angyalka címkéhez tartozó bejegyzések

Hazafelé az időben / első rész

Fagyosra csípte a hideg az arcunkat, de mi egy cseppet sem bántuk, hiszen kedvünkre ugrálhattunk a hóban és a szánkó talpa szikrázó vonalakat karcolt alattunk, amerre haladtunk.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2016-12-01.

ablakban-jo

Emlékszem, azon a télen szorosan odatapadtam az ablakhoz, orromat az üveghez nyomva kis leheletkarikákat rajzoltam órákon át. Elvoltam, csak úgy voltam. Néztem, ahogy esik odakint. Nagy hó volt, tudjátok afféle porcukortakarós, pihe-puha, mégis olyan, amely alatt ropogósan nyikorog a csizma. Kíváncsian lestem, hátha megpillantok egy őzet, vagy egy kis nyulat iszkolni a fák között, ám mindhiába, csend volt. Akkoriban nem szerettem a csendet. Az volt a jó, amikor megtelt a ház, jöttek nagyapáék és sürgött – forgott a család, szerettem ahogy a fazékban rotyog a leves, a tepsiben kacsa sül és  a hókiflik is szépen sorakoznak a tálcán. Apám méltóságteljesen foglalt helyet a karosszékében és kérte a jól megérdemelt kávéját. Kardamom és szegfűszeg illat szállt a levegőben…

ronkhaz-gyertyas-karacsonyi

Emlékezem, visszatekintek….. mert olyan jó tűnődni, pedig már hosszú évek teltek el azóta, olyan öreg lett a lét, mint az országút, tán még öregebb is. Most is az ablakhoz tapasztom az orrom, ha épp úgy tartja kedvem és előidézem a régi karácsonyokat. ” Vaskos, kövérré duzzadt hópelyhek hullottak mindenütt körös körül az égből és én ezt a ruháját annyira szerettem a télnek. Amikor beköszöntött az Advent, alig vártam, hogy meggyújthassuk az első gyertyát és énekelhessünk együtt a többiekkel.

fahejkoszoru

Tudtam, hogy megjönnek nemsokára nagyapáék és majd csilingelő dallamok csendülnek fel a lemezjátszó korongján. Hangos volt a város, zsibogott, kacagott a zajtól, ám én mégis jobban szerettem a vidék muzsikáját, az valahogy olyan emberibbnek tűnt. Megérkeztek az első csomagok a falusi rokonoktól és a papírdobozokban gondosan eltett sajtos rudak és linzerek is felkerültek a kamrapolcra az almák közé. Micsoda illat szállt délidőben a konyha felől, amikor hazajöttünk az iskolából.

havasarc

Kedvenc napom a kedd volt, ilyenkor Édesanyám és a nagyi rendre palacsintát sütött. Imádtam! Apa dolgozott, sokat, utazott és amikor hazajött a messzi tájakról, fáradtan, ám kedves mosollyal az arcán mindig elmondott egy mesét még elalvás előtt, rendszerint a távoli Keletről, és annak minden izgalmáról. Vártam az ilyen estéket, tudtam, hogy újra együtt leszünk, összekuckózunk és nem bánthat senki minket. Azt is szerettem, ahogyan előkerül az öreg tölgyfa komódból a sós – mogyoró, kesudió és valami finom csokoládé is, aztán apa meggyújt egy füstölőpálcikát, és mi a kellemesen fanyar illatba burkolózva, később elalszunk. A reggelek is békésebbek voltak az évnek ebben a szakaszában, mintha kicsit minden egyszerre lassult volna le és gyorsult volna fel. Fagyosra csípte a hideg az arcunkat, de mi egy cseppet sem bántuk, hiszen kedvünkre ugrálhattunk a  hóban és a szánkó talpa szikrázó vonalakat karcolt alattunk, amerre haladtunk. Angyalkát is rajzolhattunk, de csak ha a hóbiztos overall és a meleg sapka, kesztyű rajtunk volt.

hoangyalgyerekek

Frenyó Krisztina

folytatjuk…