látványos címkéhez tartozó bejegyzések

Egy évvel a Teljes Átalakulás után

Friss lélegzetre vágyunk, teljes értékű emberként szeretnénk élni az életünket.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-10-06.

A teljes átalakulás ilyen volt ilyen lettMindannyiunk életében elérkezik egy olyan pillanat, amikor azt mondjuk elég!   Elég mindenből, ami eddig megkeserítette a mindennapjainkat, amely dolgok miatt gátlásaink keletkeztek, és testünk-lelkünk egy merő görcsben vegetál. Friss lélegzetre vágyunk, teljes értékű emberként szeretnénk élni az életünket. Ismerős az érzés? Nálam ez a pont, 2012. júniusában realizálódott, amikor Lakatos Márknak címzett levelemet megírva, kisebb hezitálás után a küldés gombra helyezve remegő ujjam, már nem volt visszaút. Minden így kezdődött…

Lakatos MárkRészlet a Márknak írt levélből:

“Kedves Márk!

Régóta készülök erre a levélre, és szívből remélem, hogy nem zavarlak vele.
Hosszú ideje kísérem figyelemmel műsoraidat a televízióban és számos kollégádtól hallom a dicséretet.:-)
Szeretnék jelentkezni a műsorodba és nem titok, hogy természetesen szépülni vágyom. Egyre inkább érzem, hogy a szépség nem korfüggő és igenis belülről fakad, nagy mértékben függ lelki, érzelmi állapotunktól. Augusztusban leszek 42 éves és bár egyáltalán nem érzem magam ennyi idősnek, mégis csak működik a biológia…:-). Fiatalabb koromban volt egy gyökérkezelésem, ennek következtében az első fogam egyre szürkébb lett, és nem lehet fehéríteni, csak pótolni. Ezidáig nem akartam hozzányúlni, mert ép a fog és a gyökere is, ám mind a magánéletemben, mind a szakmai -sajtó, média, rendezvény – mindennapjaimban, előremenetelemben erősen gátolva érzem magam.”
Nem kellett sokáig várnom, hamarosan megérkezett a válaszlevél. Alig hittem a szememnek. Így szóltak a mindent megváltoztató sorok:
“Kedves Jelentkező,örömmel köszöntünk az Én is szép vagyok második szériájának potenciális szereplői között. Részvételi szándékodat megkaptuk, ezért szeretnénk meginvitálni a kiválasztásra, ahol személyesen találkozhatunk. A casting időpontja: augusztus 9-én 9:00 és 16:00 között
Helyszín: Budapest, VI. ker. Andrássy út 31. II.em/5. (25-ös kapucsengő)
FIGYELEM, FONTOS! Válasz e-mailben, legkésőbb hétfőig igazold vissza a részvételedet és azt, hogy hány órakor érkezel! Illetve KÜLDD EL A TELEFONSZÁMODAT is! Megkérünk, hogy abban az esetben gyere el személyesen, ha tudod vállalni az augusztus végén kezdődő forgatást. Illetve számolj azzal, hogy a jelentkezők nagy száma miatt előfordulhat, hogy várakoznod kell.
Üdvözlettel:
Az Én is szép vagyok csapata”

Amikor azon a napsütötte nyári reggelen megpillantottam az üzenetet a postafiókomban, alig hittem a szememnek. Lakatos Márk és szépítő csapata, beválogatott a TV2 Én is szép vagyok műsorának castingjára. Izgatottan készültem a nagy napra, és elindultam egy ismeretlennek tűnő, álomszerű világ felé. Nem tudtam miként zajlik egy ilyen esemény, és azt sem, hogy mi az illendőbb, ha “szakadtan” illetve ha kiöltözve vágok neki a nagy útnak, így aztán az aranyközéputat választottam. Most nem írom le részletesen a válogatás és az utána következő egy hónap részleteit, hiszen a blogomban már egy évvel ezelőtt ezt napról-napra megtettem, ám hogy ti is nyomon követhessétek életem egyik legmeghatározóbb történetét, az alábbi linkekre kattintva végigkisérhetitek a teljes átalakulást vágatlanul.

a négy szerencsés a Royalban

Mi négyen, a szerencsés tizenkettőből.  A Royal Clinics csapata is nagyban hozzájárult a sikertörténethez. Köszönöm!

