Móra Klára címkéhez tartozó bejegyzések

A béke velem kezdődik / Őszinte beszélgetés Mabel Katz-cal

A béke velem kezdődik, kár kívül keresni azt, ami bennem van. Minden megoldás kulcsa a törlés és javítás, ehhez pedig itt vannak a varázsszavak: Sajnálom, Kérlek, bocsáss meg, Köszönöm, Szeretlek!

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2015-12-09.

Mabel mosoly

Melyik a Te utad?
Ahogy mindig mondom, azt kell tenned, ami a te számodra működik. Nincs kétségem, hogy a megerősítések és a vizualizáció működhetnek. Ilyen hatékonyak vagyunk. Teremtünk a gondolatainkkal. Holott sokkal egyszerűbb ismételni a “szeretlek” és a “köszönöm” szavakat, elengedni, és engedélyt adni Istennek, aki minket teremtett és mindenkinél jobban ismer minket. (Mabel Katz)

Ugye ismeritek azt az érzést, amikor a jóleső izgalom és gyermeki kíváncsiság kéz a kézben járnak? Valahogy így készültem jómagam is erre a különleges interjúra. És, hogy mitől volt olyan különleges? Mabel Katz, aki ez esetben a beszélgetőtársamként foglalt helyet mellettem, önmagában is különleges ember, emellett az életútjaként felvállalt Ho’oponopono valóban igazgyöngyként ragyog a mindennapok egyhangúságában. Számomra a Ho’oponopono – ahogy azt egy korábbi írásunkban is említettem –  egy “ismeretlen ismerős” köszöntése, hiszen a gondolatok, érzések visszaköszönő jó barátként tűntek fel a régmúltból, csupán egy jóval egyszerűbb, könnyebben emészthetőbb és szerethetőbb köntösbe bújtatva. Ezen a napon újra szíven “ütött” az a valami ……………..                                                                                                                                          

az, amit már oly régóta kerestem, és ehhez a felismeréshez még csak el sem kellett utaznom sehová.  Meg kellett értenem, hogy a béke valóban velem kezdődik. Mabel egyszerű őszintesége, szemeinek csillogása, és az a leírhatatlanul lélekemelő hangulat amely végig jelen volt közöttünk a szálloda halljában, mintegy megkoronázta a beszélgetésünket. Szívből remélem, hogy ezzel az írással, sikerül számotokra is átadnom néhány megfontolandó gondolatot, amely elér a szívetekhez.

HÁRMAS KÉP KMK 0897
F. K:  – Szívből köszöntelek Mabel Magyarországon, igazán nagy öröm számomra, hogy találkozhatunk. Hetedik alkalommal érkeztél hozzánk Budapestre, hogy megtaníts bennünket magyarokat is, a Ho’oponopono alapjaira. A hetes szám az élet több területén is különlegességet rejt magában, misztikus jelentőséggel bír. Hogyan éled meg a magyarországi látogatást, a felkészülést a tanfolyamra, könyvbemutatóra, van-e érzelmi többlete az ittlétednek a hetedik alkalom kapcsán, és végül, de nem utolsósorban, mit jelent számodra a Ho’oponopono a mindennapokban?

Mabel álló tapskézközeli

 

M. K: – Igazából nem is tudtam, hogy ez a hetedik látogatásom nálatok, Klára emlékeztetett rá, amikor beszélgettünk az alkalmakról, ám előfordulhat, hogy a tudatosságot mellőzve, mégis ennek köszönhető, hogy ilyen különlegesen boldognak érzem most magam. A hetes szám valóban különleges és a hawaiiak számára igen nagy jelentőséggel bír, hiszen az Istennel való egységet jelenti. A felkészülésről pedig csak annyit mondanék, hogy a Ho’oponopono megkönnyíti mindezt, nagyon egyszerű használni  a mindennapokban, a mi feladatunk igen egyszerű a készülődés során, hiszen az Univerzum, vagy Isten – bárhogyan nevezhetjük – mindent elvégez helyettünk. Nekem ebben az egészben annyi volt a szerepem, hogy eljöjjek és természetesen nagyon fontos, hogy itt akarjak lenni, készen álljak elengedni. A Ho’oponoponoval kapcsolatban, annyit még hozzátennék, hogy amikor készen álltam rá, hogy mindent elengedjek, ez valóban békét hozott az életembe.

F. K: – Szerencsésnek érzem magam, hogy Móra Klára jóvoltából olvashattam az Élet legkönnyebb útja című könyvedet. Ebben a könyvben természetes egyszerűséggel mesélsz a gondolataidról a Ho’oponoponoval kapcsolatban. Megragadt bennem egy mondat, amelyet még nem igazán értek, így hangzik: minél nagyobb az ellenállás, annál nagyobb az áldás. Kérlek fejtsd ki nekem ezt a gondolatsort bővebben. Következő kérdésem az új könyvedre irányul, amely ,,Elmélkedéseim a Ho’oponoponoról ” címmel került kiadásra. Mennyiben tér el ez az írás, az eddigi megjelent könyveidtől?


