lélek címkéhez tartozó bejegyzések

KAHI-HEALING, avagy a varázslatos érintés művészete

Az este végén egy speciális gyógyítási folyamatban lehetett részem, ahová például egy bottal is nehezen közlekedő hölgy is eljött, hogy Tom kezelésében részesülhessen. Éjfél felé lett vége a gyógyításnak, addigra a mozgólépcsőket már lekapcsolták. A hölgy, aki két bottal érkezett, bot nélkül, aggódó kíséretünk mellett, saját lábán sétált le a lépcsőn. Még most is a hatása alatt vagyok.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-02-11.

0000 007Balter Zsuzsit egy barátnőm ajánlásra kerestem fel, és amióta alkalmam adódik ellátogatni hozzá, sok minden megváltozott körülöttem. Zsuzsi nagyon sokat segített az életem krízispontjainál, amikor útközben megrekedtem, és akkor is, amikor az orvostudomány értetlenül állt a ,,betegségeim” láttán. A KAHI-HEALING-ról addig még nem igen hallottam, azt sem tudtam mi fán terem, ám ahogyan Zsuzsi megérintett, az valóban varázslatos élménnyel töltött el. Ismerjétek meg Balter Zsuzsannát és  az ő varázslatos érintését.

F.K:  Zsuzsi, mesélj magadról, és az álmaidról egy kicsit. Arról szeretnélek kérdezni, mivel foglalkozol, ki is vagy ott legbelül, honnan érkeztél és hová tartasz.

B.Zs: Balter Zsuzsanna vagyok, a barátaim és ismerőseim Zsuzsinak szólítanak, és én is így mutatkozom be. Két fiam van és a második férjemet gyötröm. Ápolónőként végeztem, családomban a gyógyítás iránti vonzalmamat senki sem értette, hiszen nem volt a rokonságban senki, aki ilyesmivel foglalkozott volna. Én szerelmese lettem a szakmámnak, olyannyira, hogy szabadidőmben – akkoriban úgy hívták ”társadalmi munka” – bejártam segíteni a kórházba. Az élet és a megélhetés egy időre eltávolított erről a területről, de továbbra is emberekkel foglalkoztam, ám legbelül éreztem, hogy valami hiányzik. Továbbra is követtem az orvostudomány fejlődését, elolvastam minden érdekes cikket, de egyre inkább az alternatív gyógymódok felé fordultam. Elvégeztem az agykontrollt Dr. Domján Lászlónál, aki akkoriban attól volt hiteles számomra, hogy belgyógyász orvos létére a test gyógyításán túl, hitt az elme és a lélek hatalmában. Olyan emberekkel találkoztam, akik által megismerhettem a gyógyító ásványokat, valamint elmerülhettem a  kineziológia, az energia gyógyászat, a reiki, a pránanadi gyógyítási módszereinek a világában. A felsorolt gyógyítási módszerek közül mindent kipróbáltam, és egytől egyig nagyon izgalmasnak találtam, mindemellett más fajta emberekkel is találkoztam, akik az én véleményemre vagy tudásomra voltak kíváncsiak. Szépen lassan beszivárgott egy más fajta szemlélet az életembe, elkezdtem a problémákat, betegségeket másként látni. De valahogy egyik módszer sem talált szíven. Türelmetlenül vártam, hogy megérintsen valami, hogy megmutassa az utat, merre menjek. Megrekedtem, rosszul éreztem magam.

F.K: Hogyan kerültél kapcsolatba a varázslatos érintéssel, vagy ahogy szakmai körökben hívják, a KAHI-HEALING-el, amely aztán ha jól érzem megváltoztatta az életedet? 

B.Zs: Szilvi barátnőm, aki a modern kori pszichológia és a spirituális gyógyítás technikáit ötvözve sikeresen kezel betegeket, felhívta a figyelmem egy új, de egyre szélesebb körben terjedő gyógyításra, a KAHI-HEALING-re. Rákerestem az interneten és azon a hétvégén pont –persze véletlenül- volt egy nyílt nap. Elmentem és elragadtatással hallgattam Annát, aki egy új szemléletről és lehetőségekről beszélt. Hihetetlen nyugalom és szeretet áradt belőle, az előadás alatt, hol sírtam, hol mosolyogtam, mert minden mondata szíven talált. Úgy éreztem hazaértem, itt a helyem. Az előadás végén néhány szerencsés résztvevő kaphatott egy ajándékkezelést. Ismét csak véletlenül a kisorsolt páciensek között találtam magam. A „Varázslatos érintés” mert, hogy így nevezik az folyamatot, valóban varázslatos. Nehéz szavakba foglalni, hogy mit éreztem a kezelés alatt. Feloldódtam, csodálatosnak és gyönyörűnek láttam a világot, könnyű és felszabadult voltam. Minden az életemben akkoriban felmerülő probléma jelentéktelenné vált. Nem akarok túl nagy szavakat használni, de ahogy a csoporttársaimnak is mondtam a Kahi „beszippantott”

F.K: A csodálatos érintés, – és ahogyan említetted a folyamat – mögött emberek állnak, olyanok akik nagy hatással voltak, vannak rád. Hogyan hat mindez az újdonságként megélt csoda a hétköznapjaidra, azaz az életedre?

1385171_560610383987427_283174628_nB.Zs: Nem volt kérdés, hogy a környezetemben élő, problémáktól és betegségektől szenvedő embereknek végre egy alternatívát tudok mutatni, egy fényt, egy irányt a gyógyuláshoz. A társaim, akikkel együtt tanulok, mind ilyen csodával határos történeteket meséltek az idekerülésükről. A kéthavonta megtartott tanfolyamokon, újra és újra megtapasztaljuk ezeket az érzéseket, hiszen minden új kezelési lépést egymáson gyakorlunk. Tanulunk folyamatosan, mert ez egy hosszú, nem túlzás, hogy örökké tartó tanulási folyamat, melyben magyarországi trénerünk Michael Ugri és Zlatzky Anna kísérnek bennünket. Összefoglalták nekünk a kínai, az indiai és az orosz gyógyítók minden tudását és átültették a modern kvantumfizika törvényei közé. Mindez a kézzelfogható része. A tanfolyamok alatt megtanították nekünk, hogyan érjük el a gyógyításhoz szükséges magas tudatállapotot, azaz Isteni lényünket. Hihetetlen élmény volt, hogy az első tanfolyam után, egy egész napos gyógyítási szemináriumon találkozhattam Tom  Rietdorf-al, aki a Kahi Healing szülő atyja. A Kahisok között megszokott a hosszú ölelés, Tom ölelése felért egy gyógyulással. Fantasztikus EMBER!!! Médiumi adottságai révén eszméletlen pontossággal és tényszerűséggel válaszolt társaim kérdéseire. Tom ennek a képességének, észleléseinek, illetve többéves tapasztalatának köszönhetően alakította ki ezt a 4 dimenziós rendszert, amely egyébként minden ember számára megtanulható. Az este végén egy speciális gyógyítási folyamatban lehetett részem, ahová például egy bottal is nehezen közlekedő hölgy is eljött, hogy Tom kezelésében részesülhessen. Éjfél felé lett vége a gyógyításnak, addigra a mozgólépcsőket már lekapcsolták. A hölgy, aki két bottal érkezett, bot nélkül, aggódó kíséretünk mellett, saját lábán sétált le a lépcsőn. Még most is a hatása alatt vagyok. Akkor még nem tudtam és nem értettem pontosan mi történt. Ma már tudom, hogy a problémáink különböző szinteken rögződnek, lényeges, hogy felismerjük milyen rétegekben, csakrában, meridiánban, tudatossági mezőben találhatók. A Kahi Healing kezelés során a kezelő a megfelelő szinttől függően a meghatározott pontokon érinti a kliens testét. Mivel az új, egészséges információt a megfelelő szintre és a megfelelő információs mező közepére irányítja, az egészség képes az információs rétegben ez által tartósan visszaállni. Különlegessége még, hogy ez az egyetlen rendszer, mely minden kezelés során első lépésként a kliens testét hozza olyan állapotba, hogy a test képes az öngyógyítási erőket hasznosítani.

Első tapasztalatimat a családom kezelésével szereztem, a fiaim, a férjem, az édesanyám, a húgom, a barátnőm, mind „áldozatul” estek a folyamatnak. Ahogy haladok előre a tanulásban, újra és újra jelentkeznek egy érintés adagért. Valószínűleg alkati adottság, hogy ha valakit kezelek, azután a barátommá fogadom, nagyon eggyé tudok válni más problémáival. Sokszor nagyon is megrázó történeteket hallok. Egyetlen betegség sem véletlen.  Nem mondom, hogy könnyű a felszínre hozott problémákkal megküzdeni, de aki hozzám fordul, annak fogom a kezét a kezelés után is. Biztos vagyok benne, hogy együtt minden problémát meg tudunk oldani. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy ha segítségre van szüksége, nyugodtan kérjen tőlünk.

