Lassan lemegy a nap. a piros függönyön átszűrődik az utca vibráló fénye és valahogy most megvigasztal a zaj, túl nagy a csend idebent. 1989-et írunk. Míg a kicsi alszik, tovább nézem a kinti életet.
Szerző: Frenyó Krisztina
Publikálás: 2016-12-19.
Egy újabb tél, egy újabb Advent és én ennek annyira örültem újra. Valahogy újból felerősödik a remény a szívekben és a rég elfelejtett érzések friss erővel törnek elő, a szándékosan szinte láthatatlanná rejtett sarkokból. Nincs az az emlék, ami ne törne ránk, ha valami előhívja onnan belülről… Azon a karácsony előtti héten már anya voltam, bár még gyönge gyerektestben. Ugyanúgy vágytam a régi karácsonyokra, a szülők és testvérek ölelte koszorúban. Vágytam a pulykára, a húsleves illatra és a csomagolópapírok csilingelő csörgésére. Hol marad? Odahaza már nem úgy ünnepelnek és nagymamáék messze vannak, betegek és öregek, minden megváltozott. Fiatal feleség vagyok, épp csak próbálgatom magamévá tenni az anyai érzéseket, de a túl korán érkezett felelősségben hiányzik az otthon melege, az a fajta biztonság, amit már nem érzek onnan, kevés volt a karácsony. Túl kevés…
Ifjú feleségként kislakásunkba aprócska fát veszek, és díszitgetem az otthonunkat, legyen már valami hangulat, különben is, mindig úgy szerettem a gyertyákat és hosszasan nézni a lángjukat, belebámulni a tovatűnő időbe, elmerengni és ottmaradni, ha lehet örökre…Ábrándozásomból a tűzhelyen felejtett tejforraló éles fütyülése ébreszt, így összekapargatva magamban minden erőmorzsát, tovább teszem a dolgom, s közben beszaladok a rácsos-ágyban szuszogó kis csöppséghez és elénekelek neki egy karácsonyi dalt. Rám mosolyog. 🙂 Függönyt mosok, ablakot pucolok, kis-ruhát varrok a csöppnek és magamnak is egy nagyobbat. sikálom a padlót, és azt gondolom, akkor van csak rendben, ha én csinálok mindent. Tökéletesre törekszem magam, a férjemnek vacsorát főzök, hallgatom az ünnepeket ígérő dallamokat és amikor mindenre ráunok, karomban a kicsivel átszaladok a szomszédhoz. Ott olyan jó. Finom a kávé és harapni lehet a szeretetet.
Vajon mit csinálhat most nagyapa? – Elképzelem ahogyan a Babettájával robog a kisváros hangulatos utcáin, és megemelve kalapjukat, “előre köszönnek neki a járókelők: Tiszteletem Tanár Úr”. Hát az én szépen ráncolódott arcú, gyönyörű lelkű, kedves – jóságos nagymamám? Biztosan a kályha melegénél írja az újabb verseskötetét, és érzem, hogy hamarosan érkezik egy levél tőle, karácsonyra. Kedvenc nagybácsikám, meglátogat e az idei ünnepen? Ő, valahogy mindig feldob, megnevettet, és még a legfeszültebb pillanatban is bedob valami tréfás szólamot, amitől egyből jobb kedvre derül az ember lánya. Odakint esik a hó, homlokom a fagyos ablaküvegre tapasztom, most jólesik a hideg. Látom, amint egyszerre fehérbe öltöznek a panelrengeteg egyforma kockaházai és azt is, ahogyan a fáradt arcú szürke kabátos emberek hazafelé sétálnak nehéz csomagjaikkal a kezükben. Cipelik magukkal a terheket, az elvárásokat. De hol marad a szeretet? Az igazi! Szomorú vagyok, amúgy minden rendben idebent a szobában, és bennem? Itt legbelül, innen valami hiányzik…
Miért fáj már megint a szívem? Miért kell mindig a szomorú dolgokra gondolni? A jó meleg lakásban szuszog a kicsi, egy hét és itt a karácsony, a tűzhelyen rotyog a leves, minden megvan, ami kell, csak talán kicsit korán érkezett. Még maradtam volna gyerek…Még mennék a nagyiékhoz vidékre, még izgatottan várnám a Szentestét, ahogy apa elrejti a fa alá a dobozokat, ahogy meggyullad az első aprócska gyertyaláng a karácsonyfa felsőbb ágán és ahogyan az angyal tündököl a csúcson. És akkoriban még az amúgy unalmasnak tűnő templomi misék is új értelmet kaptak. Karácsony estéjén minden gyémántfényben ragyogott. Még a legszegényebb tányérokban is megcsillámlott valami azokon a ráncossá főtt csirkelábakon. Édesebbé vált a szájakban a falat, és a közért előtt kuporgó öregember is mintha elmosolyodott volna…Miért nem hív fel az anyukám? Egyáltalán nem nőttem még fel, csak a ruhám lett nagyobb. Különben sem létezik az a kor, amikor már nem kell, hogy szeressenek bennünket, talán csak a szívünk keményszik meg az idővel.
