Kedves Olvasóink,
Kocsis Gábor írására a Facebook közösségi oldalon bukkantam rá. Bevallom minden sorát élvezettel és nagy rácsodálkozással olvastam, betűről-betűre, mert magaménak éreztem, átéreztem. Most, egy nappal a Férfiak hetének “hivatalos”véget érte után, mind a nőtársaim, mind a férfi embertársaim érdekében úgy gondolom, megosztom Gábor gondolatait, mert mindkét nemnek szüksége van az ilyen megerősítésekre. Ki is Kocsis Gábor valójában? Dióhéjban ennyit róla: Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére. Ám beszéljenek helyette inkább a gondolatai, mondatai, melyek értékes és felelősségteljes üzenettel bírnak.
“Kedves Hölgyek!
Mit mondhatnék rólatok férfiként, ami hiteles? Mit mondhatnék, ami tiszta és igaz képet ad rólatok, akik életem részei voltatok, részei vagytok, vagy éppen most először találkoztok velem egy kis időre, és talán soha többet nem is láttok? Mit mondhatnék, ami valóban rólatok szól, és nem rólam? Semmit. Semmi olyat, amit feltétel nélkül el kellene fogadnotok. Semmi olyat, ami személyiségeteket, jellemeteket, nőiességeteket és érzéseiteket minősíthetné. Semmi olyat, ami többet árulna el rólatok, mint rólam. És semmi olyat, ami igazán határozott alapokon nyugodhatna. Mert aki férfiként azt meri állítani, hogy hiteles ismerője a női léleknek, az vagy csak kifelé hazudik, vagy ha ezt komolyan is gondolja, akkor önmagának is. Lát egy képet, és ítélkezik a festő fölött. De a festőt igazán soha nem láthatja, és mivel ő maga soha nem festett – mert nem festhetett –, a festmény elkészülésének körülményeiről is csak laikus elképzelése lehet.
Kedves Hölgy, aki ezt most olvasod…
El sem tudom képzelni, milyen érzéseket élhetsz át, és milyen kihívásokkal kell megküzdened
azáltal, hogy saját testedből egy új élet születik. Nem tudom, mit jelent megélni azt, hogy egy kis
emberi lény fejlődik benned, és minden mozdulatoddal, minden tetteddel, minden
gondolatoddal és érzéseddel őt támogatod – vagy ha hibázol, akkor hátráltatod. Nem ismerem
ezt a felelősséget. Férfi vagyok, és soha nem volt, és nem is lesz ilyen nehéz és szép feladatom.
Nem tudom azt sem, hogy mekkora fájdalmakkal jár számodra világra segíteni azt a kis embert
, akit hosszú hónapokig őriztél magadban. Nagyon jól ismerem a fájdalmat; sokszor és sok
formájában találkoztam vele, de a szülés fájdalmát soha nem fogom átélni, így teljesen
megérteni sem tudom. Nem ismerem a félelmet sem, amivel Te szembenézel életed során talán
többször is, amikor a szülés veszélyeit és felelősségét magadra vállalod. Mert férfiként
mindennek csak szemlélője lehetek.
Nem ismerem azt a kötődést, ami a közös test által kialakulva egy anya és gyermeke között
egész életen át tart. És bár képes vagyok adni figyelmet és őszinte szeretetet, de az élet
fonalának ilyen tiszta folytonossága köztem és egy gyermek között soha nem lehetséges. Mert
férfi vagyok – teremtő, de nem alkotó. Egy folyamat elindítója lehetek csak, de egy új kis
embert saját testemből megalkotni soha nem leszek képes.
Sok minden van még, amit nem tudok – mert nem tudhatok.
Fogalmam sincs arról, hogy mit jelent számodra egész életeden át cipelni az ostoba kulturális és
vallási berögződések által Rád tett terheket. Nem tudom, miért lenne egy nőnek a konyhában a
helye, miért lenne feladata egymagában rendet teremteni és tartani egy közös élettérben, és azt
sem tudom, hogy amikor ilyet hallasz egy férfitól – vagy férfiak tömegétől –, az hogyan érinti a
lelkedet. Nem tudom, és nem is tudhatom, mert én férfi vagyok; nekem nem mondanak
ilyeneket. Nem mondják azt sem, hogy valami furcsa isten vagy egy idióta rendszer nevében
nem vehetem fel azt a ruhát, amit szeretnék (vagy olyat kell felvennem, amit nem szeretnék), és
attól sem kell tartanom, hogy az öltözködésem miatt áldozattá válhatok.