Mestereink rendszeresen tartanak nyílt napot, ahol a szerencsések, úgy, mint én, ingyenes kezelésben részesülhetnek.  Ilyenkor a Magyarországon Kahi Healing képzést kapott kezelők mind összegyűlnek, hogy segítsenek.  Úgy érzem, hogy mi egy nagycsalád vagyunk és kifordítjuk a Földet a sarkaiból.

Minden esetre én megtaláltam a helyen, mindig gyógyítani szerettem volna és most már igazi eszköz is van a kezemben. Akinek szüksége van rám, hívjon telefonon:70/586-3830, keressen e-mailben balter.zsuzsanna@gmail.com. A Városligeti fasorban található a kezelőm, ahol előzetes egyeztetés után szeretettel várok mindenkit, de ha valaki nem tud közlekedni, az otthonában is meglátogatom. A varázslatos érintés előtt nincs akadály.

F.K: Jómagam többször is ellátogattam Zsuzsihoz, mert szükségét éreztem a vele való találkozásnak, és mert olyan ,,betegségekkel” küzdöttem, amelyek gyógyulásához az orvostudományon felül, lelki segítségre és valami egészen másra is áhítoztam. Zsuzsi lénye, már az első találkozásunkkor is megnyugtatott, és bevallom, volt, hogy patakokban ömlöttek a könnyeim, volt, hogy a szívem úgy összeszorult, hogy úgy éreztem megfulladok, és olyan is volt, hogy úgy szédültem, hogy Zsuzsi azt tanácsolta, dőljek le a kezelő matracra, de most már tudom, mindez nem véletlen, minderre szükségem volt. Zsuzsi végig fogta a kezem, és a legnehezebb pillanatokban is ott volt velem, mellettem, és megajándékozott a varázslatos érintéssel, amelyet azóta is érzek a szívem tájékán. Már alig várom, hogy újra felkeressem őt, és átadjam magam a varázslatnak, mert tudom, érzem és hiszem, hogy a gyógyulás velünk kezdődik, ám kell valami, és olykor valaki, aki tovább segít bennünket az úton. Köszönöm Zsuzsi, hogy te is ezen segítők közé tartozol, és köszönöm annak aki mesélt rólad, köszönöm, hogy barátomnak tudhatlak, mert ez egy csodálatos ajándék!

Aki kérdezett: Frenyó Krisztina

Aki válaszolt: Balter Zsuzsanna

 

 

 

 

A szerkesztő levele

Kedves Olvasóink!   Bizonyára észrevettétek, hogy kissé elmaradtak a tőlem megszokott levelek, illetve nem mindig hétfőn írom nektek, ahogy most is. Ennek számtalan oka van, nem mennék bele… Egyetlen dolog ami mellette szól, hogy jobban odafigyelek magamra, ott legbelül. Az elmúlt hét, és ez a hét is a befelé fordulásról, a lélek dolgairól szól. Fény […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-11-21.

kék egyensúly jó csajszi háttalKedves Olvasóink!

 

Bizonyára észrevettétek, hogy kissé elmaradtak a tőlem megszokott levelek, illetve nem mindig hétfőn írom nektek, ahogy most is. Ennek számtalan oka van, nem mennék bele…

Egyetlen dolog ami mellette szól, hogy jobban odafigyelek magamra, ott legbelül. Az elmúlt hét, és ez a hét is a befelé fordulásról, a lélek dolgairól szól. Fény derült arra is, hogy hiába foglalkozunk a testünkkel és hajtjuk azt a megállni nem akaró mókuskereket, ha elhanyagoljuk a legbelső énünket, ha közben a lelkünket képesek vagyunk cserben hagyni. Homokba dugjuk a fejünket? Oké, van egy másik módja is, hogy abba hagyjuk a hajtást. Ez pediglen egy betegség, egy figyelmeztetés, hogy ácsi! nem neked kell megoldanod mindent. Ránk nőkre, ez a mindennek és mindenkinek megfelelni akarás fokozottabban jellemző. Velem is ez történt, nem jó úton jártam és “vettem ugyan a jeleket”, de nem igazán törődtem velük. Szétszórtan hajtottam azt a malmocskát, és össze-vissza forogtak a kerekek, sokszor száz irányban. Szeretnék én mindenkinek segíteni most is, ahogy eddig is tettem, ám olykor nem megy. Nem tudom mások helyett megoldani a problémákat, hiszen itt vagyok magamnak én. És én sem vagyok egy ,,egyszerű eset”. 🙂

Foglalkoznom illik magammal, hiszen ha én nem vagyok EGÉSZ, hogyan lehetnék a társam és  a körülöttem lévők segítségére? Szeretnék támasza lenni a gyermekeimnek, válaszai lenni szüleim kérdéseinek, egy biztató hang késő este a telefonban testvérem számára, és mindezt úgy szeretném, hogy ne görcsöljek rá. Most egy olyan útra lépek, amely legalább annyira szól magamról, mint másokról, és meg kell tanulnom, hogy nem önzés az, ha én vagyok a középpontban, mert ha én EGÉSZ-SÉGES vagyok, akkor a körülöttem lévők felé is egészséget tudok sugározni. Furcsa “véletlen”,  – még jó, hogy nem hiszek benne – hogy olyan emberekkel találkozom mostanság, akik hasonló cipőben járnak, akik segítségemre vannak és valahogy én is nekik. Működik a körforgás, beindult a Flow, és ha hisszük, ha nem, egyszerűen áramlik a jó!

Pénteken, egy testemnek-lelkemnek kellemes nyílt napon vettem részt többed-magammal a Hétholdház  jóvoltából. Jógáztunk, “rámosolyogtunk a belső szerveinkre”, és jelképként, lufikat eregetve az égig , a “hibás kódokat” elengedtük sérelmeinket, berögződött téveszméinket. Voltak, akik mezítelenül jógáztak, így jobban megismerve saját testüket és testük végtelen lehetőségét, nem a szabadosság jegyében, sokkal inkább a  szabadság égisze alatt tették mindezt. Táncoltunk a négy elem hívószavára, testünk kellemesen ringatózott a tűz, víz, levegő, és a föld ütemeire. Megtudhattuk azt is, hogy a duál-párunkkal élünk e, és megtaláltuk e már az ikerlángunkat, avagy ,,csak” ibolyaláng-szerelemben élünk. Mélyre törő beszélgetések, érdekfeszítő előadások, gyógyítások és érzékelhető gyógyulások szem, fül tanúi lehettünk, szakavatott hozzáértőknek köszönhetően. Igyekszem beszámolni részleteiben is a gyógyításokról, a ,,kezelések” alatt szerzett személyes tapasztalataimról, mert hiszem, hogy ha megosztom veletek is a gyógyulás folyamatait, a ,,titkos kis praktikákat”, akkor közösen gyógyulhatunk, és önmagunkkal együtt, a körülöttünk élők is gyógyulhatnak. A lényeg az egyensúlyban rejlik, a test-lélek egyensúlyában.

Legyen szép hetünk együtt veletek, pozitív gondolatokkal teli, gyógyulásokban gazdag                                                                                              Feelinggel!

Frenyó Krisztina

 

 

Duálpárok

A NAGY Ő Az ember társas lény. Ahhoz, hogy élhessen, nem csupán vízre, levegőre, élelemre, de közösségre, szeretetre is szüksége van. Már egészen kicsi gyermekkorunkban tisztában vagyunk a család fogalmával, a férfi-nő – akkor még apa és anya – viszonnyal. Hercegnők és hercegek szeretnénk lenni: még meséink többsége is a boldog egymásratalálásról, a szerelemről szól. […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-11-10.

DuálpárokA NAGY Ő

Az ember társas lény. Ahhoz, hogy élhessen, nem csupán vízre, levegőre, élelemre, de közösségre, szeretetre is szüksége van. Már egészen kicsi gyermekkorunkban tisztában vagyunk a család fogalmával, a férfi-nő – akkor még apa és anya – viszonnyal. Hercegnők és hercegek szeretnénk lenni: még meséink többsége is a boldog egymásratalálásról, a szerelemről szól. Arról a titokzatos jelenségről, ami éppen olyan misztikus, megfoghatatlan, mint a születés és a halál. Nem véletlenül foglalkoztatnak bennünket évezredek óta ezek a témakörök.

 

Összetett, bonyolult lelki folyamat a szerelem. Megfogalmazni sem tudjuk egészen pontosan az érzést, de jobban vágyunk rá, mint bármi másra a világon. Többnek érezzük magunkat, könnyedebbé válik a létezésünk, madarat lehetne fogatni velünk. Szárnyra kapunk. Mivel nagyon intenzív érzelmi állapotba kerülünk, rendkívül súlyos fájdalmakat is átélhetünk, ha nem a megfelelő társsal kerülünk össze. Hiszen ebben az állapotban vagyunk a legsebezhetőbbek, legkiszolgáltatottabbak. Magunknak pedig nem feltétlenül szeretnénk rosszat. Így a legjobbat keressük, az IGAZIT.

