jazz címkéhez tartozó bejegyzések

“First Time” Pálinkás Gergellyel

Aztán, hogy mi lesz majd hatvanévesen, hogy akkor is a hátamon egy erősítővel az éjszakában tudok e szaladgálni, azt még nem tudom, de addig írok 4-5 ezer világslágert és a jogdíjból majd eléldegélek egész életemben. 🙂

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2016-06-06.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Pálinkás Gergelyt újra felkerestem, mégpedig frissen megjelent új lemeze, a First Time apropójából. Gergő, ezúttal, gyönyörű otthonában fogadott bennünket, ahol kíváncsian faggattam őt zenéről, az új korongról, s mi egymásról. Szóba került ismét – már hogyne kerülne – a jazz, a zenekar, és a tradíciók. A Dunakanyar ölelésében megnyugvó, történelmi múltú, festői szépségű Vácnak egy hangulatos falakkal körbevett, otthonos kis kultúr-szigetén beszélgettünk. Pálinkás Gergely vendége voltam.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

F. K: – Gergő, végre újra nálad vagyunk. A napokban jelent meg a várva várt lemezed, a “First Time”, a Beagle Beat Records Kiadó gondozásában. Mit tartalmaz ez a válogatás, mi az üzenete, saját szerzemények, vagy más szerzők dallamai találhatók meg leginkább a korongon? Itt is a “jól bevált” smooth Jazz vonalat viszed tovább?

P. G: – Igen, ez a lemez a könnyed jazzra épül, természetesen a smooth jazzről beszélünk. A stílusában talán azért lett népszerűbb, mert a jazz elemeit megpróbálja könnyedebb ritmus világával populárisabbá és érthetőbbé tenni az átlag – fül számára. Hálistennek több rádió van már hazánkban, köztük a legismertebb talán a Jazzy, ám már több smooth jazz adó létezik, amelyek ezt a vonalat propagálják. A lemez 13 számot tartalmaz, ebből nyolcat én szereztem, a többiben társszerzőként működtem közre, Nagy Gergely, Gero barátommal és zenésztársammal. Ezek a dalok, többéves múltra tekintenek vissza, ám úgy tűnik, most értek meg és kaptak lehetőséget arra, hogy felkerülhessenek a First Time – ra. Ami még egy különlegessége az új lemeznek, hogy a 13-ból, egy számot, a népszerű énekesnő, Micheller Myrtill énekel fel mégpedig franciául. Ennek a dalnak a szövegét Toldi Tamás írta, és franciára pedig Rédei Renáta fordította.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

F. K: – Igen széles és nemes repertoár gyűlt össze a lemezeden az előadókat tekintve. Mesélnél róluk, kik ők, és mit jelentenek számodra?

P. G: – A közreműködők között található – azóta már elhunyt, Isten nyugosztalja őt! – Csepregi Gyula, aki szaxofonon játszik a lemezen. Szívemből szerettem őt és felnéztem rá. Van miért! Számos olyan útravalót hagyott maga után, amely ma is irányadó az életemben. A közreműködők másik oszlopos tagja, Szappanos György, aki nagyon jó barátom, zenész, horgász és Elv-társam, basszusgitáron kísér. Gyurival, számos hajnalokig tartó, jó borok társaságában eltöltött éjszakákon vagyunk túl, ahol általában ő győz, mármint ami az éberséget illeti. 🙂 Nagy Gergő, billentyűs hangszereken játszik, Gero- val, majd 30 éves barátság fűz össze bennünket, nagyon jó barátom, és szintén zenész, horgász és Elv-társam is egyben.  Három dobos dobolta fel a dallamok alá a ritmust, ők pediglen: Dörnyei Gábor, aki azóta már a világhír felé jár, Szendőfi Péter és Nagy Zsolt, akik mindketten igen tehetséges zenészek. Basszusgitáron játszott még Heilig Tamás, aki úgy tűnik, édesapja – Heilig Gábor – méltó nyomdokaiba lép. Trombitán zenélt a nagy népszerűségnek örvendő Fekete István, valamint Ember Péter, aki a trombita szólamokért felelt, míg kongán a nagyszerű Kovács Péter kísért bennünket, valamint Sztankovics Kata vokálozott, és Micheller Mirtill énekelt, emellett Cselik Gábor zongorázott és végül jómagam gitároztam a “First Time” albumon.  Gyusziszaxofon