5792 M és Krisz

M. K:Értem a kérdést, arra gondoltam itt az általad említett idézetnél, hogy amikor ellenállunk, akkor reagálunk valamire, és ha reagálunk, akkor nem tudunk elengedni és amikor mindenáron meg akarjuk érteni a problémákat, panaszkodunk, másokat hibáztatunk és magunkon kívül keressük az okokat, akkor nem vállalunk 100 %-osan felelősséget a tetteinkért és ez megnehezít mindent. Tulajdonképpen így vagyunk kódolva, ezt a programot tanultuk meg, amikor felmerül egy probléma, mi azonnal reagálunk, véleményeket és ítéleteket alkotunk, pedig mennyivel egyszerűbb lenne hátradőlni és elengedni mindent. Mégsem tudjuk. A könyvemben is azt próbálom átadni, hogy mennyire fontos az elengedés, az, hogy át tudjuk adni a problémáinkat a saját magunk azon részének, amely sokkal jobban tud mindent.

Krisz álló munka közben

F. K: –  Mabel, sok mindent olvastam rólad, számos videódat láttam, végignéztem a veled készült interjúkat és egyre több helyen hallom a sajnálom, kérlek bocsáss meg, köszönöm, szeretlek szavakat. Mégis arra lennék kíváncsi, hogy neked, Mabel Katznak, aki a legközelebb állsz valamilyen szinten a tisztításhoz, a Ho’oponoponohoz, mit is jelentenek igazán a köszönöm, szeretlek szavak. A béke velem kezdődik, ahogy említed számtalan alkalommal, ezért az lenne a következő kérdésem, hogy én jómagam, hogyan kezdhetem el a gyakorlatban a tisztítást, a gyógyítást saját magamon belül, hogy aztán a körülöttem lévő világ is jobbá váljon?

M.K: Tulajdonképpen ezek a szavak, hogy köszönöm és szeretlek, mind jelszavai az elengedésnek. A Ho’oponopono, a tetteinkért, valamint a mindenért felvállalt 100 %-os felelősség. Amikor azt mondjuk sajnálom és kérlek, bocsáss meg, valójában bocsánatot kérünk mindazért, és sajnáljuk mindazt, ami bennünk van és előidézte ezt a helyzetet, memóriákat, emlékeket, amelyek folyton pörögnek bennünk, legyen bármi is az. Amikor szembesülünk egy problémával, kétféle választás lehetséges, az egyik, hogy reagálunk és ítéleteket fogalmazunk meg, a másik pedig az, hogy elengedjük. Egy analógiával érzékeltetem mindezt, amikor a számítógépen dolgozunk, és megjelenik a képernyőn egy hibaüzenet, akkor is kétféleképpen viselkedhetünk, elkezdhetünk beszélni a képernyőhöz, azaz ellenállunk, – hisz a gép nem tud mit tenni, ám a probléma megmarad – vagy megnyomhatjuk a törlés gombot. A Ho’oponoponoban használt köszönöm és szeretlek szavakkal ugyanúgy törlünk, mint a számítógépünkön. Így valóban teszünk valamit a hibák kijavítása érdekében. Ahogy megtanuljuk az elengedés folyamatát a folytonos reagálás helyett, így fog tudni a béke egyre nagyobb teret nyerni az életünkben és így tudjuk megtalálni a valós megoldásokat. Amennyiben mi magunk megtaláljuk a békénket, és változtatunk a  dolgainkon, így körülöttünk is minden változni fog, hiszen minden ami körülöttünk van, az valójában csak tükörképe  a bennünk játszódó folyamatoknak. Épp úgy, ahogy a számítógépes példánál a képernyő.

Mabel csúcskép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

F. K: – A béke kapcsán fogalmazódott meg bennem az a kérdés, hogy a 2012-ben elnyert Világbéke Nagykövete cím, azután később egy internetes szavazáson egy másik nagy kitüntetés, a Közönség Békedíja, amely szintén téged illetett, megváltoztatta – e a mindennapi életedet, mit jelentett neked mindez? Ide kapcsolódik még a sokszor említett mondatod, amely így szól: ,,a belső béke maga a világbéke”, hogyan járulhatunk mi hozzá a saját kis békénkkel a világbékéhez?

0028 Mabel amikor a megbocsájtásról beszélünk

M. K: – Amikor 100 %-ban felelősséget vállalunk valamiért, akkor az szabaddá tesz bennünket, mert ez az egyedüli dolog, amely fel tud bennünket szabadítani, békét hoz számunkra. A panaszkodásunkkal csak a régi emlékképeket játsszuk le újra. Fontos azonban tudni, hogy a felelősségvállalás nem egyenlő a bűntudattal. A felelősségvállalásnál törüljük a régi emlékeket, ami nem könnyű feladat, hiszen a régi, berögzült képek és minták folytonosan pörögnek a tudatalattinkban. Nehéz felfogni mindazt, hogy ezeket a történéseket, ,,lemezeket ” mi vonzzuk be és játsszuk le újra. Semmi sem történik rajtunk kívül. Amint megtanuljuk az elengedés technikáját, szabaddá válunk és megváltozunk mi magunk, ahogyan mi változunk, úgy változik körülöttünk is a világ, Amikor megtaláljuk magunkban a békét, az én békéjét, akkor körülöttünk is kialakul ez a békés állapot.  Nagyon fontos, hogy mi magunk ott belül tudjuk, felismerjük, hogy a belső békénket nekünk kell megtalálnunk, ne várjuk kívülről a segítséget, ne higgyük, hogy egyszer csak majd magától lesz olyan, hogy világbéke, hanem fel kell ismernünk az erőnket és, hogy mi a mi szerepünk a világbéke elérésében. A legfontosabb út, eljutni a mindenkiben létező bölcsebb részhez, a természetes bölcsességhez, amely minden problémára tudja a megoldást, Amikor elérjük a belső bölcsességet, akkor ott megtaláljuk összességében a világbékére is a megoldást. A díjak önmagában nem jelentettek semmi különöset, mindemellett természetesen örültem nekik, hiszen általuk sokkal több emberhez el tudom juttatni az üzenetemet. Ajtók nyíltak meg számomra, így a gondolataimat, felismeréseimet megoszthatom másokkal, célom, hogy az üzenetemmel, a küldetésemmel minél több emberhez eljussak, éppúgy, ahogy ezzel az interjúval is.

