Címlap » Ezokuckó » Evezők nélkül / Megengedés Napon jártunk

Evezők nélkül / Megengedés Napon jártunk

Bevallom, végigsírtam az egész Megengedés Állítást, majd a többiekkel összeölelkezve, engedtem, hogy megérintsen és átjárjon a szeretet.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-05-11.

 

lány borító” Ha már nem evezel az áramlattal szemben, ha elengeded az evezőket, és ellazulsz természetes Jólétedben – a mindig bővülő éned és összes vágyad teljesülése felé haladó áram elvisz vágyaid teljesüléséhez. Az a meggyőződés, hogy le kell győznöd valamit, önmagától szembefordít az áramlattal. Ha megérted, hogy minden vágyad könnyűszerrel megvalósulhat, önmagában az áramlat irányába fordít.” Esther és Jerry Hicks

Mohácsi Imola Beatrice  Access B. facilitator hívott meg a Megengedés Állítás Napra, és én örömmel, szívemben izgatott kíváncsisággal mondtam igent. Nem tudtam mi vár rám, így előhívtam a felfedező-énemet és egy kalandos napnak elébe nézve érkeztem meg a Hétholdház már ismerős, megnyugtató légterébe. Imolát kérdezgettem, hogy mondjon pár szót nekem erről a különös programról, hogy aztán tovább adhassam az olvasóinknak is. Erre aztán Imola belekezdett és teljes átéléssel beszélt a megengedésről, az elengedésről.

DSC02913M. I.B : – Amikor megjelenik egy csodás vágy az életedben, a szíved az örömtől táncol, és a lélegzeted is elakad ha rá gondolsz, és kellemes izgalom jár át. Mégis miért van az, hogy mégsem valósulnak meg egyes álmok ? Mit jelent ez az idézet, amit már biztosan olvastál, és mit jelent ez mégis, hogyan alkalmazhatjuk? – teszed fel a kérdést.  A Megengedés állítás módszere rendkívül hatékony, és az életben élesben is alkalmazható, hogy a megengedéssel az áramlatban legyél, és elengedd az ellenállásaidat, a kontrollálási vágyad, amelyek akadályoznak abban, hogy közelebb kerülj vágyaid megvalósulásához.

Imola elengedés terápia

Ugyanis, amikor megjelenik a szíved igazi vágya, az áramlat elkezdi átrendezni a rezgéseket, hogy fizikai síkon átmenjen a megnyilvánulatlan a megnyilvánultba. Ekkor azt is érezheted, hogy : hoppá, mi történik, ez már nem az amit megszoktam, és egod megijed a változástól. Hasonlatos ez a folyamat ahhoz, mint mikor elkezded kitakarítani a házat, és ilyenkor elkezdesz minden szőnyeget felszedni, a polcokról is leszedsz mindent, hogy port törülj, esetleg a felesleges dolgokat kidobod, stb. Tehát a takarításhoz, a rendcsináláshoz felforgatsz mindent, hogy utána tiszta, harmonikus környezet legyen a végeredmény. Az Univerzum is hasonlóképp elkezdi átrendezni a dolgokat, és te azzal segítesz neki, ha a MEGENGEDÉS állapotában vagy, elengeded a változástól való félelmeid, a megszokottsághoz való ragaszkodást, és elengeded a régi mintákat. Hasonló ez a Megadáshoz, a LEGYEN MEG A TE AKARATOD állapota: megengeded, hogy vigyen az áramlat.

szabadság vízbneA Megengedés Állítás módszere már sokaknak segített az elakadt élethelyzeteik feloldásában: ugyanis ha a résztvevők a vezetett állításokon a teljes megengedés állapotában vannak  gyönyörűen kinyílnak a lehetőségek és feláll a végkifejlet, amely rendkívül gyönyörű és csodás ebben a térben. A módszer: “a megszokott családállítással szemben nem kutatja az elakadásokat, blokkokat, hanem azt nézi meg, merre menne a folyamat magától akkor, ha az állító egyszerűen teljes bizalommal megengedi a történéseket.” Utána fixáljuk azt az érzést, ami ekkor betölt, társítunk hozzá dolgokat, hogy bármikor elő tudjuk hívni, amikor kétely merül fel bennünk. A Megengedés Állítás, az életed bármely területét érintő elakadást oldja. –

Imola szavai szinte belém égtek, ezek után, kétségem nem volt az ideérkezésem okát és célját illetően, teljességében éreztem, hogy itt a helyem. Elsőként, közös meditációval kezdtünk és Imola felolvasását hallgatva, jóleső csendbe és színes plédekbe burkolódzva, szép lassan a belső nyugalom állapotába kerültünk. Angyali dallamok csendültek fel, majd szívhez és lélekhez szóló történeteket hallgattunk behunyt szemmel. A meditáció mozzanatai, mind a testünket, mind a lelkünket ellazították, így nem csak az izmaink, hanem a gondolataink is megszűntek ,,létezni”.

