 Nekem semmim nincsen
nincsen nekem édesanyám,
apám is a múltban ragadt.
minden évnek négy évszakán
gyermek szívem sírva fakadt.
nincsen nekem kistestvérem,
sem nővérem, se nem bátyám.
vad Pokolnak szent tüzében
eltűntek a szemem láttán.
nincsen nekem boldogságom,
bánatomra sincsen gyógyír.
lelkemben sincs kiskarácsony
lelkem sincsen, ez a jó hír.
sem szeretőm, sem szerelmem,
nem volt nekem életemben.
ha egy szívet megszereztem,
elvesztettem félelmemben.
se vagyonom, se nem pénzem,
sem birtokom, se nem házam,
nincsen semmim… Kérlek szépen
Te sem legyél kilátásban.
senkik közt is senkibb vagyok
önmagam is elvesztettem…
s körülöttem őrangyalok
menekültek, fejvesztetten.
se nappalom, se éjjelem,
valóságom, s álmom sincsen.
sápadt Holdam is fénytelen,
elloptad már minden kincsem…
Nekem tényleg semmim sincsen.
|
Vágytam én sokra,
vágyom én most is.
vágytam aljasságokra
lányra, ki loknis.
Vágyom én pénzre,
Remélem sose lesz
Vágyom a kezedre
A vágyam majd eljegyez
Álmom az én vágyam,
Vágyálom az számon
S csók okozta lázban
Neked megbocsátom
Mindazt mire vágytál,
Neked megbocsátom.
Mindazt mire vágytál
Én is elcsodálom.
Vágytam én a Holdra,
S lopnék neked Napot
Csillagos égboltra
Raknék pirkadatot
Vágyam, hogy legyél
Végre az enyém.
Ez szerelmes levél, hát
Szerelmesedj belém.
Vágyom hogy nevessünk
Vágyom, hogy sírjunk
Hogy gyereket neveljünk
S cigarettát szívjunk.
Hosszasan tűnődöm:
Én még arra is vágyom
Hogy gyümölcs nőjön
Közös családfánkon.
Remélem, vágysz reám
És esküszöm Istenre
Hogy szeretlek hableány,
De vágyom én mindenre.
|
Csak ültünk és néztem
ahogy a lemenő Nap felkel.
Közben szidtam magunk
mondvacsinált ürügyekkel.
Az űr-rügyekből űr-virág lett
le is téptem, amint tudtam.
Belenyaltunk bibéjébe, s
nektarintól tébolyultam.
Furcsamód élveztük, hogy
a téboly így úrrá lett rajtam
Szól hozzánk a nyár –
Sóhajtozva mondogattam.
Ti meg furcsán, de legalább
végre rám néztetek.
De szemetekből visszanéztek
elmegyógyintézetek !
Nem lehet, hogy mindőtöknek
olyan legyen a szeme,
Mint a tenger vízét felkavaró
nyári Napnak fergetege
Miközben így üldögéltünk,
Megtanultam mi is az az ár-apály.
A bujkáló Hold ránk kacsint
és hozzám szól a nyár.
És akkor elkezdtünk unatkozni.
Egymásra hánytuk a fittyet.
Azt gondoltad rád nem hányunk?
Te most tényleg azt hitted?
Kifogytam az ürügyekből
nem is szidom tovább magunk.
Úgyis itt ülök ameddig ki
nem hulla az összes hajunk.
S ahogy nézzük, miként a
felkelő Nap tovább áll
Megbizonyosodtam róla:
Tényleg nekem szól a nyár.
|
