háború címkéhez tartozó bejegyzések

A béke velem kezdődik / Őszinte beszélgetés Mabel Katz-cal

A béke velem kezdődik, kár kívül keresni azt, ami bennem van. Minden megoldás kulcsa a törlés és javítás, ehhez pedig itt vannak a varázsszavak: Sajnálom, Kérlek, bocsáss meg, Köszönöm, Szeretlek!

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2015-12-09.

Mabel mosoly

Melyik a Te utad?
Ahogy mindig mondom, azt kell tenned, ami a te számodra működik. Nincs kétségem, hogy a megerősítések és a vizualizáció működhetnek. Ilyen hatékonyak vagyunk. Teremtünk a gondolatainkkal. Holott sokkal egyszerűbb ismételni a “szeretlek” és a “köszönöm” szavakat, elengedni, és engedélyt adni Istennek, aki minket teremtett és mindenkinél jobban ismer minket. (Mabel Katz)

Ugye ismeritek azt az érzést, amikor a jóleső izgalom és gyermeki kíváncsiság kéz a kézben járnak? Valahogy így készültem jómagam is erre a különleges interjúra. És, hogy mitől volt olyan különleges? Mabel Katz, aki ez esetben a beszélgetőtársamként foglalt helyet mellettem, önmagában is különleges ember, emellett az életútjaként felvállalt Ho’oponopono valóban igazgyöngyként ragyog a mindennapok egyhangúságában. Számomra a Ho’oponopono – ahogy azt egy korábbi írásunkban is említettem –  egy “ismeretlen ismerős” köszöntése, hiszen a gondolatok, érzések visszaköszönő jó barátként tűntek fel a régmúltból, csupán egy jóval egyszerűbb, könnyebben emészthetőbb és szerethetőbb köntösbe bújtatva. Ezen a napon újra szíven “ütött” az a valami ……………..                                                                                                                                          

az, amit már oly régóta kerestem, és ehhez a felismeréshez még csak el sem kellett utaznom sehová.  Meg kellett értenem, hogy a béke valóban velem kezdődik. Mabel egyszerű őszintesége, szemeinek csillogása, és az a leírhatatlanul lélekemelő hangulat amely végig jelen volt közöttünk a szálloda halljában, mintegy megkoronázta a beszélgetésünket. Szívből remélem, hogy ezzel az írással, sikerül számotokra is átadnom néhány megfontolandó gondolatot, amely elér a szívetekhez.

HÁRMAS KÉP KMK 0897
F. K:  – Szívből köszöntelek Mabel Magyarországon, igazán nagy öröm számomra, hogy találkozhatunk. Hetedik alkalommal érkeztél hozzánk Budapestre, hogy megtaníts bennünket magyarokat is, a Ho’oponopono alapjaira. A hetes szám az élet több területén is különlegességet rejt magában, misztikus jelentőséggel bír. Hogyan éled meg a magyarországi látogatást, a felkészülést a tanfolyamra, könyvbemutatóra, van-e érzelmi többlete az ittlétednek a hetedik alkalom kapcsán, és végül, de nem utolsósorban, mit jelent számodra a Ho’oponopono a mindennapokban?

Mabel álló tapskézközeli

 

M. K: – Igazából nem is tudtam, hogy ez a hetedik látogatásom nálatok, Klára emlékeztetett rá, amikor beszélgettünk az alkalmakról, ám előfordulhat, hogy a tudatosságot mellőzve, mégis ennek köszönhető, hogy ilyen különlegesen boldognak érzem most magam. A hetes szám valóban különleges és a hawaiiak számára igen nagy jelentőséggel bír, hiszen az Istennel való egységet jelenti. A felkészülésről pedig csak annyit mondanék, hogy a Ho’oponopono megkönnyíti mindezt, nagyon egyszerű használni  a mindennapokban, a mi feladatunk igen egyszerű a készülődés során, hiszen az Univerzum, vagy Isten – bárhogyan nevezhetjük – mindent elvégez helyettünk. Nekem ebben az egészben annyi volt a szerepem, hogy eljöjjek és természetesen nagyon fontos, hogy itt akarjak lenni, készen álljak elengedni. A Ho’oponoponoval kapcsolatban, annyit még hozzátennék, hogy amikor készen álltam rá, hogy mindent elengedjek, ez valóban békét hozott az életembe.