 

royal méregtelenítés

A SmileCenter Fogászatban, Dr. Bodrogi Attilának a fogorvosok gyöngyének köszönhetően, csodálatos átalakulásban részesülhettek a fogaim és persze jómagam is. Az őszinte mosolyért Attilának és a fogászat összes dolgozójának jár a köszönet!

Sokan kérdeztétek tőlem, hogy nem féltem e a nyilvánosságtól, mit szólt a családom és a környezetem mindehhez, és hogyan éltem meg valójában a külső-belső átváltozást. Ezzel az írással most mindenkinek szeretném megválaszolni a feltett kérdéseket, és remélem, hogy a blogom olvasása közben, ti is erőt merítetek a változáshoz, a változtatáshoz, mert csak elkezdeni nehéz, a többi már kialakul menet közben. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy egy év elteltével is, újra megköszönjem Lakatos Márknak és az ÉN IS SZÉP VAGYOK csapatának a lehetőséget, hogy elindulhattam egy úton. Köszönöm azt a rengeteg erőt és segítséget, amelyet a forgatások alatt kaptam tőlük, mind emberi, mind szakmai téren. És, még valami. Köszönettel tartozom Páromnak, lányaimnak és szeretett családomnak, valamint mindazoknak akik teljes vállszélességgel mellettem álltak és biztattak az első percektől kezdve. Nem lehet szavakkal igazán kifejezni, hogy mit is jelentett nekem ez az elmúlt év, és a lehetőség amely a változtatás útján elindított, ám aki ismer, és egy év elteltével is találkozik velem, az szemmel láthatólag érzékelheti a változást. Tömérdek pozitív visszajelzést kapok elégedett mosolyok kíséretében, és saját magamon is érzékelem, nap mint nap a változást.  Az alábbi adás-videóban, a fiús alkatom miatt szomorkodtam, és egy éve még, hófehér mosollyal, és nőiesebb idomokkal szerettem volna távozni a Lakatos Márk Szalonból. A teli-száj-mosolyt 🙂 azóta töretlenül gyakorlom, és lássatok csudát, vigyázz mit kívánsz alapon, pontosan tíz kilogrammal mutat többet a mérleg, mint tavaly ilyenkor. Köszönöm jól vagyok!

mi tizenkettenAmikor már biztosan benne voltam a szerencsés tizenkettőben.

részlet a Blogból:

VÉGKIFEJLET: Azért születnek az ÁLMOK, hogy valóra váltsuk őket!

“Ez egy olyan történet, amelynek nem akarjuk hogy vége legyen. Amolyan, “túl szép, hogy igaz legyen dolognak”tűnik, ám mégis igaz! Valóra vált egy álom, és a szerencse mellett, az elhatározásom is kellett hozzá. Hittem benne, hogy sikerülhet, és egyet megtanultam újra, sosem szabad feladni azt, amit NAGYON AKARUNK!

Egy olyan lányként jelentkeztem ide a műsorba, aki szomorú volt, de a lelke mélyén egy tüzes oroszlánként tombolt. Egy olyan nő voltam, aki tudja mit akar, de sokszor nem tudta kimutatni, és a külvilág nem azt látta, amit ő szeretne láttatni magából. Pár hét alatt olyan változáson mentem keresztül, amit évek alatt nem sikerült megvalósítani.

 

Azért osztom meg veletek mindezt, mert hiszem, hogy olykor egy történet is elég ahhoz, hogy löketet adjon a változtatáshoz, egy másik ember története, jelen esetben akár az enyém. Amennyiben az én történetem csak egy embert is elgondolkodtat és újult erővel kezdi holnap a napot, nekem már megérte.

