beach címkéhez tartozó bejegyzések

Hurrá Balaton, irány Szántód

Nyaralás-tervezésünk nem volt nehéz, hiszen biztosra mentünk, a tavalyi élményeinkre hagyatkozva, újra nekiindultunk Balaton Szántód meghódítására

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2013-08-17.

 

földvári vitorlákAzt csiripelik a madarak ugyan, hogy lassan vége a nyárnak, ám hál istennek még az időjárás erről nem hajlandó tudomást venni. Forróságtól gőzölög az aszfalt, hét ágra süt a nap és csoki-barnára sült emberek sütkéreznek a partokon. De mi újság a Balatonnál? Pár héttel ezelőtt körülnéztünk és ellátogattunk néhány településre a déli, és északi parton. Kirándulásunk során, Balaton Szántód, Balatonföldvár és Tihany gyöngyszemeit érintettük. Reméljük, élménybeszámolónkat olvasva, ti is kedvet kaptok és útra keltek, még az évszak utolsó fénysugarait kihasználva a csodás Balaton meghódítására. Ha mégsem így történne, akkor nézzetek utána és már most betervezhetitek jövő nyárra családi programnak Szántódot, mint fő úti célt. Nem fogjátok megbánni!

Nyaralás-tervezésünk nem volt nehéz, hiszen biztosra mentünk, a tavalyi élményeinkre hagyatkozva, újra nekiindultunk Balaton Szántód meghódítására, és bátran állíthatom, választásunk most is nagyszerűnek bizonyult. Siófokon áthaladva, Zamárdit érintve, beértünk Szántódra és az Interspar-nál  jobbra fordulva megérkeztünk a Favorit Motelbe, amely kedvelt szálláspontunk immáron második éve. favorit mozdonykemence

A rég kiszuperált vonatszerelvényben egy  remek konyhájú étterem működik. Az udvarban pediglen kétszemélyes, és hatszemélyes kis apartmanokban tölthetjük az éjszakákat. Egyszerű felszerelés, hűtő, ágy, zuhany, toalett. De mi más kellene, ha kint csodaszép idő van, úgyis reggeltől estig, jószerint a Balcsi hűs habjaiban lubickolunk. Az árak jócskán megfizethetőek, a kiszolgálás teljesen korrekt, tisztaságra, rendre és családias hangulatra számíthatunk. Egy kis ízelítő:

favorit grilltál (800x600)

kolbitál (800x600)

gyümileves favorit (800x600)

 

favorit (800x600)

A szántódi strandok közül, a Beach Party a legjobb, mi már tapasztalatból ajánljuk mindenkinek, főként a családias, baráti és nem az óriási nyüzsgést kedvelőknek. Ami a szántódi szabadstrand mellett szól, hogy áldásos fekvése és kialakítása miatt, kisgyermekeseknek és nagyobbacskáknak is kedvező helyszínt kínál. A parton elhelyezkedő és étkeiről is híres étterem, valamint a vízpart tisztasága, biztonságos és családbarát működése, leginkább a tulajdonos hölgy, Andrea érdeme. Amellett, hogy gigantikus adagokat szolgálnak fel a vendégeknek, elsőosztályú és kifogástalan kiszolgálás várja az ideérkezőket. Minden reggel itt fogyasztottuk el az első igazán jó kávénkat, a leanderek árnyékában hűsölve. A Madeira szeletük és a mákos gubájuk is isteni, csak hogy kiemeljek egy-kettőt a bő választékból. A nem túl nagy vízparton, az időben érkező vendégek, napernyőt és nyugszékeket kölcsönözhetnek díjmentesen, ugyanígy a bátrabbak, néhány szörfdeszkát is a vízbe vihetnek, saját felelősségükre. A kicsiknek homokozó és vízi-játékok állnak a rendelkezésükre. A kellemes strandon, koktél bár, fagylaltozó, és az Étterasz mellett, kinti zuhany,és  toalett is a kényelmes pihenést szolgálják. A facebookon is megtalálhatjátok őket:

https://www.facebook.com/szantodszabadstrand.balatonlake?fref=ts

https://www.facebook.com/pages/Beach-Party-Etterasz-Szantod-szabadstrand/298609456888865

 

Ízelítő a kínálatból:beach strand (800x600)

beach parti kávé (600x800)

beach partí étterasz (800x600)

Ahová még mindenképpen érdemes ellátogatnotok, az a földvári kikötő és parti sétány. Csodálatos kilátás nyílik az árbóc-rengeteg mögül a nyílt Balatonra. Ezernyi vitorlás-csodában gyönyörködhetünk és  már önmagában is kikapcsol a csodás kékség látványa. Kicsit tovább sétálva, a posta mellett található egy isteni hely, mégpedig a Manna Mia Étterem, Pizzéria, ahová ha tudtok, feltétlenül látogassatok el.Mi harmadszorra sem csalódtunk. Óriási adag teli-gyümölcs limonádék, grilltálak, saláták és gigapizzák várnak, valamint kellemes jazz élőzene mellett vacsorázhattok, beszélgethettek, egy igazán impozáns helyszínen. Nézzétek csak:árbóckikötő (800x600)

manna mia grilltál mártással (800x600)extra limonádé Manna Mia (600x800)

A szántódi révvel érdemes átutazni Tihanyba, mindössze húsz perc és egy fantasztikus élményt kínál. Gumikerekű kisvasút visz fel az apátságig, ahol meseszerű utcácskák, éttermek, és látnivalók fogadnak. A Balázs vendéglő kockás terítős, magyaros hangulatával, árnyékos teraszával, elfogadható áraival és kitűnő ízeivel, szintén egy kellemes élmény volt. A tihanyi strandok főként fizetősek, de mi itt is találtunk családiasabb és nem túl drága vízpartot. A Fanta Bisztrót ki ne hagyjátok, nem csak a retro hangulata miatt, hanem az igen alacsony árfekvés miatt is érdemes itt ebédelnetek vagy csak meginnotok egy pohár fröccsöt. Egyszóval akárhogyan is, de a Balaton még mindig tárt karokkal, és ezernyi csodával vár benneteket is, újra és újra, fáradhatatlanul. Miért utaznánk messzi tájakra, amikor itt van nekünk a saját tengerünk. Hurrá Balaton, jövünk még Augusztusban és jövőre is!

tihany rév krisz (800x600)

tihany kisvasút krisz (800x600)

Tihany Fanta Bistro (800x600)

tihany balázs vendéglő (800x600)

Frenyó Krisztina