Lassan lemegy a nap. a piros függönyön átszűrődik az utca vibráló fénye és valahogy most megvigasztal a zaj, túl nagy a csend idebent. 1989-et írunk. Míg a kicsi alszik, tovább nézem a kinti életet. Taxik sorakoznak utasokra várva a közeli állomáson, a busz is most áll be a megállóba nyikorogva. Sokan érkeznek ilyentájt haza. Egyre villannak fel a karácsonyi fények, amott egy fenyőfa, emitt egy hóember, és a cukrászda kirakatában egy cukortélapó öleli magához a hófehér mandula tortát. Körülötte apró marcipán manók ugrálnak a forgó tálcán. Mindig megcsodálom.
Az élettől hangos forgatagban apró sakkbábukként járkálnak az emberek odalent az utcán, és a vaskos csizmatalpakra rátapad a frissen lehullott hó. Talán ma este mindenki álmodik majd egy kicsi boldogságot, és elhalkul a fejemben is a sok jajongó gondolat. Behunyom a szemem, magam elé álmodom a régi karácsonyokat, a plafonig érő fenyőfát, a vattaruhás aranyangyalokat és nagymamát, ahogyan göcsörtös kis ujjaival végigsimítja még az utolsó ráncokat is a papíron, mielőtt feladná a levelet, amit nekem írt szeretettel. Karácsonyra…
11 éve ketten a gyerekével! Összeszedi magát! Barátok a Bandi meg a Peck! Bulizik néha énekelget megint a srácokkal, csajok is vannak! Két szerelem vagy három? Rövidek de jók! Örülj neki hülye! Kicsit boldogabb! Meg ír! Verseket! Jók! Mondják!
Szerző: Frenyó Krisztina
Publikálás: 2016-12-02.
Ugye elviszel innen?
“Mikor a félelmem elnyom minden érzést. Mikor már nem áll el a szívemben a vérzés. Amikor itt már nem ember az ember. Ugye elviszel majd utoljára egyszer. Oda ahol talán én is boldog leszek. S, felszárítod végleg a keserű könnyeket. Hol nem vár több fájdalom és árulás rám. Ugye elviszel innen és vigyázol majd rám.”
Hát nekem most már elegem van! Én felmondok! Hogy miért nem kaptam én is valami normálisat? Megszokott unalmas élettel. Esetleg a sok zsíros kajától, cigitől egy enyhe infarktus mondjuk 58 évesen vagy egyszer elbambulva lelép a járdáról, visszarántom azt jól van! De nem! Nekem pont ezt kellett kapnom! Szét dolgozom az agyam! Basszus, ha ezt tudom, tudod mikor vállalom! Persze voltak előjelek! Amikor egy évesen kórházba került, az necces volt! Még fényképeket is csináltak róla, hátha nem éli túl. Persze akkor kezdő őrangyalként még nagyon lelkes voltam. De ha ezt akkor tudom! Hàt ez mindig olyan helyeken mászkált, olyan dolgokat csinált, hogy égnek állt a hajam! Akkor van nyugtom amikor olvas! Szerencsére sokat! Meg verekszik! Mert elsős korában azzal jött haza a suliból, hogy pofonvágta egy gyerek. Erre a nagytudású nevelőapja azt mondta neki, hogy védd meg magad! Hát megteszi!
