csendben címkéhez tartozó bejegyzések

Heti vers / Takács Kriszta tollából

Takács Kriszta Hajnalodik című verse lett a heti kedvencünk. Fogadjátok szeretettel!

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2016-05-03.

tisztáseste

Vannak versek, gondolatok, és van a Takács Kriszta féle harmónia. Így a hét elején, Takács Kriszta versén időzött el hosszasan a tekintetünk, így rá esett a választás, a heti verset illetően.  Kriszta régebben is írt nekünk, és számos teendője mellett, ezentúl sem fog magunkra hagyni bennünket. Fogadjátok szeretettel Takács Krisztina Író, költő, dalszövegíró, párkapcsolati és életviteli tanácsadó legfrissebb, rímekbe faragott gondolatait.

Hajnalodik

Hajnalodik… A felkelő Nap csodás színeinek fényében elmerengve tűnődöm, vajon milyen lehet fejemet válladra hajtva gyönyörködni ebben az égi csodában? Együtt kortyolgatva a gőzölgő kávét, hallgatva a madarak hajnali ébresztő énekét, csak ölelni egymást csendesen…

A Nap magasan jár… Melengető sugarai kereszttüzében álmodozom, vajon milyen lehet kéz a kézben sétálgatva a folyóparton Veled Kedvesem? Napfürdőben úszva, vidáman nevetgélve végigjátszani a napi örömöket, gondokat egymás szerető támogatásával…

 

estib ringás

Eljő az alkonyat… A Nap lassan nyugovóra tér. Ámulatba ejtő gyönyörűségébe feledkezve hirtelen rámtör a kiolthatatlan vágy… Vajon milyen lehet Veled összefonódva, a teraszon ülve, egymás boldogságát érezve csak nézni szótlan, ahogy pihenni tér a világ?

Sötét hálót sző a táj köré az éj… Holdanyó s milliónyi csillag mosolya alatt vajon milyen lehet Veled az éj Kedvesem? Testeink egybeolvadva nem gondolva tűnő tegnapra, ismeretlen holnapra, csak érezni egymás magasra feltörő vágyait újra meg újra…

Vajon milyen lehet?

S míg tűnődöm, eltelik sok száz, többezer nap és éjszaka Nélküled, vágyaimba merülve, csendesen…

Takács Kriszta

ágyban

Vannak versek, gondolatok, és van a Takács Kriszta féle harmónia. Rímek, sokat sejtető hangnak vélt írás – foszlányok, zenére megírt dallam alá komponált vallomások. Érzelmes vágyak, sóhajtások, vad szívkapálózások, dobbanások. Amikor egyedül magunkba burkolózva fekszünk az ágyban, ülünk a teraszon, várunk és elképzeljük százszor, ezerszer…milliószor, hogy vajon milyen lehet? !  Köszönjük neked Kriszta, hogy megosztottad velünk és az olvasókkal csodálatosan szavakba öntött álom – képletedet!

Frenyó Krisztina

Heti Feeling / Boldogság szavak nélkül

Az alábbi boldogság – idézetet egy nagyon kedves olvasónk oldalán találtuk, és úgy gondoltuk, méltán érdemes a Heti Feelingre. Nagy igazság, tanulság és….no de nem kellenek ide szavak.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-06-27.

apagyerekehinta borító

Az alábbi boldogság – idézetet egy nagyon kedves olvasónk oldalán találtuk, és úgy gondoltuk, méltán érdemes a Heti Feelingre. Nagy igazság, tanulság és….no de nem kellenek ide szavak.