Mabel fekvő beszédesF. K: – Az egyik veled készült interjúban felfigyeltem arra, ahogyan beszéltél a pénzről és a pénzhez fűződő viszonyodról. Nagyon szimpatikus volt számomra, hogy nem társítod a szegénységet a szeretethez, sőt…

azaz nem feltétlenül kell szegénynek lennünk ahhoz, hogy az embertársainkat szerethessük. Régóta foglalkoztat a gondolat, miszerint hogyan szeressük úgy a pénzt, hogy közben ne váljunk a rabjává, miként tanuljunk meg elvonatkoztatni az anyagiak állandó jelenlététől, eljutva odáig, hogy ne uralkodhassanak rajtunk, a mértékletesség fogalmát szem előtt tartva? A pénz sokkal inkább eszköz kell hogy legyen, mintsem egy bálvány, szükséges, hiszen a segítségével boldoggá tehetünk vele másokat és magunkat is. Megosztanád velünk az ezzel kapcsolatos gondolataidat?

Mabel fekvő beszédjó

M. K: – Ez összetett kérdés, és a válaszom is épp ilyen összetett lesz, de nem gond, mert szeretek beszélgetni a pénzről is. Nincs azzal semmi baj, ha élvezzük az anyagiakat és okosan használjuk a pénzt a mindennapokban. Egyszerűen nagyon sokan csak úgy vagyunk programozva, hogy ezt másképp látjuk, ám az is nagyon fontos üzenet, hogy nincs szükség a pénzre ahhoz, hogy boldogok legyünk, vagy, hogy megtaláljuk a békénket. Ám igaz, hogy nem mindenki azzal a  feladattal érkezett erre a világra, hogy meggazdagodjon, viszont ugyanolyan nagy igazság az is, hogy senki sem azért született, hogy szenvedjen, illetve, hogy szegénységben és szükségben éljen. Mindannyiunknak szüksége van valamennyi pénzre ahhoz, hogy a küldetésünket elérhessük, teljesíthessük. Ennek okán, jó, ha tudjuk, hogy az áldozat szerep nem a legcélravezetőbb út, ezért fontos, hogy ezeket a tanult, hozott szerepeket lerombolhassuk, de közben mindvégig tudatában legyünk annak, hogy mindenki más tapasztalásokat kell, hogy megéljen külön – külön.

0017 M K interjú gondolkodósF. K: – Mabel, tudom rólad, hogy nagyon szereted a gyermekeket és szeretsz a köreikben lenni. Mit jelent számodra a saját gyermekeiddel és a világ gyermekeivel való kapcsolat?

M. K: – Jól tudod, nagyon szeretek a gyermekekkel lenni, azért is olyan fontosak ők a számomra, mert a szeretetet és a békét a leginkább ők tudják majd megvalósítani, övék a jövő, mert bennük még ezek a futó programok nem olyan erősek, mint bennünk felnőttekben. Ezentúl, több oka is van, hogy szeretek velük együtt dolgozni, mert azok a dolgok amikről beszélek, sokszor nem tűnnek logikusnak, ám tőlük több megerősítést kapok afelől, hogy ha bár nem is mindig logikusak a megosztott gondolataim, mégis igazak. Még egy fontosat kiemelnék a gyerekekkel kapcsolatban, mégpedig, hogy sokat tanulhatunk tőlük, így minden szülőnek azt javasolnám, hogy figyeljenek oda a gyermekeik szavára, hiszen ők tényleg tudják az igazságot és a lényeget. Amikor a gyermekeknek szóló szemináriumokat tartom, olykor jómagam is meglepődöm, mennyi mindenre tanítanak. Nemrég Mexikóban egy ilyen képzésen, feltettem nekik a  kérdést, hogy ki az, akinek van láthatatlan barátja, és noha többnyire 13-14 éves gyermekek körében voltam, nagyon sok kéz emelkedett a levegőbe. 

