Furcsák vagyunk mi emberek. Túlbonyolítjuk a dolgainkat, mindig keresünk valakit, valaki mást, aki segít majd mindent megváltoztatni. A sorsot, bennünket, az anyagi helyzetünket, sőt még a családunkhoz való hozzáállásunkat is. Kívülről várjuk a segítséget, pedig senki sem ismeri úgy a bennünk lakozó lelket, mint saját magunk. Igaz, hogy sokunknak még ehhez az önismereti úthoz is külső támaszra van szükségünk, akár egy könyv, egy motivációs videó, vagy éppen egy jó szakember személyében. Nincs is ezzel semmi baj, a mankók, vándorbotok mindig jól jönnek, ám azt azért ne várja senki, hogy Juli néni a szomszédból, vagy egy jó orvos a helyi SZTK – ból majd jól megmondja a tutit nekünk. Nem fogja. Akkor hát merre a kulcs?
Számtalan teória kínálkozik a világegyetemben, a lehetőségek tárháza végtelen, ellenben létezik egy hatalmas igazság, a titkok titka, amit sokan elfelejtettünk a nagy rohanásban, amikor ide érkeztünk a földre. Minden ajtóhoz – legyen az korhadt, ódon, intarziás, faberakásos, vagy éppenséggel vadonatúj három ponton záródó, mágneses, biztonsági nyílászáró – van egy kulcs, és ez a kulcs nálunk van. Úgy, hogy hiába keressük más zsebében, a szomszéd kertjében, a tesók íróasztalában, nem fogunk rátalálni, hiszen ki sem kell mozdulnunk saját kis életterünkből ahhoz, hogy kinyissuk az ajtót a saját kulcsunkkal és elkezdjünk végre élni. Az önismereti út megtételéhez, közelebb van a megoldás, mint hinnénk, a legjobban talán az alábbi idézetben fogalmazták meg ezt a valóban egyszerű gondolatsort, amellyel most el is búcsúzom, egy igazán tetterős, tartalmas hetet kívánva nektek, kedves olvasóinknak!
“Ha a segítő kezet keresed, keresd a saját inged ujjában!” G. Zalucki