DSC02903

Miután lélekben felkészültünk az előttünk álló ,,megpróbáltatásokra”, elkezdődött a fizikai ,,edzés”, a testünk térben való elhelyezése érdekében. Na ez aztán “nem volt semmi”, érdekes és derűs pillanatokat éltünk meg együtt. Az egymásra utaltságot, azaz az Univerzumra való ráhangolódást, és a teljes bizalmat, odaadást gyakoroltuk egymással és külön-külön. Csukott szemmel mentünk végig a terem teljes szélességében és hosszában, úgy, hogy nem számíthattunk külső segítségre, ám a csoporttársaink azért mögöttünk álltak, ha netalán meginognánk. Olyan volt ez, mintha angyalok kísérnék lépteinket, mintha éreznénk a határokat. Szinte egyszer sem szédültünk el, és mielőtt falhoz, vagy ablakhoz értünk volna, úgy jó fél méterrel előbb irányt változtattunk. Érdekes, nem ütköztünk. 🙂

DSC02907

 

DSC02910

A feltétel nélküli bizalom gyakorlását a következőképpen tettük:

Egyikünk középre állt és mi – kellő teret engedve – körbevettük őt minden oldalról, hogy a biztonságérzet meglegyen. Ezt követően a körben álló társunk összekulcsolt karokkal, behunyt szemmel szép finoman dőlni kezdett hátrafelé, majd előre, és oldalirányban is. Mi, akik “közrefogtuk”, szintén gyengéden enyhe lökést adva, ide oda ,,adogattuk” egymásnak. Emlékeztek még a “Kelj fel Jancsi” játékra? – Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani a gyakorlatot. Mindannyian végigcsináltuk a mozzanat-sort, így amikor már kellőképpen “éreztük a teret “,  jöhetett a várva várt Megengedés-Állítás.

DSC02914

Ez volt a nap legizgalmasabb része, hiszen szép sorban, egymás után elmondtuk, mit szeretnénk megengedni magunknak, az élet mely területén érzünk blokkokat, azaz hol lehet a legnagyobb szükség a megengedésre. Aki ,,állított”, az a földön egy kényelmes pózban elhelyezkedett – ezúttal én – és a többiek felálltak, ki-ki egy szerepet kapva az életemből. Történetesen nálam a pénz kapta a főszerepet, a pénz és  a munka viszonya,  a megbecsülés, elismerés hiánya, és a szeretet, valamint az anyagiak együttműködése.  Imola kiválasztotta azt a lányt aki engem “testesített meg”, majd rámutatott egy másikra, aki a munkát “képviselte”, míg egyetlen férfi csoporttársunkra, aki a pénz szerepét ,,játszotta el”. Csendesen kuporogtam a szőnyegen és tágra nyílt szemmel figyeltem ahogyan “megmozdul” a tér, ahogy elkezd “működni” az energia, és szó nélkül elszabadulnak az indulatok, felszakadnak a gátak és hangtalan kiáltanak az érzések. Sírtam, rendületlenül potyogni kezdtek a könnyeim, itt már nem volt helye az akaratnak, erőlködésnek, egyszerűen minden elkezdett ,,csak úgy történni magától”.  Ami ezek után jött, azt nem lehet szavakba önteni, érezni kell, és itt mindenki érezte azt a “valamit”, mintha egy és ugyanaz az energia lennénk mindannyian. A lány, aki a ,,bőrömbe bújt” ott középen, ugyanúgy viselkedett, mint ahogy én szoktam különböző helyzetekben, még az arckifejezései, gesztikulációi is megdöbbentően engem tükröztek. Hihetetlennek tűnt, mégis igaz volt minden pillanat. Bevallom, végigsírtam az egész állítást, majd a többiekkel összeölelkezve, engedtem, hogy megérintsen és átjárjon a szeretet. Az én állításomhoz hasonlóan, mindenki végig vitte a megengedés-gyakorlatot, és kinek könnyebb, kinek nehezebb módon, ám úgy érzem mindannyiunknak sikerült megértenünk a megengedés lényegét.

DSC02929Estére kimerültem, jártányi erőm nem maradt, egy jóleső fürdő után az ágynak zuhantam és olyan mélyen aludtam, ahogyan már régen. Mint mindenhez, a megengedés elfogadásához és a gyakorlati életben való elsajátításához is idő kell, de már elindultam az úton, megtettem az első lépést, és ez a legfontosabb. Meg kell hallanunk a hívó szót, és ez csak úgy történhet meg, ha a szívünk hangjára figyelünk és nem engedjük, hogy elnyomja a világ egyre hangosabb zakatolása.

” Létezik benned egy hely, ahol tökéletes béke uralkodik. Létezik benned egy hely, ahol semmi sem lehetetlen. Létezik benned egy hely, ahol Isten ereje lakozik. ” (A csodák tanítása, 47. lecke)

Ezt a teret érezzük a Megengedés Napokon, ebből a térből “állítódik fel” a végkifejlet …Ez a tér a: MEGENGEDÉS.

Nem tudom szavakban kifejezni azt a hálát amit érzek Mohácsi Imola Beatrice és a Héthold ház iránt, ezért csak annyit mondhatok:

Köszönöm nektek a Megengedés lehetőségét, köszönöm, hogy ismét részese lehettem  egy Csodának!

Frenyó Krisztina

 

Mohácsi Imola Beatrice terapeuta elérhetősége: 70 431-5002

Ahol a leghamarabb találkozhattok Imolával:

SPRING – NYÍLT NAPOK A HÉTHOLDHÁZBAN

május 11., 18:00–május 15., 23:00