Nehéz címkéhez tartozó bejegyzések

Néha annyira nehéznek tűnik minden

Voltál már úgy, hogy arra ébredtél, mintha fuldokolnál? Nem kapsz levegőt, keresed a nyálad a szádban. csönd van és sötét. Aztán a szívedbe mar egy hang. A semiből…

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2025-03-12.

Tudod milyen az éjszaka közepén arra ébredni, hogy nem kapsz levegőt és mint a fuldokló a haragos tengerben, csak kapálózol? Nos, sokáig kísértett ez az érzés, mígnem egyszer azt mondtam: elég! És kezembe vettem az irányítást. Pontosabban először egy hangra lettem figyelmes, mely hozzám szólt, hangosan, élesen. Angyal volt, vagy maga az Isten? – nem tudom.

” És az ablak felőli függöny – súrlódások vihart keltettek amúgy is zakatoló elmémben. Olyannyira, hogy képtelen voltam megkülönböztetni a képzeletet a valóságtól. De az a hang, amely belehasított a fülembe, mint éles kés a bőrömbe, úgy vágott sebet szívem közepében. Nem lehet egy ilyen hangra nem odafigyelni. „

Tudod milyen az éjszaka közepén arra ébredni, hogy nem kapsz levegőt és mint a fuldokló a haragos tengerben, csak kapálózol? Nos, sokáig kísértett ez az érzés, mígnem egyszer azt mondtam: elég! És kezembe vettem az irányítást. Pontosabban először egy hangra lettem figyelmes, mely hozzám szólt, hangosan, élesen. Angyal volt, vagy maga az Isten? – nem tudom.

” És az ablak felőli függöny – súrlódások vihart keltettek amúgy is zakatoló elmémben. Olyannyira, hogy képtelen voltam megkülönböztetni a képzeletet a valóságtól. De az a hang, amely belehasított a fülembe, mint éles kés a bőrömbe, úgy vágott sebet szívem közepében. Nem lehet egy ilyen hangra nem odafigyelni. „

Tudtam, hogy akkor éjjel az Isten szólt hozzám. Csak hát sokkal kényelmesebb volt valami idegállapotra fogni, meg a klimaxra és kitudja még milyen külső, bezavaró tényezőre. Elmeséljem neked, milyen az Isten hangja? Erős. Nagyon erős. És szinte bántóan hangos. De időközben rájöttem, hogy ha nem üvölt fülsiketítően rám akkor szinte a semmiből az egek ura, nem veszem komolyan magam. Sem az életem. És azt sem, hogy ideje változni. Megváltozni. Kezembe venni az irányítást. Persze csak miután meghallgattam a Mindenség Teremtőjének javaslatát. Mert, hogy szabadakaratom van, – ahogy neked is – leszületésem óta. Olykor mégis aranyat ér, ha az okosabbra, vagy sokkal inkább a bölcsebbre hallgatunk. Sok mindenben vitatkozhatunk drága olvasóm, de abban bizonyos vagyok, hogy az a kemény mondat, akkor az éjszaka közepén ott a tetőtéri szobában, nem a paplan alatt szunditó Kedvestől jött, de nem is a szomszéd viccelődött velem álmomban, hanem bizony egy másik világból üzentek általa. És, hogy egy angyal volt e, vagy maga az Isten? – Nos, nem tudnám pontosan megmondani, talán a hajszálvékony átmenet kettőjük között, de az is lehet, hogy mind meglátogattak, ugyanazon egy személyben.

Frenyó Krisztina

Folytatjuk…

A szerkesztő levele

Kedves Olvasóink! Bármily hihetetlen, ám megint magunk mögött hagytunk egy újabb hetet. Esett az eső, sütött a nap és a végén még fagyott is, egyszóval változatos napokat éltünk meg. Előkerültek az esernyők, a téliesített kabátok és némelyik emberen már sapkát is látni véltünk. A lüktető város forgatagában sok mindent észre lehet ám venni, csak figyelni […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-09-30.

őszi erdő vacsora tornácon feeling

Kedves Olvasóink!