Létezik a nagy Ő. Minden embernek megvan a másik fele, duál-párja, ikerlelke, lélektársa. A fogalmakat sokféleképpen magyarázzák, ám kár bonyolítani. Egy személyre gondoljunk: egy fél almához is csak a róla levágott fele illeszkedhet. Persze egy másik fél almától is alma lesz az alma, de sehogy sem fog teljes egységet alkotni, nem illeszkedhet tökéletesen. A másik felünk hiánya hasonló ahhoz az érzéshez, mintha egy részünk hiányozna. Az Igazi keresése és megtalálása a művészi ihlet kiapadhatatlan forrása.

Mindannyiunkban él a vágy, hogy megtaláljuk azt a személyt, akiben maximálisan megbízunk, aki minden rezdülésünket ismeri, és nem csupán elfogad bennünket, de harmonizál is lelkünkkel – akár különbözőségünk okán, akár hasonlóságunk miatt alakul ki az összhang. Észérveknek nincs helye a szerelemben! Aki ésszel szeretne társat választani, nem csak önmagát, de párja életét is megkeseríti. Talán ez az egyetlen terület, ahol kizárólag a szívünk tudhatja a választ. Boldogságunk a tét, hallgassunk rá! Sok ember él rossz házasságban, tartalmatlan kapcsolatban. Ezzel nem csupán saját magától és párjától veszi el a lehetőséget, hanem két másik embertől is. Attól a kettőtől, akiknek Ők a másik felei. vízben ölelkezveSokan csóválják most a fejüket, biztos vagyok benne. Hárításban, kifogáskeresésben élen járunk. Nagy hiba! Ahogy említettem, azokkal a feltételezésekkel én személy szerint nem értek egyet, hogy lélekpár nem létezik, ha mégis, akkor sem egy, hova tovább majd egy másik életünkben találkozunk újra. Önámítás, csupán vigasztalni próbáljuk magunkat, mert félünk attól, hogy csalódás ér bennünket túlzott elvárásaink miatt. A félelmeink, az eszünk diktál hasonló gondolatokat. Kishitűségünk elszakít a lehetőségtől, hogy teljes egységben, boldogságban élhessük az életünket. Beletörődünk aktuális kapcsolataink sekélyességébe, meg is magyarázzuk magunknak, hogy miért jó ez nekünk, mit ad ez a viszony. Na, itt a bibi. A duál-párok egyesülésénél nincsenek kérdések, amiket meg kellene tudnunk válaszolni. A viszony olyannyira természetes és eszményi, hogy képtelenek lennénk jobbat, tisztábbat elképzelni. Persze konfliktusok mindenhol vannak és lesznek is. Ám magát az összetartozást egy pillanatra sem kérdőjelezzük meg. Ez az egyik ismérve az éteri mámornak. Általában találkozásunk pillanatában egyazon lelki érettségi szinten mozgunk, így alapvető ellentétek sem ütközhetnek ki. Előfordulhat azonban, hogy előbb találkozunk, ilyenkor még különbözik fejlettségünk, spirituális rezgésszintünk. Ez mérhetetlen sebeket okozhat, hiszen érezzük az összetartó erőt, ám sehogy sem értjük meg egymást. Egy időre elszakadhat a kötelék, ami iszonyú fájdalmakkal jár. Még tanulnunk, tapasztalnunk kell, így aggodalomra semmi ok, nem fogjuk szem elől téveszteni egymást. házasságElképzelhető, hogy ebben az időszakban még más-más kapcsolatból nyerjük ki a számunkra fontos információkat, érzelmeket, de mindez csupán lelkeink fejlődése, összehangolása érdekében történik. Ezért fontos, hogy csak addig maradjunk egy viszonyban, amíg érezzük, hogy szükségünk van rá, míg tartogat számunkra valamit, közünk van hozzá. Sajnos maximális önismeret nélkül ez nem működik. Mindaddig, míg nem lelkünknek van szüksége tanulnivalóra, csupán félelemből, kényelemből, anyagi megfontolásból ragadunk bele kapcsolatainkba, semmi esélyünk az egyesülésre. Biztosan hallottunk olyan történeteket, amikor szerencsés embertársunk rábukkant a nagy Ő-re, ám sajnálatos módon el kellett válniuk. Badarság, pusztán a nagy találkozás ábrándját élte meg, mert a szerelem hasonló illúziókkal kecsegtet, de elérkezik az a pillanat, amikor kitörni készülünk. Hallgassunk a belső hangra, mert ez a legnagyobb bizonyosság arra, hogy nem ikerlelkünkkel hozott össze az élet. Duálunknál ez a gondolat fel sem merülhet, ha mégis, pusztán ideig-óráig, míg egonk irányítja érzelmi életünket és sértettségünkben igyekszünk megleckéztetni párunkat. Ám amint felülemelkedünk sérelmeinken, letisztítjuk gondolatainkat, elcsendesítjük az elménket, bármilyen konfliktusba is keveredtünk, legbelül ott találjuk a megrendíthetetlen kapcsot választottunkkal.

 

Képtelenek is lennénk hosszú időt nélküle tölteni, végleg elszakadni. Egymás nélkül élni. Már senkit sem találunk hozzá foghatónak! Mindenki másban csak silány utánzatra lelhetünk.

 

AngyalokA külső és a belső

 

A duálok külső jegyeikben is tökéletes összhangot hordoznak, így ne tartsunk attól, hogy szimplán lelki szimpátiáról van szó. Másik felünket fel kell tudnunk ismerni, ezért olyan vonásokat találunk, ami felhívja lelkünk figyelmét az illetőre. Ez nem ábránd. Találkozunk olyan emberekkel, szerelembe is eshetünk velük, akik nagyon tetszenek külsőleg, ám a tulajdonságaikkal nem igazán tudunk kibékülni, és fordítva; tökéletes a lelki harmónia, ám nem különösebben tartjuk vonzónak a külcsínt. Ezek a tényezők szintén abban segítenek, hogy ne térjünk tévútra. Szinte hallom: ilyen egyszerűen nem lehetséges! Nem létezhet tökéletes külső, tökéletes lélekkel! A lényeg éppen ebben rejlik, hiszen ez a lény csupán a kétkedő személy számára tökéletes, senki másnak. Évekig, hónapokig, napokig tűnhet annak, de nem egy életen át… Rend uralkodik, nincsenek akadályok! Ahogy olyan sem fordulhat elő, hogy száz év korkülönbség van köztünk. Ha ragaszkodunk például a minimum 4 év korkülönbséghez, biztosak lehetünk abban, hogy annyi lesz. Az elképzelésünk segíti az egymásra találást!

 

Szívpár vízcseppekkelMikor és hogyan?

 

Bennünk a válasz! Se családtagjaink, se barátaink, se ismerőseink, senki a világon nem fogja tudni helyettünk megmondani: ki az, ahogy megtalálni sem, vagy bármiféle tanáccsal szolgálni ebben az ügyben. Ez kétszemélyes játék. Csak én tudom, hogy kire vágyom, milyen kép él bennem a másik felemről. Ez a kép ott van mindenkiben, és nem véletlenül. Minden stílusbeli, külső iránti elvárásunk a duálunkat írja le. Ismerjük saját magunkat, igényeinket, így látatlanban is ismerjük Őt. Születésünktől fogva. Bennünk élt mindig, hát igyekezzünk nem becsapni sem magunkat, sem Őt félmegoldásokkal. Ezzel csak elodázzuk az újraegyesülést. Mikor találkozunk? Tőlünk függ. Igen, tőlünk. Ahogy megismerjük magunkat, harmóniában, kiegyensúlyozottan éljük mindennapjainkat, óvjuk, fejlesztjük lelkünket, megérkezik. Hiszen mi is megérkeztünk Önmagunkhoz. Lelkeink a távolból is kommunikálnak egymással. Együtt fejlődnek. Amikor mindkét fél tökéletesen kiteljesedett, készen állnak az egységben élt közös jövőre.

Aki hitetlen, maga ellen vét – hacsak nem mazochista – és sajnos a legjobb úton jár ahhoz, hogy ellökje a tökéletes boldogság lehetőségét.

Drescher Angelika

 Angelika oldala: http://www.alarcaink.eoldal.hu
   – Feeling –

Heti vers / Reményik Sándor: Egy lélek állt…

                                                 Reményik Sándor: Egy lélek állt…     Egy lélek állt az Isten közelébe’ S az örök napsugárban reszketett És fázva félt, Mert érezte, hogy vonzza már a föld, És keserűn kelt […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: .

