Papp Olivér bejegyzései

Amerikai klasszikusok – 10. rész

Ezek a Chevyk mérföldkő-autók voltak, egy olyan évtized előhírnökei, amely mindörökre megváltoztatta Amerikát…

Szerző: Papp Olivér

Publikálás: 2014-06-29.

A főszerkesztő előszava

,,Elérkeztünk Papp Olivér utolsó Amerikai klasszikusához, ahol a Chevrolet gyönyörűséges Impalájával ismerkedhettek meg közelebbről. Mi, a magunk részéről reméljük, hogy Olivér mihamarabb előrukkol valami új, izgalmas sorozattal.”

1960-at írtunk, a Chevrolet pedig legördítette a szalagról az új Impalát. Gyorsan eltüntették a konzolos denevérszárnyakat hátulról, átszabták itt-ott és a Chevy belecsapott a hatvanas évekbe.

Az emberek nagyjából erre az időre már kezdtek elfordulni a króm-hegyektől, a hatalmas fecskefarkaktól és a prosperitás politikájától. A szó, amely elkezdett repkedni az autógyárak felett, nem más volt, mint – alkalmazkodás. Ez már meglátszik ezen az Impalán is, no de azért nem lett belőle sem csúnya, sem pedig mini-autó. A legfeltűnőbb változás a hátsó fertályát érte, levágták a hatalmas fecskefarkakat, eltűnt az egy darabból készülő óriási lámpa. Ezen az Impalán vezette be a Chevrolet a klasszikussá váló, három egységből álló hátsólámpát. A világ baljós előszelei fém-embléma lenyomatban jelentek meg az autón – rakétadíszítés volt a kocsi oldalán. A Chevy a belső térrel is a katonai intervenció közelgő évtizedének előjelét adta hírül – bizonyos harcirepülőgép-vezetőfülkével. Próbálták a vadászrepülők műszeregységének térhatását visszaadni az Impalában, sikerrel.

A szinte már őskorinak számító hathengeres motor – a Blue Flame – még mindig kapható volt, bár szerencsére kevesen rendelték. Az alap egy 4600 ccm-es V8-as volt, de mégis a klasszikussá érett 5700 ccm-es V8-as blokk volt az igazán sikeres az eladási statisztikákon, ez a motor elment egészen a 335 lóerős teljesítményig.

Extraként kérhették bele az elektromos üléseket, elektromos ablakokat, légkondit, a Positraction kipörgésgátlót, szervóféket és a többi, “szokásos” amerikai autós extrát. Bár extrának hívták őket, mégis majd’ mindegyik autóban benne voltak ezek a felszerelések, ugyanis Amerika dübörgött, az emberek szerettek költeni, a gyárak pedig természetesen kiszolgálták vevőiket.

Az Impala mindig és mindenkor lenyűgözte a világot, születésétől fogva. A Chevrolet húzókocsija maradt a hatvanas évek elejétől fogva. Az autópályák hosszúak és szélesek voltak, a benzin olcsó, a környezetvédelmi és biztonsági rémálmok pedig még várattak magukra. Ezek a Chevyk mérföldkő-autók voltak, egy olyan évtized előhírnökei, amely mindörökre megváltoztatta Amerikát…

Papp Olivér

Amerikai klasszikusok – 9.rész

A Tucker Torpedo-ból mindössze 37 darab készült el. A csalódott munkások lojalitásuk végett még teljesen ingyen összeszereltek 14 darabot. Tehát 51 készült el végül ebből a csodálatos gépből.

Szerző: Papp Olivér

Publikálás: 2014-04-29.

Ezerkilencszáznegyvennyolc régen volt. Szinte visszatekinteni is nehéz, olyan régen. De van itt egy emlékezetes autó ebből az évből, ami segít bepillantani a kor Amerikájába és az ott élő kitűnő elmék közé. Az egyik ilyen kiválóság Preston Tucker volt. Tucker megálmodta a Torpedo nevű kocsiját, s ezt az álmát valóra is váltotta.