Másodikos. Hé! Biztos jó ötlet elhozni az öcsit az oviból? Ezek az idióták meg oda is adják neki! Ebből balhé lesz! Na, most meg hová mentek? Itt a patak, autók meg annyi veszély! Miért nincs nekem nyugtom? Na jól van, bementek egy szomszéd gyerekhez. Annak sincsenek otthon a szülei de legalább nem mászkálnak veszélyes helyeken. Na mondtam! Az anyja most jön az oviból ahol közölték vele, hogy már elmentek! Kicsit ideges lett! Majdnem annyira mint én! Az egész utca őket keresi! Este felé végre valaki meglátja őket és szól a szülőknek! Na most kapsz! Az anya aki sosem bántotta lenyom neki két sallert idegességében, hogy épségben megvannak! Megérdemled! Most meg! Persze a nevelőapja bántja sokszor! De teher alatt nő a pálma! Keményedik! Nem így kellene!
Negyedik osztály: Ne már! Ne vegyetek neki biciklit! Elesik, elüti az autó vagy a busz. Helló az egy újabb veszély!! Dehát én hiába pofázok! Miért kell olyan gyorsan menni? Tessék normálisan bringázni mint más gyerekek! Nem terepezni, meg ugrálni vele! Ez túl gyors lesz!! Fékezz! Azta mekkorát esett! A járda szegély! Persze még nincsenek sisakok! Most meg.vérzik a fejed de legalább nem az élébe! Meg a karod, lábad. Fel tudsz állni? Nehezen mi? Fáj? Toljad! Abból nem lehet baj! Most fáj minden de legalább okulsz! Hát a francokat!!
“Meg papás – mamást játszik a szomszéd kislánnyal hátul a kertben! Olyan édesek! Nana! A csókolózás is ráér még! Nem érted?”
Ötödik: Héé! Teszed le azt a cigit! Az nem gyerekeknek való! Attól nem leszel felnőtt! Ne gyújtsad meg mert olyan rosszullétet küldök rád hogy attólkoldulsz! Köhögsz mi? Meg szédülsz! Hát basszus ez nem jött be! Néha felnőtteset játszik! Szerencsére csak ritkán! Most viszonylagos nyugalom van! Bár verekedni verekszik de soha nem ő kezdi! Meg papás – mamást játszik a szomszéd kislánnyal hátul a kertben! Olyan édesek! Nana! A csókolózás is ráér még! Nem érted? Olyan kis esetlenek! De most nem tudok haragudni! Na azért vigyázzunk csak! Igen neki más van! Nem illik egymás bugyijában kutakodni! Főleg nem ennyi idősen! Persze ezt már megtette másodikban is. Csókolózgatnak! Bizsereg? Gyerek szerelem! Papás – mamás, mi? Az eszem megáll! Mi lesz ebből a gyerekből?Meg verekszik! Ez tetszik a nagyoknak! Ennek mindig idősebbek a barátai! Azok meg úgy kezelik mintha velük egykorú lenne! Hülyék! Igazi harcos, nincs ellenfél! Nála egy-két évvel idősebbeket is elintéz! A kicsiket nem! Azokat megvédi!
Hatodik osztály: Na most mi van? Fáj a lába nem tudja behajlítani! Orvos meg még egy orvos. Kicsit tanácstalanok! Egy őrangyal miért nem tud kommunikálni ezekkel? Ebből nagyobb baj lesz, hiszen megy az idő! Na tessék! Egy kemény szívizom gyulladás! Kórház! Hat hét. Penicillin injekciók amitől szinte menni sem tud! De hát harcos! Kűzd! Bepótolja közben a tanulni valókat így nem kell osztályt ismételni! De nem tornázhat, nem bringázhat és minden hónapban el kell mennie ahhoz a kedves doktor nénihez a kardiológiára! Azért még verekszik! Mert az ostobák azt hitték, hogy meggyengült. Haha! Megint ráfáztatok! Egy újabb dádá! Költözés! A régi megszokott helyről a Füredi lakótelepre! Másfél szoba összkomfort! A szoba-konyha után király! De a kert az hiányzik! De van park! Új barátok! Sok épülő ház! Új harcok mert a respekt az fontos!
Nyolcadik osztály!
Héé! Màr megint mit csinálsz? Mi a szart mutattak neked megint? Ragasztó zacskóban? Basszus! Meggárgyul az agyad! Öntudat vesztések de szerencsére lebukik! Miii?? Alkohol? Az még korai te!! A többiek mind idősebbek kettő, négy évvel! Most meg hánysz! Holnap meg.fájni fog a fejed! Bolond kölyök! Hála istennek ritkán, nagyon ritkán, csak hogy a többiek ne cikizzék! Inkább a csajozás! Szerelmek jönnek, mennek! Most nem kell aggódni!