édesbájosszöszfekfehA nagy boldogság nem mindig foglalható szavakba. A beszéd néha elszürkíti az élményt. Mindannyian éltünk már át ilyen pillanatokat. Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor tekintetünk a másik lelkébe mélyed, amikor egyetlen gesztusából megértjük a másikat, amikor egy mosoly vagy egy kinyújtott kéz elmélyíti a közös élményt. Egy csöndes, boldog erdei séta, az együtt látott naplemente, az ébredés egy csodálatos éjszaka után vagy mások társaságában, a lélek szótlan, de annál beszédesebb, az adott pillanatban csakis kettőnk számára érzékelhető megnyilvánulása. Amikor a hallgatást betölti az összetartozás érzése, akkor valami nagyszerű dolog megy végbe két ember között. A lélek tudja, hogy minden rezdülése olyan, mint a másiké, hogy egyformán éreznek, és egyformán látnak. Érzi, hogy elismerték és megértették. (Pierre Franckh)

gyerekekszülők

– Feeling –

A szerkesztő levele

Kedves Olvasóink! Bármily hihetetlen, ám megint magunk mögött hagytunk egy újabb hetet. Esett az eső, sütött a nap és a végén még fagyott is, egyszóval változatos napokat éltünk meg. Előkerültek az esernyők, a téliesített kabátok és némelyik emberen már sapkát is látni véltünk. A lüktető város forgatagában sok mindent észre lehet ám venni, csak figyelni […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-09-30.

őszi erdő vacsora tornácon feeling

Kedves Olvasóink!

Bármily hihetetlen, ám megint magunk mögött hagytunk egy újabb hetet. Esett az eső, sütött a nap és a végén még fagyott is, egyszóval változatos napokat éltünk meg. Előkerültek az esernyők, a téliesített kabátok és némelyik emberen már sapkát is látni véltünk. A lüktető város forgatagában sok mindent észre lehet ám venni, csak figyelni kell. Apropó figyelem, hogy is van ez? Miért olyan nehéz figyelnünk bármire is, legfőképpen magunkra? Ahogyan nap, mint nap Budapest szívében közlekedem, legtöbbször azt érzem, hogy egy felbolydult méhkasba kerültem. Olyannyira siet mindenki, vadul rohannak egymásnak az emberek a mozgólépcsőn, letaszítva az előttük fáradtan ácsorgó embertársukat. Mintha mindannyian ugyanoda szaladnának, mintha ugyanazt a valamit akarnák elérni egyszerre, a lényeg a gyorsaságban, pontosabban a törtetésben, a másik eltaposásában rejlik. Csodálkozunk, hogy ebben a zsongó kaptárban nem vesszük észre a mellettünk lapuló csodákat, hogy nem tudunk elmélyülni a metrón akár 5 perc erejéig saját belső csendünkben, és azon már meg sem lepődünk, hogy olyan elementáris erővel zuhan le mellénk a buszon egy alig húsz éves langaléta, hogy majd elsöpri a nálánál jóval öregebbeket szatyrostul, gyerekestül, mindenestül? Közömbösek lettünk, eluralkodott rajtunk netán a közöny, nem merjük kinyitni a szánkat, hogy kishaver add már át a helyed a kismamának, az idősebbeknek, és hogy nem véletlenül van kerekesszékben a melletted ülő ember, segíts?! Annyira nem siethetünk sem munkába, sem máshová, hogy szó nélkül tűrjük a körülöttünk történő társadalmi leamortizálást, mert ez már több mint fáradtság, több mint a túlterheltség okozta stressz-tünet, ez már népbetegség, úgyhogy gyógyítani kell. Néha kihúzhatnák az x és y generáció feltörekvő tagjai is fülükről a közömbösítő dugókat, és nem lenne baj, ha a wifi valóban megszűnne egy hétre létezni, talán így észrevehetnék többen a mellettük ülő szemében a fájdalmat, az ácsorgó fájós lábakat, a gömbölyödő pocakokat, és a görnyedt hátakat. Vajon nem lenne szebb a világ, ha megkérdeznénk egymástól, – még ha sokan hülyének is néznek érte – hogy mi a baj, segíthetek? Azért vannak kivételek, a minap több alkalommal is előfordult, hogy a megpakolt „toli-kocsimat”, fiatal fiúk lesegítették volna a lépcsőn, de én nem engedtem, miért? – Talán a rossz beidegződés, meg hogy bírom én, pedig olykor el kellene fogadni a segítséget, nem szégyen az. Ezen a héten több szót ejtünk majd az elcsendesedésről, az öngyógyításról és a segítségről, hiszen ránk fér bőven!

Induljon jól a hetünk együtt veletek, örömmel, odafigyeléssel, a csend feelingjével!

Frenyó Krisztina