajándékozás és örömszerzés egy újragondolt formáját.

kisfiú postaládás

Megismertünk valakit, aki felnőtt férfiként valósította meg gyermekkori álmát, mert kitartott mellette, hitt benne és küzdött érte. Ahogyan teltek-múltak az évek, lelkesedése nem hogy hanyatlott volna, sokkal inkább lángra lobbant és igazi szenvedéllyé nőtte ki magát. Ez a férfi, munkatársaival olyasvalamit alkotott, amely maradandó élményt nyújt mindazoknak akik adnak és kapnak egyaránt, miközben a környezettudatosságra is odafigyelve, időt, értéket és érzéseket ajándékozhatnak az emberek egymásnak általa.

Laci gyerekkel borító

Vajda László személyében egy olyan segítőkész szakemberre találtunk, aki nekünk laikusoknak, – és komplex videófilmek összerakásához mit sem értő emberkéknek – is részletes információval, akár többszöri interaktív telefonkapcsolatot igénybevéve is rendelkezésünkre állt. Hogy ki is ő valójában és miről is szól ez a Karácsonyi Kampány, illetve hogyan is küldhetsz te is egyedülálló videóképeslapot szeretteidnek, ügyfeleidnek, vásárlóidnak? A hosszúra nyúló  sorok helyett, most a lényegretörő kisfilmben találjátok meg a választ.

Ilyenkor, az ünnepek idején sokkal inkább felerősödnek az érzések szinte mindenkiben. Jóval érzékenyebbek vagyunk, mint az év más szakaszában. Hogy miért? Talán, mégiscsak van valami varázslat ebben a Karácsonyban.

A rengeteg figyelmeztetés, jótanács, ezeréves bölcsességek ellenére is rohanunk, kapkodunk, utolsó pillanatokra hagyva mindent. Ezáltal frusztráltakká válunk, és pont arra nem marad időnk és energiánk ami a legfontosabb az egész Karácsonyban, ez pedig a Szeretet! Mi lenne, ha idén kicsit megállnánk, elcsendesednénk és időt, élményt és érzéseket ajándékoznánk egymásnak? Ha odafigyelnénk valóban a másikra, például arra az emberre akivel egy lakásban élünk és olykor kevesebbet tudunk róla, mint a kollégánkról? Csak egy icipici változást kell elindítanunk magunkban és  szép lassan minden megváltozik körülöttünk.

Vajda Laci szívhe szóló

Ha szeretnél több érzést és információt gyűjteni a karácsonyi Feelingedhez, kattints ide: http://karacsonyikampany.hu/karacsonyi-video-kepeslap/

Ha pedig már kiválasztottad a saját Ünnepi Feelingedet és gyorsan szeretnél egy maradandó élményt szerezni valakinek, kattints ide még ma:

http://e-kepeslap.multimstudio.hu/?karacsony=feeling

És íme, a mi idei Karácsonyi Feelingünk:

 

Frenyó Krisztina

U.i.: Hogyan köszöntsd fel ügyfeleidet idén Karácsonykor?

Kattints a válaszért: http://karacsonyikampany.hu

 

 

 

 

Hazafelé az időben / második rész

Lassan lemegy a nap. a piros függönyön átszűrődik az utca vibráló fénye és valahogy most megvigasztal a zaj, túl nagy a csend idebent. 1989-et írunk. Míg a kicsi alszik, tovább nézem a kinti életet.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2016-12-19.

babaangyalka
Egy újabb tél, egy újabb Advent és én ennek annyira örültem újra. Valahogy újból felerősödik a remény a szívekben és a rég elfelejtett érzések friss erővel törnek elő, a szándékosan szinte láthatatlanná rejtett sarkokból. Nincs az az emlék, ami ne törne ránk, ha valami előhívja onnan belülről… Azon a karácsony előtti héten már anya voltam, bár még gyönge gyerektestben. Ugyanúgy vágytam a régi karácsonyokra, a szülők és testvérek ölelte koszorúban. Vágytam a pulykára, a húsleves illatra és a csomagolópapírok csilingelő csörgésére. Hol marad? Odahaza már nem úgy ünnepelnek és nagymamáék messze vannak, betegek és öregek, minden megváltozott. Fiatal feleség vagyok, épp csak próbálgatom magamévá tenni az anyai érzéseket, de a túl korán érkezett felelősségben hiányzik az otthon melege, az a fajta biztonság, amit már nem érzek onnan, kevés volt a karácsony. Túl kevés…

