kocsi címkéhez tartozó bejegyzések

Henry Ford csodálatos gyógyulása

No ekkor ért a nagy meglepetés. Fordikám, egy ideje elég beteg, és bár korához képest jól tartja magát, – nyugtattak meg a Gumis embernél a fiúk – ápolásra szorul.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-11-16.

DSC03305Hosszú évek óta élek a Börzsönyben a családommal és bizony jó ideje gyalogosan jártam a hegyi utcácskákat, munkából hazafelé a falu menti hosszú utat. Bevallom, az utóbbi időben napi szinten már fárasztott a teli szatyorral, hátizsákkal megspékelt kirándulás. Nyáron még csak-csak, olykor még kellemes is tud lenni a napfényben megtett 5 km oda-vissza, no de amikor beköszönt a fagyos tél, a zord, sáros idő, ilyenkor már én is jobban szeretem a négykerekű járgányokat. Többnyire stoppoltam, és reménykedtem, hogy legalább a “Morgóig” elvisz valaki, hála a jó fej embereknek, többnyire azért megesett a szívük rajtam. Így ment ez egészen áprilisig, amikor is az én Drága Párom meglepett egy jó öreg Ford Fiestával.

Fordika HenryMajd kiugrottam a bőrömből és alig vártam, hogy meghódítsam Kismaros utcácskáit, immáron Fordikával. Henry Ford, – így kereszteltem el újdonsült járgányomat – bár az idén ünnepli huszadik születésnapját, ennek ellenére irigylésre méltó állapotban volt, és szemmel láthatólag, egészen csinos futóművel, alvázzal és karosszériával rendelkezett. Óvatosan nekiveselkedtem és már a következő faluig is elmerészkedtem, bár sokan ledudáltak és mérgesen rám villogtak, – az első időkben még nem igen mertem ’50-60′ fölé gyorsulni –  valahogy nem érdekelt. Mi ketten, Fordika és én bent voltunk, a többiek meg kívül, így nem árthatott nekünk senki. Amikor 80′-ra felgyorsult a kisautóm, úgy éreztem magam, mintha Niki Lauda volnék, ám miután nem vagyok Niki Lauda, azon nyomban lassítottam is, nehogy haragos legyen Henry. Még csak az kellene, hogy kihajtsam belőle a szuszt, és a végén szétessen alattam szegénykém. Gondoltam egyet, biztos, ami biztos, megnézetem a közelben lévő autószerelő fiúkkal, épp kapóra jött az ingyenes futóművizsgálat.

bannernagy

DSC03336

No ekkor ért a nagy meglepetés. Fordikám, egy ideje elég beteg, és bár korához képest jól tartja magát, – nyugtattak meg a Gumis embernél a fiúk – egy kis ápolásra szorul. Henry Ford állapota nem volt életveszélyes, ám ha azt akarom, hogy még évekig hű társam legyen, akkor nincs mese, el kell vinnem a kórházba és meg kell gyógyíttatnom. Miért is mennék messzebbre, amikor a legjobb ,,orvosok” – Tamás, Dávid, Zoli és Tomi -itt “praktizálnak” a közelben. Mosolyogva fordultam be az autószerviz udvarába, ám kis-hamar lehervadt a mosoly az arcomról, amikor Tomi felmérte az autómat és Zolival együtt egy gyors diagnosztizálást vittek véghez.DSC03300 DSC03301 DSC03302

Kiderült, hogy Fordikám első és hátsó lengőkar szilentje elöregedett, így cserére szorul, a kormánymű alkatrészekkel is feltehetően bajok vannak, és közel sem értünk még a végéhez.
DSC03290 DSC03293 DSC03296

Elsőként következett a lézeres futóművizsgálat és a beállítás. Henry egy mély akna fölé került, megszabadult egy időre a kerekeitől, és egyéb szépségeitől, majd odalent a mélyben a fiúk nagy munkába fogtak. Közben egy képernyőn nyomon követhettük a folyamatokat. Túl sokat nem értek az autóalkatrészekhez, és bár Zoli, a legjobb tudása szerint próbálta elmagyarázni Henry betegség tünet-együttesét, én csak amolyan “szőkenősen” bólogattam a számomra kínainak tűnő szak-nyelvhez. Nekem, mint laikusnak, veszedelmesnek tűnik egy ilyen mély akna, ám tudom, hogy jól meg kell vizsgálni az alvázat ahhoz, hogy pontos eredmény születhessen. Nos, az eredmény megszületett nemsokára.

DSC03314 DSC03316

DSC03327DSC03320DSC03312DSC03317 DSC03318 Ha már a kormányműnél tartottunk, kiderült, hogy a kormánymű alkatrészek javítása, kormánygömbfej csere és egy kipufogó-műtét is vár még Henryre. Amikor valaki kórházba kerül, kihagyhatatlan a rutin-labor, így aztán Fordikám az akciós olajcserét is kikövetelte magának, mert ugyebár az öreg Ford, nem vén Ford, ám az olaj még nem ártott meg senkinek.

