üzlet címkéhez tartozó bejegyzések

Anyák Napjára – Kicsit Másképpen – Anya, csak egy van!

A jó anyákról sokszor csak életük elmúlásával derül ki, hogy jó anyák voltak. Valami ködös mítosz lengi be őket életük során. Láthatatlanok. Mintha ott sem lennének. 

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2019-05-05.

Anyák Napja, valahogy az az egyetlen olyan Ünnep, amely kortól, nemtől és hovatartozástól függetlenül mindenkit érint, megérint, és megszólít. Mindenkinek van egy édesanyja, aki a világra hozta őt. Minden embernek van egy hozzá közelálló, anya, nagymama, bizonyos esetekben anyapótló ismerőse, akit a mai napon felköszönt. Ezzel az írással nekik szeretnénk kedveskedni. Nekik, az Anyáknak! Mert Anya, csak egy van!

Valóban? Anya, csak egy van? Ma már, mint annyi mindenben, ezen a területen is megoszlanak a vélemények, a tények. A legtöbb esetben, van az édesanya, aki világra hozza gyermekét és becsülettel felneveli. Mert ez az élet rendje. Aztán van egy másik féle édesanya, aki világra hozza gyermekét, mert várta, mindennél jobban az életben és szeretettel körbevéve neveli fel saját tudásához mérten a legjobban. Vannak a “majomszeretettel közeledő és fojtogató” anyák, ám ez sem feltétlenül az ő hibájuk, hiszen a gyermekkori szeretethiány nagy úr, amely felnőttkorban ádázul lecsap, általában sajnos a következő generációra.

És akkor vannak az olyan szituációk, történések, amikor bizonyos körülmények, élethelyzetek miatt más anyához kerül a gyermek, már azonnal a születése pillanatai után. Vannak “csúnya szóval” illetett béranyák, és léteznek a nevelőanyák, akik olykor édesebbek, mint az ,,igaziak”. Hálás és szerencsés az, akinek valóban olyan ANYA jutott, aki őszintén, tiszta szívével szerette őt, még akkor is, ha nem tudott megadni mindent gyermekének. Nem tudott. Pedig mennyire szeretett volna.

Na de ki is a Jó Anya valójában?

Biztos, hogy az a jó anya, aki a leggyönyörűbb, legdrágább kiságyat veszi meg a boltban, hogy születendő gyermeke a legjobbat kapja majd? Annak az újszülöttnek vajon lesz fogalma arról, hogy milyen ágyikóban fekszik és milyen márkájú cumisüvegből szopizza a tejet? Megértem én, a lehetőségeihez mérten, mindenki a legjobbat szeretné megadni a csöppségnek, de mi van akkor, ha nem a legdrágább a legjobb? Mi van akkor, ha a média által sújkolt aranyárban csillogó babakocsikat a felnőttruházatot magasan leköröző babaruha árakat és az éneklő babaszobákat kicsit figyelem nélkül hagyjuk? Mi van akkor, ha megpróbálunk a szívünk után menni, a megérzéseinkre hagyatkozva, az újrahasznosítás elvét szem előtt tartva, körbetapogatózva  a családban, barátoknál, netán a mindentudó interneten mazsolázni?

Én kicsi Drága Gyermekem!

Nem kis költség az Anyaság, és Szülőnek lenni sem olcsó mulatság tudom, de talán az előbbiekben felsorolt pontok mentén,  így egészen jól ki tudunk jönni a születés pillanatára. Vannak anyák, akik nem tehetik meg, hogy katalógusból, internetről rendeljék a születendő kishercegek, hercegnők ruhatárát, babaszoba kollekcióit, akkor most ők rossz anyák? Vannak, akik szerint igen. No, ez a gáz! Szó szerint gáz!!! Mert elkorcsusoltak a dolgok, az emberi értékeket felváltotta a tárgyak, pillanatnyi trendek bálványozása, a legújabb divat szerinti BERENDEZKEDÉS. Ami öreg, lecseréljük, ami elfáradt, kidobjuk. Napjainkra, jó, ha maradt még egy napra, egy-egy falatnyi Tiszta Szeretet egy háznál, s ezt próbáljuk lélekszakadva beosztani. No persze, mindig vannak kivételek. Hála Istennek, akadnak hagyományörző, értékest a jelenbe csempésző, tudatosan gondolkodó friss anyukák is, de koránt sincsenek elegen. Ez sem az ő hibájuk. Túl nagy a megfelelési kényszer, túl nagy a kívülről rájuk neheződő nyomás és a milliónyi információáradat. Az anyaság mára az egyik lehető legnagyobb üzlet. Annyi bőrt lehet lehúzni erről a Csodaállapotról, amennyit nem szégyellnek a vállalkozások, e meseszép szolgálatban fantáziát látó üzleti portálok kaszálnak. Nem irigylem a mai fiatal anyukákat, hiszen nincs egyszerű dolguk. De azért van remény! A jó anyák, szeretik a gyermekeiket. Akkor is, ha ők épp nincsenek a közelükben, és amikor nagyon-nagyon távol kerülnek tőlük, akkor is. Olyankor is, amikor hajnalban kissé illumináltan tér haza a kamaszgyerek a buliból, de a jó anya, a halálraaggódás után megkönnyebbülve simogatja kissé kapatos kölyke fejecskéjét, mielőtt ágyba tessékelné a drágát. A jó anya, mindig ott van, ha kell. Amúgy meg  nincs mindig a gyerek nyakán. Tudja, mikor célszerűbb távolabb maradnia, mikor kell háttérbe húzódnia, és melyek azok a pillanatok, amikor ha tetszik, ha nem, jelen kell lennie!

