Story Gála címkéhez tartozó bejegyzések

A stílus neve: Léber Barbara

A Story Gálára készülvén, ruhát kerestünk az eseményre, így jutottunk el Léber Barbarához, akit egyébként régebbről még a Divatvilágból ismertem, ám az annyira rég volt, hogy nem voltam biztos benne, hogy Barbara egyáltalán emlékszik rám. Kellemesen meglepődtem, mert Barbara, és munkatársai, rengeteg munkájukat félretéve, szívesen fogadtak bennünket az impozáns szalonban. Dalkó Beáta PR és Event manager, valamint Váradi Csilla Sales és Event manager, mint két tündér, úgy repkedtek körülöttünk és barátságos, kedves kiszolgálásban részesítettek bennünket. Mindeközben, folyton-folyvást érkeztek a vendégek és belepillanthattunk a ruhapróbák és tervezgetések, majd a kiválasztás rejtelmeibe. Barbara légies jelenségével, lehengerlő stílusával épp olyan, mint egykoron. Gyors, precíz és határozott, és ami a legjobb az egészben, hogy szinte együtt dobban a szíve a vendégeivel. Elsőre kitalálja, melyik stílus illik a legjobban az ide betérő ,,páciens” egyéniségéhez, és tízből, jó esetben tízszer igaza van. Szívből ajánlom mindenkinek Léber Barbarát, akár esküvőről, akár bálról, akár egy szimpla hétköznapról legyen szó, mert a stílus neve: Léber Barbara

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-02-06.

szalonLéber Barbara Budapesten született, képzőművészeti tehetsége már a középiskolában megmutatkozott. Az Iparművészeti Egyetemen nyújtott kiemelkedő teljesítményének köszönhetően elnyerte a spanyolországi U.I.B. Ösztöndíját. A Spanyolországban eltöltött idő meghatározó jelentőségű volt karrierje szempontjából: konkrét üzleti tervvel tért haza, melynek megvalósítása 1999 decemberében, első budapesti szalonjának megnyitásával kezdődött.

20R„Minden Nőben van valami különleges, amit lehet és kell is hangsúlyozni“ (Léber Barbara)

Dalkó Beáta, PR és  Event manager így foglalta össze a Léber Barbara Szalon filozófiáját, történetét, – és amire sokan kíváncsiak lehetünk – sikerét:

Mi nők, szerencsére sokszínűek vagyunk. Léber Barbara, munkája során ezen sokszínűség által adott lehetőségeket ragadja meg. A tervezőnő Szalonjában különleges öltözékek készülnek, melyeket minden esetben viselőjük egyéniségéhez tervez.

24R

25R30R

A Szalon

Az Alkotás úton található Szalonban, a MOM Park szomszédságában 2013 októbere óta várjuk szeretettel vendégeinket. A vásárlók között vannak olyan visszatérő vendégek, akik rendszeresen járnak a tervezőnőhöz egy-egy báli, illetve alkalmi ruha kivitelezése kapcsán, de számos olyan hölgy is betér a Szalonba, akik évek óta várnak a pillanatra, hogy például esküvői ruhájukat Léber Barbara tervezze. A Szalonunkat felkeresők életkora nagyon széles skálán mozog, hiszen a 4-5 éves koszorúslánytól, az örömanyák , illetve nagymamák is szívesen járnak hozzánk.

08R

09RÚj szelek fújnak a divatban

Az új trend, a vintage hangulatú ruhák. Kifejezetten lágy sifonok, tüllök, szaténok, finom díszített csipkék, melyek a testtel egybeolvadnak. Erősen dekoltált hátrész. Ez a fő vonal, de természetesen alkata és karaktere szerint kell megválasztani mindenkinek a hozzá leginkább illőt. 15R

14R12R

Szalonunkban megfordulnak a művészvilág kiemelkedő alakjai és celebritások, akik közül a teljesség igénye nélkül megemlítünk néhányat: Liptai Klaudia, Szulák Andrea, Gubás Gabi, Horgas Eszter, Nyári Edit és Nyári Alíz, Stál Judit, Vajna Tímea, Sarka Kata.