Tucker autója meghökkentő és nagyszerű. A négy kerék független felfüggesztésű volt, a motort hátra szerelte – ahol szerinte egy motornak lenni kell – és ez a motor nem más volt, mint egy 9700 ccm-es Bell helikoptermotor. Tucker feltalálta a helyéről kipattanó biztonsági szélvédőket és a gyűrhetetlen utasteret. A 9700-as helikoptermotorral gondok adódtak a tesztek során, így lecserélték egy 5500ccm-es, hathengeres boxermotorra.

Alacsony építésű autó volt, és figyeljenek csak: a kor leggyorsabb kocsija volt – közel 200 km/h sebességre volt képes, és Tucker zsenialitásának köszönhetően a fogyasztása az elképesztően alacsony 9.4 liter volt 100 kilométeren!!! Emlékezzünk csak: 5500 ccm… Csodás kialakítás jutott e kocsi részévé, akkoriban egyedülálló és szokatlan módon áramvonalas kiképzéssel tervezték, ez is közrejátszott az alacsony fogyasztásban.

Kapott egy furcsa biztonsági és kényelmi találmányt is: a középső fényszórót, ami a kormánnyal együtt forgott, bevilágította tehát a kanyart. Kivételesen jól kanyarodott az autó, s több tucatnyi jó tulajdonságának köszönhetően a jövőbe mutatva előzte meg a korát – talán túlságosan is.

A ’48-as Tucker Torpedo-ra mintegy 300.000 megrendelés érkezett – óriási szám volt ez! A detroiti Három Nagy állítólag összeesküdött Preston Tucker ellen – ez a szám túl nagy volt ahhoz, hogy lesüssék szemüket, ez már komolyan veszélyeztette a Chrysler-t, Ford-ot és a General Motors-t… Tucker a lobbik miatt nem kapott meg egy sorsdöntő 30 millió dolláros kölcsönt, így a project tragikus véget ért.

Kitűnő filmet is ihletett a történet, 1988-ban készült el a “Tucker – a férfi és álma” című film, Jeff Bridges-szel a főszerepben.

Túl korán borult virágba Preston Tucker zsenije. Pár évvel később a dolog egészen másként alakult volna. Egy álmodozó férfi olyan valamit tett le az asztalra, ami örökké mutatni fogja a világnak – álmodni csodás dolog, és igen, az álmok bizony megvalósulhatnak…

Papp Olivér

Amerikai klasszikusok / 8. rész

Papp Olivér sorozatában egy újabb AMERIKAI ÁLOMDARABBAL szembesülhetünk. Ezek a V8-asok megbízható és strapabíró szerkezetek voltak, a Chrysler mindig törekedett a jóra.

Szerző: Papp Olivér

Publikálás: 2014-04-09.

Az ötvennyolcas recesszió természetesen érzékenyen érintette Detroit-ot is. A felemelkedéshez újabb kiváló ötletek és kitűnő gépszekerek kellettek, így a Chrysler nem gondolkodott túl sokáig, inkább az ötvenkilences piacra be is dobta a Dodge húzóautóját, a Custom Royal Lancer-t.

Ezen a kocsin a Chrysler több cicomát, krómot, tarkaságot alkalmazott, mint előtte bármikor. No és ahogy futott az úton, az maga volt a csoda. Négyféle motor közül lehetett választani, volt 3800 ccm-es, 5300-as, 5900-as és végül a rendkívüli 6300-as D-500, Carter iker-négytorkú karburátorral – iszonyatos 345 lóerővel. Ezek a V8-asok megbízható és strapabíró szerkezetek voltak, a Chrysler mindig törekedett a jóra. Ez a Dodge megkapta a Torsion-Aire felfüggesztést, ami kiegészülve a motor teljesítményével, biztosította a “vízszintes repülést”.

S’ hogy milyen szöveggel adtak el kocsikat ebben az időben? Lássuk csak: “Az Ön finomabb dolgok iránti ízlésének tükörképe”… Most már talán mosolygunk ezen, de a Chrysler komolyan gondolta, mi több, komolyan vették a vásárlók is az efféle kedveskedéseket és hiúság-tápokat. Hajlandóak voltak vastag pénztárcával érkezni a szalonokba – s ha már ott voltak, a lehető legtöbbet akarták a pénzükért. A Chrysler-nél tudták ezt és sok-sok extrával halmozták el többek között az ’59-es Custom Royal Lancer-t is.”