Márkkal borítóleleplezés lányokkal

Krisz új portré

Frenyó Krisztina

Kérdezzetek bátran, a teljes átalakulással kapcsolatban felmerülő kérdéseitekre, őszintén válaszolok. Ígérem!

 

A szépség forradalma / Gyöngyivel, az arcszépítővel

Gyöngyit régóta ismerem, és bár évek óta nem találkoztunk, a kapcsolatunk töretlen. Amikor belépett a szerkesztőségbe, csak úgy ragyogott. Mintha semmit sem változott volna, valahogy nem fog rajta az idő. Ő is egy hétköznapi nő, édesanya, aki lót-fut egész nap, mindeközben igyekezve harmóniát teremteni anyai, női és az emberi feladatok kiteljesedése terén. Mégis, akkor honnan […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-09-25.

Holistic-Face-Lifting-850x355Gyöngyit régóta ismerem, és bár évek óta nem találkoztunk, a kapcsolatunk töretlen. Amikor belépett a szerkesztőségbe, csak úgy ragyogott. Mintha semmit sem változott volna, valahogy nem fog rajta az idő. Ő is egy hétköznapi nő, édesanya, aki lót-fut egész nap, mindeközben igyekezve harmóniát teremteni anyai, női és az emberi feladatok kiteljesedése terén. Mégis, akkor honnan ez a szép bőr, ez az üde tekintet? Gyöngyi minden titkot elárult nekem, sőt kezelésbe is vette az arcomat egy különleges kozmetikai eljárás erejéig. A szépítő titkokat és a tapasztalatokat most meg is osztom veletek.

Gyöngyi elmesélte, hogy teljesen véletlenül talált rá erre a csodálatosan egyszerű, ám látványos és hatékony szépítészeti lehetőségre. Állásinterjúra ment egy adminisztrációs munkakörre készülve, majd némi adminisztrációt is megtartva, kikötött az említett kozmetológiai területnél.  “-Régóta foglalkoztatott a bőrünk és ezzel kapcsolatosan, a regeneráló folyamatok elsajátítása. Senki sem lesz fiatalabb és mint nőnek, nekem is nagyon fontos, hogy ha a belső rendben van, kívülről is lássék mindez, ám ez ugyanígy fordítva is igaz. Így aztán belevágtam egy kozmetikai kezelés elsajátításába, hogy mind magam, mind a környezetemben élők egészség-tudatosságán javítsak egy igen látványos “kezeléssel” –  mesélt a kezdetekről Gyöngyi.

Szépülünk folyton folyvást, versenyt futunk az idővel, kenünk magunkra ezt-azt és várunk, várunk….Gyöngyitől azt is megtudtuk, hogy próbálkozásaink határtalanok, ha a szépségről és fiatalságról van szó.

– Mehetünk tovább, kollagén és/vagy elastan tartalmú krémek (a kollagén a bőr természetes alkotó eleme, ez adja a rugalmasságát), amik már mélyebben szívódnak be, tartósabb eredmény lehet elérni, de mi a helyzet a bőr mélyebb rétegeivel? A mélyebb rétegekben találjuk a Hyaluronsavat, ami szintén alkotóeleme a bőrnek és a feszességéért felel. Ez az idő előrehaladtával folyamatosan csökken. A 25. életév után, a mennyisége elveszti a 25%-át, 40-45 év körül újabb 25%-ot, majd szépen a többit is…

Ez nem csak azért van, mert nem vigyázunk rá, hanem, azért is, mert egyre kevesebb termelődik. Ugyan ez van a kollagén termeléssel is. Mit tehetünk?