“A Som Lajos mondja neki: Kölyök a suliba járni kell! Tanulj! A hétvégék rendben de hétközben, csak szünetben! A fodrász suli megy rendesen! Újabb veszély! Mi az a tabletta?? Ne igyál rá! Úr Isten!”
15 éves: Az első koncertek! Budai Ifipark! Bekerül a zenei életbe! A suli mellett road! Piramis. A zenészek figyelnek rá! A Som Lajos mondja neki: Kölyök a suliba járni kell! Tanulj! A hétvégék rendben de hétközben, csak szünetben! A fodrász suli megy rendesen! Újabb veszély! Mi az a tabletta?? Ne igyál rá! Úr Isten! Be van tépve! Parkán a magyar LSD. Valóságnak látott vizionálások! Még jó hogy mindig van valaki aki tiszta marad és.vigyázz a többire! Meg én! Aztán a rendőrség is rájön a dologra! Már nem lehet szerezni! Figyelik a gyógyszertárakat, a recepteket! De kell a cucc! A parkán tulajdonképpen egy értágító gyógyszer, aminek ilyen mellékhatása van ha egy kicsi alkoholt isznak rá! Sebaj!
“A mentőorvos elmondta a többieknek ha nem hívják őket reggelre halott! Felrobbannak az erei szinte! Minden nyílásból folyt volna a vér! Na ez kellett hülyegyerek? Sokk? Leáll a cuccokról! Bár még iszik néha, de inkább az!”
Az egyik hülye mondja, az ő faterja is szed valami ilyesmit! Hozzad! Ellopja! De ki fogja kipróbálni? Hát persze, hogy ő a nagy vagány! Majd Ő! Beveszi a szokásos adagot, iszik, de semmi. Beszed még! Semmi! Ne vegyél be többet te barom! Azt sem tudod mi ez! Persze hiába ugatok! Ez csak szedi! De semmi! Várjunk csak! A szokásos helyett, kezd rosszul lenni de nem hány! Hé! Ebből baj lesz! Màr nagyon szarul néz ki! Basszus most meg felakadtak a szemei és elvágódik az ágyon! Mentő! Kimossák a gyomrát! Másnap kiengedik! Irány a Bécsi út, a barátok! A mentőorvos elmondta a többieknek ha nem hívják őket reggelre halott! Felrobbannak az erei szinte! Minden nyílásból folyt volna a vér! Na ez kellett hülyegyerek? Sokk? Leáll a cuccokról! Bár még iszik néha, de inkább az!
Most zenél és boldog! Csajok, bulik rock&roll! Most már iszik, feszültségoldó meg kell a hangulathoz. Egy vidéki buli után a Metró klubban iszogat a zenekar! Egyszer csak iszonyú szúró fájdalom a baloldalon! Mi van már megint? Nem múlik neki! Menj haza! Nagy nehezen hazavánszorog de reggelre sem múlik el! Orvos! Megröntgenezik! Üljön le hívunk mentőt! Ez ptx! Az meg mi? Légmell. A tüdő és a mellhártya közé levegő kerül és összenyomja a tüdőt ezért nem kap levegőt! Persze bemegy gyalog a basszerossal! Egy hónap kórház, mert nem szívódik fel, meg kell szúrní és leszívni! Itt is becsajozik! Az egyik fiatal nővérke! Csak hogy jobban teljen az idő! Mindig van szabad vizsgáló! Tüdő és mellhártya gyulladás pluszban! Közben a gitáros kiszáll, új gitáros még pár évig zene! Abba hagyja! Vissza fodrásznak! Nagy szerelem nősülés!
Szinte unatkozom! Aztán vége! Új csaj nem sima ügy. Veszekedés autóba be! Hé ez nagyon gyors!! Állj le! Murvás út az autó megcsúszik már nem tudja megfogni! Betonoszlop! Persze nincs bekötve! Átrepül az anyósülésre. Az oszlop eltörik és rádől a kocsira! Úgy szedik ki! Amerikai út idegsebészet! Szerencsére kemény feje van csak agyrázkódás! Meg van az már rázkódva régen! Miért nem engem kérdeznek!
“Na most nem érted mi? Még pár perc és velem is találkozol de akkor pofánváglak az biztos! Mi a franc van megint? Kórház, de két nap múlva saját felelősségére ki jön!”