F. K: – Szerencsésnek érzem magam, hogy Móra Klára jóvoltából olvashattam az Élet legkönnyebb útja című könyvedet. Ebben a könyvben természetes egyszerűséggel mesélsz a gondolataidról a Ho’oponoponoval kapcsolatban. Megragadt bennem egy mondat, amelyet még nem igazán értek, így hangzik: minél nagyobb az ellenállás, annál nagyobb az áldás. Kérlek fejtsd ki nekem ezt a gondolatsort bővebben. Következő kérdésem az új könyvedre irányul, amely ,,Elmélkedéseim a Ho’oponoponoról ” címmel került kiadásra. Mennyiben tér el ez az írás, az eddigi megjelent könyveidtől?


5792 M és Krisz

M. K:Értem a kérdést, arra gondoltam itt az általad említett idézetnél, hogy amikor ellenállunk, akkor reagálunk valamire, és ha reagálunk, akkor nem tudunk elengedni és amikor mindenáron meg akarjuk érteni a problémákat, panaszkodunk, másokat hibáztatunk és magunkon kívül keressük az okokat, akkor nem vállalunk 100 %-osan felelősséget a tetteinkért és ez megnehezít mindent. Tulajdonképpen így vagyunk kódolva, ezt a programot tanultuk meg, amikor felmerül egy probléma, mi azonnal reagálunk, véleményeket és ítéleteket alkotunk, pedig mennyivel egyszerűbb lenne hátradőlni és elengedni mindent. Mégsem tudjuk. A könyvemben is azt próbálom átadni, hogy mennyire fontos az elengedés, az, hogy át tudjuk adni a problémáinkat a saját magunk azon részének, amely sokkal jobban tud mindent.

Krisz álló munka közben

F. K: –  Mabel, sok mindent olvastam rólad, számos videódat láttam, végignéztem a veled készült interjúkat és egyre több helyen hallom a sajnálom, kérlek bocsáss meg, köszönöm, szeretlek szavakat. Mégis arra lennék kíváncsi, hogy neked, Mabel Katznak, aki a legközelebb állsz valamilyen szinten a tisztításhoz, a Ho’oponoponohoz, mit is jelentenek igazán a köszönöm, szeretlek szavak. A béke velem kezdődik, ahogy említed számtalan alkalommal, ezért az lenne a következő kérdésem, hogy én jómagam, hogyan kezdhetem el a gyakorlatban a tisztítást, a gyógyítást saját magamon belül, hogy aztán a körülöttem lévő világ is jobbá váljon?

M.K: Tulajdonképpen ezek a szavak, hogy köszönöm és szeretlek, mind jelszavai az elengedésnek. A Ho’oponopono, a tetteinkért, valamint a mindenért felvállalt 100 %-os felelősség. Amikor azt mondjuk sajnálom és kérlek, bocsáss meg, valójában bocsánatot kérünk mindazért, és sajnáljuk mindazt, ami bennünk van és előidézte ezt a helyzetet, memóriákat, emlékeket, amelyek folyton pörögnek bennünk, legyen bármi is az. Amikor szembesülünk egy problémával, kétféle választás lehetséges, az egyik, hogy reagálunk és ítéleteket fogalmazunk meg, a másik pedig az, hogy elengedjük. Egy analógiával érzékeltetem mindezt, amikor a számítógépen dolgozunk, és megjelenik a képernyőn egy hibaüzenet, akkor is kétféleképpen viselkedhetünk, elkezdhetünk beszélni a képernyőhöz, azaz ellenállunk, – hisz a gép nem tud mit tenni, ám a probléma megmarad – vagy megnyomhatjuk a törlés gombot. A Ho’oponoponoban használt köszönöm és szeretlek szavakkal ugyanúgy törlünk, mint a számítógépünkön. Így valóban teszünk valamit a hibák kijavítása érdekében. Ahogy megtanuljuk az elengedés folyamatát a folytonos reagálás helyett, így fog tudni a béke egyre nagyobb teret nyerni az életünkben és így tudjuk megtalálni a valós megoldásokat. Amennyiben mi magunk megtaláljuk a békénket, és változtatunk a  dolgainkon, így körülöttünk is minden változni fog, hiszen minden ami körülöttünk van, az valójában csak tükörképe  a bennünk játszódó folyamatoknak. Épp úgy, ahogy a számítógépes példánál a képernyő.