Mert vannak pillanatok, események, amelyeket soha többé nem tudunk megismételni, nem hozhatóak vissza. Ha lemaradtunk róluk, örökre lemaradtunk! 

A jó anyák minden körülményben és mindig szeretik a gyereküket és ha nem is mindig tudják ezt az érzésüket kimutatni, attól még biztosan így van. Az igazán jó anyák arról ismerszenek meg, hogy sokszor a dolgok mögött meghúzódó okokat, összefüggéseket jobban látják, mint bárki más. De talán a jövőt látják meg a legjobban. Beleérzőképességük, mindennél és mindenkinél nagyobb a világon. A jó anyák, ha kell, fogukkal elhúznak egy kamiont. És a gyermekükért MINDEN követ megmozgatnak. De nem mindenáron, nem minden nap, csakis amikor valóban rájuk van szükség!!! A jó anyák ezt is tudják. És pillanatnyi rossznak vélt döntéseik mögött, hatalmas tervhálót szövögetnek, miközben olykor közben megszakad a szívük. A jó anyákról sokszor csak életük elmúlásával derül ki, hogy jó anyák voltak. Valami ködös mítosz lengi be őket életük során. Láthatatlanok. Mintha ott sem lennének.

Aztán egyszerre eltűnnek és minden ami szép, jó és értékes volt az életben, eltűnik velük együtt. Na jó, talán nem minden. Mert a jó anyák örökséget hagynak a felnövekvő gyermekeiknek, azoknak, akiket szívük melegével őrizgettek, akikért éjjeleken át aggódtak, akiknek segíteni próbáltak, de nem mindig sikerült, akiknek a legjobbat akarták. Mindig. Még akkor is, amikor látszólag nem ezt mutatták. A Jó Anyák, mindig itt lesznek velünk! És Tiszta Lelkük Fénye, világosságot gyújt egyre sötétedő világunkban.

Boldog Anyák Napját kívánok Szeretettel Minden Anyának, Édesanyának, Nagymamának!

Szeretettel: Frenyó Krisztina

 

 

 

 

 

 

 

The Red Rouge Vác, ahol az elegancia életre kel / első rész

Papp Évi üzlete, a The Red Rouge ruhaszalon, Vác egyik méltán legszebb gyöngyszeme.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2016-04-26.

red rouge banner

The Red Rouge, már önmagában is jól hangzik, de vajon mit takar – e különlegesen csengő elnevezés? Több ízben elsétáltunk már a Vác sétáló utcájának szomszédságában tündöklő üzlet előtt, ám ez egyszer nem mentünk tovább, hanem betértünk a gyönyörű kis ékszerdobozba. Szájtátva bámultuk a sokszínű kavalkádot, a szemet gyönyörködtető ruhakölteményeket, ám ekkor hirtelen,  akárcsak a frissítő nyári zápor, egy tüneményes hölgy pattant fel a virágoktól illatozó, stílusos asztalka mellől és mosolyogva üdvözölt bennünket. Papp Évivel, a The Red Rouge Ruhaszalon tulajdonos – üzletvezetőjével beszélgettünk divatról, eleganciáról és az élet nagy dolgairól.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

F. K: – Évi, olyan gyönyörű itt minden, szinte lélegzik a bolt, s benne a szebbnél szebb ruhák. Erősen dominálnak a design terén is  a vörös és a fekete színek, némi ezüst beütéssel. Honnan jött ez a különös névválasztás a The Red Rouge?

