Késmárki László címkéhez tartozó bejegyzések

Az ujjakkal való agyprogramozás

Itt az ideje a tudomány és az ősi gyógyító eljárások agykutatással kapcsolatos eredményeinek összegzésére, mert ez az öngyógyítási mechanizmusok tudati befolyásolásának kulcsa lehet.

Szerző: Frenyó Krisztina

Publikálás: 2014-12-10.

kirakat grafika kreatív

 

Kedves olvasók, 

Engedjétek meg, hogy bemutatkozzam. Késmárki Lászlónak hívnak és egyenesen egy vallomással kezdeném. Vallom, hogy a jóga hagyománya mély és szent forrás; csak az eleven közösségből fakad. A jóga forrása takarékos és pazarló, de mindenkinek érdem szerint ad. Tudást ad kortyonként a szomjazónak és megtisztulást az önmagában fürdeni vágyónak. Ad annak is, aki csak elvenni akar, és ad annak is, aki nap mint nap hozzáilleszti magát a Teremtéshez. 22 éve – a bölcsészdiploma (magyar, történelem, pszichológia) megszerzése óta –e gondolatok szellemében foglalkozom kundalini-, agni-, marma-, nada-, nadi- és mantra-jógával, valamint ájurvédikus ujj-jógával, marmapresszúrával, indiai orvosi asztrológiával és pszichoszomatikával.