Bulik, balhék, verekedések, pia! Aztán egy nap mikor végez a melóval átmegy a barátjához a presszóba! Nincs jó kedve! Három Unicum meg egy pohár sör! Kicsit jobb! Visszamegy az üzletbe! Janó te ittál, mondja a főnöknője! Igen de már lehet! Beszélgetnek, rosszul lesz! Az egyik fejmosó lány hátra kíséri az öltözőbe. Ott leül egy székre! Pár perc után a szemei felakadnak és lefordul a székről! A lány ki, segítségért! A vendégek közt egy orvos is van! Az ujját a nyakára téve mondja: Nincs pulzus! – Mi az hogy nincs hát én hallak benneteket! Csináljatok már valamit! Na most nem érted mi? Még pár perc és velem is találkozol de akkor pofánváglak az biztos! Mi a franc van megint? Kórház, de két nap múlva saját felelősségére ki jön! Legalább kivizsgáltatnád magad! De nem! Én még ilyen makacs hülyét még nem láttam!
“A sofőr kivételével a többiek is kiugranak a kocsiból és oda szaladnak hozzá! Jól vagy Janika? – Kérdezi az egyik! Hát hogyne lenne jól hülyegyerek! Életben van mert én megint jól dolgoztam! A kocsiból meg folyik a benzin!”
Három barátjával az éjszakában! Aki vezet az nem iszik! Még jó! Emelkedett hangulat! Rutin az nincs! Kettő éves a jogsi de nem vezetett, csak nagyon ritkán! Ez meg a másik hülye cukkolják is! Így kell ezt csinálni! A Király utca felé a srác simán átmegy egy jobb kezes utcán! Ne üssétek már a fejét hülyék! Az használ? Keresztül kell menni a kőrúton. Villogó sárga lámpa! Az enyém már érzi hogy gond lesz, ő ül a jobb hátsó ülésen! Azt hiszik, hogy csak a villamos sínekig megy be, de nem, a srác megpróbál átmenni! Nem fog sikerülni!! Ķét autó jön jobbról, nem lassan! A belső sávban jövő éppen elfér a kocsi mögött de a másik fék nélkül eltalálja őket! Naná hogy jobb hátul! A kocsi megpördül és az ajtó közben kinyílik! Ez miután jól megfejelte az ablakot, hát nem kiesik! A szembe sávban áll meg az autó! Onnan is jönnek! Csinálj már egy hátrabukfencet! Jönnek a lámpák!! Na végre! Felszalad a járdára, fogja a fejét! A sofőr kivételével a többiek is kiugranak a kocsiból és oda szaladnak hozzá! Jól vagy Janika? – Kérdezi az egyik! Hát hogyne lenne jól hülyegyerek! Életben van mert én megint jól dolgoztam! A kocsiból meg folyik a benzin!
Mi van?? Mit mond? Ez hülye! Jól! Nem szakadt ki a dzsekim? Hát most tényleg az a fontos, az a rohadt dzseki! Kit érdekel, hogy most vetted? Nem! Nem szakadt ki! És az hogy neked semmi bajod az smafu?? Ha én nem lennék! A dzsekije! Hát ezt nem hiszem el! Aztán béke megint! Új feleség új szerelem, gyerek! 16 év viszonylagos boldogság!
Aztán eltörik minden! Hazugságok, vádaskodás, összeomlás! Semmi sem segít! Depi! Kezd bezárkózni mint régen! Kifelé kevésbé mutatja, de belül eszi magát! Miért nem adhatok neki ilyenkor egy marha nagy pofont? Azt akkor észhez térne, azt jól van! Miért csak az utolsó pillanatban léphetek közbe? Vannak itt azért munkaköri problémák! Majd szólok a főnöknek! Na tessék! Erről beszéltem! Mi a francot csinálsz megint? Annyi altató meg egy üveg whisky! Már megint melózhatok! Szerencsére a mobilját nem kapcsolta ki így megtalálják! Időben!
“A Peck ötletére neki állnak egy verses könyvnek! Hol van már az ötven felett nincsen értelme az életnek duma! Most van, mert van feladat! D is készül. A Viktor csinálja a zenét! A Levente szaval! A Dobó Feri szerkeszt meg főz minden hétfőn! Ez jó!”