Útravaló Csepregi Gyuszitól

,, Kizárólag csakis a szívedre hallgass, ha a zenéről van szó. Ne törődj bármilyen más tényezővel, mert azok a dolgok, ahol a pénz játszik szerepet, azok a dolgok nem üdvözölnek és nem lesz rajtuk áldás. ” 

F. K: – Hogy is volt Gergő, mit s mondott Csepregi Gyula, akit mindketten tiszteltünk becsültünk és szerettünk? Mire tanított téged, mi az amit itt hagyott neked és nekünk is útravalóul?

P. G: – Gyuszi mindig azt mondta, hogy kizárólag csakis a szívemre hallgassak, ha a zenéről van szó. Ne törődjek bármilyen más tényezővel, mert azok a dolgok, ahol a pénz játszik szerepet, azok a dolgok nem üdvözölnek és nem lesz rajtuk áldás. Sokszor hallottuk már és közhelynek számíthat, de az ő szájából egészen másképp hatott rám a mondat, hogy higgyek magamban. Gyuszinál az adott szónak az ereje annyira fontos volt, hogy semmi sem írhatta felül. Soha nem felejtem el, amikor a Kávébárkába mentünk Kismarosra zenélni, és akkora vihar volt, hogy senkinek nem tanácsolták az elindulást, ő akkor is azt mondta, hogy  ha egyszer megígértük azt, hogy játszunk, akkor történjék bármi, mi akkor is ott leszünk. Mert megígértük! Azóta is elérzékenyülök, ha ezekre a dolgokra gondolok. 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

F. K: – Gergő, mesélj nekünk az elmúlt időszakról, arról, hogy az utóbbi időben mivel foglaltad le magad, miben tevékenykedtél a lemezkiadást megelőzően?

P. G: – A lemezkiadást megelőzően elkalandoztam a színházi munkák felé is, egy vígjátékban játszom, mint gitáros és prózai szerepet is kaptam két mondat erejéig. 🙂 – itt mindketten jót kacagunk. a szerk. – Nagy örömmel tölt el a játék, hiszen igazi színészóriásokkal játszom a színpadon, többek között a Jászai Mari díjas Vándor Évával. A szórakoztató zenekarommal a MADE IN – el járjuk az országot, szívesen megyünk ha hívnak. És emellett ha egy pici időm marad, akkor a víz szerelmeseként, horgászni indulok és akár egyedül, akár a barátokkal, de halat fogok, mert az jó. Annyira szeretem a halakat és a vizet is, hogy néha úgy belefeledkezem ebbe a szenvedélybe, hogy szó szerint a természetben ragadok és nem foglalkozom a zenével. Most viszont a zene az ami kitölti a napjaimat, most ez a fontosabb! Ettől függetlenül sosem fogok lemondani a másik szenvedélyemről és itt nem is a hal a lényeg, hanem  a természetben való jelenlét, és ez nálam örök!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

F. K: – A lemez megjelenését követően, gondolom turnék és előadások érik majd egymást, nem beszélve a sajtó és média megkeresésekről, így nem sok időd marad magadra, de legalább a zene körül forog minden. Hol láthatunk téged és a zenekarodat mostanában?

P. G: –  Nemrég felléptünk  a Zuglói Cserepes-házban, hamarosan a nyári Váci Vigalom keretében, július 24 -én vasárnap láthat és hallhat bennünket a közönség. Javában zajlik a programszervezés, most szerveződik a nyári koncert turné – sorozatunk, a lemez bemutatása kapcsán. Természetesen az esküvők rendezvények is szép számmal sorakoznak, így egyáltalán nem unatkozunk. És így is van ez jól! 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

F. K: – Gergő, általában meg szoktalak kérdezni az Élet nagy dolgairól is, és most sincs ez másként. Érdekel, hogy mi változott benned, és mi maradt meg abból a “régi Pálinkás Gergelyből”, akit évekkel ezelőtt megismertem. Mesélj az értékekről, ami igazán számít. Mit jelent az ország, mit jelent számodra itthon zenélni?

,,Ha abba belegondolok, hogy egy szezon is kimaradna a balatoni nádas melletti stégemen a Tihanyi félszigetet nézve, akkor depressziós lennék.”