 

0016 Beszélgetünk fekvő MK

F. K: – Számtalan kérdés kavarog bennem és tudom, hogy nincs most annyi időnk, hogy mindegyikre sor kerüljön. Ami nagyon a fejemben és a szívemben is itt motoszkál a Klárával való találkozásom óta, hogy valójában lehet – e a földön mindenkit szeretni egyszerre? A másik kérdésem, szintén Móra Klárával folytatott hosszas beszélgetésünk kapcsán merült fel, mégpedig az, hogy amikor reggel felébredünk a legjobb amit tehetünk, hogy nem tervezünk meg semmit, hiszen amikor kilépünk az ajtón, van úgy, hogy minden a feje tetejére áll és teljesen megváltozik a napunk. A “nagy tervező” odafönt átírja a terveinket. Mit gondolsz erről, tényleg ne tervezzünk semmit?

backstage interjú készül...

M. K: – Akkor elsőként az első részre válaszolok, hogy mindenkit tudunk e egyszerre szeretni a világon?  Sok szerencsét kívánok hozzá! 🙂 Komolyan visszatérve a kérdésre, fontos, hogy mindenkire olyan szemszögből tekintsünk, hogy ő is Isten terve és Isten rendszerének a része. Jó, ha tudjuk, hogy minden ember az emlékeink megtestülése, és azért is találkozunk velük, hogy az úgynevezett “gombjainkat” erőteljesen nyomogassák, illetve olyan dolgokat hozzanak a felszínre, amelyekkel dolgoznunk kell, és, hogy folyton tisztítsunk, töröljünk. Természetesen az életünk során számtalan emberrel élünk és dolgozunk, így elkerülhetetlen a nehéz, megoldandó dolgok felszínre kerülése, a lényeg, hogy mindvégig maradjunk tudatosak és ne reagáljunk, hogy tudatában legyünk a folyton pörgő emlékeknek, hogy így jobban és könnyebben tudjunk tisztítani. Vannak emberek akiknek könnyebben, míg mások számára nehezebben megy, hogy minden embert szeressenek. A tervezésről annyit, hogy nálam ez nagyon igaz, leginkább tervek nélkül szeretek élni, ám ehhez nagyon nagy bizalom kell, és én megtanultam, hogy az Istennek, vagy Univerzumnak,  – nevezzük bárhogyan – ennek a nálunk intelligensebb valaminek  sokkal jobb tervei vannak velem kapcsolatban, mint amit én ki tudnék magamnak dolgozni. Sodródom az áramlattal és megengedem a dolgoknak, hogy azok megtörténjenek velem, de ez olykor nehéz, főleg az elején. Minden tanulás és gyakorlás kérdése.

 

F. K: – Közeledik az év egyik legszebb ünnepe, a karácsony, amely a szeretetteli együttlétről szól. Mit jelent számodra ez az időszak, hol és kivel töltöd az ünnepeket?

gó

 

 

 

M. K: – A karácsony számomra nemigen jelent semmi különöset, hiszen zsidó vagyok, de semmilyen vallásos ünnepet nem tartok, hiszen egyik vallásban sem hiszek. Amiben én hiszek, az a spiritualitás és, hogy mindannyian egy család vagyunk. Az idén a karácsonyt és az újévet is egy barátommal töltöm Svájcban, a legidősebb fiam is ellátogat hozzám szilveszterre, ezért ez nagyon fontos lesz számomra. Mindig is nagyon fontos volt az új év, már gyermekkorom óta, hiszen egy új lehetőséget hordoz magában, ahogyan amikor azt mondjuk, Köszönöm, az is új lehetőség, új év, vagy új kezdet.

 

 

F. K : – Engedd meg, hogy megköszönjem ezt a csodálatos interjút, amellyel megajándékoztál bennünket. Izgatottan várom a könyvbemutatót és a hétvégi tanfolyamot, ám mielőtt búcsúznék, egy utolsó kérdést még felteszek neked. Mi lenne az az egy dolog, amit szívből üzennél az olvasóinknak?

M. K : – Én is köszönöm az interjú lehetőségét, és az üzenetem az lenne az olvasók felé, amit számtalanszor ismétlek, mégpedig azért, mert ezt tartom a legfontosabbnak , az én életemet is ez a felismerés változtatta meg. ,,Bennem rejlik minden erő, hogy megváltoztassam az életemet. Megértettem, hogy  kár pazarolni az időmet arra, hogy kívül keressem mindazt, ami belül van, és ha erre ráébredtem, akkor minden megváltozik körülöttem is.”

Mabel ölelésSzerkesztői zárszó:

Őszinte  beszélgetésünk során, a szokottnál gyorsabban vert a szívem és olykor bizony a könnyeimmel küszködtem. Mélyen megindított Mabel üzenete, amelynek talán most van a legnagyobb létjogosultsága, amikor körülöttünk háború zajlik, és mindenki vívja a saját harcait. A másnapi előadással egybekötött könyvbemutató teljesen lenyűgözött, ám ami a hétvégi tanfolyamon történt, számomra igazán az volt a legnagyobb ajándék. Sok mindenre ráébresztett ez a két nap, és testileg-lelkileg felrázott a mély álomból, pont úgy, mint amikor a vekker jelzi: ideje felébredni. Estig írhatnám a sorokat, ám akkor sem tudnám jobban kifejezni azt a hálát, amit érzek, így csak ennyit tudok mondani: Köszönöm, Szeretlek!