11 éve ketten a gyerekével! Összeszedi magát! Barátok a Bandi meg a Peck! Bulizik néha énekelget megint a srácokkal, csajok is vannak! Két szerelem vagy három? Rövidek de jók! Örülj neki hülye! Kicsit boldogabb! Meg ír! Verseket! Jók! Mondják! A Peck ötletére neki állnak egy verses könyvnek! Hol van már az ötven felett nincsen értelme az életnek duma! Most van, mert van feladat! D is készül. A Viktor csinálja a zenét! A Levente szaval! A Dobó Feri szerkeszt meg főz minden hétfőn! Ez jó! A Mesélj apu elszabadul a net-en! Hihetetlen megosztás mennyiség. Gyerekek szavalják az iskolákban! Ez azért valami! Nem? Örülj már jobban mert beverek egyet! De most megint rossz kedvű! Nyomasztják a gondok! Kevesebb a pénz, nehéz mindent egyedül! Jó apa, talán túlságosan is az! Mert neki nem volt! Nem volt jó egyik sem. Sem az igazi, sem a nevelő! Most nem tud annyit adni! Pedig a gyerek jó srác! Nem követelőző! Más mint a sok mai rongyrázós hülyegyerek!
“Màr hiába próbálják hívni, kiszedte a kártyát a telefonból! Elmegy az üzletbe! Belülről magára zárja a rácsot és az ajtót! Mindent eltüntet ha esetleg meg is találják ne tudják mit vett be!”
Adósság, veszélybe kerül a munkája! Pedig szereti és jól is csinálja! Nem ö tehet róla hogy az embereknek egyre kevesebb pénze van! Hol van az igazság? Hát nem ebben az országban az biztos! Már megint túl sokat veszel magadra! Rosszat sejtek! Kattog megint az agya! Mi az hogy nincs értelme? Hülye vagy? Basszus ez készül! Csendben! Felíratja, megszerzi! Helló! Ennyi egy elefántot is átsegít! Készül hidegen, eltökélten! A telefont otthon hagyja! Na ezt mérjétek be! Levelek elküldve! Màr hiába próbálják hívni, kiszedte a kártyát a telefonból! Elmegy az üzletbe! Belülről magára zárja a rácsot és az ajtót! Mindent eltüntet ha esetleg meg is találják ne tudják mit vett be! Basszus ehhez én kevés leszek! Hé főnök kéne egy kis segítség! Amit csak te tudsz! Tudod az a csoda vagy mi! Mert nem fogják időben megtalálni! Ez a barom úgy csinálta! Te vagy a mindenható! Neked kell tudnod mi ilyenkor a teendő! Már tizenhárom órája fekszik ott! Na végre megtalálják! Még él! Köszönöm uram! Ennyi infúzió! Cseszhetnék ha mi nem vagyunk!
De most már nekem tényleg elegem van Uram! Mi az hogy nem lehet felmondani meg hogy egy életre szól? Majd akkor ér véget, ha te eldöntöd? Szép kis meló! De legalább már nyugtom lesz? Mi? Nem tudod? Akkor ki a franc tudja ha te sem! Pedig tudnék még mesélni pár dolgot! Mi az hogy nem érdekel és hogy húzzak vissza dolgozni!
Fagyosra csípte a hideg az arcunkat, de mi egy cseppet sem bántuk, hiszen kedvünkre ugrálhattunk a hóban és a szánkó talpa szikrázó vonalakat karcolt alattunk, amerre haladtunk.
Szerző: Frenyó Krisztina
Publikálás: 2016-12-01.
Emlékszem, azon a télen szorosan odatapadtam az ablakhoz, orromat az üveghez nyomva kis leheletkarikákat rajzoltam órákon át. Elvoltam, csak úgy voltam. Néztem, ahogy esik odakint. Nagy hó volt, tudjátok afféle porcukortakarós, pihe-puha, mégis olyan, amely alatt ropogósan nyikorog a csizma. Kíváncsian lestem, hátha megpillantok egy őzet, vagy egy kis nyulat iszkolni a fák között, ám mindhiába, csend volt. Akkoriban nem szerettem a csendet. Az volt a jó, amikor megtelt a ház, jöttek nagyapáék és sürgött – forgott a család, szerettem ahogy a fazékban rotyog a leves, a tepsiben kacsa sül és a hókiflik is szépen sorakoznak a tálcán. Apám méltóságteljesen foglalt helyet a karosszékében és kérte a jól megérdemelt kávéját. Kardamom és szegfűszeg illat szállt a levegőben…
Emlékezem, visszatekintek….. mert olyan jó tűnődni, pedig már hosszú évek teltek el azóta, olyan öreg lett a lét, mint az országút, tán még öregebb is. Most is az ablakhoz tapasztom az orrom, ha épp úgy tartja kedvem és előidézem a régi karácsonyokat. ” Vaskos, kövérré duzzadt hópelyhek hullottak mindenütt körös körül az égből és én ezt a ruháját annyira szerettem a télnek. Amikor beköszöntött az Advent, alig vártam, hogy meggyújthassuk az első gyertyát és énekelhessünk együtt a többiekkel.