kanape-adventIfjú feleségként kislakásunkba aprócska fát veszek, és díszitgetem az otthonunkat, legyen már valami hangulat, különben is, mindig úgy szerettem a gyertyákat és hosszasan nézni a lángjukat, belebámulni a tovatűnő időbe, elmerengni és ottmaradni, ha lehet örökre…Ábrándozásomból a tűzhelyen felejtett tejforraló éles fütyülése ébreszt, így összekapargatva magamban minden erőmorzsát, tovább teszem a dolgom, s közben beszaladok a rácsos-ágyban szuszogó kis csöppséghez és elénekelek neki egy karácsonyi dalt. Rám mosolyog. 🙂 Függönyt mosok, ablakot pucolok, kis-ruhát varrok a csöppnek és magamnak is egy nagyobbat. sikálom a padlót, és azt gondolom, akkor van csak rendben, ha én csinálok mindent. Tökéletesre törekszem magam, a férjemnek vacsorát főzök, hallgatom az ünnepeket ígérő dallamokat és amikor mindenre ráunok, karomban a kicsivel átszaladok a szomszédhoz. Ott olyan jó. Finom a kávé és harapni lehet a szeretetet.

retro-konyha

Vajon mit csinálhat most nagyapa? – Elképzelem ahogyan a Babettájával robog a kisváros hangulatos utcáin, és megemelve kalapjukat, “előre köszönnek neki a járókelők: Tiszteletem Tanár Úr”. Hát az én szépen ráncolódott arcú, gyönyörű lelkű, kedves – jóságos nagymamám? Biztosan a kályha melegénél írja az újabb verseskötetét, és érzem, hogy hamarosan érkezik egy levél tőle, karácsonyra. Kedvenc nagybácsikám, meglátogat e az idei ünnepen? Ő, valahogy mindig feldob, megnevettet, és még a legfeszültebb pillanatban is bedob valami tréfás szólamot, amitől egyből jobb kedvre derül az ember lánya. Odakint esik a hó, homlokom a fagyos ablaküvegre tapasztom, most jólesik a hideg. Látom, amint egyszerre fehérbe öltöznek a panelrengeteg egyforma kockaházai és azt is, ahogyan a fáradt arcú szürke kabátos emberek hazafelé sétálnak nehéz csomagjaikkal a kezükben. Cipelik magukkal a terheket, az elvárásokat. De hol marad a szeretet? Az igazi! Szomorú vagyok, amúgy minden rendben idebent a szobában, és bennem? Itt legbelül, innen valami hiányzik…

ujpanel-karacsony-cikkhez

Miért fáj már megint a szívem? Miért kell mindig a szomorú dolgokra gondolni? A jó meleg lakásban szuszog a kicsi, egy hét és itt a karácsony, a tűzhelyen rotyog a leves, minden megvan, ami kell, csak talán kicsit korán érkezett. Még maradtam volna gyerek…Még mennék a nagyiékhoz vidékre, még izgatottan várnám a Szentestét, ahogy apa elrejti a fa alá a dobozokat, ahogy meggyullad az első aprócska gyertyaláng a karácsonyfa felsőbb ágán és ahogyan az angyal tündököl a csúcson. És akkoriban még az amúgy unalmasnak tűnő templomi misék is új értelmet kaptak. Karácsony estéjén minden gyémántfényben ragyogott. Még a legszegényebb tányérokban is megcsillámlott valami azokon a  ráncossá főtt csirkelábakon. Édesebbé vált a szájakban a falat, és a közért előtt kuporgó öregember is mintha elmosolyodott volna…Miért nem hív fel az anyukám? Egyáltalán nem nőttem még fel, csak a ruhám lett nagyobb. Különben sem létezik az a kor, amikor már nem kell, hogy szeressenek bennünket, talán csak a szívünk keményszik meg az idővel.

szivgolyo

Lassan lemegy a nap. a piros függönyön átszűrődik az utca vibráló fénye és valahogy most megvigasztal a zaj, túl nagy a csend idebent.  1989-et írunk. Míg a kicsi alszik, tovább nézem a kinti életet. Taxik sorakoznak utasokra várva a közeli állomáson, a busz is most áll be a megállóba nyikorogva. Sokan érkeznek ilyentájt haza. Egyre villannak fel a karácsonyi fények, amott egy fenyőfa, emitt egy hóember, és a cukrászda kirakatában egy  cukortélapó öleli magához a hófehér mandula tortát. Körülötte apró marcipán manók ugrálnak a forgó tálcán. Mindig megcsodálom.