A kocsi fecskefarka a legszebbek közül való, kényelme pedig egyenesen főúri volt. Nemhiába, ez volt a Dodge csúcsmodellje.

Az extrák? Nos – elektromos ablakok, ülések, cigarettagyújtók, légkondicionálás, autórádió, elektromos iker-antenna, változtatható sebességű ablaktörlő, párnázott műszerfal, automata váltó, automata fényváltó, Solex-színezésű szélvédők. Kimaradt volna valami? Majd’ elfelejtettem: a sebességmérő és a műszercsoport a sebesség változásával együtt fényeinek színét is változtatta…

Erre, napjainkban is csak annyit mondhatunk – ez nem semmi!

Papp Olivér

Amerikai klasszikusok – 7.rész

Szerző: Papp Olivér

Publikálás: 2014-03-20.

Amelyik autógyártónak jól ment a szekere, vastagabban öntötte a krómot. Ez 1958-ban a leginkább a Buick-ra lehetett jellemző, gondolnánk, elnézve a Limited Riviera-t. No igen, ennyi króm aligha akadt más adott évbeli autón. A kocsi két tonnát nyomott, húsz centi híján hat méter hosszú volt.

A Buick Limited Riviera ára a Cadillac-ével volt szinte egyenlő – mindössze 33 dollárral maradt el a Caddy 62-es sorozatától. Egyes tudorok szerint – na jó, azért van benne igazság – az ötvenes évek végére Detroit letévedt a józan emberek ösvényéről. Ötvennyolcban az ipart recesszió súlytotta, a Buick pedig egy sor rossz húzást csinált, például a GM Dynaflow váltója került a szerkezetbe, ami önmaga felért egy sütőben felejtett vacsorával, továbbá a fékek alig fogták meg a kéttonnás hajót.

Bitang jó motort kapott a kicsike, egy felülszelepelt V8-ast, hatezer köbcentivel, háromszáz lóerővel. A hangja pedig felejthetetlenül gyönyörű volt…

A “Fashion-Aire Dynastar” hűtőrács maga volt az álom. 160 darab krómkockából állt, melyeknek négy fényezett lapja volt és középütt, csúcsban találkoztak – a még csillogóbb hatás érdekében. Lenyűgöző látvány volt. Az első sárvédőkön célkeresztek kaptak helyet, ami lehet hogy nevetségesnek tűnt, de parkolásnál hasznosnak bizonyult – ez a Buick tényleg hatalmas méretű volt.

Ha körbejárjuk ezt az autót, tökéletes vonalak, sok króm, és gyönyörű hajlatok tűnnek szembe. A belső tér is pazar volt, ráadásul felettébb kényelmes. Sok-sok extra csalogatta a Buick-szalonokba a vevőket. Az elektromos ülések, ablakok, cigarettagyújtók, autórádió, habgumival feltöltött ülések – az ember nem tudott szabadulni a szalonból. Feltételezem, egy próbakör után nem is akart.

Sok családot tett boldoggá ez a négykerekű króm-csoda, megérdemelten iratkozhatott fel az Amerikai Klasszikusok impozáns listájára. ’58-ban ezek a fecskefarkas, króm csodabárkák elbűvölték az embereket – de sok év után még ma is ugyanezt teszik, emlékeztetve az egykori “szebb és jobb” világra.

Papp Olivér

Amerikai klasszikusok – 6.rész

Amerikai Klasszikusok sorozatunk következő darabja egy igazi csemege, a hatvanas évek közepe tájáról – egy igazán gyönyörű, hatalmas és erős, valódi amerikai “tepsi”, az 1964-es Lincoln Continental.

Szerző: Papp Olivér

Publikálás: 2014-02-09.

Sorozatunk következő darabja egy igazi csemege, a hatvanas évek közepe tájáról – egy igazán gyönyörű, hatalmas és erős, valódi amerikai “tepsi”, az 1964-es Lincoln Continental.

John Fitzgerald Kennedy egyszerűen imádta a Lincolnokat. Az Elnöki Autó is Lincoln volt és magánútjaira is ezzel a márkával gurult. Emlékezhetünk, a merényletkor is az Elnöki Autóban ült, egy átalakított 1961-es sötétkék Continental-ban. Sajnos ezt, a ’64-es modellt már nem láthatta, noha bizonyára nagyon is tetszett volna neki.