Mabel csúcskép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

F. K: – A béke kapcsán fogalmazódott meg bennem az a kérdés, hogy a 2012-ben elnyert Világbéke Nagykövete cím, azután később egy internetes szavazáson egy másik nagy kitüntetés, a Közönség Békedíja, amely szintén téged illetett, megváltoztatta – e a mindennapi életedet, mit jelentett neked mindez? Ide kapcsolódik még a sokszor említett mondatod, amely így szól: ,,a belső béke maga a világbéke”, hogyan járulhatunk mi hozzá a saját kis békénkkel a világbékéhez?

0028 Mabel amikor a megbocsájtásról beszélünk

M. K: – Amikor 100 %-ban felelősséget vállalunk valamiért, akkor az szabaddá tesz bennünket, mert ez az egyedüli dolog, amely fel tud bennünket szabadítani, békét hoz számunkra. A panaszkodásunkkal csak a régi emlékképeket játsszuk le újra. Fontos azonban tudni, hogy a felelősségvállalás nem egyenlő a bűntudattal. A felelősségvállalásnál törüljük a régi emlékeket, ami nem könnyű feladat, hiszen a régi, berögzült képek és minták folytonosan pörögnek a tudatalattinkban. Nehéz felfogni mindazt, hogy ezeket a történéseket, ,,lemezeket ” mi vonzzuk be és játsszuk le újra. Semmi sem történik rajtunk kívül. Amint megtanuljuk az elengedés technikáját, szabaddá válunk és megváltozunk mi magunk, ahogyan mi változunk, úgy változik körülöttünk is a világ, Amikor megtaláljuk magunkban a békét, az én békéjét, akkor körülöttünk is kialakul ez a békés állapot.  Nagyon fontos, hogy mi magunk ott belül tudjuk, felismerjük, hogy a belső békénket nekünk kell megtalálnunk, ne várjuk kívülről a segítséget, ne higgyük, hogy egyszer csak majd magától lesz olyan, hogy világbéke, hanem fel kell ismernünk az erőnket és, hogy mi a mi szerepünk a világbéke elérésében. A legfontosabb út, eljutni a mindenkiben létező bölcsebb részhez, a természetes bölcsességhez, amely minden problémára tudja a megoldást, Amikor elérjük a belső bölcsességet, akkor ott megtaláljuk összességében a világbékére is a megoldást. A díjak önmagában nem jelentettek semmi különöset, mindemellett természetesen örültem nekik, hiszen általuk sokkal több emberhez el tudom juttatni az üzenetemet. Ajtók nyíltak meg számomra, így a gondolataimat, felismeréseimet megoszthatom másokkal, célom, hogy az üzenetemmel, a küldetésemmel minél több emberhez eljussak, éppúgy, ahogy ezzel az interjúval is.

Mabel fekvő beszédesF. K: – Az egyik veled készült interjúban felfigyeltem arra, ahogyan beszéltél a pénzről és a pénzhez fűződő viszonyodról. Nagyon szimpatikus volt számomra, hogy nem társítod a szegénységet a szeretethez, sőt…

azaz nem feltétlenül kell szegénynek lennünk ahhoz, hogy az embertársainkat szerethessük. Régóta foglalkoztat a gondolat, miszerint hogyan szeressük úgy a pénzt, hogy közben ne váljunk a rabjává, miként tanuljunk meg elvonatkoztatni az anyagiak állandó jelenlététől, eljutva odáig, hogy ne uralkodhassanak rajtunk, a mértékletesség fogalmát szem előtt tartva? A pénz sokkal inkább eszköz kell hogy legyen, mintsem egy bálvány, szükséges, hiszen a segítségével boldoggá tehetünk vele másokat és magunkat is. Megosztanád velünk az ezzel kapcsolatos gondolataidat?

