Anyák Napja, valahogy az az egyetlen olyan Ünnep, amely kortól, nemtől és hovatartozástól függetlenül mindenkit érint, megérint, és megszólít. Mindenkinek van egy édesanyja, aki a világra hozta őt. Minden embernek van egy hozzá közelálló, anya, nagymama, bizonyos esetekben anyapótló ismerőse, akit a mai napon felköszönt. Ezzel az írással nekik szeretnénk kedveskedni. Nekik, az Anyáknak! Mert Anya, csak egy van!
Valóban? Anya, csak egy van? Ma már, mint annyi mindenben, ezen a területen is megoszlanak a vélemények, a tények. A legtöbb esetben, van az édesanya, aki világra hozza gyermekét és becsülettel felneveli. Mert ez az élet rendje. Aztán van egy másik féle édesanya, aki világra hozza gyermekét, mert várta, mindennél jobban az életben és szeretettel körbevéve neveli fel saját tudásához mérten a legjobban. Vannak a “majomszeretettel közeledő és fojtogató” anyák, ám ez sem feltétlenül az ő hibájuk, hiszen a gyermekkori szeretethiány nagy úr, amely felnőttkorban ádázul lecsap, általában sajnos a következő generációra.
És akkor vannak az olyan szituációk, történések, amikor bizonyos körülmények, élethelyzetek miatt más anyához kerül a gyermek, már azonnal a születése pillanatai után. Vannak “csúnya szóval” illetett béranyák, és léteznek a nevelőanyák, akik olykor édesebbek, mint az ,,igaziak”. Hálás és szerencsés az, akinek valóban olyan ANYA jutott, aki őszintén, tiszta szívével szerette őt, még akkor is, ha nem tudott megadni mindent gyermekének. Nem tudott. Pedig mennyire szeretett volna.
Na de ki is a Jó Anya valójában?
Biztos, hogy az a jó anya, aki a leggyönyörűbb, legdrágább kiságyat veszi meg a boltban, hogy születendő gyermeke a legjobbat kapja majd? Annak az újszülöttnek vajon lesz fogalma arról, hogy milyen ágyikóban fekszik és milyen márkájú cumisüvegből szopizza a tejet? Megértem én, a lehetőségeihez mérten, mindenki a legjobbat szeretné megadni a csöppségnek, de mi van akkor, ha nem a legdrágább a legjobb? Mi van akkor, ha a média által sújkolt aranyárban csillogó babakocsikat a felnőttruházatot magasan leköröző babaruha árakat és az éneklő babaszobákat kicsit figyelem nélkül hagyjuk? Mi van akkor, ha megpróbálunk a szívünk után menni, a megérzéseinkre hagyatkozva, az újrahasznosítás elvét szem előtt tartva, körbetapogatózva a családban, barátoknál, netán a mindentudó interneten mazsolázni?
Én kicsi Drága Gyermekem!
Nem kis költség az Anyaság, és Szülőnek lenni sem olcsó mulatság tudom, de talán az előbbiekben felsorolt pontok mentén, így egészen jól ki tudunk jönni a születés pillanatára. Vannak anyák, akik nem tehetik meg, hogy katalógusból, internetről rendeljék a születendő kishercegek, hercegnők ruhatárát, babaszoba kollekcióit, akkor most ők rossz anyák? Vannak, akik szerint igen. No, ez a gáz! Szó szerint gáz!!! Mert elkorcsusoltak a dolgok, az emberi értékeket felváltotta a tárgyak, pillanatnyi trendek bálványozása, a legújabb divat szerinti BERENDEZKEDÉS. Ami öreg, lecseréljük, ami elfáradt, kidobjuk. Napjainkra, jó, ha maradt még egy napra, egy-egy falatnyi Tiszta Szeretet egy háznál, s ezt próbáljuk lélekszakadva beosztani. No persze, mindig vannak kivételek. Hála Istennek, akadnak hagyományörző, értékest a jelenbe csempésző, tudatosan gondolkodó friss anyukák is, de koránt sincsenek elegen. 
Ez sem az ő hibájuk. Túl nagy a megfelelési kényszer, túl nagy a kívülről rájuk neheződő nyomás és a milliónyi információáradat. Az anyaság mára az egyik lehető legnagyobb üzlet. Annyi bőrt lehet lehúzni erről a Csodaállapotról, amennyit nem szégyellnek a vállalkozások, e meseszép szolgálatban fantáziát látó üzleti portálok kaszálnak. Nem irigylem a mai fiatal anyukákat, hiszen nincs egyszerű dolguk. De azért van remény! A jó anyák, szeretik a gyermekeiket. Akkor is, ha ők épp nincsenek a közelükben, és amikor nagyon-nagyon távol kerülnek tőlük, akkor is. Olyankor is, amikor hajnalban kissé illumináltan tér haza a kamaszgyerek a buliból, de a jó anya, a halálraaggódás után megkönnyebbülve simogatja kissé kapatos kölyke fejecskéjét, mielőtt ágyba tessékelné a drágát. A jó anya, mindig ott van, ha kell. Amúgy meg nincs mindig a gyerek nyakán. Tudja, mikor célszerűbb távolabb maradnia, mikor kell háttérbe húzódnia, és melyek azok a pillanatok, amikor ha tetszik, ha nem, jelen kell lennie!