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A képen: jobbról Papp Évi és Frenyó Krisztina

P. É:  – A lányom mindig is imádta a piros rúzst és nagyon jól áll neki, Bogi öltözködésében leginkább a fekete és a piros szín dominál. Szerettünk volna egy olyan igényes női ruha üzletet nyitni, amely hiányt pótol Vácon, és valahol visszaköszön a rúzs, mint védjegy. Rengeteg bolt van itt a városban, különböző kategóriákban és árfekvéssel, bőven akad elegáns, illetve a hétköznapi divatos viseletet kielégítő üzlet, ám én egy örök divatot képviselő “kis szalont” szerettem volna létrehozni.  Ezért is választottam így a szlogent, hiszen a The Red Rouge, Örök Divatot jelent.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A képen: Bahor Boglárka, egy gyönyörű új darabbal

Kicsit ugyan szóismétlő a  kifejezés, mert önmagában franciául a rouge pirosat, míg angolul a red is pirosat jelent, de mi a piros rúzsra szerettünk volna utalni, és úgy tűnik nagyon jó lett a névválasztás. Teljesen véletlenül egy olyan nagykereskedésre bukkantunk, amely Rouge márkájú ruhákat forgalmaz, és abszolút beleillett a mi általunk elképzelt koncepcióba mind az anyagok minősége, mind pediglen a hossza és fazonja terén. Mindenhol minden takarva van, aminek takarva kell maradnia, roppant nőiesek a vonalak, és szinte minden ruha tartalmaz elasztánt,  csinosak, rugalmasak és megfelelnek a napi divat követelményeinek. És itt jön a ráadás, ennek ellenére, ha két év múlva veszi fel valaki ugyanezeket a termékeket más kiegészítőkkel, akkor is ugyanolyan divatos tud maradni a Rouge viseletben. 

OLYMPUS DIGITAL CAMERASzebbnél szebb ruhák az állványokon

F. K: – Ide betérve azt láttuk, hogy  nálad valóban szinte minden korosztály megtalálja  a számára tökéletesnek ígérkező darabot. Igazándiból kiket céloztál meg, amikor ezt az üzletet megnyitottad? Behatároltál egy életkor – függvényt, vagy pusztán a stílust határoztad meg?

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A képen: Bahor Boglárka

P. É: – Nem volt szándékomban behatárolni az életkort, sőt igazán pont az volt a célom, hogy ide bárki betérhessen a tizenhattól – száz éves korig, vagy a felett akár, hiszen a tizenhat évet elérve, nagyjából kialakulnak a testi, alkati adottságok és az üzlet választékát tekintve, láthatod, hogy nálunk valójában nincs életkorból adódó akadály. A The Rouge-ban mindenki megtalálja  a neki megfelelő elegáns ruhát, és itt külön kiemelném az elegáns kifejezést, mert bár ez lehet egy hétköznapi elegancia, egy üzleti elegancia, és természetesen egy esküvői viselet is, de mindenképpen az elegáns trendnél maradunk. Az elegancia nem korhatárfüggő, mindenki számára elérhető, bárki megtalálhatja nálunk, aki akarja. 🙂

Facebookra közös TÉB foteles kicsi álló

A képen: Balról jobbra, Bartha Tímea, Papp Évi, Bahor Boglárka

F. K: –  Amennyiben jól értesültünk, a Rouge egy magyar termék, magyar készítőtől érkezik, de van itt másféle ruha is, csodálatos kollekciókat hozol. Valahogy ráérzel a gyenge pontokra, ami a hölgyek öltözködését illeti. A stílusirányzat ugyanazt az elegáns vonalat képviseli, ám anyagokban és fazonban némileg eltérnek ezek a darabok a Rouge vonulattól. Beavatsz bennünket egy kicsit ebbe az eredet – világba?

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Modell:  Bartha Tímea

P. É: – Igen, egy magyar termékről van szó, magyar a tervező gárda, magyar a készítője, az üzlet tulajdonosa. Nagyon szép anyagokkal dolgoznak. A Rouge, abszolút magyar! Igen, van itt még más kollekció is a Rouge mellett, kétféle készítőtől hozok még ruhákat, egyikük egyedi tervezés alapján kizárólag néhány darabot készít az ő kollekciójából, nála egyáltalán nincs “tömeggyártás”, míg a másik nagykereskedő kifejezetten esküvőkre szakosodott, és lengyel alapanyagokból dolgozik. Az idei trendben igen jelentős szerepet kapott a csipke illetve a 3D- s anyag, így az utóbbi készítő szinte minden ruhájában megtalálható vagy egyik, vagy a másik részlet.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Modell: Bartha Tímea

F. K: – Évi, amióta itt beszélgetünk, le sem tudom venni a szememet a csodálatos kiegészítőkről. Színes, csillámló gyöngyökként sorakoznak itt a borítéktáskák, pénztárcák, nagyobbacska női ridikülök, kalapok, stólák, és kendők. Az összes darab mind-mind elegáns és figyelemfelkeltő. Egyáltalán nem jön szemben velünk mindennap ilyesmi az utcán. Kérlek, mesélj nekünk, miért érzed szükségét a ruhák mellett ezeknek a szépséges “kellékeknek”?