Frenyó Krisztina

Fotó: Teszár Ákos

Mabel Katz videó-interjú

 

Mabel Katz / Elmélkedéseim a Hoo’oponoponoról / Könyvbemutató-előadás

HO’OPONOPONO, avagy Móra Klára és Mabel Katz

Elkezdtem kutatni, beszerezni az összes könyvet amely ebben a témában született Mabel tollából. Izgatott voltam, nem bírtam magammal, egyszerűen magaménak éreztem ezt a fajta Ho’oponopono-t .
A ho’oponopono hawaii szó, jelentése “jóvátenni, helyrehozni valamit”.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2015-10-27.

 Klára és MabelA Ho’oponopono hawaii szó, jelentése “jóvátenni, helyrehozni valamit”.

Mabel Katz hetedik alkalommal jön Budapestre, hogy az autentikus hawaii Ho’oponoponot tanítsa. Ő az egyetlen alapítványi engedéllyel rendelkező oktató, aki Hew Len tanítványaként Magyarországon terjeszti a módszer csodáját.

Bevallom, bár nagy vonalakban hallottam már erről az elsőre kimondhatatlannak tűnő kifejezésről, ám mélységeiben fogalmam sem volt, mit is jelenthet valójában, és azt sem értettem, miért írják különböző oldalakon a megosztások alá az emberek, hogy köszönöm, szeretlek. Tetszett a sok kerek betűs szó, mert mindig mosolyogni támadt tőle kedvem, érdekelt mit rejt e különös titok. Mégsem mentem utána, ő viszont rám talált, mégpedig egy kórházi kávézás alkalmából. A kedves büfés lány kezembe adott egy könyvet, amelynek címe: Hoponoponó, szerzője pedig Joe Vitale, akit már a Titok könyv kapcsán volt szerencsém olvasni. Így kezdődött minden…virág könyv fekvő élesebb

És aztán úgy folytatódott, hogy napokkal később kaptam egy e-mailt Móra Klárától, aki a Ho’oponopono lelkes követője, magyarországi szakértője, és egyben Mabel Katz jobbkeze. Levélváltásaink után személyesen is találkoztunk egy esős délelőttön, és a finom meleg kávé mellett, órákig beszélgettünk. Klára lenyűgözött a lelkesedésével, és tetszett, hogy csak úgy áradt belőle a szó, valamint a pozitív energia. Minden mozdulata a Ho’oponoponót tükrözte, szinte vibrált körülötte a boldogság, és mégis oly finoman érezhetően volt jelen köztünk a nyugalom és a béke.

Klára könyvvel

Klára, Mabel Katz könyveiről mesél

F.K:Klára, meséld el kérlek hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a különös ősi hawaii problémamegoldó művészettel?

M.K: – A könyvet, amit említettél, én is elolvastam és valahogy megérintett. Nem volt semmiféle nagy megvilágosodási pillanat, vagy depresszió, amely megelőzte volna a felismerést, csak úgy elkapott. Felkerestem dr. Domján Lászlót, – egyébként ő adta ki a Joe Vitale könyvet – miután huszonévig agy-kontrolloztam. Előzményként még annyit, hogy tanultam valamit annak idején az agykontroll-ultra tanfolyamon, amely technikával meggyógyítottam a kislányomat egy igen erős kancsalságból, és ennek eredményeképpen a kiírt műtét elmaradt, hiszen a betegség is elmúlt a bio-energia gyógyítás folyamán. Ez már önmagában is elégnek bizonyulhatott volna. Az agykontrollban tanult technikák nagyon jól működtek, távgyógyításaimra is jelentős pozitív visszajelzéseket kaptam, egészen addig működött mindez, amíg az általad is említett könyvet el nem olvastam. Valami megmozdult bennem, mentem mint a tank előre, nem tapostam el másokat, de volt bennem tartás és ez mai napig is megmaradt, enélkül nem megy. Visszatérve, azért kerestem fel Domján Lacit, hogy segítsen behozni ezt a módszert Magyarországra, miután annak idején ő általa juthatott el hozzánk a Hoponoponó olvasmány. Klára kvé

Móra Klára egy boldog interjún 

Eközben elvégeztem Madridban Mabel Katz – akiről már addigra sokat hallottam, olvastam – kétnapos tanfolyamát és üzentem Lacinak, hogy ez fantasztikus! Hazajöttem és potyogtak a könnyeim, mert éreztem, hogy ez valami nagyon jó dolog, és ezt többeknek, sőt sokaknak meg kell ismerniük. Akkoriban Domján Laci nagyon elfoglalt volt, én pedig türelmetlen. Elkezdtem kutatni, beszerezni az összes könyvet amely ebben a témában született Mabel tollából. Izgatott voltam, nem bírtam egy helyben ülni, egyszerűen magaménak éreztem ezt a fajta Ho’oponoponót. Amikor Mabel gondolatait olvastam, azt éreztem, hogy értem a sorokat, és bár semmilyen szakirányú előképzettségem nem volt, lefordítottam a könyvét, majd később, sorban mindegyiket. Ezek után amikor a soron következő tanfolyamára kiutaztam Spanyolországba, magammal vittem kinyomtatva a fordítást és bemutatkoztam személyesen is Mabelnek. Így kezdődött a mi közös utunk.