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

P. G: – Az itthon zenélés nagyon fontos számomra, mert nyilván az embernek nemzetközi szinten is el kell fogadtatnia magát, és néha Dániából is kapok egy icipici jogdíjat, de mégis örülök, mert valahogy a szerzeményeim az internet segítségével eljutottak külföldi rádiókhoz is. Nagyon szeretem a hazámat, a gyönyörű tájaival, kulturális örökségünkkel, és azzal a csodával, amely 1100 éve bennünket Európával összetart. Ezért is volt nagyon fontos számomra az, hogy bár szerepeltem több lemezen, mint szerző, vagy szólista, de a saját szóló albumom Magyarországon jelenjen meg.  

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az ország nekem annyit jelent, hogy bár 21 országban jártam, – Európa legszebb helyeit beleértve – gyönyörű emlékekkel, élményekkel tértem haza, de sehová nem vágyom vissza. Ha abba belegondolok, hogy egy szezon is kimaradna a balatoni nádas melletti stégemen a Tihanyi félszigetet nézve, akkor depressziós lennék.  Véleményem szerint a világ legszebb országa Magyarország, a természeti és kulturális kincseivel együtt. Ennyit az országról.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

F. K: – A családból hozott örökséged nagyon takarja a tradíció és a család felé érezett szeretetet, kötődést. Régebben is fontosak voltak ezek az értékek, úgy látom, hogy ez mit sem változott benned, sőt…Miért is gondolod, hogy fontos ez a jövő generációjára való tekintettel is?

P. G: – Igen, ezek az értékek, mert mind oda sorolom őket, nagyon fontosak számomra. A hagyományok ápolása azért nagyon fontos, mert minden egyes percben azt az üzenetet kapjuk, hogy mindent dobjunk el és válasszunk egy újat, – legyen az egy tárgy, vagy akár egy barát, barátnő – ahelyett, hogy rehabilitálnánk a régit. Ez egy nagyon kártékony felfogás, mert ha így gondolkoztak volna eleink, akkor most lehet, hogy nem néznénk híres festők képeit, nem látnánk magunk körül híres orvosokat, nem lennének országok, mert mindent felcseréltünk volna az újra.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A hagyományőrzést a zenében is előtérbe helyezem, hiszen olyat szeretnék alkotni, ami évek múltán is megállja a helyét, és ne valamiféle valami drukk legyen bennem, hogy állandóan újat kell produkálnom, mert nem ér semmit, amit régebben csináltam. Világéletemben az értékek létrehozására törekedtem és úgy gondolom, hogy ezután is ezen az úton szeretnék tovább menni. Mindenkinek ezt az utat javaslom, ahogy azt Csepregi Gyuszi is mondotta volt, hiszen akkor lesz rajta áldás.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

F. K: Mit jelent számodra a zene, miért választottad hivatásként ezt a műfajt? Mi a bizonyíték arra, hogy tényleg a zene az, amit elhivatottságból választottál? Mondj egy mottót, ami te vagy!

P. G: – Tudom, hogy nem voltam elég szorgalmas és most sem megy mindig, hogy makulátlanul rendben menjenek a dolgok, hangulatemberként élek, ezt vállalom, és úgy gondolom, hogy a művészek között ez nem számít kirívó esetnek. Humán beállítottságú vagyok, ez ragadt rám, lehettem volna édesapám után állatorvos, vagy édesanyám nyomdokaiba lépve pedagógus, hiszen sokkal egyszerűbb lett volna egy kijárt útba belecsatlakoznom, ám én szerettem a bizonytalant. Kiderült, hogy a zenében érzem magam a legjobban, még ha bizonytalan terepen is mozogtam akkoriban.  

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Vannak időszakok, amikor kevesebb fellépésem van és hajlamos vagyok olykor rosszabb kedvre adni a fejem, ám olyan is van, amikor szárnyalok, mert tele a naptáram, és pont ezek a pillanatok adják meg az értelmét annak, hogy higgyek benne, és folytassam amit csinálok.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Aztán, hogy mi lesz majd hatvanévesen, hogy akkor is a hátamon egy erősítővel az éjszakában tudok e szaladgálni, azt még nem tudom, de addig írok 4-5 ezer világslágert és a jogdíjból majd eléldegélek egész életemben. 🙂 Szerzőként is tevékenykedem, Toldi Tamás szerzőtársam segítségével, úgy, hogy jelentem, készülnek a jövő világ slágerei. Mottó? Megvan!