 

Ikerlélek                                               Reményik Sándor: Egy lélek állt…

 

 

Egy lélek állt az Isten közelébe’

S az örök napsugárban reszketett

És fázva félt,

Mert érezte, hogy vonzza már a föld,

És keserűn kelt ajkán a “miért”,

Mikor az Isten intett neki: “Készülj!

 

Valaki ott lenn meg akar születni,

Neked szőtték e színes porhüvelyt:

Pici kezeket, pici lábakat;

És most hiába, le kell szállanod,

Öröktől fogva te vagy kiszemelve,

Hogy e testet betöltsd,

Mint bor a kelyhet, ampolnát a láng.

Menj és ne kérdezz, ennek meg kell lenni!”

 

S szólt a lélek: “Én nem akarok menni!

Én boldog vagyok Veled, Istenem;

Mit vétettem, hogy egedből kivetsz?

Mit vétettem, hogy le kell szállanom,

S elhagynom búsan és reménytelen

Az angyalokat, testvéreimet?

Mit vétettem, hogy le kell szállanom,

S felöltenem a gyötrő Nessus-inget,

 

A meghasonlás örök köntösét,

A nekem szabott hitvány rongy-ruhát?

Ki bor vagyok: a Végtelennek vére,

S láng, mely üveg alól is égig ér:

Mit vétettem, hogy bezársz engemet

Kehelybe, amely megrozsdásodik,

S ampolnába, mely romlandó cserép?!”

 

És szólt az Isten szigorún: “Elég!

A törvény ellen nincsen lázadás!

Ha milliók mentek panasztalan,

Talán te légy kivétel?

Mint a fiókát az atyamadár:

Kivetlek. Tanulj meg jobban repülni,

S jobban becsülni meg az örök fészket!”

 

S az Ige alatt meggörnyedt a lélek.

Szomorún indult a kapu felé,

De onnan visszafordult: “Ó Uram,

Egy vágyam, egy utolsó volna még;

Egy angyalt, testvér-lelket hagytam itt,

Szerettük egymást véghetetlenül,

Tisztán, ahogy csak a mennyben lehet,

Szeretném viszontlátni odalenn,

Ha csak egy percre, ha csak mint egy álmot.”

S felelt az Úr:

“Menj és keresd! Lehet, hogy megtalálod.”

– Feeling –

Lélekgyógyító sorozat Arnolddal / Jó és rossz, avagy mi a valós tudás alapja

FIGYELEM!!!                                         Ez az írás alkalmas a nyugalom megzavarására!                                                       […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-11-04.

Jézus ördög harca nagyobb

FIGYELEM!!!

                                        Ez az írás alkalmas a nyugalom megzavarására!                                                                                            

Előző írásomban szó volt a jóról és rosszról, mint duális világunk látszólagos két arcáról. Szerintem viszont alapvetően nincs jó és rossz! Úgy gondolom sokan találkoztak már ezzel a megállapítással. Mégis elég meglepő ez a kijelentés, főleg a mai világunkban, mikor lépten – nyomon csak a „rosszal” találkozunk. Egyébként megpróbálkoztak már azzal, hogy belegondoljanak ebbe a kijelentésbe? Akár igen, akár nem, javaslom, tartsanak most velem, és nézzük meg együtt, hogy mi lehet e kijelentés mögött (szerintem).

Mint írtam a jó és a rossz, alapvetően a különböző események és helyzetek mindenkori megítélésének (ítélkezés) eredménye.  Viszont, ha nem ítélkezünk, és elvesszük az előjelet az események és helyzetek végeredménye elől, akkor nem marad más, mint önmagában a tapasztalás, ami miatt leszülettünk a Földre. A tapasztalás visz előre bennünket fejlődésünk útján. Ez segít a változás megélésében, ez által fejlődik a lelkünk. Merjünk hát tapasztalni, ítélkezés nélkül!

Amit „tudásként” megszerzünk az iskolapadban, vagy bármilyen más forrásból, de nem próbáljuk ki, nem éljük meg, azaz nem tapasztaljuk meg, hogy miként működik az a dolog a saját világunkban, az soha nem lesz a mi tudásunk. Az mindig a másik ember tudása marad, ahogy ő látja a világot azzal az eseménnyel, helyzettel kapcsolatban. Számunkra akkor érlelődik tudássá a másik ember által átélt tapasztalás, ha mi magunk is meg merjük tapasztalni azokat az eseményeket, helyzeteket, amiről ő beszél. Addig csak a képzeletünkben, vagy szavakban „éljük meg” az eseményeket, és a konkrét tapasztalás hiányában félelmeink azok, amik alapján kialakítjuk véleményünket és viselkedésünket. Ha azonban merjük megtapasztalni a dolgokat – azaz cselekszünk – akkor a tapasztalás révén valós tudásra teszünk szert. Tehát mindenki számára az egyéni tapasztalás adja meg az igazi tudás alapját. Azonban, ha nem merünk tapasztalni, és félelmeink irányítják életünket, akkor lelkünk megreked egy szinten, és el kezd sorvadni, aminek minden esetben valamilyen betegség a végeredménye.

Amikor viszont már merünk tapasztalni, mindenképpen beszéljünk a tapasztalatainkról, és osszuk meg másokkal, mert így gazdagíthatjuk a világot. De vigyázzunk, mindig csak annyit mondjunk, amennyi a valós tapasztalatunk, mert akkor szavainknak tartalma, és súlya lesz. Míg ha csak mások tapasztalatait szajkózzuk, hiteltelenek leszünk, mert nincs meg mögötte a tapasztalás adta tudás és magabiztosság. Ha mások tapasztalatai által formálunk véleményt becsapjuk magunkat (és másokat is) és tovább erősítjük félelmeinket. Ha viszont saját tapasztalatainkat mondjuk el, akkor szavaink el kezdik vonzani az embereket; de nemcsak egyszerűen vonzzák, hanem hatással is lesznek rájuk. Amikor saját tapasztalatainkról beszélünk, akkor szavaink olyan mélyről fakadnak, és olyan igazságokat hordoznak magukban, hogy akik készek meghallani őket, átalakulnak általuk. És mindannyiszor, amikor saját tapasztalatainkat osztjuk meg másokkal, akkor azok a szavak lélegeznek, élni fognak. Mi több, élő szívként fognak dobogni az emberekben, és Isteni igeként hatva, az emberi lelkek el kezdenek újra élni.

Tehát merjünk cselekedni, mert a cselekvés a valós tudás alapja. Engedjük tapasztalni önmagunkat, s a tudást osszuk meg másokkal, hogy lelkünk felszabadulhasson.  

Landgraf Arnold

 

„Soha ne helyettesítsd a tudást hittel, mert ha hiszel, akkor soha nem fogsz tudni. Ha pedig tudsz valamit, egyszerűen értelmetlen hinni benne. Ha valamiben hiszel, az annak a jele, hogy nem tudod.”  (OSHO)


A szépség forradalma / Gyöngyivel, az arcszépítővel

Gyöngyit régóta ismerem, és bár évek óta nem találkoztunk, a kapcsolatunk töretlen. Amikor belépett a szerkesztőségbe, csak úgy ragyogott. Mintha semmit sem változott volna, valahogy nem fog rajta az idő. Ő is egy hétköznapi nő, édesanya, aki lót-fut egész nap, mindeközben igyekezve harmóniát teremteni anyai, női és az emberi feladatok kiteljesedése terén. Mégis, akkor honnan […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-09-25.

Holistic-Face-Lifting-850x355Gyöngyit régóta ismerem, és bár évek óta nem találkoztunk, a kapcsolatunk töretlen. Amikor belépett a szerkesztőségbe, csak úgy ragyogott. Mintha semmit sem változott volna, valahogy nem fog rajta az idő. Ő is egy hétköznapi nő, édesanya, aki lót-fut egész nap, mindeközben igyekezve harmóniát teremteni anyai, női és az emberi feladatok kiteljesedése terén. Mégis, akkor honnan ez a szép bőr, ez az üde tekintet? Gyöngyi minden titkot elárult nekem, sőt kezelésbe is vette az arcomat egy különleges kozmetikai eljárás erejéig. A szépítő titkokat és a tapasztalatokat most meg is osztom veletek.

Gyöngyi elmesélte, hogy teljesen véletlenül talált rá erre a csodálatosan egyszerű, ám látványos és hatékony szépítészeti lehetőségre. Állásinterjúra ment egy adminisztrációs munkakörre készülve, majd némi adminisztrációt is megtartva, kikötött az említett kozmetológiai területnél.  “-Régóta foglalkoztatott a bőrünk és ezzel kapcsolatosan, a regeneráló folyamatok elsajátítása. Senki sem lesz fiatalabb és mint nőnek, nekem is nagyon fontos, hogy ha a belső rendben van, kívülről is lássék mindez, ám ez ugyanígy fordítva is igaz. Így aztán belevágtam egy kozmetikai kezelés elsajátításába, hogy mind magam, mind a környezetemben élők egészség-tudatosságán javítsak egy igen látványos “kezeléssel” –  mesélt a kezdetekről Gyöngyi.