KlárávalCsupa K / Klárával, közös kávézásunk kapcsán

F.K: – Klára, mi is a te posztod, hogyan definiálnád a szereped ebben a nagy és csodálatos rendszerben, amely a Ho’oponopono körül forog? Hogyan neveznek, hová sorolnak be téged, amikor erről a hivatásról beszélgetnek veled?

M.K: – Azt szoktam mondani, ilyen  szakma nincs is, ezt én találtam ki, spirituális marketinggel foglalkozom, azaz marketingelem itthon a Ho’oponoponót. 🙂 Komolyra fordítva a szót, én vagyok Mabel Katz magyarországi képviselője, – ez nem főállás, ezt valóban szívből teszem – és a módszer terjesztőjeként  élem a mindennapjaimat. Azt csinálom amit szeretek, számomra az univerzum tolta elém ezt a csodát. Ez az én életem, ötvenkét évesen otthagytam a nagyon jól fizető munkámat és elkezdtem a saját utamat járni. Gondolhatod, milyen reakciókkal találkoztam, amikor egy milliós nagyságrendű fizetést ,,lecseréltem” egy olyan dologra, amelyről csupán annyit tudtam, hogy az enyém. csoport Klára
Mabel és Klára Békében önmagukkal egy spirituális utazás során Peruban

Ám az élet engem igazol, amire szükségem van, megkapom, és minden megtalál, ami számomra fontos! Saját kiadóm van, fordítom a könyveket, a facebook közösséget kovácsolom, ahol már több, mint 60.500 tagot számlálunk, és egy spanyol oldalt is kezelek, ahol publikálok, mert fontosnak érzem, – itt már közel 31.000 – en vagyunk – valamint napi 24 órában tisztítok. Erre majd visszatérek hamarosan.

F.K: Annyi újdonsággal találkozunk a mindennapi életünk során, mondhatni a spiritualitás fénykorát éljük, és a rengeteg információ között szinte elveszünk. Divatja lett a lélek gyógyításnak, és bizony nehéz megtalálni a bőséges kínálatban az “Igazit”. Beszéljünk akkor a Ho’oponopono lényegéről, a tisztításról. Miben más ez a módszer, mint az eddigi ismert meditációk, vagy épp az agykontroll?

M.K: – A Ho’oponoponóval állandóan tisztítunk, és nem tudjuk, hogy mit tisztítunk, “csak” tesszük a dolgunk és működik. Ezt nem lehet az elmével megérteni és nem is lehet megmagyarázni, érezni kell, mint ahogyan te is érezted, amikor megkaptad a levelem. Megtalálják egymást az emberek, és akinek szüksége van rá, ott lesz a legjobb időben, a legjobb helyen. A szeretet a lényeg! Mabel címlapA Ho’oponoponóval az emlékeket tisztítjuk, az univerzális emlékeket, ez egy komoly belső munka, folyamatosan tesszük. A tisztítás univerzális, azaz mi az univerzummal állunk kapcsolatban, az univerzum tisztít engem és amit én tisztítok, az tisztít téged, ami belőled törlődik, az mindenkiből törlődik. Ezért egyre magasabb a föld rezgése. Müller Péter nagyon jól megfogalmazta ezt a 2012 című írásában. Egyre jobban felgyorsul az idő, és nagyon különös, ahogy történnek körülöttünk a dolgok, én fizikailag érzem magam körül azt, amit Müller Péter is leírt ebben a cikkben. Nem mindegy hogyan értékeljük a földrengéseket, miként reagálunk a migráns kérdésre, hiszen egyre hangosabb minden. A Jóisten rázza a földet, emberek ébresztő, könyörgöm! Ennyi.

Móra Klára, Jakab István kérdéseire válaszol a VNTV adásában.

F.K: – Mabel Katz hetedik alkalommal jön novemberben Budapestre, hogy az autentikus hawaii Ho’oponoponot tanítsa. A tanfolyamok szervezését te végzed egymagad, kezeled a regisztrációt, előkészíted az interjúkat – szerepléseket, szállást foglalsz, szervezel, ügyintézel. Hogy is van ez? 

M.K: – Ez úgy néz ki a gyakorlatban, hogy hosszas előkészületek és időpont-egyeztetések után meghívásomra ide utazik Mabel a fővárosba, és miután neki az Európa-körüli útjában szereplünk egyik állomásaként, ezért mindennek összehangoltnak kell lennie. Megfelelő szállást keresek neki, termet bérelek, leszervezem a találkozókat, hiszen az itt tartózkodása alatt tartalmas építő jellegű programokat próbálunk közösen összehozni. Novemberben, egy hétre érkezik Mabel hozzánk, így annyit elárulhatok, nem sok ideje lesz pihenésre, hiszen hál istennek egyre többen érzik a hívást és kíváncsiak ránk. A tőlem telhető legjobb tudásom szerint igyekszem az ő PR-ját építeni, és ezt valóban szívvel-lélekkel teszem. Úgy gondolom, hogy ezt másként nem is lehetne. Annyi minden történt az évek alatt, hogy mára az olvasmányok mellett saját magyar webáruházunk van az ő oldalán, ahol minden videós anyaghoz, elektronikus anyaghoz és a könyvekhez is hozzá lehet jutni rendelés útján.