Bármily hihetetlen, ám megint magunk mögött hagytunk egy újabb hetet. Esett az eső, sütött a nap és a végén még fagyott is, egyszóval változatos napokat éltünk meg. Előkerültek az esernyők, a téliesített kabátok és némelyik emberen már sapkát is látni véltünk. A lüktető város forgatagában sok mindent észre lehet ám venni, csak figyelni kell. Apropó figyelem, hogy is van ez? Miért olyan nehéz figyelnünk bármire is, legfőképpen magunkra? Ahogyan nap, mint nap Budapest szívében közlekedem, legtöbbször azt érzem, hogy egy felbolydult méhkasba kerültem. Olyannyira siet mindenki, vadul rohannak egymásnak az emberek a mozgólépcsőn, letaszítva az előttük fáradtan ácsorgó embertársukat. Mintha mindannyian ugyanoda szaladnának, mintha ugyanazt a valamit akarnák elérni egyszerre, a lényeg a gyorsaságban, pontosabban a törtetésben, a másik eltaposásában rejlik. Csodálkozunk, hogy ebben a zsongó kaptárban nem vesszük észre a mellettünk lapuló csodákat, hogy nem tudunk elmélyülni a metrón akár 5 perc erejéig saját belső csendünkben, és azon már meg sem lepődünk, hogy olyan elementáris erővel zuhan le mellénk a buszon egy alig húsz éves langaléta, hogy majd elsöpri a nálánál jóval öregebbeket szatyrostul, gyerekestül, mindenestül? Közömbösek lettünk, eluralkodott rajtunk netán a közöny, nem merjük kinyitni a szánkat, hogy kishaver add már át a helyed a kismamának, az idősebbeknek, és hogy nem véletlenül van kerekesszékben a melletted ülő ember, segíts?! Annyira nem siethetünk sem munkába, sem máshová, hogy szó nélkül tűrjük a körülöttünk történő társadalmi leamortizálást, mert ez már több mint fáradtság, több mint a túlterheltség okozta stressz-tünet, ez már népbetegség, úgyhogy gyógyítani kell. Néha kihúzhatnák az x és y generáció feltörekvő tagjai is fülükről a közömbösítő dugókat, és nem lenne baj, ha a wifi valóban megszűnne egy hétre létezni, talán így észrevehetnék többen a mellettük ülő szemében a fájdalmat, az ácsorgó fájós lábakat, a gömbölyödő pocakokat, és a görnyedt hátakat. Vajon nem lenne szebb a világ, ha megkérdeznénk egymástól, – még ha sokan hülyének is néznek érte – hogy mi a baj, segíthetek? Azért vannak kivételek, a minap több alkalommal is előfordult, hogy a megpakolt „toli-kocsimat”, fiatal fiúk lesegítették volna a lépcsőn, de én nem engedtem, miért? – Talán a rossz beidegződés, meg hogy bírom én, pedig olykor el kellene fogadni a segítséget, nem szégyen az. Ezen a héten több szót ejtünk majd az elcsendesedésről, az öngyógyításról és a segítségről, hiszen ránk fér bőven!

Induljon jól a hetünk együtt veletek, örömmel, odafigyeléssel, a csend feelingjével!

Frenyó Krisztina

Napi vers

Dunajcsik Tamás: Nehéz Megpróbálni együtt lépni az esővel, méricskélni a hosszú fákat. És hinni a  reménynek, hogy majd idővel, sivatagodban megtalálnak. A mindennapok merőlegesét viselni. Utat találni hátsóudvarokba. Nézni ahogy üvegesre festi az eget a szél festékes ujja. Megtalálni a rosszkedvben a rést. És az egyre halványuló múltban könyékig dolgozó sebészt, a feledést. Megállni és […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-07-11.

szakállas hajléktalan laptoppal

Dunajcsik Tamás: Nehéz

Megpróbálni együtt lépni az esővel, méricskélni a hosszú fákat.

És hinni a  reménynek, hogy majd idővel, sivatagodban megtalálnak.

A mindennapok merőlegesét viselni.

Utat találni hátsóudvarokba.

Nézni ahogy üvegesre festi az eget a szél festékes ujja.

Megtalálni a rosszkedvben a rést.

És az egyre halványuló múltban könyékig dolgozó sebészt, a feledést.

Megállni és figyelni, mint a téglák.

S a hajnali fényektől megvakultan elrágcsálni az éjjel maradékát.