Szépülünk folyton folyvást, versenyt futunk az idővel, kenünk magunkra ezt-azt és várunk, várunk….Gyöngyitől azt is megtudtuk, hogy próbálkozásaink határtalanok, ha a szépségről és fiatalságról van szó.

– Mehetünk tovább, kollagén és/vagy elastan tartalmú krémek (a kollagén a bőr természetes alkotó eleme, ez adja a rugalmasságát), amik már mélyebben szívódnak be, tartósabb eredmény lehet elérni, de mi a helyzet a bőr mélyebb rétegeivel? A mélyebb rétegekben találjuk a Hyaluronsavat, ami szintén alkotóeleme a bőrnek és a feszességéért felel. Ez az idő előrehaladtával folyamatosan csökken. A 25. életév után, a mennyisége elveszti a 25%-át, 40-45 év körül újabb 25%-ot, majd szépen a többit is…

Ez nem csak azért van, mert nem vigyázunk rá, hanem, azért is, mert egyre kevesebb termelődik. Ugyan ez van a kollagén termeléssel is. Mit tehetünk?

Hyaluronsavat kell bejuttatni a bőr mélyebb rétegeibe. Ehhez már költségesebb eljárásokra van szükség. A krémek, amelyek tartalmaznak hyaluronsavat, nem jutnak be a bőr mélyebb rétegeibe, mert a sejtek szerkezete kötött. Ezt előbb fel kell lazítani.

Persze a plasztikai sebészek ezt gyorsan kiküszöbölik injekcióval. Elég költséges megoldás és a bejuttatott hyaluronsavnak időre van szüksége az eloszláshoz. Ezért csak az arc mélyebb ráncait töltik fel. Ez feszítő érzést kelthet és az arcizmok mozgatását is időszakosan gátolhatja.

Vannak különböző kozmetikai eljárások, amelyek különböző elektromos készülékek segítségével juttatják a hyaluronsavat a bőrbe. Ezek a kezelések sem túl olcsók. És a tökéletes eredményért rendszeresen ismételni kell. ” –                                                                    

A szóban forgó kozmetikai kezelés lényege, hogy az “arcszépítők”, egy galvanikus árammal működő, mikrochippel vezérelt készülék segítségével juttatják be a hyaluronsavat a bőrbe. A galvanikus áramnak azért van kulcsszerepe, mert a rezgésszáma 0. Így nem hat a bőrsejtek saját rezgésére, nem “betegíti” meg azokat. Viszont a fellazítja a sejtszerkezetet, így jobban és egyenletesebben oszlik el a bőrben. Azonnali hatást tapasztalhatunk, mert alulról mintegy megtámassza a bőrt így a ráncok halványulnak, feszessége rögtön érezhető lesz. Kezelés cikkbeMiután Gyöngyi felmérte az arc-bőr szerkezetem állapotát, és gondosan lejegyezte egy papírra, nekikezdett az arckezelésnek. Gyengéden megtisztította a bőrömet és finom mozdulatokkal belemasszírozta a bőrömbe a szérumot a kis gépecske segítségével. Szándékosan csak az arcom felén végezte el a ,,kísérletet” az első körben, hogy a látványos változásnak azonnali szemtanúja lehessek. Így is volt. Bámulatos eredmény köszöntött vissza rám a tükörből. Gyöngyi aztán befejezte az arcom másik felén is a szépítést, és elmondta, hogy igazán optimális eredményt másnapra, valamint igazán, minimum egy teljes kúra után érhetünk el. A bőr-szerkezetem rugalmasságát és teltségét tekintve számértékekkel is kimutathatóan nőtt, már az első a kezelés végére. Az eredménnyel jómagam szuper-elégedett voltam és ezt a változást mások is észrevették rajtam.:-)

Egy ilyen kezelés persze nem váltja meg a világot, de rendszeresen alkalmazva, már komoly eredményeket lehet elérni. 10-15 évvel korábbi állapotba hozható az arc bőre. Sőt, – alkati kérdés – ez a szám még több is lehet.

Gyöngyivel utánaCsodálatos eredmények, és látványos változások történtek valóban a kezelés hatására. Halkan meg kell azonban jegyeznem, hogy a lényegi változás, csak a test-lélek egyensúlyának megőrzésével, a belső békével és a harmóniára való törekvéssel érhető el. Törekedjünk mindannyian a szépülés ezen fontosságára, mert csak így lehetünk EGÉSZ-SÉG-ESEK!

Frenyó Krisztina 


Gyöngyi  a kozmetikustermékek jóGyöngyi üzenete: Ezt a technikát és az el, ha akarod, otthon is alkalmazhatod, nem kell kezelésre járni, amikor időd van rá, akkor megteheted. Az ára nagyon jó!!! (Saját tapasztalat)

Ha kérdésed van, a szepelunk@gmail.com címen várom őket.

KOZMETIKUSOK kérdéseinek, érdeklődésének külön örülünk!!!

Divisch Gyöngyi, az arcszépítő várja jelentkezéseiteket, az alábbi elérhetőségeken: kunoichi73@gmail.com

06-70-512-6424

Lélekgyógyító sorozat Arnolddal / A világunk két arca

A világunk két „arca”, avagy a jó és a rossz „harca”   Életünk során folyton ítélkezünk, és természetesen mindig mások felett. Általában azonban észre sem vesszük, amikor ítéletet mondunk valaki, vagy valami felett.Talán többekben felmerült a kérdés: vajon miért és hogyan ítélkezünk? Legtöbbször azért nem vesszük észre, valahányszor éppen ítélkezünk, mert nem tudatosodik bennünk, hogy […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-09-24.

Arnold jinjang

A világunk két „arca”,

avagy a jó és a rossz „harca”

 

Életünk során folyton ítélkezünk, és természetesen mindig mások felett. Általában azonban észre sem vesszük, amikor ítéletet mondunk valaki, vagy valami felett.Talán többekben felmerült a kérdés: vajon miért és hogyan ítélkezünk?

Legtöbbször azért nem vesszük észre, valahányszor éppen ítélkezünk, mert nem tudatosodik bennünk, hogy minden alkalommal, amikor minősítünk valakit, vagy valamit, akkor egyben ítélkezünk is felette. Emiatt rendszerint minden embert, dolgot, vagy helyzetet azonnal a „jó” vagy a „rossz” skatulyájába helyezünk, és innentől ennek megfelelően viszonyulunk hozzá. Tovább nehezíti helyzetünket, hogy ezekhez a címkékhez még sokáig tántoríthatatlanul ragaszkodunk is. Legtöbbször még akkor sem vagyunk hajlandóak változtatni véleményünkön – rendszerint büszkeségből –, ha már számunkra is teljesen nyilvánvaló a tévedésünk.

Az „ítéletet” mindenki addigi életének tapasztalata, hitrendszere, tudása és viselkedési mintái alapján hozza meg. Így teljesen természetes, hogy egyazon dolgot jószerivel annyiféleképpen ítélünk meg, ahányan vagyunk (ezzel kapcsolatban írtam már „Valódi célunk” címmel előző írásomban is).

Most induljunk ki abból, hogy alapvetően jóra vagy rosszra, azaz nekünk tetsző, vagy nem tetsző részre osztjuk fel a tapasztalásainkat, aminek az a mélyebb oka, hogy a Földön duális világban élünk. És a legszebb az egészben, hogy egyik oldal sem létezhet a másik nélkül, mert csak látszólagos kettősségről van szó, hiszen minden ugyanannak az EGY-nek (a Teremtő Forrásnak) a két oldala, amit mi hol az egyik, hol a másik oldalról szemlélünk. Férfi és nő, jobb és baloldal, elöl és hátul, alul és felül, kint és bent, – már ami minket illet. De ott van még a körülöttünk lévő világ is, ahol szintén megvan ez a kettősség. Jó és rossz, fény és árnyék, adás és elfogadás, jin és jang, öröm és bánat, szép és csúnya, erős és gyenge, és még sorolhatnám a végtelenségig. De, ha nem tudjuk mi a rossz, honnan ismerjük fel a jót? Vagy mitől tartunk erősnek valakit, ha nem ismerünk gyengét, vagy nem attól szép-e a szép, mert ismerjük a csúnyát? Vagyis mindennek két oldala van, mint annak a bizonyos éremnek. Csak ritkán vesszük észre, hogy ugyanannak a dolognak, helyzetnek egyszer az egyik, másszor a másik oldalát éljük meg, és attól függően, hogy éppen melyik oldalát nézzük, másképp és másképp ítéljük meg az elménkben.