Elegáns, visszafogott, klasszikus forma, kitűnő 7000 ccm-es V8-as motorral, ami lenyűgözően tolta a kocsit a 320 lóerejével.

A gyönyörűséges automobil 7000 dollárt kóstált, de az utolsó centig megérte az árát. Akkoriban hihetetlen, 24000 mérföldes garancia is járt mellé, de gond nem nagyon volt velük egyébként sem, ugyanis 200 fázisból álló ellenőrzésen esett át a gyárban és minden egyes motort próbapadon teszteltek a beszerelés előtt.

Az eladás még az első évben megduplázódott és nem akármi – a kocsi elnyerte az Ipari Tervezési Intézet bronzérmét, “a kiemelkedő egyszerűségért és tervezési eleganciáért”.

A vászontetős darabok lenyitott tetővel hihetetlen látványt nyújtottak – ugyanis négyajtós kabrióból nem sok szaladgált ezen kívül.Ráadásképpen a hátsó ajtók előre nyíltak, úgynevezett “öngyilkos ajtó”-ként. Bizarr, ugyanakkor gyönyörű látvány volt ez az autó. A tető olyan elektronikai rendszer segítségével tűnt el a csomagtartóban, ami teljesen zárt körű volt és karbantartást sohasem igényelt.

Szervokormány – és fék, elektromos ablakok, tető, ülésállítás, diófa betétek, párnázott műszerfal, vastag szőnyegek, vákuum-os ajtózárak, melyek automatikusan lezártak, amint a kocsi elindult. Sok sok extra, elképzelhetetlen kényelem, impresszív autó.

Igen, hatvannégyben így készült egy Lincoln. Ma már nem létezik ilyen szeretettel, alapossággal épített autó, csak a megfizethetetlen kategóriában. De egy biztos – olyan vezetési élményt, életérzést, mosolyra késztetést egyik mai autó sem tud nekünk ajándékozni, mint a jó öreg klasszikus, a ’64-es Lincoln Continental.

Papp Olivér

Amerikai klasszikusok – 5.rész

1955-ben készült pár jó és tetszetős autó. Ezek egyike lett a Ford madárkája, a Thunderbird. Egy évvel korábban kijött a Chevrolet a Corvettel, amire a Ford csattanós választ adott a T-Bird-del. Bármit is csinált a Chevy, a Ford még annál is jobbal rukkolt elő. Ebben az időben legalábbis. A Thunderbird mellőzte a Corvette nyikorgó műanyag-rémképletét. […]

Szerző: Papp Olivér

Publikálás: 2014-01-10.

A Thunderbird mellőzte a Corvette nyikorgó műanyag-rémképletét. Minden porcikája acélból készült, szédítően káprázatos volt a milliónyi extra, mindennek tetejében pedig bitang jó, 4800 ccm-es V8-as motorral kínálták, az alap 212 lóerőt adott le, a csúcs-blokk pedig 300-at, négytorkú Holley karburátorral és dupla kipufogósorral. Gyalázatosan nagy pofont adott ezzel a T-Bird a Corvette-nek. Igen, úgy bizony, 24-szer annyit adtak el belőle, és ez felér egy népszavazással…

Az extrák varázslatossá tették ezt a kis kétülésest. Szervokormány, szervofék, elektromos ablakemelők, elektromos ülés, elektromos tetőmozgatás, nyomógombos autórádió. Az amerikaiak imádták ezt a szuper kis kocsit. Női szívek ezreit is rabul ejtette a járgány, Debbie Reynolds filmszínésznő is ilyennel járt, egyszerűen imádta a piros Thunderbird-jét.

Az egyszerű, csinos, fiatalos külső azonnal eladta magát, amint a Ford a szalonokba reptette a madárkákat. Manapság az egyik legkeresettebb amerikai veteránautó. A legáhítottabb darabok az 1955 és 1957 között készült modellek. A Ford Viharmadara 1958-ra négyülésessé “dagadt”, és sok rajongó úgy érezte, pont azt a varázsát vették el a kocsitól, amiért annyian imádták. A vásárlói kedv viszont nem tűnt tova, az amerikaiak továbbra is falták a T-Bird-mérföldeket.