Nem ismerem azt az érzést, ami benned akár minden egyes nap előtörhet: a
kiszolgáltatottságot, mely a fizikai erőhátrányból ered. Nem kell tartanom attól, hogy az, akivel
rövidebb vagy hosszabb ideig összekapcsolom az életemet, fizikai erejét kihasználva bármikor
árthat nekem, és félelemben tarthat. Nem kell félnem attól sem, hogy ha kilépek az utcára – és
ráadásul ezt nem nappal teszem –, akkor ismeretlen emberek szánalmas önigazolási
próbálkozásaikat szexuális zaklatás formájában élik ki rajtam – akár „csak” szavakkal, vagy akár
fizikailag is. Nem ismerem ezt a félelmet. Én férfi vagyok, nem is ismerhetem. Csak tudom, hogy
vannak nők, akik nagyon jól ismerik mindezt, és figyelek a szavukra.
Figyelek, és azt látom, hogy sokszor feszült vagy. Feszült vagy, mert úgy érzed, meg kell felelned
nekem, vagy egy másik férfinak – talán az összesnek. Mindig kifogástalan külsővel, vonzón és
csinosan kell megjelenned, mert nőtársaid kritikus szemei és a férfiak elvárásai erre
kényszerítenek. Talán csak a boltba mész le néhány apróságért (mert ez is kizárólag a Te
feladatod ugye…), de még akkor is számít, hogy a külsőddel milyen hatást keltesz. Talán ki sem
mozdulsz otthonról, mégis minden percben szépnek kell lenned. Hiszen ezt tanultad
gyermekkorod óta – amikor a felnőttek dicsérete naiv közönnyel a „de szép kislány” szavakban
nyilvánult meg. Erre az erős alapra tovább építkezve befolyásolták gondolataidat a magazinok, a
reklámok és a mesterségesen kreált nő-képek, Te pedig megtanultad, hogy mindig szépnek is
kell lenned, mert ez az az érték, ami alapján Téged meg fognak ítélni. Mintha a szépség mások
Nem tudom, mit jelent nőnek lenni. Nem tudok nagyon sok mindent, amit Te tudsz, vagy éppen
érzel. Fogalmam sincs, milyen terheket cipelsz, milyen csodálatos érzéseket élsz át, és milyen
harcokat vívsz meg nap mint nap. Nem tudom, mert férfi vagyok. Még átérezni sem tudom, csak
megpróbálom.
Egy valamit viszont tudok: ha Te azt mondod, baj van, akkor én elhiszem. Nem azért, mintha
valami ősi alaptörvény lenne, hogy a kifakadásod mindenképpen jogos, vagy mert a bajtól, amit
érzel, az egész Univerzum feltétlenül megremegne, hanem egyszerűen csak azért, mert Te ezt
érzed. És ha Te bajt érzel, akkor baj is van, ez egészen biztos. Vagy kívül, vagy belül önmagadban
– de ha én férfiként nem figyelek Rád és nem fogadom el az érzéseidet, akkor kívül biztosan.
Nem tudom, mit élsz át, pontosan mit érzel az önként vállalt és a Rád kényszerített küzdelmeid
megvívása közben, és azt sem tudom, hogy mi mindent tudsz, amit én nem. Csak azt tudom,
hogy őszintén tisztellek az erősségeidért, és elfogadom a gyengeségeidet. Neked, a nőnek, és
nekem, a férfinak harcolnunk egymással értelmetlen. Más pályán játszunk, más eszközökkel.
Megérteni sem tudjuk egymást soha teljesen. Elfogadni viszont igen. Mert nemcsak szeretni
vagyunk képesek, hanem rengeteget tudunk tanulni is egymástól – egymásról és önmagunkról.
Csak ennyit tudok. Te pedig elég, ha annyit tudsz, hogy nem kell megfelelned. Csak legyél
őszintén önmagad. Amit egy másik ember mond rólad (legyen ő férfi vagy nő, ez lényegtelen),
az mindig többet árul el róla, mint rólad. Ezt jó, ha tudod. Attól még, hogy egyesek tárgyként
kezelnek, Te még lehetsz Ember.
Ezek egy férfi gondolatai. Nem „A férfiak” gondolatai. Biztosan vannak férfiak, akik hasonlóan
gondolkodnak, és vannak, akik másképp. És persze vannak olyanok is, akik sehogy sem. “
Lejegyezte és közzétette: Frenyó Krisztina