Mabel Katz az úton

Mabel a Machu Picchunál

F.K: – Beszéljünk a tanfolyamról, hiszen sokan vannak, akik még nem hallottak erről a módszerről, és el sem tudják képzelni mi történik ezen a két napon.

M.K: – Akiknek itt a helyük a tanfolyamon, azok hidd el, itt is lesznek. Ez így működik. Az első nap megtanuljuk, hogy mit is jelent a Ho’oponopono szó valójában. Mabel elmondja a tudatszinteket, valójában az elmének mutatja be, hiszen az elménk folyton kérdez. Akik először tévednek ide, igenis szükségét érzik a magyarázatnak, bár ezt csak nagyjából, körülírva lehet ,,aggyal érthető módon” felvázolni. A lényeget érezni kell. A tanfolyam végig angolul folyik, és egy profi konferencia tolmács, Überhardt Noémi, konszekutív, azaz követő-tolmácsolással fordítja a mondanivalót magyarra mindvégig. Mabelt meg lehet állítani az előadás közben, ha valaki valamit nem ért, kötetlen, oldódott hangulatban történik minden, közben a gyermekek játszanak a padlón, vagy éppen végig dőlnek, ahogy nekik jólesik. MKatz sokakkal

Mabel tanfolyamán / kicsik és nagyok

Apropó gyerekek, tavaly három hónapos kisgyermek is jelen volt a tanfolyamon, idén ezidáig, már 12 gyermek jelentkezett, hiszen Magyarországon igen elterjedt a Ho’oponopono a kisebbek körében is. A gyermekek bölcsek, tudatosan érkeznek ide, nekik teljesen természetes mindaz ami itt ,,zajlik”. Boldogok, nyitottak és otthon a hétköznapokban több ízben előfordul, hogy ők figyelmeztetik a szüleiket a tisztításra, és mosolyogva használják a Köszönöm, és a Szeretlek szavakat. Visszatérve az első napra, van egy nagyon speciális és érdekes ingánk, – cirka 3 Ft-ba kerül önköltségi áron – amelyet megtanulunk használni egy egészen új, eddigiektől eltérő, – “nem a megszokott spirituális ingázás”-  módon. Nagyon sokféle technikát sajátítunk el ezen a napon, amely nem megosztható, nem publikálható, mégpedig azért, hogy ne kerüljön tévútra a mondanivaló, ne történjen visszaélés – sajnos előfordul olykor mindenhol és mindennel – és csakis a megfelelő tanításban, a megfelelő helyre jusson el a fontos, és igen értékes információ. A technikákat írásos formában is megkapjuk egy A4-es füzetben, amelyben nagyjából 30 eszközt találunk fizikai, mentális formában egyaránt. tanfolyamon csoport MK

Egy boldog tanfolyam

Léteznek 24 órás tisztító eszközök is, mert amikor alszunk, akkor is folyamatosan szükség van a tisztításra. Megtanuljuk tisztítani a belső gyermeket, akinek épp úgy szüksége van a törődésre, hiszen mindenért, így a légzésünkért, a szívműködésünkért, és az emlékeinkért is ő felel. Megtanulunk a belső gyermekünkkel kommunikálni. Ezt a módszert sehol máshol nem tanítják. Rengeteg mindent kapunk ezen a napon, aztán, az már a mi dolgunk, hogy amikor kilépünk innen, használjuk e majd a mindennapokban is az itt tanultakat. Minden ránk van bízva.

Kára mosolyEmelkedett hangulat egy tanfolyam alkalmából

Második napon a zéró frekvenciát tanuljuk, – ez Mabel védett márkája – ami annyit jelent, hogy a Ho’oponopono alapján, egy nagyon nagyon gyakorlatias, észérvekkel megtámogatott technikát gyakorlunk. Vannak páros és többed magunkkal is végezendő gyakorlatok, amelyekkel rendkívüli tisztítást végzünk. Bámulatos eredmények születnek itt a helyszínen. Hatalmas felismerések, az elengedés könnyei, sok esetben zokogás kíséretében szűnnek meg a problémák. Együtt rezgünk, együtt nyugodunk meg, együtt engedjük el ami gátol bennünket a saját életünkben. Működik. Gyönyörű dolgok történnek itt velünk, Sokan itt találják meg az élethivatásukat – és azt érzem, hogy velem valami ilyesmi történhetett végül, amikor fel mertem állni a munkahelyemről és otthagytam mindent, hiszen gyermekem van, aki akkor még kisebb volt, és egy jó fizetést engedtem el. Igen ám, de minden okkal történik és érettünk, ezért van, hogy az annak idején tanult marketinget, valamint a magyar szakon elsajátítottakat ragyogóan tudom alkalmazni ezen a csodálatos területen -. A gyakorlati technikák elsajátítása után, a fél nap a kérdésekre és a válaszokra megy el, hogy végül tisztán, helyére kerüljenek a hallottak, majd egy nagyon eufórikus befejezésre kerül sor, sok-sok hálával, köszönettel.

F.K: – Klára, számodra mit jelent ez a tanfolyam? Mi az, amely leginkább itt tart ezen az úton? Mit üzennél az olvasóinknak, miért lett a Ho’oponopono az életed része, mi a te titkod?