Hyaluronsavat kell bejuttatni a bőr mélyebb rétegeibe. Ehhez már költségesebb eljárásokra van szükség. A krémek, amelyek tartalmaznak hyaluronsavat, nem jutnak be a bőr mélyebb rétegeibe, mert a sejtek szerkezete kötött. Ezt előbb fel kell lazítani.

Persze a plasztikai sebészek ezt gyorsan kiküszöbölik injekcióval. Elég költséges megoldás és a bejuttatott hyaluronsavnak időre van szüksége az eloszláshoz. Ezért csak az arc mélyebb ráncait töltik fel. Ez feszítő érzést kelthet és az arcizmok mozgatását is időszakosan gátolhatja.

Vannak különböző kozmetikai eljárások, amelyek különböző elektromos készülékek segítségével juttatják a hyaluronsavat a bőrbe. Ezek a kezelések sem túl olcsók. És a tökéletes eredményért rendszeresen ismételni kell. ” –                                                                    

A szóban forgó kozmetikai kezelés lényege, hogy az “arcszépítők”, egy galvanikus árammal működő, mikrochippel vezérelt készülék segítségével juttatják be a hyaluronsavat a bőrbe. A galvanikus áramnak azért van kulcsszerepe, mert a rezgésszáma 0. Így nem hat a bőrsejtek saját rezgésére, nem “betegíti” meg azokat. Viszont a fellazítja a sejtszerkezetet, így jobban és egyenletesebben oszlik el a bőrben. Azonnali hatást tapasztalhatunk, mert alulról mintegy megtámassza a bőrt így a ráncok halványulnak, feszessége rögtön érezhető lesz. Kezelés cikkbeMiután Gyöngyi felmérte az arc-bőr szerkezetem állapotát, és gondosan lejegyezte egy papírra, nekikezdett az arckezelésnek. Gyengéden megtisztította a bőrömet és finom mozdulatokkal belemasszírozta a bőrömbe a szérumot a kis gépecske segítségével. Szándékosan csak az arcom felén végezte el a ,,kísérletet” az első körben, hogy a látványos változásnak azonnali szemtanúja lehessek. Így is volt. Bámulatos eredmény köszöntött vissza rám a tükörből. Gyöngyi aztán befejezte az arcom másik felén is a szépítést, és elmondta, hogy igazán optimális eredményt másnapra, valamint igazán, minimum egy teljes kúra után érhetünk el. A bőr-szerkezetem rugalmasságát és teltségét tekintve számértékekkel is kimutathatóan nőtt, már az első a kezelés végére. Az eredménnyel jómagam szuper-elégedett voltam és ezt a változást mások is észrevették rajtam.:-)

Egy ilyen kezelés persze nem váltja meg a világot, de rendszeresen alkalmazva, már komoly eredményeket lehet elérni. 10-15 évvel korábbi állapotba hozható az arc bőre. Sőt, – alkati kérdés – ez a szám még több is lehet.

Gyöngyivel utánaCsodálatos eredmények, és látványos változások történtek valóban a kezelés hatására. Halkan meg kell azonban jegyeznem, hogy a lényegi változás, csak a test-lélek egyensúlyának megőrzésével, a belső békével és a harmóniára való törekvéssel érhető el. Törekedjünk mindannyian a szépülés ezen fontosságára, mert csak így lehetünk EGÉSZ-SÉG-ESEK!

Frenyó Krisztina 


Gyöngyi  a kozmetikustermékek jóGyöngyi üzenete: Ezt a technikát és az el, ha akarod, otthon is alkalmazhatod, nem kell kezelésre járni, amikor időd van rá, akkor megteheted. Az ára nagyon jó!!! (Saját tapasztalat)

Ha kérdésed van, a szepelunk@gmail.com címen várom őket.

KOZMETIKUSOK kérdéseinek, érdeklődésének külön örülünk!!!

Divisch Gyöngyi, az arcszépítő várja jelentkezéseiteket, az alábbi elérhetőségeken: kunoichi73@gmail.com

06-70-512-6424