Mert vannak pillanatok, események, amelyeket soha többé nem tudunk megismételni, nem hozhatóak vissza. Ha lemaradtunk róluk, örökre lemaradtunk!
A jó anyák minden körülményben és mindig szeretik a gyereküket és ha nem is mindig tudják ezt az érzésüket kimutatni, attól még biztosan így van. Az igazán jó anyák arról ismerszenek meg, hogy sokszor a dolgok mögött meghúzódó okokat, összefüggéseket jobban látják, mint bárki más. De talán a jövőt látják meg a legjobban. Beleérzőképességük, mindennél és mindenkinél nagyobb a világon. A jó anyák, ha kell, fogukkal elhúznak egy kamiont. És a gyermekükért MINDEN követ megmozgatnak. De nem mindenáron, nem minden nap, csakis amikor valóban rájuk van szükség!!! A jó anyák ezt is tudják. És pillanatnyi rossznak vélt döntéseik mögött, hatalmas tervhálót szövögetnek, miközben olykor közben megszakad a szívük. A jó anyákról sokszor csak életük elmúlásával derül ki, hogy jó anyák voltak. Valami ködös mítosz lengi be őket életük során. Láthatatlanok. Mintha ott sem lennének.
Aztán egyszerre eltűnnek és minden ami szép, jó és értékes volt az életben, eltűnik velük együtt. Na jó, talán nem minden. Mert a jó anyák örökséget hagynak a felnövekvő gyermekeiknek, azoknak, akiket szívük melegével őrizgettek, akikért éjjeleken át aggódtak, akiknek segíteni próbáltak, de nem mindig sikerült, akiknek a legjobbat akarták. Mindig. Még akkor is, amikor látszólag nem ezt mutatták. A Jó Anyák, mindig itt lesznek velünk! És Tiszta Lelkük Fénye, világosságot gyújt egyre sötétedő világunkban.
Boldog Anyák Napját kívánok Szeretettel Minden Anyának, Édesanyának, Nagymamának!
Szeretettel: Frenyó Krisztina
Emlékszem régi időkre, azokra a palacsintaillatú napokra, amikor beléptem iskola után az ajtón, és tizenéves gyermekfáradtsággal lerogytam a székre, – mert annyi volt a gond, a világ gondja kicsiny szívemnek – akkor ő elém rakta a lekváros palacsintát, és máris megédesült körülöttem minden. Arra is emlékszem, hogy szomorú volt és csordogáló könnyeit próbálta elrejteni kalácsszagú kötényében, de a gyerekek látása élesebb bárkiénél, így azonnal észrevettem, hogy sír.
Vigasztaltam volna, de elgyengültem és nem tudtam mit is mondhatnék neki, hogy mosolyt csaljak az arcára, ezért aztán inkább elsomfordáltam és szégyelltem magam. Bár odabújtam volna akkor hozzá, s megvigasztaltam volna, bár csak kérdezgettem volna: mondd anya, mi bánt? Aztán valahogy elreppentek az évek, oly gyorsan, oly hirtelen, hogy észre sem vettem, ahogy az öregség alattomosan bekúszott anyám bőre alá, fehérbe borította haját, és aprócska barázdákat szántott kedves arcára. Igen, észrevétlen szaladt el az idő, úgy szállt el, mint a füst a kulcslyukon, de az édes emlékeket nem lehet eltörölni, óhatatlanul is emlékezünk rájuk.
Mit számít a hófehér hajkorona, – különben is, manapság csodás hajfestékeket kapni 🙂 – Anyám nélkül, sehol sem lennék, sosem tanultam volna meg a változásokat úgy megélni, ahogyan csak egy anya tudja. Soha nem érteném, miért sírnak az anyák ,,csak úgy” és, azt sem tudnám, hogy az anyák a legnagyobb mágusok, hiszen percek alatt képesek a semmiből, mindent elénk varázsolni. Egy komoly leckét azért nagyon megtanultam az évek során, ha semmit nem tett volna az a nő annak idején ott az apám oldalán, ,,csak” világra hozott volna, akkor is egész életemben hálával tartoznék neki, mert nélküle sehol sem lennék.