Mabel és Klára közös

Mabel és Klára az egyik tanfolyam előkészületeiben

M.K: – Jómagam, 16-szor végeztem el Mabel Katz tanfolyamát és megyek a következőre is, ahová csak tudok, mert minden alkalommal új tapasztalatokkal és gyönyörű élményekkel térek haza. A tanfolyam lényege az, hogy aki itt van, egy útravalót kap, és ezzel a “csomaggal” lép ki innen vissza az életébe, hogy majdan teljesen önállóan, nagyon hatékonyan és igen sok eszközzel felszerelve 24 órán át tudjon tisztítani. A tisztítás a lényeg. és ráadásul ez egy nagyon könnyen elsajátítható technika, igazán csak egy kis odafigyelést igényel, mellyel a gondolatainkat az eddigi rágódás helyett tisztítjuk, hogy aztán végérvényesen elengedhessük az aggódást. A Ho’oponopono a jelenben tart, és amíg a jelenben vagy, addig nincs problémád, amikor problémád van, akkor a múlttal, vagy a jövővel van bajod. Közben megy az agymunka, mozizol, ami semmire nem jó, csak megbetegít, kell ez nekünk? Sok esetben készítünk nagy terveket, el kezdjük írni a jövőnket, és közben azt nem tudjuk, hogy ha innen kilépünk, mi történik velünk. Fogalmunk sincs a jövőnkről, ezért felesleges tervezni, hiszen ahelyett, hogy a drága időnket vesztegetjük, akár tisztíthatunk is, éjjel-nappal.

Mabel könyve borítóSzerkesztői végszó:

A kávés poharak már rég kiürültek, mégsem siettünk sehová, én személy szerint estig maradtam volna Klárával, és nem csak azért, mert odakint esett rendületlenül. Úgy éreztem, mintha megállt volna az idő, pedig úgy tudjuk, az sosem szünetel. Létezik egyáltalán az idő, mint olyan? Szerethetünk e minden embert a földön és valóban feleslegesek a tervek, hiszen a nagy rendező úgyis legtöbbször felülírja őket? Számtalan kérdés felmerült bennem Klárával való találkozásunk óta, a tőlem amúgy sem idegen egészséges kíváncsiságom okán. Egyet tehetek csupán, ellátogatok a novemberi tanfolyamra, ahol érzem, hogy sok mindenre választ találok majd. Izgatottan várom a találkozást Mabellal és a Ho’oponoponóval.

Mabel könyve KlárátólKöszönöm Móra Klárának, hogy megkeresett levelével, köszönöm a találkozást, a mély és tartalmas beszélgetést, és köszönöm Mabel csodálatos könyvét, melynek első oldalára, Klára szívbéli gondolatai kerültek ajándékként.

Köszönöm. Szeretlek!

Frenyó Krisztina

A közelgő tanfolyamról bővebben:

Mabel Katz tanfolyama Budapesten
2015. november 14-15-én (szombat-vasárnap) lesz

A tanfolyam kétnapos. Mabel Katz angol nyelven ad elő, konszekutív (követő) fordítással.
1. nap: Ho’oponopono, az élet legkönnyebb útja (a Ho’oponopono alapjai, kapcsolatteremtés a belső gyermekkel, sok új tisztító eszköz, 24 órás tisztítás)
2. nap: ÚJ! Ho’oponopono a bőséghez, a békéhez és a boldogsághoz (interaktív nap, Ho’oponopono a hétköznapi életben, önmagunk és küldetésünk felfedezése új gyakorlatokkal)
A tanfolyami részvétel feltétele a nyilatkozat elfogadása és aláírása, melyet A HELYSZÍNEN adunk oda, nem kell kinyomtatnod és magaddal hoznod. Időpont: mindkét napon 11-től 18 óráig / Regisztrálni mindkét napon 9:30-tól lehet.

Helyszín: Hotel Novotel Budapest Centrum (a Blaha Lujza tértől 1 percre). 

1088 BUDAPEST, Rákóczi út 43-45

Még több infó: http://www.hooponoponoway.hu/tanfolyam_2015
Mabel Katz, magyarországi tartózkodása folyamán az új könyvét dedikálja és egy kisebb előadásra is sort kerít. Bővebben:

KÖNYVBEMUTATÓ ÉS DEDIKÁLÁS

Mabel Katz: Elmélkedéseim a Ho’oponoponoról című új könyvének magyar kiadása alkalmából bemutató előadást tart, majd eddig megjelent könyveit dedikálja. A rendezvény INGYENES, a férőhelyek korlátozott száma miatt a részvétel regisztrációhoz kötött. Itt jelentkezhetsz: hawaii@hooponoponoway.hu
Időpont: 2015. november 13., péntek 18:00 – 20:00 óra.
Helyszín: Hotel Novotel Budapest Centrum (a Blaha Lujza tértől 1 percre).1088 BUDAPEST, Rákóczi út 43-45

 A VNTV videójában Mabel Katzt faggatja Jakab István:

A tanfolyam kapcsán készült rádiós interjú Klárával:

http://www.poptarisznya.hu/archivum/

Rádiós