31R19RMivel minden egyes darab egyedi ízlésnek és igényeknek felel meg, így vendégeink széles palettán válogathatnak. A legkülönfélébb és magas minőségű selyem és csipke alapanyagok felhasználásával elkészült öltözékek minden apró részletében tükröződik a tervezőnő névjegye, mely nem más, mint nőies elegancia és minőség.

22RSzalonunkban időpont egyeztetés alapján fogadjuk vendégeinket. Számunkra nagyon fontos, hogy minden egyes vendégünk érezze, hogy nem csupán a szaktudás, de a feltétlen figyelem, odafordulás és szeretet árad munkánkból. Általában, már az öltözék elkészítése során, kellemes emberi kapcsolatok születnek.

Közeli, távlati célok

LB_800x600_11Az idei évtől a Léber Barbara Szalon kibővült esküvőszervezői szolgáltatással. Aki betér hozzánk, annak nem csupán abban segítünk, hogy megtalálja álmai ruháját, de minden, az esküvő szervezéséhez kapcsolódó témában is segítünk eligazodni a szolgáltatók által kínált rengetegben. A helyszín kiválasztásától a technikai háttér és catering biztosításán át ügyelünk minden olyan apró részletre, amitől ez a nap valóban feledhetetlen lesz.

LB_800x600_05LB_800x600_07A tervezőnő által képviselt minőség jellemzi a csapat munkát. A mi szakterületünk legszebb része, hogy egy rendezvény sikeréhez, emberi kapcsolatokon át vezet az út. A velünk dolgozó cégekhez, szolgáltatókhoz, az évek során kialakult nem csak szakmai, de emberi kapcsolatok is kötnek bennünket.

LB_800x600_03LB_800x600_02Szeretnénk, ha évek múlva ezen szolgáltatás is hasonlóképpen beépülne a köztudatba, mint ahogyan a tervezőnő által megteremtett minőségi világ.

LB_800x600_01A legkeresettebbek anyagok, fazonok

A legmagasabb minőségű csipkét és selymet gyártó olasz, francia, portugál cégekkel vagyunk kapcsolatban. Az általuk megújuló színvilág, anyag, illetve csipke minták garantálják, hogy vendégeinknek garantálni tudjuk a legújabb trendeket.

Üzenet nektek, Léber Barbarától és lelkes csapatától

“Az alkotás öröme hajt bennünket. Mindenki merjen álmodni, célokat kitűzve megvalósítani mindazt, amiben hisz.”

 07R06RA főszerkesztő személyes tapasztalata:    

A Story Gálára készülvén, ruhát kerestünk az eseményre, így jutottunk el Léber Barbarához, akit egyébként régebbről még a Divatvilágból ismertem, ám az annyira rég volt, hogy nem voltam biztos benne, hogy Barbara egyáltalán emlékszik rám. Kellemesen meglepődtem, mert Barbara, és munkatársai, rengeteg munkájukat félretéve, szívesen fogadtak bennünket az impozáns szalonban. Dalkó Beáta PR és Event manager, valamint Váradi Csilla Sales és Event manager, mint két tündér, úgy repkedtek körülöttünk és barátságos, kedves kiszolgálásban részesítettek bennünket. Mindeközben, folyton-folyvást érkeztek a vendégek és belepillanthattunk a ruhapróbák és tervezgetések, majd a kiválasztás rejtelmeibe. Barbara légies jelenségével, lehengerlő stílusával épp olyan, mint egykoron. Gyors, precíz és határozott, és ami a legjobb az egészben, hogy szinte együtt dobban a szíve a vendégeivel. Elsőre kitalálja, melyik stílus illik a legjobban az ide betérő ,,páciens” egyéniségéhez, és tízből, jó esetben tízszer igaza van. Szívből ajánlom mindenkinek Léber Barbarát, akár esküvőről, akár bálról, akár egy szimpla hétköznapról legyen szó, mert a stílus neve: Léber Barbara            

Frenyó Krisztina                                      

A Szalonban készült fotók: Teszár Ákos

A Story Díjátadó Gálán viselt ruhákért külön köszönet a Léber Barbara Szalonnak!