Mabel fekvő beszédjó

M. K: – Ez összetett kérdés, és a válaszom is épp ilyen összetett lesz, de nem gond, mert szeretek beszélgetni a pénzről is. Nincs azzal semmi baj, ha élvezzük az anyagiakat és okosan használjuk a pénzt a mindennapokban. Egyszerűen nagyon sokan csak úgy vagyunk programozva, hogy ezt másképp látjuk, ám az is nagyon fontos üzenet, hogy nincs szükség a pénzre ahhoz, hogy boldogok legyünk, vagy, hogy megtaláljuk a békénket. Ám igaz, hogy nem mindenki azzal a  feladattal érkezett erre a világra, hogy meggazdagodjon, viszont ugyanolyan nagy igazság az is, hogy senki sem azért született, hogy szenvedjen, illetve, hogy szegénységben és szükségben éljen. Mindannyiunknak szüksége van valamennyi pénzre ahhoz, hogy a küldetésünket elérhessük, teljesíthessük. Ennek okán, jó, ha tudjuk, hogy az áldozat szerep nem a legcélravezetőbb út, ezért fontos, hogy ezeket a tanult, hozott szerepeket lerombolhassuk, de közben mindvégig tudatában legyünk annak, hogy mindenki más tapasztalásokat kell, hogy megéljen külön – külön.

0017 M K interjú gondolkodósF. K: – Mabel, tudom rólad, hogy nagyon szereted a gyermekeket és szeretsz a köreikben lenni. Mit jelent számodra a saját gyermekeiddel és a világ gyermekeivel való kapcsolat?

M. K: – Jól tudod, nagyon szeretek a gyermekekkel lenni, azért is olyan fontosak ők a számomra, mert a szeretetet és a békét a leginkább ők tudják majd megvalósítani, övék a jövő, mert bennük még ezek a futó programok nem olyan erősek, mint bennünk felnőttekben. Ezentúl, több oka is van, hogy szeretek velük együtt dolgozni, mert azok a dolgok amikről beszélek, sokszor nem tűnnek logikusnak, ám tőlük több megerősítést kapok afelől, hogy ha bár nem is mindig logikusak a megosztott gondolataim, mégis igazak. Még egy fontosat kiemelnék a gyerekekkel kapcsolatban, mégpedig, hogy sokat tanulhatunk tőlük, így minden szülőnek azt javasolnám, hogy figyeljenek oda a gyermekeik szavára, hiszen ők tényleg tudják az igazságot és a lényeget. Amikor a gyermekeknek szóló szemináriumokat tartom, olykor jómagam is meglepődöm, mennyi mindenre tanítanak. Nemrég Mexikóban egy ilyen képzésen, feltettem nekik a  kérdést, hogy ki az, akinek van láthatatlan barátja, és noha többnyire 13-14 éves gyermekek körében voltam, nagyon sok kéz emelkedett a levegőbe. 

 

0016 Beszélgetünk fekvő MK

F. K: – Számtalan kérdés kavarog bennem és tudom, hogy nincs most annyi időnk, hogy mindegyikre sor kerüljön. Ami nagyon a fejemben és a szívemben is itt motoszkál a Klárával való találkozásom óta, hogy valójában lehet – e a földön mindenkit szeretni egyszerre? A másik kérdésem, szintén Móra Klárával folytatott hosszas beszélgetésünk kapcsán merült fel, mégpedig az, hogy amikor reggel felébredünk a legjobb amit tehetünk, hogy nem tervezünk meg semmit, hiszen amikor kilépünk az ajtón, van úgy, hogy minden a feje tetejére áll és teljesen megváltozik a napunk. A “nagy tervező” odafönt átírja a terveinket. Mit gondolsz erről, tényleg ne tervezzünk semmit?

backstage interjú készül...