– folytatjuk –

Papp Olivér

Amerikai klasszikusok – 4.rész

Ezt az autót valószínűleg senkinek sem kell bemutatni – Stephen King és Christine gondoskodott arról, hogy az 1958-as Plymouth Fury soha ne tűnjön el az utakról és az álmokból. Na persze az ötvennyolcas Fury a maga erejéből is rászolgált erre – kiváló autó volt. A Plymouth külvárosi ékszerdoboza robbanásszerűen tört be a piacra. A gyönyörű […]

Szerző: Papp Olivér

Publikálás: 2013-12-19.

A Plymouth külvárosi ékszerdoboza robbanásszerűen tört be a piacra. A gyönyörű külsővel és komoly teljesítménnyel rendelkező kocsi hatalmas sikert aratott az amerikai autósok körében. A jó öreg 5200 ccm-es V8-as csak úgy dübörgött a csillogó krómok mögött, a belső tér pedig impozáns és hihetetlenül kényelmes volt. Bár Virgil Exner igazán nagy dobásának az egy évvel későbbi Furyt tartják, s a nagy szakértők még az ’59-es csomagtartófedelén található ál-pótkeréktartót is hajlamosak figyelmen kívül hagyni az összehasonlításkor, ami a valóságban inkább szemeteskuka-fedélnek hat. De kérdezzenek csak meg bárkit az utcán, a két modell közül melyiket választaná. Természetes, hogy az ötvennyolcast. Ez nem is lehet kérdés.

1958 és a fecskefarkak… Igen, mindenhol ez a tünemény virított, de a Plymouth az övével szíven talált mindenkit. Igazi klasszis lett a kocsi hátsó része a két szárnnyal. A hűtőrács frenetikus, a lámpák gyönyörűen ültek egymás mellett, az egész autó harmonikusra sikeredett. A lökhárítókba szinte bele lehet szerelmesedni, olyan tökéletesek. A dísztárcsáktól a tető íveléséig egyszerűen minden egyes részlete felülmúlhatatlan. Az ’58-as Fury igazi fémszobor lett, a Plymouth méltán lehetett büszke erre a darabra.

Stephen king 1983-as rémregényében, a Christine-ben, egy ’58-as Plymouth Fury-t szerepeltetett. A képernyőn a Fury valóban a környék leggonoszabb kocsijának festett, amint éjszakánként az áldozatait cserkészte be a sötétség leple alatt, vagy amikor kiégve, füstölve, sofőr nélkül megérkezett a Darnell-garázsba…

Mindazonáltal milliókkal szerettette meg ezt a típust, vagy ismertette meg általa egyáltalán az amerikai autót. Stephen King a halhatatlanságba emelt egy születésétől fogva klasszikusnak számító autót, egy valódi fémkölteményt. Christine most is pihen valahol, hogy éjjelente, újjá varázsolva önmagát, kisfiúk álmaiba guruljon és örökké velük maradjon…

Papp Olivér

Amerikai klasszikusok – 3.rész

Amikor megjelent, az emberek talpa a földbe gyökerezett és a lélegzetük is elállt. Csodás forma… és azok a ventiport szellőzőnyílások a karosszérián, maga a tökély. Igen, a Buick Roadmasterről van szó, 1949-ből. Az alacsony építés akkoriban még nem volt bevett szokás, de ez a kocsi már így készült. Egy zseni, Harley Earl mesteri alkotása ez a […]

Szerző: Papp Olivér

Publikálás: 2013-12-11.

Egy zseni, Harley Earl mesteri alkotása ez a vonalvezetés, a lapos motorháztetővel és a lecsapott hátsó résszel. Nem is volt véletlen az az évi Buick-eladási szám, mely 400.000 darabot mutatott. Earl és Ned Nickles klasszikust építettek. Az új, Dynaflow váltót kapta a Roadmaster, amely olyan büszkeség volt akkoriban, hogy még a kocsi hátuljára ki is írták. Bár nem volt benne még szervokormány és V8-as motort sem kapott, a külső és a kényelem lenyűgöző volt, és a 150 lóerős soros nyolchengeressel is imádták az emberek. Ennek a motornak volt viszont különlegessége is – hidraulikus szelepemelővel építették, melynek eredményeképp a szelephézagok mindig pontos értéken maradtak, így selymes, rendkívül csendes járásúvá tették az 5200 ccm-es blokkot.