“Sztárt lehet csinálni, de zenészt nem. “

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Szép lassan ránk esteledett, mire befejeztük a beszélgetést, ám mi annyira jól éreztük magunkat, hogy észre sem vettük az idő múlását. Gergő most is hozta a formáját, finom házi tepertővel és friss kenyérrel kínált, kaptam kávét is, méghozzá szép pohárban. Jókat kacagtunk, rengeteget. Ahogy sétáltam le a csigalépcsőkön, át a kerten, még hallottam, túl a sarkon is, hogy valahol a közelben húrok pendülnek és dallamos fütyörészéstől vidám az utca. Vajon ki lehetett? …

Frenyó Krisztina

A “First Time” album a Beagle Beat Records Kiadónál és Pálinkás Gergelynél is megrendelhető.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

Heti kultur-ajánlónk / Micsoda Jazz!

Újra dübörög a Nyakas Smooth Jazz Klub! Oláh Kálmán Sztárvendéggel, vár benneteket a házigazda: Pálinkás Gergely és zenekara.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-03-18.

olah_preziJazzklub1

– Feeling –

 

Kulturális programajánló / Jazz Feeling

           Hamarosan indul a Nyakas Smooth Jazz Klub Zsámbékon! Foglaljátok le jegyeiteket még időben, mert erről az élményről igazán nem érdemes lemaradnia                                                           […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-09-25.

           Zsámbékhoz Pálinkás GergelyHamarosan indul a Nyakas Smooth Jazz Klub Zsámbékon!

Foglaljátok le jegyeiteket még időben, mert erről az élményről igazán nem érdemes lemaradnia                                                                                              senkinek!

Bővebben: Bleier Gábor rendezvényszervezés, valamint:   Zsámbéki Művelődési Ház

Rendezvényszervezés info:  Bleier Gábor

Kellemes kikapcsolódást kívánunk a Jazz muzsika édes ritmusaival és lágy ölelésével, Zsámbék festői szépségű környezetében!

– Feeling –

Nyakas smooth Jazz

Isten Áldjon Vukán György!

Szomorúan hallottuk a hírt, miszerint Augusztus 12-én, életének 72. évében, Agárdon meghalt Vukán György, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, zeneszerző. Személyében egy értékes embert veszítettünk el, az alábbi gondolatokkal reá emlékezünk. Vukán György, 14 évesen került a Zeneakadémiára, egy zongoraverseny megnyerése után, felvételi nélkül. 1959-ben érettségizett a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban, főiskolai tanulmányait a Liszt […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-08-14.

Vukán György zeneszerzőSzomorúan hallottuk a hírt, miszerint Augusztus 12-én, életének 72. évében, Agárdon meghalt Vukán György, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, zeneszerző. Személyében egy értékes embert veszítettünk el, az alábbi gondolatokkal reá emlékezünk.

Vukán György, 14 évesen került a Zeneakadémiára, egy zongoraverseny megnyerése után, felvételi nélkül. 1959-ben érettségizett a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban, főiskolai tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte zongora szakon. 1964-ben a Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Karán doktori címet szerzett. Fogorvosként praktizált.

Számos énekléssel, zeneszerzéssel és hangszereléssel kapcsolatos szakkönyvet írt. Ezen kívül fogorvosként is komoly eredményeket elért: a DMA-DentMetAct orvosi műszer és eljárás fémallergiára az ő szabadalma.

Gyermekkora óta koncertezett, eleinte mint klasszikus-, az utóbbi évtizedekben főként mint jazz zongoraművész, trió formációban és szólistaként egyaránt. Végigjárta Európát, két ízben egy-egy hónapos koncertútja volt az USA-ban (1983, 1993).

1991-ben a Creative Art Jazz Trióval Sevillában a World Expón kivételes sikert arattak. Ugyancsak 1991-ben szólóban, Japánban koncertezett. 1992-ben ő vezette és vezényelte a European Broadcasting Union Big Band Workshopját, melyben Európa 17 országának zenészei szerepeltek. A Workshop műsorán nagyrészt saját kompozíciói szerepeltek. (Contrast, Swing, Blues).