Tudtam, hogy megjönnek nemsokára nagyapáék és majd csilingelő dallamok csendülnek fel a lemezjátszó korongján. Hangos volt a város, zsibogott, kacagott a zajtól, ám én mégis jobban szerettem a vidék muzsikáját, az valahogy olyan emberibbnek tűnt. Megérkeztek az első csomagok a falusi rokonoktól és a papírdobozokban gondosan eltett sajtos rudak és linzerek is felkerültek a kamrapolcra az almák közé. Micsoda illat szállt délidőben a konyha felől, amikor hazajöttünk az iskolából.
Kedvenc napom a kedd volt, ilyenkor Édesanyám és a nagyi rendre palacsintát sütött. Imádtam! Apa dolgozott, sokat, utazott és amikor hazajött a messzi tájakról, fáradtan, ám kedves mosollyal az arcán mindig elmondott egy mesét még elalvás előtt, rendszerint a távoli Keletről, és annak minden izgalmáról. Vártam az ilyen estéket, tudtam, hogy újra együtt leszünk, összekuckózunk és nem bánthat senki minket. Azt is szerettem, ahogyan előkerül az öreg tölgyfa komódból a sós – mogyoró, kesudió és valami finom csokoládé is, aztán apa meggyújt egy füstölőpálcikát, és mi a kellemesen fanyar illatba burkolózva, később elalszunk. A reggelek is békésebbek voltak az évnek ebben a szakaszában, mintha kicsit minden egyszerre lassult volna le és gyorsult volna fel. Fagyosra csípte a hideg az arcunkat, de mi egy cseppet sem bántuk, hiszen kedvünkre ugrálhattunk a hóban és a szánkó talpa szikrázó vonalakat karcolt alattunk, amerre haladtunk. Angyalkát is rajzolhattunk, de csak ha a hóbiztos overall és a meleg sapka, kesztyű rajtunk volt.
Ifjú feleségként kislakásunkba aprócska fát veszek, és díszitgetem az otthonunkat, legyen már valami hangulat, különben is, mindig úgy szerettem a gyertyákat és hosszasan nézni a lángjukat, belebámulni a tovatűnő időbe, elmerengni és ottmaradni, ha lehet örökre…Ábrándozásomból a tűzhelyen felejtett tejforraló éles fütyülése ébreszt, így összekapargatva magamban minden erőmorzsát, tovább teszem a dolgom, s közben beszaladok a rácsos-ágyban szuszogó kis csöppséghez és elénekelek neki egy karácsonyi dalt. Rám mosolyog. 🙂 Függönyt mosok, ablakot pucolok, kis-ruhát varrok a csöppnek és magamnak is egy nagyobbat. sikálom a padlót, és azt gondolom, akkor van csak rendben, ha én csinálok mindent. Tökéletesre törekszem magam, a férjemnek vacsorát főzök, hallgatom az ünnepeket ígérő dallamokat és amikor mindenre ráunok, karomban a kicsivel átszaladok a szomszédhoz. Ott olyan jó. Finom a kávé és harapni lehet a szeretetet.
Az élettől hangos forgatagban apró sakkbábukként járkálnak az emberek odalent az utcán, és a vaskos csizmatalpakra rátapad a frissen lehullott hó. Talán ma este mindenki álmodik majd egy kicsi boldogságot, és elhalkul a fejemben is a sok jajongó gondolat. Behunyom a szemem, magam elé álmodom a régi karácsonyokat, a plafonig érő fenyőfát, a vattaruhás aranyangyalokat és nagymamát, ahogyan göcsörtös kis ujjaival végigsimítja még az utolsó ráncokat is a papíron, mielőtt feladná a levelet, amit nekem írt szeretettel. Karácsonyra…
Ugye elviszel innen? 
