szárnyak címkéhez tartozó bejegyzések

Dobozba zárt szárnyak, avagy angyalok, vagy emberek?

Szárnyaltam, ugráltam a dombon, szinte percekre levegőben tudtam maradni és nem volt idő, nem kellett az idő…sem a tér..valahogy minden olyan varázslatosan egyszerű volt…Hogyan és mikor lett vége? Melyik volt az a pillanat, amikor elhagytam a szárnyaimat? Nem emlékszem…

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2021-04-13.

Emlékszem repdestem…
Szárnyaltam, ugráltam a dombon, szinte percekre levegőben tudtam maradni és nem volt idő, nem kellett az idő, sem a tér, valahogy minden olyan varázslatosan egyszerű volt…  Hogyan és mikor lett vége? Melyik volt az a pillanat, amikor elhagytam a szárnyaimat? Nem emlékszem…

Egyre jobban hiányzik az az élet… az idő, amikor még nem kellett megfelelnem és elszámolnom senki felé, amikor kedvemre ugrálhattam a zöld fák ölelte dimbes-dombos utak buckáin át. Azt sem tudom, hogy gyermekként éltem e meg mindezt, vagy még annak előtte, egy másik életben történtek velem a csodák. Kár is elmélkedni, mert nem ez a lényeg. No, nem most világosodtam ám meg hirtelen, sem nem lettem hirtelen bölcsebb, tán csak az a röpke ötven év, mit magam mögött hagytam, világított rá néhány fontos dologra. Mert, az igazán lényeges dolgokat, sosem mérik nagykanállal. Azokat egészen kicsi porciókban adagolják. Azért is tudnak örülni a kisgyermekek, minden apróságnak.

Aztán rájöttem, hogy a szárnyalás mellett meg kell tanuljam a földön járást és maradást is. Gyökeret kell vernem. Itt a földön. Olykor nehezebb, mint hinnéd. Főként azoknak, akik dobozba zárják szárnyaikat. Mert hogy sokan elteszik őket. Nehezebb napokra. Nehezebb napokra? Lehet még ettől is nehezebb? Bizony lehet. Aztán persze olyan is előfordul, hogy valakik a szebb napokra tartogatják gyönyörű tartozékaikat. Mert bizony egyszer hozzájuk tartoztak ezek a szépségek.

És, hogy lehet e a földön szárnyalni? Hmm… Megpróbáltam nem is egyszer. Volt, hogy egészen sokáig sikerült a levegőben maradnom, ám mindig akadt, aki visszarántott a földre. Biztosan jól tette. Nem mondom, nagyon is jól éreztem magam ott fent, csak közben elfelejtettem a föld dolgaival foglalkozni. Például a pénzkereset, a csekkek, a materiális felelősségvállalás dolgaival. Mert, hogy az nem az angyalkák dolga. De nem ám. Csak, hogy én nem vagyok angyal. Én, egy földön élő ember lennék, vagy valami ilyesmi. És akik a földre leszülettek, azoknak bizony meg kell tanulniuk az élet rögös talaján is helytállniuk.


Erre léteznek egész jó kis gyakorlatok. Meditálhatsz, hogy gyökeret verj, uppsz ez megint egy kis lazulás és álmodozás. Legalábbis nálam. Na, jó, szóval meditálhatsz, gyakorolhatsz mezítláb a kertben, hogy a talajjal érintkezésbe lépve, megtapasztald, mennyire bírod a földet. Aztán még ölelgetheted a terebélyes, vastag törzsű fákat.

Óh, én ezt a foglalatosságot nagyon szeretem. Rendesen bele tudok ám merülni. Így aztán bármennyire is a földi kapcsolódás a cél, elég hamar az égi szférákba repdesek újfent. Természetesen pénzt is kérhetsz a földi szolgálataidért, amelyekért igen sokat tanultál. Megkérheted az árát a tevékenységednek, tisztességesen. Az időnek, amit annak idején magadra, a tanulmányaid elsajátítására áldoztál, most pedig az idődre, amit másokra szánsz. Mindez arra ösztönözhet, hogy megtanuld, milyen az adok-kapok egyensúly. Mennyire vonz, vagy épp taszít téged az anyagi procedúra.

Egy biztos, ha itt akarsz élni a földön, muszáj belépni a körforgásba, mert ha nem teszed, előbb-utóbb elnyel a föld. Vagyis a rengeteg földi matéria. Én sokszor csak macerának hívom, mert számomra ez kissé macerás. Arra is rá kellett ébredjek, hogy az itteni létforma, nem olyan sima ügy, amilyennek jómagam, annak idején elképzeltem. Azért kaptuk a hátizsákot, hogy viseljük, hordjuk. Olykor megrakjuk kövekkel, olykor meg mások rakják nekünk tele.

Mi pedig hűségesen cipeljük terheinket. Mint, ha csak kötelező lenne. Pedig nem az. Simán kiszórhatjuk a kavicsokat, főként, ha azok időközben mázsányi szikladarabokká nőttek a hátunkon. Úgyis jönnek majd újabb kövek. Drágák, meg csiszolatlanok is, aztán lesznek homokkövek, ásványok, és olyanok is, amelyekkel rendre dolgunk van.