ujjakkal való agyprogramozásAz ujjakkal való agyprogramozás

Nemcsak eszközökkel, gyógyszerekkel, különböző szerekkel lehet gyógyítani, hanem tudatunk, gondolkodásunk, életünk megváltoztatásával. A teremtett világban minden élőlény meg tudja gyógyítani önmagát. Az ember ne lenne erre képes? Meg kell tanítani neki azokat az egyszerű, könnyen megtanulható öngyógyító technikákat, amiket bármikor, bárhol használhat betegsége feloldására (feloldozására).
Itt az ideje a tudomány és az ősi gyógyító eljárások agykutatással kapcsolatos eredményeinek összegzésére, mert ez az öngyógyítási mechanizmusok tudati befolyásolásának kulcsa lehet. A biológiának a genetikai kutatások mellett több hangsúlyt kellene fektetnie az agyterületek feltérképezésére, az azok közötti kapcsolatokra, az egyes agyterületek kommunikációs csatornáinak feltárására.
Az ősi indiai bölcsek (rishik) rendelkeztek az agy, az idegrendszer, az energiakapuk, a fizikai testi és étertesti (finomanyagi) csatornák, a testi és lelki anatómia mélyebb összefüggéseinek ismeretével, a bioenergia és bioinformáció különböző testrészekhez áramoltatásának módszereivel, a digitoneuronalis (ujjhegy-idegközi), a  digitocerebralis (ujjhegy-elmebeli), a digito-neuroanimalis (ujjhegy-idegi- lélekbeli )
információátviteli rendszerek központi idegrendszeri és finomanyagi csatornáinak megtisztítási és összehangolási szabályaival, a kozmikus életenergia-áram gerincvelői idegpárokon keresztül a testáramkörökhöz  juttatásának praxisával.
Ismerték az öntudat erejének 3 megnyilvánulását, a purna kundalinit (a bennünk szunnyadó isteni hatalmat), a prana kundalinit (az életerővel töltött, életerőt kisugárzó és elosztó kundalinit) és az urdhva kundalinit (a felébresztett, felfelé mozgó kígyótüzet), valamint ezek mudra (test),
légzésszabályozás (energiatest), mantra (mentáltest) és gondolat (meditáció, spirituális test) általi vezérlési kulcsait. A kundalini nem materiális erő, mint az elektromosság, a mágnesesség, vagy a centripetális és centrifugális erő, hanem az egyén kifogyhatatlan lelki-
kozmikus potenciálja, az egészség, az energia, a tudatosság, a megújulás és a lelki érettség.
A bölcsek szerint az elemek, az elme, a csatornák, az idegek mind-mind a kundalini leszármazottai, amik szoros kapcsolatban állnak a pránával, a nadikkal és a csakrákkal, így bármelyik elem kapcsolati hálójának ismeretében a kundalini-jóga praxisa (ászanák, mudrák, légzés, mantra és meditáció) képes az elmén (vagy az elemeken, idegeken) keresztül a test minden sejtjét megtisztítani, energetizálni. A Gheranda-Samhita úgy tartja, hogy a napi rendszerességgel végzett kéztartások lelki gyakorlatokkal kombinálva az általános egészségi állapot javulása és a megfiatalodás mellett az ember élő istenné való átváltozását eredményezik. Hiszem és tudom, hogy a következő évek meghozzák azt az áttörést az agykutatás terén, melynek felfedezései a betegségek gyógyításában is használhatók lesznek.
Az ujjakkal való agyprogramozás hatalmas lehetőségeket rejt magában az öngyógyítás terén. Ha valaki ismeri a kéz és az ujjak polaritásait, szimbolikáját, a kéz és az agyterületek közötti összefüggéseket, s tudja, hogyan kell a kéztartásokkal elektromos, mágneses, elektromagnetikus és semleges testáramköröket létrehozni, az képes az agyterületek programozása által irányítani az elméjét, azaz az agya fogja végrehajtani keze utasításait.
Energianövelő kéztartások
energiahiány kéztartás
Energiahiány elleni ujjtartás
Energiahiány fizikai testi okai: ha az energiabevitel az igények alatt marad, a szervezet kezdi felélni a saját tápanyagraktárait, ami testi leromláshoz vezet.
Lelki okai:
megalománia, álmatagság, vizsgadrukk, legjobbá válás kényszeres vágya, tudatalatti tiltott sóvárgás, tudatalatti félelem a vétkezéstől, elfojtott búskomorság, elfojtott félelem a felelősségtől, hiteltelenség miatti gátlás, ellentét miatti szorongás, önvád miatti szorongás, erkölcsi züllés ártóimpulzusa, kötöttség miatti félelem, elhízás miatti gátlás.
Mentális okai:
felsőbbrendűség, felsülés, nyugalom-kényszer, ártószándék miatti gonoszkodás, féktelen szexualitás miatti bűntudat, tudatmanipuláció miatti bűntudat.
Kéztartása:
A 2 kisujj hegye egymást érinti, a többi ujj behajlítva (mintha hógolyót. A mudrát állva végezze 10-12 percig, közben zengesse 5 percig az ío mantrát. A mantrát mély belégzés után hangoztassa: íííooo.
Életfa-mudra
Életfa képztartás
Ujjtartás:
A jobb hüvelyk-, mutató- és középső ujj hegye összeér, a jobb gyűrűs-, kisujj és bal kisujj egymást érinti, míg a bal gyűrűs-, középső, mutató- és hüvelykujj hegye egymáshoz ér. A kezét a köldöke előtt tartsa. Naponta háromszor (reggel, délben, este) 5-5 percig.
Testi hatása:
Energiabomba. Fáradtság, levertség, depresszió, alacsony vérnyomás ellen használjuk. Minden betegség esetén segíti a gyógyulást. Megszünteti a testi-lelki rendezetlenségeket, feszültségeket, a testi-lelki fásultságot. Erősíti az immunrendszert, és fokozza a belső hajtóerőt. Növeli a magnetizmust, az intuitív és szellemi erőket, megnyitja a jobb agyféltekét.
Lelki hatása:
okkult képességek, isteni elkötelezettség, lehengerlő viselkedés, asztráltest átszellemítése.
Mentális hatása:
kozmikus tudat, élénk fantázia, csodatevés, vizuális intelligencia,
egyetemesség, mennyei inspiráció, tudatfolyamatok feletti uralom áldásimpulzusa, tudatrétegek tisztasága, szellemi növekedés, korlátlan hozzáférést biztosít az őseszmékhez, valamint az előző életek emlékképeihez.
Késmárki László 
Gyógyító kéztartások Ankh Kiadó 2012.
Késmárki portré