kekhaz-teliAz élettől hangos forgatagban apró sakkbábukként járkálnak az emberek odalent az utcán, és a vaskos csizmatalpakra rátapad a frissen lehullott hó. Talán ma este  mindenki álmodik majd egy kicsi boldogságot, és elhalkul a fejemben is a sok jajongó gondolat. Behunyom a szemem, magam elé álmodom a régi karácsonyokat, a plafonig érő fenyőfát, a vattaruhás aranyangyalokat és nagymamát, ahogyan  göcsörtös kis ujjaival végigsimítja még az utolsó  ráncokat is a papíron, mielőtt feladná a levelet, amit nekem írt szeretettel. Karácsonyra…

Frenyó Krisztina

folytatjuk…

Hazafelé az időben / első rész

Fagyosra csípte a hideg az arcunkat, de mi egy cseppet sem bántuk, hiszen kedvünkre ugrálhattunk a hóban és a szánkó talpa szikrázó vonalakat karcolt alattunk, amerre haladtunk.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2016-12-01.

ablakban-jo

Emlékszem, azon a télen szorosan odatapadtam az ablakhoz, orromat az üveghez nyomva kis leheletkarikákat rajzoltam órákon át. Elvoltam, csak úgy voltam. Néztem, ahogy esik odakint. Nagy hó volt, tudjátok afféle porcukortakarós, pihe-puha, mégis olyan, amely alatt ropogósan nyikorog a csizma. Kíváncsian lestem, hátha megpillantok egy őzet, vagy egy kis nyulat iszkolni a fák között, ám mindhiába, csend volt. Akkoriban nem szerettem a csendet. Az volt a jó, amikor megtelt a ház, jöttek nagyapáék és sürgött – forgott a család, szerettem ahogy a fazékban rotyog a leves, a tepsiben kacsa sül és  a hókiflik is szépen sorakoznak a tálcán. Apám méltóságteljesen foglalt helyet a karosszékében és kérte a jól megérdemelt kávéját. Kardamom és szegfűszeg illat szállt a levegőben…

ronkhaz-gyertyas-karacsonyi

Emlékezem, visszatekintek….. mert olyan jó tűnődni, pedig már hosszú évek teltek el azóta, olyan öreg lett a lét, mint az országút, tán még öregebb is. Most is az ablakhoz tapasztom az orrom, ha épp úgy tartja kedvem és előidézem a régi karácsonyokat. ” Vaskos, kövérré duzzadt hópelyhek hullottak mindenütt körös körül az égből és én ezt a ruháját annyira szerettem a télnek. Amikor beköszöntött az Advent, alig vártam, hogy meggyújthassuk az első gyertyát és énekelhessünk együtt a többiekkel.

fahejkoszoru

Tudtam, hogy megjönnek nemsokára nagyapáék és majd csilingelő dallamok csendülnek fel a lemezjátszó korongján. Hangos volt a város, zsibogott, kacagott a zajtól, ám én mégis jobban szerettem a vidék muzsikáját, az valahogy olyan emberibbnek tűnt. Megérkeztek az első csomagok a falusi rokonoktól és a papírdobozokban gondosan eltett sajtos rudak és linzerek is felkerültek a kamrapolcra az almák közé. Micsoda illat szállt délidőben a konyha felől, amikor hazajöttünk az iskolából.

havasarc

Kedvenc napom a kedd volt, ilyenkor Édesanyám és a nagyi rendre palacsintát sütött. Imádtam! Apa dolgozott, sokat, utazott és amikor hazajött a messzi tájakról, fáradtan, ám kedves mosollyal az arcán mindig elmondott egy mesét még elalvás előtt, rendszerint a távoli Keletről, és annak minden izgalmáról. Vártam az ilyen estéket, tudtam, hogy újra együtt leszünk, összekuckózunk és nem bánthat senki minket. Azt is szerettem, ahogyan előkerül az öreg tölgyfa komódból a sós – mogyoró, kesudió és valami finom csokoládé is, aztán apa meggyújt egy füstölőpálcikát, és mi a kellemesen fanyar illatba burkolózva, később elalszunk. A reggelek is békésebbek voltak az évnek ebben a szakaszában, mintha kicsit minden egyszerre lassult volna le és gyorsult volna fel. Fagyosra csípte a hideg az arcunkat, de mi egy cseppet sem bántuk, hiszen kedvünkre ugrálhattunk a  hóban és a szánkó talpa szikrázó vonalakat karcolt alattunk, amerre haladtunk. Angyalkát is rajzolhattunk, de csak ha a hóbiztos overall és a meleg sapka, kesztyű rajtunk volt.