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A csodálatos “kelléktár”

PÉ: – Igen, arra törekedtem, hogy minden ruha mellé, – ha úgy adódik – lehessen választani itt nálunk az üzletben, egy hozzá illő, stílusos kiegészítőt. Meg kellett találnom azt a nagykereskedést, aki nyújtani tudta ezt a színvonalat, hála istennek sikerült. Ezek olasz táskák, különlegesek, általában lakkbőrből készülnek, nagyon mutatósak és roppant elegánsak, egyediek, mégis elérhető áron hozzájuthatnak a vásárlóink.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Papp Évi a különleges táskákkal

Nagyon sok Rouge nagykereskedés fotózáson szintén ezeket a táska – márkákat használják.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A képen: Bartha Tímea

A táskák mellett szerettem volna, ha kalapokból is választhatnának a kedves vevőink, így beszereztem néhány csinos darabot. A kalap, véleményem szerint egy örök divat, igencsak elegánssá emeli a leghétköznapibb viseletet is.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Azok a csodálatos kalapok

A kalapjaink szintén magyar készítőtől érkeznek, általában a tavasztól őszig terjedő, időintervallumban gondolkodom ezen a téren, hiszen nem szeretnék egy nemez és filc kalapos irányba elmenni. Itt leginkább az örömanyákra, tanúkra és a “parti – fejfedő – viseletekre” gondolok, kizárólag az elegáns vonalat képviselő, kicsit az angol divatot követő irányzatot szem előtt tartva. 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A képen: Balról, Bahor Boglárka, Bartha Tímea

És ne feledkezzünk meg a kezekről sem, ilyenkor a tavaszi – nyári viszonylatban sorra hozom a csodás kesztyűket is, hiszen egy teljes makulátlan alkalmi, illetve esküvői szett elengedhetetlen részeként jelenik meg a szatén, csipke, vagy selyem anyagból készült, no és az örök klasszikus horgolt kesztyű.  

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az örök kiegészítők az elegancia színpadán

F. K: – Amint itt beszélgetünk, sorban érkeznek az édesanyák lányaikkal, leginkább esküvőre készülődő örömanyák és szintén boldog apukák, akik mosolyogva válogatnak gyermekeikkel. Nyílik az ajtó és déltájban megjelennek a házasulandó párok, illetve a szertartásokra vendégként meghívott hölgyek, a párjukkal. Generációk sorakoznak a próbafülke előtt és izgatottan próbálnak, öltözködnek, készülődnek. Öröm látni, ahogy mindenkihez van egy kedves szavad, sietve szaladsz a ruhapróbát elősegítő cipellőkkel, ékszerekkel, hogy megkönnyítsd a választást. Évi, mennyire jellemző erre az időszakra, hogy megkeresnek esküvői öltözékekkel kapcsolatosan?

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A képen: Balról, Papp Évi és Bartha Tímea

P. É: – Valóban beindult az esküvői szezon, ez az időszak leginkább erről szól. Ilyenkor jönnek menyecske és örömanya ruhát nézni a menyasszonyok és olykor a bővebb rokonság. Nagyon jellemző, hogy anya – lánya és mostanság apukákkal színesítve a képet, együtt érkeznek az üzletbe nézelődni, vásárolni.  Azt gondolom, hogy minden testalkatra és minden korosztályra tudok olyan megfelelő ruhát adni, amelyben jól érzi magát a viselője. Amit talán még kiemelnék, az az egyediség és a különleges, egy – egy darabra szakosodott, szériát nem ismételő Rouge – vonal. Igyekszem olyan ruhákat hozni, amelyek nem tömeggyártásban készülnek, hiszen a mi készítőink a mennyiségre is ügyelnek a minőség mellett. Nőként, én sem örülnék, ha egy partin, szemben jönne velem az általam gondosan kiválasztott és megszeretett ruhadarab. Nálunk nincs számolatlan mennyiség, ez az egyediséget sugalló “feeling” , úgy érzem nagyon fontos egy nőnek.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Papp Évi, a The Red Rouge megálmodója