Az utóbbi időben a Liszt Ferenc és Erkel Ferenc Kamarazenekarra, valamint a Magyar Szimfonikus Zenekarra írt darabjaival (Double Concerto, Clarinet Concerto, Piano Concertos No.1.&., Chopin-átiratok, Spanyol-Arab Concerto-“Casablanca”, Concerto for Sax Quartet & Orchestra, Cello Concerto etc.) arattak elismerést itthon és külföldön egyaránt.

Mintegy 150 film zenéjét szerezte, így Bacsó Péter (A tanú, Megint tanú, Ki beszél itt szerelemről?, Te rongyos élet, Hamvadó cigarettavég) és Fábri Zoltán (141 perc a befejezetlen mondatból, Magyarok, Az ötödik pecsét) alkotásaihoz, de komponált zenét tévésorozathoz (Linda), rádiójátékokhoz és színházi darabokhoz is, s ő játszotta a Szomszédok című teleregény főcímdalának zongoraszólamát.

A Creative Art Jazz Trióval és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral 1996-ban játszott közös koncertjük az “Év Koncertje” lett Hollandiában (Chopin átiratok).

1999 óta a ClassJazz Band komponistája, zongoristája, 2000-ben megalapította a SEPTET formációt Balázs Elemérrel (dob), Egri Jánossal (bőgő), és a Budapesti Saxophone Quartettel. Alone címmel CD-t is készítettek.

Isten áldjon Vukán György az úton!

-Feeling-

Smooth – Jazz a Lámpás fényénél / Beszélgetés a JAZZ NAGYÁGYÚIVAL

Egyáltalán nem véletlen, hogy a Lámpásban találkoztunk ismét azokkal a zenészekkel, akiknek nevére méltán felfigyelnek a Jazz műfaj kedvelői. Hamarosan, mint fellépőket üdvözölhetjük őket, a Lámpás Bár sokat megélt, kopottas, ám örökké dübörgő deszkáin. A Smooth Jazz zenekar, ez év októberétől játszik a Dob utcában. Egyöntetűen  mind a négyen úgy nyilatkoztak, hogy szívügyüknek tekintik a Lámpást, […]

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-08-12.

Gergőékkel LámpásEgyáltalán nem véletlen, hogy a Lámpásban találkoztunk ismét azokkal a zenészekkel, akiknek nevére méltán felfigyelnek a Jazz műfaj kedvelői. Hamarosan, mint fellépőket üdvözölhetjük őket, a Lámpás Bár sokat megélt, kopottas, ám örökké dübörgő deszkáin. A Smooth Jazz zenekar, ez év októberétől játszik a Dob utcában. Egyöntetűen  mind a négyen úgy nyilatkoztak, hogy szívügyüknek tekintik a Lámpást, akárcsak a zenét, amit képviselnek. A rendhagyó beszélgetést vidám hangulat övezte, és bár mind a négyüket ismertem eddig is, újra és újra sikerült meglepniük. Szem nem maradt szárazon, ám most a kacagástól sírtunk…

F. Krisz: Mit jelent számotokra a Smooth jazz, azaz a könnyed hangvételű pop-jazz műfaj? Mit takar a jelen? Mi az a hobbi, azaz elfoglaltság, amely kikapcsol titeket, és megnyugtatja a lelketeket? No és a kedvenc étel, amit semmiért nem adnátok, mert ugye van ilyen?

_DSC4168Nagy Gergely Gero, / billentyűs

– Gergő viszi bele a klasszikus jazz zenei világot, én pedig próbálom a modern elektronikai hangzást képviselni és átadni, ami a smooth jazzben elengedhetetlen. Úgy néz ki, hogy ez a fajta megszólalás, a másság miatt egyedülálló és egyedi a zenei körökben.

– Jelen: rendszeresen járok külföldre, most is a stúdiómunkákon dolgozom svájci és olasz barátokkal. Nemrég jöttem haza, itthon is hála istennek egyre több fellépésnek örvendhetünk, és éppúgy várnak a stúdiómunkák. 2003-ban jelent meg első szerzői lemezem itthon, Deja vu’ címmel, majd 2004 – ben ismét készült egy szerzői nagylemez, amit külföldön adtak ki, és amelyet közösen készítettem Dobrocsi Krisztiánnal, és Keszthelyi Virággal, aki azóta is kint él. A szintén nemsokára megjelenő karácsonyi albumukra, nagy örömömre két dalom is felkerül, hangulatukat tekintve, ők is elektronikus irányzatok. A saját zenekarunkban is e miatt alakult ki, hogy az én nevemhez fűződik az elektronikus, míg Gergőéhez a klasszikus hangzás, így tudjuk összekapcsolni a számokat.