hoangyalgyerekek

Frenyó Krisztina

folytatjuk…

A szerkesztő levele

Kedves Olvasóink! Hihetetlen,  hogy így eltelt ismét egy hét, és beléptünk november utolsó hetébe, mégis igaz. Már alig maradt falevél, amely kapaszkodna az ágba, leginkább szelíden fejet hajtva megadva magukat a természet rendjének, utolsó őszi táncukat ellejtve hagyják, hogy tovább repítse őket a szél. Bár az egész város karácsonyi díszkivilágításban úszik és az üzletek polcain […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-11-25.

tea pulcsis lány részlet enteriörKedves Olvasóink!

Hihetetlen,  hogy így eltelt ismét egy hét, és beléptünk november utolsó hetébe, mégis igaz. Már alig maradt falevél, amely kapaszkodna az ágba, leginkább szelíden fejet hajtva megadva magukat a természet rendjének, utolsó őszi táncukat ellejtve hagyják, hogy tovább repítse őket a szél. Bár az egész város karácsonyi díszkivilágításban úszik és az üzletek polcain roskadoznak az ünnepi csecsebecsék, engedtessék meg nekem, hogy én ezt ne tartsam normálisnak, és nem is tartom helyénvalónak. Hogy miért? Mert mindennek megvan a maga ideje: a vetésnek, az aratásnak, a bánatnak, az örvendezésnek és ugyanígy az ünnepre hangolódásnak, erre ,,találták ki a jó öreg” Adventet. Hosszú évtizedekig működött, hogy négy hét alatt készülődtünk a karácsonyra, és valahogy mindig elkészültünk, most miért ne működhetne? Igazándiból úgy gondolom, hogy itt is csupán üzleti fogásról és instant megoldásról beszélhetünk. Napjainkra jellemző módon, mindent gyorsan, előre és azonnal akarunk, nem tudunk várni, kihalófélben van a türelem és ez nagy baj. Lehet, hogy demagóg gondolatmenetet dédelgetek a szívemben, de valahogy mégiscsak úgy érzem, jobb volt a ” mi korunkban” karácsonyvárónak lenni. Egész évben erre a szent időszakra vártunk, és igazán arra az egy hosszú éjszakára, amely a karácsonnyal volt egyenlő. Tudtuk, hogy ha hónapokon át nem is, ám aznap este narancs, banán és dió kerül az asztalra, és biztosan lesz kacsa, vagy pulyka is. Izgatottan vártuk a csodás ünnepet, és heteken át ragasztottunk, rajzoltunk, majd ha édesanyánk engedte, a sütésben is segédkeztünk. És, – igen éssel kezdem a mondatot – piros pozsgás arccal szaladtunk a ropogó, szikrázó hóban hazafelé a karácsonyi mise után.  Otthon aztán az egész család körülülte az ünnepi asztalt, nagymamástul, nagybátyástul, mindenestül. Valahogy mindig elfértünk, akkor is, amikor egy panellakásban laktunk kilencen, és még a nagymamáknak is jutott hely. Hogy is van ez? Megnőttek a házaink és a szívünk meg összement?  Ha így van, akkor épp ideje magunkba szállnunk egy kicsit, és elgondolkodnunk azon, hogyan és hol lehetne a szívnövesztőszerünket beszerezni, – azért még lehet kapni – csak ne a plázákban keressétek. Még mindig van egy hetünk Advent első vasárnapjáig, addig élvezzük még a november áldásos hatásait, és ne akarjuk siettetni az ünnepet, úgyis olyan gyorsan tovaszáll. Tanuljunk meg újra izgatottan, türelemmel várakozni, készülődni és nyitott szívvel járni az utcán, hátha akad olyan, akin még mi is segíthetünk. Legyen csodás hetünk újra együtt veletek, a ráhangolódás és a szeretet feelingjével karöltve! 

Frenyó Krisztina