F. K: – A napokban ünnepeltétek az egyéves évfordulót a The Red Rouge történetében. Körbetekintgetve azt látni, hogy nagyon barátságos és bensőséges miliőt alakítottál ki a lányoddal az üzlet berendezését és hangulatát illetően, igazán különleges, a szlogenre utaló stílust képvisel a szalonod.  Az eddigi tapasztalataim alapján úgy gondolom, a vásárlóid nagyon szeretnek ide betérni, mert szelíd kedvességet, odaadó, ellenben nem zavaró figyelmet kapnak tőled, és a folyamatos kapcsolattartásra is odafigyelsz. Pont, mint egy tökéletes kereskedő, és egy profi személyi eladó egyben. Az üzlet Facebook oldalán interaktív posztokkal és akciókkal kedveskedsz a vevőkörödnek. Beszélgetésünk során, meglepően nagy szakmai alázattal mesélsz az üzletről, a divatról, vásárlóidról egyaránt. Olyan jó ezt látni, hallani. Mesélj, kérlek az olvasóknak minderről!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A képen: Bahor Boglárka

P. É: – Igen, abszolút igyekszem olyan – mondhatni barátnői – viszonyt kialakítani a vevőimmel, hogy érezzék, nem csak addig tart egy kapcsolat, míg megvesznek egy ruhát a boltban, hanem ezen jóval túlmenően is. Bármit keresnek, nyugodtan “rám írhatnak’ a Facebookon, elég gyorsan igyekszem lereagálni minden megkeresést. Aki többször itt járt nálam, annak már jószerivel ismerem a stílusát, és próbálom a kedve szerint kialakítani az ajánlásokat, és ez azért nagyjából célhoz is ér. Rugalmasak vagyunk a méretválasztást illetően is, hiszen, ha fazonban és anyagban megtalálja valaki a megfelelő darabot, ám a mérettel gondjai akadnak, a leggyorsabb időn belül ide hozatjuk részére a kívánt méretet.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Papp Évi, a The Red Rouge háziasszonya

Egyévesek lettünk a  minap, és próbáltam valami különleges, nem szokványos meglepetéssel kedveskedni a törzsvásárlóimnak, barátaimnak, akiket a Facebook oldalunkon hívtam meg a születésnapi megemlékezésre. Kint, az üzlet előtt felállított csodás asztalnál, egy kedves vendéglátós ismerőm kínálta a finomabbnál finomabb, kifejezetten hölgyeknek szóló borokat, csokoládé – falatkák kíséretében. Nagyon kedves kis ünnepségre sikeredett, ezúton is köszönöm azoknak, akik megtiszteltek jelenlétükkel bennünket. Visszatérve a designra egy kicsit: Amint említettem, ahogyan a névválasztásnál, így a boltbelső kialakításában is a vörös rúzs volt az irányvonal, ahogy látod, leginkább a fekete, piros és az ezüst színek dominálnak váltakozva. A túlzsúfolást elkerülve, inkább egyfajta hangsúlyosságot szem előtt tartva, úgy érzem, végül kellemes hangulatot sikerült varázsolnunk ide a falak közé. 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Papp Évi, Rouge hangulatban

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az a bizonyos királynői szék

Szerkesztői végszó:

Még sokáig beszélgettünk Évivel, Vác, egyik valóban legszebb kis ékszerdobozkájában, a The Red Rouge szalonban. Ahogy hallgattam őt, a sokat tapasztalt, végtelenül nagy szakmai alázattal bíró kedves hölgyet, azon gondolkodtam, milyen jó lenne, ha Papp Évát klónozni lehetne, hiszen el kellene belőle jó néhány. 🙂 A hosszúra nyúlt nyáriasra sikeredett nap végén, nem igazán volt kedvem hazaindulni, hiszen magával ragadott a ruhapróbálgatás minden “nőcis” öröme, önfeledten bújtam bele egymás után a gyönyörű darabokba és, mint Alice csoda országban, úgy élveztem az ittlétünk minden pillanatát.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A képen: Balról, Papp Évi, Frenyó Krisztina

Köszönjük Évi, – ha csak egy kis ideig is – hogy minket is megérinthetett a The Red Rouge feeling!

Hamarosan folytatjuk….

Frenyó Krisztina

 Próbálgattunk

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A kis fekete

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A hosszú Piros

És a többiek….:-)

overall simithajfehér kosztüm öltöztetősaranyruci oldalt