 – Hobbi: A zene és a horgászat a hobbim, nálam az úgy van, hogy amit szeretek azt csinálom, de azt igazán nagy erőbedobással. Amióta elköltöztem Zebegénybe, teljes egészében annak élek, aminek szeretnék, azaz a zenének és a párkapcsolatnak, no meg a halaknak. Ehhez az édes hármashoz, az idillikus környezet, és a művészet érezhető jelenléte igencsak közrejátszik. Gondoljunk csak Szőnyire… Számomra, az ide – költözéssel ez volt a cél.

 – Kedvenc étel: töltött paprika

 _DSC4237linkás Gergely / gitár

– Nekem azt a fajta műfajt jelenti a zenénk, amely mindentől más, nyughatatlan és kellemes hangzású egyben, közérthető és szerethető. Nem nyugszom bele, hogy az átlagemberek általában szkeptikusan kezelik az instrumentális zenét, és a jazz felé zárkózottan állnak. Éppen ezért megpróbálunk a smooth jazz által, egy jazz-esebb hangvételű muzsikát játszani, hogy az átlagembereknek is közérthetőbb legyen a hangzás. Olyasmit szeretnénk átadni a zenéléssel, hogy a „nem zenei fül” számára is érthető legyen a stílus. Mindig is vonzódtam az igényes popzenéhez.

 – Jelen: készül a nagylemezem, amely hamarosan kiadásra kerül a Beaglebeat Records Kiadó gondozásában. Az album, Geronál készül, ő veszi fel a teljes anyagot, a „Geromusic” stúdióban. A lemezre, önálló smooth jazz dalok kerülnek, és egy meglepetés dal is felkerül, amelyet Micheller Mirtillel közösen énekelünk.

– Hobbi: Aki ismer, az tudja, hogy amióta az eszemet tudom, horgászok! A zenén kívül, amely az életem, a halak és a horgászat kötnek le igazán. A Dunakanyar csodálatos városában-Vácott élve, igen sok időt töltök a vízparton, ahol a csobogó Duna jelenléte és a halak vidám ficánkolása megnyugtat. Nem csoda, hogy a dalok egy része is itt született, a folyó csodás tündöklésében elmélyülve.

– Kedvenc étel: halak, mi más…:-) 

_DSC4202Nagy Zsolt / dob, ütőhangszer

–  Egyáltalán nem voltam elragadtatva tőle, kifejezetten utáltam, túl nyálasnak tartottam ezt a műfajt. Ám, azáltal hogy elkezdtem játszani a zenét, élvezhetőbbé tette számomra is. Mindaddig, egyszínű volt, nem éreztem színesnek, mostanra sokkal több rálátásom van, nyitottabb lettem, egyre komfortosabb érzést nyújt számomra. Egyre több nagy névvel, nagyszerű muzsikussal ismerkedtem meg, ám miután ez egy rétegzene, ezáltal könnyen sablonosabbá válhat, éppen ezért, hogy ne legyen sablonos, sok foglalkozást igényel, s így rengeteg munka van benne, de ilyen zenészek mellett mindez felüdülés…

–  Jelen: aktív pályafutás:

– Katonazenész vagyok Szentendrén, hivatásos zenészként élek és tanítok. Klasszikus zenei végzettséggel rendelkezem, így a könnyűzene számomra örömzene, és egyben hobbi. Képzem magam, olyan emberekkel, művészekkel játszhatok együtt, mint pl: Kovács Kati, Pálinkás Gergely, Dobrády Ákos. Klasszikus zenén belül, a Budafoki Dohmányi Ernő Szimfonikus Zenekarban játszottam 15 éven keresztül, jelenleg aktív kisegítőjük vagyok.       / Ahol megfordultam, és zenélek: Erkel Színház, Opera, Katona József színház. stb. Közeljövő december 8. Müpa Nagyterem /