M. K: – Akkor elsőként az első részre válaszolok, hogy mindenkit tudunk e egyszerre szeretni a világon?  Sok szerencsét kívánok hozzá! 🙂 Komolyan visszatérve a kérdésre, fontos, hogy mindenkire olyan szemszögből tekintsünk, hogy ő is Isten terve és Isten rendszerének a része. Jó, ha tudjuk, hogy minden ember az emlékeink megtestülése, és azért is találkozunk velük, hogy az úgynevezett “gombjainkat” erőteljesen nyomogassák, illetve olyan dolgokat hozzanak a felszínre, amelyekkel dolgoznunk kell, és, hogy folyton tisztítsunk, töröljünk. Természetesen az életünk során számtalan emberrel élünk és dolgozunk, így elkerülhetetlen a nehéz, megoldandó dolgok felszínre kerülése, a lényeg, hogy mindvégig maradjunk tudatosak és ne reagáljunk, hogy tudatában legyünk a folyton pörgő emlékeknek, hogy így jobban és könnyebben tudjunk tisztítani. Vannak emberek akiknek könnyebben, míg mások számára nehezebben megy, hogy minden embert szeressenek. A tervezésről annyit, hogy nálam ez nagyon igaz, leginkább tervek nélkül szeretek élni, ám ehhez nagyon nagy bizalom kell, és én megtanultam, hogy az Istennek, vagy Univerzumnak,  – nevezzük bárhogyan – ennek a nálunk intelligensebb valaminek  sokkal jobb tervei vannak velem kapcsolatban, mint amit én ki tudnék magamnak dolgozni. Sodródom az áramlattal és megengedem a dolgoknak, hogy azok megtörténjenek velem, de ez olykor nehéz, főleg az elején. Minden tanulás és gyakorlás kérdése.

 

F. K: – Közeledik az év egyik legszebb ünnepe, a karácsony, amely a szeretetteli együttlétről szól. Mit jelent számodra ez az időszak, hol és kivel töltöd az ünnepeket?

gó

 

 

 

M. K: – A karácsony számomra nemigen jelent semmi különöset, hiszen zsidó vagyok, de semmilyen vallásos ünnepet nem tartok, hiszen egyik vallásban sem hiszek. Amiben én hiszek, az a spiritualitás és, hogy mindannyian egy család vagyunk. Az idén a karácsonyt és az újévet is egy barátommal töltöm Svájcban, a legidősebb fiam is ellátogat hozzám szilveszterre, ezért ez nagyon fontos lesz számomra. Mindig is nagyon fontos volt az új év, már gyermekkorom óta, hiszen egy új lehetőséget hordoz magában, ahogyan amikor azt mondjuk, Köszönöm, az is új lehetőség, új év, vagy új kezdet.

 

 

F. K : – Engedd meg, hogy megköszönjem ezt a csodálatos interjút, amellyel megajándékoztál bennünket. Izgatottan várom a könyvbemutatót és a hétvégi tanfolyamot, ám mielőtt búcsúznék, egy utolsó kérdést még felteszek neked. Mi lenne az az egy dolog, amit szívből üzennél az olvasóinknak?

M. K : – Én is köszönöm az interjú lehetőségét, és az üzenetem az lenne az olvasók felé, amit számtalanszor ismétlek, mégpedig azért, mert ezt tartom a legfontosabbnak , az én életemet is ez a felismerés változtatta meg. ,,Bennem rejlik minden erő, hogy megváltoztassam az életemet. Megértettem, hogy  kár pazarolni az időmet arra, hogy kívül keressem mindazt, ami belül van, és ha erre ráébredtem, akkor minden megváltozik körülöttem is.”