 Ezek alapján elmondhatjuk, hogy az ítélet nem más, mint egy választás, méghozzá a szabad akaratunk választása. Ugyanis mi döntjük el, hogy valami jó, vagy rossz, hogy azt a bizonyos érmet (az életet) melyik oldaláról nézzük.  

Földi létünknek igazából éppen az a célja, hogy mind a két oldalt megismerjük, megtapasztaljuk, hogy egyesítsük az ÉGI és FÖLDI energiákat, hogy aztán össze tudjuk rakni magunkban ismét EGY-gyé.

Rendszerint azért tartunk valamit rossznak, mert vagy volt már egyszer dolgunk vele, és negatívak az érzéseink azzal kapcsolatban, vagy egyáltalán nem ismerjük, de a lényeg az, hogy félünk tőle. Viszont félelmeink miatt nem tudjuk, vagy nem akarjuk megismerni, ezért továbbra is rossznak tartjuk.

Szerintem ezt az ellentmondást fel lehet oldani, mégpedig úgy, hogy másképp kell viszonyulnunk duális világunkhoz, mint ahogy eddig tettük.

A „nyugati” felfogás az EGY-ség (Teremtő Forrás) duális világunkban megnyilvánuló két oldalát szembe állítja egymással. A világ jelenségeit ellentét-párokként éljük meg. Így tévesen ítéljük meg a helyzeteket, mert nem ismerjük fel, hogy ugyanarról a dologról van szó, amikor egyszer az egyik, másszor a másik oldalán vagyunk. Ezért aztán folyton KÉT-ségek között vergődünk. Milyen szívesen adunk, mikor valaki rá van szorulva, és milyen nehezen fogadunk el, amikor mi vagyunk rászorulva (adás – elfogadás). Hányszor és hányszor látjuk sötéten a dolgokat saját magunkkal kapcsolatban, és milyen világos a megoldás, ha a másik problémáját nézzük (fény és árnyék). Mennyiszer látjuk ugyanazt a dolgot szépnek, míg mások csúnyának, vagy éppen fordítva. Milyen sokszor érezzük magunkat gyengének egy-egy helyzetben, míg barátunk minden erőlködés nélkül teszi meg ugyanazt a lépést (erős és gyenge).

És ha mindez önmagában nem lenne elég, ezt még azzal is tetézzük, hogy az általunk jónak/rossznak tartott dologról, mindenáron meg akarjuk győzni a másikat.

Miért is …?

Mennyivel könnyebb lenne az életünk, ha egyszerűen csak elfogadnánk a másik embert, az összes tudásával, tapasztalatával, hitével, cselekvésével együtt! Hiszen ez is egy lehetséges módja annak, hogy megismerjük a körülöttünk lévő világot. Az elfogadás nem azt jelenti, hogy egyet is kell értenem vele. Ha megismertem a másik hozzáállását az élethez, (az „EGY” egy másik, az enyémtől eltérő, lehetséges megismerését), de nem tudok vele azonosulni, akkor egyszerűen csak el kell fogadnom ezt, mint tényt, és hagynom kell, hogy az illető járja a saját útját. Nem kell megküzdjünk a saját „igazunkért”, és semmi esetre sem kell meggyőznünk egymást a magunk „igazáról”. Egyszerűen csak tudatosítsuk magunkban, hogy a saját világában, hitrendszerében MINDENKINEK igaza van! Minden nézőpontnak megvan a maga létjogosultsága, de ettől még a miénk nem csorbul. (Sem többek, sem kevesebbek nem vagyunk másoknál!) A „keletiek” arra tanítanak, hogy tanúként, szemlélőként vegyünk részt a világban. Mindenki másképp és másképp látja a világot, és mindenki sajátos, EGY – ÉN – i utat jár be itt a Földön. Akivel azonosulni tudunk, azzal mehetünk együtt, addig, amíg ez mindkettőnk számára elfogadható. Amikor azonban már nem tudunk azonosulni a másikkal, akkor jobb, ha elengedjük egymást. De nemcsak embertársainkat, hanem hiteinket, szokásainkat, tárgyainkat, – vagyis mindent el kellene tudni engednünk, ami már nem szolgálja a fejlődésünket. Ez azért megy rendszerint nagyon nehezen, mert rendkívül erősen ragaszkodunk ezekhez a dolgokhoz. Ha azonban mélyebben önmagunkba nézünk, megfigyelhetjük, hogy a ragaszkodás mélyén minden esetben félelem rejtőzik, és ragaszkodásunkkal egy hamis biztonságérzetben ringatjuk magunkat, s így próbálunk több energiához jutni. Persze minél nehezebben válunk meg valamitől, és minél tovább ragaszkodunk valakihez, annál nehezebben tudunk megválni tőle, és annál fájdalmasabb az elválás (elengedés).

Ha már az „ítélkezéssel” kezdtük a gondolatsort, akkor fejezzük is be azzal.

Az igazi „ítéletet” mindenki saját magáról mondja ki, azzal, ahogy él, ahogy gondolkodik, amit, és ahogy mond, amit cselekszik, és azzal, ahogy érez, dolgokkal, emberekkel és helyzetekkel kapcsolatban.

Ha felismerjük, hogy az ítélkezéssel csak ártunk magunknak és másoknak, akkor alapjaiban változtathatjuk meg az életünket! Ha tudatosak vagyunk, és ott vagyunk a jelenben életünk minden pillanatában, és felelősséget vállalunk gondolatainkért, szavainkért és tetteinkért, szabadabban, és boldogabban élhetjük az életünket!

 

Áldás kísérje Önöket saját útjukon.

Landgraf Arnold

Lélekgyógyító sorozat Arnolddal / Valódi célunk

Tisztelt Olvasó!   Alig több, mint két hónapja jelent meg első cikkem ebben a magazinban és Kriszti (ezen lap létrehozója) azóta is folyamatosan „nyaggat”, hogy folytassam az írást, mondván, hogy sokan olvasták nagy érdeklődéssel. Megadtam hát magam és megegyeztünk, hogy amennyire időm engedi, igyekszem folyamatosan megosztani Önökkel gondolataimat, tapasztalásaimat. Ezek nem örök-érvényű gondolatok és tapasztalatok, […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-09-09.

Arnoldhoz valódi célunkTisztelt Olvasó!

 

Alig több, mint két hónapja jelent meg első cikkem ebben a magazinban és Kriszti (ezen lap létrehozója) azóta is folyamatosan „nyaggat”, hogy folytassam az írást, mondván, hogy sokan olvasták nagy érdeklődéssel. Megadtam hát magam és megegyeztünk, hogy amennyire időm engedi, igyekszem folyamatosan megosztani Önökkel gondolataimat, tapasztalásaimat. Ezek nem örök-érvényű gondolatok és tapasztalatok, de úgy gondolom, sokuknak lesz hasznára és segítségére, a saját élethelyzeteikben.

Csontkovács beszélg ArnoldalSok szeretettel adom hát közre következő írásomat.

Valódi célunk (mindannyiunk valódi célja) ősidők óta a boldogság állapotának megélése. Ez a cél a Lélek akaratából ered, ami ellenkezik jelenlegi személyes (egós) akaratunkkal. Valahol mélyen azonban tudjuk és érezzük, hogy örömre és boldogságra teremtettek minket.

Amit azonban nap, mint nap tapasztalunk, éppen ellentétes a boldogsággal. Stressz, konfliktusok, betegségek, korlátok, negatív indulatok, öröm alig-alig… Nem is csoda, hiszen jelenleg az egónkat támogató társadalmi és gazdasági körülmények határozzák meg és irányítják életünket.

De akkor, hogyan lehetnénk valóban boldogok?

A Lélek akarata a Teremtő Forrásból ered, így mentes mindentől, ami negatív, ideértve a betegséget is. Tehát, ha a jelenlegi személyes akaratunk szerinti úttal ellentétben, a Lélek akarata (a Teremtő Forrás akarata) szerinti utat járjuk, elmaradnak a negatív dolgok (félelmeink, aggodalmaink, betegségeink, irigységünk, önbizalomhiányunk, stb.) az életünkből.

Ha személyes akaratunkat követjük és tudatunkat (gondolatainkat) testünkkel (az anyagi világgal) azonosítjuk, akkor a Teremtő Forrás akarata (ereje) csak kis mértékben tud bennünk működni. Életben tart ugyan, mert isteni részünk nélkül egyikünk sem élhet, ennél többet azonban nem tud tenni, mert mi nem engedjük. Nem kapcsolódunk össze vele, nem hívjuk, nem kérjük a segítségét, sőt nagyon sokszor még a létét is tagadjuk. Így nem tehet mást, csendben vár.

