Az ember egész élete során kommunikál, ez az élettel együtt jár. Különböző üzeneteket küld, s várja a visszajelzéseket. Kapcsolatteremtés? Kapcsolat megtartása? Mindegy, hogy magánéletről vagy üzletiről van szó. Nem lehet nem kommunikálni! Aki emberekkel dolgozik, az tudja, időnként milyen nehéz szóban megfogalmazni gondolatainkat. Megtalálni azt a témát, hangnemet, stílust, szókészletet, amivel gördülékennyé tehető a beszélgetés, vagy előadás. Adok egy pár tippet, amivel könnyebbé teheted saját dolgod.
Mire figyelj?
Elsősorban arra, hogy megértsenek. Legyen világos a mondanivalód. Ne használj olyan szavakat, amiket a többiek nem értenek. Ilyenek a szakszavak, vagy régi, idejét múlt kifejezések.
– Törekedj arra, hogy mondanivalód tömör legyen. Nem kell sokszor körbeírni, körbe magyarázni azt, ami egyszerűen is megfogalmazható.
– Beszéd közben legyél természetes. Ne hadarj, ne motyogj, ne beszélj emelt hangon, és ne nyomatékosítsd minden szó első szótagját! Attól nem lesz fontosabb a tartalom. Aki szóban adja ki az utasításokat, annak a hang eszköz, a beszéd pedig munkaeszköz. Mindig használnia kell, így ajánlatos, hogy célratörően, ésszerűen bánj vele. Csak a sokszínű, változatos beszéd tudja fenntartani a figyelmet.
– Légy szemléletes! A jó beszélő úgy fogalmazza meg gondolatait, hogy a hallgató képekben is tudjon gondolkodni. Hangulati, érzelmi jellegű dolgokról is „látható” információt alkot. /Úgy beszél, szinte látom magam előtt./
– Vond be társaidat is a beszélgetésbe, tegyél fel kérdéseket! Érdekeljen, mi a véleményük a többieknek, elvégre nem a saját szórakoztatásodra beszélsz. Válaszolj a kérdéseikre, tartsd szem előtt, hogy ők értékes emberek, értékes gondolatokkal. Engedd meg, hogy elmondhassák, nekik mi a véleményük, de vigyázz, a hangadók ne vigyék el a csapatot. Az indulatos megjegyzéseket kerülni kell.
– Figyeld a jelzéseket, gesztusokat! A szemük, arckifejezésük, testhelyzetük sok mindenről árulkodik. A szóbeli közlést automatikusan követi a metakommunikáció, amikor testünk is „bekapcsolódik a beszélgetésbe”. Aki ismeri ezeket a jelzéseket, folyamatosan ellenőrzése alatt tudja tartani a beszélgetés, előadás menetét. Megérti, hogy az adott pillanatban mennyire köti le a hallgatóit, mennyire figyelnek rá, vagy észreveszi, hogy ellaposodott az érdeklődés, vagy szünetet kellene tartani, mert elfáradtak.
Nem készítettem felmérést, hogy a szóbeli- vagy az írásbeli kommunikáció a könnyebb, de megkockáztatom, sokan a szóbeli javára döntenének. Bevallom, én is az ő táborukat erősítem. Egyik sem könnyű, mert ha jól akarjuk csinálni – megfelelni az elvárásoknak, – szinte művészi szintre kell emelni a kommunikálást, hogy hitelesek legyünk. Ez pedig csak úgy megy, ha nem csak magunkra, de a többiekre is figyelünk.
Pántyéné Horváth Klára
stíluskommunikátor