Mabel ölelésSzerkesztői zárszó:

Őszinte  beszélgetésünk során, a szokottnál gyorsabban vert a szívem és olykor bizony a könnyeimmel küszködtem. Mélyen megindított Mabel üzenete, amelynek talán most van a legnagyobb létjogosultsága, amikor körülöttünk háború zajlik, és mindenki vívja a saját harcait. A másnapi előadással egybekötött könyvbemutató teljesen lenyűgözött, ám ami a hétvégi tanfolyamon történt, számomra igazán az volt a legnagyobb ajándék. Sok mindenre ráébresztett ez a két nap, és testileg-lelkileg felrázott a mély álomból, pont úgy, mint amikor a vekker jelzi: ideje felébredni. Estig írhatnám a sorokat, ám akkor sem tudnám jobban kifejezni azt a hálát, amit érzek, így csak ennyit tudok mondani: Köszönöm, Szeretlek!

Frenyó Krisztina

Fotó: Teszár Ákos

Mabel Katz videó-interjú

 

Mabel Katz / Elmélkedéseim a Hoo’oponoponoról / Könyvbemutató-előadás

Béke veletek!

Az ember amúgy békében élt a kezdetek kezdetén, egész jól el lenne így is, ám valamiért megjelent a harag, a gyűlölet, a háborúskodás és a bosszú a palettán. De miért? Miért nem bír megmaradni békességben, nyugalomban és szeretetben az emberiség? Ennyire egyszerű lenne mindez? És ha igen, miért nem megy simán mégsem oly rég óta […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-10-02.

Mahatma-Gandhi-Quotes-Non-Violence-Day-Gandhi-Jayanti-WallpapersAz ember amúgy békében élt a kezdetek kezdetén, egész jól el lenne így is, ám valamiért megjelent a harag, a gyűlölet, a háborúskodás és a bosszú a palettán. De miért? Miért nem bír megmaradni békességben, nyugalomban és szeretetben az emberiség? Ennyire egyszerű lenne mindez? És ha igen, miért nem megy simán mégsem oly rég óta ez a Béke-menet? Alább némi tudományos és történelmi magyarázatot kaphatunk a kérdésre, ám úgy gondolom, és remélem nem vagyok egyedül ezzel, az erőszakra és a gyilkolásra, – legyen az emberi élet, aprócska remény, illetve az erkölcs gyilkossága –  nincs elfogadható magyarázat.

Az erőszakmentesség egy erkölcsi irányultság és társadalmi technika, amely elutasítja a fizikai (gyakran mindenféle) erőszakot a társadalmi, gazdasági és politikai célok elérésére, illetve a másoktól elszenvedett erőszak – mind az elnyomás, mind a nyílt agresszió – megállítására. Alternatívaként számtalan módszert javasol: például az oktatást, felvilágosítást, meggyőzést, állampolgári engedetlenséget. Míg korábban az erőszakmentesség a pacifizmus szinonimája volt, addig napjainkra sok társadalmi mozgalom a társadalmi változások eszközeként tekint rá, és nem csupán a háborúval kívánja szembe állítani.

Valamennyi nagy világvallás tartalmazza az erőszakmentesség elveit, amelyeket erőszakmentes mozgalmak, vezetők széleskörűen idéznek. A kereszténységben a „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel!” jézusi kijelentés, a hinduizmusban az ahimsza („nem ártás”), a buddhizmusban a metta elve, a taoizmus “wu wei” fogalma egyaránt erről tanúskodik.

Az erőszakmentesség 1998. november 10-én elnyerte az elfogadottság és intézményesülés rangját, mivel az ENSZ ezen a napon kinyilvánította, hogy a 21. század és 3. évezred első évtizede szolgálja a “béke kultúrájának és a világ gyermekei erőszakmentességének előmozdítását”.

2007 óta Mahatma Gandhi születésnapja, október 2-a az erőszakmentesség világnapja.

Erőszakmentes vezetők

 Sok vezető egyéniség tett hitet az erőszakmentesség eszméje mellett, és szónoklataikkal, gondolataikkal gazdagították az erőszakmentes kultúra gondolatvilágát. Többek között:

Albert Einstein

Mahatma Gandhi

Lev Tolsztoj

Martin Luther King

Tendzin Gyaco, a 14. Dalai láma

Thich Nhat Hanh

Mata Amritanandamayi

Erőszakmentes szervezetek

 Alba Kör

Humanista Mozgalom

Greenpeace

Albert Einstein Intézet

Food not Bombs

Környezettudatos politika

 Az erőszakmentesség a “zöld” politikai szervezetek egyik irányelve, például 2001-ben 70 ország több mint 800 zöld párti képviselője fogadta el a “Globális Zöldek Oklevelét” melynek egyik alapelve az erőszakmentesség.