CsontkovácsbuddhaAmikor úgy döntünk, hogy mostantól a lélek akaratát követjük, akkor újra össze kell vele kapcsolódnunk. Ahhoz azonban, hogy ez megtörténhessen, nekünk kell hívnunk a Lelkünket, őszintén, tisztán, teljes szívünkből. És a válasz MINDIG megérkezik! Igaz, nyitottnak kell lennünk, hogy észrevegyük, mert általában nem az általunk megszokott módon érkezik a válasz, hiszen a Lélek a nem-anyagi világban “létezik”. Így el kell kezdenünk másképp nézni a minket körülvevő világot, és rájöhetünk, hogy miként működteti világunkat a Vonzás Törvénye. Ha mindenben és mindenkiben a jót keressük, egyre több jó dolog történik velünk, kapcsolataink javulnak. Negatív gondolatinkkal viszont rosszat vonzzunk, romlanak emberi kapcsolataink. Ezen összefüggés ismeretében könnyebb megértenünk, hogy az “ÉLET” mindig annyit és azt adja, amennyit, és amit mi adunk neki. Lehet, hogy nem úgy, ahogy mi adtuk, és nem attól, akinek mi adtuk, de mindig azt kapjuk vissza, amit adtunk, és olyan mértékben, ahogy mi adtuk (sokszor még többet is) az “ÉLET”-nek. Tehát bármit, amit adunk, segítőkészséget, önzetlenséget, adakozást, azt tulajdonképpen mindig magunknak adjuk. És bármit, amit elveszünk az “ÉLET”-től, irigységgel,  féltékenységgel, gyűlölettel, félelemmel, stb. azt magunktól vesszük el.

Arra azonban, hogy úgy döntsünk, a Lélek akaratát követjük, mindig adott a pillanat. Bármikor határozhatunk úgy, hogy a békét, a harmóniát, a boldogságot és a szeretetet választjuk. Igen, ahogy minden, úgy ez is “csak” választás kérdése. Mi döntjük el, hogy a lélek akarata szerint, vagy a személyes akaratunk (egónk) szerint élünk.

Ahhoz azonban, hogy a Lélek útját járjuk, tudatosnak kell lennünk. Jelen kell lennünk életünk minden pillanatában, és nem a múlton kell rágódnunk, vagy a jövő miatt aggódnunk. (Ha a múlton “rágód”-sz, akkor emésztési problémáid lesznek, ha pedig a jövő miatt “agg”-ódsz, akkor hamar megöregszel.)

Teljesen jelen lenni az életünkben azt jelenti, hogy mindig azzal foglalkozunk, amit csinálunk, de nem csak a tetteinkkel, hanem a szavainkkal és a gondolatainkkal is. Ugyanis ha ezen a három szinten mást és mást csinálunk, azaz nem arra gondolunk, és nem arról beszélünk, amit cselekszünk, akkor sohasem lesz az az eredmény, amit szeretnénk. Hiszen nincs összhangban a három szint, a test (cselekvés), a lélek (beszéd) és a szellem (gondolat). Ezért érezzük úgy, hogy egy káosz az életünk, és semmi sincs úgy, ahogy szeretnénk.

Kövesd egyszer végig gondolataidat egy nap tudatosan, hogy pl. mire gondolsz, amikor eszel, (rendszerint nem az ételre, és annak ízére, vagy esetleg, hogy éppen most táplálom a testem, hogy életben tartsam magam). Vagy figyeld meg egy nap tudatosan, hogy mit mondasz a gyermekednek (mit vársz el) egy bizonyos dologgal kapcsolatban, és mit teszel Te magad ugyanazzal a dologgal kapcsolatban (még véletlenül sincs összhangban a kettő, aztán csodálkozol, hogy a gyerek honnan veszi a „rosszaságait”).

Csoda, ha sokszor nem igazodunk ki még saját magunkon sem, nemhogy másokon?

lélekférfinőegybenHogyan akarunk bárkit is megérteni, ha még magunkat sem értjük?

Erre a látszólag bonyolult kérdésre mégis végtelenül egyszerű a válasz. És a válasz révén végtelenül egyszerűvé válik életünk is, mert összhangban lesznek gondolataink, szavaink és cselekedeteink.

Egyszerűen mondjuk azt, amit gondolunk, és cselekedjük azt, amiről beszélünk. Akkor nem lesznek, nem lehetnek félreértések, (Vajon miért mondta, azt, amit mondott? Vajon mit akarhatott ezzel?) mert akkor nincs „mögötte” semmi. Így minden az, ami!

Ezt hívjuk igazságnak. Csakhogy mindenkinek más az igazsága, mert mindenki a saját személyes akaratán keresztül érzékeli a világot, és ebből jut el a maga igazságához. Így, ahányan vagyunk, annyi igazságot vélünk ismerni, és annyi igazságot képviselünk. Félelmeink, kétségbeesésünk, aggodalmaink, önbizalomhiányunk, és még kitudja, mi minden torzítja el nap, mint nap az IGAZSÁG-ot.

Sőt ezt még azzal is tetézzük, hogy sokszor azért nem mondjuk el az igazságot, mert meg akarjuk óvni a másikat a „rossztól”. Tényleg azzal teszünk jót a másiknak, ha megóvjuk? Hiszen így elvesszük tőle annak lehetőségét, hogy megtapasztalja a „rosszat”. És ha „nem engedjük” tapasztalni, hogyan fog tudni fejlődni a másik, hogy tud előre lépni a saját életében …?

Ha azonban mindenki a Teremtő Forrás (a lélek) akaratából eredezteti az igazságot, akkor az mindenkinek, mindig ugyanaz az igazság, és nem kell megmagyarázni, nem kell bebizonyítani, alátámasztani érvekkel, sőt, még csak meg sem kell védeni. A Teremtő Forrás igazsága alapvető, mindenre kiterjedő, és mindig, minden helyzetben érvényes, mert a Teremtő Forrás igazsága a SZERETET.

Tehát, ha valódi célunkat szeretnénk elérni, azaz a boldogságot szeretnénk megélni, akkor egyszerűen: ÉLJÜNK SZERETETBEN!

Figyeljük meg magunkat tudatosan!

Mennyi szeretet van gondolatainkban, szavainkban, és tetteinkben?

És kérdezzük meg magunktól: Hogyan változtathatnék ezen?

Úgy, hogy ne várjunk másokra, kezdjük el MOST!

Landgraf Arnold

természet – és lélekgyógyász

Háború-e a konfliktus?

„A konfliktus maga is lassanként patológiás tünetté válik a szemléletünkben. Eszménnyé lenne a konfliktusmentes ember, akinek jellemfejlődésével biztosan bajok vannak? Mert a jellem bizony konfliktusok megélésén és megoldásán keresztül kovácsolódik ki. Természetes, hogy konfliktusok közepette zajlik az emberi élet, mert a konfliktusnélküliség egyben kommunikációnélküliséget, kapcsolatnélküliséget is jelent. Nem a konfliktusnélküliség, hanem az azzal való méltó, […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-06-29.

Csaba képe konfliktus„A konfliktus maga is lassanként patológiás tünetté válik a szemléletünkben. Eszménnyé lenne a konfliktusmentes ember, akinek jellemfejlődésével biztosan bajok vannak? Mert a jellem bizony konfliktusok megélésén és megoldásán keresztül kovácsolódik ki. Természetes, hogy konfliktusok közepette zajlik az emberi élet, mert a konfliktusnélküliség egyben kommunikációnélküliséget, kapcsolatnélküliséget is jelent. Nem a konfliktusnélküliség, hanem az azzal való méltó, megfelelő megküzdés az, amire törekednünk érdemes.

(Popper Péter)

Vajon mi indítja az egyik embert arra, hogy bátran vagy kevésbé bátran konfrontálódjon, ha úgy érzi, nem lehet szó nélkül tűrni valamit? Ezzel szemben miért vannak olyan sokan azok, akik csöndben elviselik az életet az igazságtalanságaival együtt, és az embereket az irracionalitásaikkal és furcsaságaikkal egyetemben? És még akár életük párjával vagy a gyermekeikkel sem osztják meg véleményüket, sérelmeiket, érzéseiket?