– Hobbi: munka, amit nem szeretek, azt nem csinálom, hamarosan megnősülök… 🙂

– Kedvenc étel: rántott velő

_DSC4208 Szappanos György, Szapi / basszusgitár

 –  Nekem is kimaradt sokáig az életemből ez a fajta zene, míg nem: …Annak idején egy közös fellépésen, a vágóhídon próbáltam egy latin zenekarral és mellettem próbáltak a Dörnyei Gáborék… azon gondolkoztam, hogy mennyire szívesen játszanék velük… Később csörgött a telefon és pont Gábor hívott a dobos, és azóta együtt zenélünk. 2007 óta, ez a zenekar és a közös munka, vidám, színpadi jelenlétet jelent, ami kifelé könnyednek tűnik, de belül nagyon más. Számomra ez egy jutalomjáték, különösen Zsolttal és Gergő játékával, a zenéhez való hozzáállásukat szeretem, és a billentyűssel összeszokott csapatban, én is nagyon szívesen részt veszek.

– Jelen: Lévén hogy a nem fontosban nem játszom, ami van, azt mindent szeretek a maga formájában a zenésztársakkal együtt.

– Hobbi: basszusgitár és a horgászat, amelyet egyedül és baráti körben is szívesen „űzök”. Egyfajta szórakozás, vannak nálunk horgászbotok…azt hiszem én is  az ősközösségből jöttem. 🙂

– Kedvenc étel: nincs különösen, vagy mégis? …rakott káposzta, sült halak. Általában a magyar ízek, édesanyám összes főztje.

 Miután majd megszakadtunk a nevetéstől, – mert hiszen majd mind a négy nagyágyú kedvence a hal, és a zenélés a hobbijuk, viccelődésben most sem volt hiány – komolyabb dolgokról is beszélgettünk és minden tréfát félretéve, egy dologban egyetérthetünk: ezek a fiúk valóban a JAZZ NAGYÁGYÚI! Aki nem hiszi, járjon utána. Októbertől a Lámpás Bárban élőben is belehallgathattok a smooth Jazz bámulatos zenei világába. No és a látványt sem tanácsos kihagyni.

Lejegyezte: Frenyó Krisztina

Fotó: Varga Csaba

 

 

A gitárom nélkül soha / Pálinkás Gergő interjú

Pálinkás Gergely a hazai jazz élet jeles képviselője. Faggattam zenéről, kultúráról, a városról, ahol született. Gergő úgy játszik a gitáron, ahogy más nem igen…a kezében újra születik minden húr…

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-06-27.

Pálinkás Gergelyt régóta ismerem, és ahogy csodálatos gitármuzsikáját hallgatom, mindig újabb zenei ösvényekre terelődik figyelmem. Felettébb szeretem ezt a muzikális utazást, hiszen ez a világ megunhatatlan. Gergő, gitárjával a kezében, álmosan érkezett az interjúra, ám a jóleső kávédopping után, annyira magához tért, hogy egy rögtönzött koncertet adott, mindenki örömére. A gitáros ujjainak szelíden engedelmeskedtek a húrok, olyanok ők együtt, mint kőműves és kanala, vagy akár a cukrász és a piskótatészta: elválaszthatatlanok. A sokoldalú zenész életében első a család, és igen fontos szerepet töltenek be a gyökerek, hiszen véleménye szerint nem mindegy, hogy az ember honnan érkezik, mint ahogy az sem, hogy merre tart.


F. K: – Amikor Gergelyt az őszinteségről kérdezem, arról, hogy mégis mennyire engedi meg magának az egyenes, nyílt beszédet, mint művész? – nemes egyszerűséggel így válaszol:

P. G: –  Nem jelentheti ki egy ember önmagáról azt, hogy ő egy művész, ezt döntse el a közönség, én szívből zenélek, ám ha mások ezt gondolják rólam, annak örülök, de valóban nem ez számít. Mindenről határozott véleményem van, és a gondolataimat szavakba is öntöm, mert így érzem igazságosnak és tisztességesnek. Értékek, emberi érzések, sztárság, karrierizmus, mindezek csodálatos, ám leginkább hangzatos szavak. Mint ahogyan azt már előző beszélgetéseinkben is említettem, és bocsáss meg, ha ismétlem magam, de nem mondhatom most sem másként, ez van: A kezdetekben, nekünk nem igazán a sztárság volt a célunk, – mint ahogy ma sem – mi azt élveztük, hogy minél rövidebb idő alatt, minél többet zenéljünk. Akkoriban is jól látszódott, hogy az értékes zenére éppúgy, mint az igazi értékekre, nem igen van szükség. A pénz uralja a világot, a gondolkodást, – napjainkban még inkább – hiszen a mai, “instant sztárocskák” szemérmetlenül nagy összegekért hajlandók fellépni, míg a zenei élet nagyjai, – akik letettek valamit az asztalra, aprópénzért teszik mindezt, miért? mert tudnak, mert szerelemből zenélnek, mert igazi zenészek.

F. K: – A smooth jazz egyik hazai képviselőjeként egy önálló lemezen dolgozol, amelyen kizárólag saját szerzemények lesznek majd. Hamarosan megjelenik a lemez, ám ehhez rengeteg előmunkálat szükséges, és egy olyan ösztönző háttér, ahol feltöltődsz, inspirálódsz. – Neked megadatott ez a hely, igaz?

P. G: –  Szerencsésnek érzem magam, mert Váci születésűként és lakosként, előszeretettel látogatom a Dunakanyar csodálatos tájait, valamint másik szerelmemnek a horgászatnak hódolván, bőven merítek a környezetem adta szépségekből. Balatoni családi nyaralónkban is – ha időm engedi – szívesen hódolok a víz kínálta szenvedélyeknek. Zenészként, van, hogy sanzonokat és Heilig Gábor szerzeményeket játszom Hernádi Judit társaságában, máskor a régóta összeszokott parti zenekarommal szórakoztatjuk a tánc szerelmeseit, ám a valódi szerelmem mégis a smooth  jazz marad, amelyet a kvartettünkkel játszunk. A felmenőimre igen büszke lehetek, hiszen a sok megpróbáltatás ellenére is, megmaradtak embernek, minden körülményben. A zenei tehetséget tőlük örököltem, s merem remélni, hogy az emberségből és igazhitűségből is ragadt rám valami.

F. K: – Jelen-jövő. Merre jársz, hová tartasz?


P. G: –  A közelmúltban elindult egy nemes kezdeményezés, melynek eredményeként, a Zsámbéki Művelődési Ház igazgatónőjének hála, egy programsorozat keretén belül hamarosan a festői szépségű község színpadára állunk. Az igazgatóság felkarolásával, egy hat állomást érintő smooth jazz koncertsorozat keretén belül,a Pálinkás Gergely és zenekarát érte a megtiszteltetés, hogy betöltse a házigazda szerepét. A zenekar felállásában, Pálinkás Gergely: gitár, Nagy Gergely: billentyűk, Nagy Zsolt: dob, és Szappanos György basszusgitár játékát hallgathatják majd az érdeklődők. Annak idején, Hernádi Judittal, a Zsámbéki Művelődési Ház színpadán zenéltünk először együtt. Jómagam, hírből már hallottam a zsámbéki kiemelkedően pezsgő zenei életről, ám a művelődési házban szembesültem igazán azzal a nyitott és befogadó szellemiséggel, ahogyan az együttműködés elébe tekintenek. A smooth jazz sorozatot, 2013. október 19-én egy beharangozó előadással kezdjük, ahol Csepregi Gyula lesz a sztárvendégünk, majd a jövő évben, kéthavonta játszunk a művelődési házban.

Szerkesztői gondolatok: Miközben Pálinkás Gergelyt hallgatom, ahogyan teljes átéléssel beszél a reá és zenésztársaira váró nemes feladatokról, az asztalon nyugvó gitárját szemlélem, és alig várom, hogy a kezembe vehessem, és megérinthessem a húrokat.

– kipróbáltam, nekem nem igen engedelmeskedtek –   

Azoknak, akik kíváncsiak Pálinkás Gergelyre és zenekarára, halkan megsúgom, idén ősztől a budapesti Lámpás Klubban találkozhatnak velük. Mi már izgatottan várjuk!


Addig is: http://palinkasgergelyjazz.hu/

 Aki kérdezett: Frenyó Krisztina  Aki válaszolt:  Pálinkás Gergely

                           Aki fotózott:    Varga Csaba