Bírálói, kritikusai

 Az erőszakmentesség ellenzői, például Malcolm X szerint az erőszak a társadalmi változások velejárója, és az önvédelemhez való elemi jog is sérül ez esetben.

Az 1960-as években a Fekete Párducok, az afro-amerikaiak egy ellenálló csoport egyik tagja, George Jackson bírálta Martin Luther King erőszakmentes módszerét: “Az erőszakmentesség egy rossz ötlet. Feltételezi és megelőlegezi az ellenfél szánalmát, vagy igazságérzetét. És amikor ez az ellenség mindent elveszíthet és semmit sem nyerhet, ha részvétet vagy igazságérzetet gyakorol, a válasza biztosan negatív lesz.”

Válaszul álljon itt egy idézet Kingtől: “Kijelentésében maga azt állítja, hogy cselekedeteinket, még ha békések is, el kell ítélni, mert erőszakos cselekedeteket sürgetnek. De logikus ez az állítás? Ez nem olyan, mint elítélni egy kirabolt embert, mivel pénze birtoklásával sürgette a rablás elkövetését?” (Válasz egy nyílt levélre, melyet egy paptársa írt, kritizálván a részvételét az emberi jogokért folytatott tüntetésen (1963. április 16.)

2013. október 2.-ára virradóan, ha nem is tudjuk megállítani a háborúkat, és az erőszakot végérvényesen, saját életünkkel, példamutatásunkkal talán hozzájárulhatunk a világbéke összképének javulásához. Elég csak egy kicsit odafigyelnünk a gondolatainkra, szavainkra, cselekedeteinkre, hiszen ne feledjük, minden a fejekben dől el, olykor bizony még a világ sorsa is. Béke legyen mindannyiunkkal a mindennapjainkban! 

Frenyó Krisztina

Háború-e a konfliktus?

„A konfliktus maga is lassanként patológiás tünetté válik a szemléletünkben. Eszménnyé lenne a konfliktusmentes ember, akinek jellemfejlődésével biztosan bajok vannak? Mert a jellem bizony konfliktusok megélésén és megoldásán keresztül kovácsolódik ki. Természetes, hogy konfliktusok közepette zajlik az emberi élet, mert a konfliktusnélküliség egyben kommunikációnélküliséget, kapcsolatnélküliséget is jelent. Nem a konfliktusnélküliség, hanem az azzal való méltó, […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-06-29.

Csaba képe konfliktus„A konfliktus maga is lassanként patológiás tünetté válik a szemléletünkben. Eszménnyé lenne a konfliktusmentes ember, akinek jellemfejlődésével biztosan bajok vannak? Mert a jellem bizony konfliktusok megélésén és megoldásán keresztül kovácsolódik ki. Természetes, hogy konfliktusok közepette zajlik az emberi élet, mert a konfliktusnélküliség egyben kommunikációnélküliséget, kapcsolatnélküliséget is jelent. Nem a konfliktusnélküliség, hanem az azzal való méltó, megfelelő megküzdés az, amire törekednünk érdemes.

(Popper Péter)

Vajon mi indítja az egyik embert arra, hogy bátran vagy kevésbé bátran konfrontálódjon, ha úgy érzi, nem lehet szó nélkül tűrni valamit? Ezzel szemben miért vannak olyan sokan azok, akik csöndben elviselik az életet az igazságtalanságaival együtt, és az embereket az irracionalitásaikkal és furcsaságaikkal egyetemben? És még akár életük párjával vagy a gyermekeikkel sem osztják meg véleményüket, sérelmeiket, érzéseiket?