A ventiport nyílásokon kívül a nagy kedvenc a hátsó lámpa volt – gyönyörű vonalvezetéssel olvadt a karosszériába. Remekbe szabott a kocsi műszerfala is, melyet “pilótaközpontúnak” neveztek el. A szélvédő ugyan még osztott volt, de már hajlított, ívelt üvegből készült. A Roadmaster elnevezés tökéletes választás volt a Buick-tól ehhez a csodajárgányhoz. A Roadie-t olyanok vásárolták leginkább, akik még a Cadillac-et nem engedhették meg maguknak, de szerették a szépet, a jót és az egyedit.

A GM reklámszövegírói azt harsogták ebben az időben, hogy “ha jobb autó épül, akkor azt a Buick építi”. A negyvenkilences Roadmaster a legletisztultabb és legszebb kocsi volt, amit a Buick valaha is készített. Egy maradandó emlék, Buick-módra…

Papp Olivér

Amerikai klasszikusok – 2. rész

Sorozatunk második részét egy “intézménynek” szenteljük, név szerint – Cadillac Eldorado, 1959. Millió és millió rajongója imádja a mai napig, állíthatjuk, egyike az azonnal felismerhető autóknak. Amerika dicső éveinek emlékoszlopa lett az ötvenkilences Caddy. Vannak, akik nemes egyszerűséggel az élet értelmei közé sorolják ezt a járgányt – állíthatom, vezetni maga az álom. Az ötvenes években […]

Szerző: Papp Olivér

Publikálás: 2013-12-03.

Sorozatunk második részét egy “intézménynek” szenteljük, név szerint – Cadillac Eldorado, 1959.

Millió és millió rajongója imádja a mai napig, állíthatjuk, egyike az azonnal felismerhető autóknak. Amerika dicső éveinek emlékoszlopa lett az ötvenkilences Caddy. Vannak, akik nemes egyszerűséggel az élet értelmei közé sorolják ezt a járgányt – állíthatom, vezetni maga az álom.

Az ötvenes években Amerika volt a legnagyobb és leghatalmasabb nemzet. Mérföldszéles autópályák, rock’n’roll, Marilyn Monroe, Elvis Presley. Tessék? Hogy mondják? Ja igen, persze… és a rózsaszín Cadillac…

Bár ’59-ben az amerikai extravagancia és a virágzó évek rohamléptekkel kezdtek hanyatlani, azért a nemzet még egyszer magasra emelhetett egy ikont – a katedrális méretű Eldoradót. Egyetlen, frenetikus esztendeig EZ a kocsi volt a csúcs, az álomautó, mely az űrkorszakot vetítette az emberek elé. Ötvenkilencben mindenki a Caddy Eldo-ra áhítozott.

Nem semmi volt ez az autó. A motorja sem, egy rendkívül impresszív 6400 ccm, V8-as szuszogott benne, amit egy kis gázadással 325 lóerő leadására lehetett ösztökélni, hacsak nem Rochester karburátor volt benne opcionálisan, mely 345 lóerőt biztosított. Rendkívül lágy kapcsolású háromfokozatú Hydra-matic automata váltót kapott a szerkezet. Egy igazi álom, mely gázrugókon ringatózott… Alapfelszereltsége kényeztető volt, szervokormány, szervofék, kétfokozatú ablaktörlő, elektromos ablakemelők, elektromos ülésállítás. Csupán 55 dollárért pedig futurisztikus technikát kaphattunk – az Autronic-eye-t. Bizony, ezt a szerkezetet manapság hirdetik nagy dologként az autógyárak, pedig a Cadillac ’59-ben már ezzel szerelte kocsijait – egy automatika, érzékelve a szembejövő forgalmat, fel- és lekapcsolta a fényszórót.