Mivel én nagy jóindulattal sem tartozom az utóbbi típusba, meglehetősen gyakran – mondhatnám nap mint nap – feszít belülről a szólni vagy nem szólni dilemmája…  Legnagyobb problémám abból fakad, hogy sokszor nem tudom megítélni az ügy relevanciáját és keresem az igazságot, ha kell, ha nem. Van, amikor csak magamban, órákig analizálva egy megjegyzést, egy cselekedetet vagy éppen egy furcsa fintort (szerencsére, amióta megszületett a kislányunk, azért lerövidültek ezek a töprengős órák kicsit.J). A másik eset, és ez az, ami további bonyodalmakhoz vezet sok esetben, ha hangot is adok a véleményemnek. Dan Millman amerikai író számomra rendkívül rokonszenves megállapítását alapul véve, miszerint „a béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktus kezelésének képessége” naiv módon mindig elhiszem, hogy az őszinteség a legjobb, az egyetlen járható út, ami majd elhozza a megoldást. Igen ám, de kinek a megoldása is lesz az? És vajon a másik fél akarja egyáltalán a megoldást, érdekli az igazság? Jogom van ahhoz, hogy belerángassam az oly sokszor vitatott igazság keresésébe vagy, hogy arra ösztönözzem, ismerje végre fel a hibáját vagy éppen egy általa szeretett személy tévedéseit? Talán önzés, ha azért fogalmazok meg kritikát, mert bánt valami és ki akarom adni magamból ezt a feszültséget… Ennek ellenére úgy érzem, vannak dolgok, amiket ki kell mondanunk, még akkor is, ha látszólag nem visz előre, vagy éppen nem jutunk közös nevezőre. Még ha nem is tudjuk megoldani a problémát, legalább megszabadulunk a dolog őrizgetésének, cipelésének súlya alól, hisz már maga a sérelem kimondása felszabadító, és ahogy beszélek róla, talán kinyitom a kiskaput, hogy szabadon távozhasson, hogy végre ne belülről emésszen, hanem kívülről figyelhessem, és ahogy távolodik, úgy látom már egyre kisebbnek. Ezáltal pedig megszabadulok az elfojtott érzések gyötrő és egészségkárosító hatásaitól is. Nem hiszek abban, hogy attól, hogy nem mondunk ki dolgokat, félelmeket, sérelmeket, észrevételeket, jobb lesz a kapcsolatunk egymással… Sajnos a probléma attól még létezik és apránként kis hógolyóból pusztító lavinává nőhet. Tisztában vagyok vele, hogy nem hirtelen elhatározás kérdése, és nem is könnyű nyíltan beszélgetni, különösen nem olyan embereknek, akik nem szókimondásban és őszinteségben szocializálódtak. Ha valakit csöndre, titkolózásra, elfojtásra, önmaga örökös feladására neveltek, annak iszonyatos feladat lehet kibújni az évtizedek alatt ráaggatott, fullasztó jelmezből.

Amit azonban tudatosan tehetünk, hogy olyan kapcsolatokat igyekszünk kialakítani, szorosra fűzni és ápolni, melyek lehetővé teszik, hogy nyíltan merjünk beszélni a problémáinkról, a gondolatainkról, vagy akár a nemtetszésünkről. Ebben rejlik talán a dolog lényege és tanulsága (számomra is), hogy tudnunk kell először is mérlegelni, milyen súlyú az a probléma, ami nyomaszt, és mennyire vagyok képes azt kezelni magamban. A legfontosabb mégis, hogy tudjam, felmérjem, kivel lehet, kivel érdemes őszintén beszélni, felvállalva a konfrontálódás lehetőségét is, hiszen alapvető a kapcsolatunkban, hogy jó szándék vezérel minket.  Hogy tudjam, a másik fél is tisztában van vele, hogy számít a viszonyunk, hogy tisztelem és fontosnak tartom őt annyira, hogy föltárom előtte a gondolataimat, érzéseimet, derűvel-borúval együtt. Mondjuk el bátran a véleményünket és hallgassuk is meg a másik felet, elvárva a kölcsönös őszinteséget, nyíltságot, hisz ezek a beszélgetések, eszmecsereék lendíthetik előre, tehetik még jobbá, tartalmasabbá a kapcsolatunkat.

Rózsavölgyi – Nemes Dóra

 

 

 

Beszélgetéseink

Rózsavölgyi – Nemes Dóra írása „Biztos sokszor tapasztaltad már: egy jó beszélgetésnek, egy meghitt együttlétnek, egy szerelmes ölelésnek mintha zenéje lenne! Szinte hallani lehet. Nem füllel. Lélekkel. Ahol nincs harmónia, ott összevissza fecsegnek. Rumli van, zűrzavar. Ahogy egy zsebünkben felejtett mobiltelefon rögzíti néha; hallgasd meg, milyen hangzavarban élünk, ha nincs közöttünk szeretet. Mint egy majomházban: […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-06-25.

Beszélgetéseink

Beszélgetéseink

Rózsavölgyi – Nemes Dóra írása

„Biztos sokszor tapasztaltad már: egy jó beszélgetésnek, egy meghitt együttlétnek, egy szerelmes ölelésnek mintha zenéje lenne! Szinte hallani lehet. Nem füllel. Lélekkel. Ahol nincs harmónia, ott összevissza fecsegnek. Rumli van, zűrzavar. Ahogy egy zsebünkben felejtett mobiltelefon rögzíti néha; hallgasd meg, milyen hangzavarban élünk, ha nincs közöttünk szeretet. Mint egy majomházban: mindenki fújja, rikoltja, darálja a magáét.

De ha egy baráti beszélgetés! Hallgasd vissza! Az egymásra figyelő emberek csendjét, jókor megszólaló mondatait. A nevetéseket. A hang erejét. Amikor van miről beszélni – megtelik lélekkel a levegő.”

(Müller Péter)

 Beszélgetés, eszmecsere, „lelkizés”. Ki vagyunk éhezve ezekre, különösen mi, nők.  Egy-egy jó beszélgetés a legnagyobb ajándék számomra is.  És persze ahány ember, annyi beszélgetés, duma-élmény, csevej, gondolatcsere, locsogás, fecsegés…

Van olyan beszélgetés, amelyik feltölt, szinte szárnyakat ad, energiával lát el a nap hátralévő részére, és csak azt veszem észre, hogy többet mosolygok, hogy a gondolataim jó irányt vesznek, hogy örülök, és élvezem a napot, ami ezt az élményt adta…

Aztán vannak olyan beszélgetések is természetesen, melyek „kötelezőek”, „futjuk a köröket”, beszélünk a nagy semmiről, a tavalyi hóról, a nagymosásról, „és jól vagytok?” jön a következő illemkör, és ilyenkor – gonosz vagyok- mosolyogni támad kedvem ezen az egészen, mert kívülről nézve magamat, olyan vicces, ahogy érdeklődést mímelve tartjuk fel egymás.  Azt hiszem, ezek kikerülhetetlenek, mintha hozzátartoznának az élethez, ahogy minden másban is találunk egyenlőtlenségeket, diszharmóniát, valami olyat, ami idegen számunkra, és az is marad mindig. 

Szeretem azonban az intellektuális eszmecserét, ami nem is feltétlenül beszélgetés, hanem inkább egyoldalú, de mégis élvezetes. Amikor számomra nagyra tartott, „bölcsek”, egy tudományág képviselői vagy egy érdekes területen, témában jártas hétköznapi emberek beszélnek, fejtik ki gondolataikat, akiket öröm hallgatni, mert építő a mondandójuk, és hozzátesznek valamit a tudásomhoz, a gondolkodásomhoz.

Az is előfordul, hogy olyan emberrel hoz össze a sors, akiből árad a szó, nem is enged megszólalni, csak mondja, mondja a magáét, problémákról, gondokról, az életéről… Többnyire olyan emberekre jellemző  ez, akik egyedül élnek, vagy társas magányban és nem hallgatja meg őket senki.  Ezt érezni lehet… Ha pedig végre találkoznak valakivel, aki figyel rájuk, kihasználják az alkalmat és elárasztanak a mondandójukkal.

A kedvenc beszélgetés „típusom”, (ha egyáltalán ez jó szó rá, merthogy pont nem tipikus) a felejthetetlen, örökké emlékezetes beszélgetések, amiket annyira mélyen elraktároz az emlékezet, konzerválva a hozzá kapcsolódó érzelmeket, a pillanatot, akár még illatokat is, hogy sohasem felejted el. Bármikor képes vagy felidézni, látod magad előtt, hogy ott ültök, álltok, fekszetek egymással szemben és zajlik a nagy beszélgetés. Ezek azonban valóban ritka kincsek, ebben is rejlik az értékük, hogy nem történnek meg minden nap. Ünnepi pillanatok az ilyenek… (Megkockáztatom, van olyan ember, aki egyszer sem tapasztalja meg az élete során. Kár érte, mert semmivel sem pótolható élmény). Az élet, a lélek, a szeretet és odafigyelés titokzatos ajándékai.

„Vannak az életünkben olyan események, amelyekről – miközben javában zajlanak még – tudjuk, hogy sohasem felejtjük el. Ilyen egy-egy jó beszélgetés, egy ölelés, néha egy szép zene; amíg éled, egy Hang azt mondja benned: “szívd magadba jó mélyen ezt az élményt, mert ebből kell táplálkoznod egy életen át!” Ne felejtsd el!… Ide vissza kell találnod, mindig!” (Müller Péter)