Mivel én nagy jóindulattal sem tartozom az utóbbi típusba, meglehetősen gyakran – mondhatnám nap mint nap – feszít belülről a szólni vagy nem szólni dilemmája…  Legnagyobb problémám abból fakad, hogy sokszor nem tudom megítélni az ügy relevanciáját és keresem az igazságot, ha kell, ha nem. Van, amikor csak magamban, órákig analizálva egy megjegyzést, egy cselekedetet vagy éppen egy furcsa fintort (szerencsére, amióta megszületett a kislányunk, azért lerövidültek ezek a töprengős órák kicsit.J). A másik eset, és ez az, ami további bonyodalmakhoz vezet sok esetben, ha hangot is adok a véleményemnek. Dan Millman amerikai író számomra rendkívül rokonszenves megállapítását alapul véve, miszerint „a béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktus kezelésének képessége” naiv módon mindig elhiszem, hogy az őszinteség a legjobb, az egyetlen járható út, ami majd elhozza a megoldást. Igen ám, de kinek a megoldása is lesz az? És vajon a másik fél akarja egyáltalán a megoldást, érdekli az igazság? Jogom van ahhoz, hogy belerángassam az oly sokszor vitatott igazság keresésébe vagy, hogy arra ösztönözzem, ismerje végre fel a hibáját vagy éppen egy általa szeretett személy tévedéseit? Talán önzés, ha azért fogalmazok meg kritikát, mert bánt valami és ki akarom adni magamból ezt a feszültséget… Ennek ellenére úgy érzem, vannak dolgok, amiket ki kell mondanunk, még akkor is, ha látszólag nem visz előre, vagy éppen nem jutunk közös nevezőre. Még ha nem is tudjuk megoldani a problémát, legalább megszabadulunk a dolog őrizgetésének, cipelésének súlya alól, hisz már maga a sérelem kimondása felszabadító, és ahogy beszélek róla, talán kinyitom a kiskaput, hogy szabadon távozhasson, hogy végre ne belülről emésszen, hanem kívülről figyelhessem, és ahogy távolodik, úgy látom már egyre kisebbnek. Ezáltal pedig megszabadulok az elfojtott érzések gyötrő és egészségkárosító hatásaitól is. Nem hiszek abban, hogy attól, hogy nem mondunk ki dolgokat, félelmeket, sérelmeket, észrevételeket, jobb lesz a kapcsolatunk egymással… Sajnos a probléma attól még létezik és apránként kis hógolyóból pusztító lavinává nőhet. Tisztában vagyok vele, hogy nem hirtelen elhatározás kérdése, és nem is könnyű nyíltan beszélgetni, különösen nem olyan embereknek, akik nem szókimondásban és őszinteségben szocializálódtak. Ha valakit csöndre, titkolózásra, elfojtásra, önmaga örökös feladására neveltek, annak iszonyatos feladat lehet kibújni az évtizedek alatt ráaggatott, fullasztó jelmezből.

Amit azonban tudatosan tehetünk, hogy olyan kapcsolatokat igyekszünk kialakítani, szorosra fűzni és ápolni, melyek lehetővé teszik, hogy nyíltan merjünk beszélni a problémáinkról, a gondolatainkról, vagy akár a nemtetszésünkről. Ebben rejlik talán a dolog lényege és tanulsága (számomra is), hogy tudnunk kell először is mérlegelni, milyen súlyú az a probléma, ami nyomaszt, és mennyire vagyok képes azt kezelni magamban. A legfontosabb mégis, hogy tudjam, felmérjem, kivel lehet, kivel érdemes őszintén beszélni, felvállalva a konfrontálódás lehetőségét is, hiszen alapvető a kapcsolatunkban, hogy jó szándék vezérel minket.  Hogy tudjam, a másik fél is tisztában van vele, hogy számít a viszonyunk, hogy tisztelem és fontosnak tartom őt annyira, hogy föltárom előtte a gondolataimat, érzéseimet, derűvel-borúval együtt. Mondjuk el bátran a véleményünket és hallgassuk is meg a másik felet, elvárva a kölcsönös őszinteséget, nyíltságot, hisz ezek a beszélgetések, eszmecsereék lendíthetik előre, tehetik még jobbá, tartalmasabbá a kapcsolatunkat.

Rózsavölgyi – Nemes Dóra