lakásban címkéhez tartozó bejegyzések

Karácsonyi Képeslap másképpen

Karácsonyi Kampány és egy kisfiú álma. Hogy is van ez? Cikkünkből fény derül a varázslatra, amellyel te is gazdagabb lehetsz az ünepek előtt, alatt.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2017-12-12.

borító kép

“Álmodni, vágyni és olykor kapni, Szeretettel magamat adni, ezüst-tálca helyett egy megvalósult álom, ragyogó fényben ölel át Karácsony! “

Ugye mindannyian szeretnénk megajándékozni szeretteinket egy karácsonyi képeslappal, amely lehetőség szerint kedves, szép és különleges? Talán, ami ilyenkor mégis a legtitkosabb vágyunk, hogy maradandó legyen, és évek múltán is visszakereshessük a nagyi dobozából, vagy megpillantsuk barátnőnknél a falon, netán egy díszes keretben. Tavaly, épp ilyenkor Karácsony táján, képeslap minták után kutakodtunk a neten, amikor rátaláltunk a Csodára. Azonnal rabjává váltunk az oldalnak és a 2016-os évet  már egy innen választott gyönyörű köszöntővel zárhattuk. Idén ismét  itt  kerestünk egy kisfilmet, amely személyreszabva juttatja el olvasóinkhoz, azaz hozzátok a Karácsonyt és a Szeretetet! Azóta sem találtunk ennél jobb és szélesebb kínálatú felületet, ahol íly módon figyelnek a keresletre, avagy a vásárlói igényekre, mint itt. Jó szívvel mutatjuk be nektek is ezt a páratlan lehetőséget, mint egyben az ajándékozás és örömszerzés egy újragondolt formáját.

kisfiú postaládás

Megismertünk valakit, aki felnőtt férfiként valósította meg gyermekkori álmát, mert kitartott mellette, hitt benne és küzdött érte. Ahogyan teltek-múltak az évek, lelkesedése nem hogy hanyatlott volna, sokkal inkább lángra lobbant és igazi szenvedéllyé nőtte ki magát. Ez a férfi, munkatársaival olyasvalamit alkotott, amely maradandó élményt nyújt mindazoknak akik adnak és kapnak egyaránt, miközben a környezettudatosságra is odafigyelve, időt, értéket és érzéseket ajándékozhatnak az emberek egymásnak általa.

Laci gyerekkel borító

Vajda László személyében egy olyan segítőkész szakemberre találtunk, aki nekünk laikusoknak, – és komplex videófilmek összerakásához mit sem értő emberkéknek – is részletes információval, akár többszöri interaktív telefonkapcsolatot igénybevéve is rendelkezésünkre állt. Hogy ki is ő valójában és miről is szól ez a Karácsonyi Kampány, illetve hogyan is küldhetsz te is egyedülálló videóképeslapot szeretteidnek, ügyfeleidnek, vásárlóidnak? A hosszúra nyúló  sorok helyett, most a lényegretörő kisfilmben találjátok meg a választ.

Ilyenkor, az ünnepek idején sokkal inkább felerősödnek az érzések szinte mindenkiben. Jóval érzékenyebbek vagyunk, mint az év más szakaszában. Hogy miért? Talán, mégiscsak van valami varázslat ebben a Karácsonyban.

A rengeteg figyelmeztetés, jótanács, ezeréves bölcsességek ellenére is rohanunk, kapkodunk, utolsó pillanatokra hagyva mindent. Ezáltal frusztráltakká válunk, és pont arra nem marad időnk és energiánk ami a legfontosabb az egész Karácsonyban, ez pedig a Szeretet! Mi lenne, ha idén kicsit megállnánk, elcsendesednénk és időt, élményt és érzéseket ajándékoznánk egymásnak? Ha odafigyelnénk valóban a másikra, például arra az emberre akivel egy lakásban élünk és olykor kevesebbet tudunk róla, mint a kollégánkról? Csak egy icipici változást kell elindítanunk magunkban és  szép lassan minden megváltozik körülöttünk.

Vajda Laci szívhe szóló

Ha szeretnél több érzést és információt gyűjteni a karácsonyi Feelingedhez, kattints ide: http://karacsonyikampany.hu/karacsonyi-video-kepeslap/

Ha pedig már kiválasztottad a saját Ünnepi Feelingedet és gyorsan szeretnél egy maradandó élményt szerezni valakinek, kattints ide még ma:

http://e-kepeslap.multimstudio.hu/?karacsony=feeling

És íme, a mi idei Karácsonyi Feelingünk:

 

Frenyó Krisztina

U.i.: Hogyan köszöntsd fel ügyfeleidet idén Karácsonykor?

Kattints a válaszért: http://karacsonyikampany.hu