A kritikusok a huszonöt literes fogyasztást, a hatalmas méreteket, a bizarr fecskefarkakat szidták. Elmondom Önöknek, tisztelt olvasók – csak azért, mert nem birtokolhatták ezt a remek gépkocsit, mi több, valószínűleg sosem vezették.

Az 1959-es Cadillac Eldorado magán viseli az amerikai ötvenes évek összes védjegyét, magabiztosságot, erőt, szépséget képvisel. Egy olyan szép és álmokat lengető idő képviselője ő, melyet igazán sajnálhatunk, hogy elmúlt. De a Caddy itt maradt nekünk, a régi szép idők hírmondójaként…

Papp Olivér

Azt hiszem, ez a rövidke videó többet mond minden szónál:

Amerikai klasszikusok – 1.rész

Amerikai klasszikusok… na igen, szívmelengető téma az autóbarátok részére. Az amerikai autóknak nem volt mindig és mindenhol túlságosan jó hírük. Bár több mint valószínű, hogy az európai rosszalló arcok az irigységet mintázták. Amikor Európa még szürke dobozokban zötyögött, Amerika gombnyomással engedte le az ablakot és gombnyomással kapcsolta be a légkondit. Amerikai autók vonultatták fel […]

Szerző: Papp Olivér

Publikálás: 2013-11-25.

Amerikai klasszikusok… na igen, szívmelengető téma az autóbarátok részére.

Az amerikai autóknak nem volt mindig és mindenhol túlságosan jó hírük. Bár több mint valószínű, hogy az európai rosszalló arcok az irigységet mintázták. Amikor Európa még szürke dobozokban zötyögött, Amerika gombnyomással engedte le az ablakot és gombnyomással kapcsolta be a légkondit.

Amerikai autók vonultatták fel először az elektromos ablakot, az elektromosan mozgatható üléseket, a légkondicionálót, az autórádiót, a kéttónusú fényezést, az elektromos önindítót, az automata váltót, az automata fényszóró be- és kikapcsolást, érzékelve a szembejövő forgalmat és még sorolhatnánk.

Sorozatunk által egy többé már vissza nem térő világba utazhatunk, melyhez kellemes időtöltést kívánunk.

A klasszikus darabok bemutatását kezdjük is mindjárt egy talán mindenki számára ismerős fizimiskával rendelkező autó bemutatásával.

Igen, róla van szó – a Chevrolet híres 1957-es sikermodelljéről, a Bel Air-ről.

’57-ben a Bel Air azonnal az utak királya lett. A Chevy az első évben átlépte vele a másfélmilliós álomhatárt. Hogy a történet miért nem ívelt egyre feljebb és feljebb? Az ok egyszerű: az Autógyártók Szövetsége kötelezte a gyárakat az autók teljesítményének csökkentésére.

Pedig nem semmi volt, ahogy rajtot vett az ötvenhetes. Ed Cole megálmodta a Super Turbo-Fire V8-ast, ami fantasztikusra sikerült. Az egyik első olyan blokk volt, amely közel 1 lóerőt teljesített köbinchenként, na és persze az első tömegpiacra épített Ramjet-befecskendezős szerkezet volt ez.

A motor alapból 185 lóerőt adott le, kéttorkú karburátorral. Az opcionális négytorkú Rochesterrel viszont már 270 lóerő volt a teljesítmény. 283 lóerőt pedig a rém drága, 500 dollár felárú Ramjet befecskendező rendszerrel szolgáltatott. Ez olyan súlyos ár volt, amiért is mindössze 1503 darab Bel Air-t szereltek ezzel a technikával.

Az ’57-es Chevy jobban összegzi Amerika legvirágzóbb évtizedét, mint bármi más. Szimbólummá vált, akárcsak kortársai, a hullahopp karika, az autósmozi és a króm-cső ebédlőbútor. Az ötvenes években azért lett nagy kedvenc ez a kocsi, mert egyszerű és mutatós volt, napjainkban pedig ismét, szintén ugyanezért.

Az ’57-es születésétől fogva klasszikusnak számított. Egyike volt a legkiválóbb háború utáni amerikai autóknak.

Giccsmentes, gyönyörű, szeretni való darab, amit rajongás övez, mióta megszületett.

Megérdemli a szeretetet – az ’57-es Chevy maga az Amerikai Álom.

Papp Olivér