Viharos szombat délután. Együtt a család, kimenni nem érdemes, csak az ablakból nézzük, hogyan cibálja a fákat a szél. Az eső néha vízszintesen érkezik, nekicsapódva az ablakoknak. Az égen őrült módján száguldanak a súlyos szürke felhők. A kicsik játszanak, a nagyok bedobják az ötletet: kockázzunk! Hajrá, elő a tálca, elő a dobókockák. Kis vitakör, ki írja az eredményt. Persze nem lepődünk meg, amikor a páromnál landol a papír és a toll. Elkezdjük a játékot, először senki nem tudja meglépni a bűvös határt, a 100-at. Ekkor ér a kör a páromhoz. Ő dob és mindannyian megrökönyödve nézzük a piros tálcát: Hat darab hatos. Percekig csak pislogunk: Ilyen nincs! De van! Egy átlagos nap átlagos órájában egy átlagos kéz dobta. Nem meditált előtte, nem ez volt élete legjobb napja, sőt eszébe sem jutott, hogy ilyesmit vizualizáljon. Egyszercsak mégis megtörtént. Mert a csodák ilyenek. Nem megfoghatóak, nem iderángathatóak és nem is kiérdemelhetőek.
Csodák vannak és megtörténnek. Bármikor. Bárkivel. Itt. Most. Velem. Veled. Így történik meg a lottónyeremény a hajléktalannal, így gyógyul fel valaki egy halálos betegségből vagy kapja az egyetlen, életmentő tételt a vizsgán. Nem kell hozzá semmi. Aki talált már valaha szarvasagancsot, az tudja: keresni ugyan lehet, de találni csak az fog, akinek „megmutatják”: oda nézz! Annyira beleolvad a környezetébe, hogy egyszerűen lehetetlen észrevenni. Kivéve, ha ott van a pillanat.
Az élet ilyen, vannak benne Pillanatok, amikor az ember csak örülni tud. De mivel ezek elég ritkán jönnek, az összes többi pillanatban nekünk kell tenni azért, hogy öröm legyen bennünk. Akkor lehet meglátni az út melletti kis virágokat, vagy egy mosolyt adni valakinek, aki szomorú. És lehet, hogy a Nagy Pillanatok akkor nem is fognak hiányozni, hisz rájövünk, mindegyik apró bearanyozható.
Amikor pedig nekikeseredünk, mert nehézségeink vannak, akkor érdemes emlékezni ezekre a csodákra, mert erőt ad a tudat: BÁRMIKOR eljöhet a következő Pillanat.