DSC03331 DSC03333

DSC03335

DSC03326 DSC03328A friss olajtól, valamint a fiúk lelkiismeretes és szakszerű munkájának köszönhetően, újult erőre kapott kisautóm és amikor kigördültem a Verőcei autószerviz udvaráról,  Henry fickósabb volt, mint valaha. A Gálhegyi úti erős kanyarban, hegymenetben sem zörgött már egyáltalán semelyik alkatrésze sem, és remekül állta a sarat, akarom mondani a meredek lejtőket.  DSC03325DSC03307 DSC03306DSC03347 Fordikával suhanok nyáronDSC03346Már javában tart az ősz, jönnek az egyre hűvösebb napok. Épp ideje beszerezni a biztonságos téli gumi kollekciót is. Egy biztos, a Gumisembernél tapasztalt szakszerű szervizelés után egyértelmű, hogy a téli gumiabroncsok is innen kerülnek fel a jó öreg Henryre.

Köszönettel tartozom Henry Ford lelkes ápoláséért, a sikeres műtétért, és a szakszerű rehabilitációért a Gumisembernél szorgoskodó fiúknak.

Frenyó Krisztina 

hasít a Fordika készen

 

Ó azok a csodálatos Férfiak!

Gondoltunk egyet és itt a Feeling magazinnál úgy döntöttünk, hogy 2014. 05. 22-ét, ünnepélyesen kinyilvánítjuk a FÉRFIAK NAPJÁVÁ.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-05-22.

H.J. kalapbanSokat beszélünk a nőkről, anyákról, szó esik a lányokról, és a nagymamákról is. Hosszú évek óta ünnepeljük a nőnapot, és rendre, virággal köszöntjük az édesanyákat. Nincs ezzel semmi baj, no de mi a helyzet a férfiakkal, hol maradnak a mi hétköznapi hőseink? Gondoltunk egyet és itt a Feeling magazinnál úgy döntöttünk, hogy 2014. 05. 22-ét, ünnepélyesen kinyilvánítjuk a FÉRFIAK NAPJÁVÁ. Ezzel az írással a FÉRFIAK előtt tisztelgünk, a fiúkat  köszöntjük, az édesapákkal és  a nagypapákkal együtt örvendünk, mert mi nők, sehol sem lennénk nélkületek:  olykor zsörtölődő, édesen mackós, vonzóan izmos, szexisen borostás és jól borotvált, ám mindenképpen szerethető, nélkülözhetetlen Férfiak!

bringásA nagy emancipáció közepette azon gondolkodtam, hogy mi nők, mit is kezdenénk férfiak nélkül. A többi nőtársam nevében nem nyilatkozhatok, de én bátran kijelentem, hogy hosszútávon megsemmisülnék a másik nem hiányában. túrapasi

 

Gondoljatok csak bele az alábbi helyzetbe: egy tikkasztó meleg nyári napon leáll az autópálya közepén az amúgy jól működő járgányotok, és fogytán a hűsítő víz a palackban, és persze sehol egy lélek. Egyre jobban elönt a forróság benneteket, és nem tudjátok hogyan tovább, fogalmatok sincs van e még benzin a tankban, mert a mutató rég kiakadt, és különben is. 🙂 Sehol egy árva lélek, és természetesen a benzinkút is mérföldekre van. Nincs mit tenni, lekerülnek a ruhadarabok, és már csak egy aprócska top és forrónadrág marad rajtatok, így talán kibírjátok még egy ideig. Elsuhan egy nyitott tetejű sportkocsi mellettetek, naná, hogy nem áll meg, – egy csinibaba ül benne – gyűlölitek. Elkeseredésetekben kikászálódtok az autóból és gyengéden ráborultok a motorháztetőre. Na és pont ekkor, – mikor máskor – feltűnik egy négykerekű csoda, mintha a semmiből pottyant volna ide. Felétek száguld, nyom egy satuféket és sportosan visszatolat. Odalép hozzátok egy kockás-inges farmeros Férfiisten, – akár a filmekben – és szexisen pimasz tekintetével végigmér benneteket, majd megkérdi: segíthetek valamiben hölgyem? – ugye, hogy most cseppet sem bánjátok a szem-pásztát? A lovagias hős előzékenyen segít, kettőt-hármat fordul, “csavar, teker, bütyköl” és beindul az autó, még egy jéghideg üdítővel is megkínál, majd elviharzik. Csak úgy porzik utána az országút. Hazaindultok és jóleső érzéssel nyugtázzátok magatokban: nőnek lenni jó, és még jobb, hogy léteznek Férfiak és megmentenek minket, ha a helyzet úgy hozza, és hát valljuk be, hozza úgy egy párszor. 🙂 cukiapukakicsivel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Saját vélemény: Férfiak nélkül elképzelhetetlennek tartom az életet, mint ahogy apa nélkül is csonka a család. Természetesen hozhatja úgy a sors, hogy elveszítünk egy férfit a “képről”, és egy nőnek egyedül kell megállnia a helyét a világban, ilyen is van. Mégis az a természetes és törvényszerű, hogy ahol feltűnik egy nő, előbb-utóbb feltűnik egy férfi is, és fordítva is így működik. Adódnak eltérések és nem gondolkodhatunk mindannyian ugyanúgy, ettől érdekes és kiszámíthatatlan ez a világ. Számomra elengedhetetlen a szépen bekeretezett festményen, – ahol a napsütötte réten gyerekek szaladgálnak és az anyukák piknikes kosarakból terítenek – a férfiak jelenléte. Legyenek akár szőrösek, szakállasak, mackósak, vékonyak, sportosak, édesek, morcosak, de ott legyenek a Férfiak, a mi hétköznapi hőseink!bőrdzsekispasi hajóspasi Engedjétek meg, hogy ezúton is, Boldog FÉRFIAK NAPJÁT kívánjak minden érintett olvasónknak, többi nőtársam nevében is:

Frenyó Krisztina