Mert, fel kell ismernünk, melyek a saját terheink, amelyeket akár meg is szerethetünk és idővel letehetjük őket, ha majd kellően elfáradtunk. Ám, épp így ideje elkülönítenünk a mások terheit, amelyeket nem a mi gerincünkre szabtak odafent. Mert, ha túl sok keménységet pakolunk fel magunkra, idő előtt elcsontosodunk. Megkeményedünk. Éa akkor, mi lesz így velünk? Hová fogjuk tudni visszacsatolni a szárnyainkat, amikor majd elővesszük a dobozból őket, hogy újra szárnyalhassunk?

Frenyó Krisztina

Amerikai klasszikusok – 10. rész

Ezek a Chevyk mérföldkő-autók voltak, egy olyan évtized előhírnökei, amely mindörökre megváltoztatta Amerikát…

Szerző: Papp Olivér

Publikálás: 2014-06-29.

am uccsó cikk Chev borítóA főszerkesztő előszava                                                      

,,Elérkeztünk Papp Olivér utolsó Amerikai klasszikusához, ahol a Chevrolet gyönyörűséges Impalájával ismerkedhettek meg közelebbről. Mi, a magunk részéről reméljük, hogy Olivér mihamarabb előrukkol valami új, izgalmas sorozattal.”

1960-at írtunk, a Chevrolet pedig legördítette a szalagról az új Impalát. Gyorsan eltüntették a konzolos denevérszárnyakat hátulról, átszabták itt-ott és a Chevy belecsapott a hatvanas évekbe.

am autós uccsó 1

Az emberek nagyjából erre az időre már kezdtek elfordulni a króm-hegyektől, a hatalmas fecskefarkaktól és a prosperitás politikájától. A szó, amely elkezdett repkedni az autógyárak felett, nem más volt, mint – alkalmazkodás. Ez már meglátszik ezen az Impalán is, no de azért nem lett belőle sem csúnya, sem pedig mini-autó. A legfeltűnőbb változás a hátsó fertályát érte, levágták a hatalmas fecskefarkakat, eltűnt az egy darabból készülő óriási lámpa. Ezen az Impalán vezette be a Chevrolet a klasszikussá váló, három egységből álló hátsólámpát. A világ baljós előszelei fém-embléma lenyomatban jelentek meg az autón – rakétadíszítés volt a kocsi oldalán. A Chevy a belső térrel is a katonai intervenció közelgő évtizedének előjelét adta hírül – bizonyos harcirepülőgép-vezetőfülkével. Próbálták a vadászrepülők műszeregységének térhatását visszaadni az Impalában, sikerrel.amerikai autós uccsó 2

A szinte már őskorinak számító hathengeres motor – a Blue Flame – még mindig kapható volt, bár szerencsére kevesen rendelték. Az alap egy 4600 ccm-es V8-as volt, de mégis a klasszikussá érett 5700 ccm-es V8-as blokk volt az igazán sikeres az eladási statisztikákon, ez a motor elment egészen a 335 lóerős teljesítményig.

amerikai autós uccsó 3

Extraként kérhették bele az elektromos üléseket, elektromos ablakokat, légkondit, a Positraction kipörgésgátlót, szervóféket és a többi, “szokásos” amerikai autós extrát. Bár extrának hívták őket, mégis majd’ mindegyik autóban benne voltak ezek a felszerelések, ugyanis Amerika dübörgött, az emberek szerettek költeni, a gyárak pedig természetesen kiszolgálták vevőiket.

am autós uccsó 4

Az Impala mindig és mindenkor lenyűgözte a világot, születésétől fogva. A Chevrolet húzókocsija maradt a hatvanas évek elejétől fogva. Az autópályák hosszúak és szélesek voltak, a benzin olcsó, a környezetvédelmi és biztonsági rémálmok pedig még várattak magukra. Ezek a Chevyk mérföldkő-autók voltak, egy olyan évtized előhírnökei, amely mindörökre megváltoztatta Amerikát…

Papp Olivér

Heti vers / Nagy Pétertől

  Hajsza az eltitkolt vágyak után   Fürge ujjam nyirkos bőröd után kutat. S jajj, elértem célom. Úrrá lesz rajtam a bűntudat. Aztán felsóhajtasz mélyről, kéjesen. Megérintettem a tested, de bizisten’ tévesen.   Szégyenemben hát elkapom a kezem, elkapom a szívem. Visszatért az önmagamba vetett hitem. Ahogy nézek a távoli jövőbe, Rájövök: a múltam vettem […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-11-25.

 

lépdelő angyal a parton fekfehér (500x429)Hajsza az eltitkolt vágyak után

 

Fürge ujjam nyirkos bőröd után kutat.

S jajj, elértem célom. Úrrá lesz rajtam a bűntudat.

Aztán felsóhajtasz mélyről, kéjesen.

Megérintettem a tested, de bizisten’ tévesen.

 

Szégyenemben hát elkapom a kezem, elkapom a szívem.

Visszatért az önmagamba vetett hitem.

Ahogy nézek a távoli jövőbe,

Rájövök: a múltam vettem üldözőbe.

 

De hiába csordul szeretet, szívemből a múltam iránt

Ha jelenem a jövőért és segítségért kiált.

A bőröd szépsége innentől nem elég:

Minden tapintásod után azt gondolom: Elég! Elég! Elég…

 

Fittyet hányok reád hisz az Ördög vagy maga!

Az én szívemnek pedig van már őrangyala.

Hála neki kinőttek angyali szárnyaim

És megváltoztak őszinte, eltitkolt vágyaim.

 

Nagy Péter